Cumisüveg-függőség: Hogyan szoktasd le róla?

„Már 2 éves, de nem akar másból inni csak cumisüvegből”, „Nem fogadja el a kanalat, csak cumisüvegből fogadja el a főzeléket” Normális ez? Egyáltalán: mennyi idős koráig kapjon cumisüveget a kicsi és mikortól szoktassuk le róla? Van valamilyen káros hatása, ha még 2 vagy 3 évesen is mindent cumisüvegből iszik?

Mint ahogyan az átmeneti tárgyakhoz, úgy a cumisüveghez is ragaszkodhat a baba. 1 éves korig a megszokott tápszerét, italát kaphatja ebben a baba, azonban már 6-12 hónapos kor között fokozatosan el kell kezdeni tanítgatni az itatópohár, a pohár használatára (nem szükséges az itatópoharat mindenképpen használni, rögtön lehet pohárral is kezdeni), hogy megbarátkozzon vele, mert ilyen korban még nyitottabb ezekre, 1 éves kor után azonban a berögzült szokásokon már sokkal nehezebb változtatni és az újdonságokat is nehezebben fogadja el.

Természetesen, amennyiben kap a tápszert/tejet cumisüvegből, azt továbbra is kaphatja abból, hiszen a szopizás szokása a tejhez és a cumisüveghez kötődik, ami egyfajta lelki igényt is kielégít és biztonságérzetet ad a babának de a többi innivalót jobb, ha más módon kapja, így megbarátkozik a pohárból ivással is.

Egy éves kor után lehetőség szerint már csak a tejet/tápszert igya cumisüvegből a kicsi és 2 éves korra legkésőbb hagyjuk el ezt is, mert a lefekvés előtti cumizás rontja a fogakat.
Az anyatejjel ellentétben ugyanis a tápszer sokkal több szénhidrátot tartalmaz, ezért könnyebben vezet fogszuvasodáshoz a tápszeren való elalvás. Amíg néhány foga van csak a babának, ez nem jelent gondot, de 2 éves korra már 16-20 foga van a legtöbb babának és a legkönnyebben pont a kisőrlő fogak szuvasodnak, amik cumizáskor hosszasan áznak a tápszerben. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne kaphatna tápszert a baba esténként, de utána mosson fogat, tehát ne a tápszeren aludjon el!

Ha csak cumisüvegből eszik…

A főzelékeket ne adjuk cumisüvegből a babának, ezzel csak rossz szokást alakítunk ki (és a fogainak sem tesz jót), hiszen nem csak arról van szó a hozzátáplálás kezdetén, hogy meg kell tanulnia elfogadni az új ízeket, hanem arról is, hogy meg kell tanulnia másként, nem szopizva is enni. Egyen mindig annyi kanalas ételt, amennyit elfogad és ha ez nem egy teljes adag, akkor kapja utána a megszokott tápszerét.

Ha már felvette azt a rossz szokást, hogy csak cumisüvegből fogad el mindent, akkor is kezdd el kanálból kínálni neki a főzeléket , függetlenül attól, hogy így esetleg kezdetben kevesebbet eszik, mert fontos megszoknia, hogy az új ízeket kanálból kapja, és csak a tápszer, és az innivalók „érkeznek” a cumisüvegből. Ha már a darabos ételeket is kóstolgatja, kiválthatod a cumisüveges etetést darabosabb ételekkel is.

Nagyjából 1 éves korra, de legkésőbb másfél éves korig le kell szoktatni a babát a cumisüvegről, mivel:

1. A cumisüvegből ivás rontja a fogakat, és nem csak a már kibújt fogak, hanem az íny alatt levők is elromolhatnak. Sokan úgy gondolják, hogy csak a cukros tea okozhat problémát, azonban a gyümölcslevek, az instant teák, a tápszer, a tej hosszas szopogatása is problémát okozhat.

2. A már mászni, járni tudó gyerekek többsége a cumisüveget mindenhova magával viszi, ezért nem csak az étkezések idején szopizik belőle, hanem sokkal gyakrabban, ez is növeli a fogszuvasodás esélyét.

3. A cumisüvegből sokkal több tejet/tápszert/vizet iszik a baba, mint pohárból, többet, mint amennyire szüksége lenne, ezáltal a főétkezéseknél kevesebbet eszik, étvágytalan lehet.

Hogyan szoktasd le a cumisüvegről a csak cumisüvegből evő vagy ivó babát?

1. Először az ebédet kezdd el kanállal adni, következetesen ragaszkodva a kanalas etetéshez. Az innivalót is pohárból kapja a baba. Ha már megszokta, akkor lehet a következő étkezéseknél is bevezetni a kanalas étkezést.

2. Az üvegbe mindig kevesebb italt tegyél, mint amennyi az adagja, ha utána még kér, a különbséget add oda pohárból, majd fokozatosan minden alkalommal csökkentsd a cumisüvegbe töltött mennyiséget és növeld a pohárba töltöttet.

3. Ha innivalóról van szó, a cumisüvegbe lehetőleg ne kerüljön más, csak víz, ne szokja meg azt a kicsi, hogy az innivaló csak tea vagy gyümölcslé lehet. Lehet, hogy vízből nem iszik meg akkora mennyiséget a baba, mint teából, ez azért van, mert a teának íze van, ezért az ösztönei azt súgják neki, hogy ez táplálék és nem innivaló, csak a szomja oltásához étkezések után néhány korty víz is bőven elég. A baba ösztönei ilyen szempontból jól működnek: ha tényleg szomjas, akkor inni fog.

Mit tegyél, ha csak cumisüveggel alszik el a baba?

Az evés közbeni elalvás teljesen természetes, a legtöbb baba így tud könnyen és gyorsan elaludni, hiszen a szopómozgás mellett a tele pocak is segít abban, hogy ellazuljanak és elpilledjenek. Ha azonban a babád már elmúlt 1 éves és nem csak az elalváshoz kéri a cumisüveget, hanem éjjel is felkel és óránként-kétóránként a cumisüvegen alszik el, ott már nem éhségről van szó, hanem arról, hogy megtanulta, hogy a megnyugvás fő forrása a cumisüveg és a benne levő ital. Azonban a tápszert nem erre találták ki!

– Míg az anyatejjel nem eszi túl magát a baba, addig a tápszer mennyiségét már kevésbé tudja befolyásolni, ráadásul ez sokkal laktatóbb, tehát a gyakran tápszerező baba túleszi magát.

– A fentiekben már írtam róla, hogy a baba fogainak sem tesz jót, ha éjszaka tápszert eszik (itt nyilván nem a kisbabákról, hanem a már hozzátáplált 1-2 évesekről beszélünk, akiknek már szinte minden foguk kijött, ezért sajnos más szuvasodhat is!)

– A kicsi ahhoz is hozzászokik, hogy mindig jön valami az üvegből, így nem önmagában a szopómozgással lazítja el magát, hanem az is fontos neki, hogy megtömje a pocakját, ez olyan rossz beidegződést alakít ki, ami hozzájárulhat a kisgyermekkori elhízáshoz.

– Sokan nem tápszert, hanem tejet, kakaót vagy teát adnak az altatáshoz, ezen alszik el a kisgyerek, ezek különösen veszélyesek a fogazatra, ráadásul a kakaó és a tea koffeint tartalmaz, ami éjszakai nyugtalansághoz, ébredésekhez vezethet.

A leszoktatás mindenképpen időbe fog telni, annál több időre lesz szükség, minél idősebb a gyermekünk, hiszen 1 éves kor után már rögzült szokásról beszélünk, amihez nagyon ragaszkodnak a gyerekek.

A leszoktatáshoz igazából két dologra van szükség: a kicsinek meg kell tanulnia, hogy nincs szüksége éjszaka rengeteg ivásra/evésre és azt is, hogy önmagában a szopózmogás (cumizás) vagy más önnyugtatási mód is biztonságérzetet jelenthet számára.

Ha nappal is használtátok a cumisüveget a kicsi megnyugtatására, akkor ezentúl ne tegyétek! Amikor sír, nyugtalan vagy hisztis, nyugtasd meg te és ne az legyen az első, hogy a szájába teszel valamit, ezáltal megtanul magától megnyugodni és valódi önuralmat tanul, nem csak pusztán elhallgat a cumi vagy a cumisüveg hatására.

Ha eddig nagyon igényelte az ízeket (pl. édes teát vagy kakaót ivott), akkor kezdjük el felhigítani az italát, minden nap csak egy kicsivel hígabbra készítve, amíg a végén vizet nem kap.

Ezután a vizet cseréljük le a cumira. Először persze szokatlan lehet neki, de ha kitartóak vagyunk és következetesen kivárjuk, amíg elfogadja, akkor megtanulja, hogy mostantól cumival aludjon el. Az a tapasztalat, hogy legtöbb „cumisüvegfüggő” kisgyerek a cumit fogadja el legkönnyebben a cumisüveg helyett, különösen, ha eddig is cumizott.

Természetesen nem kell feltétlenül cumit adni a cumisüveg helyett, ha nem szívesen fogadja el vagy eddig nem cumizott! Ha nem adsz neki cumit, megnyugtathatod testközelséggel, öleléssel is, akkor is, ha úgy érzed nem tetszik neki eltol magától. Természetesen lehet alternatív eszközökkel is próbálkozni, pl. itatópohárból vagy szelepes üvegből itatni, itt ugyanis a szopómozgás és az ital szétválik egymástól, ezért a kicsi csak annyit iszik majd, amennyire szüksége van és nem issza túl magát pusztán azért, mert jó érzés a szopizás.

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

12 Comments

  • Kibedi Julia

    2012. március 30. péntek

    Szia Agi!
    Az en kislanyom 15 honapos, es nekunk is van egy kis gondunk a cumisuveggel, espedig van egy olyan rossz szokasunk hogy a deli elalvasnal, uvegbol, friss higitott gyumolcslevet iszunk, este pedig a tapszert, uvegbol. Tudom hogy jo, foleg az hogy delben is ugyanezt a praktikat hasznaljuk de ez nyugtatja meg a kislanyomat, ezt koti az elalvashoz, probaltam tobb plussallatkat, parnacskat nyomni a kezee, de a cumisuveget nem hagyja, volna valami otleted esetleg, vagy meg varjak mig a meseolvasassal lecsereljuk mi is?

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      Mindenképpen cseréljétek le a cumisüveget. Amivel meg lehet próbálkozni, először is az, hogy vizet kap belőle, mert ennek nincs íze és így rá fog jönni, hogy nem is érdemes inni belőle, a másik, hogy cumit kap az üveg helyett. Először mindenképpen lesz egy kis nyafogás belőle, nehezebben fog így elaludni, de ha következetesen csak azt adod és nem engedsz, akkor hozzászokik majd.

  • Aby

    2012. március 17. szombat

    Kedves Ági!
    Milyen kortól lehet a cici mellé kiváltani egy-egy étkezést cumisüveggel? A lefejt tejet adnám neki, pusztán azért, hogy ha elmegyek itthonról más is meg tudja etetni napközben. Nem szeretném, hogy leszokjon a ciciről, de azt sem, hogy éhen maradjon. Mit tanácsol, milyen módszert lehet alkalmazni a cumizavar elkerülése végett? Mikortól érdemes elkezdeni cumisüvegeztetni?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Aby

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      Ha cumisüveget használsz, akkor kialakulhat cumizavar. A legjobb megoldás kivárni a fél éves kort és kanalas étkezésekkel kiváltani a szoptatást. De ha ez nem megoldható, akkor kiskanállal, vagy csőrös pohárból lehet adni a lefejt tejet a babának, hogy ne alakuljon ki a cumizavar.

  • Melinda

    2012. március 06. kedd

    Nalunk 2 eves koraig maradt a cumisuveg tej, este es reggel. Ugy tudtunk lejonni a szerrol,h. bevezettem estenkent egy uj szokast, a meseolvasas. Szepen elfelejtette. Tejet most mar reggel poharbol kap es mivel imad martogatni rizskekszet eszik hozza. Vagy cornflakes. Eszrevettem, h. miutan elhagytuk az uveget, tobbet eszik es vizbol is tobbet iszik, mint elotte. Most már a cumi vam hatra, de most meg nagyon kell neki:-(

  • Bernadett

    2012. február 29. szerda

    Ági, válaszodat kérném a következőkre:
    — 4 éves gyermeket cumiról hogyan, milyen módszerrel lehet leszoktatni?
    — Le kell-e egyáltalán szoktatni..?
    — Okoz-e a fogak növekedésénél torzulást?

    Előre is köszönöm válaszaidat.
    Bernadett

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Normális esetben, ha elsősorban elalváshoz használja a cumit a kicsi, akkor magától leszokik róla, nem kell leszoktatni.
      Ha nincs egész nap a szájában, csak alváskor, akkor nem okoz gondot a fogaknak.

  • Tímea

    2012. február 27. hétfő

    Az én kislányom 4 éves múlt de a reggeli és esti kakót nem hajlandó másból meginni mint cumis üvegből, nagyon roissz ez igy(tudom hogy igen)de ragaszkodik a kakóhoz, mármint tej csak szinezve van kicsi kakóporral

    • Bernadett

      2012. február 29. szerda

      Ági, ovis gyerekeknek miért nem adható kakaópor..?
      Vagy ha adható, akkor hány éves kortól és mekkora mennyiségben..?

      • Vida Agi

        2012. március 11. vasárnap

        A kakaóban koffein van, ezért nem ajánlott adni gyerekeknek.

  • Lalákné Erika

    2012. február 27. hétfő

    mi 17 hónaposak vagyunk.azt szeretném megkérdezni,hogy iszunk csőrösből és pohárból is.este elalváskor meg cumis üvegből kapja a tápszert az nagy baj??

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Nem, ez nem baj.