Beavatkozzunk-e a gyerekek közötti konfliktusba?

Kétségbeesve panaszolja az anyuka, hogy a másfél-2 éves gyermeke a játszótér réme, pillanatok alatt hajbakap a többi gyerekkel. Azt pedig, amit ilyenkor pillantásokban vagy szavakban kap a többi anyukától, nem teszi zsebre… A másik anyuka meg arról panaszkodik, hogy az ő érzékeny gyereke az erőszakos, verekedős kisgyerekek céltáblája és ő maga soha nem ütne vissza. Mit lehet tenni? Zavarjuk büntetésbe a verekedős gyereket? Tanítsuk meg a gyengébbiket, hogy visszaüssön? Egyáltalán: miért verekszenek a kisgyerekek és mit tehetünk, hogy ne tegyék?

Gyakran már 9-10 hónaposan megkezdődik…

Sok szülő meglepődik, amikor a 9-10 hónapos babája már néha csapkod, ütöget, mar, harap. Persze itt még csak ártalmatlan jelenségről van szó: a baba még nem igazán ismeri a saját testhatárait (nem tudja, hogy amikor meghúzza a hajad, az neked fáj, sem azt, hogy az nem a saját haja), valamint azt is tudni kell, hogy amikor valamilyen erős érzelmet érez, az egész testével reagál, tehát nem szándékos, kontrollált mozgásról van szó (nem tudatosan csap oda), hanem véletlenről.

Ezen nem rászólással lehet változtatni, hanem a mozdulatai ügyesítésével, a testtudat fejlesztésével készségfejlesztéssel:

  • Tanítsd meg neki a testrészeit úgy, hogy finoman megsimogatod őket és kimondod a nevüket! Jók az erre való mondókák is!
  • – Kérd, hogy mutassa meg a szemét, száját, fülét stb.!
  • – Kérd, hogy mutassa meg ugyanezeket rajtad is!
  • – Amikor valami fájdalmat tapasztal (pl. elesik), mondd ki a „fáj” szót (kicsit túl is játszhatod), hogy tudatosuljon benne, melyik érzésről van szó.
  • – A mozdulatait finomíthatod a simi-simi-bumm-bumm játékkal, amikor két különböző színű párnát teszel elé, az egyiket simogatjátok és mondjátok, hogy simi-simi, a másikat boxoljátok és mondjátok, hogy bumm-bumm-bumm. Ez kiváló feszültséglevezető és a kétféle mozdulat közötti különbséget is megtanítja a kicsinek.

Amikor a kicsi veszélyes a nagyra…

Gyakran a 9-10 hónapos kisebbik testvér már megtanulja magát megvédeni a nagyobbtól, pl. dobálja, csapkodja. Ilyenkor sem tudatosságról van szó, sokkal inkább önvédelemről, amin többféleképpen segíthetsz:

  • Ne várd el, hogy majd megtanulnak egymással játszani, rendszeresen üljetek le hárman és találj ki olyan játékokat, amiket közösen játszhatnak és mindkettőjüknek örömet okoz!
  • A közös játék jó alkalom arra is, hogy megmutasd, hogyan kell megosztozni a játékokon, nem összeveszni rajtuk.
  • Ne várd el, hogy a nagy mindent megosszon a kicsivel! Természetes, hogy vannak olyan féltett játékai, amiket nem szeretné, ha a kicsi tönkretenné őket vagy egyszerűen csak a saját részének tekinti az adott tárgyat és ezért nem akarja megosztani. Engedd, hogy legyen egy kis „titkos polca” vagy doboza, ahova elteheti a nagyon féltett kincseket és legyen olyan védett sarka vagy szobája, ahova a kicsi nem mehet be az ő engedélye nélkül. Természetesen, ha a kicsit érdeklik a nagy játékai, meg lehet kérni őt, hogy mutassa meg őket, de legyen meg a nagyobbik testvérnek az a privilégiuma, hogy erről ő dönthessen. Így elkerülhetőek az „enyém!”-típusú testvérharcok.
  • Természetesen ugyanez jár a kicsinek is, az ő kedvenc játékai se legyenek szabad prédák, a nagynak is tiszteletben kell ezt tartania.
  • Ugyanakkor legyenek olyan közös játékok, amikkel bármelyikük játszhat és ezeken meg kell osztozniuk.

Miért alakul ki a verekedés?

A 2 évesnél kisebb gyerekek és a babák gyakran félnek a hasonló korúaktól. Ez azért van, mert az ilyen kis gyerekek még sokszor kiszámíthatatlanul viselkednek, míg a nagyobb gyerekek vagy a felnőttek viselkedésében bíznak a kicsik.
Ebben a korban a kisgyereknek még nincs önbizalma sem, fél az új helyzetektől, az új gyerekektől vagy a másik viselkedésétől és ilyenkor a saját védelmében válik agresszívvá.

Ez kétféleképpen történhet:

(1) Van, amikor egyértelmű az ok: valaki megijeszti, bántja, ezért megvédi magát.

(2) Van, amikor úgy tűnik, látszólag semmi nem történt, mégis odacsap a gyerek vagy fellöki a másikat. Ennek az az oka, hogy a gyerek folyamatosan gyűjtögeti magában a feszültséget, ingerli a környezet, a többiek néha fenyegető jelenléte és amikor ez a frusztráció elér egy szintet, akkor tör ki belőle.

A fiúk gyakrabban verekednek, mint a lányok és észrevehető, hogy ez gyakran szimplán csak túlpörgésből vagy játékból fakad, nincs valódi indulat mögötte. Az óvodáskorú fiúknak gyakran pont azok a „legjobb barátai”, akikkel a legtöbbet verekszenek. Ennek az az oka, hogy a gyerekek az erősorrendet is felmérik a verekedés által és hajlamosak a hasonló erősségű gyerekekhez vonzódni.

A gyerekek számára a birkózás a tanulás és a feszültségoldás színtere is, nem teljesen tiltani kell, hanem meg kell tanítani nekik, hogyan lehet az indulatokat helyes, másokat nem sértő formában levezetni. Az otthoni birkózás, dögönyözés, amikor finom mozdulatokkal „verekszünk”, elősegíti ezeknek a készségeknek a fejlődését, de sokat segíthet a rendszeres mozgás, a sportok és különösen a küzdősportok is, valamint vehetünk felfújható boxzsákot otthonra és segíthetjük a testvérek közötti versengést nyugodtabb és kontrolláltabb mederbe terelni olyan játékokkal, amikben együtt kell működni egymással, kooperálni kell (pl. társasjátéknál nem egymás ellen játszanak, hanem csapatban, szerepjátékoknál ugyanarra az oldalra kerülnek, közös rajzot vagy gyurmafigurát kell készíteniük stb.)

A verekedés, agresszió óvodáskorban és azelőtt inkább csak reakció, míg a tudatos, tervezett verekedés, amikor összefognak a gyerekek egymással, hogy megverjenek valakit vagy egy másik gyerekcsoporttal verekedjenek, inkább kiskamasz korban jelenik meg és elsősorban akkor jellemző, ha csökken a felnőttek jelenléte a gyerek életében és megnő a kortárs közösséghez való tartozás szerepe.

Verekedés a bölcsiben, oviban – Mit tegyek?

A kisgyerekek különféle módokon küzdenek meg a közösségbe való beilleszkedés feladatával. Könnyebb helyzetben vannak azok a gyerekek, akiknek ottvan vannak testvéreik, ők általában a testvérek között betöltött szerepükhöz ragaszkodnak a közösségben is (a nagyobb testvérek általában parancsolgatnak, vezető szerepet töltenek be és gondoskodnak a kisebbekről, a kisebb testvérek a humorukkal, leleményességükkel és alkalmazkodóképességükkel próbálnak érvényesülni a közösségben.

Kutatásokból kiderült, hogy az egy életkorú óvodai csoportokban több a konfliktus, mint a vegyes csoportokban. Ha ugyanis a gyerekek különböző életkorúak, a nagyobbak ösztönösen védeni kezdik a kisebbeket, a kisebbek pedig hasonlítani szeretnének a nagyobbakra, míg az azonos életkorú csoportokban ki kell alakítani egyféle „falkasorrendet”, ami kezdetben sok konfliktussal jár.

Miért is agresszív a gyerek?

Ennek többféle oka lehet:

  • Feszültséglevezetés: a többi gyerek jelenléte feszültté teszi a gyereket, veszélyeztetve érzi a területét, a játékait, ezért durván viselkedik velük.
  • Megmutatni ki az erősebb: új közösségbe kerülve a kisgyerek gyakran nem tud mit kezdeni a helyzettel. A többiek furcsán és veszélyesen viselkednek, gyanúsak lehetnek, ez a gyerekből azt válthatja ki, hogy már jóelőre meg akarja mutatni az erejét, hogy a többiek féljenek tőle (gyakran ezt megelőzi az, hogy már a korábbi közösségi élményeiben megtanulta, így érdemes kezdeni)
  • Utánzás: ha a gyerek találkozik más verekedős gyerekkel, esetleg van a csoportban egy verekedős gyerek, az ő erőteljes viselkedését elkezdheti utánozni. Ez pusztán szerepjáték vagy utánzás, nem tudatos stratégia, szimplán csak így dolgozza a fel a gyerek azt, amit a másiktól látott (talán éppen azért, mert megijesztette őt). Fontos kiemelni, hogy a felnőtteket is utánozzák a gyerekek, ha tehát őket hallja durván beszélni, látja odacsapni, azt is le fogja utánozni.
  • Félreértés: a kisebbik fiam egyszer, nagyjából 3-4 évesen hallotta valahol a „pancser” szót és azt gondolta, ez valamilyen dicsérő kifejezés, ezért egy darabig nagyon határozott hangsúllyal mondta mindenkinek, akik persze azt hitték, milyen tiszteletlen a gyerek, pedig benne semmilyen harag nem volt. Ugyanez előfordulhat durva szavakkal, káromkodásokkal vagy tévedésből rossz helyen használt gesztusokkal is.
  • Túlingerelt környezet: tipikus helyzet a játszótéren már jó ideje csendben játszó gyerek, aki egyszercsak elkezd belekötni a többiekbe. Észre kell vennünk, amikor a gyerek már túlságosan fáradt, túlingerelt, esetleg arra van szüksége, hogy ne egyedül, hanem velünk játsszon a játszótéren.
  • 1,5-2,5 éves kor között a feszültségek gyakori forrása az Enyém!-korszak, ezt meg kell tanulnia kezelni.

Avatkozzunk-e közbe?

Semmiképpen sem jó, ha a szülő azonnal erőteljesen fellép, amikor a gyermeke konfliktusba keveredik a játszótéren. Nyilván, ha a másik gyerek jóval nagyobb nála vagy ha nagyon eldurvul a veszekedés, szükséges a felnőtt közbelépése, de a gyereknek apránként ki kell alakítania a saját megküzdési stratégiáit is ezekre a helyzetekre.

Semmiképpen sem szabad arra bátorítani, hogy üssön vissza!

Amivel segíthetsz neki megtanulni, mit kell hasonló helyzetben tenni:

  • A saját hétköznapi életetekben, a mindennapi konfliktusokban mutass példát konfliktuskezelésből! Ha te is hajlamos vagy odacsapni, odakiabálni, megsértődni stb., a gyerek is ezeket a mintáka másolja majd.
  • Mesélj sok olyan történetet, amiben kisgyerekeknek konfliktusaik voltak és azokat sikeresen kezelték (pl. Bogyó és Babóca, Anna és Peti, Pöttyös Panni és Kockás Peti és más óvodásokról szóló történetek)!
  • Bábokkal játszatok el hétköznapi helyzeteket, ahol ő lehet a nagyobb, erősebb gyerek és te vagy a kicsi, utána meg fordítva!
  • Fejleszd az érzelmi intelligenciáját, hogy megértse a másik gyerek szempontjait is!
  • Félénkebb gyerekeknél segíthet egy kis segítőtárs, egy szuperhős, egy kedves plüss, akit magával vihet az oviba, akinek elmondhatja, ha fél, ha szomorú, aki „megvédi” őt a verekedős gyerekektől. A kicsiknek gyakran még nincs önbizalmuk, közösségben keresik a kapaszkodókat, egy bátorságot adó figura pont ilyen lehet és gyakran az erőszakosabb gyerekeket meglepi, ha a kiszemelt „áldozatnak” van bátorsága, nem fél, ilyenkor inkább békén hagyják. Egy szuperhős figura pont ezt a bátorságot nyújthatja a kisgyereknek.
  • Az erőteljesebb, durvább gyerekeket, akik gyakran nem veszik észre, ha a másikat fellökik, olyan játékos gyakorlatokkal taníthatod finomabb mozdulatokra, önkontrollra, amikben nagyon kell figyelnie a mozgására pl. játsszatok pincéreset és ő hozza tálcán a műanyag poharakat! Először csak egyet, ha sikerült, akkor kettőt és így tovább, amíg el nem jut 10 pohárig! (ha nagyon darabos, ügyetlen a gyerek mozgása, érdemes arra is gondolni, hogy ez nem szimplán viselkedési probléma vagy durvaság, hanem valamilyen részképesség zavar, amin fejlesztéssel lehet segíteni – sokszor a hiányzó képességeiket a gyerekek éppen a felesleges erőfitogtatással próbálják leplezni)

Amikor a kicsivel elkezdtek közösségbe vagy játszótérre járni, sok múlik a szülőn is:

  • Ne várjuk el, hogy a kicsi rögtön feltalálja magát és barátokat szerez a játszótéren!
    Kezdetben elsősorban veled szeretne majd játszani, a félénkebb gyerekek szívesen nézelődnek anya öléből, mielőtt felfedezőkörútra indulnának, a bátrabbak pedig talán elszaladnak messzire, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs szükségük az anyai támogatásra.
  • Amikor már feloldódik, szívesen játszik akár magában is a játszótéren, nem kell folyton a nyomában lenni, ahhoz, hogy egyre ügyesebb legyen társasági helyzetekben, szükség van arra is, hogy kipróbálhassa magát, szembesüljön 1-2 vitával, amit magának kell megoldania.
  • Nehéz időszak ez, mert talán már szívesen beszélgetnél hosszabban másokkal a játszón, elvárnád, hogy játsszon el egy kicsit nélküled is, ugyanakkor vannak olyan időszakok, amikor a már önállóbb gyerek is anyásabb, megint inkább veled akar játszani. Ha ilyenkor folyton le akarják rázni a gyereket, ő elkezd küzdeni a figyelemért és talán éppen azért fog verekedésbe keveredni, hogy odafigyelj rá.

A verekedős, az indulatokat kontrollálni még nem teljesen képes időszak többnyire 4-5 éves korra lecsendesül, akkor szokott megmaradni, ha a családban a gyerek találkozik erőszakkal (pofon, odacsapás, durvábban való odanyúlás, verbális erőszak) vagy ha az óvodai-iskolai csoport túlságosan nagy létszámú vagy túl sok erőteljesebb, problémásabb gyerek került egy csoportba.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field