Babák a kánikulában

Ebben a melegben nemcsak azzal kell foglalkoznunk, hogy a kicsiket védjük a napsütéstől, hanem a kánikula káros mellékhatásai ellen is védekeznünk kell. Melegkiütések, kiszáradás, hasmenés és más kellemetlenségek jelentkezhetnek. Mit tegyünk ellenük?

Babák a kánikulábanFolyadék Ha a baba még csak szopizik, elegendő neki az anyatej, nem kell külön vízzel vagy teával kínálgatni, viszont fontos, hogy kedvére szopizhasson, azaz, ha kéri, akkor kapjon anyatejet.
Ha már hozzátápláljuk, akkor evés előtt és után is kínáljuk meg innivalóval és napközben is mindig legyen kézközelben az üvege, hogy bármikor ihasson. Néha mi is kínáljuk meg.
A kicsi elsősorban vizet igyon, ne édesített teát, gyümölcsleveket, mert ezek nem oltják a szomját.

Melegkiütés A melegkiütés a baba testén bárhol jelentkezhet. A kiütéses felületet tartsuk szárazon, ha lehet, akkor ne fedje ruha a nap egy részében, így a kiütések hamar elmúlnak.

Pelenkázás A pelenka viselének számos kellemetlen folyománya lehet nagy melegben: kidörzsöli a kicsi bőrét, bepálik, könnyebben csípi ki a baba bőrét a pisi-kaki stb. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minél többet legyen pelus nélkül a kicsi. Ha attól félsz, hogy a kicsi mindent összepisil-kakil használj puha pamutból készült mosható pelenkanadrágot erre az időszakra, ez ugyanis jobban szellőzik.

Hasmenés Nyáron minden hamarabb megromlik, a kicsik hajlamosak leszedni a mosatlan gyümölcsöt, belekóstolni a kertben a kutyaeledelbe, beleinni a medence vizébe, ezek pedig hasmenést okozhatnak. Ilyenkor fokozottan kell figyelni a folyadékpótlásra és nem szabad hasfogót alkalmazni, mert fontos, hogy a „rossz” étel mihamarabb kiürüljön a kicsi szervezetéből. Elhúzódó hasmenésnél fordulj orvoshoz.

Szúnyogcsípés
A gyerekek előszeretettel játszanak a kertben a bokrok között, szeretik a locsolást, a pancsolást, mint ahogyan a szúnyogok is ezeket a helyeket részesítik előnyben. Ha késő délután mennek ki a gyerekek érdemes szúnyogriasztó krémmel bekenni őket, ilyeneket már 6 hónapos kortól használható változatban is lehet kapni.
Ha a kertben alszik a kicsi, babakocsira (vagy utazóágyra) helyezhető rovarvédő hálóval védhetjük meg a csípésektől.

Éjszaka Nagy melegben a babák is nyugtalanabbul alszanak, még a jó alvó gyerekek is többszrö felébredhetnek inni, a szobatiszták pedig a sok víz miatt gyakrabban járnak ki pisilni, illetve bepisilhetnek.

Napszúrás Ha lehet, ne játszanak a gyerekek a tűző napon, de ezt ők nem tudják és hajlamosak a legnaposabb helyen szaladgálni. Egy nyári sapkával vagy kendővel a fején elejét vehetjük a napszúrásnak.

Pancsi
A babák többsége szeret fürdeni. Egészen kicsiknek is kánikulában érdemes naponta többször pancsolni, érdemes ezt elalvás előttre időzíteni, így jobban alszik majd a kicsi.
A már ülni tudó babáknak a teraszon vagy a kertben tehetjük ki a kiskádat vagy egy felfújható pancsolót, de fontos, hogy mindig legyünk ott vele, amikor fürdik!

Légkondicionálás
Nem szerencsés, ha a baba folyamatosan a légkondicionáló közelében tartózkodik, ha rá fújja a hideg levegőt – ez a lakásra és az autóra is vonatkozik.
A légkondit nem jó folyton járatni, ha gyerek van a lakásban, mert könnyen megfázhat, jobb, ha csak alkalmilag, a levegő visszahűtésésre használjuk és ne felejtsd el azt sem, hogy a gyereket hozzá kell öltöztetni a hűvösebb levegőhöz.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

9 Comments

  • Jebei Bernadett

    Reply Reply 2013. június 25. kedd

    Azt szeretném megtudni,hogy a melegkiütés mennyi idő alatt múlik el? A 17 hónapos kisfiamnak a két karja van tele pöttyökkel de sehol máshol nincs rajta. Vagy esetleg mutassam meg a doktornéninek?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2013. július 21. vasárnap

      Sok fürdetéssel, szellőztetéssel, púderezéssel 1-2 nap alatt már javulnia kéne. Ha nem javul, mutasd meg orvosnak.

  • móni :D

    Reply Reply 2012. augusztus 01. szerda

    Szia Ági! Kislányom most 12 napos, a nyakán ,vállán,füle mögött, kis tokája alatt majdhogynem egybefüggö piros folt van pattanásokra emlékeztető hólyagocskákkal. Kb. három napja védőnő látta azt tanácsolta hogy fürdetés előtt olajos vattával töröljem át ( előtte csak hintőport használtam a hajlatokban és nem volt ilyen csúnya,mióta olajozom sokkal rosszabb). A kislányom ujjatlan body-t visel figyelek rá hogy a piros rész levegőzzön ( a másik oldalára fektetem ) . Mit tegyek ? Visszatérjünk a hintőporra és el fog tűnni,vagy kezeljem még valamivel?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. augusztus 05. vasárnap

      Ilyen melegben sajnos ez előfordulhat: melegkiütés. Ha szellőzik és hintőporozod az elég, de igazából csak a hűvösebb idővel szokott teljesen elmúlni.

  • Editta.

    Reply Reply 2010. július 16. péntek

    Szia Ági!! a kisfiam 14-hónapos ezekben a meleg napokban elég sok kicsi pöttyöcskék jöttek ki a hátán hasán és a füle mögötti részen a haja alatt,nem igazán vakargatja,az a kérdésem hogy ez melegkiütés-e és mivel lehet kezelni hogy eltünjenek?? akár allergia is lehet??nem evett semmi különöset!! válaszodat elöre is köszönöm, Editta.

    Válasz: Ez melegkiütés. Igyekezz szárazon tartani a bőrét, ne viseljen műszálas holmikat, hintőporral lehet kezelni.

  • Ambrus Péter

    Reply Reply 2010. június 11. péntek

    Én a Galaktiv Bio nevű spray-t tudom ajánlani. Ha beírod a Google-be meg fogod találni

  • Évy

    Reply Reply 2010. május 11. kedd

    Azt szeretném a témával kapcsolatban kérdezni, hogy milyen fajta szúnyogriasztó (bőrre kenhető) használható 6 hónapos babánál? Eddig még nem találtam ilyet.
    Köszi: Évy

    Válasz: Ultrahangos szúnyogriasztót lehet venni, bababoltokban kapható.

    • Kismama

      Reply Reply 2012. július 04. szerda

      Az ultrahangos szúnyogriasztó átverés. Vettünk minden szobába, sőt a babaszobába kettőt is, de a vérszívókat nem hatotta meg. 🙁 Ráadásul Márkás, jó drága riasztóról van itt szó!

      • Vida Agi

        Reply Reply 2012. július 12. csütörtök

        Nekünk az van bedugva és menekülnek előle a szúnyogok…

Leave A Response To Jebei Bernadett Cancel reply

* Denotes Required Field