Az a fránya napirend

A napirend az a dolog, amit mi szeretnénk, a baba meg nem úgy gondolja 🙂 Ha egyszer végre úgy érezzük, most végre beállt és már így is marad, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a következő nap meg is változik. És, ha azt hitted, az első 6 hétben a legrosszabb, akkor jó, ha tudod, hogy később még rosszabb lesz :o)

A napirend az egyik levitatottabb téma a csecsemőkkel kapcsolatban. Nem is olyan régen 15-20-30 éve még úgy tartották, pontos napirendet kell tartani. A baba 3 óránként éhezik meg, tehát kapjon 3 óránként enni, ha előbb éhes vagy még nem éhes (ez a ritkábbik eset), akkor ne kapjon enni, húzzuk ki az időt teáztatással, nyugtatással, tanulja meg, hogy még nincs etetési idő. Ha 3-kor kell felébrednie délután és még nem kelt fel, fel kell ébreszteni, ha hamarabb kel fel, vissza kell altatni. Az akkori (20-30 éves) könyvekben több helyen tudományos magyarázatot is találsz arra miért így a jó. Persze az ok egyáltalán nem tudományos volt: valójában az anya dolgát könnyíti meg, ha kiszámítható a baba napirendje, illetve akkoriban sok anyuka hamar visszament dolgozni, a babák egészen kicsi korban bekerültek a bölcsődébe, és mivel egyformán voltak szoktatva, kevesebb volt a gond velük. Az ilyen típusú rendhez szoktatás hátránya, hogy letöri a kicsi akaratát, és megszünteti a világba vetett bizalmát, hiszen ő nem azért sír, hogy minket bosszantson, hanem mert bízik benne, hogy segíteni fogunk.

Ha nem kap segítséget, amikor sír, ha éhes és helyette cumit kap, mert még nincs itt az ideje az evésnek, akkor ugyan idővel elhallgat majd, de egyre kevésbé fog bízni a világban, ahonnan nem kap segítséget, ha kéri, pedig az ösztönei azt diktálják, hogy bízzon. Ez az egész életére rányomja a bélyegét: felületes kapcsolatokat alakít ki, önzővé válik, nem bízik az emberekben.

Ha egy kicsit durvának érzed ezt a módszert, akkor jobb ha tudod, hogy a mi generációnk többségét, akik ma vagyunk kismamák, bizony eszerint neveltek. Talán az akkori „babanevelés”, erőszakos napirendre szoktatás, alvásra szoktatás az egyik oka annak, hogy a mi generációnkban annyian nem találják meg a párjukat, ilyen sok a szakítás, a válás, kevés a házasság és nem szívesen vállalnak gyereket?

A mai szemlélet szerencsére egészen más. A legtöbb anyuka igyekszik a baba igényeit, ösztöneit figyelembe venni, és megtalálni az arany középutat a normális életvitel és a baba bioritmusa között. Ami nem egyszerű, hiszen ehhez nincsen pontosan leírt vezérfonál, csak a saját megérzéseidre hagyatkozhatsz.
Mindeközben meg kell küzdeni a régi típusú elvárásokkal is: „Mikor alussza már át az éjszakát?”, „Miért nem adsz neki cumisüveget?” és „Nem kell mindig felkapkodni, ha sír.”

A családok mostanában sokkal mozgalmasabb, kiszámíthatatlanabb életet élnek, mint 30 évvel ezelőtt. Ismerek olyan családot, ahol a vállalkozásba a kismama is besegít, könyvel, ha kell, kiszállítja a megrendelőknek az árut, és bizony ilyenkor a babát viszi magával. De ha nincs vállalkozás, akkor is ott a bevásárlás, a hivatali ügyintézés, a posta, a testvérek napirendje és mindennek a baba ritmusához, napirendjéhez is igazodnia kell.

Hogyan lesz rugalmas, de mégis kiszámítható a napirend?

A régieknek igazuk volt abban, hogy a babának szüksége van kiszámítható napirendre. A csecsemő azonban még nem ismeri az órát, az időérzéke pedig meglehetősen szubjektív. Nem arra van szüksége, hogy délután 3-kor kapjon uzsonnát hanem, hogy akkor kapjon, amikor éhes (és ahogy fejlődik, idővel kialakul, hogy nagyjából ugyanazokban az időpontokban lesz éhes és álmosodik el, persze mindig a korának megfelelő mértékben és néha eltérésekkel, pl. ha fáradtabb, hamarabb álmosodik el, ha többet mozog, hamarabb lesz éhes stb.)

A jó napirendben tehát nem az időpontok a fixek, hanem a teendők sorrendje. Alvás után mindig evés jön, evés után játék, este lefekvés előtt anya megfürdet stb. Az, hogy mennyi időt tud a baba ébren tölteni minden életkorban nagyjából kiszámítható (érdemes vezetned egy naplót, amibe feljegyzed, hogy nagyjából mennyi idő után álmosodott el a babád az egyes napokon és utána mennyit aludt, pár nap után fogod látni a rendszert benne, ehhez érdemes igazodni).

Ha megfigyeled a gyermeked saját ritmusát, az első hetek zűrzavara után nagyjából 6 hetes korra kezd rendszeressé válni az etetések és alvások ritmusa: a babák egy része ritkábban hosszabbakat alszik, mások többször kevesebbet, de estefelé már hosszabban tud ébren lenni a kicsi, mint nappal két alvás között, már tudja, hogy jön az esti „hosszú” alvás.

3 hónapos korra nagyjából másfél órát képes két alvás között ébren lenni nyűgösködés nélkül, utána már álmosodik, sírdogál.

5-6 hónapos korra már 2-3 órát is ébren tölthet és nem álmosodik el. Persze lehetnek közte olyan napok is, amikor egész nap csak alszik, vagy amikor nem alszik annyit, mint szokott.

6-9 hónaposan már 3-4 órát is simán ébren van, este akár 4-5-öt is, 1 évesen pedig már 5-6 óra is eltelhet két alvás között.

Közben az etetési idők is változnak, az újszülött még másfél-2 óránként éhezik meg, 2 hónapos korra ez már 2-3 óra is lehet (tápszeres babáknál inkább 3, anyatejeseknél az is lehet, hogy 1,5-2 óránként éhezik meg még a 2 hónapos baba, ez az emésztési sebességétől is függ, nem szabad erőltetni, hogy mindenképpen átálljon a 3 óránkénti etetésre, ha magától még gyakrabban kéri). 3 hónapos korra általában már kialakul, hogy a kicsi 3-4 óránként eszik (növekedési ugrásoknál gyakrabban) és ez a későbbiekben is így marad.

Ebbe a rendszerbe belefér a rugalmasság is: talán alvás után néha még nem éhes a kicsi és csak 1 óra múlva akar enni, egyik nap hamarabb elálmosodik játék közben, a másik nap később.

Az esték rendje ettől kicsit eltérően alakul, hiszen este a baba hosszabb ideig van ébren, és a lefekvés előtt kap vacsorát, de ez nem is baj: abból, hogy a dolgok sorrendje megváltozik, tudni fogja, hogy jön az éjszaka és a hosszú alvás, ezért van nagy jelentősége az esti rutinnak.

Jelentős változás a napirendben, amikor a kicsi áttér a napi kétszeri, majd az egyszeri alvásra. Ilyenkor már nem feltétlenül jelzi azt sem, ha éhes, lekötik a világ dolgai, ezért néha nehéz kitalálni, hogyan is szervezzük a napot: elalvás előtt ebédeljen vagy inkább utána? Fontos, hogy itt is a baba igényeit vegyük figyelembe. Nem kell mindenáron ahhoz ragaszkodni, hogy délben ebédeljen, ha akkor még nem éhes, sem ahhoz, hogy mindenáron este 8-kor feküdjön le, ha akkor még nem álmos.

1-2 éves kor között, amikor a baba egyre inkább kisgyermek, egyre önállóbb és egyre akaratosabb, sokkal nehezebb kordában tartani a napokat. A pici már nagyon ügyesen tudja húzni az időt és hát annyi minden érdekli, annyi mindent kéne felfedezni: egyre többször van, hogy felélénkül, túlpörög, egyre később sikerül az ágyba kerülnie, egyre nehezebb elérni, hogy időben megkapja az ebédet. Azt hihetnénk, most már nincs is szüksége a napirendre, hiszen ő akarja mindig átvariálni a dolgokat. Ezzel szemben az igazság az, hogy éppen ilyenkor van igazán szüksége arra, hogy rendszer legyen az életében, mert ebben a korban utánzással tanul a gyerek, most tanulja meg, hogyan is működnek a hétköznapok, mikor mit csinálunk és hogyan csináljuk, mik a szokások. Most a legfontosabb számára, hogy megértse, hogyan működik a világ.

Ellenáll néha? Akaratoskodik? Csak azért teszi, mert ezzel „teszteli”, mennyire fontos neked az adott dolog, mennyire szigorúak a szabályok. Ha azt tapasztalja, hogy mindig engedsz neki, akkor szétborul a napirend, a csemete pedig átveszi az irányítást. Ha néha nemet mondasz, ha látja, hogy egyes dolgokban nincs vita, ha megérti és megérzi, mi a fontos, azt elfogadja majd.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

150 Comments

Comment navigation

  • melinda

    Reply Reply 2016. február 05. péntek

    Kedves Ági. Kisfiam napirendjevel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Eddig minden rendben ment, de kb két hete változás történt. Nemrég töltötte be a 4. Hónapot. Eddig ugy volt, hogy este 20 órakor fürdés, amit szopi es alvás követett ( a kicsi 21 órakor mar aludt). Ejszaka kétszer evett 1 es 4 ora korul, majd reggel 8-kor ébredt. Kb két hete ez megváltozott már éjfélkor kéri a cicit, illetve 3-kor es reggel hatkor. Mindegyik etetés utan szepen vissza alszik azzal nincs gond, a hat orasnal mar éberebb de 7:30-ig szundizik meg. A napirendunk az ugy volt, hogy eves, játszás, (kb. 1.5 órát volt ébren) es alvás, három óránként evett es napi 5 étkezés volt igy. Két hete azonban, gondolom a fogzas miatt (napkozben sokat nyáladzik, ragja az ujjait es minden mast) rosszul alszik napkozben es van, hogy hamarabb felkel es meg nem éhes igy játszunk a következő etetesig. A kérdésem az lenne, hogy ha ébredés utan még játszunk a következő etetesig az bezavarja- e a napirendjét (mivel ez nem mindig van igy)? Valamint a reggel pluszba jott 6 órás etetés befolyasolja- e azt? Válaszod előre köszönöm. Melinda

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. február 07. vasárnap

      Normális, hogy a baba fejlődésével párhuzamosan a napirend is változik kicsit, rövidebbeket alszik, tovább van fent. Ez nem probléma. Az sem gond, ha bejön egy plusz evés, ezt az okozza, hogy a baba súlya nő és ezzel párhuzamosan a tápanyagigénye is megnő.

  • Fruzsina

    Reply Reply 2016. január 28. csütörtök

    Kedves Ági !

    A kislányom 3 hetes és keveset alszik:/ . Amiota kijöttünk a korházból azóta csak cicin alszik el és ha bearakom a kiságyba kb 5 perc és fel is kel. Ezt az ördögi kört játszuk egész nap ! Cicin bealszik(sokszor csak cuminak kell,hogy elaludjon) ,hagyom kicsit aludni,berakom a kisagyba es kb 5 perc es felébred. Este 8 körül szoktuk megfürdetni és utána megetetni ,elalszik a cicin és nagy álagban ilyenkor már betudom rakni a kiságyba ugy hogy nem ébred fel csak 3-4 óra után . Gondolom igy estére már nagyon elfárad . Éjjel ha felébred pelenkat szoktam cserelni es megetetem de ilyenkor már melettem alszik az ágyban. Kérlek adj tanácsot hogy mit csinálok rosszul! ??
    Köszönöm válaszod

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. február 19. péntek

      Még nagyon kicsi, ezért felületesen alszik és kipiheni magát a cicin, de ezt kinövi majd. Segíthet, ha evés után nem teszed le rögtön aludni, hanem büfi után leteszed játszani. Nem a kiságyba, hanem járókába vagy játszószőnyegre ott, ahol ti is vagytok. Játék után, amikor elálmosodik, akkor tedd le aludni, így tényleg fáradtan kerül a kiságyba és nem csak 5 percig alszik.

  • Kovácsné

    Reply Reply 2015. október 15. csütörtök

    Kedves Ágnes!

    Nyolc hetes kislányom van. Minden jól alakul vele. Jól alszik, jól eszik (anyatejes), mostmár kicsit többet van fel napközben, de még mindig sokat alszik. Nekem a fürdés körülményei nem tiszták. Ma például közvetlenül fürdés előtt ébred egy 2órás szundiból. A 4É szerint itt enni kellene. Mi gyorsan megfürdettük (19:00) és utána evett 150g-ott. És az nem tiszta nekem, hogy ilyenkor legyen még ébren egy kicsit,játszunk vele? Vagy ezt 19:00 kellett volna és kitolni a fürdés időpontját? Ezt a részt nem értem sajnos. Igy most szegény egyfolytában alvásra van kényszerítve?

    Köszönöm a segitséget!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. október 20. kedd

      A fürdés időpontját nem a baba határozza meg, hanem ti, ezért ez nem az ő ösztöneiből ered 🙂 A legjobb, ha a fürdés az esti rutin része, közvetlenül a lefekvés és a lefekvés előtti etetés előtt van. Ebben az esetben tehát ő felébredt, evett, játszotok kicsit, amíg el nem álmosodik, aztán fürdés, lefekvés előtti szopi és alvás a helyes sorrend, így lesz elég álmos a baba, mire éjszakára ágyba kerül.

  • Vivien

    Reply Reply 2015. szeptember 22. kedd

    Tisztelt Vida Ágnes!­

    Tanácsot szeretnék kérni Öntől. Kisfiam ­5 hónapos, már a születése óta nagyon gy­akran kell őt szoptatni, óránként egysze­r, de van hogy többször is, és egy szopt­atás időtartama akár 1 óra is lehet. A s­úlya szépen gyarapszik, már 7 és fél kil­o, de szinte semmit nem lehet tőle csiná­lni, mert állandóan szoptatni kell, már ­gyümölcs/zöldségpépet is kap, mivel neke­m 1-1 nap iskolába kell mennem, és nem m­indig elég a lefejt anyatej. De napirend­ünk még egyáltalán nincs, soha nem alszi­k el magától éjszaka csak szoptatás közb­en, nappal babakocsiban. Mániája hogy a ­cicin egyből bealszik, de ha leteszem fe­lébred, mert még éhea, visszateszem és ú­jra bealszik, ördögi kör. Mostanában haj­nal 2-3 körül ébred, és már nem alszik v­issza, sőt van hogy napközben sem alszik­ semmit, mitől lehet ez? Lehet hogy alvá­szavaros? Félek hogy napi 5-6 óra alvás ­nagyon kevés egy ilyen babának, biztosan­ nem normális hogy akár 10 óránál is töb­bet van ébren. A magától elalvásnál soká­ig próbáltuk a módszert, hogy kivesszük,­megnyugtatjuk, és visszatesszük, de nem ­akar müködni, és sosem vagyok biztos ben­ne hogy azért sír mert álmos, vagy mert ­éhes. Mivel a gyakori szoptatások miatt ­olyan mintha sosem lakna jól, és 5 hónap­ja ez megy. Mit kellene tennünk hogy jav­uljon a helyzet?
    Válaszát előre is nagyon köszönöm!­

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. szeptember 29. kedd

      Mivel a babák felszínesebben alszanak, ő valószínűleg a cicin kialussza magát. Ilyenkor nem is eszik igazán, csak alszik, ezért kell egész nap szoptatni. Próbáld meg megfigyelni, mikor éhes és mikor álmos. Ebben a korban általában már csak 3 óránként éhesek a babák, persze lehetnek egyéni eltérések, de az óránként kétszeri szopi az biztosan nem az éhség miatt van, inkább az álmosság miatt. Próbáld meg az alvás-evés-játék-alvás sorrendet tartani, azaz ébredés után egyen, lakjon jól, aztán játsszon kicsit, ha közben elálmosodik, vagy unatkozik, játssz vele, tedd át más helyre a lakásban, hogy ne unatkozzon, de nem kell rögtön megszoptatni. Amikor már álmosodik (ebben a korban ez kb. 2 óra ébrenlét után szokott következni, de lehetnek egyéni eltérések ettől), akkor tedd le aludni. Nem gond, ha cicin alszik el, de miután elaludt, kerüjön kiságyba, a babakocsis altatás sem gond, a lényeg, hogy aludjon. Ebben a korban nappal 3×30-60 percet szoktak aludni a babák, de néhány baba már csak 2x alszik napközben.

  • Kovács Nikoletta

    Reply Reply 2015. február 15. vasárnap

    Közben beszélgettünk a nagymamával és rájöttünk, hogy a pici azért ébredhet minden nap 6 órakor, mert apukája 3/4 6kor szokott kelni és ő felébred a mozgolódásra…így egy idő után a biológiai órája átállhatott erre az időpontra.Amennyiben erről lenne szó, hogyan tudnánk ezen változtatni?

  • erika

    Reply Reply 2015. január 28. szerda

    Kedves Ági
    Gyakran olvasom a blogját, és nagyon sok értékes információra tettem itt szert.
    A családtól messze élünk, és sokat vagyok itthon egyedül a kislányommal. Ő most 3 hónapos, és nem tudok neki helyes napirendet kialakítani.Sokat fáj a hasa, és sokat pukizik szélgörcsei vannak. Emiatt már a 3.ik tápszert eszi, ez úgy néz ki ez marad. Minden váltáskor a napirendje is változott, másképpen éhezett meg, más mennyiséget fogadott el mindegyikből. Majd egyre ritkábban ébredt éjszaka, és úgy gondoltuk, emiatt átteszük a fürdési idejét egy órával későbbre, mert jelenleg 7 órát alszik, és így akkor aludna amikor mi is.De emiatt annyira borult minden, hogy most nem tudja nappal mikor aludjon mit csináljon. Pár napja napközben alig alszik, de vigasztalhatatlan sírásba kezd, még nincs etetési ideje, nem is nagyon akarja elfogadni a tápszert, kicsit eszik majd kb 30-40 percet alszik.
    Azért adok ott neki enni, mert eleinte úgy sír mint mikor éhes utána dühödik be, ha a cumisüveget meglátja. Mit csinálja, hogyan alakítsak ki neki napirendet? Ha még alszik, felkeltsem-e a napirend miatt enni? Ha nem keltem fel, hogy hozzam össze, hogy elég idő teljen el az uzsi és a vacsi között?
    Tudna nekem valami mintát ajánlani. Most csak az biztos, hogy 20:30kor fürdés 21kor alvás. A többit mikorra kell kialakítani? Most 5300 gramm, mennyit kell ennie, és azt hány étkezésre érdemes elosztani. Minden tápszer más ajánl. Most egyszerre kb 130ml tápszert bír meginni.
    Válaszát előre is köszönöm!
    Erika

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. február 01. vasárnap

      A babának nagyon fontos a napirendje, ha ilyen nagyot változtatsz, természetes, ha utána összezavarodik. A napirend megszervezéséhez javaslom ezt a cikkemet: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/4e-modszer

      • erika

        Reply Reply 2015. február 03. kedd

        Kedves Ági
        Nekem ezzel a 4É vel van egy olyan gond, hogy kislányom a nap közepén, a 10-11 órai evés után elalszik, és ott 4-5 órát is képes egyhuzamban aludni. Ahogy a cikkeit olvastam, én ott nagyon elrontom, hogy fel szoktam kelteni max 4és fél 5 óra alvás után.Úgy látom, hogy ott akármennyit is alszik, azt hagyni kell.Gondolom ha éhes lenne felébredne. Este pedig fürdés előtt mindig nagyon fáradt és nyűgös, akkor is az volt, amikor 19:30kor fürdettük.Ott ő már fáradt, volt olyan hogy inkább elaludt és nem vacsizott.Ezek szerint éjszaka is hagyni kell neki annyit aludni amennyit akar. Én miután délután felébresztem ,jó étvággyal eszik, és szívesen játszik, de már nem alszik vissza. De attól félek, hogy nem eszik eleget, ha nem ébresztem enni, és nem fog hízni. Tehát amit most tehetek, az az lenne, hogy ezt a délen át tartó alvást engedem, míg magától fel nem ébred, ott adok neki enni, játszok vele, és majd látom mikor kell fürdetni etetni? Az sem gond , ha így egy étkezés kimarad? Vagy egy etetés éjszakára csúszik? Attól félek ha nappal sokat alszik, felcseréli a nappalt az éjszakával. Bár már teljes káoszban vagyunk, már éjszaka is össze vissza ébred. Csak ez a biztos hogy 10-11 után délelőtt hosszú alvásra van igénye. És este fürdés után tuti alszik. Hogyan csináljam tovább?

        • erika

          Reply Reply 2015. február 03. kedd

          Elnézést hogy újra írok, de most kezdem érteni, hogy az lenne a lényeg, hogy nem szabad hagyni a tízórai után rögtön elaludni, hanem még egy kicsit játszani kellene vele, és utána aludnia valamennyit, mert lehet hogy azt gondolja, itt is éjszaka van, mivel evés után rögtön alszik, és ha nem ébreszteném fel lehet hogy akár egy éjszakának megfelelő idejű alvást is beiktatna. Tehát itt a megfelelő megoldás az lenne, ha büfiztetés ürügyén ébresztgetném, majd játszanék vele? Ha abba belefárad akkor hagyni aludni? És csak éjszakai alvás előtt engedni evés után azonnal aludni? Lehet a szélgörcsei is enyhülnének ezzel, mert itt mivel azonnal alszik nem igazán büfizik. Hiába hurcolászom akármeddig, mert annyira mélyen alszik már, hogy kezét lábát elengedi akkorra.Ha nem tudom felrázni akkor pedig peluscsere ürügyén ébresszem fel. Este fürdés előtt pedig nem hagyni elaludni semmiképp. Inkább hamarabb megfürdetni ha nagyon fáradt, adni neki vacsit és alhat. Ez lenne a helyes megoldás?
          Elnézést hogy ennyire gyakran írok, de nagyon kétségbe vagyok esve, és nagy szükségem van a segítségre!
          Válaszát előre is köszönöm!

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2015. február 04. szerda

          Ha éjszaka jól alszik, akkor nem gond a hosszú nappali alvás. Éjszaka semmiképpen ne ébresztgesd, hadd aludjon. Nappal viszont, ha 4 óránál hosszabban alszik, akkor ébreszd fel, mert idővel az éjszaka rovására mehet.

          • erika

            Reply Reply 2015. február 05. csütörtök

            Köszönöm a választ. Nekem nappal is képes lenne átaludni egy éjszakányi időt ha nem kelteném fel. Ma éjszaka pl 10 órát aludt. Én kicsit soknak érzem, de már nem akarok neki beleszólni. Ha megyünk bevásárolni ügyet intézni és a babakocsiban elalszik szintén sokszor ébreszteni kell. Nehéz ezt a napirendet beállítani, hogy nekem és a babának is jó legyen de muszáj lesz mert így egy kálvária a nap.Azt szeretném még kérdezni, ha eleget evett aludt, tiszta a pelus, és minden rendben látszik, akkor mitől lehet az, hogy egyszer csak bedühödik, és vigasztalhatatlan sírásba kezd. Látszólag ok nélkül. Szerintem nem a szélgörcs lehet mert nem huzgálja fel a lábát. Sokszor álmában is hallom hogy felsír, mintha fájna valamije. Sokat rágja kb 2 hete a kezét, és sok a nyála is, néha még a torkára is megy. A védőnő azt mondja, lehet már akár fogzás is ilyen korán.Mit tehetnék, hogy megtudjam mi a gond, és hogyan nyugtassam meg?

  • Noémi

    Reply Reply 2014. december 13. szombat

    Jun. 27.-én született meg a kislányom. Most 5 hónapos, egészséges gyönyörű kisbaba aki szépen fejlődik. Egyetlen egy problémám, hogy most válunk a férjemmel ami engem lelkileg nagyon megvisel, ezért úgy érzem , hogy nem tudok 100%osan teljesíteni, amitől bűntudatom van. Nagyon sajnálom, mert tudom, hogy érzi, hogy baj van és próbálom ezt elkülöníteni, de nem mindig sikerül. Azt szeretném kérdezni hogy hat ez a kislányomra és mit tehetnék, hogy ne legyen semmi maradandó baja ebből?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. december 14. vasárnap

      Még csak 5 hónapos, nincs ez rá különösebb hatással, hiszen most még elsősorban rád van szüksége, ne aggódj. Legyél mindig ott vele, amikor hív, dédelgesd, babusgasd sokat és nem lesz semmi baja.

  • Szivákné Csilla

    Reply Reply 2014. szeptember 17. szerda

    Szia! 6 hónapos kislány anyukája vagyok. Az lenne a kérdésem, hogy hozzátáplálás során mennyi anyatej szükséges még a babának? Azt hallottam,hogy 600 mili kell naponta,anyatej tápszer,tejpép,különben nem fejlődik megfelelően. Eddig igény szerint szopott, most is előbb szoptatok, utána kínálom főzeléket, gyümölcsöt, de azt nem tudom hány mili tejet szopik,eddig sem mértem, annyit szopizik, amennyit akar,az éjszakákat végig alussza.Most kezdjem el mérlegelni, vagy jó így,ahogy csinálom?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. október 14. kedd

      Igény szerint kell adni, nem muszáj méricskélni. Egyen annyi főzeléket, amennyit elfogad, utána pedig annyi anyatejet, amennyit még kér. A babák ösztönei jól működnek: pont annyit fog enni, amennyire szüksége van.

  • Ági

    Reply Reply 2014. szeptember 08. hétfő

    Kedves Ági!

    Van egy 20 hónapos és egy 6 hónapos kicsi lányom.Több problémám is van.
    1. Szeretnék napirendet kialakítani a kicsinél, hogy valamennyire idomuljon a nagyéhoz.Eddig igény szerint szopizott, most kezdtem kicsit szabályozni 3,5 – 4 óránként kap enni.Nem tudom jól teszem-e?
    2. Hozzátáplálni próbálkozok de pár kanál után nagyon nem akarja, bármivel próbálkozok.Mindegy hogy cicizés elött vagy után próbálom. Tekergőzik-sír.Hogy csináljam akkor?
    3. Kb.2 hete éjjel 1-2 óránként ébred.Este 8-fele fekszik és onnantól hajnali kb.3-4 ig ezt csinálja, általában cicin mindig visszaalszik (de csak 2-3X eszik is)és 6-kor legkésőbb teljesen felkel. De van amikor hajnali 2-4-ig nem akar visszaaludni. Napközben kb 3 X 1 órát alszik. Mit csináljak, hogy aludni tudjon éjjel, ő is és én is 🙂 ?
    Előre is nagyon szépen köszönöm a választ!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. szeptember 09. kedd

      1. Jól teszed 🙂
      2. Ha se előtte se utána nem szereti, próbáld meg két szopi között nagyjából félidőben, amikor már nem annyira jóllakott, nem túl álmos, de még nem is nagyon éhes. Egyelőre ilyenkor kóstolgasson, aztán, ha már megkedvelte, akkor lehet szopi előtt adni.
      3. Ebben a korban gyakori, hogy megnő a tápanyagigény és ezért esznek éjszaka többet a babák, ezt majd kinövi. Emellett a fogzás is zavarhatja már, homeopátiás alkati szerekkel tudsz segíteni ezen, bővebb leírást róluk a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz.

  • K. Viktória

    Reply Reply 2014. augusztus 10. vasárnap

    Kedves Ági!

    Van egy 4 hónapos babám, aki szerencsére nagyon barátkozó, alkalmazkodó típus, nem ijed meg ha nem anya vigyáz rá egy kicsit,és mostanában kezdtünk kimozdulni otthonról (amitől egy kicsit féltem egy ilyen pici babával) de szerencsére azt is nagyon jól viselte, érdekelte minden ami körülötte van, nem nyűgösködött többet. Lehetőségünk adódott egy hetes nyaralásra elutazni – amitől eleinte ódzkodtam – de mivel ilyen jól viseli a környezetváltozást már meggondolandó a részemről. Véleményed szerint nem borítaná meg egy ilyen pici babának a napirendjét? Az én véleményem az, hogy ha vele vagyok, akkor gyakorlatilag mindegy merre vagyunk, de mégis felmerülnek bennem olyan aggodalmak, hogy mi van ha beteg lesz (eddig sose volt (anyatejes+tápszeres baba), egy idegen országban stb… A hosszú autóút (8óra)is aggaszt, de talán ha éjjel utazunk amikor úgyis alszik, akkor kevésbe lenne megerőltető.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. szeptember 09. kedd

      Ne aggódj ezek miatt! Még csak 4 hónapos, elsősorban rád van szükséged. Vigyetek magatokkal mindenféle gyógyszert láz és más hirtelen fellépő állapotok esetére (elsősorban kanalas lázcsillapítót és kúpot) és kössetek biztosítást! Ha tartod magad a napirendhez, nem fog felborulni a nyaralás alatt sem.

  • Kata

    Reply Reply 2014. augusztus 08. péntek

    Köszönöm!

    Viszont van, hogy 1 óránál is tovább szopizik, és ha 3 óránként etetném, akkor kb 2 órát aludna, vagy annyit sem 🙁 Hogyan csináljam, etetés végétől számoljam a 3 órát?hogy legyen ideje aludni is?

  • Kata

    Reply Reply 2014. augusztus 06. szerda

    Kedves Ági!

    Azt szeretném kérdezni, hogy 3 hetes a kisfiunk, a kórházban besárgult, akkor muszáj volt 3 óránként etetnem.Már 3 hetes, de még kicsit sárga a szeme. Ez gond lehet? ÉS még most is kell, hogy 3 óránként felkeltsem? Mert pl ma délben szopizott, 1 körül aludt el.Elvileg akkor 3kor keltenem kellene. KEll, hogy keltsem? Most 1 órával már tovább aludt, nem keltettem 3kor, lassan 4 lesz, de még nem ébredezik.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. augusztus 07. csütörtök

      Ez az a helyzet, amiben azt szoktam javasolni, keltsük fel a babát. Még kicsi, besárgult, nem szabad hagyni nappal, hogy 3 óránál hosszabban aludjon.

      • Kata

        Reply Reply 2014. augusztus 07. csütörtök

        Köszönöm!

        Viszont van, hogy 1 óránál is tovább szopizik, és ha 3 óránként etetném, akkor kb 2 órát aludna, vagy annyit sem 🙁 Hogyan csináljam, etetés végétől számoljam a 3 órát?hogy legyen ideje aludni is?

  • Szandra

    Reply Reply 2014. július 06. vasárnap

    Szia Ági.

    Az volna a kèrdèsem hogy egy 10 hetes babának késői a 10 òrási fürdetés majd vacsi, alvàs?
    Jelenleg ha 22:30kor ágyba kerül reggel 5ig is alszik. Az esti etetès pedig ùgy működik hogy fél8 kor eszik és a köztes időben játék van, nem engedjük elaludni őt. Általában nem is igényli az alvást akkor de előfordult már hogy nehezen tudtuk fent tartani őt mert fáradt volt. Ha hagyom akkor aludni akkor viszont nem alszik olyan jòl éjjel.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. július 14. hétfő

      Igen, jó, nálunk kifejezetten javasolta a gyerekorvos ezt. Ha ő így jól alszik, nem kell erőltetni a korábbi fektetést.

  • Viki

    Reply Reply 2014. május 06. kedd

    Szia Ági!

    A kislányom félig anyatejes félig tápszeres baba volt. (Amennyi tejem volt mindig azzal kezdtem a szoptatást és a maradékot tápszerrel pótoltam.)Most kapunk egy kedves anyukától anyatejet és mivel nekem 2,5 hónapos korában elfogyott így ezzel táplálom. Az éjszakákat 3-4 hete átalussza rendesen, és napközben is sokat alszik. Sokszor előfordult hogy csak háromszor-négyszer eszik, mert én úgy gondoltam nem keltem fel ha este is alszik és a növekedése is rendben van. Édesanyám mondta ma, hogy a rendszeresség (4 óránkénti napközbeni evés) az idegrendszer fejlődése miatt fontos. Kérem ebben a szakvéleményed. Tényleg elrontom, ha igénye szerint etetem és nem keltem fel? Köszönöm előre is a válaszod. Üdvözlet

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. június 14. szombat

      Nem rontottál el semmit, nyugodtan etesd igény szerint 🙂

  • Ironer

    Reply Reply 2014. április 20. vasárnap

    Kedves Ági!

    Olyan kérdés miatt írnék hogy a kisfiunk 3 hete jöhetett haza, ma 2 hónapos, addig kórházban volt műtét miatt, nem igen nővekedett. Hazajött 3100 grammosan eleinte evett rendesen, 3-4 óránként, magától felkelt. Mára 4000 grammos kb. Viszont kétoránként szeretne már enni, 100-110 Ml-t. Normális ez? Vagy mit lehetne tenni?
    Milumil pregomint tápszert kap csak, párom tol nem kaphat sajnos anya tejet.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. április 25. péntek

      Igen, ez normális, mert ebben a korban van egy növekedési ugrás, amikor a baba átmenetileg gyakrabban kér enni, ez pár napig tart, aztán minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Ha mégsme, akkor esetleg tápszercserére lehet szükség.

  • Szilvia

    Reply Reply 2014. február 05. szerda

    Kedves Ági!

    A következőben szeretném a segítségét kérni.

    Jelenleg 6 hetes a kislányom. Napközben 3 óránként eszik, majd bealszik.

    A problémánk – többnyire kétnaponta – az esti elalvással van.

    A napirendünk este úgy néz ki, hogy 18 óra felé felkel, szopizik, majd bealszik. 20 óra magasságában ébred, ekkor fürdünk, majd szopizás, és itt kezdődik a „kálvária”. Nem akar elaludni. Kézben tartva sétálgatni kell vele, ekkor kicsit bealszik, de amint a kiságy felé vesszük az irányt, már ébren is van és sokszor innentől kezdve sír. Ilyenkor hajnali egy óra felé alszik el, de volt már arra is példa, hogy fél 3, vagy épp fél 4 volt.
    Próbáltam más napirendet is, hogy 18 óra körül fürdünk, majd utána alvás, de az még rosszabb volt.
    Eleinte a pocifájás volt a probléma, de mára már biztos hogy nem az. Nem húzkodja a lábait, ill. nem látom jelét, hogy fájna a pocakja. Megelőzésre az esti evéseknél Infacolt adok neki. Az étrendemre is odafigyelek.

    Éjszaka nem pelenkázom át (hacsak nem kakilt be), nem beszélek hozzá, nem ég a szobában villany, kintről szűrődik be a fény.

    Nem tudom már mit tegyek hogy elaludjon???

    Ill. még az is a probléma, hogy magától nem alszik el a kiságyában (nappal sem). Mindig kézben alszik el büfizés után, és úgy szoktam letenni. A kiságyba akkor teszem be, ha már látom rajta hogy álmos (ásít, dörzsöli a szemét), de ilyenkor sem alszik el magától.

    Mit rontottam el?? Hogy tudom helyrehozni?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. február 12. szerda

      Nem rontottál el semmit 🙂 6 hetes és már szeretne este tovább ébren lenni. Várj a fürdetéssel és az altatással legalább este kilencig, akkor vidd el fürdetni, amikor már látod, hogy nagyon álmos és nem lesz gond az esti lefekvéssel.

  • henita

    Reply Reply 2014. január 07. kedd

    Kedves Agi,
    segítségedet szeretném kérni, mert nem tudom mit tehetnék a kisfiammal… 8.01.2014-én lesz 3 honapos, eddig minta rendje volt napkozben 2 oranként evett és sokat aludt,ejjel 3-4 oranként kelt fel enni, aztán karácsony táján a napkozbeni étkezés 2-2,5 oras lett aminek nagyon orultem. De 2 napja egyik naprol a masikra hirtelen felborult a rend 1 oranként kér cicit, van úgy, hogy fél oranként szinte mozdulni se tudok tole, aludni egész nap 2x aludt a 2 nap alatt szerencsére éjjel a 3-4 oras alvás megmaradt, de reggel héttol megint kezdi az orankénti evést :(, teljesen letort… Ha kimegyek vele sétalni evés után akkor aludt 2 orat egyhuzomban, de ahogy bejottunk megint 1 oranként kért… Nem tudom mi lehet a baj mit rontottam el, de 3 honaposan reméltem, hogy 3 oranként fog kérni enni, de nem. Ja és azt kifelejtettem, hogy minden oraban amikor kér enni max 10 percet szopizik aztán bealszik, leteszem negyed orat alszik aztán felkel van úgy hogy annyit nyugolodik, hogy kap cicit akkor jo, de van úgy hogy mosolyog es elvan de csak 1orat… Mit tehetnék, hogy visszaálljon a 2oras evés? az nem is baj ha napkozben csak 2x alszik, de ne kelljen oranként etetni, mert így orvoshoz sem tudok elmenni :(…
    És még lenne egy kérésem, nem tudom, hogy és mit játszhatnék a kisfiammal eddig csak beszélgettem neki itt-ott énekeltem, de ez alatt a 2 nap alatt már az sem érdekelte, egyszeruen sokszor azt az 1orat ami két szopi kozben van is végig nyugolodik. Elore is koszonom a válaszod!!!

  • Szilvi

    Reply Reply 2014. január 01. szerda

    Kedves Ági!

    A kisfiam lassan 10 hónapos és még mindig nem alussza át az éjszakát. Kb. 4-5 hónaposan még hajnal fél 4-ig aludt, de ahogy beindult nála a fogzás, azóta sokkal nyugtalanabbul alszik (6 hónaposan jött ki az első foga és kb. másfél hónap alatt kijött még 7!). Csak úgy tudjuk visszaaltatni, ha adunk neki kevés (kb. 60 ml) tápszert, de van, hogy még hígítjuk is. Semmi másra nem nyugszik meg. Ha kiveszem a kiságyból, akkor még jobban ordít, sehogy nem lehet megnyugtatni, csak tápszerrel. Este 7 körül elalszik és éjfél, hajnal 1 körül már ébred, aztán olyan hajnal 3 körül is. Ha megitta a tápszert, már fordul is hasra, cumit beteszi a szájába és már alszik is! 🙂 és reggel már legkésőbb 6-kor fent van. A védőnőnk szerint ez rossz berögződés, azt tanácsolta, hogy adjunk neki vizet (azt nem fogadja el), vagy hallgassuk a sírást ás pár éjszaka alatt hátha sikerül „átnevelni”. De ha nem megyek be, akkor feláll a kiságyban és ordít! Nem szeretném, hogy kiidegelje magát teljesen szegény! Mit lehetne vagy kellene tennünk?

    Válaszodat előre is köszönöm:
    Szilvi

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. január 21. kedd

      Nem kell tennetek semmit. Teljesen normális, ha 10 hónaposan még igényel éjjel 1-2 evést. Hidd el, ha már nem lesz rá szüksége, leszokik róla.

  • Ankisza

    Reply Reply 2013. november 27. szerda

    Kedves Ági!

    Hogy jöhetnék rá, mikor szeretne enni a babám? Megváltoztak az étkezési szokásai? Esetleg vegyek egy ivópoharat neki?

    A 4 hónaposommal nagyon nehéz minden nap az étkezés szempontjából kb. 2 hete. Előtte jó étvággyal evett, hajnalban kezdtük, onnantól 3-3 és fél óránként. Az utolsó esti etetés 8- fél 9 körül volt, aztán aludt kb. 5-ig. Mostanában valami nem stimmel. Már csak a hajnali és az esti etetés megy rendben, az esti is csak azért, mert gondolom, jól kiéhezik.
    Amikor a szokott időben kínálom reggel, van, hogy belekezd, de hamar abbahagyja, de ma például bele sem kezdett igazán. 30 millit evett meg, az semmi. Nem erőltettem, fél óra múlva újra kínáltam. De sírt és határozottan elutasította. Akkor békén hagytam, letettem játszani, de persze nyűgösködött, tömte a kezét a szájába. (foga még elvileg nem jön, hétfőn nézte meg a doki) Gondoltam, éhes. Megint megkínáltam, megint sírt, már akkor, amikor a cumi etetője a szájába kerül. Kicsit olyan hisztisen sír, bár azt mondják, ilyen idős korban még nem hisztiznek a babák.
    Szóval én nem erőltetem, de sajnos nem az történik, hogy akkor később, fél óra, egy óra múlva meg szépen eszik, mert nem így van, ellenben extra nyűgös.
    Aztán letettem a kiságyba, már látszott, hogy álmos, de sírdogált-sírdogált. Csináltam egy 1 kanalas adagot. Kivettem az ölembe, megkínáltam. Ordított. Vissza a kiságyba. Ott a játszócumiját a szájába adtam, elkezdte vadul szívni. Én meg odakínáltam neki azt a kis tápszert, hát szinte félálomban, de egy-két perc alatt megitta!
    Már nagyon belefáradtam, hogy az egész nap az evés körül forog. Nem tudom, mikor kínáljam a következőt, hogy ne legyen ennyire kudarcos és sírós. Csak akkor eszik, ha már nagyon éhes, pedig régebben olyan jó étvágya volt! Mit csináljak vele?

  • HMariann

    Reply Reply 2013. október 11. péntek

    Tisztelt Vida Ágnes !

    Most 7 hetes a kisfiam. 32 hétre született 1900g és 41 cm. Most 51cm és 3346g . Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy szerintem nagyon hasfájós a kicsi. A klinikán nenatál tápszerrel kezdtünk, sajnos nem tudott szopni azaz enni sem eleinte szondán táplálták később nagy lyukú cumisüvegből, közel 3 hétig tanultunk enni. Hazajövet után nagyon elkezdett fájni a hasa „szerintem” nehezen volt széklete is. Kaptunk egy másik tápszert a Hum Digtest plust ami túl folyékonynak bizonyult. mert sokat bukott vissza és egy glottis görccsel kórházba kerültünk. Valahol megakadt neki, az étel. bent adtak hozzá sűrítőt. Nutrica, az sem jött be. Visszatértünk a Nenatálra csak írtak ki hozzá Novacol Ac tápszert 30ml-30 ml arányban kell adnom. Majd fokozatosan növelni a AC a másikat csökkenteni. A saját házi orvosom, azt mondta, ha továbbra is fáj a hasa térjek át a Hum Digtestre és írt ki hozzá Hun. Baby Fit tápszert . Sajnos már nem tudom mit tegyek,.
    A kisfiam etetés után 1,5 hasfájásra ébred, Húzza mafát, görnyed és felveszi a magzat pózt. Etetés után is sír és az ölemben is görnyed. Az esti alávások egyre nehezebbek, 19.30h-kor eszik és még sokszor 23.30h kor fent van. Minden etetés előtt kap esp. cseppet. Igyekszem tartani a 3h etetéseket. 07.30h, 10.30h–. Azt sem tudom ha alszik felkeltsem enni. Az éjszakai egyik etetés általában kimarad 01.30. Utána 04.00h körül eszik. Minden etetés előtt tornáztatom. Sajnos nem tudom , hogyan segítsek ennek a kismanónak.
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2013. november 16. szombat

      Sajnos a korababáknál gyakoribb a hasfájás. Amikor sír, fáj neki, fektesd hanyatt az öledben és a két térdét a pocakjához felhúzva kifelé köröztesd, ez segít pukizni.

  • Betti

    Reply Reply 2013. szeptember 28. szombat

    Kedves Agi!
    Az a problemam,hogy 4.5 honapos kislanyom mostanaban azt jatsza,hogy O beosztja maganak a tapszert.Elvileg 4-5 szor kene neki enni egy nap 180ml-t,de O ezt csak lefekves elott kepes egyszerre megenni.Ejjel szinten megeszi a 180at,2szerre beosztva,aztan reggel 60ml ebredes utan kb 1 oraval,majd kb 2 orankent 120at,este 6.30 ig,mery akkor vacsizik.Ez normalis?Hogyan lehetne ezen valtoztatni?Valamint az is erdekelne,hogy napkozben mennyit kene aludnia,ha este 7 korul alszik el,es 2 megszakitassal,amiutan rogton visszaalszik ha evett reggel 7ig alszik.
    Koszonom a valaszod!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2013. október 03. csütörtök

      Ez normális, a felnőttek sem esznek minden étkezésre mindig ugyanannyit. A lényeg, hogy a napi mennyiség meglegyen.

      Ebben a korban általában vagy 3×30-90 percet vagy 2×60-120 percet alszanak a babák napközben, éjjel pedig 11-13-at (attól is függ, nappal mennyit aludt)

      • Betti

        Reply Reply 2013. október 11. péntek

        Koszonom szepen!

  • Dora

    Reply Reply 2013. augusztus 03. szombat

    Kedves Ági!

    Kislányom 7 hetes. Egy hete teljesen felborult a napirend, ami, gondolom, a 6 hetes fejlődési ugrás miatt lehet (meg persze a kánikula és a frontok sem segítenek). A gondom az, hogy nehézséget okoz megállapítani: mikor éhes valójában, és mikor akar csak egy kicsit cuclizni (tapszeres baba, cumis üvegből eszik). Lehet, hogy amikor jelez, tényleg éhes, de nem mindig, ezért én igyekszem kivárni a 4 órákat, de közben attól tartok, néha kinzom őt. Mit tehetek?

    Előre is köszönöm! Dóra

    • Vida Agi

      Reply Reply 2013. augusztus 08. csütörtök

      7 hetesen semmiképpen ne várd ki a 4 órákat, ilyenkor még kb. 3 óránként kéne ennie (igény szerint). Etesd nyugodtan igény szerint, amikor kéri. A baba ilyen szempontból nagyon okos, ha már nem éhes, nem fogja megenni a tápszert.

  • Ágica

    Reply Reply 2013. július 17. szerda

    Kedves Ági!

    A fiam 17 hónapos, kb.3 hete pontban hajnali 3-kor kipattan a szeméből az álom, felül, feláll, elkezd játszani az ágyában hol az alvós macijával, hol a plédjével, énekel, tapsol. Ez megy hajnal 5-ig aztán elalszik. A napirendünk jól megy, délben alszik 1,5-2 órát este 8-kor van ágyba bújás. 7-kor kell fel. Tanácstalan vagyok. Nem értem a dolgot.Már adtam neki virág eszenciát, kamillát semi sem használ. Mit csinálok rosszul? Kérem segítsen.
    Várom válaszát
    Ágica

    • Vida Agi

      Reply Reply 2013. július 21. vasárnap

      Minden gyerek átmegy ezen a korszakon, hogy nem tud éjjel visszaaludni. Az oka többrétű, egyrészt ebben a korban törnek át az őrlő- és szemfogak, ami sokkal kellemetlenebb és fájdalmasabb, mint a metszőfogak áttörése (ha nyálzik és a kezét rágja, akkor éjjelre kapjon Nurofent, különösen, ha meg van dagadva az ínye). A másik ok, hogy annyira érdekli a világ, hogy nem tud lazítani, kikapcsolni. Segíthet este elalvás előtt 1 csésze afrikai vörös tea (Rooibos), valamint ha ilyenkor éjjel, amikor megébred, magatok mellé veszitek és úgy alszik vissza, ezzel megtanulja, hogy rajta kívül mindenki más alszik, de nem szokik be az ágyatokba, hiszen az esti elalvás a saját ágyában történik. És az is segít, ha ilyenkor nem kapcsolsz villanyt, nem veszed ki, hagyod játszani az ágyában, te pedig visszafekszel, így megtapasztalja, hogy nincs ilyenkor semmi érdekes és szépen visszaalszik.

  • Kitti

    Reply Reply 2013. június 10. hétfő

    Szia Agi.
    2hetes babanal kkesoi a 8orai furdes,alvas?

  • Tündi

    Reply Reply 2013. június 03. hétfő

    Kedves Ági.
    6hetes kislanyomnal egyik naprol a masikra felborult a napirend.Eddig ugy teltek a napok hogy ebredes utan pellus csere, kajcsi, bufizes es jatek.Ha lattam, hogy elalmosodott lefektettem es aludt.De 2napja kaja utan szinte egybol elalmosodik es alszik.Eddig 3 es 3,5 oranket ettunk.Amiota felborult a dolog van hogy 2,5 oranket eszik.Mitol valtozott meg?Hogy tudom visszaallitani a regi sorrendet?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2013. július 04. csütörtök

      Valószínűleg átmeneti problémáról van szó, a 6 hetes növekedési ugrás miatt átmenetileg többet eszik, többet alszik, mint eddig, ez ilyen kis korban még előfordulhat. Pár nap és megint többet lesz ébren.

  • Barbara

    Reply Reply 2013. április 12. péntek

    Kedves Ági!

    Szeretném a segítségedet kérni!
    A kislányunk 5 hetes, de már csak 5x eszik. Éjszaka 8-9 rát alszik egyhuzamban, erre nincs panasz, nagyon ügyes. A problémám egyfelől az, hogy este borzasztó nehezen alszik el. Nappal is jellemző, hogy etetés után nyűgös, feszíti magát… cumisüvegből kapja a tejet, mert nem szopizott, tehát elképzelhető, hogy sok levegőt nyel, de már úgy etetem, hogy kaja közben 2-3 büfi szünetet tartunk, minden alkalommal büfizik is, és így azt is elérem, hogy ne 2 perc alatt egye meg a hamit, hanem elhúzom 10-15 percre… a kaja utáni büfiztetésem is minimum 20 perc… úgy érzem, többet már nem tehetek ebből a szempontból! A lényeg, hogy étkezés után egy órával is képes kisebbeket bukni, de azért nem nevezném hányásnak. Az esti lefekvést szerintem ez nehezíti meg, vagyis hogy hiába alszik el már a vállamon, és hiába tartom még az ölemben minimum 30 percig, általában felébred, amint lerakom a kiságyba. Ilyenkor kiveszem, büfizik is, de visszaaludni már nem tud. Szerinted lehet szimplán a hasfájás számlájára írni, hogy este az etetés után kizárólag 2-3 órával képes végleg álomba szenderülni??? Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 20:30-kor van a vacsi (ez fix, mert egyszerre fektetjük a két éves kislányunkkal), és csak 23:00-ra alszik el végleg… pedig hulla álmos csóri, és mégis… mit tehetnék???
    A másik kérdésem a komplett napirendünkre vonatkozik. Több oldalról hallom, hogy 3 óránként kellene ennie, de nekem hol 3, hol 3,5, hol 4 órára eszik… írod azt is, hogy mindig az kellene, hogy legyen a sorrend, hogy evés-játék-alvás… ezt tudjuk is nagyjából tartani, de az időintervallumokkal van egy kis probléma. A kislányom délután alszik egy giganagyot, ami azt jelenti, hogy akár 3 órát is egyhuzamban… ilyenkor szokott kihagyni 4 órát két etetés között… tehát mondjuk eszik 13:30-kor, aztán 17:30-kor… utána viszont már nem alszik vissza az esti kajáig, azaz 20:30-ig. A 17:30-as és 20:30-as etetés között van „játék”, fürdés, és várakozás, amíg a nagyobbik is megfürdik… ez így jól is hangzik, csak már szegény annyira álmos, mire elérkezünk a vacsi időpontjáig, hogy néha már azért sem büfög az esti etetés után, mert elalszik egyből a vállamon. Aztán persze felébred, ahogy lerakom a kiságyba, vagy rá fél órára. Variáljak át valamit a napirendünkön? Arra is gondoltam, hogy még leteszem aludni a 17:30-as és a 20:30-as etetés között, és akkor a 20:30-as etetés után ébren tartom egy órát, hogy rendesen büfögjön, emésszen… szerinted ez jó ötlet? Csak akkor meg az a kérdés, hogy vajon elalszik-e könnyedén… bár lényegét tekintve mindegy, hiszen úgyis felébred minden este az emésztési gondjaira. Attól is félek, hogyha bármit variálok, akkor megzavarodik. 🙂
    A védőnő is tanácsolta, hogy próbáljam 6x etetni az 5 helyett, de a délelőtti alvása (3,5-4 órára eszik) és a délutáni nagy alvása (ilyenkor minimum 4 órára eszik) miatt kivitelezhetetlen a 6 étkezés… próbáljam meg ébresztgetni nappal, és próbáljak inkább 6x kevesebbet adni neki??? Egyébként sem eszik sokat, mert 5x 120 mili adagja, de ő nagy baba, mert 4240 grammal született, most már 5 kg körül van. Plusz gondolom nem aludna egyhuzamban 8 órát, ha kevés lenne neki a kaja.

    Lehet, hogy össze-vissza írtam, de remélem, azért érthető voltam. Kicsit túlagyalom, túlaggódom az egészet, ahogy anno az elsőnél. Kicsit telhetne gyorsabban az idő, mert nagyon nem való nekem ez a tanácstalanság, kiszámíthatatlanság, tehetetlenség. Olyan jó volna tudni, hogy a pici hogyan képzeli el magának a napot… 🙂

    Előre is köszönöm a segítséget!!!

    Üdv,
    Barbi

    • Vida Agi

      Reply Reply 2013. április 21. vasárnap

      5 hetesen még minden normálisnak számít, hiszen a baba ilyenkor még nem teljesen alkalmazkodott a külvilág körülményeihez, nem teljesen alakult még ki, mikor van nappal és éjszaka, nagyon felszínesen alszik stb.

      Evés: normális, ha még 1-2 órával evés után is bukik, emiatt nem kell aggódni, a saját mozgásával is képes kimocorogni magából egy kis bukit, ez nem gond.

      Este azért alszik el nehezen, mert délután jól kipiheni magát és amikor este le akarod fektetni, ő még nem igazán álmos. Próbáld egy fél órával később fektetni és sötét szobában cicin altatni.

      Nem kell ébresztgetni, ha ilyen jól alszik nappal. Önmagában az 5 étkezés nem gond, hidd el, ha éhes lesz, gyakrabban fogja kérni.

  • Petra

    Reply Reply 2012. november 11. vasárnap

    Szia Ági!

    Most 1 hetes a kisfiúnk és jelenleg azt vettük észre,hogy az evés ideje és mennyisége is abszolút változó! Néha nem tudjuk eldönteni, hogy eleget evett-e, mert eszik, majd elalszik szopizás közben, majd büfiztetés és amikor lefektetjük 5 perc „alvás” után sír, hogy éhes. Ezzel alapjában véve nem lenne semmi gond, csak én már kicsit kimerült vagyok, mert van hogy óránként szoptatok. A pici sokszor belealszik a szopizásba és akár 10 perc múlva is felébred és „eszébe jut”,hogy ő még nem lakott jól! Szerinted mi a helyes megoldás? vagy mi lehet a gond? Nem elég a tejem? vagy csak neki kevés? a minőségével van baj?

    Előre is köszi!

    Petra

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. december 12. szerda

      Rossz minőségű tej nem létezik. Egy 1 hetes újszülött még könnyen belealszik a szoptatásba, de ez nem azt jelenti, hogy jóllakott. Nem szabad tőle következetességet elvárni. Szoptasd akár 1 órán át, ha elalszik, büfiztesd meg, várj, hátha felébred és ha igen, akkor etesd tovább. Ne tedd le evés után rögtön az ágyba, mert ilyenkor még gyakran felébredhet akár az éhségre is, akár a saját emésztésére. Büfiztesd meg és kínáld meg megint az anyamellel és csak akkor fejezd be a szoptatást, ha magától már nem kéri újra akkor sem, ha ébren van.

  • myra

    Reply Reply 2012. november 01. csütörtök

    szia!nekem olyan kerdesem lenne,hogy a babam 3hetes,es minden nap hajnali 3-kor felkel es kb 6-ig fenn is van,ezzel felboritja az en napomat is,raadasul napkozben sem alszik sokat egyedul olyan este 10-3-ig alszik egy hosszabbat,mar nagyon faradt vagyok,napkozben neha elalszik fel orakra,de kb ennyi.mit tegyek?koszonom

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. november 13. kedd

      Ebben a korban a kicsinek még nem igazán van bioritmusa, ezért nem tudja, mikor van vége az éjszakának, mikor kezdődik a nappal stb. ezt neked kell megtanítani neki. Evés után ne tedd le rögtön napközben, hanem legyen ébren, de ne a kiságyban, hanem játszószőnyegen, járókában, hordozóban, ahol lát téged is. Amikor álmosodni kezd, akkor tedd le aludni és amikor ébred, akkor etesd meg megint. Ha rögtön evés után teszed le, akkor rövidesen a saját emésztésére ébred fel, ezért evés után büfiztesd meg és akkor is a játszószőnyegre tedd, ha esetleg elaludt.

  • Gm

    Reply Reply 2012. augusztus 01. szerda

    Kedves Ági!
    A tanácsodra lenne szükségem. Mit kellene másképp csinálni, hogy ne legyen gond az esti vacsora?
    Kislányom 4 hónapos. Napirendünk úgy alakul, hogy:
    Reggel 7-fél8 fele ébred, eszik
    2, mostanában már 2,5 óra ébrenlét után elalszik. Alszik általában 2 órát,aminek az első fél órájában (percre pontosan) felébred. Ilyenkor kap egy cumit és még tovább alszik. Ébredés után pelus (hogy utána ne bukjon), evés, nézelődés majd újra alvás.
    Általában 3x alszik. Reggel fél0-10 fele, délután fél2-2 fele és késő délután fél6-6 fele.
    A késő délutáni alvásból 7felé ébred fel. Ezután eszik (tápszeres baba sajnos már egy hónapja). Fürdés 8-fél9körül van, utána újra eszik elalvás előtt. Eddig semmi gond nem volt, hogy az utolsó két étkezés közt nem telt el sok idő, de az utóbbi hetekben nem hajlandó elfogadni az ennivalót. Éles hangon, sikítva sír. Olyan álmos, hogy amint leteszem az ágyba, el is alszik, még akkor is, ha csak 1 órája kelt fel a késő délutáni alvásból. Mintha a fürdővízbe altatót tennék…
    Ilyenkor csak álmában tudom megetetni. Mit kéne másképp szervezni, hogy tudjon vacsorázni fürdés után? 3 hónapig miért nem okozott gondot, hogy csak 2-2,5 óra telt el az utolsó két étkezés közt? mi változott egyik napról a másikra? Semmit nem csinálok másképpen, mint előtte.
    Ha korábban fürdik, akkor is elálmosodik közvetlenül pancsi után. Ha később viszem, akkor meg már olyan álmos, hogy a fürdés előtt jön a hiszti.
    Mostanában eleve nagyon rossz evő, 60-80ml-eket tudok csak belepumpálni. Hiába eszik keveset 18-kor, akkor sem vacsorázik fürdés után, csak ha már félálomban van.
    Mit tegyek?
    Köszönöm, hogy időt szakítottál rám és válaszolsz!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. augusztus 05. vasárnap

      Lehet, hogy te nem változtattál semmit, de ő nagyon sokat változik 1-2 hét alatt. És mivel este 7-kor jóllakik, nincs kedve kicsivel később megint enni, mert aludni szeretne már. Nincsen ezzel semmi gond, ha utána egyébként jól alszik, akkor nem kötelező megetetni elalvás előtt.

    • Szilvi

      Reply Reply 2012. augusztus 12. vasárnap

      Nem azt írtad, hogy egy hónapja tápszeres a baba? Előtte az anyatejet gondolom hamarabb emésztette meg, nem lehet, hogy ezért volt eddig 2-2,5 óra után éhes, most meg nem? 🙂

  • Balázs Vivien

    Reply Reply 2012. július 27. péntek

    Szia Ági!Már irtam neked email üzenetet is de szeretném ha mindenképp „találkoznál” a problémámmal ezért ugy döntöttem itt is felkereslek.Van egy Gyönyörű 9 hónapos kisfiam.Nagyon ügyes baba,minden tekintetben jól fejlődik.Kivétel ez alól az alvás.Este a rituálét követően(kaja,játék,fürdés,cici)szopizva elalszik.Ez igy történik mióta megszületett cicin tud elaludni.Ezt követően pontban 45 perc mulva felébred és csillapithatalanul követeli a cicit.Ez még önmagában ok,megszoptatom 5 perc vissza alszik.Ezután viszont 1-1,5 óránként felébred felkapaszkodik a kiságyba(pedig alig van magánál,mégis felküzdi magát) és addig sir amig nem kapja meg amit követel.Sokmindent próbáltunk alvós maci,pelenkacsücsök,simogatás,ének,apa kelt hozzá és próbálta visszaringatni,cumi,cumisüveg,tea,viz,stb..De köszöni szépen nem kéri egyiket sem.Sőt ha tul sokáig hagyjuk sirni fel is ébred és akkor biztosan játszunk 1-2 óra hosszát mire ujra visszaalszik.Ez megy egész este reggel 8ig mikor végleg felébred.Már nagyon elfáradtam 3 hónapos korától csinálja ezt azóta Én sem tudtam kipihenni magam éjszaka.Van esetleg ötleted hogyan válthatnánk ki a cicit vagy csökkenthetnénk az éjszakai ébredéseket?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. augusztus 05. vasárnap

      Az ilyen gyakori ébredésnek, ami fél éve folyamatosan ugyanúgy tart mindenképpen valami oka van. Több ok is lehetett, ami ezt kiváltotta nála (valószínűleg ezek együtt voltak/vannak jelen):

      1. Ha egy szobában alszotok, akkor érzi a tej szagát, tudja, hogy ottvagytok és a zajaitok is zavarhatják, ami miatt megébredhet, illetve ha fentvan, akkor hangosabban követeli a segítséget a visszaalváshoz. Sokat segíthet tehát, ha nem veletek egy szobában alszik.

      2. A 45 perccel a lefektetés utáni ébredést leggyakrabban a fogzás okozza, mert ilyenkor még éberebb a baba és az első felszínes alvási szakban a fogzási fájdalom miatt megébred. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
      Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

      3. A baba nem kel fel ok nélkül, ezért elsőként mindig az okot kell megszüntetni, ami miatt ébred, viszont, ha felébred és nem tud visszaaludni magától, mert nem tanulta meg, hogyan kell, akkor meg lehet tanítani magától visszaaludni. Erre jó megoldás, ha pár napig Apa fekteti és ő megy be hozzá vagy ha következetesen csak vizet kap el és visszaalváshoz, ebből azonban az első napokban mindenképpen tiltakozás és sírás lesz és bizony az is előfordulhat, hogy kevesebbet fog aludni majd.

      Mivel a leírásod szerint fél éve ugyanolyan intenzitással tartó problémáról van szó, ezért ha a fentiek nem segítenek, akkor forduljatok alvásambulanciához, mert szervi probléma (reflux, orrmandula-probléma stb.) is állhat a gyakori ébredések hátterében.

    • Szilvi

      Reply Reply 2012. augusztus 12. vasárnap

      Ha cicin alszik el, akkor gondolom a böfiztetés elmarad utána. Ha 45 perccel később felébred és megpróbáljátok böfiztetni, nem jön ki véletlenül egy nagyobbacska buborék? 🙂

  • Szende

    Reply Reply 2012. július 15. vasárnap

    Szia Agi!

    Fiam 1 eves es mar nem birok vele. Folyton olbe kerezzik mikor meglat es miutan olbe veszem mar az sem jo, le akar maszni, es az utan ujbol olbe es mindig nyugos.
    Eddig mar van 8 fogacskank, arra gondoltam hogy a fogai miatt folyton rosz kedvu meg nyugos. A szeparacios szorongasra is gyanakodtam, de nem akkor sir mikor elmegyek, sot jol elmarad barkivel, hanem akkor sir mikor meglat ujbol es kerezzik fel az olembe. Ejel is roszabodott a helyzet. Nagyon szepen megtanult egyedul elaludni es ejel is visza aludni, de miota elkezdodott a nyugos periodus ejel felkel es 1-2 oran keresztul nem hajlando visza aludni. Eddig jol elvolt a jatekjaival is, maszkalt, lepeget egyedul 2-3 lepest, de most par perc jatek utan kezdodik a nagy nyug. Apa mondja hogy fel van kapva. En probaltam ne venni fel mikor olbe kerezik, de ebbol anyira belefokoz a sirasban hogy osztan nagyon nehezen lehet megnyugtatni. Mi a teendo? Kinovi majd? Ido kerdese? Vagy talan a dackorszak koszontott be? Es ha igen, mit lehet segitteni? Koszi szepen elore is!

    Amugy rengeteg jo tanacsod bevalt a Babapszichologia konyvedbol, alvastol elkezve etkezesig, de ezzel a helyzettel nem tudom mit kezdjek.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. július 23. hétfő

      Ezt valóban a szeparációs szorongás okozza. Már szeretne önálló lenni, de még fél, és szeret anyához bújni, ezért mászik fel az öledbe, aztán szeretne lemenni. Ráadásul most tanul járni, ami sok szorongást okoz benne, hiszen ez nagyon nagy változás neki, nagy önállóságot biztosít, ugyanakkor hatalmas idegrendszeri változásokkal is jár. Legyél vele most türelmes, vedd fel, ha szeretné, nyugtasd meg, idővel kinövi majd.

  • Abi

    Reply Reply 2012. július 13. péntek

    Kedves Ági!
    Teljesen tanácstalan vagyok. A napirend kialakításával küzdök 3 hónapja.
    Kislányom pont 3 hónapos. Semmi rendszer nincs a hajnali ébredésben. Hol 2-kor, hol 3-kor, hol pedig fél6-kor ébred. Eszik (tápit). Néha visszaalszik (ha még időben kikapom az ágyból és nem ébred fel teljesen) néha órákig fent van. Reggelente is változóan ébred. Hol fél 7, néha fél8, de van, hogy tízkor már én ébresztem. Alvás után sokszor nem éhes, így nagyon nehéz tartani az alvás-evés-játszás-alvás sorrendet. Aludni egy nap hol 3×40 percet, hol 1x 40perc, 1×2.5 óra.
    Teljesen rendszertelen és kaotikus minden. Alvásnál megvárom míg nagyon álmos, nyűgös. Kicsit ellazítom, dúdolok neki, de még ébren leteszem az ágyba. Általában gyorsan elalszik. Menetrendszerűen 40 percre ébred. Sokszor látom, hogy még álmos, ki sem nyitja a szemét úgy forgolódik, sírdogál. Megkapja a cumiját és visszaalszik. Olyankor még simán ráhúz két órát.
    Sok-sok kérdésem lenne.
    1. Hogy alakítsak ki bármilyen sorrendet, ha ébredés után nem mindig éhes?
    2. Ha evés idő van és még alszik, akkor fel kéne kelteni? (3 hónapos, 6.75 kg )
    3. Ha felébred 40 perc után ne kapjon cumit, hogy visszaaludjon, még akkor sem ha látom, hogy fáradt?
    4. Reggel ébresszem fel és ne várjam, hogy magától keljen? (akkor is, ha előtte 1-2 órája aludt vissza)

    Nem tudom már mit kéne csinálni. Olyan tanácstalan és elkeseredett vagyok.
    Mindenhonnan jönnek az ötletek. Egyen amikor éhes, aludjon amikor álmos. De így semmit nem lehet hozzá igazítani!
    Egyedül a délután állt be.
    fél8-8 fürdés, vacsora, büfi és már alszik is általában.
    Hogy kéne csinálni? Vagy csak akkor próbálkozzak, ha már átalussza az éjszakát és egy időben kel fel?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. július 23. hétfő

      Először is fogadd el, hogy a gyerekekkel az élet szüntelen változás, ne várd el tőle, hogy mindenképpen legyen napirendje és hogy következetesen ugyanakkor keljen, feküdjön, mindig ugyanannyit aludjon.

      1. minden baba más, a kislányodnak is megvan a maga ritmusa. Ha kétszer alszik egy nap, akkor felborul a sorrend, ilyenkor nem ciklusonként kell számolni, tehát nem fér bele 3-4 órába az evés-játék-alvás sorrend, hanem két ciklust kell összevonni és a sorrend ez lesz: evés-játék-alvás-játék-evés-játék-alvás Ezt is meg tudja tanulni a baba, ez nem gond.
      De: mivel még csak 3 hónapos, ha nem éhes ébredés után, gyanítom, hogy olyankor nem aludta ki magát, vagy túl hamar lefektetted, ezért elcsúszott a ciklus. Ha ő pl. 3 óránként eszik, akkor az kb. így nézhet ki: 30 perc etetés 1,5 óra ébrenlét 1 óra alvás – nyilván ez csak egy minta, hiszen minden baba más, van, aki 10 percet eszik, tovább tud ébren lenni és csak 40 percet alszik – ez sem probléma, ha utána kipihenten ébred fel.

      2. Semmiképpen ne keltsd fel, ezzel csak összezavarod a napirendjét. 3 hónaposan ha éhes, akkor fel fog ébredni és jelzi majd.

      3. Ha csak félálomban forgolódik, akkor adj neki cumit és hagyd tovább aludni, de ha teljesen felébred, akkor ne altasd vissza.

      4. Ne ébreszd fel, ha keltegeted szétesik a saját napi ritmusa és még nagyobb lesz a káosz.

  • Betti

    Reply Reply 2012. április 09. hétfő

    Kedves Ági!

    5 hónapos (koraszülött) fiammal most próbáljuk a napi hat evést ötre csökkenteni a hajnali elhagyásával. A napirendje három hónapja jól működik, de az utóbbi időben nagyon lecsökkent a nappali alvások hossza. A kérdésem, hogy az alvás-evés-játék ciklusról hogyan tudunk átállni az ebéd UTÁNI alvásra. Illetve ébredések után mindenképp adjak-e neki enni, akkor is, ha még akár egy órát is ellenne anélkül. hogy éhséget jelezne.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. április 14. szombat

      Ha még hajnalban éhes, akkor nem kell elhagyni a hajnali evést, még csak 5 hónapos, normális, ha hajnalban még éhes (a legtöbb baba 1 éves koráig éhes még hajnalban, mert gyors az emésztésük). Ha még 3x alszik és elfogadja, akkor egyen az ébredések után, ha már csak 2x, akkor máshogy alakul a napirend, erről itt írtam: http://www.kismamablog.hu/baba-alvas/nappali-elalvas

  • Dávid anya

    Reply Reply 2011. december 22. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kisfiam most lesz 5 hónapos.Van egy napirendünk amit nagyjából tart is a kisfiam.Hozzá teszem nem erőszak a napirend hanem együtt alakítottuk ki.Csak sajnos a hajnali és a reggeli kelések érdekesek.Eddig hajnali 3 örült kelt szopizni és utána 6-kor ébredt egészen 2 héttel ezelőttig.Utána már nem volt tejem így tápszert kapott.1 héttel ezelőtt ráállt arra hogy hajnali 4-kor kelt de nem akart enni csak ivott.Sajnos pár napja teljesen felborult és már ott tartunk hogy hajnali 2-kor eszik 4-kor kel.Napközben 4×1 órát alszik.Lehet hogy ez már sok neki.Nagyon nyügösen alszik el napközben.Mit csinálok rosszul?Vagy a foga miatt ilyen nyügös és sírva ébredő?

    Köszönöm válaszod:Marianna

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. január 08. vasárnap

      Azért alszik el nyűgösen napközben, mert már nem fáradt, amikor le akarod fektetni. Ebben a korban már minimum 2 órát ébren tudnak lenni a babák (de van, aki már 2,5-3-at is) két nappali alvás között és általában még van 3×1 órát alszanak, vagy 2×1,5-öt (itt lehetnek egyéni eltérések, de a nappali alvások száma, 2 vagy 3, nem változik, csak a hossza). Emellett a szoptatás elhagyása és a tápszer, valamint a kezdődő fogzás is okozhat változásokat, de a hajnali ébredés mindenképpen a túl sok nappali alvás miatt van.

  • Zomborka Zoltánné

    Reply Reply 2011. november 27. vasárnap

    Kedves Ági!

    6 hetes a kislányunk, most szeretnénk kialakítani neki egy napi rendet mert eddig nagyon változóak voltak a napjaink!a nappali ébrenléttel és alvással vannak problémák (ha annak lehet nevezni)reggel valamikor más más időpontokban kelünk de általában 7-8között aztán jön etetés és visszateszem aludni mert van olyan hogy egyből elalszik büfi után de bekerül a kiságyba és elkezd mocorogni helyezkedni aztán fel kel..próbáltam már vissza altatni nem ment mert láttam hogy nem fog aludni most kezdtem el azt hogy akkor babahordozó és viszem magammal a lakásba ahol épp vagyok közben játékok vannak körülötte és nézelődik aztán ezt bírja kb fél órát és utánna alvás DE az alvás egyre kevesebb nappal vagyis én nagyon zavarosnak látom!mert elalszik és hol 2órát hol egy órát, sőt volt olyan hogy fél óra múlva felkelt ha nagyon rövid ideig alszik megpróbálom vissza altatni de nem megy…
    Pl.ma 7:30kor kelés és szopi aztán nem aludt vissza -hordozó ott 8:30ig elnézelődött aztán 8:30tól alvás kb 10ig aztán 10:20kor szopi meg egyszer 11kor is..és 12kor altatás nyűgösködve (és a délelőtti alvás is olyan volt hogy egyszer kétszer felsírdogált bementem hozzá megsimogattam aztán vissza aludt) most alszik ha minden igaz de van olyan hogy azt hiszem hogy alszik aztán nem hanem fennt van és a kiságyába nézelődik.. du.szokott hosszabbat aludni!és az éjszakák nagyjából úgy telnek hogy 8kor fürdetés és utánna szopi és alvás átlag 9kor már alszik 4oránként kell valamikor 3.Kicsit kétségbe vagyok esve hogy ez mindig így lesz vagy mi csinálunk valamit rosszul!ja és hasfájós..hasfájós babát még ráadásul nehezebb megnyugtatni!ha eltudnál látni néhány tanáccsal azt nagyon megköszönném!igen felkelt kb fél órát aludt megint!előre is nagyon köszönöm!Adrienn

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. november 27. vasárnap

      Teljesen normális ha 6 hetesen még néha így, néha úgy alakulnak a napjaitok.
      Reggel már ne tedd vissza, hacsak magától el nem alszik, hanem evés után tedd le játszani és amikor elálmosodik, akkor tedd le aludni (ebben a korban ez kb. 40-60 perc ébrenlét, utána már nagyon álmosak szoktak lenni)

      Alvás után megint legyen evés, aztán játék, amíg el nem álmosodik, aztán megint alvás.

      Így összesen kb. 4x 1-3 órát fog aludni napközben.

      • Zomborka Zoltánné

        Reply Reply 2011. november 30. szerda

        Kedves Ági!

        próbálkozom azzal amit írtál..igaz még csak pár napja és még nem adom fel meg gondolom hogy ez még sok idő, de nem mindig jön össze a sorrend, reggel felkelünk etetem valamikor vissza teszem mert ugy látom hogy elalszik és aztán ha vissza tettem fél óra és jelzi hogy ő fennt van..ilyenkor már nincs szopi hanem pelenkázom átöltöztetem..aztán beteszem a hordozóba, ott nagyon szépen elvan kb egy órát is aztán megunja és sírdogál sehogy nem tudom megnyugtatni így cici..aztán büfi és elalszik és mikor kiságyba kerül pár perc után kinyitja a szemét..de csönd van nézelődik ilyenkor hagyom aztán ugyis sírdogál ha valami nem jó..de mikor ez van már teljesen borul a rend mert ilyenkor vagy megint hordozóba tenném vagy elringatom.. (Ritka de volt már rá pl hogy magától elaludt)nem tudom hogy legyen!válaszod előre is köszönöm!

        • Vida Agi

          Reply Reply 2011. december 10. szombat

          Próbáld meg, hogy amikor unatkozni kezd a hordozóban, akkor nem fekteted le, hanem kiveszed, játszol vele, beszélgettek, játszotok és csak akkor teszed le aludni, amikor már tényleg fáradt. Most ugyanis az a baja, hogy unatkozik, nem az hogy álmos, ezért ébred fel, miután letetted aludni. Egyébként a babáknak 20 perc kell, mire mélyen elalszanak, ezért is lehet, hogy amikor leteszed, felébred, mert még nem aludt elég mélyen.

          • Zomborka Zoltánné

            Reply Reply 2011. december 14. szerda

            Igen rájöttem egy két dologra!megvárom míg jobban elalszik és úgy működik a dolog…és a játszás is jobban megy már mivel ő még elég pici bár már 2hó de hosszú időre elég nehéz lekötni a figyelmét de azért valamikor sikerrel járunk..köszönöm a választ!üdv

  • Csilla

    Reply Reply 2011. augusztus 06. szombat

    Kedves Ági!

    7 és fél hónapos a kicsi lányom. A napirendünk mostanában ingadozik, az egyik verzió:
    5-6 körül ébred, ekkor szopizik.
    8-9 körül bealszik kb. 45 percnyire. ezután jön a tízórai kb. 10 óra környékén, ami gyümölcs+ szopi.
    12-13 körül bealszik, másfél órára. ez úgy történik, hogy miután elalszik, kb. 45 perccel felébred sirdogálva, én oda bújok, és kb. 5 perc alatt visszaaltatom.
    Ezután ebéd, az főzelék.
    fél5-fél6 között megint alszik egy háromnegyed órát, és utána jön az uzsonna (szopi+gyümölcs rizszsel v. zabpehellyel).
    8kor fürdetünk, szopi és alvás. Az éjszakát az esetek 95%-ban átalussza.

    A másik verzió:
    6-7 körül ébred, szopi.
    9-fél 10 körül tízórai, (ilyenkor már elég nyűgös) utána alvás kb. 1,5-2 óra, de itt is a felébredéses-visszaaltatásos módon.
    13-14 körül ebéd,
    15-16 körül megint alvás, ugyanúgy, mint délelőtt.
    Ezután uzsonna 17-18 között,
    és 8kor fürcsi, szopi, alvás.

    Ha valahogy ki tudnám húzni az alvását 7-ig, akkor szerintem gördülékenyen működhetne ez a második verzió.
    Lenne erre tipped? És arra, hogy ne szakadjon meg napközben az alvása? Szerintem nyilván álmos, ha vissza tudom altatni és lenyom még 1 órát.
    Szerinted milyen lenne a neki való jó napirand? Egyhuzamban napközben kb. 3-3,5 órát tud ébren maradni, ha korán kel, akkor reggel csak kb. 2 órát.

    köszönöm előre is válaszodat: Csilla

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. augusztus 07. vasárnap

      Ha korábban ébred, akkor fektesd magad mellé és úgy aludjatok tovább, így alszik majd rendesen reggelig.

  • Reni

    Reply Reply 2011. július 23. szombat

    Kedves Ági! a kisfiam 3 és fél hónapos és azt hittem,hogy én nem jó napirendet tartok de rájöttem, hogy mégis. Mert általában hajnal 2 és 3 között ébred enni aztán 5 és 6 között és innen indul a napunk, mert már nem alszik vissza.Majd 9 és 10 között szik és így tovább 3 és 3,5 óránként. Az utolsó evés 21:30-kor van és 22:00-kor alvás. A nappali etetések után kb 1,5-2 óra játék aztán egy pici sírás és alvás. Én úgy gondolom,hogy ez napirendnek számít. Az Ön véleménye is ez? Csak erre lennék kíváncsi illetve, hogy mikor fog 4 óránként enni? Még csak anyatejet kap!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. augusztus 06. szombat

      Igen, ez napirend és teljesen megfelelő ebben a korban. A 4 óránkénti evést a baba maga alakítja majd ki, ahogy egyre tovább tud fentlenni, egyre későbbre tolódik az alvás és így az alvás utáni evés is.

  • anikó

    Reply Reply 2011. június 11. szombat

    Kedves Ági
    Csenge babám most 5 hetes próbálom napirendre szoktatni főleg az evését mert még mindig 2 óránként eszik a védőnő azt mondta hogy egy ilyen korú babának már kikéne bírni a 3 óránkénti evést. Most mit csináljak hagyjam sírni vagy etessem meg 2 óránként? A székletével is gondok vannak 5 nap után volt egy kicsi csak anya tejet kap meg néha egy kis teát? Normális hogy ilyen ritkán van széklete? Hány nap után koros a székrekedése? Válaszodat előre is köszönöm Anikó

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. június 17. péntek

      Ne aggódj, 5 hetesen még egyáltalán nem kötelező 3 óránként enni, ha 2 óránként éhes, akkor egyen nyugodtan 2 óránként. Anyatejes babánál normális, ha csak heti 1x van széklet, ha nem puffadt, vagy fáj a hasa emiatt, akkor nem kell segíteni, hogy gyakrabban legyen, meg lehet várni, mire magától lesz.

  • Enikő

    Reply Reply 2011. június 07. kedd

    Kedves Ági!

    A kérdésem az lenne, hogy 5 és fél hónapos a kisfiam. Kb. 3 hónapja azonos napirendünk volt és egy nyugodt kiegyensúlyozott babám volt. 2 hónapos kora óta átalussza az éjszakát. A régi napirend úgy nézett ki, hogy 8-kor kelt szopi kb. 150-et aztán 10-kor alvás kb. 1 óra vagy 40 perc utána torna (csipő miatt) fél 12-kor szopi aztán játék, séta (20 perc) gyümi és fél 2-kor alvás fél 4-ig, szopi, 6-ig játék aztán séta babakocsiba és kb. 10-15 percet aludt utána lefejt tejet kapott (kevés tej miatt így tudtam nélkülözni a tápszert) és este 8-ig fent voltunk fürdés, fél 9-kor szopi és reggel 8-ig alvás. De most reggel alig eszik kb. 140-et 160-at (két hónapos korában ilyenkor megette a 260-at) és fél 11-kor nem tudom lerakni aludni már egy hete mert folyamatosan sír, már cumiztatom is de ma először adtam neki szopit (140 ml) és leraktam már aludt is és délig aludt. Aztán felkelt már egy hete adom neki a főzit és ma először adtam neki a teljes adagot. Aztán játék, kicsi séta gyümi és háromnegyed 3-kor leraktam aludni.
    Szeretném a napirendet mert őneki is és nekem is jó volt. Ez idáig az ebéd utáni alvásra szoktattam tehát délelőtt kicsit alszik ebéd után nagyot. De ezzel a megváltozott napireddel ezt így nem tudom tartani. Érdeklődnék, hogy azért éhesebb a baba mert megváltozott a tej összetétele? A főzi teljes adagja Folyan 180-200 g. De ez attól is függ hogy milyen sűrűre csinálja az ember nem? A főzihez kell-e anyatejet adni vagy jó ha ad e az ember anyatejet? 6 hónaposan már 3 órát fent tud lenni a baba, de akkor hogy alakul az alvás idő mert azért nem tud nagyot aludni mert éhes és arra kel fel? A másik kérdésem még az lenne hogy mikortól lehet a babát 1 alvásra szoktatni, kb hány hónapos korától? Válaszodat előre is köszönöm. Üdvözlettel: ENikő

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. június 17. péntek

      Teljesen normális, ha 5 és fél hónaposan már nem lehet ugyanazt a napirendet tartani, mint 2 hónaposan, hiszen ennyi idő alatt kicsi rengeteget változik, 2 hónaposan még max. 1-2 órát tud ébren lenni nyűgösség nélkül, 5 hónaposan már 2,5-3 órát is, illetve egyre kevesebbet alszik.Ha már csak kétszer alszik, akkor aludjon délelőtt, amikor álmos lesz, aztán pedig ebéd után aludjon nagyot, de ha úgy jön ki, akkor csak uzsonna után, hozzáteszem, általában , amikor 2x alszik a baba, akkor többnyire két egyforma hosszú alvás szokott lenni (általában kétszer másfél óra, de a 2×2 vagy a 2×1 is normális) Az egyszeri alvásra 10-14 hónapos kor között szoktak áttérni, de nem kell átszoktatni, hanem megvárni, amikor magától nem tud már délelőtt elaludni.

      Ha kétszer alszik a baba, akkor a napirend kb. úgy néz ki, hogy ébredés után reggeli, aztán ébrenlét kb. 3 óra, közben kb. 2 óra után kevés tízórai, utána alvás, de ha nem éhes a kicsi, akkor ébredéskor is lehet a tízórai. Ébredés után játék, a végén ebéd, ebéd után alvás (de ha nem kéri a kicsi még az ebédet olyankor, akkor lehet előbb az alvás és utána az ebéd)
      Ha tehát pl. reggel 8-kor kel a kicsi, akkor 10kor van uzsonna, 11-től 12-fél1-ig alvás, 1 körül ebéd, 3 körül a másik alvás.

      A baba azért éhesebb, mert nő a súlya és ezzel a tápanyagigénye is, valamint egyre többet mozog. Nyilván a sűrűbb főzelék táplálóbb.
      Anyatejet nem kell hozzá adni, ezt csak azért szokták, mert sok baba csak így fogadja el az új ízeket.

      • Enikő

        Reply Reply 2011. június 20. hétfő

        Köszönöm szépen a válaszodat.

  • Márti

    Reply Reply 2011. május 31. kedd

    Kedves Ági!
    Nekem a napközbeni alvással merültek fel kérdéseim. Mi 7 hónaposak vagyunk. Nappal d.e. még alszunk egyet, hol rövidebbet, hol hosszabbat.- Ez megint változó.- Viszont az alvást megelőzi egy kis nyűgösködés. Amikor még csak nyöszörészik akkor beszélek hozzá, de aztán kezdi magát bemérgeli, olyankor szoktam közös játékkal altatni (lovacskázás, mondókázás közben) ilyenkor belealszik, aztán leteszem. Van hogy lrteszem, de után felébred, akkor a vállamraveszem és magamon hagyom kicsit. Leülök vele a fotelba és hagyom hagyj aludjon el rajtam, és utána teszem le. De ez majd 1 óra így. Mit tegyek? Vagy jól csinálom?
    Válaszodat köszönöm: Márti

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. június 08. szerda

      Szerintem jól csinálod. Amikor már nyűgösködik, de még nem elég álmos, jó megoldás a közös játék,de ez nem az altatás része, ezt ne számold hozzá időben. Az meg természetes ebben a korban, hogy kicsit nehezebben „kapcsol ki” a baba elalvás előtt, ezzel nem kell foglalkozni.

  • nm8

    Reply Reply 2011. március 24. csütörtök

    Kedves Ági!

    11 hetes a kisfiam. Az esti lefektetéssel van gondom. Napközben teljesen rendesen működik. Háromnegyed 10 alvás, fél 11 cici, utána játék, háromnegyed 1 alvás, fél 2 cici, majd megint játék, háromnegyed 4 alvás, fél 5 cici, ezután megint játék, majd 7 körül kezdődik a dili. Innentől fogalmam sincs, mikor mit kellene csinálnia.Próbáltam már mindent: cici, fürdés, alvás mindenféle sorrendben, de gyakorlatilag este 11 előtt nem alszik el, csak elszunnyad pár percet, majd újra sír. Ezért szinte óránként szoptatom (vagy csak nyugtatom a cicivel?), hogy ne sírjon. Nem tudom mikor fürödjön, mikor egyen, aludni nem alszik el egyik sorrendben sem. Nem tetszik az ismerősöktől kapott ajánlat, hogy tegyem le, hagyjam sírni, majd elalszik, ha elfárad.
    Este 11-től alszik nyugodtan 4-5 órákat, de reggel későn kel a késői fekvés miatt. Próbáltam már reggel korán felkelteni is. Ez sem járt sikerrel.
    Kérlek segíts!!
    Marcsi

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. április 03. vasárnap

      Valószínűleg a bioritmusa a késői lefekvésre van beállva, mondhatni bagoly típus 🙂 A babáknál is létezik a korán fekvő-kelő és a későn fekvő-kelő típus, ez részben a te terhesség alatti életmódod függvénye is lehet (ha te is este 10-11 felé feküdtél, 9 hónap alatt megszokta a baba) Ezenkívül tudnod kell még , hogy este lefekvés előtt hosszabban van fent a baba, mint nappal két alvás között, mert már tudja, hogy most jön a „hosszú” alvás. Amit tehetsz:
      1. nem harcolsz ellene, hanem a délutáni alvás után sokat játszotok vele, ha már nem akar aludni, akkor szoptatod akár óránként (esetleg még elmehettek egy sétára is, most már sokáig van világos és addig is alhat még egyet) és fél10-10 felé fürdetheted, majd szopi és alvás (a kettő között semmiképpen ne legyen már játék, mert ettől jobban felébred).

      2. ne akard 7-kor lefektetni, hanem 8 felé, amikor már látszik, hogy álmos, menjetek fürdeni, majd szopi és alvás. Szopizni hagyd jó sokáig, hogy mélyen elaludjon és kb. 20 perc után tedd az ágyába. Ha sír, amikor leteszed, simogathatod a hátát, mellette lehetsz, amíg el nem alszik, de ne vedd ki a kiságyból.

  • Nádor Adrienn

    Reply Reply 2011. március 07. hétfő

    Kedves Ági,

    2 és fél hónapos kislányunk van, és nyilván a napirend kialakításával van a gondunk.
    Este 8-fél9 körül van az utolsó szopi, és legközelebb 5.30kor kel.Megszoptatom és alszik tovább fél 8ig.Mosolyogva, bíbelődve ébred, és nem tudom , mikor van a következő evés, mert nem jelentkezik,csak fél 10-10 körül, amikor már alvásideje is lenne.
    A kérdésem, hogy honnan számoljam a 3 órás ciklust?Hajnaltól , vagy reggel ébredés után szoptassam meg és onnantól?

    Illetve,3 órás a ciklus, de ébren van 1,5 órát.nehezen tud elaludni,és 1 óra után felébred. Nem tud visszaaludni,mert szerintem már nincs annyira teli a pocakja,így elcsúszik a napirend.(evés,játék,alvás)Így délutánra már evés és alvás jön?
    Milyen egy napirend ebben a korban, Hogy jönnek ki a 3 órás ciklusok, ha az esti fektetés előtt is megszoptatom?Akkor már ott is van egy ütközés.
    Mikor állnak át a 4 órás napirendre?

    Válaszát előre is köszönöm!
    Adrienn

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. március 13. vasárnap

      A 3 órás ciklusokat a reggeli ébredéstől számítsd. Amit írsz, annak pontosan így kell lennie ebben a korban: evés – ébren van utána másfél órát – elálmosodik – alszik – és pont akkor ébred, amikor a következő etetési idő lenne. Nem kell percre pontosan kiszámolni a 3 órát, ha már 2,5 óra után ébred, akkor is meg lehet etetni, és ha többet alszik, akkor meg 3,5 óránként. Ne az etetéshez, hanem az alváshoz igazodjon a napirend.
      Este viszont más a helyzet, itt nem kell kijönni a 3 órának: ha ő reggel fél8-kor kel, akkor eszik, majd fél10-fél11 között alszik és felkelés után eszik, majd ébren van kb. fél1-ig, amikor alszik majd fél2-kor megint eszik, ezután fél4-fél5-ig alszik, majd eszik és ébren van 8-fél9-ig (ha nem tud még ennyit ébren lenni, akkor itt lehet még egy alvási ciklus, de a lényeg, hogy az esti lefektetés előtt legalább 1,5-2 órát legyen ébren. Az nem gond, ha este többször is eszik, és így az utolsó etetés és az előtte levő etetés között csak rövidebb idő telik el. A 4 órás napirendre általában 3-4 hónapos kor között állnak át.

  • Jutka

    Reply Reply 2011. február 09. szerda

    Kedves Ági!

    5 hónapos kislányom egyik napról a másikra felborította a 3 órás napirendet, és most napok óta küszködünk. Eddig 5-ször evett(8,11,14,17,20) 3-szor aludt(10-11, 13-14, 16-17), most meg leírni sem tudom mit csinálunk.:) A sorrend is megborult, nem éhes ébredés után, 20 perceket alszik, tegnap pl. 2×20 percet. Ez neki sem jó, nyűglődik, és én sem tudom már néha, mi a baja, éhes vagy álmos? Az éjszaka eddig rendben, 1-szer ébred 3-4 körül. Ez maradt. Nem akarok semmit ráerőszakolni, de ez nagyon kaotikus. Figyelem őt 5 napja, de rendszert nem nagyon látok benne.
    Talán át kellene térni a napi 2 alvásra? Akkor hogyan lehet követni az alvás-evés-játék sorrendet? Nem látom ezt át.
    Annyi változás történt, hogy lassan áttérünk tápszerre, úgy látom, hogy ez laktatja olyan jól, hogy néha még 4 óra múlva sem éhes. De ébren is bírja 3,5 órát is, főleg délelőtt. Kérlek adj tanácsot használható napirenddel kapcsolatban.
    Válaszodat előre is köszönöm.

    Üdvözlettel: Jutka

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. február 11. péntek

      Ennek az az oka, hogy áttért a 4 órás és 2x nappali alvásos napirendre. Hosszabban szeretne fentlenni mint eddig (akár 3-3,5 órát) és csak 2x aludni. Ez egyértelműen a tápszerrel van összefüggésben, ettől jobban jóllakik, ezért lett 4 órás a napirendje, de egyébként anyatejes babák is át szoktak már térni erre 5 hónaposan.

  • Ringi

    Reply Reply 2010. november 15. hétfő

    Szia Ági!

    Az én kis fiam 21-én tölti a 7.hónapját… de ha rajta múlik akkor nincs napirendje…. néha úgy érzem csak én erősködöm ezzel a napirenddel neki teljes mindegy mikor mi következik.. A reggeli keléseknél kezdődik minden, teljesen változó mikor kel és hogy éjszaka fel kel-e vagy sem (van úgy, hogy éjszakai 6-7-szer is fel kel és csak ringatásra alszik el), ha jobb napunk van, akkor kb.5-kor kel és akkor kap cicit, majd visszaalszik. Alszik kb. 6-6,30-ig majd 7-kor megint cici, ezután vagy alszik, vagy nem (ha igen akkor 9-10 között huny kb.1/2 órát)majd 10-kor kap gyümit és elmegyünk sétálni, ahol megint alszik (persze csak akkor, ha kihagyta a 10-órás alvást) kb.30-40 percet. 13-körül megint cici, majd játék és 15-felé alvás (ha minden jól megy akkor itt alszik egy nagyot kb. 1-1és1/2 órát) és 4és5 között megint cicizik. Du-ra elfárad és 1/2héttől nem lehet vele bírni. 7.30-kor szoktuk fürdetni és kb. 8-kor van az utolsó cici, amin már álomba szenderül…
    A kérdésem,hogy eleget alszik-e a fiam és, hogy lehetne rávenni, hogy ne sokszor keveset. hanem 1-2 kiadósat aludjon?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. november 20. szombat

      Tökéletes az alvása, a mennyisége is jó és van napirendje is. Ebben a korban általában 3 rövidebb alvás van, néha már áttérnek a 2×1 órás alvásra, de ez általában akkor szokott csak kialakulni, ha már elkezdenek mászni és ezzel fizikailag is lefárasztják magukat.

  • Gabi

    Reply Reply 2010. augusztus 05. csütörtök

    Szia Ági!

    KIsfiam 4 hónapos. Általában kb 10-10,5 órát alszik kb éjjel fél11-től reggel 9-ig (hajnal 5 óra körül egyszer még szopizik). Mostanában inkább 4 órás ciklusok vannak (evések kb: 9, 13, 17, 20, 22), de még kicsit változó, hogy mekkorákat alszik napközben. Fürdés előtti evésnél 20 órakor csak nagyon kicsit tud aludni, mert általában én keltem, hogy ne legyen 22 óránál később a fürdetés.
    KÉrdésem: szeretnénk ráállni arra, hogy 9 körül feküdjön és 7 körül keljen, így talán keltenem sem kéne, mert beleférhet egy kis csúszás (szopik lennének: 7, 11, 15, 19, 21 órakor + egy hajnalban)
    Érdemes-e és hogyan? Egyik reggel keltsem 7-kor? Mikor „várható el”, hogy átaludja az éjszakát?
    köszönöm
    Gabi

    Válasz: A kisfiad alvása tökéletes, én nem nagyon zavarnám most össze, ha nem muszáj. De ha nagyon akarod, akkor elkezdheted 7-kor keltegetni, kb. 3-4 nap után átszokik az új rendre (de akkor éjjel fél3-kor fog szopizni)
    Ő már átalussza az éjszakát, mert egyben alszik 6-7 órát és csak utána ébred fel. Ennél többet másfél éves korig nem várhatsz el tőle.

  • Évi

    Reply Reply 2010. május 05. szerda

    Szia Ági,

    Az én fiam egy éhenkórász..:) reggel eszik 7 körül (cici), alszik kb 9 és 10 között, ezután megeszik kb 200 gyümölcsöt (10 óra kb), utána egy órával újabb cici, aztán alvás 13-14 között valamikor (40 perc átlagban). Ezután eszik főzeléket husival kb 150-200 g ez is. Mivel észrevettem h nem olyan kiegyensúlyozott ilyenkor, muszáj vagyok utána cicit is adni. Néha elhúztam főzelék után egy órával a cicit, de így meg kiszámoltam, és a hajnali evéssel együtt 8-9-szer is képes enni. Mert ebéd után még alszik egyet babakocsiban 4-5 között, nem tudja még elhagyni, fáradt, és igényli az alvást, ha itthon vagyunk, ágyban is alszik ilyenkor. Ha hazajövünk újra eszik 5-6 körül, aztán fürdés fél 8-kor, és 7:45-kor jön az utolsó álomba ringató cici. 7 Hónapos most, de már a 8. fogával kínlódunk, így még emiatt hajnalban is vagy 1-szer vagy 2-szer eszik, ha a cumi nem elég amikor felsír.
    Elrontok ezzek bármit, ha ennyit eszik? vagy jól van ez így? Majd nem kéri egyszer csak a cicit, ha teljesen jóllakott? Vizet néha iszik, de nem igazi mennyiséget, csak kortyolgat.
    Amíg 3-szor alszik, hogy kellene kinéznie a napirendnek? És mikortól adjak neki gyümit vacsira is?

    Köszi
    Évi

    Válasz: Teljesen jó az, ha így eszik. Vacsorára ne adj gyümit, mert attól nem fog jóllakni, kb. 9-10 hónaposan, amikor már kaphat kenyeret, sajtot, tejtermékeket vacsorára, akkor érdemes kiváltani a vacsorát.
    Ha 3x alszik, akkor kb. úgy kéne kinéznie a napirendnek, hogy reggel felkel, 2,5-3 órát ébrenvan, 45-60 percet alszik, aztán eszik, majd megint 3 órát ébrenvan 45-60 percet alszik, utána eszik, majd megint ugyanez. Tehát ha mondjuk reggel 7-kor kel, akkor 10-11-ig alszik, majd 14-15 óráig, majd 18-19 óráig és végül este 10-kor fekszik le.

  • Noémi

    Reply Reply 2010. március 22. hétfő

    Kedves Ági

    7 és fél hónapos a kisfiam, 8.100g, reggel 7 kor kel, 10.30kor alszik kb egy és fél órát, majd szopizik, delután 14.30 körül alszik még egy és fél órát, majd este 8kor lefekvés. Ez jól kialakult, gondom az, hogy nem akar enni, vagyis nem tudom mikor adjam a rendes kaját. Miután felkel mindig szopizik, majd kb egy óra múlva megkínálom, és nem kel neki, majd újra próbálkozom, alig egy két kanállal eszik. Úgy is próbáltam, hogy felkelt, és ne adtam szopit, majd próbáltam a kaját de csak szopi lett pár kanál után.
    Szopival alszik el, és alvás után is szopi van. Napi 2x is van széklete.
    Úgy érzem nagyon össze vissza eszik…

    Kérdésem az hogy
    1. mikor, adhatom a rendes kaját szopi után mennyi idő eteltével? Mivel gondolom még nem éhes amikor én adnám. !?

    2. Hogyan tudnám rávenni, hogy többet egyék?

    köszönöm előre is a válaszod.

    Válasz:1. Ha két szoptatás között akarod etetni, akkor másfél-2 órával szopi után próbálkozz, addigra már elég éhes. Ha viszont így kóstolgattok, akkor ne várd, hogy teljes adagokat egyen még, ilyenkor csak néhány kanál szokott lecsúszni, és a fő táplálék a szopi.

    2. Rendes adagokat akkor fog enni, ha már nem két szopi között esztek, hanem valamelyik szopi előtt. Egyelőre ezt nem muszáj bevezetni, ha már kétszer fél adagot megeszik két szopi között is és jóízűen eszeget, akkor lehet megpróbálni szopi előtt adni a kanalas ételt.

  • Eperke

    Reply Reply 2008. március 09. vasárnap

    Babám most töltötte a 4 hónapot. Kialakított napirendünk van. Én akartam, ő segített benne. Rugalmasan hozzá alkalmazkodtam, de szabályok szerint. Jelenleg kb. 3 óránként eszik, naponta 5x. Evés után úgy 1 órán át játék, nézelődés, vagy velem van ha házimunkát csinálok. Jelenleg, úgy 20 percet van el magában (de ez is változó – milyen napja van épp). Utána alvás. Van hogy fél óra, de van, hogy több. Az ebéd után séta következik, uzsonna után meg már apuval játszik. Úgy este 6 fele, pedig jön az esti fürdés, és vacsora után alvás. Én jelenleg fontosnak tartom a napirendet. Én is tudom, hogy mire számíthatok és ő is. Ha esetleg valahova elmegyünk, akkor érzem rajta, hogy a szokásostól eltérő egy kicsit megzavarja, de ilyenkor is próbálom tartani a megszokottat. Úgy gondolom, hogy a megszokott neki is biztonságot ad és nekem is. A későbbiekben pedig remélem kifizetődik, mikor már olyan helyeken lesz ahol napirendet tartanak, mint például óvoda, iskola.

  • Tóth Melinda

    Reply Reply 2008. március 07. péntek

    Nekem most 2 hónapos a kisfiam. Még most sem tudtam kitapasztalni, hogy érdemes-e felkelteni 3-4 óránként, vagy hagyjam inkább aludni. Előfordult már, hogy felkeltettem 4 óra alvás után, és szemkinyitás nélkül majd „felfalt”, annyira éhes volt. Ha nem jött elég gyorsan, akkor pedig csak a fejét kapkodta, nem akart szépen enni. Órákig szenvedtem vele. Volt olyan is, hogy felkeltettem, és abszolút nem volt éhes, szépen elnézelődött, elgagyarászott. Teljes mértékben a gyermektől függ, hogy ő akar-e enni vagy nem, de szerintem igenis fel kell kelteni bizonyos időközönként, hogy megszokja a rendszerességet.

  • Mocipepe

    Reply Reply 2008. március 07. péntek

    Jajj, már megint a napirend! Ez a cikk is maga a kőkemény ellentmondások halmaza! Kell is napirend, meg rugalmas is legyen, meg nem volt jó a régi rendszer, de mégis jó volt….:)
    Szerintem minden gyerek, család és helyzet más! Nekem két gyermekem van, az egyik már 15 éves, a másik most 7 hónapos. A 15 évesnél még tartottam a régi divatot, idősebb generációval éltünk együtt, meg akkor még az volt a trend, ráadásul kötötten suliba kellett mennem stb. stb… A lányommal semmi gond, teljesen szupi gyerek, a genetikai rossz hajlamokat (pl. sok beszéd..:) és egy-két apróbb hibát leszámítva, ami mindenkiben van.:)
    A 7 hós kisfiamnál igyekeztem mindent igész szerint biztosítani neki, de persze néha előfordult, hogy alkalmazkodnia kellett. És még elő is fog fordulni. Szerintem azért van most minden az igénye szerint, mert egyrészt hiszem, hogy így a jobb, másrészt, mert megtehetem! Mert most minden csak a kicsiről szólhat! Nem úgy, mint 15 éve, amikor építkeztünk, suliba jártam stb…Most is járok egyébként egyetemre, de csak vizsgázni járok be félévente, szóval ez nem kíván nagy alkalmazkodást a kicsi részéről. De miért? Mert nem kell! A muszáj nagy úr, tehát ha kellene, akkor többször nem lennék vele olyan rugalmas, mint most. Persze igazából majd akkor tudom összehasonlítani a dolgot, ha már a kicsi is 15 lesz legalább, de az az érzésem, hogy túl nagy különbség nem lesz a két gyerek között. Mindkettőt szerettem, szeretem, ez a lényeg!:)))

Comment navigation

Leave A Response To myra Cancel reply

* Denotes Required Field