Baba mellett lábujjhegyen?

A „néphagyomány” azt tartja a csecsemő minden zajra felébred, ezért csendben kell lenni mellette, amikor alszik, különben oda a nyugalom. Az ellentábor viszont úgy gondolja nyugodtan zajongjunk a kicsi mellett is, „hadd szokja meg”. De mi az igazság? Legyünk csendben a baba mellett vagy nyugodtan éljük mindennapi életünket?

A valóság az, hogy a zajérzékenység 3 tényezőtől függ:
1. Az életkortól (bizonyos életkorokban ingerkeresőbb a baba)
2. a veleszületett érzékenységtől,
3. az alvási fázistól (az elalvás időszakában

Az újszülöttet még egyáltalán nem zavarják a zajok, mellette akár porszívózni is lehet amíg alszik, nem ébred fel. Azonban az újszülöttek eleve felszínesen alszanak, ami becsapós lehet, sokan azt hiszik, egy-egy zaj ébresztette fel a kicsit, holott egyszerűen csak sokat alszik felszínesen, emiatt többet mocorog, nyögdécsel, forgolódik álmában. Kutatások kimutatták, hogy a születés után első időszakban a legtöbb baba idegrendszere úgy reagál az erős zajokra, hogy a kicsi az alvásba „menekül”, ha túl sok az inger körülötte. Ezért volt az, hogy évtizedeken át az újszülött osztályokon éjjel-nappal égett a villany, mert így a babák többet aludtak, később jöttek csak rá, hogy ez árt a babáknak és összekavarja a szervezet kialakulóban levő cirkadián ritmusát (a baba nem tudja, mikor van a nappal és az éjszaka).

Ráadásul a baba ösztönösen megnyugszik az anyaméh-szerű környezettől és pl. a porszívó vagy a ventillátor zúgása, esetleg anya dúdolása, susogása ezt idézi fel számára, így könnyebben elalszik.

3-4 hónapos kor körül a baba egyre nyitottabb lesz az ingerekre és így a zajokra is. Ez az az életkor, amikor az elalváshoz már nélkülözhetetlen, hogy az elalvás idejére csend legyen a lakásban, mert akár egy kutyaugatás is könnyebben felriaszthatja, ez azonban csak a felszínes alvási szakaszra igaz.

Ebben az életkorban jellemző, hogy a szüleivel együttalvó babát éjjel a szülei zajai (szuszogás, forgolódás stb.) zavarja, és ha külön szobába költöztetjük, akkor ez megoldódik.

6 hónapos korra ez rendeződni látszik de sok anyuka jár úgy, hogy korábban szükséges volt a csend a baba altatásához, ezért a továbbiakban is ragaszkodik a síri csendhez, mintegy „babonásan”, mert korábban működött. Most viszont talán erre már nincs is szükség.

A fél éves kor utáni időszak azért is nehéz, mert a kicsi alvását sok minden megzavarhatja, ami látszólag a zajokkal van összefüggésben, azonban egyáltalán nem biztos, hogy a zajok zavarják a babát ilyenkor. A fogzás pl. éberséget és nyugtalanságot okoz és ilyenkor természetesen egy-egy zaj jobban felkeltheti a baba figyelmét. Az is biztos, hogy a baba nagyon érdeklődő ebben az életkorban, ezért az elalvás-altatás idejére mindenképpen nyugalmat kell teremtenünk számára, hogy semmi ne vonhassa el a figyelmét. Ilyenkor érdemes lehet nem csak csendet teremteni, de be is sötétíteni.

Az egyéni érzékenység is nagyon fontos. Az emberek (és így a csecsemők) kb. 20%-a hiperérzékeny, ami azt jelenti, hogy már egészen kicsi korban is érzékenyebbek a zajokra, éles fényekre, a nyüzsgő programok, a nagy társaság, a sok élmény lefárasztja őket, ingerlékenyek lesznek. Ők azok a babák, akik hirtelen zajoktól, fényektől elsírják magukat, akik nem veszik szívesen, ha odébbrakják őket, akik rosszul viselik a babakocsizást, a közlekedést, ijedősek. Ezeket a jeleket már az első napokban észre lehet venni a hiperérzékenységgel rendelkező babáknál, ezért náluk fokozottabban kell ügyelni rá, hogy hirtelen zajok ne zavarják meg az álmát.

Nem kell tehát lábujjhegyen járni az alvó baba mellett, azonban figyelembe kell venni, hogy az elalvás időszakában felszínesebben alszik, valamint nagyjából 30-40 percenként a mélyalvást felváltja nála a felszínes alvás és ilyenkor könnyebben felriadhat az erős és hirtelen zajokra. Ha zajosabb helyen élünk, a kicsi hamar hozzászokik pl. az utca zajaihoz illetve, ha testvérei vannak, az ő hangoskodásukat is megszokja.

Természetesen fontos tiszteletben tartani a baba alvását azzal, hogy nem zajongunk túl hangosan mellette akkor sem, ha nem ébred fel rá, különösen igaz ez akkor, amikor már csak 1-2 alkalommal alszik naponta, hiszen ilyenkor, ha felriad, utána egész nap nyűgösebb, sírósabb lehet. Ilyenkor érdemes arra törekedni, hogy az esetek többségében a délutáni alvás a megszokott helyen történjen. Ha pedig úgy alakul, hogy mégis új helyen alszik a kicsi, igyekezzünk nyugodt helyet találni az altatásra.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

19 Comments

  • Kiss-Tóth Gabriella

    2011. április 12. kedd

    Szia Ági!

    Lassan a kisfiam 2 éves lesz (május 29.) és már 3 hete nem szopcsizik. Sem nappal sem éjszaka. Azóta ügyesen átalussza az éjszakát. A probléma a következő: Körülbelül két hete egyszerűen nem alszik délután, tényleg mindent megpróbáltam, de csak akkor alszik, ha berakjuk az autóba. Ezt persze 3-ból 1x alkalmazzuk, mert ez sem megoldás. Az esti alvás mondhatnám könnyebb, mint amikor szopcsizott, tehát nem hiszem, hogy ez lenne a baj. Ha délután alszik, akkor beülünk a kagylófotelba, odabújik az ölembe, majd elalszik. Besétálok a szobájába és beteszem az ágyba. De mostanában ez nem jön be. Jelét sem látom, hogy fáradt lenne, még akkor sem, ha egész délelőtt a játszótéren rohangált. 7 napból 3x biztos nem alszik. Mitől van ez? Egy ilyen kisfickónak mindenképp aludnia kellene, nem?
    Köszönöm a válaszod!
    Üdv. Gabi

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      2 éves korban már nem kell mindenképpen aludnia délután, ha nem álmos, nem fáradt, akkor nem kell erőltetni. Ha azt látod, hogy álmos, akkor a nagyágyon olvassatok egy kis mesét és mellédfeküdve aludjon el, de ha nem alszik, csak egy fél órát pihen minden délután az is elég lehet.

      • K-T Gabi

        2011. április 25. hétfő

        Nagyon szépen köszönöm a segítséget és az eddigi hasznos válaszaid.
        Üdvözlettel Gabi

  • Kiss-Tóth Gabriella

    2011. január 18. kedd

    Szia Ágnes!

    Elrontottam a dolgot és most szeretném „visszacsinálni” ha lehet.
    Tavaly november vége felé a 18 hónapos, még mindig szopcsis kisfiam, aki eddig mindig a kiságyában aludt, hajnali fél3, 3 tájban akárhányszor próbáltam (legtöbbször 8x volt) visszaaltatni nem tudtam. Az édesapja azt tanácsolta, hogy hozzam be közénk aludni, ha mind a ketten aludni szeretnénk. Így is lett. Ahogy a kisfiam feje a párnát érte már aludt is. Így folytatódott, mígnem már 11-kor, fél 12-kor bent volt az ágyunkban. Sajnos odáig jutottunk, hogy már nálunk is alszik el és a délutáni alvása is kint van a nappaliban a vendégágyon.
    Első lépésként gondoltam, hogy a délutáni alvást oldjuk meg előbb és ha az megy akkor az estit. Vagy ez csak egyszerre működik?
    Azt is mondták, hogy életkori sajátosság, ki fogja nőni. ??????
    Kérlek segíts hogyan kezdjek neki? Természetesen nem lesz egyszerű és megpróbálok erős és kitartó lenni!
    Köszönöm Gabi

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      A délutáni alváson szerintem ne változtassál, örülj neki, hogy alszik délután, ugyanis általában nagyágyon jobban alszanak már ebben a korban délután, ezt inkább ne bolygasd meg neki.

      Éjjel csak akkor változtass, ha nagyon zavar és ha kötélből vannak az idegeid, ilyen korban ugyanis egy kisfiú akaratereje hatalmas, tehát bármit változtatsz, abból hiszti lesz.
      Esetleg segíthet a könnyebb átmenetben, ha kap egy kis heverőt, ehhez már elég nagy és hátha tetszene neki. De ha nem zavar nagyon, akkor maradhat veletek és idővel magától kiköltözik majd (pl. pont egy új saját nagyfiús heverő hatására :))

      • Kiss-Tóth Gabriella

        2011. február 18. péntek

        Szia!

        Köszönöm a válaszod! Már odáig eljutottunk, hogy Zsombor szobájában a kiságyat szétszereltük. Van a szobájában még egy egyszemélyes ágy ( pelusozáskor és mondókázáskor használtuk ) amit széppé és kuckósabbá tettem. Elmagyaráztam neki, hogy ő már nagyfiú és ez lesz az új nagy ágya. Rögtön lefeküdt és próbálgatta az új helyét. Majd tigrist és csacsit is lefektettük. Eljött a délutáni alvás ideje. Sikeresen be tudtam tenni az ágyba…felnézett, megfordította a fejét és aludt tovább. Azóta is ott alszik délutánonként. Este nem zavar minket és ha azt mondod, hogy kinövi, akkor nem is foglalkozom a „visszaköltöztetésével”. Ha nem aludt volna velünk sosem hallhattuk volna a kisfiunkat álmában beszélni, vagy hortyogni vagy amikor ébredezik odabújni hozzánk és puszit nyomni az arcunkra.

        Köszönöm az eddigi válaszaidat is!

        Gabi

  • Gabi

    2010. november 29. hétfő

    Szia!!!

    Az elkészített a babatejet ( 1-3 éves gyermeknek valót )meddig adhatom a kisfiamnak? Magunkkal vihetjük az útra? Vagy megromlik, ha nincs hűtőben?
    Előre is köszönöm a választ!

    Üdvözlettel Gabi

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Nem romlik meg, 24 óráig tárolható hűtőben, 4-5 órát nélküle.

  • Kiss-Tóth Gabriella

    2010. augusztus 30. hétfő

    Szia Kedves Ágnes!!!!

    Azt szeretném megtudni, hogy egy 15 hónapos kisfiút hogyan lehetne szépen lassan leszoktatni a szopcsiról, főleg az éjszakai szopcsikról? Néha azt veszem észre, hogy csak bekapja a cicimet, nem „indul” be a tej és alszik is tovább….bár most nagyon meggyötri a fogzás, így nem mostanra tervezem, de ha már rendbejöttek a fogzás körüli dolgok a férjem segítségével belevágnék ebbe a projektbe.
    Tudnál segíteni ebben? Mi a véleményed a leírtakról? Nem önző dolog ez tőlem?

    Válaszod előre is köszönöm!4

    Üdvözlettel Gabi

    Válasz: Nem önző dolog ez tőled, ha úgy érzed, már nem jó neked az éjszakai szoptatás, akkor nyugodtan bevetheted Apát. Este ő fektesse le pár napig és ő menjen be hozzá éjjel. Az első nap nehezen fog ez menni, de napról napra jobb lesz, ha Apa elég kitartó.

  • Kiss-Tóth Gabriella

    2009. szeptember 13. vasárnap

    Szia Ági!

    Mikortól lehet egy egészséges kisbabár kenguruban hordozni? És milyen a jó kenguru?
    Köszönöm a válaszod!

    Gabi Debrecenből

    Válasz: Ha olyan a kenguru, ami a nyakát is tartja (ún. snugli), akkor 1 hónapos kortól. Ha nem, akkor onnantól kezdve, hogy megtartja egyenesen a fejét függőleges helyzetben a baba, tehát 2-3 hónapos kor között.

  • Moni

    2009. március 05. csütörtök

    Nekem igazából sose volt ez gond, mert hála az égnek mind a négy fiam mormota fajta, de soha nem suttogtunk és jártunk lábujjhegyen a babák körül alvásidőben, sem pici korukban, sem később. Én is azt a tábort erősítem, akik szerint ezért aludtak el mindig könnyen később is, ha nem is volt néma csönd. A negyedik fiam egy „kis ráadás”, kilenc évvel fiatalabb, mint az ikrek, és lévén egy építkezés kellős közepén, egy (nagy, de elválasztatlan) légtérben vagyunk mindannyian, úgyhogy mindig kénytelen volt elaludni zajban is (három kiskamaszt hiába csitítasz…). És lám, semmi gond az alvásával.

    Kérdésem: barátnőmék házában viszont az első (most négyéves) gyerek babakorában levegőt is csak halkan volt szabad venni. Hogy tudnám lebeszélni most, hogy az újszülöttel is ezt tegye? Vagy ne beszéljem le? Bár lehet, hogy magától meg lesz győzve, mert az ő kislánya rém nehezen alszik el, hullafáradt volt tőle, és talán nem akarja a kicsivel ugyanezt eljátszani, főleg látva az én kisfiam példáját…

    Vagy ez is nagyon más minden babánál?…


    Válasz:
    Ez babánként változó lehet, de én is amellett vagyok, hogy inkább szoktassuk a zajokhoz, még ha az néha kellemetlenséget is okoz. 3-4 hónapos kor körül van egy intenzívebb időszak, amikor jobban zavarják a zajok, utána már nem amiatt ébred, csak az anyukák próbálják a zajokra kenni 🙂

  • Bea

    2009. január 28. szerda

    Sziasztok!

    Én nem kérek már tanácsot, mert megoldódott a problémám. Inkább megosztani szeretném Veletek az én esetemet. Hátha tudok vele segíteni.

    Az én kislányom egy éves. Egy évig rendületlenül éjszakáztam, mint bárki más. Volt, hogy átaludta az éjszakát, de ez volt a ritkábbik. Két-három óránként bizony felkelt, s én mentem ciciztetni, amin aztán szépen elaludt. A szülinapjára eljött a „messzi”mama, aki már többször aludt nálunk, de most először, 3 éjszakát Zsófi szobájában töltött. Elég határozott, karakán asszony. A 75 éve”ellenére”nagyon jó kondiban van. Mégis az Apa után Ő volt az első, aki először egyedül elaltatta. Amikor láttam, hogy napközben is nagyon jól megvannak és az altatás is sikeres volt, kíváncsian vártam az éjszakát. Első éjjel bizony fenn voltak 1 órát(ahogy elmondta a Mama, felébredt Zsófi, ő ki is vette a kiságyból, s a vállára fektette a fejét. Egyszer csak a Mama megkérdezte Tőle, hogy hol vannak a csillagok. Na, az én lányomnak több se kellett, mindjárt kinyíltak a csipái és így éjszakáztak egyet.) De a második és harmadik éjjel, már nem kelt fel hozzá, csak csitítgatta messziről. A negyedik éjszakát az Apa töltötte vele, s az ötödik éjjel már fel se kellett vennem, csak átmentem hozzá, csitítgattam, betakartam, megsimogattam és már vissza is aludt. Talán fel sem ébredt. Következő éjjel meg már fel se kellett hozzá kelni, mivel szépen visszaaludt, ha meg is ébredt. Igaz, nem hallottunk semmi. Most már csak betakargatni megyek át. Levontam a konzekvenciát: Igazából nem éhes volt az éjjel, csak nem tudott másképp visszaaludni, mert nem ismerte az önaltatás módszerét. Mivel eddig csak cicin aludt el. Nagyon hálás vagyok a Mamának ezért. Remélem, ez így is marad! 🙂

  • NÉva

    2009. január 05. hétfő

    Tökéletesen egyetértek azzal, amit írsz, Ági: a felületes alvás szakaszában fontos, hogy csend legyen, másképp el sem alszik, az ajtónyitásra is felriad. A gond csak az, hogy néha úgy tűnik, négy hónapos fiam nappal el sem jut a mély alvás szakaszába. 1,5-2 óránként alszik 30-50 percet, de nagyon éberen, könnyen felébred. Csak akkor tudom elérni, hogy egy óránál többet aludjon, ha megébredéskor ringatom a babakocsiban vagy az ágyában (az ágyat bölcsőazerűen lehet ringatni), vagy a karomban. Mi lehet a gond? Arra gyanakszom, hogy még mindíg a pocakja a „bűnös”, mert mindíg rengeteget pukizik, és ha kijött, megkönnyebbül és ha ringatom visszaalszik. Lehet tenni annak érdekében valamit, hogy ne kelljen álmában is őrködni mellette? Köszönöm!
    Éva

    Válasz:Az a gond, hogy a babánál viszonylag rövidek az alvási ciklusok: 20 perc alatt jut el a mélyalváshoz, de utána 30 perc után megint a felületes szakaszba ér, ez kb. 10 percig tart. Másfél éves korára jut el az 1,5 órás alvási ciklusig, ilyenkor már 60 perc a mélyalvás (a felnőtteknél is ez van)
    Ha az emésztése ébreszti fel, akkor érdemes végiggondolni mit evett (ha már hozzátáplálod), illetve Gripe Watert adni neki lefekvés előtt 30 perccel, így még lefekvés előtt kijön, aminek ki kell jönnie.

  • Kriszta

    2008. december 12. péntek

    Sziasztok!
    Kisfiam most múlt 3 hónapos és mi is alvásgondokkal kűzdünk. Nehezíti a dolgunkat az is, hogy refluxos és tejcukor-érzékeny is. Napirendünk a következőképpen alakul: 6-kor kelünk, akkor reggelizünk, majd együtt töltött két óra után alszik 8-10-ig. A tízórai után újabb két óra játék után ebédel, majd 12-15-ig altatom. Ébredés után uzsonna, majd 17-től újabb alvás.18-kor ébresztő, utána vacsora majd játék, fürdés és alvás 20-kor. Éjjel még hajnali egykor eszik. A problémám a következő lenne. A lefektetést követően 20-30 perccel felébred a kisfiam és nagyon nehéz visszaaltatni. Valószínűleg a cumi kiesésére reagál így. Így kb. 30-40 perc telik el, amíg újra visszaalszik. Próbáltam már azt is, hogy felkelünk az első ébredéskor, de akkor 20-30 perc múlva játék közben alszik el.Idáig az éjszakák problémamentesek voltak, de néhány napja 10-12-szer is felkelek hozzá. Mit tegyek? Vonjam meg tőle a cumit?

    Válasz: Nem a cumi a gond. Az a gond, hogy amikor lefekteted még nem elég álmos. Ebben a korban napközben 2-3 órát vannak ébren egyhuzamban a babák két alvás között, este viszont legalább egy órával többet, mint nappal, azaz kb. 3 órát (de néha 4-et is). Ha korábban fekteted le, elalszik ugyan, de mivel még nem elég álmos, fél óra múlva (amikor az alvásciklus az éberebb fázishoz érkezik) felkel.
    Szerintem fektesd le 1 órával később és megoldódik a dolog.
    Emellett a gyakori felkelés a 3 hónapos növekedési ugrás miatt is lehet. Ilyenkor a baba több tejet igényel pár napig, és ha ezt nappal nem kapja meg, éjjel pótolja. Kínáld meg este gyakrabban cicivel néhány napig, ez megoldhatja a dolgot.

  • mamamia

    2008. november 28. péntek

    Az én kérdésem is mellécsúszott…:)

    Akkor legyen lábujjhegyenjárós téma:
    Ikerlányaim most 1 évesek, sajnos mostanában nagyon szenzitívek lettek a zajokra, úgyhogy ha egyikük felsír éjjel, igyekszem kistartolni gyorsan az ágyból, hogy megelőzzem a tesó felébredését. Hááááát, nem mindig sikerül, akkor viszont extra nyűg kezdődik, mert ha egyszerre meg is szoptatom őket, akkor utána egyiket félálomban le kell raknom a földre( hogy ne essen le, amíg elmegyek a tesóval), míg a másikat becsempészem az ágyába. Na és ha ez sem ikerül, akkor aki álmosabbnak tűnik, azt altatom, addig a másik ölelgeti a maciját, csendben játszogat. Na és ha ez sem sikerül, mert a csendben játszó egyszercsak megunja, hogy ő mellőzve van és ennek hangot is ad, ezzel felébresztve a már majdnem alvó tesót…akkor nincs több ötletem, várom míg kifáradnak…Így viccesen hangzik, de éjjel nem az;-)

  • mamamia

    2008. november 27. csütörtök

    Szia Ági,

    engem az érdekelne, hogy 1 éves kor után, mikor már sokféle kaját adhatok a lányaimnak, szeretném hogy ne legyen egyhangú a táplálkozásuk és mindenhez hozzájussanak a táplálékból, amire szükségük van. A változatos étrendhez szeretnék segítséget.
    Nagyon jó ötlet a táplálkozás hete, előre is köszi az ötleteidet!

  • mingetty

    2008. november 26. szerda

    Hm. Az előző hozzászólásom nem túlzottan illeszkedik a témába. Elnézést érte.

    Hogy on-topic is legyek: most még egy egyszobás lakást bérlünk egy eléggé nyikorgós parkettával, úgyhogy (főleg este) nálunk gyakorta előfordul, hogy úgy közlekedünk, mintha hímes tojásokon lépdelnénk. 🙂

  • mingetty

    2008. november 26. szerda

    Kislányunk, Melinda fél éves. Napirendje a következők szerint alakul (az időpontoktól 15-30 perc eltérést engedélyezünk): 7 -kor ébresztő. reggeli (cici). 8-10-ig alvás (bent). 10-kor gyümölcs, ébrenlét. 12-kor cici. 12-15-ig alvás (kinti levegőn). 15-kor ébresztő, 15.30-kor főzelék, ébrenlét. 17-kor alvás (kinti levegőn). 18.30-kor ébresztő, gyümölcs. 19.30 fürdés, 20 óra cici, 20.30-tól (10-60 perces nyivákolás, és sírás után) alvás. Miután elaludt, az egész éjszakát gyönyörűen végigalussza (már 3 hetes kora óta!) a hangját se lehet hallani. Reggel hétkor nagyrészt magától ébred (nem sírva), ritkábban mi ébresztjük. Napközben egyáltalán nem nyűgös, hanem nagyon vidám, nyugodt baba, jó közérzettel, kellő mennyiségű mosollyal.

    Egyetlen problémánk az esti elalvás, ami az istennek se akar olyan simán történni, mint a napközbeniek. Ezek úgy történnek, hogy Melcsi mutatja az álmosság jeleit, ekkor hasra fordítjuk (születése óta így alszik), és fél perc múlva már húzza is a lóbőrt. Este viszont nyikorgás van és jóformán mindig sírva alszik el. Persze nagyjából öt-tízpercenként bemegyünk hozzá és megnyugtatjuk, de így is nagyon nyögvenyelős a dolog, és nincs tippünk, hogy mi ennek az oka. Az is igaz, hogy többen mondták, hogy a fél kezüket odaadnák egy ilyen babáért – lehet, hogy maximalisták vagyunk?

    Válasz: Egyrészt maximalisták vagytok 🙂 másrészt azért nyikorog az esti elalvásnál, mert még nem elég fáradt. Fektessétek fél órával később és máris egyszerűbben fog menni a dolog. Ebben a korban napközben 2-3 órát tudnak egyhuzamban fentlenni a babák (ez nálatok tökéletesen működik is), de este akár 1-2 órával is többet, mivel tudják, hogy ilyenkor majd az esti hosszú alvás jön. Ezért ellenkezik egy kicsit a lányka az esti elalvás ellen.

  • Éva

    2008. november 25. kedd

    Kisfiam Balázs most négy hónapos. Eddig nagyon nyugodt alvó volt, tényleg nem zavarta a porszívó, vagy a mosógép, szopi után mindig aludt egy jó sort. Most már azért – mióta kb. egy hónapja végigaludja az éjszakát- nappal sokkal többet van ébren. Délelőtt szinte már el sem szundít, de kinn a babakocsiban az udvaron, vagy „ebéd után” a lakásban jó két órát pihen egyfolytában és mosolyogva ébred. Persze igyekszem nem zajongani mellette. Ez nem azt jelenti hogy lábujjhegyen közlekedem, de nem bömböltetem a rádiót-tévét, óvatosan csukom az ajtókat a lakásban. Úgy gondolom, így nem szokik hozzá a néma csendben alváshoz (én sajnos sokáig ilyen voltam, minden apró zajra felébredtem, így nem igazán lehet pihenni), de nem is zavarom feleslegesen a pihenésben. Az első perctől fogva külön szobája van, úgyhogy ez így megoldható. Mára már a kutyus is megszokta, hogy nem jön rá a sürgős ugatás, ha a babakocsi az udvaron van :)))
    Persze észrevettem, hogy érzékenyebb lett egy ideje a pici, egy-egy mozgalmasabb nap után nyűgösködik estére, ha idegen embert hall-lát a lakásban akkor meglepett arcot vág és nekifog bömbölni….de ezek kezelhető helyzetek.
    Kívánok mindannyiótoknak ilyen nyugodt, kedves kis manót!