Az elaltatás művészete

Ha nem akar elaludni egy kisgyermek, akkor úgy tűnhet, képtelenség uralni a helyzetet, mert akárhogy igyekszel, akármit teszel, ő csak megy, játszik, pörög tovább, és láthatóan egyáltalán nincs kedve elaludni. Holott az elalvás egyáltalán nem akkora misztikum, mint amilyennek tűnik, amikor próbáljuk megfejteni az okait a gyermek „nemalvásának”, hanem sok kis elem összessége az, hogy végül a gyermek elalszik. Nézzük, mik ezek!

1. A gyermek tényleg ÁLMOS

Ahhoz, hogy a kisgyermek/baba aludjon, álmosnak kell lennie. Míg 6 hetes korban csupán 1 órát tud ébrenlenni, és utána elálmosodik, addig 1 évesen már 5-6 órát ébren van, 2 évesen pedig már az sem ritkaság, hogy egész nap képes ébren maradni és ez nem okoz nála különösebb problémát.

Ahogyan van alvási ciklus is, ahol felszínes és mélyalvások váltakoznak, úgy létezik ébrenléti ciklus is, ahol az éberebb és álmosabb periódusok váltogatják egymást. Ébredés után éberebb lesz a baba, majd idővel elálmosodik, de ilyenkor még nem elég álmos ahhoz, hogy elaludjon. Ezután felélénkül, majd kisebb idő elteltével újra elálmosodik. Az, hogy mennyi ideig tartanak ezek a periódusok, azon múlik, mennyi idős a baba. 6 hetesen 40-45 perc után álmosodik el először és 70-80 perc után másodszor, 1 évesen kb. 3 óra ébrenlét után jön az első álmosabb periódus és 4-5 óra után lesznek igazán álmosak, ekkor lehet őket lefektetni. Ez attól is függ, mennyire élénk a baba alaptermészete, vannak olyan babák, akik eleve könnyebben alszanak el már az első álmosabb periódusban is, és vannak, akik egész nap képesek mosolyogva ébrenlenni. Mindig az az irányadó, milyen a baba állapota, mennyire kiegyensúlyozott. Meg kell figyelni a baba ébrenléti ciklusát is, gyakran az okozza a félreértést, hogy az anyuka úgy gondolja, álmosnak kéne lennie a kicsinek, de ő még nem az, vagy már átesett a holtponton.

Ha 20-30 perces rövid alvásokkal vagy alvás nélkül is mosolyogva tölti el az egész napot, akkor nem kell mindenáron többször lefektetni, visszaaltatni, de ha egész nap láthatóan álmos, nyűgösködik, akkor bizony változtatásra van szükség.

2. A gyermek tudja, HOGYAN kell elaludni

A baba számára egyre tágul a világ és ez a folyamat bizony teljes ellentétben áll az elalvással, az ellazulással. Minden érdekli, mindenre odafigyel, ami szokatlan, ami más: a zajokra, fényekre, hangokra, a saját teste jelzéseire. Ez az állandó érdeklődő, készenléti állapot az, ami miatt nehezen tud csak kikapcsolni és elaludni. A babák különféle módokon szeretnek ellazulni, ezekről a típusokról itt olvashatsz.

Nem szabad erőltetni, sírni hagyni a babát, mondván „majd megtanulja”. A babák természetes igénye, hogy segítséget kérnek az elalvás előtti ellazuláshoz, erre a biztonságigényük miatt is szükség van.

Ahhoz, hogy a baba el tudjon aludni, ellazulásra van szükség, azt pedig, hogy miként kell ellazulni idővel megtanulja. Erre trenírozni nem szabad, de segíthetünk neki benne. Ha 2-3 hónaposan az ujját szopizva, vagy forgolódva el tud magától aludni, akkor ezt a képessége később is megmarad. Ha azonban mindig kézben altatják el, abban bízva, hogy nagyobb korában majd rájön magától is, akkor később ebből komoly altatási nehézségek adódnak majd, és bizony csak nagy hisztik árán lehet megértetni majd vele, hogy mostantól ne kézben aludjon el, mert nincs meg a saját technikája arra, hogyan lazítsa el magát.

A cicin altatás is természetes módja lehet a baba altatásának, ha az anyának is megvan ehhez a türelme és a baba is gyorsan el tud így aludni, illetve az elalvást követően le lehet tenni a kiságyba, nyugodtan lehet így is altatni a babát.

Sok baba könnyebben alszik el, ha testközelben lehet, pl. hordozókendőben, de a bölcsőben vagy mózeskosárban is könnyebben el tudnak lazulni, mint a kiságyban. Jó szolgálatot tehet egy rugalmas pólya is, különösen kisebb korban, amikor gyakran még a saját akaratlan mozgására ébred fel a baba.

A háton altatás is okozhat nehéz elalvást: a baba így többet mozog, hátrakapja a kezét (Moro-reflex), emiatt nehezebben tud ellazulni.

Meg kell teremteni a nyugodt körülményeket is. Nem kell teljes csendnek lennie, amíg alszik, de amíg ellazul, addig lehetőleg ne vonják el új zajok a figyelmét.

Ha már kialakult az a helyzet, hogy a gyerek nem képes magától ellazulni, akkor segíteni kell neki ebben. Először neked kell segítened az ellazulásban, például a szükséges rutinok kialakításával (ld. 3. pont). Nagyobb babáknak (1 éves kortól) adhatunk egy alvósállatkát vagy kispárnát, amit gyűrögethet, amíg el nem alszik. Sok baba szívesen szopja az ujját vagy a cumit is. Totyogókortól az is fontos, hogy a kicsit is bevonjuk a lefekvés folyamatába pl. lehúzhatja a redőnyt, lefektetheti az állatkáit (kisautóit), kiválaszthatja a mesekönyvet lefekvés előtt, így kisebb az esélye, hogy tiltakozzon a lefekvés ellen, hiszen ő is részese a folyamatnak.

3. A gyermek tudja, hogy MOST kell elaludni

Az esti rutinról sokan sokfélét írtak már. A lényege, hogy a babának segítsen az ellazulásban, valamint, hogy minden egyes este ugyanaz játszódjon le, mert ebből tudja a kicsi, hogy most következik a hosszú alvás ideje. Minél nagyobb a kicsi, annál inkább kell neki is részt kapnia a rutin egyes lépéseiből, mert ezáltal nem te erőlteted rá a lefekvést, hanem ő is részese lesz.

A rutin lényege nem csak az, hogy ugyanazt kell csinálni, hanem az, hogy segítsen neki a mozgalmas napi programból lelassulni és befelé fordulni, kikapcsolni a külvilágot. Mi felnőttek is ugyanezt tesszük, amikor este olvasunk egy könyvet, ami elálmosít, vagy nézzük a tévét, amíg el nem alszunk. A gyereknek is pontosan erre van szüksége.

Fontos, hogy a rutin átlátható legyen és ne túl hosszú időszakot öleljen fel. A vacsora után rögtön következhet a fürdés, a fürdés után az öltözés, kisállatok lefektetése, majd a meseolvasás, ezután pedig az alvás. Ez a folyamat mindig ugyanakkora időt öleljen fel, ne legyenek közte üresjáratok, amikor még játszik egy kicsit a gyerek vagy Apával birkózik, mert ez megtöri a rutint. Láttam olyan családot, ahol az esti rutin 3 órás időszakot ölelt fel, mert fürdés után még játszott egyet a kicsi, utána fogat mosott, aztán megint játszott, és utána jött a meseolvasás. Ekkora időtáv alatt a gyermek kiesik a ritmusból, az álmos ébrenléti szakaszból ismét az éber szakaszba kerül, persze, hogy ilyenkor nem tud elaludni.

Ehelyett a vacsora és a fürdés még az éberebb szakaszban kell, hogy történjék, a fürdés után azonban már nincs szaladgálás, hanem innentől csak olyasmit csináljon a kicsi, ami csendes, ellazító tevékenység (önmagában a víz is ellazít): babák lefektetése, redőny lehúzása, öltözködés, meseolvasás, énekelgetés, lámpa lekapcsolása stb. A rutin kialakítására a nappali alvásoknál is szükség van, ilyenkor is meg kell találni azokat a szokásokat, amik segíthetnek neki az ellazulásban.

Ha korábban nem volt elalvás előtti rutin, akkor úgy kell bevezetni azt, hogy napokon át következetesen minden alkalommal ugyanazt csinálod. A rutin nem egyfajta bűvészmutatvány, amit végrehajtva elsőre gond nélkül elalszik a gyerek, türelmes szoktatás kell hozzá, mire megtanulja, hogy elalvás előtt mi történik, ez pedig akár egy hétig is eltarthat (minél nagyobb a gyermek, annál tovább tart).

1 éves kor után, ha a kicsi nehezen lazul el, túlságosan túlpörgött, segíthetnek a különféle illóolajak, mint például a Mesélő Hold illóolaj, a vacsora után egy csésze Rooibos tea fogyasztsa, vagy a levendulás készítmények (fürdőolaj, illóolaj, kenőcs stb.)

És, ha még mindig gondot okoz az altatás, ez az, ami segíthet >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

168 Comments

Comment navigation

  • Gabi

    2011. január 03. hétfő

    Kedves Ági!

    Ezt a levelet már elküldtem e-mailben is, a kapcsolatoknál talált címre, aztán megtaláltam, hogy így is lehet kérdezni, ezért gondoltam, postázom így is, mégiscsak így illik. Bocsánat, hogy „felfordulást” okoztam!

    Kedves Ági!

    Gabi vagyok, kislányunk alvásával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Most öt és fél hónapos, egy héttel a kiírt időpont előtt -de a vele megbeszélt időben:-)- természetes úton, minden gond nélkül 3240 g-mal, 55 centivel született.Rögtön szépen szopizott és azóta is csak anyatejet kap.Kb 5 hetes kora óta este 10-től reggel fél5, 5-ig alszik, illetve később fél 6, 6-ig, akkor szopizott majd aludt tovább fél 8, 8-ig, illetve fél 9, 9-ig. Ez egészen három hónapos koráig tartott, akkor újra ébredt fél 2, majd 5 és nyolc óra köröl.Először a fejlődési ugrásra gondoltunk, bár nekem annyi tejem volt, hogy fejnem kellet.Aztán, mikor napok múlva sem állt vissza a rendszer, akkor a fűtésre gyanakodtunk, mert Dóra október 16-n lett három hónapos és panellakásban lakunk, ahol a meleg mellett a levegő párásítás ellenére is nagyon száraz.Így amikor a pici ébredt, mindig megszoptattam.Amikor még átaludta az éjszakát, álmosan mindig 25 percet szopizott éjszaka, most viszont sokszor 10 perc alatt végez.Gondoltam, csak iszik a meleg miatt.Aztán az ünnepek alatt a nagyszülőknél voltunk, ahol meleg sem volt, a levegő sem volt száraz, Dóra lányom azonban továbbra is ébredt.Illetve az első nap 4-ig, a második nap 6-ig aludt, aztán fél 3-ig…Akkor szopizott, majd következő éjszaka már fél 2-kor fent volt.Tudtam, hogy nem lehet éhes, így próbáltam visszaaltatni.Fél óra alatt sikerült is, majd aludt 6-ig.De azóta megint éjszaka újra ébred.A nappali alvással mindig is gondok voltak, de az éjszakai jó alvásért cserébe kompromisszumokat kötöttünk, így végül Dóra nappal is aludt.Lányom egy nagyon kiszámítható baba, most már 2 órát van fent és utána „menetrendszerűen” fárad.Délelőtt 11 körül még kisebb sírással megoldjuk az alvást, de a déli szopi után bent nem hajlandó elaludni.Ilyenkor minden nap, fél 2- től fél négyig babakocsival sétálunk, mert kint gyönyörűen elalszik. Aztán késő délután fél hattól újra sétáltunk, de mióta ilyen hideg van, akkor már nem megyünk ki.Így ha ebéd után fél négykor nem ébresztem fel, akkor estére nem fárad el annyira, hogy hattól bent elaludjon és este 10-ig fent van.Látom, hogy fáradt, dörzsöli a szemét, ásítozik, nyűgös, de ha leteszem aludni -amit újszülött kora óta rituáléhoz kötök, hogy könnyebben menjen:-)-, abban a pillanatban sír,majd üvölt és abba vagy belealszik, vagy nem.Kézben soha nem szeretett lenni, amit nehéz volt elhinnem,így az altatás nálunk a popsija ritmusos ütögetését és éneklést jelent.Most azt látom, hogy éjszaka is „csak” az a baj, hogy nem tud visszaaludni.Cicin megnyugtatja magát, bealszik.A „baj” csak az, hogy ha egyszer evett,utána 3 óránkét újra ébred.Közel 6 hónaposan!Ha viszont visszaalszik, akkor 4-5 órát alszik még evés nélkül.A másik, hogy mindegy mennyit volt fent,bent maximum 30 percet alszik.Mit tegyünk, hogy ezt meghosszabbíthassuk?Éjszaka etessem meg vagy altassam vissza?Ha igen, hogyan?Hagyjam kicsit sírni?Ha sír és odamegyek, mintha rögtön megoldást várna tőlem, amit nem kap meg, elkezd jobban sírni, sokszor üvölteni, így nem is nagyon merem „megzavarni”.Illetve a védőnő szerint hat hónaposan KÖTELEZŐ elkezdeni a hozzátáplálást.Én még nem szeretném, fogacskánk sincs, nem is érdeklődik, ráadásul az Apukája, a Mamája és a nagybátyja is allergiás fűfélékre és ételre is.Lehet tovább kizárólag szoptatni, vagy tényleg neki teszek rosszat ezzel?Bocsánat a hosszú levélért, válaszát előre is nagyon köszönöm, szép napot:Gabi

    Ez a levél, amihez még annyi jutott eszembe, hogy nálunk a cicin elalszik- módszer sem működik teljesen. Ugyan elalszik, de amint kiveszem a cicit a szájából, rögtön felébred. Mindegy, mennyit vártam.Este a fürdés- szopizás- alvás legtöbbször gond nélküli elalvást jelent, mert annyira bealszik, hogy amikor felkelek, ugyan felébred, de amikor berakom a kiságyba, rögtön elalszik.Ha viszont nem, akkor fél óra sírás, üvöltés után alszik csak el.
    Még egyszer elnézést, köszönöm a válaszát:Gabi

    • Vida Agi

      2011. január 12. szerda

      Ahogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. 6 hónapos korig teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként megéhezik a baba, ilyenkor nem szabad cumit adni neki, vízzel vagy teával itatni, mert akkor általában még gyakrabban ébred és éhes marad, hanem meg kell etetni.

      6 hónaposan valóban kötelező elkezdeni a hozzátáplálást, mert a magzati vasraktárak ilyenkorra kiürülnek és az anyatejben nincs elég vas.

      Alvás: ebben a korban sok babának már csak 2 nappali alvásra van szüksége, ez nála is látszik, ezért nem akarja az utolsó nappali alvást. Ha a sétálós alvást későbbre tennéd, akkor az utolsó alvás körüli huzavona elmaradna (és mivel később lenne ez az alvás, ezért addigra fáradtabb lenne és akkor bent, séta nélkül is el tudna aludni) Egyébként bent azért alszik csak 30 percet, mert nem olyan oxigéndús a levegő, mint kint séta közben, ezen segíthetsz, ha alvás előtt kiszellőzteted a szobát, sőt akár nyitott ablaknál is aludhat (jól felöltöztetve)

  • knoll István

    2011. január 01. szombat

    Szia!

    Szeretnék érdeklődni, hogy van egy 11 napos kisfiunk
    sajnos ö is kicsit hasfájos kaptunk tipeket tanácsokat sajnos egyik sem az igazi
    a problémánk az, hogy alig bir aludni ha elalszik pár perc max fél óra és felsír felébred ez igy megy 2-3 napja éjjel nappal
    kaptunk kupot ami nyugtatjaaz segít minden etetés elött kapja az espumisan csepeket hogy legyen „puki is de ez sem sokat változtat a mi problémánkon.ha van valami jó ötleted mit csináljunk akkor azt szivessen fogadjuk.

    egy fáradt apuka

    • Vida Agi

      2011. január 12. szerda

      11 naposan még minden normális. De: ne rögtön evés után fektessétek le, hanem evés után alapos büfiztetés, pelenkázás, majd várjatok, amíg bírja ébren (ebben a korban ez max. 30-40 perc) A babáknál evés után ugyanis azonnal beindul az emésztés, ezért ilyenkor a hasa ébreszti fel. Amikor már látszik, hogy álmos, nyűgös, akkor dédelgessétek meg, tegyétek le hason a kiságyba (a legjobban az nyugtatja meg, ha egy takaróba csomagoljátok pólyaszerűen) és ha sír, simogassátok a hátát, amíg el nem alszik, ha igényli, cumit is kaphat alváshoz. Ezzel a módszerrel megszokja az éjszakák-nappalok ritmusát, hiszen éjszaka nem kell ébren lennie két alvás között, hanem ilyenkor evés után azonnal vissza kell tenni. Ha éjjel csak forgolódik, de nem sír, akkor nem kell kivenni. Ha nagyon hasfájós, 1 hónapos kor után adjatok neki minden étkezés előtt egy kiskanál Gripe Watert éjszaka is.

  • Emese

    2010. december 28. kedd

    Kedves Ági!

    Köszönöm a szoptatással kapcsolatos válaszod!

    Az foglalkoztat most, hogy a lányom immár 6 hónapos, hogy nem igazán alszik el egyedül. Az esti rutin legrosszabb esetben is 3/4 óra: fürdés, szoptatás, elernyed és gyakran elalszik, ha lerakom megrebben, de kis ficergés után elalszik a kiságyban. Hajnalban egyszer ébred, akkor szoptatás után egyből leteszem és a sötétben magától visszaalszik.

    Nappal azonban nem megy az elalvás egyedül. Próbáltam a susog-ütöget módszert, de 20-30 perc nyűglődés után aludt max 30 percet, holott fáradt volt, sírva ébredt. Babakocsiban elalszik könnyebben, mei tai-ban is max 10 perc alatt és nem ébred fel ha leveszem (most 7 kg, így ez sokáig nem lesz lehetőség). Viszont leggyakrabban szoptatás közben alszik el ilyenkor leteszem.
    Ezekkel a módszerekkel alszik délelőtt 30-60 percet és délután 1,5-2,5 órát. Van hogy este nyűgös, akkor vagy picit hamarabb fürdetjük, vagy még egy picit mei tai-ban rajtam van.Amúgy mosolygós, kiegyensúlyozott baba.

    Kérdésem az lenne, hogy gond-e, gond lesz-e hogy szoptatás közben tud leginkább elaludni? Nekem ez most kényelmes, hisz minimális nyűglődéssel, egy neki kellemes módszerrel elalszik, de mi lesz, ha már nagyobb lesz? Tanítsam másra most, vagy hagyjam és majd kialakul a dolog?

    • Emese

      2010. december 28. kedd

      Kimaradt az előzőből, hogy cumija nincs a lányomnak, nem „erőltettük”, hogy rászokjon.

    • Vida Agi

      2011. január 04. kedd

      Fél évesen általában már kétszer alszanak csak napközben a babák, de előfordul ez a háromszori is még. Most alszanak a legkevesebbet napközben, összesen általában másfél-2 órát, ez jelentősen megnő, amikor már kúsznak-másznak és fizikailag is lefáradnak napközben (kb 3 órára nő összesen)

      A nappali alvás általában azért ilyen rövid, mert amikor leteszed aludni, nem elég álmos, illetve, mert nem magától alszik el, hanem elaltatod, amikor szerinted aludni kellene. Ebben a korban kb. 3-4 órát tud egyhuzamban ébren lenni a baba, ha ennél hamarabb teszed le aludni, akkor csak ilyen rövid ideig alszik.

  • Krisztina

    2010. december 27. hétfő

    Kedves Ági!

    Kislányom 3 hónapos és nagy probléma az altatás nálunk:(
    Én határozott, céltudatos embernek tartottam magam (mások is), amíg a kis csöpség meg nem érkezett. Elméletben tökéletesen tudtam mindent a csecsemőkről, mivel nagycsaládos vagyok. Sok gyerek volt körülöttem mindig…Csakhogy elméletben nem gondoltam, hogy nem lesz tejem és tápszer kell a gyereknek. Azt sem, hogy az első 8 hét végtelen ordításból fog állni, mire kiderült, hogy speciális, tejallergiás tápszer kell a lányomnak és ezért volt a véget nem érő sírás, mert a hasa úgy fájt, hogy mindig kis gombóc volt szegénykém. Ennek megfelelően szépen hozzászokott a ringatáshoz, a kézben alváshoz és annak ellenére, hogy nem volt tejem a cicin elalváshoz. Ez megnyugtatta, így sokszor adtam neki nyugicicit. Most lassan három hónaposak vagyunk és a gyerek képtelen elaludni magától. Én meg képtelen vagyok hallgatni a sírását és inkább felveszem, elringatom 5 perc alatt és alszik mint a bunda. Sok tanácsot kaptam már. Nem bírom tehetelenül hallgatni a keserves sírását, ami azért van, mert mindig oda jutok, hogy sírt eleget az első 8 hétben. Azért érzem én, hogy ez így viszont nincs rendben. Totálisan tanácstalanok vagyunk a párommal. Félek, hogy elrontom az egészet. A cumi nem kell neki. Az sem jó, ha mellette fekszem és simizem, hozzábújok. Csak kézben ringatva képes elaludni. Fogalmam sincs mit csináljak, mert több órán keresztül tudom, hogy nem fogom sírni hagyni napokig, amíg megtanul elaludni egyedül. Nekem ez kicsit drasztikusnak tűnik. Gondolom pedig ezt kéne tenni. Valami más megoldás? Vagy törődjek bele, hogy még 10 hónaposan is cipelhetem ringatva, hogy elaludjon? Ismerem a lányomat és tudom, hogy akárhányszor próbálkozom a leraklak aludni módszerrel nem fog elaludni. Egyedül sem képes lenni…Folyamatosan pörög, jár keze-lába, de ha elmegyünk mellőle azonnal sír. Hogy őszinte legyek, gyakorlatilag csak akkor tudok valamit csinálni, ha alszik. Addigra viszont totál ki vagyok merülve. Ördögi kör azt hiszem. Valami kivitelezhető tanács akad a számomra?
    Előre is köszönöm!
    Üdv: Kriszta

    • Éva

      2010. december 29. szerda

      Kedves Krisztina!
      Nem vagyok szakember, ezért csak a véleményem írhatom le. Szerintem ki kellene próbálni a hordozást. Nem alvás szempontjából, hanem ha ébren van, és nem lehet egyedül hagyni. Az alvással kapcsolatban, szerintem ráér később megpróbálni az önálló altatást. Most szüksége van az anyukájára, mint mikor a pociban volt 🙂 Az én fiam eleinte sosem hagytam egyedül, nem éreztem jól magam, ha nem láthatom. Ha ki kellett mennem a szobából, mondtam neki, hogy mindjárt jövök, és mutattam a kezemmel, hogy picit kimegyek. 1-2 percbe telt míg egyedül hagytam. Később már fordította a fejét utánam, és mikor beléptem a szobába örült nekem. Mindig több, és több időre tudtam így egyedül hagyni, mert biztonságban érezte magát és tudta, hogy mindig mellette vagyok. Igaz, hónapokba telt, de akár 15 percre is magára hagyhattam(a járókában játszott). Én sosem hagytam sírni, mindig mellette vagyok. Most egy éves, de mellette vagyok altatásnál. Majd ha nagyobb lesz, lassan szoktatom az egyedül alváshoz. Remélem valamiben segített a hozzászólásom.

    • Vida Agi

      2011. január 04. kedd

      Akkor fektesd le aludni, amikor már nagyon fáradt, ebben a korban ez kb. 2-2,5 óra ébrenlétet jelent. Ne az álmosság első jeleire tedd le, hanem amikor már tényleg nagyon álmos.

      Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.

  • klaudia

    2010. december 26. vasárnap

    Kedves ági!
    az én kisfiam 2,5 hónapos és nem igazán alszik reggel és a délelőttökkel nincs baj alszik délután is de nem mindig 18-20 óra között van a fürdetés kajcsi büffi bealszik várok 20-30percet leteszem alszik fél órát fel kell és hajnal 1-ig vissza sem alszik pedig álmos annyira lehet látni de csinálhatunk akármit semmi nem használ főleg ha leteszem akkor sír mint akit ölnek.cumi nem jó kezét cupizná de nem mindig jön össze neki játszunk vele sétálunk vele mindent meg próbáltunk úgy gondolom.de ha egyszer elaszik képes 4-5 órát végig aludni.csak kézben alszik el sehogy máshogy.tápszerrel tápláljuk és kb 3-óránként eszik ha nem alszik.van amikor több mint 12-órát fent van néha bealszik 10 percekre de kb ennyi.mi lehet a baj nem értem!?ha fáj a hasa akkor is fájna fel veszem és sétálunk.kérlek segíts és ez megy amióta meg született!

    • Vida Agi

      2010. december 31. péntek

      Az a gond, hogy nincs napirendje, ezért nem tudja, mikor kéne aludnia. Egy alapszabály: a kiságyba játszani ne tedd soha. Kapjon járókát, vagy teríts le a földre egy vastag takarót vagy babaszőnyeget és ott játsszon. A kiságy csak alvásra legyen. Amikor ébren van, legyen mindig veletek és ne mindig ölben.
      Akkor fektesd le aludni, amikor már nagyon fáradt, ebben a korban ez kb. 2 óra ébrenlétet jelent. Ne az álmosság első jeleire tedd le, hanem amikor már tényleg nagyon álmos. Az esti lefekvés előtt is legalább 2 órát legyen ébren.
      Az a gond, hogy ha néha így, néha úgy alszik el, akkor ez így is fog maradni, mert hozzászokik, hogy nem a kiságyban alszik el. Persze néha lehet máshol is altatni, ha már nagyon nem megy, de legkésőbb 5 hónapos korig ki kell alakítani az ágyban altatást, utána már csak hosszas sírás után szokott menni.

      Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.

  • Mészáros-Béres Noémi

    2010. december 17. péntek

    Kedves Ági!
    11 hónapos kisfiam 2,5 hónapos kora óta átaludta az éjszakát a saját kis ágyában.Este megfürdettük megetettük és 5 perc múlva már aludt is reggelig, max egyszer kelt fel,de hamar vissza tudtuk ilyenkor is altatni.Napközben sem volt probléma a két alvással.Éjszaka 12 órát, napközben 2-szer 1 -1,5 órát aludt.Ez kb.egy hónapja felborult neki.Amint az ágyába beemelnénk nagyon elkezd sírni, az sem segít ha simogatom az ágya melett ülve. Négykézlábra áll, majd feláll.Próbáltuk, hogy kijövünk a szobából és egy kicsit várunk, de annál jobban sír, minél több idő telik el.Lehet nem kellett volna, de mi áthoztunk magunk mellé és akkor pár perc és alszik is, majd viszza lehet vinni a szobájába. Ez azóta így megy, illetve egyre több éjszaka is úgy telik, hogy nem tudjuk visszaaltatni csak ha melettünk van. Nem tudjuk mi tévők legyünk?A nappali alvással kapcsolatban is tanácstalan vagyok?Néha csak délután tudom lerakni aludni.Vajon miért nem akar elaludni?Tudom, hogy sok minden okozhatja. Most pont jön egy fogacskája, régóta kúszik, áll, ma kezdett pont mászni.Nagyon örülnénk neki ha tudnál segíteni.
    Válaszodat előre is köszönjük!
    Üdv:Nomi

    • Vida Agi

      2010. december 30. csütörtök

      11 hónaposan nappal általában már csak 1 alvásra van szüksége a babának, fektesd le csak egyszer, akkor, amikor már legalább 5 órája ébren van, és így könnyebben megy majd a nappali alvás. Este is az lehet a gond, hogy nem elég fáradt még, amikor leteszed aludni, mivel 2x alszik nappal, tehát túlalussza magát. Az esti elalvás előtt legalább 5, de inkább 6 óra teljen el ébren. Egyébként, ha nem engedsz neki altatáskor, hanem mindenképpen a saját ágyában kell aludnia, akkor néhány nap alatt feladja és visszatér a könnyű elalváshoz. Az első alkalommal akár 1-2 óra is eltelhet, amíg nem akar elaludni és tiltakozik (sír) az elalvás ellen, de ha nem engedsz neki, akkor idővel magától elalszik.
      Az sem gond, ha melletted alszik vissza, azzal viszont számolnod kell, hogy ezt nem fogja egyhamar kinőni, és a dackorszak során akár odáig „fajulhat”, hogy már csak mellettetek akar majd aludni egész éjszaka.

  • Zsuzsa

    2010. december 17. péntek

    Kedves Ági!
    Kaptam már tőled néhány tanácsot, remélem, most is tudsz segíteni.

    A kisfiam 13 hónapos, nagyon nyugodt, jókedvű, örökmozgó baba. Azt hiszem, elrontottam az altatását, és most iszom a levét… 🙁
    ÁLtalában úgy altattam el (amikor már nem csak evett meg aludt), hogy lefeküdtem mellé, és simiztem és meséltem neki. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor aludt el magától a kiságyában (de akkor is borzasztó álmos volt már).
    Most kb. 2 hete már csak egyszer alszik napközben, felkel reggel 1/2 8 körül, és ebéd után, teázás közben az etetőszékben elalszik. Eddig úgy csináltam, hogy kivettem, levetkőztettem (nagyon hideg a padló és a falak, két réteg ruha van rajta, de alváshoz ez sok), és egy cumival betettem az ágyába, de mindig felélénkült, és utána kb. egy órát küzdöttünk, mire visszaaludt.
    Most stratégiát váltottam, ma is elaludt evés után az etetőszékben, olyan fáradt volt, de nem adtam még neki teát. Kivettem, levetkőztettem, és a teájával tettem be az ágyba, mert azt gondoltam, ivás közben úgyis elalszik. Sajnos nem jött be, megitta, a cumit a szájába vette, aztán felállt, és játszott a szundikendőjével. Utána megint egyórányi sírás, nyöszörgés, küzdelmek árán sikerült csak újra elaltatni, pedig tudom, hogy álmos volt. De akárhányszor lefeküdtem mellé, felült és vigyorgott. 🙂
    Segítséget szeretnék kérni, mert már több napja csináljuk ezt, és elég fárasztó. Kipróbáltam azt a módszert is, hogy párpercenként bemegyek hozzá, újra a párnájára fektetem, és kijövök, de csak sír, és felül/feláll az ágyban. Valószínűleg nem érti, mit akarok tőle, mi az elvárásom, mert ahhoz szokott hozzá, hogy lefekszem mellé. De mondom, már ez sem igazán működik, pedig 6-7 órányi játék után nem hiszem el, hogy nem álmos…

    Köszönöm előre is.

    Zsuzsa

    • Vida Agi

      2010. december 17. péntek

      Az a helyzet, hogy akármilyen módszerrel próbálod meg alvásra szoktatni, mindenképpen azzal fog járni, hogy először nem érti mit akarsz tőle. Jó a kimenős módszer is, ha minden alkalommal így altatod, 3-4 napig tart a huzavona, utána megtanulja.

  • kriszta

    2010. december 16. csütörtök

    Kedves Ági!

    A babám 3 hetes, és alvásproblémáink vannak. A probléma az, hogy napközben és éjszaka is csak cicin hajlandó elaludni, jóformán a kezemből sem tudom letenni a kiságyba se sehová(babakocsi, pelenkázó, stb), mert rögtön sírás kerekedik belőle. Mivel a kórházban folyton cicin volt, itthon sem akart változtani és van úgy hogy egyáltalán nem hajlandó kézen kívül máshol lenni.
    Éjjel együtt alszunk, de amint kiesik a cici a szájából felriad, kezdődik minden előről, így egy elaltatás kb. 1,5 óra, mire itt is van a következő etetés. Az egész napom a picikém altatása körül mozog, roppant kimerült vagyok, és a tejem is kezd apadni.
    A napirendet így lehetetlen tartani nála.
    Már gondoltunk arra, hogy lehetséges, hogy hasfájós, az Infacolt adjuk neki, nem sok sikerrel. A gripe Watert adhatjuk már neki?
    Mit tudnál tanácsolni, hogy a kiságyába szoktassuk (legalább a nappali alvások idejére), hogy legyen egy szusszanásnyi időnk?
    NAgyon várom a segítséget, köszönjük,Kriszta

    • Vida Agi

      2010. december 17. péntek

      Gripe Watert 1 hónapos kor után lehet csak adni, de szerintem nem ez a gond. Próbáld meg, hogy megeteted (most még kicsi, hagyni kell legalább 40-50 percet is szopizni, ameddig magától el nem engedi), utána büfi, majd leteszed nézelődni (nem azonnal aludni, kivéve, ha már mélyen alszik). Ne a kiságyba tedd, ha ébren van, hanem hordozóba vagy járókába, abban a helységben, ahol te is vagy. Amikor elálmosodik (max. 1 órát bírnak ilyen kis korban nyűgösség nélkül ébrenlenni), akkor tedd le a kiságyba kis ringatás után, ha szokott cumizni, azt add oda neki, és hadd aludjon (simogathatod a hátát, amíg el nem alszik, ha sír, de nem kell kivenni, kézben altatni stb.)

      Éjjel is az a gond, hogy összecseréli a nappalt az éjszakával, mert nappal is folyton altatni akarod, ezért ha a nappalok rendeződnek, akkor az éjszakák is rendeződni fognak. Éjjel a saját ágyában aludjon, ha éhes, szoptasd meg, utána tedd le az ágyába. Vannak olyan babák, akiknek ilyen kis korban állandóan csak a szopi jelenti a megnyugvást, úgy tűnik ő is ilyen, ezért érdemes ilyenkor altatáskor (de csak ilyenkor) kipróbálni a cumit.

  • Nyuszi

    2010. december 15. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam 1 éves,és 5 hónapos kora óta éjszaka 3 óránként( jó esetben) ébred,nappal ritkán tud csak aludni,azt is inkább csak cicin. Az elalvás is sok esetben 1-2 órát vesz igénybe,ilyenkor nem sír,csak nagyon nyugtalan,pörög,nézelődik,mindent megrág (kivéve a rágókáit 🙂 ). A Viburcol kúpot használjuk ,de nem sok sikerrel,ilyenkor is többször felkel éjszaka,az utóbbi időben másfél két óránként. A Chamomilla is csak nagyon ritkán ér valamit.Borostyán lánca is van,sajnos az sem segít. Eddig 6 foga jött ki. Tudsz nekünk javasolni valami más,megfelelő homeopátiás szert? Előre is köszönöm a segítségedet.

    • Vida Agi

      2010. december 19. vasárnap

      Szerintem neki nem a fogzás a baja, hanem az, hogy megszokta a cicin elalvást és hogy nagyon pörgős, mozgékony baba és valószínűleg nem alakult ki igazi napirendje, alvási szokásai, ezért alszik el nehezen. Ebben a korban nappal minimum 4, este legalább 5 órát kell ébrenlenni a kicsinek lefekvés előtt, hogy biztosan el tudjon aludni, ha nehezen alszik el az azért van, mert még nem elég fáradt. Az éjszakai éberségen segíthet a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).

  • Szilvi

    2010. december 15. szerda

    Kedves Ági!

    Még nov. 28-án írtam egy hozzászólást, de a választ nem találom hozzá. Tudnál segíteni?
    Köszi!

    Szilvi

    • Vida Agi

      2010. december 16. csütörtök

      Válaszoltam, keresd vissza a hozzászólást, ott van alatta a válasz.

      • Szilvi

        2010. december 18. szombat

        Szia Ági!

        Lehet, hogy én vagyok a béna, de nincs ott válasz, legalábbis én nem látom. El tudnátok küldeni az emailemre?! Köszi!

        Szilvi

        • Vida Agi

          2010. december 25. szombat

          Bemásolom ide is a választ:
          Ezek a módszerek általában 1 héten belül eredményt hoznak, ha következetesen mindig ugyanúgy alkalmazod őket. Az ismerősöd módszere is jó, ezt is használhatjátok. Ha félálomban fekteted le, az jó, ilyenkor már lehet, hogy csukva van a szeme, de azért még felfogja, mi történik körülötte.

  • Gabi

    2010. december 11. szombat

    szia Ági!

    Már elég tanácstalan vagyok az alvás terén. 8 hónapos múlt a kisfiam, és már vagy 2 hónapja zaklatottam alszik éjszaka. Már sokmindent kipróbáltunk a citromfűolajtól kezdve a levendulapárnán át a hűvösebb szobáig. Még nincs foga, de szerintem nem ez jelenti a gondot. (Korábban Viburcol kúpot és chamomillát is adtam neki, de az sem igazán segített) Napközben 2-szer szokott aludni, ez 30 perctől a 2 óráig is változik. Ez OK?
    Egy normál napunk általában úgy néz ki, hogy este 9-kor fürdés, fél 10 körül szopi, ebbe általában belealszik, beteszem az ágyba, véglegesen reggel fél9 körül szokott kelni. Napközben kb 3-3,5 órás ébrenlétek után szoktam letenni aludni, méghozzá úgy, hogy besötétítek és a kezemben dajkálom, ő 2 ujját szopizza és elalszik (cumit nem igazán fogad el). Próbálgattam, hogy csak kevesebbet dajkálom és úgy teszem be, de ilyenkor mindig felpattan az ágyban, mászik, feláll, gagyog… De leginkább az éjjelek a nehezek. nagy ritkán csak 1-2-szer kel, de sokszor 5-6-szor is fel kel kelni hozzá, mert nyöszög/sírdogál, ilyenkor elég megsimizni a hátát, de van, hogy felébred és felül/mászkál/feláll az ágyban. Ilyenkor nehezebb visszaaltatni, először simivel próbálkozom, általában a ringatás sem szokott segíteni, végül jön a cici. Kell őt még éjjel/hajnalban szoptatni? napközben szépen eszik: van hogy 3 üveg bébiétel is elfogy (2 főzi ebéd és vacsi, 1 gyümi 10órai és uzsi) és mellette még szopik. Nemrég pl. éjjel 2-kor felkelt, felállt stb, időnként visszafektettük, megsimogattuk, kivettük megnyugtatani, beszéltünk hozzá, hogy aludjon, de 2,5 órás megszakított sírások után aludt csak vissza.
    Mit lehetne tenni, hogy jobban aludjon? Teljesen önállóan kéne elaludjon napközben/este? Kéne valamilyen plusz szertartás? (pl. alvósállat)
    köszönöm
    Gabi

    • Vida Agi

      2010. december 16. csütörtök

      A nappali alvása rendben van, ezen nem kell változtatni. Az elalvás előtti szertartás is szükséges, ezen sem kell változtatni. Éjjel ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

      1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

      2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

      3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

      Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

      Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

      Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
      Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

      Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

      Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Hinger Gabi

    2010. december 11. szombat

    Kedves Ági!
    Az én problémám az lenne hogy a 3 hónapos Bencus 1 hete nem nagyon akar magától elaludni. 2 hónapos kora óta úgy altattam hogy kiságyba beraktam hasra, és kicsi simi,cumi dugdosás mert persze kiesik az a fránya mindig:-), na így elaludt kb 10 perc alatt de mostanában le rakom és nem alszik hanem emelgeti a buksiját és nézelődik de már így lecsukódik a szeme ahogy nézelődik , ha leteszi a fejét akkor jön a 20 percig tartó forgolódás csukott szemmel . Ezek a gondok csak nap közben jönnek elő mert este leteszem az ágyába és simi minden nélkül alszik magától 8-tól 3-4.-ig. Vajon mitől jöhetett ez elő ha idáig minden rendben volt?
    Válaszod előre is köszönöm
    Üdvözlettel: Gabi

    • Vida Agi

      2010. december 18. szombat

      Azért van, mert most már később álmosodik el, mint 2 hónaposan. Fektesd 20-30 perccel később, mint eddig és hagyd mindig magától elaludni, így néhány nap alatt könnyebben elalszik majd.

  • Renáta

    2010. december 09. csütörtök

    Kedves Ági!

    Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mit lehet tenni, ha a 3 éves kisfiam 1 hónapja képtelen elaludni este. Mindent kitalál, csakhogy ne kelljen aludni. Hisztizik, állandóan követelőzik, inni akar, anyát akarja, ha anya nem megy, akkor apát akarja. Hozzáteszem, hogy elég sokáig velem aludt el és a hajamat simogatta, de már fél éve próbáljuk erről leszoktatni. 2 éves volt, amikor született egy hugi, ezidáig nem is volt baj, nem volt féltékeny, de mióta a lányom már nem csak alszik és eszik, azóta komoly féltékenységi gondok is vannak. Velem szemben teljesen megváltozott, nagyon érzékeny volt mindig, de most sokkal jobban, sokszor elsírja magát, megsértődik, nem figyel rám, csak akkor ha már felemelem a hangom. De ez nekem sem jó és neki sem. Tudom most sok mindent leírtam, de ahhoz, hogy lássa mi zajlik, talán segít abban, hogy megfejtse miért nem alszik a kisfiam. Mit tudok csinálni? Előre is köszönöm válaszát! Renáta

    • Vida Agi

      2010. december 16. csütörtök

      Ez az egész arról szól, hogy felhívja magára a figyelmet, mindent megtesz, hogy vele foglalkozzatok. Eddig ő volt az első számú gyerek a családban, most már testvér is van, aki egyre nagyobb „konkurenciát” jelent, ezért akarja a fiad kivívni a figyelmeteket, ami teljesen érthető reakció az ő részéről, ráadásul emellé még társul, hogy eddig is problémák voltak az esti altatással. Igazából ezen úgy lehet változtatni, hogy egy olyan közös altatási módot találtok ki, ami neki és nektek is megfelel, egyfajta kompromisszumot. Pl. amikor a tesó már lefeküdt, ő még egy fél órát ébren lehet, csak és kizárólag vele foglalkoztok ilyenkor, választhat egy mesekönyvet, amit közösen olvastok stb. utána, amikor jön a lefekvés, ő kapcsolja le a villanyt, a sötétben még mellette maradsz és mesét mondasz neki, aztán viszont már puszi és alvás.

      Itt az a lényeg, hogy neki is beleszólása van, mit csináltok (ő kapcsolja le a lámpát), megkapja azt a kis plusz figyelmet, amit szeretne és mégis irányítható marad a folyamat.

  • Heni

    2010. december 07. kedd

    Kedves Ági!

    Segítségedet szeretném kérni 1 éves kislányom nappali alvásával kapcsolatban. Az elalvással nincsenek problémák némi éneklés után, még éberen teszem be az ágyába, azonban menetrend szerűen 30 perc után felébred. Mivel még 2 3x szopik, néha ilyenkor is mellre teszem és néhány perc után úgy alszik mint a tej, innen gondolom, hogy a fél óra nem elég neki minden esetben. Az érdekes az, hogy a babakocsiban azonban bármeddig képes lenne aludni, de otthon, napközben ez nem megy. Januártól bölcsis lesz, így mindenképpen szeretném valahogy hozzászoktatni a hosszabb alváshoz, hiszen ott nem leszek mellette, hogy visszaaltassam. Egyébként egy rendkívül nyugodt, vidám és kiegyensúlyozott baba.

    Segítségedet és válaszodat előre is nagyon köszönöm!

    Üdvözlettel: Heni

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Csak a bölcsi miatt ezen nem kell változtatni, ott ugyanis olyan fáradt lesz, mire lefekszenek, hogy esze ágában sem lesz ilyen hamar felkelni.

      Levegőn minden gyerek mélyebben alszik a
      levegő magas oxigéntartalma miatt, ezt egyébként otthon is lehet produkálni, ha kiszellőztetett szobában alszik a kicsi, vagy jobb időben akár nyitott ablaknál.
      Az is segíthet a mélyebb alvásban, ha nappal nem a kiságyában, hanem a nagyágyon alszik, ott általában mélyebben alszanak a babák.

      A fél óra utáni felkelést gyakran a fogzás szokta okozni, ha még nincs kint mind a 8 foga, vagy a 8. fog már legalább 2 hónapja kibújt, akkor jó eséllyel ezért riad fel.

  • csáki zsuzsanna

    2010. december 05. vasárnap

    Kedves Ági!
    Már nagyon sokszor segitettél,ismét segitségre lenne szükségem.
    Kisfia 10,5hónapos egyedül 3hónapos kora ota eltud aludni,a te módszeredet alkalmazva megtanulta.
    A probléma az,hogy cicizik még,és alvások elött rárakom cicire,és rakom be az ágyába(külön szobába alszik egyedül)elis alszik,csak éjjel föleg hajnal 4től óránként felkel.
    Most ott tartunk,hogy apját küldtem be hozzá ma hajnalba,de igazán nem tudjuk ő mit csináljon vele.adott neki vizet.egyfolytába üvöltött és sírt.csak akkor nyugodott meg mikor én mentem hozzá ujra.apja is kikészült 10perc után,rolam nemis beszélve,majd apja behozta az ágyunkba,ott játszott,majd a szobájába játszottak.ez hajnal 5 kor kezdödött.mondtam a férjemnek,h ez nem megoldás,minden hajnalba játék lesz.most 10órakkor raktam le aludni.amugy délelött szokott aludni meg délutánis.de volt már olyan,h délután nem aludt nem akart.Este 8tól 7ig szokott aludni.Este mikor lerakom aludni rá 1órára csukva a szeme és üvölt,ugy sír.ekkor még cici se kell neki.amint abbahagyja a sírást beis ájul.Ez mért van?mi okozza?8foga van,foga biztos nem jön.két hete szépen megy,élvezi is hogy tud menni.
    Tudsz valamit tanácsolni az apukának,meg persze nekem?Engem egyébként nem zavar hogy még cicizik,csak ne óránként cicizzen hajnalba,ezt hogy lehet megszüntettni?nappal még kétszer mielött lerakom aludni.Vagy jobb lenne ha nem cicizne már?
    Köszönöm szépen a segitségedet!
    További szép napot kivánok.

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Az apukának azt tudom üzenni, hogy adjon neki vizet, aztán pedig kitartás. Igen, első alkalommal egy órás sírás lehet, mire a gyerek elfogadja, hogy Anya akkor se jön, „csak” Apa van.

      Az óránkénti felkelésen is csak felvesz-letesz módszerrel lehet segíteni, valamint ha fogzik, akkor esetleg az is okozhatja ezt, ezen fogzásra való homeopátiás szerekkel tudsz segíteni (bővebb infó itt: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf)

      A szoptatást emiatt nem kell abbahagyni, reggel és este, nappal 1-2 alkalommal és hajnalban 1x cicizhet nyugodtan.

  • H

    2010. december 05. vasárnap

    Kedves Ági!

    Azt még elfelejtettem írni, hogy egyébként éjjel kb 10 órát alszik, nappal kb 2-3 órát, de ez is változott mostanában. Régebben beállt, hogy nappal kb déltől aludt 2-3 órát és ennyi de mostanában megint visszaállat a napi 2 alvásra. Sokkal fáradtabbnak és nyűgösebbnek látom így és sokkal nehezebben is megy az elalvás. Van olyan, hogy reggel 9-kor ébred és utána csak délután 3-4 óra körül tudom elaltatni – ez kb egy hete van. Ez mitől lehet szerinted? Összefügghet azzal, hogy nem tudom betenni a kiságyába?

    köszönöm,
    H

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Ha fáradtabb, akkor próbáld meg megint a nappali egy alvásra visszaállítani. A két alvás egyébként lehet amiatt is, hogy sötét van reggel és este már korán, ez is zavarhatja a bioritmusát.

  • H

    2010. december 05. vasárnap

    Kedves Ági!

    10,5 hónapos kisbabánk alvásával kapcsolatosan szeretném a tanácsodat kérni. Eddig – nem túl helyesen – úgy altattuk el, hogy együtt lefeküdtünk a mi ágyunkra, majd amikor elaludt betettük a kiságyba (ez nyáron alakult ki, mikor a 40 fokban semmi más nem ment). Eddig szépen be lehetett tenni Őt a helyére nappal és éjjel is, de a héten nappal már egyáltalán nem és most az elmúlt 2 éjszaka sem lehetett betenni. Amint felemeljük felébred. 2 hónapja áll, de önállóan még nem, tehát mostanában nem fejlődött ugrásszerűen a mozgása. Az első foga 1,5 hete jött ki, de igazából már pár napja kint volt a foga amikor elkezdődött ez a gond (Chamomillát kap rá, a listából igazából egyik szer sem illett rá, ezért ez kapja). Tudom, hogy a legjobb megoldás a felvesz-letesz módszer lenne, de 50 nm-en élünk sok szomszéddal és a férjemnek elég sok és nagyon stresszes a munkája, így is sokat van Ő is a picivel, mert semmi segítségünk nincs, szóval az már nem fér bele, hogy éjszakánként órákat küszködünk. Egyébként Ő szívesen alszik a kicsivel, de mégis jobb lenne ha a kiságyban aludna. Eddig egyébként jó alvó volt, néha ébredt, de nem volt sok gond vele. Tudsz valamit javasolni a felvesz-letesz módszeren kívül? Gondolom szeparációs szorongás is lehet az ok, segíthet ha beteszem mellé egy ruhadarabomat?

    Köszönöm tanácsodat, H

  • Eni

    2010. december 02. csütörtök

    Kedves Ági!

    Köszönöm eddig leveleidet,most azért irok,h segits mit rontottam el és hogyan javithatok rajta. Állandóan cipelem egész nap rajtam csüng a 3hós kisbabám. sosem rakom az ágyába csak ha alszik,kissé már terhes számomra hisz majd 7kg,és porckorong sérvem is van. elaludni csak ha dajkálom igy sikerül,és mindig kis hiszti sirás követi,majd kb 10 perc mulva laszik is,szeretnék változtatni,próbáltam kis pelenkával rongyokkal plüssel,de őt igazán nem köti ez le.Ujját szopogatja,majd makog a cicimre,igy meg is kinálom pár percig,de van h ettől elalszik,v ,h nem. viszont nem tartom jó ötletnek ,h tele pocival tegyem le. mit tanácsolsz,hogyan jöhetek ki ebből az ördögi körböl? Napközben 2óránként estzik este 20kor elalszik és csak reggel 4-5felé ébred föl. Ez normális ugye, köszönettel aggódó anyuka

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Az önálló játék kb. 10 percre köti le őket ebben a korban, addig te menj a dolgodra. Ha megunta kapjon más játékokat, aztán megint játsszon egyedül. Ha megint megunta, játssz te vele egy kicsit. Ha ezt is megunta, akkor játssz vele te egy kicsit, de ne vedd fel, csak legyél ott vele és úgy játsszatok. Átviheted más szobába is, legyen a lakás több pontján játszósarka, ahol ellehet, így jobban leköti magát. Amikor már ezt is unja, akkor tedd oda magad mellé a hordozóban és végezd a dolgodat. Az a lényeg, hogy ne kapd fel mindig azonnal, amikor unatkozni kezd. Ez nem azt jelenti, hogy hagyd órákig sírni, de ha éppen a rántást kavargatod, akkor ne kapd fel a babát csak azért, mert már unja magát. Ha nincs mindig irányítottan lekötve a figyelme, az jobban ösztönzi arra, hogy maga fedezze fel a világot.

      Egy alapszabály: a kiságyba játszani ne tedd soha. Kapjon járókát, vagy teríts le a földre egy vastag takarót vagy babaszőnyeget és ott játsszon. A kiságy csak alvásra legyen. Amikor ébren van, legyen mindig veletek és ne mindig ölben.

      Ne legyen mindig kézben, nem az a baja ugyanis, hogy kézben akar lenni, hanem hogy az eddigi tevékenységei már untatják, már programra vágyik, unatkozik. Bevált módszer, hogy a lakás minden helyiségében legyen neki egy játszósarka és mindegyiknél legyen el 10-10 percet, ha megunja vidd át máshova. Házimunkánál hordozóban vidd magaddal, beszélgess vele, adj játékokat, tárgyakat a kezébe. Max. 10 percet szoktak ebben a korban kibírni egy helyben, utána elunják. Váltogasd a 10 perc önálló játékot és a 10 perc közös játékot, vond be őt is a „házimunkába”, mutasd meg neki mit főzöl, mit csinálsz éppen, mesélj róla. Mivel már 3 hónapos, kaphat etetőszéket is, amiben megtámasztva ülhet, ebbe is teheted a hordozó helyett, mert itt magasabban van és többet lát.

      Alvás: ebben a korban napközben 3 alvásra van szüksége a babának és két alvás között kb. 2 órát tud ébrenlenni, ha nehezen alszik el az azért van, mert akkor akarod lefektetni, amikor még nem elég álmos, a 2 óránkénti evés meg azért, mert nincs napirendje, akkor is eszik, amikor nem éhes.

      Próbáld meg, hogy alvás után mindig eszik, majd játszik legalább 2 órát, ha már nagyon álmos, akkor kis dédelgetés után tedd le a kiságyba, takargasd be és menj ki. Ha sír, simogasd a hátát és susogj neki, amíg el nem alszik, de ne vedd ki. Ha felébredt, akkor megint jöhet az evés és így tovább.

  • Boti baba anyukája

    2010. november 30. kedd

    Kedves Ági!

    Boti fiam lassan 9 hónapos lesz. A napközbeni alvásokkal nincs gond, már áttért a napi kétszeri 1-1,5-2 órás alvásra, amit kint a kertben a babakocsiban tölt. Alszik egyet 9-11 óráig és még egyet kora délután. Sajna tologatás közben szenderül álomba, így szokta meg. 🙁
    Este vacsora és fürdés után mellettünk alszik el, hol cicin, hol hozzánk bújva, miközben szól a tv, olyan 9 óra körül. A kiságyába többnyire 1 óra múlva kerül, amikor már én is megyek lefeküdni. Közös a hálószobánk.

    A probléma az éjszakai gyakori felkelésekkel van: felkapaszkodik, üvöltve és állva várja, hogy odamenjünk hozzá. Többnyire nem is lehet őt visszafektetni.

    4 hónaposan kezdte el a fognövesztést, már van 6, jelenleg nem jön a foga. 7 hónaposan kezdett el egyenesen és gyorsan kúszni és még ebben a hónapban fel is állt. Azóta sokat ácsorog és oldalazva kapaszkodva közlekedik. A mozgásfejlődéssel és a szeparációs szorongás együttes tünetével állunk szemben? Néha közöttünk alszik, akkor kevesebbszer ébred fel, csak az a baj, hogy annyira hozzám bújik, hogy végül vigyázállásban kell aludnom, ami nem igazán megy, így többnyire kialvatlanul ébredek, ami rányomja a bélyegét az egész napra. Hogyan lehetne visszaszoktatni a kiságyába? Hagyjuk-e, hogy közöttünk aludjon? Nem szokik rá? Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Ha csak néha alszik köztetek, akkor az nem gond, ha viszont állandóan, akkor rászokik. Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

      1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

      2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

      3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

      Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

      Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

      Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
      Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

      Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

      Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Györgyi

    2010. november 30. kedd

    Kedves Ági!

    November 26-án küldtem el kérdéseimet, de még nem látom a hozzászólások között, pedig későbbi dátummal már vannak fent kérdések. Mi az oka? (Természetesen ezt a levelet nem kérem megjelentetni.
    Köszönettel: Györgyi

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Az az oka, hogy nem időpont, hanem téma szerint válaszolok, mert úgy küldi a rendszer a kérdéseket.

  • A. Veronika

    2010. november 29. hétfő

    Kedves Ági! Most 5 hónapos a kisfiam, és 2 hónappal ezelőttig nagyon szépen ment az alvás. Amikor elkezdett ásítozni napközben, letettem, szépen elaludt, esetleg ha nyöszörgött megsimogattam a hátát, és kész, aludt 3-4 órán keresztül. Este fürdés után vacsi, büfi, ásít, letesz, alszik reggelig. Még barátnőm meg is jegyezte, hogy ez milyen fantasztikus egyedülálló dolog (én is így gondoltam:)) aztán elkezdődtek az aktívabb napok, és az almosságot nyűgösség és sírdogálás jelezte. Ekkor hiába tettem az ágyába, csak még nyűgösebb lett és dobálni kezdte magát, és az öklét gyűrte a szájába. Gondoltam, talán még éhes. Csináltam még neki egy kis tápszert a cumisüvegbe, az ölembe fektettem, és 20-30 mili után elaludt, és utána nyugodtan végigaludta az éjszakát. Mára odáig fajult a helyzet, hogy napközben is csak úgy alszik el (még ha nem is éhes) ha a cumisüveg a szájában van, és persze van is benne tápszer (amiből csak pár 10 mili fogy ilyenkor), mert próbáltam teával, vagy játszócumival, attól még idegesebb lett.
    Próbáltam simán berakni a kiságyba, amikor elálmosodott, iszonyatos dühöngésbe kezdett, és 10-15 perc után sem csitult, csak még keservesebb lett a sírása 🙁 ezért hát ismét jött a cumisüveg-tápszer megoldás.
    Már most attól félek, hogy mi lesz később? Ha már nem kell az esti tápszer…
    Vagy ez csak egy normális átmenet, és ismét visszatér minden a régi kerékvágásba? (bár ebben már nem igazán hiszek:( )
    Előre is köszönöm: Vera!

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Visszatérni nem fog már a rendes kerékvágásba magától, neked kell megmutatni neki, hogyan kellene elaludnia, mit szeretnél megtanítani neki és azt következetesen keresztülvinni.
      Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
      Arra figyelj, hogy ebben a korban már legalább 3 órát ébren szoktak lenni a babák két alvás között és nappal többnyire már csak két alvás van, tehát az is okozhat elalvási problémákat, ha nem elég fáradt, amikor lefekteted.

  • Heni

    2010. november 29. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam 6,5 hónapos 3 hónapos koráig 1 szer kelt éjjel. Azóta szinte 10-20 alkalommal is ébred. Van hogy vissza alszik cicin van hogy nem. Akkor cumiztatom. Most 2 hete még párosult a nem alvása hogy sírdogál,nyöszörög,mocorog. Van hogy csukott szemmel,vagy pedig 1-2 órát is ébren van. Ekkor szokott vigyorogni is sírdogálni is. Tehát minden ami létezik.
    Már próbálkoztam homeopátiás szerrel is,de nem vált be.
    Mit tegyek?
    És nem mondhatom,hogy nappal aludna… Délelőtt 1 órácska délután változó max.2 óra.Este fél 9 és 9 közt alszik el egyedül ügyesen.
    A fogak még nem jönnek.

  • Szilvi

    2010. november 28. vasárnap

    Kedves Ági!

    11 hónapos kisfiam elaltatásával kapcsolatban kérnék tőled tanácsot. Kisfiam sajnos 3 hónapos koráig hasfájós volt, és ezt elég nehezen viselte. Akkor elég sokat ringattuk, rajtunk, mellettünk aludt. Kb. 2 hónapos korában azért beszoktattuk a kiságyba. De egészen mostanáig a szopiba, vagy a büfizés közben elaludt. Így tettem le aludni. 1-2 hete azonban nem nagyon alszik el így, és akkor megpróbáltam a felvesz-letesz módszert, amit ajánlani szoktál. Tehát, ha leteszem az ágyba és nagyon sír, akkor felveszem, simizem a hátát, énekelek neki, vagy mondom, hogy ssss.
    1. kérdésem az lenne, hogy ez mennyi idő után hoz eredményt? Mert azért a 9,5 kg-os gyereket nem olyan kellemes állandóan kivenni az ágyból. És a tegnapi nap is legalább 1 óráig tartott és legalább 20x vettem fel és tettem le.

    A 2. kérdésem az lenne, hogy mennyire kell még ébernek lennie mikor lerakom az ágyba? Mert amikor én lerakom, akkor van, hogy azért még nyög egyet, meg látszik,hogy aktívan cumizza a cumit, picit mocorog, de nincs nyitva a szeme vagy ilyesmi. Lehet, hogy akkor már félig elaludt a vállamon? Akkor az nem számít önálló elalvásnak? 🙂

    A 3. kérdésem pedig az lenne, hogy Te mit szólsz a következő módszerhez: Egy ismerősöm mesélte, hogy a hasonló korú kisfiúkat, úgy szoktatták rá az önálló elalvásra, hogy apukája ott ült az ágya mellette amíg el nem aludt, kapott egy kisállatot. Ha sírt, akkor pedig simogatta, de nem vette ki. Azt mondta, az első 3 nap nagyon durva volt, sokat sírt a kisfiú, de azóta, nappal és este is, ha éberen leteszik az ágyba és kimennek, elalszik magától. Gondolom előtte azért meg van a szokásos esti tevékenység. Szerinted ez mennyire lehet rossz a gyermekre nézve? Nagyon durva módszer? Sérülhet benne esetleg valamennyire?
    Egyébként nekünk már 3 hónapos kora óta (akkor fedeztem fel a kismamablogot) van napirendünk, és az esti lefektetésnek is mindig megvan a rutinja. Mindig ugyanaz a sorrend és nem is tart nagyon hosszú ideig. Kb. 1 óra. Vacsi, fürdés, meseolvasás, szopi. A lakásban ilyenkor nincs zajongás, nyugalom van, nincs erős fény. Szerintem fáradtnak is elég fáradt, mert kb 4 órát van fent előtte.
    Az érdekes még az, hogy nappal szobahintában altatom, de amint lecsukta a szemét, már veszem is ki a hintából, arra valamikor egy picit félig fel is ébred, de utána szinte mindig simán le tudom tenni az ágyba és alszik.

    Segítségedet előre is nagyon köszönöm!

    Szilvi

    • Vida Agi

      2010. december 16. csütörtök

      Ezek a módszerek általában 1 héten belül eredményt hoznak, ha következetesen mindig ugyanúgy alkalmazod őket. Az ismerősöd módszere is jó, ezt is használhatjátok. Ha félálomban fekteted le, az jó, ilyenkor már lehet, hogy csukva van a szeme, de azért még felfogja, mi történik körülötte.

  • Ildi

    2010. november 28. vasárnap

    Kedves Ági!
    Babám most lesz 5 hónapos. 2.hónaptól kezdődően a napjai a következőképpen alakulnak: szopi, böfi, játék. Ez az időszak kb 1- 1,5 óra, aztán jelzi, hogy álmos (ásítozik, sírdogál), 1-2 perc ringatás után leteszem aludni, és 5 perc múlva már alszik is. Most 4 óránként eszik, amit alvással ki is tölt. Ez jellemző az egész napjára. Próbálom kicsit nyújtani az ébrenléti periódusokat, de olyankor csak sír. Nem tűnik vérszegénynek (bőrszín alapján), vérvételen nem voltunk. Egy ilyen korú babánál még elfogadható az ilyen rengeteg alvás?
    Előre is köszönöm!
    Ildi

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Tökéletes az alvása, örülj neki, hogy ilyen jó alvó.

  • Zizi

    2010. november 26. péntek

    Szia Ági,

    18 hetes a kislányom és egészen a múlt hétig nem volt gond az esti elalvással. Délután 5 körül szoptatom (csak anyatejes), utána játék, fél nyolckor fürdés, masszírozás, majd szoptatás, tíz perc büfiztetés és alvás. Ez így működött egy hónapos kora óta, legfeljebb kétszer kellett a cumit visszaadni és aludt,mint egy kis angyal.
    Egy hete meg nem akar elaludni, olyan mintha a büfiztetés alatt felébredne, pedig a szobában csend és félhomály van, én dúdolgatok csak neki.
    Már próbáltam letenni büfi nélkül, de egy fél óra múlva sír, hogy fáj a hasa.
    Ha magára hagyjuk csak sír és úgy belelovalja magát, alig bírjuk megnyugtatni. Pár napja csak hintában bírjuk elaltatni (egy mózeskosarat szereltünk fel hintának) és onnan csempészem vissza a kiságyba. Éjjel egyszer vagy kétszer eszik, utána gond nélkül vissza lehet tenni az ágyába, alszik nyugodtan tovább.

    Lehet, hogy a fogzás kezdődik?
    Erőltessem, hogy a kiságyban aludjon? Próbáltam, azt a módszert, ami írtál, hogy bemenni, megnyugtatni, kijönni, de egy idő után képtelen voltam megnyugtatni és két óra bömbölés után mégiscsak hinta lett a vége. Lehet ilyen pici babát órákig hagyni, hogy sírjon?
    Köszönöm a válaszodat.

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Próbáld meg egy kicsit később fektetni este, mint eddig, mert az ébrenléti idő ebben a korban már sokkal nagyobb, mint 1 hónaposan, ha fél-1 órával később fekteted, könnyebben fog elaludni. Nem szabad sírni hagyni órákig. Mindenképpen ragaszkodj a kiságyban alváshoz, ne szokjon a hintához, mert később ezen nagyon nehéz lesz változtatni.

  • Kovács Andrea

    2010. november 26. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 4 hónapos és kb.3hónapos koráig éjjel 1kor és 4-5körül ébredt fel enni.Este a kiságyában aludt (miután a cicin elaludt)de szinte kivétel nélkül a mi ágyunkban aludt,nappal is,eleinte elég volt neki a cumi aztán már csak a cicin volt hajlandó elaludni és egyre gyakrabban fel is ébredt éjjel én pedig nem tudtam elvenni a cicit tőle,mert azonnal felkelt.Kb.2 hete visszaszoktattam a kiságyába nappal és éjjel is ill. cici helyett cumival alszik és nagy örömömre 1-2 nap után át is állt erre a módszerre.A gond csak az,hogy 1 hete 2 óránként,sőt mostanra már óránként ébred,ilyenkor cicizik pár percig,aztán cumit kap és alszik is.Nem a napszakokat cserélte fel,mert nem éber.Igaz elindult a fogzása is,de szerintem nem ez az oka,hanem inkább,hogy megszokásból kéri a cicit.Amúgy a 4É szerint telnek a napjaink,nappal kb.3 órát alszik,eleget eszik is,sőt az esti fektetés előtt 2szer is eszik.Már mindent megpróbáltam,de akármilyen későn fektetem,akkor is először alszik 2 órát,aztán óránként ébred.Nem tudom,hogy az lenne-e a megoldás,ha párszor nem adok neki cicit,hanem hagyom,kicsit sírni az ölemben,ezután általában 10 perc alatt visszaalszik.Szerinted ez lehet a megoldás,hogy leszokjon róla,vagy esetleg tényleg a foga miatt ilyen(éjjel szoktam dentinox gélt is kenni a fogínyére,de ez sem használt)??Előre is köszi a választ!Andi

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Ezeket a tüneteket a fogzás okozza. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
      Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

  • Edit

    2010. november 25. csütörtök

    Kedves Ági

    Nem is tudom hol kezdjem, gyakorlatilag már mindent elolvastam és talán már mindent ki is próbáltam, kivéve azt hogy hagyom sírni, nálam a max sírás 4 perc.
    Most 18 hónaposak vagyunk. és még soha egyetlen éjszakát sem aludt végig, Kifáradtunk.tudnod kell, hogy soha nem is volt jó étvágyú, ugy kell bele imádkoznom minden falatot. Van rituálénk, könnyen elalszik: vacsi 7kor, fürcsi apával, aztán mese, zene, tejcsi este 8kor és két percig ringatok aztán be a kiságyba kijövök és magától elalszik. néha vissza kell mennem egy simire, de utána már tuti hogy alszik.majd éjjel megébred 2kor, fél 3kor(ilyenkor mindig feláll, amióta csak állni tud és csak annyi a dolgom hogy vissza kell fektetnem,magától elalszik. nem értem mért nem fekszik le magától, vagy mért áll fel?? próbáltam hogy nem megyek be hozzá de akkor teljesen felébred és alig tud visszaaludni), fél 5kor tejért könyörög (feltételezem hogy megéhezik)és utána visszaalszik egy fél órára, de legkésőbb fél 7kor kel.
    A nappali altatásokkal nem volt gond ezelőtt két hétig, napi 2szer aludt majdnem 2 órát . Persze szoktatgatás kellett a régebbi 30 perces alvásokról, de sikerült.A rutin ugyan ez volt, kaja ringatás, zene , kijövök, Eddig elég volt.Persze most jön a foga és engedtem neki igy a nappali alvásokkor kérte hogy simizzem a hátát , na ebből az lett hogy forgolodott és a végén nem aludt igy valamikor dél körül elájul játék közben a földön. Persze igy nem fért bele a második altatás és estére teljesen kikészül. És már az is rosszokássá vált hogy 5 kor át könyörgi magát hozzánk ami még inkább leröviditi az éjszakai alvásunkat a párommal.Tehát nappal nem bírom elaltatni, éjszaka meg nem alszunk.Azt mondja a doki néni hogy köze van a koraszülöttségéhez, a 36 héten jött a világra. Én már úgy gondolom hogy ez mind csak kifogás és mindent elrontok. Belefáradtam.Apáról meg éjjel hallani sem akar, Van kutyusa amivel alszik. kifogytam az ötletekből. kérlek segíts. sok ez a 18 hónapnyi nem alvás.Köszönöm válaszodat Edit

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Minden gyerek átmegy ezen a korszakon, hogy nem tud éjjel visszaaludni. Az oka többrétű, egyrészt ebben a korban törnek át az őrlő- és szemfogak, ami sokkal kellemetlenebb és fájdalmasabb, mint a metszőfogak áttörése (ha nyálzik és a kezét rágja, akkor éjjelre kapjon Nurofent, különösen, ha meg van dagadva az ínye). A másik ok, hogy annyira érdekli a világ, hogy nem tud lazítani, kikapcsolni. Segíthet este elalvás előtt 1 csésze afrikai vörös tea (Rooibos), valamint ha ilyenkor éjjel, amikor megébred, magatok mellé veszitek és úgy alszik vissza, ezzel megtanulja, hogy rajta kívül mindenki más alszik, de nem szokik be az ágyatokba, hiszen az esti elalvás a saját ágyában történik.
      Az állandóan nyüzsgő, nehezen lenyugvó gyerekek szere a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).

  • Viktor baba

    2010. november 23. kedd

    Kedves Ági!

    Sajnos nálunk is beütött a krakk alvás terén. 21 hónapos a kisfiam és 9 hónapos kora óta nem volt semmi baj se a napközbeni se az esti alvással. Letettük a kiságyába, kijöttünk a szobájából és Ő elaludt egyedül. Viszont kb 1 hónapja egyik napról a másikra megváltozott vmi az esti alvásnál. Nem volt hajlandó egyedül elaludni és sírt amikor ki akartam menni, az sem volt jó, ha a kisvillanyt égve hagytam, csak akkor tudott elaludni ha a fotelbe leültem vele és kicsit simogattam. Egyébként így 10 perc alatt elalszik, aztán lerakom és alszik reggelig. Vajon mi történhetett vele? Talán fél? Mintha az árnyékokat nézte volna és attól riadt volna meg. Ez ellen lehet tenni vmit, vagy majd ahogy nő kinövi? Mindig ugyanúg csináljuk az esti dolgokat, vacsora-fürdés-alvás, pont azért, hogy ez ne legyen probléma.
    válaszod előre is köszönöm
    Domi

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Az történt vele, hogy növekszik és ilyenkor kezdődik az éjszakai félelmek ideje. Nem kell tenni ellene semmit, ki fogja nőni majd.

  • Hajni

    2010. november 21. vasárnap

    Kedves Ági!

    Lassan 10 hetes a kislányom és éjszaka nem akar rendesen aludni. Nem csak arról van szó, hogy felkel szopizni, mert azzal semmi gondom nem lenne, hanem felébred és órákig nem alszik vissza. Sokszor hajnal 2-3-ig próbálom elaltatni. Egy ilyen idős csecsemőnek max. 2 óra után már szüksége lenne az alvásra.
    Tegnap például fürödtünk, ettünk, és el is aludtunk fél 10 körül, 11-kor viszont felébredt és hajnal 2-ig megint nem aludt. Volt már úgy, hogy hajnal 3-ig sem tudtam elaltatni. Még cicin sem.
    Nem sír, de nem alszik. Már látom rajta, hogy nagyon fáradt, mégsem akar aludni. Nem tudom, hogy mit csinálok rosszul. Arra gondoltam, hogy talán nem elég neki a tejcsi, amit kiszopizik. Vagy el van tolódva a nappal és az éjszaka? Mindenesetre már nagyon fárasztó a dolog, energiáim végén járok. Mi tévő legyek?

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Válasz:Erre mondják azt, hogy összecseréli a nappalt az éjszakával. Erre az a megoldás, hogy nappal rendszer szerint altatod, nem hagyod 4 óránál többet aludni egyben, és hagyod ébren lenni, hogy megtanulja, hogy most van a nappal. Éjjel viszont nem pelenkázod át, nem csinálsz nagy cécót körülötte, nem kapcsolsz villanyt, csak megeteted, és visszateszed. 3-4 nap kell, mire megszokja.

  • Timi

    2010. november 16. kedd

    Szia Agi,
    Nalunk eddig nem sok problema volt az alvassal, nehany idoszakot leszamitva. Most 26 honapos a kislanyom, es 1 hete kezdodtek a gondok. Nem hajlando napkozben aludni, csak anya vagy apa agyaban, de hiaba fekszem le vele, nem alszik, csak szorakozik, jatszik. Az agyaban most nem hajlando elaludni. Igy par napja egyaltalan nem alszik napkozben. Eleg jol birja, bar most tobbszor nyugoskodik, de kibirhato. Viszont az esti fekveseknel mar problemasabb, hogy nem hajlando az agyaba fekudni. Eddig megoldottuk ugy, hogy a fektetesnel apa elment zuhanyozni (igy nem lehetett megkornyekezni, hogy apaval akar aludni), en meg beultem a szobajaba, es nem jottem ki addig, mig le nem fekudt az agyaba. Mivel napkozben nem alszik, igy estere mar annyira faradt, hogy ha vegre lefekszik, akkor viszonylag rovid ido alatt elalszik. A kerdesem, hogy mitol alakulhatott ki ez a valtozas (nyaron meg o maga ment az agyikojaba, amikor napkozben elalmosodott, ebed utan)? Lehet ez mar egyfajta felelem (bar nem mondja, es napkozben nincs olyan sotet a szobajaban, mint este)? Kicsit tanacstalan vagyok, mert most minden este hiszti es balhe van. Altatnam en magam mellett is este, ha tudnam, hogy el fog aludni, de nem alszik, hanem jatszik. Eddig meg csak a sajat agyaban tudott aludni, ezert is borzaszto, hogy nem latok semmilyen megoldast egyenlore.
    Koszi a segitseget!

    • Vida Agi

      2010. november 17. szerda

      A változás oka, hogy idősebb lett a gyerek és már nincs rá szüksége. A legtöbb kisgyerek leszokik a délutáni alvásról 2,5 éves kora körül, és innentől csak az oviban alszanak napközben, otthon csak akkor, ha nagyon fáradtak (pl. sokat van szabad levegőn, extra program van). Egyáltalán nem kell ezt erőltetni már, ha nagyon álmos, akkor aludjon, ha nem, akkor az is elég, ha csak pihen délután fél-1 órát (mesét olvastok, vagy mesét néz)

  • Grafikat

    2010. november 16. kedd

    Kedves Ági! 2 éve olvasom oldalaidat, és rengeteget köszönhetek Neked. Most azonban egy problémán nem tudunk továbblépni.
    Kislányom 2 éves, és a mai napig 1x-2x felébred, és kakaóért könyörög, függetlenül, hogy mennyit evett aznap, vagy vacsira. Olyan rituálévá alakult. Hogyan tudnám leszoktatni? Már mondtam neki, hogy elfogyott, reggel venni kell, de képes órákig fent lenni, és kérni. Próbáltam zenével, mesével, de nem tudom eltéríteni. Köszönettel várom válaszod!
    Üdvözlettel Kata

    • Vida Agi

      2010. november 20. szombat

      Ez egy rossz megszokás, amin csak úgy lehet változtatni, ha valamilyen közös kompromisszumot alakítotok ki. Kapjon egy alvósállatkát, akit este közösen lefektettek és beszéljetek róla, hogy mostantól éjjel az alvósbaba van ott vele és ő vigyáz rá, a kakaó pedig alszik ilyenkor és nem tud jönni. Ha éjjel ébred, akkor mondd el neki megint, hogy sajnos a kakaó alszik és helyette a baba van itt.

  • Anita

    2010. november 15. hétfő

    Kedves Ági!

    Tanácsot szeretnék kérni!
    Kisfiam 17 hónapos, 7 hónapos kora óta ugyanaz az esti rutin (szinte percre), vacsora-fürdés-(régen cici)-meseolvasás-alvás, betettük a kiságyba és mint a kisangyal elaludt, szinte mindig végig aludta az éjszakát, ha felkelt átmentem hozzá megsimogattam esetleg vizet adtam neki, Ő lefeküdt és aludt. Nappal kb. 1 éves kora óta ebéd után kb. 10 perc alatt elalszik a szobájába az ágyon, ha mellette van valaki.(ez nem probléma, mert akárkivel elalszik nappal) Viszont az éjszakák, illetve most az esték elromlottak. Kb. 1-1,5 hónapja sűrűn ébredt hajnalban és nem aludt vissza magától, csak ha kivettem és mellé feküdtem, sajnos utána beteg lett, akkor emiatt nem akartam abba hagyni, majd egyszerre 4 foga jött akkor amiatt.Aztán ez állandóvá vált mert csak ordított, ha nem vettem ki. Eddig nem aggasztott, mert így viszont többet aludt sokszor 2- órával, mint egyébként szokott.(tehát én is kialudtam magam). DE: 1 hete valamiért a bevált este nem megy, egyik nap apa mesélt és tette le másik nap én. Most viszont nem engedi, hogy apa meséljen ordít utánam, hogy én meséljek egyszerűen nem tudja apa megvigasztalni (pedig eddig mindig sikerült neki is). Ha én mesélek neki akkor is amikor beakarom rakni a kiságyba ordít csak úgy alszik el, ha ott maradok mellette és Ő foghatja a kezem. Így elalszik kb. 5 perc alatt, de úgy szorítja a kezem, hogy fáj!Megvagyunk lőve, mert semmit nem csináltunk másként mégis most itt tartunk a mi kis jó alvónkkal. Most drasztikusan apa maradjon vele, vagy valami baja lehet és kellek neki ez csak átmeneti időszak? Mit tegyünk este és a hajnali melléfekvés maradjon, vagy akkor is szoktassuk vissza a kiságyba? Foga nem jöhet kint van teljesen már 16!

    Előre is köszönöm a tanácsod!
    Anita

    • Vida Agi

      2010. november 17. szerda

      Ebben az életkorban ez tipikus probléma, minden gyereknél előjön valamilyen formában a „csak anya jó” szindróma. Ki lehet próbálni, hogy csak apa megy, következetesen mindig, a másik lehetőség, hogy mellétek fekve alszik el. Az sem gond, ha hajnalban odafekszik, minden gyerek igényli ezt kisgyermekkorban egy darabig, aztán kinövik.

      • Anita

        2010. november 22. hétfő

        Kedves Ági!

        Köszönöm a tanácsodat!
        Sajnos azóta eldurvult a helyzet, nemcsak az van, hogy engem akar, de már velem sem akar elaludni, majdnem 1 órát ott kell vele legyek a szobájában mire elalszik, amint beteszem az ágyba ordít (következetesen nem vettem ki soha csak nyugtatgattam), mikor lenyugszik még egy órát tekereg teszi-veszi magát és 3 percenként ellenőriz, hogy ott vagyok-e.Éjszaka meg kb. 2-3 óra felé már kel, eddig ilyenkor sikerült megnyugtatni és ha ott maradtam mellette akkor még visszaaludt 5-6-ig, de most már az sem segít, tehát betettem ilyenkor közénk viszont az elmúlt 4 napban ilyenkor nem aludt vissza, hanem kb.1,5-2 órán keresztül szenved, ránk mászik, rugdos, ütöget, tekereg, mindent csinál. Viszont ha elalszik hajnalban/reggel akkor úgy kell 9-9,5 fele felkeltenem. Így már a délutáni alvás is nehezebb mert nem olyan fáradt és az eddigi 5 perces altatás ehelyett sokszor 1 óra, mire lenyugszik.
        Teljesen felborultunk! Abban kérném a segítséged, hogyan szoktassam, vissza az ágyába! Nem tudunk aludni tőle, szegény apa vissza sem tud aludni, reggel meg megy dolgozni estig, már hulla fáradt és én sem érzem jól magam.Ez nem állapot. A lényeg nem akarom, hogy mellettünk aludjon, vessen meg akárki, de ez nálunk nem pozitívan sül el.Egyre többször egyre korábban kel fel és kéri át magát, mikor este is nehezen aludt el. Készen vagyunk, mert Ő mindig egyedül aludt el és végig aludta az éjszakát. Attól félek, hogy valami baja van, akkor meg nem akarom Őt azzal bántani, hogy nem engedem magunk mellé. Mindemellett (szerintem korán), de dackorszakra utaló jelek vannak nála. Most igazán nehéz. Segíts!
        Hogy csináljam, hogy ne sérüljön a kislelke, de szokjon vissza az egyedül alváshoz? Ráadásul kistestvért szeretnénk és ez nem kedvez neki.

        Köszönettel:
        Anita

        • Vida Agi

          2010. november 28. vasárnap

          Próbálj meg neki este Coffea tosta 9CH-t adni, ez segíthet jobban és tovább aludni, ebből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)

  • Andi

    2010. november 14. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kislányom most múlt 3 hónapos és sajnos nem tud egyedül elaludni. Elég mohón eszik és emiatt elég sokat fájt (fáj) a hasa. Ehhez még hozzájárul, hogy köldöksérve van és az orvos azt mondta,hogy nem szabad sírni hagyni. Szóval hozzászokott, hogy ölben alszik el. Az esti rutint próbáljuk tartani és néha már elalszik magától. De sajnos az esetek többségében nem. Nappal sem tud szinte soha magától elaludni. Milyen módon taníthatom meg Neki, hogy hogyan kell egyedül elaludni? Előre is köszönöm a tanácsokat.

    • Vida Agi

      2010. november 20. szombat

      Válasz: A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz. Mivel ebben a korban már nagyon érdekli a külvilág, nagyon lekötik a figyelmét a külső dolgok, ezért elalvás előtt segíteni kell neki az ellazulásban, abban, hogy kizárja a külvilágot. Ez lehet dúdolás, ringatás, szoptatás, bármilyen más módszer, amit el tudsz fogadni (és el tudod fogadni, hogy hosszútávon ez legyen az altatás módszere), majd amikor már félig elálmosodott, nem élénk, akkor kell letenni a kiságyba. Ha sír, felriad, ki kell venni és megint segíteni neki ellazulni, majd ismét visszatenni. Ez az első alkalmakkor elég sokáig eltarthat, de aztán egyre jobb lesz. A lényeg, hogy mindig ugyanúgy csináld, legyél következetes és kitartó. A babák megszokják az altatás módját, mint ahogyan minden más szokásunkat is átveszik (pl. etetés körülményei, fürdés módja) és ellenkeznek, ha aztán nem úgy történik, ahogyan megszokták, mivel ők a szokások alapján tájékozódnak a világban.

  • Éva

    2010. november 14. vasárnap

    Marcsinak szeretném mondani, hogy az én fiam is 11. hónapos. Általában cicin alszik el. Habár csak olyankor ha eszik, mert csak altatásért nem adok cicit neki. Én is kipróbáltam azt, hogy egyedül aludjon el, és akkor levettem a ciciről amikor félig elaludt, de nem jött be. Nem értette hogy mi van most? Úgy döntöttem, hogy a megérzéseimre hallgatok és nem foglalkozom az egyedül elalvással és a megszokott módon folytatom. Ha nem alszik el cicin nappal, akkor a hordozójába ültetem amiben hintázhat, nézelődik majd elalszik, ekkor átrakom a kiságyba aludni. Nekem ez vált be. De ha babakocsiban tolom, vagy autókázunk és álmos akkor ott is elalszik gond nélkül. Az esti elalvásnál előfordul, hogy nem álmos, ilyenkor nem erőltetem az alvást és nem hagyom magára, hanem kivárom amíg olyan álmos nem lesz, hogy ha leteszem a kiságyba már fekve marad benne és elalszik. Addig mászkál a nagyágyon, nevetgél stb. Előfordult, hogy az Apukája a járókába is kitette játszani. Egy ideig zavart mert úgy gondoltam, hogy le kéne feküdnie aludni, de nem volt szívem magára hagyni. Lehet hogy alternatív dolog, de a fiam így kiegyensúlyozott. Nappal kis ideig magára is lehet hagyni(fürdőszobába megyek),ha nem lát akkor sem sír, hanem várja hogy visszatérjek. Még idáig nem volt szeparációs szorongása sem. Szerintem így nyugodt, hogy mindig mellette vagyok. Végül is egy babának az anyukájára van szüksége. Bocs ha kicsit hosszúra sikerült, csak annyit akartam mondani, ha Te szoptatni szeretnéd ne zavarjon ha cicin alszik el. Minden jót: Éva

  • Ildi

    2010. november 12. péntek

    Szia Ági!

    7 hetes kisfiam éjszaki alvásproblémája miatt írok Neked. Kb. 1 hónaja általában este 8-tól hajnal 1-ig ébren van. Ebben az 5 órában benne van a fürdetés is. De ezen a héten 7 órára növelte az éjszakai fentlétet. Tegnap pancsi után aludt 3/4 órát, és utána max 30 percekre aludt el. Bármit csináltam vele egy ideig bírta utána sírni kezdett. Adtam neki cicit, büfiztettem, pelustcseréltem, tornáztattam (hátha a hasa fáj), átvittem egy másik szobába. Szóval mindent, ami eszembe jutott bevetettem, még ringattam is (amit tudok, hogy nem szabad). 1-2 napja egy kicsit náthás, kiszívtam az orrát is. Lehet, hogy ez is zavarta, de nem értem, hogy napközben miért nem? Nappal elalszik 2-3 órát is, és max. 2 órát van fent. Valószínűleg felcserélte a nappalt az éjszakával, de hogyan érhetem el, hogy visszaálljon?
    Esteleg az is gond, hogy szoptatás közben szoktam nézni a tévét? Persze arra figyelek, hogy a lehető leghalkabban menjen. Mondjuk délután is így szoptatok, és mégis alszik utána rendesen. Szóval nem értem hol ronthattam el!?
    Előre is köszi a segítséged.

    Válasz: Erre mondják azt, hogy összecseréli a nappalt és az éjszakát. Ebben a korban a babák nappal kb.3-4x 1-2 órát szoktak aludni. Próbáld meg, hogy etetés után ezentúl alaposan megbüfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ha már nagyon álmos (kb. 1 óra játék után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog. Ne hagyd 2 óránál hosszabban aludni nappal és sose tedd le evés után azonnal, hanem pelenkázd be (erre akkor is felébred, ha egyébként elszenderült szopi közben). Kell néhány nap, amíg a bioritmusa átáll az új rendszerre, utána már megszűnik az éjjeli ébrenlét.

    • orsikaspex

      2010. november 13. szombat

      Szia ildi!

      Mint 3 gyermekes anyuka irok,lehet hogy hasznos tanácsokat tudok adni.
      Én sajna sosem szeretem ha kéretlenül tanácsokat kapok,de Te hátha nem ilyen vagy…
      szoval.Az én alapállásom:hogy AMILYEN A NAPPAL OLYAN LESZ AZ ÉJSZAKA.
      Ezért a nappalok rendbetétele az elsődleges aztán jöhet az este.

      A Te kisfiad 8 hetes,neki még 3 orás napirendet kell beállitani.
      Reggel:szoptasd meg(ha lehet ne legyen háttérzaj,a babák érzékenyek,és a túl sok inger is bezavar az alvásába.
      Egy 8 hetes baba kb etetés után max fél orát bir fennmaradni.nagyon sok a 2 óra.Ez már egy 4 honapos baba ébrenléti ideje.
      Tedd le amint látod hogy nyűgös,vagy ásitozik.
      Nekem bevállt a napközbeni altatási rituálé.
      Redőnylehuzás,bebugyolálás,majd berakom a kiságyba,és ütögetem a popoját,mig el nem alszik.
      Szerintem este tul késön teszed le:probáld meg elöbb.És este minimális legyen az inger,tv semmiképp.gyertyafény a fürdetésnél,majd a szobában is.

      A másik amin elgondolkodtam:Az alvásproblémák hátterében evési gondok is lehetnek.
      Napközben eszik rendesen a baba?3 oránként megeszi az adagját,vagy gyakrabban eszik,és un nassolgat?
      Este van elég tejed,lehet hogy éhes azért nem alszik?
      Neki az lenne jo,ha 7 kor enne,majd aludna,és 11 kor megint enne,igy kihuzhatná reggel 5 ig.

  • Ancsi

    2010. november 10. szerda

    Kedves Ági!

    Az én kislányom 16 hónapos, a bátyuska 3 éves. A kisfiamnál elrontottuk a dolgot, elég hamar az ágyban kötött ki közöttünk. Persze megvan az előnye is, hiszen a családból bárkivel elalszik, ha melléfekszik, nincs gond otthagyni a nagymamáknál, nagynéniknél. Kislányom altatására igazából nem volt idő, nem is volt sokáig gond, leraktam, és szépen elaludt egyedül. De ahogy haladt előre az idő, mindig valami változott. Főként az esti és éjszakai pukiproblémák, valamint a fogzás az, ami bezavart, hiszen nehezebben aludt el, több babusgatást igényelt, sokszor kellett ölben tartani, tornáztatni. Nappal igazából nincs gond, lerakom, és most ott tartunk, hogy elalszik egyedül, de ott kell ülni a szobában, amíg elalszik. Jó lenne erről leszoktatni, de ez még annyira nem zavaró. Este viszont nekem mindig hisztizett, ki akart jönni a kiságyból, már alig áll a lábán, alig lát, de csak nem akar elaludni. Most apuka altatja esténként, ő rakja le, egy kicsit sír utánam, de nagyon hamar megnyugszik, és apukának pillanatok alatt elalszik. Úgy látszik az apukák valamit tudnak!:-)Nem tudom, hogy kell-e ezen változtatni. Ami még probléma, és egy kis segítséget szeretnék ehhez kérni, az az, hogy mivel sokáig, több, mint 1 éves koráig puki gondokkal küzködtünk, megszokta, hogy ott alszom vele egy szobában, és rendszeresen leellenőrzi, hogy ott vagyok-e. Ha hallja a hangomat, alszik tovább. Jó lenne „kiköltözni” a szobájából. Mit javasolsz nekem?
    Segítségedet köszönöm!

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      Az tökéletes, ha Apával ilyen szépen elalszik, ezen nem kell változtatni (a titok nyitja egyébként, hogy veled szemben már tudja, hogy egy kis nyafogással sok mindent el lehet érni, Apával szemben viszont még nem ilyen tapasztalt, ezért nem próbálkozik ugyanazokkal a módszerekkel nála)

      Erre az a jó megoldás, ha kiköltözöl a szobából és pár napon át éjjel is Apa megy be hozzá.

  • GZsuzsa

    2010. november 09. kedd

    Szia Ági!
    A kisfiam most 3 és fél hónapos és sajna csak karban tud elaludni, éjszaka általában csak egyszer eszik és akkor nem kell karban elringatni, nappal viszont allergiás az ágyra. Amint beteszem és még nem aludt el teljesen a karomban, rögtön sír.
    Az első fiam gyönyörűen el tudott aludni az ágyában, tudom, hogy a másodikat mi rontottuk el, de nagyon nehéz testvér mellett megtanítani elaludni egy babát.
    Mit ajánlasz, hogy tanítsam meg egyedül elaludni a fiam? A másik gondom, hogy nappal csak fél órát képes aludni, akkor sírva ébred, néha a szelek gyötrik, de sajna utána már nem képes visszaaludni. Soha nem etetés után teszem le, hanem kb 2 órával a szopi után.
    Éjszakát szépen végigalussza.
    Köszönöm,
    Zsuzsa

  • Lili baba

    2010. november 08. hétfő

    Kedves Ági!

    Lili baba 6 hónapos és a fogzás sajnos nagyon megviseli. 4-5 hónapos koráig átaludta az éjszakát, legkorábban is 5-kor kelt, szopizott, játszott egy kicsit aztán 6 körül újra elaludt. Mostanában viszont kezdenek áttörni a fogai (1 már kint van) és látszik, hogy nagyon fáj neki. Ha más nem segít Nurofent szoktam neki adni. A gondom az, hogy mostanában képes fél 4-kor kelni és sehogy sem tudjuk visszaaltatni, kb fél-egy órás próbálkozás után megszoptatom és úgy hajlandó aludni, viszont nem szeretném,hogy rászokjon az éjszakai evésre. Ha ez rendszeressé válik, gondolom rögzülni fog, amit nem szeretnék. (Tegnap nem is sírva kelt fél négykor, hanem elkezdett játszani, meg mászkálni). Kérlek segíts, hogy mit csináljak.
    Üdv Szilvi

    • Vida Agi

      2010. november 14. vasárnap

      Ahogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. 6 hónapos korig teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként megéhezik a baba, ilyenkor nem szabad cumit adni neki, vízzel vagy teával itatni, mert akkor általában még gyakrabban ébred és éhes marad, hanem meg kell etetni.

  • Romhányiné Ilyés Andrea

    2010. november 05. péntek

    Szia Ági!
    Az én 5 hónapos Fanni lányom is átalussza az éjszakát, nappal pedig kb 2-3-szor alszik 30 percet többet nem. Szóval ne lepődj meg ha az ikreid nem alszanak nappal. Más „ikres” anyukától is hallottam, hogy napi 5-10 percnél többet nem alszanak napközben. Szóval szerintem unják magukat, nem pedig fáradtak.
    Üdv. Andi

  • Renike

    2010. november 04. csütörtök

    Szia Ági!
    A helyzet a következő, kisfiam másfél éves és még szopik, éjszaka többször kelt fel szopni olyankor mikor befejezte visszatettem a kiságyba és kisebb, nagyobb sírdogálás után elaludt. Most próbálom leszoktatni, hogy mondjuk 1szer szopjon vagy kétszer éjszaka, sír 2 és 6 körül megszoptatom és visszateszem a kiságyba majd alszik.de a szoptatások között van mikor felsír és nagyon szokott sírni.mit tegyek?hogyan tudnám leszoktatni a többszöri éjszakai cicizésről?
    előre köszönöm a választ!reni

    Válasz: Az a gond, hogy a fiad most már megszokta a cicin való elalvást és éjjel is csak azon tud visszaaludni. Több mód is van rá, hogy leszoktasd róla, de néhány napig nagyon nehéz dolgod lesz, bármelyiket is választod:
    1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
    2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
    3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. „elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, „elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
    4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.

  • R;kus

    2010. november 03. szerda

    Nekem nem kérdésem van, hanem elmondanék egy-két saját tapasztalatot, talán segíthetek másoknak, a fennebb említett problémákhoz hasonlóak voltak a mieink.
    15 hónapos a lányom. Semmi mással nem volt probléma soha, csak az alvással, főleg elalvással. Éber baba. Én mindenre szépen lassan szoktattam rá. Pár hónapos koráig sokat ringattuk, csak úgy aludt el. Majd következett a cicin elalvós fázis. Hónapokig tartott. Amikor rájöttem, hogy nem kell ringatni, csak cici kell neki és elaszik, megkönnyebbűlés volt egy darabig. Egy idő után már zavart: 1. mindig csak én tudtam elaltatni, 2. már akkora lett, hogy evett egyebet, cicit csak elalvásoknál használtunk. Annyira megszokta, hogy ha kivettem a szájából gyakran megébredt, kezdtem előlről. És persze vele kellet lenni sokáig, miután elaludt nem mozdíthattuk, mert felébredt, tehát elfoglalt egy nagy ágyat, biztonsági intézkedések kellettek, nehogy leessen. Idegtépő! Aztán más (apa, keresztmama) is eltudta már altatni, de nálam állandóan cicit keresett. Már 1 éves lett, úgy döntöttem abbahagyom a szoptatást, ha ez kell ahhoz, hogy megtanuljon elaludni. Azzal kezdtük, hogy mindig más altatta 3 napig a nagymamánál (délutáni + esti alvás maradt csak már). Én is ott voltam, de altatásnál kijöttem a szobából. Persze sírt, de mama simogatta, altatta. Bevezettük az elsötétítést. Nekünk sokat segített, hogy nagyon sötétet csinálok a szobában nappal is elalváshoz. Ha más altatta már nem kellett cici, így szokottt le. Tőlem még néha követelte, úgy aludt el kb 10 napig, hogy feküdtem mellette, simogattam, énekeltem, ő sírt, mászkált, de nem adtam cicit. Fájdalmas volt a lelkemnek. De megérte, egyre kevesebbet nyűgőlt, egyre hamarabb belealudt a cicikeresésbe. Pár nap után már nem sírt, csak ott volt mellettem, kereste a helyét. De még mindig nem a kiságyában aludt, nem lehetett beletenni, ébredt fel. És a legnagyobb megvalósításunk: 13 hónapos korában kezdtem, 3 hétig szoktattam, most már simán megy: a rituálé és a kiságyban alvás. Először elmondom neki mit fogunk csinálni, majd meg is csináljuk sorban, délben és este ugyanazt (kivéve fürdés, de ebéd és vacsi után fekszik le): besötétítem a szobát, elrakjuk a játékokat (ebben nem mindig vesz részt, van amikor csak nézi), levetkőztetem, ölbeveszem, elnézegetünk/olvasunk egy könyvet, lekapcsoljuk a villanyt együtt, megnézzük a világító csillagokat a falon, beleteszem a kiságyba, énekelek 3-4 altató éneket, simogatom közben, majd elbúcsuzok és kijövök szobából. bevált. Az elején sírt amikor kijöttem, de megálltam és nem mentem be. 10-15 percnél sosem sírt többet, ez kb. 1 hetet tartott. Ha ének/simogatás közben feláll az ágyban megölelem, de ritkán veszem ki. Sok-sok türelem kell és kell tudni tűrni egy kicsit, hogy sír, szöszmötöl, nem alszik el egyből, de ne légy a szobában. Maj dha elaudt bemész és betakarod. Nálam ez vált be. Sok sikert másoknak is. A történethez hozzátartozik, hogy nem cumizott soha, nincs kedvenc játék, párna vagy takaró, semmi. Szóval nem lehet könnyű neki elaltatni magát, de megtanulta. Egy tikkje van: simogatja a lepedőt. Van még egy tippem: tegyetek be neki valamilyen zenét, mindig ugyanazt, van aki Richard Kleidermannal altat gyereket, más Chopinnel. Próbálkozni kell. Nem gondoltam hogy sikerül, azokon az altatásokon, amikor feküdt a kiságyban és úgy szoptattam, hogy föléhajoltam, sajgott a derekam, gyomrom nyomta a kiságy széle, amikor kivettem kezdett sírni, mert annyira beleakartam szoktatni a kiságyba. Voltak abszurd és kétségbeesett helyzeteink.

  • Kriszta

    2010. november 03. szerda

    Kedves Ági!

    9 hónapos kisfiamat kb.1-1,5 hónapja úgy tudom nappal elaltatni, hogy ringatom, ami kb.10-15 perc.Korábban simán csak ágyba tettem és szinte rögtön elaludt,de most hogy már mászik és feláll ez nem működik.
    Ez még így rendben van szerinted, nem fog rászokni?
    Este szoptatás után nagyon hamar elalszik, viszont éjszaka sokszor élesen felsír, csukott szemmel, és ezen kívül kb. 2-3 szor fel kell venni megnyugtatni. A 4.foga jön és sokszor taknyos is, köhög, a chamomilla nem használ, nurofent szokott kapni, ha már nagyon sír. Mit tanácsolsz, hogyan tehetném jobbá az éjszakákat?

    Előre is köszönöm válaszod!

    Válasz: Ebben a korban nehezen kapcsolja ki a gyerek a külvilágot, nem tud ellazulni, ezért kell altatni, ez normális. Ha azonban ez gondot okoz neked, akkor rá lehet szoktatni az önálló elalvásra, ez azonban mindenképpen 1-1,5 órás sírással jár majd az elején.

    Az éjszakai sírás oka a fogzás lehet. Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

  • Györgyi

    2010. november 02. kedd

    Marcsi,

    a te babid nem cumizik? Mert akkor esetleg szopi után -ellazult állapotban – becsempészhetnéd a szájába.)) Továbbra is magadhoz ölelnéd és be vele az ágyba pár perc múlva.

    (Kicsit ellentmondásba keveredtem, mert Ágitól pont azt érdeklődtem, hogy meddig mehet a cumis elalvás. :)) )

  • Györgyi

    2010. november 02. kedd

    Szia Ági!

    Engem csupán csak az érdekelne, hogy szoktassam-e le a cumis elalvásról vagy ne foglalkozzam vele. 11 hónapos, nincs semmi gond, általában jól alszik. Elalvás után mindig kiveszem a szájából kivéve nappal, mert akkor éberebb és észreveszi – egy idő után.

    Válaszodat köszönöm.

    Válasz: Nem kell vele foglalkozni, idővel magától elhagyja majd, addig pedig örülj neki, hogy magától elalszik cumival.

  • Romhányiné Ilyés Andrea

    2010. november 02. kedd

    Szia! Egy kérdésem lenne, kislányom 5 hónapos és esténként vállon ringatva alszik el. Az éjszakát átalussza, végig hason fekve de az elalvás előtt ringatás egyre nehezebb nekem,mert már lassan 8 kg. Ezért sokszor fáj a vállam és a hátam. Hogyan tudnám leszoktatni a ringatásos altatásról?
    Segítséged előre is köszönöm!

    Válasz:Egyszerűen: ne vedd fel.
    Ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld.

  • Marcsi

    2010. november 02. kedd

    Szia!

    Mi a teendőm akkor, ha a 11 hónapos babám este és nappal is cicin alszik el. Próbáltam már, hogy felébresztem, de ritkán sikerül és akkor is reménytelen az elalvás újra. Este a rutinunk megvan, ha véletlenül nem alszik el a cicin, akkor jön a mese és kis nyüglődéssel az ágyában elalszik, de nappal hiába minden. Tudom, hogy valahol valamit én rontottam el, de most mi legyen? A szoptatást nem szeretném még abbahagyni.

    Válasz: Ha szépen elalszik így és ez neked nem gond, akkor nem muszáj mindenáron leszoktatni róla. Ha mégis nagyon zavar, akkor többféle mód van a leszoktatásra:
    1. Megteheted, hogy csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
    2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
    3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. „elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, „elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
    4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.

  • nyaradie

    2010. november 02. kedd

    Szia Ági!

    Már többször segítettél, ezért megint hozzád fordulunk tanácsért. 14 hónapos kislányunk nappal mindig is csak kézben volt hajlandó elaludni, amint betesszük/betettük a kiságyba rögtön sírt, később négykézlábra állt, felállt, vagy bár egy kicsit eltűrte, de később megint csak sírás lett a vége. Nem működött, hogy megnyugtatjuk, majd újra betesszük, mert ő ilyenkor bepörgeti magát és képes addig sírni, míg öklendezni nem kezd tőle, ezt pedig nem akarjuk/akartuk, másrészt így úgy sem tud utána elaludni.
    Az esti elalvásokkal nincs gond. Vacsora, játék, fürdés, szopizás, be az ágyba és bár simogatnunk kell a hátát, vagy csak rajta tartanunk a kezünket de 10-20 perc alatt elalszik.
    A gond az, hogy már nagyon nagy ahhoz, hogy az ágyon ülve kézben ringassam, kényelmetlen neki is, másrészt már nekem is fárasztó és úgy érzem jó lenne ha erről leszokna, de nem tudom hogy tudnám megoldani.

    Válaszodat köszönöm: Eszter

    Válasz: Ha este nincs gond, akkor a nappali alvásokat ezentúl tartsátok a nagyágyon, olvassatok mesét, utána ott aludjon el mellédbújva és akár aludhat is végig ott nappal, ez általában be szokott válni.

  • Pancsa

    2010. november 01. hétfő

    Szia!
    4.hós kisfiam sajnos csak ringatással alszik el és már,h öszinte legyek kicsit sok..napi 4szer alszik még és csak úgy ha ringatja valaki a kis seggét utánna leteszem és alszik 3/4-1órát.. szeretném,h magátol aludjon el..mikor leteszem,h már álmos akkor hisztizik és nem jó neki,csak kézbe! Kész vagyok ettől!!Segíst kérlek,h hogyan lehet leszoktatni erről mert félek egyszer már késő lesz!!1,5-2 órát fennt van és utánna picit nyűgi és végül sírás keservesen!
    Segítséged előre is köszönöm!!Pancsa

    Válasz: Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.

  • bettibea

    2010. november 01. hétfő

    Kedves Ági!

    4 hónapos ikreim egy ideje azt „játsszák” nappal, hogy elalszanak egy kicsit, ez kb fél- háromnegyed órát jelent, majd felébrednek. Kis nyűdösködés, sírdogálás, aztán visszaalszanak. Egyszerűen nem képesek mélyen és többet aludni, pedig nincs zavaró tényező, viszonylag csend van és a pocakjuk is tele van.
    Nem tudom miért? Éjszaka szuperül alusznak, este 9-től másnap reggel 8-9-ig, csak nappal nem tudnak egy nagyot mélyen aludni. Így a napirendünk sem tud kialakulni, mert nem tudom mikor álmosak, most azért nyűgös mert aludna, vagy éppen unja magát és játszani szeretne.
    Kérlek segíts, mint már annyiszor! :o)

    Válasz:
    Az a helyzet, hogy a fél-3/4 óra alvás teljesen normális ebben a korban. A rövid alvás oka általában az, hogy nem akkor feküdt le a baba, amikor elég álmos, hanem akkor, amikor te lefektetted. Ebben a korban általában 3x alszanak a babák napközben, átlagosan 30-90 percet és két alvás között legalább 2,5 órát ébren vannak. Tehát ne akard őket lefektetni hamarabb, az álmosság első jeleire, csak akkor, amikor már nagyon álmosak és eltelt minimum 2 óra az előző ébredés óta. Valószínűleg gyakran akkor fekteted őket, amikor még csak unatkoznak, és ez a gond. Az óra jó tanácsadó e téren, ha eltelt már 2,5 óra, akkor álmosak, ha még nem, akkor unatkoznak 🙂

Comment navigation