Az egész nap egy nagy huzavona, ellenkezés, nyafogás: Mit tegyek?

Kedves Ági!
Nekem az lenne a legnagyobb gondom,hogy azt hiszem elvesztettem a lányom bizalmát :-((Április végén költöztünk a jelenlegi lakhelyünkre,és ez nagyon sok munkával járt!Rengetek felújátás,takaritás és pakolás.Eközben pedig a baba is velünk volt,csak Ő mindig a szobájában a járókában.Foglalkoztam vele és igyekeztem mindig magam mellett tartani,de a konyhába nem fért be a járóka,az etetőszékből,meg folyton kiakart mászni.A költözés túl sok feszültséggel és stresszel járt,amin talán még ma sem vagyunk túl a férjemmel!A napjainkban is szokszor mikor nyugodtnak tününk,akkor is fortyogunk!Ennek az lett az eredménye,hogy a lányunk nem fogad szót!!Mára már van újra napirendünk,de valahogy még mindig semmi sem jó.Azt elfelejtettm irni,hogy 2 éves!Egy hónapja előszerettel megtanulta a nem szó használatát,és azóta bármit mondunk vagy kérünk Tőle mindenre azt mondja,hogy NEM!!! éves kora óta beszélgetünk arról,hogy a tűzhelyhez nem szabad hozzányúlni,mert veszélyes,forró,de ennek ellenére ha velem van a konyhában mindig csak ott ugrál,pedig arrébb szoktam elrendezni neki szépen a játékait,mindig beszélek hozzá.És amit imádok az a mondókázás,de sokszor nem érdekli.Mindig piszkálja a konvektorokat,erre is már próbáltam mindent,de nem összevissza,hosszú ideig mindig úgyanazt mondtam neki,hogy miért nem szabad!Sokszor ha már szépen rászólok,akkor is hisztizik.Van olyan,hogy a férjem öltözteti,de egyszerűen nem hagyja,pedig kicsi kora óta résztvesz a férjem minden munkában a baba körül.De sokszor mindent csak is Anya csinálhat!!Játszik az étellel.Ledobálja,koboritja stb.Volt olyan,hogy nem foglalkoztunk vele és evett szépen,de máskor nem jött be!Amúgy ha olyanja van elég szépen eszik!Játszani sem játszik el egyedül,peig igyekszem kevés játékot elől hagyni.Sokat mesélek és mondokázok,énekelek neki.Szoktunk motorozni,labdázni,triciklizni,ezeket nagyon szereti,de sokszor még ilyenkor is hiszti van.Rajzolni valahogy nem akar(firkálni)És agyurmázás sem annyira izgatta.És újra elkezdett ütögetni.Múltkor itt voltam Anyósék 3 napig és a 2. nap már pofozkodott és ütögetett újra!Mitévők legyünk???
Válaszodat előre is köszönöm!

Kedves Ági!
Kislányom a héten töltötte a 7 hónapot. Úgy két hete nem lehet ráismerni, folyton csak anyát akarja, de még apával sincs el. Ha kettesben maradnak, akkor az együtt töltött időszakot végig hisztizi. Ha többen vagyunk itthon, akkor is elég hisztis, de ha én csak két méterrel arrébb kerülök, akkor szinte egyből sír. A kezét ökölbe szorítja, és egész teste megfeszül, amikor valami nem úgy van ahogy akarja. Eddig semmi nem használt. Mit javasol? Előre is köszönöm a segítségét.

Kedves Ági!
Egy számomra/számukra nagyon fontos, és tudom, hogy sokakat érintő problémáról kérném a tanácsod. Novemberben lesz 3 éves a kisfiunk. Az ovit még nem kezdtük el, mivel még sajnos nem teljesen szobatiszta, ami azt jelenti, hogyha kakilnia kell nem szól, csak a pisinél. (Ezzel kapcsolatban még lenne kérdésem később.) A nagyobb fejtörést és bosszúságot a kb. 3 hete elkezdődött „hiszti sorozatok”adják. Előtte is előfordult, hogy ha valami nem úgy történt, ahogy ő azt szerette volna, „sírt”, de a „lefekszem a földre és úgy visítok”effektushoz most értünk el, sajnos…. Ilyenkor általában próbálunk nem tudomást venni róla, – persze figyelve nehogy kárt tegyen magában- és ekkor max. 10 percen belül le is higgad. Lenyugodva próbálom neki elmagyarázni, hogy tudom, hogy most dühös volt, mert pl. nem csapkodhatja a kertkaput, de akkor sem szabad így viselkedni. Ezen kívül irtó nehezen érti meg, hogy valamit nem lehet csinálni, magyarán mintha nem is ismerné a „nem”szó jelentését. A férjem és én viszonylag higgadtak próbálunk maradni, és többször elmondjuk neki, hogyha valamit nem lehet, és ha kell el is „vezetjük” a tetthelyről. Viszont apósomék, ők máshogy látják. Nagyon szeretik az unokát, de úgy gondolom féltésük már olyan túlzásokba esik, hogy semmit nem engednek meg neki. Ha kinn futkározik a kisfiam az udvaron, „ne fuss, mert elesel”. Ha homokozik, „ne homokozz, mert szemedbe megy a homok”. Kérdem én, akkor mit csináljon???? Mit szabad???? Ráadásul rám is rám szólnak, hogy „mondjad már a gyereknek, hogy ne rohangásszon, nincsenek határok, nem fegyelmezitek stb.”
A csúcs tegnap volt, amikor kb. 1 órát vigyáztak rá, mire elmentünk érte az a kép fogadott, hogy a két nagyszülő totál kész van, hogy a gyerek egész végig rosszalkodott, futkosott a lakásban, egy percre nem állt le, ha leültették pattant fel és ment tovább, nem fogadott szót, ha valamit megtiltottak csak azért is csinálta, sőt….Persze végig hallgattunk egy 10 perces kiselőadást, hogy ők még ilyen gyerekkel nem találkoztak, mi nem voltunk ilyenek, nem ismeri azt a szót, hogy NEM. Ja , és mostmár próbáljunk rá jobban hatni, mert a szó nem használ, ergo lehet, hogy egy –két nagyobb ütés hatásosabb lenne, talán akkor megértené mit lehet, és mi t nem.
Hozzá tartozik a történethez, hogy a férjem késői gyerek, tehát nem fiatalok a nagyszülők 70 felettiek. Ahogy elmesélték, hogy miket csinált a kisfiunk egyből az jutott eszembe, hogy otthon ennyi „rosszaságot”sosem szokott csinálni, és náluk sem volt ilyen soha. Arra gondoltam, hogy talán nem is volt kedve velük lenni, másrészt sok volt a tiltás, és ez volt rá reakciója. Semmit sem szabad, azért is csinálom, sőt még többet! Ők még mindig a kicsi gyereket látják benne, aki ott ül mellettük az ágyon és meg sem moccan. Nagyon nagy a mozgásigénye az látszik rajta, és ha lehet, kinn is vagyunk vele játszin pl. bár azt hiszem lassan ez nem elég. Mostanában elkezdett mindenhova bemászni, felmászni. Asztal alá, fotelre fel, majd a karfájánál lemászni. Van egy játéktároló kocsija kerekekkel, abba is bemászik és ki, én engedem neki, de ha anyósomék meglátják ezeket a mutatványokat egyből tiltják, még nálunk is. Néha úgy érzem, én vagyok az engedékeny, de azt gondolom, hogy az ügyességét szolgálják ezek a fel-le mászások, és figyelem, hogy nehogy valami baj érje. Te hogy látod? Lehet, hogy már kisebb korában is kellett volna ezeket a mászásokat csinálni, de ő most ért ide. Gondoltuk, hogy veszünk neki egy kis sátrat, hogy abba kuckózzon, annak idején nekem is volt. Ma a szekrénybe is bemászott, én engedtem kicsit mi baja lehetne, de persze ha a nagyszülők ezt látnák biztosan ez is baj lenne, hogy nem szólunk rá, rossz ez a gyerek.
Néha rossz anyának tartom magam, hogy biztosan én rontottam el valamit nála, nem voltam elég szigorú azért hisztizik, és azért nem fogad szót. A legfőbb kérdésem az lenne, hogy mennyire normális az, hogy egy majd 3 éves gyerek nem fogja fel a „nem szó” jelentését, ill. tudnál –e tanácsot vagy praktikát adni a hiszti kezelésére, ill. a verésen és ordításon kívül mivel tudnánk rá hatni, hogy megértse mit szabad és mit nem. Már gondolkodtam azon, hogy el kellene vinni egy pszichológushoz, hogy nincs-e valami baja.
Már csak a szobatisztaságról egy kérdés. Tudom,hogy nem lehet erőltetni, de egyszerűen nem tudom, hogy a kaki dolog miért ilyen körülményes nálunk. Nem hajlandó ráülni sem a bilire, sem a WC-re és nem is szól ha kakilnia kell. Pisilni állva pisil vagy a bilibe vagy a WC-be. Nem is volt –legalábbis nem emlékszem, – negatív élménye a kakilással kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban tudnál valami hasznos tanácsot adni?
Ne haragudj, hogy ilyen sokat írtam, de nagyjából szerettem volna leírni a problémánkat, hogy valamennyire átlásd.
Előre is nagyon köszönöm a válaszod!

Kedves Ági!

Segítséget szeretnék kérni a következő problémákra.

Kisfiam 18 hónapos. 10 hónapos korától először még ritkábban, mostanra viszont már átlagban 5-7 alkalommal is fel kell vizet inni. Eleinte csak pár kortyot most már akár 3 dl-t is megiszik egyszerre. Más folyadékot nem fogad el, csak vizet. Addig nem hajlandó visszaaludni amíg a Neki szükséges mennyiséget meg nem itta, ha nem kapja meg akkor követeli és addig nem alszik el, ezt az sem befolyásolja, hogy én vagy az édesanyja megyünk be hozzá. Korábban nagyon ritkán kelt fel és olyankor elég volt ha meg lett simogatva, vagy kapott cumit és rögtön visszaaludt. Hat hónapos korától fogzik, ez csak ritkán zavarta meg az éjszakai alvását. Születésétől fogva a saját szobájában alszik. Ahhoz sem tudjuk kötni, hogy esetleg nappal keveset iszik, mert nappal is sokat iszik és csak vizet, nem fogadja el sem a tejet sem az édesített italokat.
Kérdeztük a védőnőt és az orvost is, azt mondták, hogy erre van szüksége, vagy tőlem örökölte.
Mit tehetnénk, hogy a kisfiunk megint átaludja az éjszakát?

Harap ( ráadásul erővel) van, hogy örömében, de sokszor dühből. Ha valami nem tetszik Neki, vagy nem kap meg valamit akkor el kezd csapkodni bárkit aki a közelében van.

Étkezésnél le kell kötni a figyelmét (könyv, telefonra felvett videómese, különféle tárgyak), mert ha nem sikerül akkor nem eszik és ha nem tetszik valami -akár az étel- akkor mindent leszór ami a keze ügyébe kerül.

Mit tanácsolsz mit tegyünk, mert mindannyiunk élete könnyebb lenne, ha ezek a problémák megszűnnének.

Válaszodat előre is köszönjük: Géza

Kedves Ági!
Kislányom októberben lesz 2 éves. Most kezdődött el nála, hogy ellenkezik, nem akarja azt csinálni, amire megkérem, pl.kézmosás. Ha valami nem úgy van, ahogy szeretné, visít, csapkod, stb.
Sejtettem, hogy az eddig szófogadó, magyarázattal mindent megértő és elfogadó angyalkámból előbújik egyszer a kisördög. Ezt normálisnak gondolom. Próbálgatja a határokat.
Tanácsot szeretnék kérni, hogy miként lehet ezt a magatartást kezelni, szeretettel, szabadon, közben tanítva.
A helyzetet nehezíti, hogy egyedül nevelem és heti 4 napot családi napköziben tölt, ahol viszont semmi panasz nincs rá.
Köszönöm!

Kedves Ági!

Segítségre lenne szükségem. Már a teljes kétségbeesés határán vagyok.
Kisfiam 2 éves lesz egy hónap múlva. Eddig teljesen fix napirend szerint éltünk, reggel hatkor kelt, délután 2-3 órát aludt, és este 7-kor szépen letettük aludni, ami mindig sikerrel járt. Nem szoktunk altatni, bár rituálé az elköszönés tőle, amin nem változtattunk. Eddig mindig elaludt magától.
A gondok úgy két hete kezdődtek, amikor is nem akart elaludni és „rákattant” a mesékre, sajnos tableten…
Hozzájött még, hogy múlt hét vasárnap kezdődött nála a bárányhimlő, ami miatt már azóta EGYÁLTALÁN nem alszunk. Tudom, hogy viszket neki és hogy emiatt nyugtalan, de ettől függetlenül nem találok szavakat a napközbeni és éjszakai viselkedésére.
Rendkívül akaratos lett, és pofoz, bánt, harap, rúg, karmol, amikor ellenkezik az akarata a miénkkel. Emellett hétkor, amikor betesszük a kiságyba, elkezd üvölteni, jajveszékelni, hogy ki akar jönni. Párszor elaltattam a saját ágyunkban, de nem akarom, hogy odaszokjon.
Múlt éjjel már energiám sem volt rá, hogy áttegyem a saját ágyába, amikor elaludt, igazán szólva körülbelülre sem tudnám megmondani, hogy ez mikor következett be, mert annyira kimerült vagyok.
Ma esténk úgy zajlott, hogy szépen lefürdettük, elbúcsúztunk tőle, aztán azonnal indult a hiszti a kiságyban, becsuktam rá az ajtót, de úgy sírt, hogy két perc múlva bementem mert mindent kihajigált. Átvettem az ágyunkba, és azonnal elhallgatott. Ezután viszont végig figyeltem, hogy mit fog csinálni. Szépen feküdt, néha le-le csukta a szemét, de ELALUDNI KÉPTELEN VOLT. Folyton járt a keze, lába, és még egy óra múlva is ugyanúgy meredten nézte a plafont. Ekkor kifutottam pisilni, azonnal jött utánam, és megint elkezdett hisztizni. Kénytelen voltam betenni egy mesét, mert elszakadt a cérna.
A mese végeztével (ami negyedórás volt) elkezdett üvölteni.
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy mindez azért van, mert mesét akar nézni… A bárányhimlőtől fordult így ki magából? Folyamatosan ápolom, etetem, itatom, tényleg mindent megpróbáltam de kezdem elveszíteni a fonalat.
Létezik az, hogy egy gyerek így megváltozzon egy betegségtől?
Ráadásul nekem úgy tűnik, hogy csupán hisztiről van szó, nem fájdalomról, mert ha odaveszem magam mellé, megnyugszik, viszont ha kijövök de a mese-szolgáltatást bent hagyom, akkor sem sír utánam.

Kérlek segíts nekem Ági, teljesen tanácstalan vagyok:(

Üdvözlettel,
Kriszta

Kedves Ági!
Már kezdem megszokni a 20hónapos kislányom érzelmi kitöréseit.Nálunk is van cumidobálás és kiabálás, ha nem tetszik valami.Próbálom nem felemelni a hangomat és kedvesen, megértően megnyugtatni.
Viszont 4 napja új szokást alakított ki a kisasszony.Már több mint fél éve saját maga dobja/dobta ki a pelusait a szemetesbe.Még meg is tapsolta magát minden alkalommal és mi is mindig megdicsértük.De 4 napja nem hogy nem akarja kidobni, de mi se dobhatjuk ki.Suttyomban, a háta mögött kell csinálni, mert ha látja, akkor úgy sír, mintha az alvós babáját dobnánk ki.A peluscsere nem probléma.A bili és a wc szűkítővel még mumus.Nem akar egyikre se ráülni.Még nem kész a szobatisztaságra, ezért nem értem az új viselkedést.Tudnál segíteni, hogy megértsem ezt az új ragaszkodást?Mit tehetnék, hogy oldjam benne a feszültséget, mikor kidobjuk a pelusokat?Köszönettel:Zsuzsi

Kedves Ági,
bölcsőde témában szeretnék segítséget kérni. Kislányom lassan 14 hónapos, kifejezetten lassan oldódó, nagyon ragaszkodó típus. Úgy gondolom, fontos tudni, hogy 7 hónapos korában nekem vissza kellett mennem dolgozni, ezért azóta felváltva vigyáztunk rá az apukájával, én általában heti 2 napot tudtam eddig vele itthon maradni, plusz a hétvégék. 1 éves elmúlt, amikor elkezdtük a beszoktatását egy családi napközibe, mivel úgy gondoltuk, hogy számára megfelelőbb egy ilyen közösség. Az első hét nem ment könnyen, a második héten kezdett hozzászokni, ezt sajnos követte 1 hét betegség, majd kezdhettük az egészet elölről. A betegség utáni 1. nap nem telt jól, mivel a gondozónő rögtön megpróbálta őt egyedül bevinni, és bennünket elküldött, ennek következtében 1,5 óra üvöltés után hívtak, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Az azt követő 2 hét alatt egyre jobban kezdte megszokni a helyet, bár abban maradtunk, hogy egyelőre még csak félnapos lesz és ha komfortosan érzi magát, akkor próbálkozunk csak az ott alvással. Folyamatosan beszélgetünk vele itthon is a bölcsiről, és úgy látjuk, hogy ez segít neki a beszokásban. Az elmúlt másfél hétben már minden alkalommal sírás nélkül tudtuk reggel átadni, és napközben is többnyire jól eljátszik, énekelget, táncol a többiekkel. Időnként viszont elkeseredik és ilyenkor szüksége van vigasztalásra. Ebéd utánra már elfárad és olyankor sokat sír, kiabál, amivel nem igazán tudnak a gondozónők mit kezdeni, mert ebben az időszakban a többi gyerekkel is többet kell foglalkozniuk. A délelőtti sírások során is hajlamos kisajátítani a gondozónőt, ami számukra problémát jelent. Minden nap elmondjuk neki, hogy ebéd után megyünk érte, ezért az az érzésem, hogy emiatt kezd el éppen ebéd után sírni. Erről mi a véleményed? Mi lehetne a megoldás? Megoldást jelenthet, ha rögtön ebéd után odaérünk érte? (most kb. fél órával később szoktunk érte menni) A fő probléma az, hogy a gondozónő már többször jelezte, hogy mivel a kislányom nagyon okos, ezért rendkívül erős az akarata és a kitartása is rendkívüli, így amikor sír, nehezen tudnak rá hatni és ezt nem biztos, hogy tudják hosszú távon vállalni. (ráadásul nagyon-nagyon erős hangja van, ami nem könnyíti meg a dolgot) Természetesen nem szeretnénk, ha egy újabb helyet kellene megszoknia, hiszen itt már a nap nagy részében jól érzi magát, de nem tudjuk, hogy mi a megoldás. Itthon nem produkál olyan sírásokat, ami kezelhetetlen volna. Tény, hogy kitartó, de mivel okos, ezért általában mindent meg lehet vele beszélni. Persze tudom, hogy ott több gyerek között kell megosztani a figyelmet, és nem tudnak rá annyi energiát szánni, mint mi itthon, de azt gondolom, hogy talán az is a szocializáció része, hogy ezt a bölcsiben megtanulja. Mi a véleményed? Valóban rendkívül problémás az ő beszoktatása és reakciója, vagy ez még a normális kategórián belül mozog és csak egy kicsivel több türelem és kitartás szükséges ahhoz, hogy elérjük, hogy az egész napja jól teljen a bölcsiben? Szeretnénk, ha lassan eljutnánk odáig, hogy bent is tudjon aludni a bölcsiben, de a gondozónő most fél az altatástól is (a kislányom elég jó alvó, ezért én ettől nem tartok). Kérlek, segíts abban, hogy leírod a véleményedet a fentiekről, illetve hogy van-e ötleted arra vonatkozón, mivel segíthetnénk még, hogy könnyebben teljenek számára a bölcsődei napok? Köszönöm!

Kedves Ági!

Az én fiam most 18 hónapos. Mindig is erős akaratú gyerek volt, nem nagyon engedte, hogy bármiben is segítsek neki. Járni is magától tanult meg, 10 hónaposan önállóan ment, a kezét sem lehetett megfogni és segíteni neki, húzta el, és mindent csak úgy, ahogy ő akarta. A játékokat sem hagyja, hogy megmutassam neki, mivel hogyan kell játszani. Ha mutatni akarom, elmegy, nem érdekli. Ha otthagyom a játékot, visszamegy hozzá és magától csinál vele valamit, ami persze nem biztos, hogy a funkciónak megfelel. Most jutottunk el oda, hogy ha valami nem tetszik neki, amit meg akarok mutatni, tanuljunk valamit (könyvben lapozzunk pl.), akkor földhöz vágja magát, ordít, szó szerint vergődik a földön. Én egy darabig hagyom, hátha megnyugszik. Ez néha segít, néha hiába beszélek hozzá ilyenkor, még jobban ordít. Aztán csak ölben nyugszik meg valamennyire. Nem tudom mit tehetnék ellene.
Néha azt veszem észre, hogy mivel tulajdonképpen minden érdekli, de nem úgy, hogy megmutatom, megtanuljuk, hanem csak ahogy ő akarja, messze nem csinál olyan dolgokat, mint a korosztálya. Nem lehet vele leülni és mondókázni, mert elmegy onnan, nem lehet vele könyvet lapozni és megtanulni, melyik állat melyik.
Néha el vagyok keseredve, hogy nem tudom fegyelmezni, és nem tudom tanítani szinte semmire, mindenért csak hisztizik.
Mit csinálok rosszul?

Kedves Ági!

Nálunk is van nyafogás, sőt hiszti és huzavona is, de igazából ami az én tanácstalanságom tárgyát képezi az az önmagamba vetett hitem elvesztése. Idén lesz 6. éve hogy itthon vagyok a gyerekeimmel, akik valljuk be elég magas fordulaton pörögnek, főleg ha a nagy megérkezik az óvodából, ilyenkor a nagyobbikkal nem lehet bírni, hangosan ( túl hangosan) kiabál, beszél, és ha a párommal csitítjuk még hangosabban csinálja. Így is játszik, hatalmas hangerővel. Lányról van szó, két kislányom van. Én kezdek ebbe belefáradni, hogy minden esténk „őrültekháza”, hisztiből, veszekedésből áll, magam sem tudom hogy miért van az hogy a szép szó nem, már csak a veszekedés használ. Én már kimerült vagyok, egész napom egy oltári rohanás, és a nap végén sokszor arra eszmélek fel, h elsuhant az egész nap közös játék nélkül, pedig én is szeretném, ők meg mégjobban ha lenne közös játék 🙁 Minden napos bennem a lelkiismeretfurdalás, hogy Istenem megint kiabáltam, mert nem szeretnék „házisárkány” lenni, de olykor olyan érzésem van, mintha direkt lovagolnának az idegeimen, mintha a határaikat feszegetnék, h meddig mehetnek el nálam. A nagyobbik lányom érzékenyebb természetű, ha valamiért rászólunk a nap folyamán, éjjel képes álmában sírni, hisztizni, vagy rosszat álmodik. Nagyon kikapcsolódási módom sincs, segítségünk sem, jó lenne olykor szusszanni, kimozdulni, de én akkor vagyok nyugodt ha ők is a közelemben vannak. Szeretném a mindennapokba visszacsempészni a nyugalmat, elérni azt h esténként ne a hisztijüktől, a testvéri civakodástól legyen hangos ház… Ehhez kérnék egy kis lelki segítséget, hogyan érhetném el, hogy rendeződjenek a dolgaink. Előre is köszönöm 🙂

Szia Ági!

Lassan 2,5 éves kisfiam most éli a dackorszakát. Hiszti nincs, de mostanában elkezdett pofozgatni, ha „belépünk” az intim zónájába. Így tudom megfogalmazni, mert akkor kezdi el az arcunkat ütögetni, ha a karjával már elérhet. És akkor ez nincs, ha ő jön közel, mert az ölelést igényli, ahogy én is… 🙂 Ha ráhagyom, úgy gondolom, hogy megengedem, ha rászólok, akkor dacosságot válthatok ki. Próbálkoztam olyannal, hogy mondtam neki: -Ha mérges vagy édesanyára, vagy ütögetni szeretnél valamit, akkor a szobádban ott van az (Ikeás) kalapács, és beütheted a pálcikákat. Mondogatja, kalapál, de a lényegen nem változtat… Mit tegyek?

Kedves Ági!

Fiam 3 hónap múlva lesz 2 éves. Kb. 2 hónapja megy nálunk a pelenkacserén a hiszti amire az oldalon megtaláltam a választ és igyekszem a továbbiakban ehhez tartani magam. A másik dolog amihez a segítségedet kérem,hogy nálunk az evés sem úgy megy ahogy kellene. Egy évvel ezelőtt amikor megtanult kanállal enni nagyon szépen próbált önállóan kanalazni, most nem hajlandó megfogni az evőeszközt még megpróbálni sem akarja és az előkét sem engedi a nyakába tenni. Tudni kell, hogy sok falat nem nyeri el a tetszését így kiköpi,az előke sokat segítene mert felfogná az ételt.Mit javasolsz az önállóan való evésre és hogy elviselje az előkét?Én úgy érzem már mindent megtettem.

Előre is köszönöm a válaszod!

Kedves Ági!
3és fél éves a kisfiam .Nagyon értelmes okos kisfiú.Az előző házasságomból van 2 nagy testvére 15 és 16 évesek.
2 éve kezdett a helyzet eldurvulni,jelenlegi párom kezdett nagyon agresszívan viselkedni.Addig is voltak jelek de ennyire erős nem volt. Mindennaposá lett a kötözködés ordítás megalázás,zsarolás stb…Hihetelen önző és amit észrevettem hogy semmilyen empátia nincs benne. Mikimanó nagyon anyás 3 éves koráig szopizott szép lassan hagyattam vele abba. Édesapja sokszor pajzsként tartotta maga előtt úgy ordított,vagy tört össze mindent a fürdőben.A jelenlegi állapota: nem tudom oviba vinni mert retteg,befullad,kiderült a nagymama azzal fenyegeti néha hogy bedobja az oviba .Apa ,ha már elege van belőle ordít mert rájött hogy igy megszabadul tőle.Engedi a garázsban veszélyes fűrész kiseszterga szike ,kisfejsze stb… Hiába tiltom mindent megenged amit veszélyes mert akkor nem sír.Így Manó mindent ki tud hisztizni.Ha velem van csak ,akkor minden rendben ha mindenki itthon van iszonyú feszültség van ,ha hisztizni kezd és próbálom az itt leírtakat alkalmazni az apa közbelép agresszív módon. Jelenleg válunk.Manó minden idegen embertől retteg,ha valaki hozzászól átalakul cicácvá elbújik az asztal alatt nyávog karmol,tegnap már a kedvenc doktornénivel is cicamódra kommunikált.Ha valaki közelít felém közénkáll aztán el is bújik.Súlyosan szorong, elkezdett gyüjtögetni :fogkefék apró dolgok, ágyneműk.Ha nem takarom le a lila takaróval az ágyát sírógörcsöt kap ,és még sorolhatnám.Bebújik a pólóm alá és azt mondja :anya a pocakban jobb volt .Ezen teljesen elhűltem.Megint szopizni akart de ezt már nem engedem neki. Sokat szeretgetem ,nagyon igényli.Nagyon kötődik az apjához .amit nem értek hiszen naponta minimum egyszer reszketősre üvölti amíg én nem vagyok itthon.Azt mondta manó hogy fél tőle de szereti.Nem tudunk elköltözni mert nincs hová. El kell adnom a házat csak akkor megy el.Rá fog menni a kisfiam.Mit tehetek?Kétségbe vagyok esve

Kedves Ági! Nagyon nagy segítség vagy nekem, rengeteg írásodat elolvastam, most 14 hónapos a kisfiam. Ez a cikk is követendő, korábban is írtál már erről, amit még régebben elolvastam. Így felkészültem a „dackorszakra”. Elég jól tudom alkalmazni a fent leírtakat, és hipertürelmet sikerült kifejlesztenem. 🙂 Viszont így is állandó nyafogás az egész nap. Azt hiszem unatkozik, és az őrlőfogai is jönnek. Már a reggeli-készítésnél elkezdi. Alig tudom valamivel lekötni. Igyekszem mindenbe belevonni, teríteni, törölgetni, mosogatni, porszívózni, stb. és próbálok vele játszani, labdázunk, legózunk, mondókázunk, játékból főzünk, stb. De MINDENT un. Max 2 percig csinál valamit, de inkább fél perc. Ha valami teljesen új, azzal eljátszik félórát is, akár 1 órát. A lakásban elfogytak az újdonságok. Azt is próbáltam, hogy eltettem a játékok felét, és 2 hónap múlva elővettem. 5 perc volt…:( Most minden nap 1 játék van elővéve. De az is fél perc. Mindennap megyünk sétálni, annak örül, de nem lehetek vele kint egész nap. Néha főzni, mosogatni kell, stb. És ő közben sokszor áll a lábamnál kapaszkodva (ha már túl vagyunk a „segítésen”) és sírdogál. Akkor próbálok valamit előszedni a konyhaszekrényből neki, és 2 perc alatt elmosogatni. 🙂 De ez persze ritkán sikerül. Akkor elmondom neki, hogy anya most mosogat, stb. De csak sír tovább. Akkor leguggolok hozzá, és elmondom még egyszer. De csak kapaszkodik. Akkor felveszem, és sokszor úgy terítek, főzök. (12 kiló) Sokszor fáradt is, mert éjjel sokat forgolódik, 2-3-szor ébred. Lehet, hogy ez a baj? Vagy a fogzás? Vagy unatkozik? Mit tehetnék? Néha nagyon elkeseredem attól, hogy bármit teszek, nem jó neki. És tényleg halálosan fáradt tudok lenni a nap végére, és akkor még jön az éjszaka. Köszönöm, ha válaszolsz!

Három gyerek után, a harmadik a dackorszak kellős közepén, a korszak túlélésére a tanácsom: jó nagy adag türelem, rengeteg szeretet, ölelés, puszi és KÖVETKEZETESSÉG. A konfliktusokat elkerülni így sem lehet, de ép ésszel át lehet vészelni 🙂