A mai csecsemők sokkal nyugtalanabbak, sokkal több velük a gond, mint nagyanyáink korában. Ennek pedig a legfőbb okozója a rohanó életforma, amiben élünk és amit próbálunk a csecsemőre is ráerőltetni. Az állandó rohanás az, hogy tökéletesen akarunk élni, minden szerepünknek teljesen meg akarunk felelni egyszerre nemcsak stresszesebbé teszi az anyákat, hanem a baba fejlődését sem támogatja, nem adja meg neki azt a biztos hátteret, amire szüksége van élete első éveiben.
A problémák gyakran már a baba megszületése előtt jelentkeznek: a terhesség előrehaladtával egyre több pihenésre, lassuló életmódra lenne szükség, ezt azonban a várandósok többsége nem tartja be, szeretné bizonyítani, hogy ő még a terhesség alatt is képes ugyanarra, mint előtte. De miért is fontos ezt bizonyítani?
Aztán megszületik a baba és a családok szeretnék megmutatni, hogy ők ugyanúgy tudnak élni, mint előtte. Pedig gyerekkel nem lehet úgy élni, mint gyerek nélkül. Gyakran találkozom olyan anyukákkal, akik még csak 2 hete szültek, de már szeretnének néhány órát a baba nélkül tölteni. Miért? Igenis el kell fogadni, hogy az első hetekben-hónapokban a babának szüksége van anyára. Persze ettől még el lehet menni nyaralni, de a nyaralás alatt is ugyanúgy tartani kell a napirendet, ugyanúgy az alvás és az evésidők határozzák meg a család életét, mint otthon.
A kisgyermek első 2-3 életévére mindenképpen ki kell szakadni a rohanásból, le kell lassítani. Ahogy nő a kisgyermek úgy képes egyre többet és többet befogadni és egyre rugalmasabban állni az egyéni igényeidhez, ezt az időt azonban türelmesen ki kell várni.
Az a gond, hogy a baba idegrendszere minden információt magába szív és korunk állandó információáramlása sok a kicsi fejlődő idegrendszere számára. Vannak olyan rossz szokásaink, amiket mi már észre sem veszünk, de a kicsit befolyásolja, túlterheli, és ezáltal például alvászavarokat, túlpörgést, hiperaktív tüneteket okozhat.
Ilyen például a háttér-tévézés (vagy háttér rádiózás), amit mi már észre sem veszünk, de a baba folyamatosan hallja a hangokat, figyeli a tévét, és ez az állandó inger idővel normálissá válik a számára. Nem az a gond, hogy rászokik a tévére, hanem, hogy innentől kezdve igényli az alapzajt és a csend zavarni fogja, ami például abban nyilvánul meg, hogy éjjel felkel és nem tud visszaaludni. De innen származik az a szokás is, amikor a kicsi csak a tévére tud elaludni.
Tipikus modern, városi-anya szokás az állandó program szervezés is. Ismerek olyan családokat, ahol a baba minden nap úton van, ezért már csak az autóban tud aludni, mert minden napra esik kirándulás, vásárlás, találkozó stb. Ezek a programok szükségesek és a baba fejlődése szempontjából is fontos, hogy hetente 1-2 alkalommal legyen valamilyen különleges program is, azonban az állandó rohanás, a rendszeres „felébresztem, mert különben elkésünk” teljesen összezavarja az állandóságra vágyó csöppséget, akinek rendszerességre és biztonságra van leginkább szüksége.
Fontos tehát, hogy megtanulj fékezni a várandósság alatt és fokozatosan a babával együtt gyorsítani az otthon töltött évek alatt, így kiegyensúlyozott és nyugodt gyermeked lesz és te is jól fogod érezni magad a bőrödben 🙂
33 Comments
kitty
2011. február 03. csütörtöknagyon sok fontos dolgot tudtam meg mar a cikkekbol de mit lehet csinalni egy 10 es fel honapos babaval aki az etetoszekbe nem ul meg enni sem?allando mozgasban van,meg nem jar ,de maszni egessz nap, csak birjam kovetni
Vida Agi
2011. február 06. vasárnapMozgékonyabb babáknál segíthet, ha kis széket kap és kis asztalt, ami mellett akár állva is ehet, és lehetőség szerint minél több olyan ételt kapjon, amit maga ehet meg, mert ez jobban leköti.
Kiss Anett
2010. december 19. vasárnapKedves Ági!
Kisfiam 10 nap múlva lesz 4 hónapos. Kb. két héttel ezelőttig úgy tűnt, hogy megoldódott a hasfájós problémánk.
Három hónapos korától tápszeres. Két hete éjjel is többször felébred, felsír. Olyan mintha a hasa fájna. Cumit kap, kicsit simogatom és visszaalszik. Utoljára 18 órakor eszik. Éjjel 1-2 körül jön egy erősebb nyugtalanság, ilyenkor oda szoktuk fektetni közénk és alszik tovább. Legközelebb 3 és 5 óra között eszik. Egész nap ötször eszik összesen 820-880 mennyiséget. Nappal nagyon folyik a nyála és mindent megrágna. A korábban kiegyensúlyozott baba most sokszor nyugtalan, síros, vagy csak egyszerűen elkezd éles hangon sírni.
A kérdésem az lenne, hogy szerinted hasfájás vagy a fogzással függ össze az éjszakai „tekergőzés”, nyugtalanság?
Nem csinálok rosszat azzal, hogy minden hajnalban a mi ágyunkban köt ki? Nem akarok majd neki törést okozni, azzal, hogy igazán az a mi ágyunk. Próbáltam neki chamomillát adni, de nem vettem észre változást. Valószínűleg nem ez a neki való alkati szer. Szerinted melyiket adjam neki?
Hogyan tudnám az alvási idejét eltolni? Este legkésőbb 1/2 7-től alszik reggel kb 5-ig. Igazából az alvásmennyisége a közte lévő nyugtalanság ellenére is szerintem teljesen jó. Csak később kellene feküdni. Viszont 6 órakor olyan, mintha vége lenne neki a napnak. Próbáltam később fürdetni, etetni, de csak jó nagy sírás lett a vége. Hogyan csináljam?
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdvözlettel:
Kiss Anett
Vida Agi
2010. december 30. csütörtökAhogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. 6 hónapos korig teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként megéhezik a baba, ilyenkor nem szabad cumit adni neki, vízzel vagy teával itatni, mert akkor általában még gyakrabban ébred és éhes marad, hanem meg kell etetni.
Emellett a fogzás ideje is lassan megkezdődik már. Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Az alvásidejét lépésenként tudod kijjebb tolni, először csak fél órával fektesd később és várj türelmesen 4-5 napot, amíg a felkelés is későbbre tolódik, majd megint told fél órával későbbre a fektetést és így tovább.
Nárcisz
2011. február 28. hétfőSzia Anett!
Két kisgyermekem van (3 és 1,5 évesek). A tapasztalatom alapján azt javasolnám, tedd le aludni babádat 6 órakor (mikor fáradt), nem baj, ha pancsi és esti rutin előtt szundít kicsit, de 3/4 7 körül ébreszd fel (kb, 40 perc az alvási ritmusuk). Fáradt lesz az elején és biztosan idő kell, míg megszokja. Fürdesd meg, mesélj neki, foglalkozzatok vele aztán evés és alvás. Mindezt nyugodtan. Ne legyen semmi más, csak Ti. A chamomilla nekünk sem használt. Azonban a Viburcol kúp segített az éjjeli nyugtalanság csökkentésében, legyen szó poci vagy fog problémáról.
A cél az lenne, ha 9 óra körül aludna el a babád, akkor talán „csak” a 3-5 órás ébredés maradna, ami idővel egyre későbbre tolódik. 7 órás utolsó evéstől hajnali 1-ig (ahogy írtad) 6 óra telik el, ennél többet nem bír tápszer nélkül. Ezért imél később add neki az utolsó adagot. Az én gyermekeim is tápszeresek voltak 3 hónap után-sajnos. De emellett szépek és okosak- és szörnyen rosszak. 🙂
Kitartást és sok sikert!
Edit
2010. november 09. keddSzia Ági!
11 hónaposak az ikreim, Boglárka és Szabolcs! Sajnos éjszaka még mindig felkelnek, min.3-szor fejenként! Meg lehet szokni, hogy minden órában fenn vagyok, viszont aggaszt, hogy hogyan szoktassam le őket! Mindegyiknek 4 foga van, a fogzást eddig is nehezen bírták. Mindegyiknek van alvós állatkája, ami tényleg fontos és jól jön az elalváshoz. A hálózsákot nem tudták megszokni, rendkívüli tiltakozás volt ellene, nagyon meleg a lakásunk. Férjem dolgozik, 8 éves nagylányom suliba jár. Egyedül vagyok általában velük napközben is. Éjjel mikor felkelnek tejet isznak, 5 hóig tudtam őket szoptatni. Nem sokat, de vízzel nem tudom őket visszaaltatni, legalábbis 1-1 és fél órán át.
Ha lenne valamilyen tanácsod, vagy elképzelésed, szívesen fogadnám! Eddig is próbáltam őket követni. Köszönöm Edit
Vida Agi
2010. november 13. szombatMivel még nincs 6 foguk, ezért az ébredés oka szinte biztos, hogy a fogzás. Ha nappal látni rajtuk a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjanak fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Az is segíthet, ha egy matracon átköltözöl a szobájukba és mellettük alszol.
tóth anita
2010. október 28. csütörtökSziasztok!
Segítséget kérnék alvás ügyben.10 hónapos pici fiam,2x szopizik még,és még 1 éjszakát sem aludtunk végig.:((Este 19körül vacsizik,aztán fürdés és 20-kor alvás.23-kor már fenn van,innentől kezdve 2 óránként.Iszik 1-2 kortyot vissza alszik.előre is köszönöm a segítséget.Tóth Anita
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
lola
2010. október 19. keddSzia Ági!
A kérdésem nem pont ehhez a cikkhez kapcsolódik, de remélem tudsz segíteni!
Kisfiam pár nap múlva lesz 6 hónapos, 8,5 kg, nyugodt, kiegyensúlyozott baba, szépen eszik, alszik, 2,5 hós kora óra átalussza az éjszakát. Kb. 2 hónapja fordult el először, hogy etetés közben már majdnem elaludt, félálomban evett és egyszercsak elkezdett rángatózni, illetve remegni a feje és a kezei. Amint megsimogattam (illetve kicsit felráztam, mert nagyon megijedtem) rögtön abba hagyta, aztán egy ideig nem fordult ez elő, de 2 hete és ma megint csinálta, megint félálomban, megint etetés közben…Azt szeretném kérdezni, hogy szerinted mi lehet ez, érdemes-e foglakozni vele, vagy kinövi? A védőnőnk és a gyerekorvos szerint ne aggódjak, de kíváncsi lennék a véleményedre!
Köszi előre is!
Üdv., Lola
Válasz: Tényleg nincs ok aggodalomra. Ha esetleg gyakoribbá válik, akkor viszont érdemes megmutatni egy neurológusnak is.
sorban l zsuzsa
2010. október 19. keddszia agi
van egy 17 ho lanyom minden szep es jo egy nagyon okos es kiegyensujozott kislany de az a gond hogy 2 honapja korul nem akar a kicsi agyaba aludni vagyis este 20 korul el alszik es hajnal 1-2 kor fel ebred es nem hajlando visz aludni csaka nagy agyba koztunk mar nem tudom mit csinalni ha tudsz segits elore is koszonom
Válasz: Ebben a korban a legtöbb gyerek igényli az éjszakai összebújást, mert most fokozottan van jelen a szeparációs szorongás, az anyától való leválás félelme. Ez teljesen természetes, ki fogja nőni.
bobok
2010. október 04. hétfő16 hetes terhes voltam mikor mentem kontrollba es akkor mondtak hogy a magzat fejlodese mar 13 hetes korban megallt es a magzat meghalt ezert meg akkor nap magirtak a beutalot es meg akkor nap elvettek.harom nogyogyasz tanacsat kertem ki, hogy mikor johet a kovetkezo gyerek.az egyik azt mondta hogy nem kell semmit varni johet azonnal.a masik azt mondta hogy ket honapot kell varni.a harmadik azt mondta hogy elso honapba nem kell vedekezni de biztos hogy nem is fog jonni csak amikor a meh allapota teljesen egeszseges lesz.es az erdekes az hogy egy plakatrol azt olvastam hogy egy ilyen kiurites utan,(mert ezkiurites volt nem abortusz)meg persze kaparas,nem tanacsos minimum hat honapig hogy teherbe essel.szeretnem ha tudna valaki tanacsot adni.nektek mi a velemenyetek?
koszi
Válasz: A 3 orvos véleménye alapján azt mondom, a 2 hónapot érdemes várni, de nem szabad elkeseredni, ha nem jön össze az első pár hónapban, lehetséges, hogy még nem áll készen a szervezete újabb terhesség kihordására, és ezért nem termékenyül meg. Általában ha már megfogan a baba, a szervezet is felkészült.
milananyu
2010. október 03. vasárnapSzia, én meg iwiw:)bejelöltelek, milyen szép barna gyerkőceid vannak neked is:)
szilvia
2010. október 03. vasárnapvagyok,Milananyu!Bár nem igazán használom,inkább Facebook.De megtalálsz Bátori Szilvia néven,ha gondolod.
milananyu
2010. október 02. szombatSzilvi sztem ne aggódj, ebben a korban a leérdeklődőbbek, nekem is mikor kicsi volt sokkal kevesebbet aludt, s szopiról is akkor szokott le, mikor nyáron oviszünet kezdődött mert ahogy meghallotta M hagját rögtön elfordult kereste gagyogott stb..ez van.majd lesz jobb is.Nekem mostmár megszokta sztem neked is biztos idővel megfogja ha majd többet mozog akkor jobban elfárad s mélyebben alszik.Nekem is nagyon nagyon élénken aludt.S nekem a nagy itthon már egy éve nem alszik du egyáltalán.csak az oviban, szóval egész napos az alapzaj:)iwiwen nem vagy véletlenül?
szilvia
2010. október 02. szombatMilananyu!
Hát,igen,a nagyobb Flóri,igényel,de csak annyira,hogy ott legyen ahol én vagyok.Nem kell felvenni(arról már leszokot) vagy ilyesmi.Nem is az a gond!Hanem,hogy a picit,Simont,még zárt ajtó mögött is alig tudom hosszúalvásra birni,mert amint Flóri hangját meghallja,még a másik szobából is,azonnal ébred!És ezt nem tudom hogy megoldani.Simon akkor alszik nyugodtan,amikor Flóri is,vagyis déután 1és fél-2 órát,majd pedig este,ha épp nem fáj a pocija…
Azt hittem,hogy majd megszokja Flóri hangját,de ennek már 4 hónapja és nem változik.Attól tartok,hogy a fejlődése kárára fog menni ez a borzasztó kevés alvás…
milananyu
2010. október 01. péntekSzia, nem zavarsz Szilvi…ha itthon volt a nagyobb(mert ugye januárban szültem, Milán tavaly oktben volt 3 éves így már egy éve oviba jár)de most nagyon egyszerű már, korábban se volt annyira gond, a kicsit zárt ajtók mögé tettem a szobájába aludni.
Mármint ha a hangoskodáésra gondolsz.
Milán ergyébként sokt játszik egyedül, nem hív mindig h menjek.
A kicsi Zsombor ő meg nem volt jó alvó, nekem 3-4 hónapos koráig napi 3-4 szer 20percet aludt…
De konkrétan mire gondolsz amúgy?
Mostmár Zs alszik egyszer 2-3 órát egyszer meg fél órát, akkor áltban kint sétálunk hosszú alvásnál szobájában alszik, Milán amúgy most is itthon van beteg de ma is jól eljátszott vagy megnézett egy egy mesét, én meg haladtam a dolgaimmal.Dehát ő már 4 éves lesz jöv héten..két évessel meg egy kicsivel tutira sokal nehezebb.Nagyon igényel a nagyobb gyerkőc?
szilvia
2010. október 01. péntekMilananyu!
Nem szeretnélek zavarni,de nálatok nem volt gond a picur alvása és a nagyobb játszása összehozásában?Mint ahogy irtam az első „levelemben”.Ha,igen,hogyan oldottad meg?
szilvia
2010. október 01. péntekSzia Kata!
Gondolkodtam ezen én is,de majd meglátom,hogyan is fog alakulni a helyzet!
Üdv Via
grimbulum
2010. október 01. péntekSzia Ági,
21 hónapos kisfiam kb. 1 hete felvett egy nagyon idegesítő szokást: belélegzik, visszatartja a levegőt, majd hangosan nyögve kifújja. Főleg mesenézés közben és elalvás előtt csinálja. Volna valami ötleted, hogyan lehetne erről leszoktatni? (Eleinte ignoráltam, de annyira idegesítő, hogy mostanában rászólok, hogy hagyja abba, de látom rajta, nem igazán érti, miről is van szó.) Válaszod előre is köszi.
Válasz: Felesleges rászólni, ezt még nem érti. Jobb, ha nem foglalkozol vele, szépen leszokik majd róla.
kata
2010. október 01. péntekSzia Szilvi!
Ez nagyon jó hír:-). Mi szeptemberben kezdtük a magánbölcsit, 2 évesek most múltunk. Nem beleszólni szeretnék, csak majd a szoktatás alattt azért több napra add be, hogy érezze a helyzetet, aztán lehet könnyíteni. Én nov-ben megyek vissza dolgozni, akkor heti 3-szor viszem majd, de most még teljes hétre hagyom, hogy megértse hogy neki ott a helye (erős fogalmazás, csak hogy ne legyen összezavarva hogy hol itt hol ott), és hogy megismerje az óvonéniket és érezze hogy szeretik, vigyáznak rá.
milananyu
2010. október 01. péntekÖrülök Szilvia, majd számolj be jobb lett e a helyzet de tutira az lesz:)S egyre könnyebb ahogy a gyerekek nagyobbak lesznek.
szilvia
2010. október 01. péntekMilananyu,Kata!
Csak szeretném,megirni,hogy a férjem belement a takaritónős dologba.Egy ideig majd hetente jön,még minden a megszokott kerékvágásba nem jön és később pedig majd meglátjuk:)
Az ovis-bölcsis dolog igy odázódik,de fölmerült egy olyan lehetöség,hogy heti 2 alkalommal beadjuk egy magán oviba.Ott meglehet ilyesmit beszélni!
Köszi mindent!
A legjobbakat!
milananyu
2010. szeptember 30. csütörtökEz az Szilvi, okosat írt Kata, kit érdekel mit gondol más, ha neked az jó??!
Próbálj arra gondolni, h neked s a gyerekeknek mi a legjobb na s a férjednek is..h írtad, h nincs felporszizva stb s csak nézi..hát ez az nem könnyű a gyerekekkel.
Hozzám amúgy két hetente jár egy hölgy, amúgy ezzel foglalkozik, heti 5ször jár 5 másik családhoz(megjegyzem mind két kisgyerekes család, fiatalok ők is).Én is meg tudom csinálni a munkám de csak darbokban vagyis vagy csak porszi vagy csak fürdő vagy csak vmi…az h egyszerre minden készen legyen olyan nincs, ezért hozzám már másfél éve jár.Most két hetenete vagy hetente kiadsz vmennyit erre jobb így s minden meg van csinálva.Tényleg ne érdekeljen ki mit gondol, amúgy aki akar úgyis megszól vmiért…
Ha nektek jobb úgy, nézz szét ez ügyben.S kitartás:)S akkor tavasszl lenne bölcsi?Vagy csak utána ovi?
kata
2010. szeptember 30. csütörtökSzia Szilvi!
Ha olyan környezetben élsz, ahol ez luxusnak számít, akkor valószínű fölvágásnak fogja fel más. De mi a fontos? Az hogy más mit gondol vagy az hogy anyuka kiegyensúlyozottab, jobban érzi magát?! Szerintem az utóbbi. Nálam is néztek páran, de aki értelmes és végiggondolja, az szerintem megérti. Szia, Kata
szilvia
2010. szeptember 30. csütörtökMilananyu.A fiam még csak 2éves lesz novemberben,igy csakis bölcsi jöhet szóba.-még.Tudod mindig ott van,hogy az ő anyja,igy meg ugy.Nem tudom meggyőzni,hid el,hogy mindent megpróbáltam!Igy várok még egy kicsit azzal a témával,hátha változik az véleménye.Köszi az infot a bejárónőkről!
Üdv
milananyu
2010. szeptember 30. csütörtökJa aSzilvia,amit Kata és én írtam egyáltalán nem felvágás…ha megteheti az ember sztem nem luxus,+ nagy nagy segítség,mifelénk 500-700ft/óráért jönnek, de mindenképp vki megbízhatót keress, aki több helyre is jár már.
milananyu
2010. szeptember 30. csütörtökHát Szilva te vagy otthon két gyerekkel ami nagyon fárasztó így ezzel kellene érvelni férjednél, sztem beszélj vele.Vagy legyen ő otthon a gyerekekkel::)Ha neked így jobb miért nem veszi foigyelembe, nem is értem…
Amúgy ha szobatiszta kisfiad 2.5 évesn már mehet oviba is, ez nemrégtől van így.M.
szilvia
2010. szeptember 30. csütörtökMilananyu!
A nagyobb fiamat már az idén be adtam volna bölcsibe,csak pár órára,de a férjem hallani sem akar róla,mert ő utálta a bölcsit!:(
de simán megtehetném,mert nincs már pelus sem és szépen eszik is egyedül.Szóval…semmi akadály,csak a férjem!
de kösszi a tippeket!És a bátoritást!
szilvia
2010. szeptember 30. csütörtökKöszi Kata,nem zavartál,sőt!- már én is gondoltam ilyesmire!De nem tünik kissé fölvágásnak?
milananyu
2010. szeptember 28. keddSzia, Silvia nekem egy lasan 4 évesem s egy 8 hónapos kisfiam van.nekem a nagyobb opviba jár második éve de mikor nyáron itthon volt, nekem is nehéz volt.Nekem is sokat dolgozik a férjem nagyon, anyósék anyukámék is dolgoznak bár szoktak segíteni.
Én a fiúkat heti kétszer a férjemre hagyom ő fekteti őket én eljárok edzeni, de csak mióta nem szoptatok vagyis olyan 6-7 hónapos korától a kisebbiknek.
Ha a kicsi alszik pihenj vagy ha a nagyobb akkor vele aludj, persze ha nem egyszerre alszanak akkor nehéz kivitelezni.
idővel jobb lesz sokkal, mikor a kicsi már kicsit nagyobb lesz.
Igen aki mér írt neked egyetértek vele, h ha teheted hívj vkit aki heti egyszer kitakarít jó alaposan kivasal.Legalább ennyivel kevesebb lesz.Próbáld a hétvégéket vagy amikor a férjed otthon van kikapcsolódással tölteni menj el kicsit egyedül, én is el szoktam menni már az elejétől fogva.
nem könnyű tudom de kitartás:)Kicist gondolom nem akarod bölcsibe adni, majd jövőre megy oviba?
M.
kata
2010. szeptember 28. keddKedves Szilvi!
Teljesen megértelek, nekem csak 1 gyerkőcöm van, és ő mellette is néha „sok”, persze imádom:-). Nem tudom hogy álltok anyagilag, de ha esetleg megengedhetitek magatoknak, hetente 1 alkalommal felfogadhatsz valakit. Ő takarítana, vasalna, mosogatna, szóval segítene. Én csak ilyen ötlettel tudok szolgálni. Remélem nem zavartalak. Kata
szilvia
2010. szeptember 28. keddKedves Ági!
Két gyermekes anyuka vagyok.Kisebb fiam 4 hónapos,míg a nagyobbik 23.A kicsit próbáltam úgy szoktatni,hogy a nagyobb játszása mellett is tudjon aludni,de még akkor is reagál a hangjára ha a másik szobában alszik.Ezt hogyan tudnám megoldani?Nem tudom egyfolytában seppegésre biztatni a „nagyot”!
Valamint olyan helyzetben vagyok,hogy semmi segítségem nincs,mivel a férjem egész napokat dolgozik,sőt néha napokat távol van,a nagymamák foglaltak,ők is dolgoznak,nekem pedig kezd a fejemre nőni a házi munka,és ezért olyasmin is kiakadok amin nem kéne.Sőt a férjem csak azt látja,hogy nincs elmosogatva,fölporszívózva,elvégezve…ez miatt nálam is beindult a „rohanó” életforma.Hogyan oldják meg az ilyen helyzetet más anyák?Mikor pihennek?Hogyan kapcsolódnak ki?Hogyan lassítanak?
Szeretnék tippeket más anyáktól is…
Köszönöm!
Üdvözlettel Szilvia
Válasz: Én úgy oldottam meg, hogy amikor a kicsi aludt, akkor gyakran a naggyal többnyire a kertben vagy a teraszon voltunk, amíg kicsi volt, később pedig már megszokta. A pihenés sokszor a fejben dől el. Én sem jártam el túl gyakran sehova, amíg kicsik voltak. Viszont minden nap mentünk a levegőre, játszótérre, kirándulni, más anyukákkal és gyerekekkel találkozni, vagy csak sétálni, szomszédolni, így én sem csavarodtam be teljesen 🙂 Amikor kicsit nagyobbak voltak (a kicsi 10 hónapos volt), egy másik anyukával úgy jártunk együtt edzésre, hogy közben a sógornője vigyázott a közös 4 gyerekünkre 🙂
Manianyu
2010. szeptember 26. vasárnapHa amiatt otthagyjuk a barátokat, vagy egyéb programot, mert aludni kell a babának, akkor olyan megjegyzéseket tesznek, hogy „látom, már teljesen az ujja köré csavart, nem tudsz tőle mozdulni”, vagy „teljesen elkényezteted, ne hagyd, hogy irányítson”.
Nagyon szomorú, hogy több kisgyerekes is így vélekedik, és sajnos még csodálkoznak is azon, hogy milyen nyugodt és kiegyensúlyozott a babánk…