Akaratos a gyermeked? Így érthetsz szót vele:

A gyereked erős akaratú és makacs? Örülj neki 🙂 Hasznos tulajdonság lesz ez még neki az életben. De vajon mitől lesz erős akaratú egy gyerek? Hogyan neveld őt állandó játszmázás és vitázás helyett? Hogyan tanítsd meg őt az együttműködésre és tereld jó irányba?

Könnyebb az együttélés és az együttműködés egy olyan gyerekkel, aki simulékony, könnyen alkalmazkodik és mindent megtesz első szóra, de nem minden gyerek ilyen. Vannak az átlagosnál akaratosabb, makacsabb gyerekek, akiknél úgy érzik a szülők, irányíthatatlanok és csupa konfliktus velük az élet.

Miért jó, ha erős a gyerek akarata?

Az átlagosnál akaratosabb gyerekek általában önállóbbak, önmotiváltak, a céljaikat elérik és gyakran később vezetővé válnak. Ha ő belefog egy új sportba vagy a hangszertanulásba, akkor addig küzd, gyakorol, készül, amíg a legjobb nem lesz benne. Ha valamihez kedve van, akkor nem adja fel egyhamar, megy előre és átlag feletti eredményeket ér el. Ha viszont nem szeretne valamit, akkor bizony nehezen veszed rá, hogy kedvet kapjon hozzá.

Jó hír, hogy míg a szülők számára sok nehézséget okozhat a nevelésük, ugyanakkor ők kevésbé kitettek a társaik nyomásának, lepattan róluk a csúfolódás, nem veszi el a kedvüket egy-egy megjegyzés vagy egy nem támogató pedagógus jelenléte és ha bízhatnak a szüleikben, ha jó kapcsolatban maradnak velük, kisebb kortársi nyomásnak lesznek kitéve kamaszkorban is (azaz: nem mennek bele minden „hülyeségbe” csak azért, mert a társaik azt mondták vagy mindenféle divatba azért, hogy befogadják őket).

Mitől lesz erős akaratú a gyerek?

Az akaratosság részben veleszületett, részben a szülőktől tanult, részben a későbbi szociális tapasztalatok révén alakul ki.

A veleszületett „akaratosság” Bár az újszülött még nem lehet akaratos a szó közvetlen értelmében (még, ha úgy is tűnik, hogy a kisbabád az átlagosnál hangosabban és határozottabban jelzi az igényeit), a veleszületett életösztöne lehet erősebb. Ez ugyanis egy öröklött személyiségjellemző. Azok a babák, akikben erős az életösztön az átlagosnál hangosabban jelzik az igényeiket és ha nem kapnak megfelelő segítséget erőteljesebben „reklamálnak”. Gyakran nehezebb is őket megnyugtatni az átlagnál.

Az „akaratos” babák nevelésében kulcsfontosságú, hogyan alakul a szülő-gyermek kapcsolat és a kötődés, hogyan reagálunk a baba sírására. Egy átlagos vagy annál gyengébb életösztönnel rendelkező baba figyelme könnyen elterelhető, könnyebben elfogadja, ha mondjuk etetés helyett cumit kap vagy ha változtatunk az altatási szokásain. Egy „akaratosabb” baba viszont kevésbé rugalmas, hangosabban jelez és kitartóbban sír, ha nem kap választ a kéréseire (ne felejtsük el, hogy csecsemőkorban ezek a jelzések, kérések még ösztönösek, nincs mögöttük semmilyen tudatos szándék, a céljuk minden esetben a fizikai vagy érzelmi biztonságérzet felborulásának jelzése).

Fontos tehát, hogy a jelzésekre a baba igényeinek megfelelően reagáljunk, ne az legyen a cél, hogy bármi áron maradjon csendben a baba, sem az, hogy szigorúak legyünk és „megtanulja” a gyerek, hogy márpedig akkor is nekünk van igazunk.

Ha korán felismerjük gyermekünk erős életösztönét és megtanulunk jól reagálni rá, azzal megalapozzuk a későbbi jó kapcsolatot, ami segít csökkenteni az akaratosságból eredő konfliktusokat.

Ha viszont a baba erős jelzéseit szembeszegülésként, idegesítőként éljük meg, vagy úgy gondoljuk, le kell szoktatni róla, „ki kell nevelni belőle”, azzal már most az elején kialakítjuk magunkban is azt az érzést, hogy ő egy „nehéz” gyerek, valamint a kicsiben is kialakul, hogy nem bízhat feltétel nélkül a szüleiben, valami „gond” van vele. A belső bizonytalanságérzés, az, hogy nem támaszkodhat a szüleire egy olyan korban, amikor még fizikailag és érzelmileg is rájuk van utalva és beléjük kapaszkodik, a későbbi önbizalomproblémák, viselkedészavarok és konfliktusok melegágya lesz.

Mit tanul meg a szülőktől? Fejlődése közben a baba kifigyeli a mi viselkedésünket, reakcióinkat is. Sokan azt mondják, a makacsságot tőlük örökölte a gyerek. Valójában, amit örököl az az életösztön, a határozott akaratos viselkedést viszont valóban tőlünk tanulja és ez a későbbi akaratosságához nagyjából 75%-ban járul hozzá. Ha az anya vagy az apa (vagy mindketten) önmotiváltak, szenvedélyesek, határozottak és céltudatosak, akkor jó eséllyel a gyermekeik is megtanulják tőlük mindezt.

Felmerül a kérdés: ha tőlünk tanulja ezt a viselkedést, akkor vajon, ha másként viselkednénk, akkor az jó lenne neki és nem lenne olyan akaratos? Egyáltalán nem. Kibújni nem tudsz (és nem kell) a bőrödből csak azért, hogy a gyereked másnak lásson, mint amilyen vagy. Viszont szülőként te is tudsz a saját magad jobb verziójává válni. Felismerni, hogy az akaratosságnak milyen előnyei és hátrányai vannak az életben és megtanulhatod használni azokat. Például megtanulhatsz néha kompromisszumokat kötni ráfeszülés és „márpedig az lesz, amit én akarok” helyett, megtanulhatod priorizálni a gyermeked felé az elvárásokat, tilalmakat és megtanulhatsz olyan módszereket, amik segítenek pontosabban és hatékonyabban kommunikálni a gyermeked felé a kéréseidet (pl. Beszélj úgy, hogy érdekelje) és elsajátíthatod az inkább taníts, mint tilts -módszert is.

Későbbi szociális tapasztalatok A gyermeked sokat tanul meg magáról a közösségben is. A szocializáció során megtanulja, milyen taktikával, viselkedéssel tud érvényesülni. Az akaratosabb gyerekek gyakran azzal, hogy vezető szerepet vállalnak a csoportban pl. játékokat találnak ki, amikben a többieknek ők „osztják ki” a szerepeket, szívesen vesznek részt különleges feladatokban (pl. ők akarnak lenni a naposok vagy segíteni az óvónéninek). A közösségben a gyermek megtanulja, hogyan érje el a céljait és vonjon be ebbe másokat is. Itt megélheti az önállóságát és még önállóbbá, ügyesebbé válhat, ugyanakkor az akaratosabb gyerekek gyakran túl önállóak, szembeszállnak a feladatokkal, ha nincs kedvük megcsinálni őket, megmondják a véleményüket és sok panasz érkezhet rájuk az engedetlenségük miatt is. Éppen ezért fontos, hogy olyan pedagógusok foglalkozzanak velük, akik nem akadályt látnak bennük, hanem lehetőséget és akik megfelelő irányba terelik őket.

Tényleg erős akaratú a gyereked?

A szülők többsége állítja, hogy a gyermekük erős akaratú, de valójában nem minden ellenkező gyerek erős akaratú is egyben. Az akaratos viselkedés, ellenállás, az együttműködés hiánya nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyerek akaratos jellem is egyben. Néhány helyzet, amikor a gyerek akaratosan viselkedhet:

1. Dackorszak

Nagyjából 10 hónapos kortól 2,5 éves korig a csecsemőből kisgyermekké cseperedő gyerekek elkezdik tanulni és megérteni a világot és benne a saját helyüket. Ebben a korszakban nagyon erős bennük az ösztönös vágy a világ megismerésére, ezért nehezen viselik el, ha valaki vagy valami megakadályozza őket ebben (pl. megtiltod, hogy valamihez hozzányúljon).

Ebben a korban jut el a kicsi onnantól, hogy „teljesen anyától függök” odáig, hogy „magamban is életképes vagyok”, azaz az „anya-bizalomból” kialakul az önbizalom. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra a kicsi egyik nap még rajtad csüng, másnap meg vakmerő mutatványokat végez, a következő nap pedig megint „anyás”. Ugyanakkor pont ebben a korban kezdik el úgy érezni az anyák, hogy most már „elég nagy” a gyerek ahhoz, hogy önállóbb legyen, ami viszont őt megijeszti és erre tiltakozással, makacskodással reagál vagy még anyásabb lesz.

Miközben igyekszik megérteni a világot, keresi a kapaszkodópontokat is. Úgy gondolja, hogy amit megtanult, az csak úgy lehet, ezért mereven ragaszkodik a szokásaihoz, mert ezek biztonságérzetet nyújtanak számára. Emiatt alakulnak ki aztán olyan szokások, mint pl. hogy csak egyféleképpen lehet elaltatni vagy csak mesenézés közben eszik.

Mindezek miatt a gyerek makacsnak tűnhet, de valójában ezeket később kinövi és túllép ezen az időszakon, nem marad mindig ilyen akaratos.

2. Összehangolódás hiánya

A gyermekkorunkból sokan azt az elvet hoztuk magunkkal, hogy a gyereknek meg kell tennie, amit a felnőtt kér és meg kell előzni, hogy a gyerek „elkanászodjon”, ezért, ha a gyermekünk ellenkezik, próbálja az akaratát érvényesíteni vagy a véleményét elmondani, arra eleve elutasítóan reagálhatunk. Ez a gyermekben belső bizonytalanságérzést okoz, hosszútávon pedig aláássa a szüleibe vetett bizalmát, ezért elkezd ellenkezni velünk, nem akar együttműködni, próbálja a maga útját járni.

Ahhoz, hogy ezt elkerüljük vagy helyreállítsuk, minden korban a kapcsolódás helyreállításán át vezet az út. Ha a gyermekünk kapcsolódik hozzánk, akármennyire is önálló, akaratos személyiség, jobban szót tudunk vele érteni és hallgatni fog ránk. A biztonságos kötődés a nevelés alapja minden életkorban.

Hogyan lehet visszaállítani vagy megőrizni a kapcsolódást? Úgy, hogy minőségi és mennyiség időt egyaránt töltünk együtt. Családi programok, amik mindannyiótoknak örömet okoznak, családi tradíciók (pl. minden vasárnap közös séta, minden este közös vacsora, mit csináltok karácsonykor stb.), közös játék, beszélgetés, közös sport és házimunka, az, hogy meghallgatod a gyerekedet, kikéred a véleményét és figyelembe veszed, nyitottan fordulsz felé, őszintén válaszolsz neki, ha kérdez, nyitottan és kíváncsian fordulsz felé akkor is, ha nem tűnik érdekesnek, amit mond (pl. videójátékokról mesél): ezek néha talán fárasztónak tűnhetnek, de ezek segítenek abban, hogy a gyermeked megélje a családi élet nyújtotta biztonságot, örömet és azt, hogy tartozik valahová, ahol szeretik és elfogadják őt.

3. Változások a gyermek életében

Amikor a gyermeked életében sok minden változik (pl. költözés, óvodaváltás, iskolakezdés, testvére születik stb.), akkor felborul a biztonságérzete. Keresi a kapaszkodókat és, ha a szüleitől nem kapja meg ezeket, akkor megpróbálja a maga eszközeivel megteremteni ezeket pl. dacolni kezd, akaratoskodik, parancsolgat, mindenkinek megmondja, mit csináljon.

Ugyanez történik akkor, ha belső változás történik benne, pl. beszélni tanul vagy a szobatisztaságot próbálja elsajátítani. Ezek sok extra figyelmet és energiát igényelnek tőle, ráadásul nagy a külső elvárás is, hogy végre megtanulja őket, ami belső feszültséget okoz. Ezt ellensúlyozandó (mivel másként még nem képes enyhíteni ezt), a gyermek elkezdhet sokkal akaratosabban viselkedni, mint máskor.

4. Túlzásba viszi

Miközben a kisgyerek egyre önállóbbá válik, átmenetileg annyira megörülhet az új képességeinek, hogy egy kicsit túlzásba viszi őket. Pl. megtanul felvenni 1-2 ruhadarabot és innentől kezdve mindig ő akar öltözni egyedül. Ilyenkor az segít, ha engedjük őket sokat gyakorolni az adott képességet pl. játékos helyzetekben, így kedvére próbálgathatja és ügyesedhet az adott területen.

5. Túl sok tilalom

Ha a gyereknek mindent megtiltanak, ha folyton azzal találkozik, hogy büntetést vagy fegyelmezést kap bármit is szeretne csinálni, annak nem az a következménye, hogy elmegy tőle a kedve, hanem az, hogy még jobban akarja. Miért? Mert a kíváncsisága és a fent már említett felfedezés iránti vágya nagyon erős. Mivel folyton falakba ütközik elkezdi áthágni azokat. Ebből lesz az, hogy a büntetéstől való félelem nem elveszi a kedvét attól, amit megtiltottak neki, hanem akkor fogja csinálni, amikor senki sem figyel oda. És mondani sem kell, milyen balesetveszélyes helyzetekhez vezethet mindez…

Például megtiltod neki, hogy felmásszon a létrára, ezért ő felmászik akkor, amikor nem látod, majd leesik és megüti magát. Ha felügyelettel felmehetne, miközben fogod és megtanítod neki, hogyan kell óvatosan felmenni és lejönni, akkor kielégítené a kíváncsiságát és a későbbiekben bízhatnál benne, hogy már tudja, hogyan kell csinálni.

6. Túlfeszített, rohanós életvitel

A modern családok legnagyobb ellensége. Sok a program, sok a tenni- és intéznivaló és ti egyikről sem szeretnétek lemaradni. Mindig időre mentek valahová, mindig el kell indulni, ezért rengeteg a veszekedés amiatt, hogy „induljunk el, készülj össze, gyorsabban, miért nem csinálod?!” A túl sok kötöttség nem tesz jót a gyerekeknek. Ők még a jelenben élnek, a fejlődésükhöz sok szabad játékra van szükségük és nem értik azt sem, miért van a sok „kell” és a sok határidő. A gyerek persze ellenállással reagál erre, nem működik együtt. De abban a pillanatban, hogy nincs ez a sok feszültség, rögtön „megjavul” és például a nyári szünetben sokkal kezelhetőbbé válik.

Érdemes tehát felülvizsgálni, tényleg annyira fontos-e az a sok tennivaló. Nem lehet-e gyorsabban, hatékonyabban elintézni pl. a hivatalos dolgokat, bevásárlásokat online, az intéznivalókat egyszerűbben, a programokat szervezettebben? És érdemes azt is átgondolni, vajon tényleg kellenek-e ezek a tennivalók? Miért is akarjuk őket? Tényleg szükség van-e rájuk? Saját belső meggyőződésből vagy inkább külső nyomásra hajtjuk magunkat ennyire? Mi történik, ha később érünk oda vagy, ha máskor intézzük el? Nyilván vannak olyan dolgok, amiket muszáj elintézni, de a túlfeszített tempóból gyakran úgy tudunk visszavenni, ha felismerjük, hogy mindezt nem a világ kényszeríti ránk, hanem csak mi érezzük úgy, hogy muszáj beszállnunk a mókuskerékbe.

7. Erős kortársi hatás

A gyerekek hatással vannak egymásra és ez normális. Már az óvodában és kisiskolás korban sok mindent eltanulnak a csoporttársaiktól, ezeket a viselkedésmódokat azonban a szülői jó példa még általában ellensúlyozni tudja. Amikor viszont már nagyobb a gyermek és egyre önállóbb, megnő a kortársak szerepe. Ez egyáltalán nem gond, a fejlődés természetes része, hogy a gyermek felismeri, hol a szerepe a közösségben és megtanulja magát másokhoz képest viszonyítani. Ha azonban a kapcsolata a családdal gyengül, a kortársak szerepe megnő az életében (mert valahova szeretne tartozni, ez biztonságérzetet nyújt a számára). Ilyenkor elkezdi őket utánozni, átveszi a szokásaikat és az otthonról érkezett tanácsok, intelmek, kérések már nem érnek célba nála, mert a társai szerepe nagyobb, mint a családé, a szülőké. Úgy tűnhet, mindennel ellenkezik és akaratos, holott egyszerűen csak a kapcsolata változott meg velünk.

Ennek azonban egyáltalán nem kell így lennie! Ha dolgozunk azon, hogy a gyermekünkkel való kapcsolatunk megmaradjon, akkor iskolás- és kamaszkorban is megmarad majd a szülői hatás és az együttműködésre való nyitottság.

Hogyan érts szót akaratos gyermekeddel?

1. Ne menj bele minden játszmába!

Az erős akaratú gyerekek gyakran hajlamosak a szüleikkel való hatalmi harcra. Azonban a csatához két emberre van szükség. Nem kell minden vitán részt venned, amire meghívást kapsz! Ha a 4 évesed ellenkezik, neked nem kell 4 évesként viselkedned 🙂 Vegyél mély levegőt és mondd azt, hogy „nem megyek bele a vitába”. Ismerd fel, hogy a gyereked nem azért mond nemet, mert direkt packázni akar veled! (itt írtam le, mi minden miatt mondhat egy kisgyerek nemet és mit lehet tenni ilyenkor)

2. Ne utasíts, hanem vezess!

Senki sem szereti, ha megmondják neki, mit kell tennie, de az erős akaratú gyerekek egyszerűen elviselhetetlennek tartják ezt. Elkerülheted a hatalmi harcot, ha elmondod a gyermekednek, hogy megérted őt, ugyanakkor ragaszkodsz ahhoz, hogy határt szabsz neki. Próbálj nyer-nyer megoldásokat keresni és olyan kompromisszumokat kötni, amik révén elkerülhetőek az állandó konfliktusok, ugyanakkor mégis a jó irányba tereled őket.

3. Adj neki feladatot!

Ha a konfliktusok mindig adott helyzetekben jelentkeznek, készülj fel rá előre és adj neki olyan feladatokat, amikkel lekötheti az energiáit ahelyett, hogy az ellenállásba tenné bele őket! Pl. ha nem akar hazaindulni a játszótérről, ahelyett, hogy vitatkozni kezdenél vele és végül nagy nehezen elvonszolnád onnan, először beszéld meg vele, hogy pakoljátok össze a játékokat, de még utána hintázhat, aztán engedd meg neki, hogy ő tolja ki a kocsit a játszótérről vagy ő mondhatja meg merre mentek haza, így élvezni fogja az önállóságot és dacolás helyett együttműködik majd.

4. Tanítsd tiltás helyett!
Az erős akaratú gyerekek mindig tapasztalati úton tanulnak. Ők nem fogadják el, hogy valami veszélyes csak azért, mert azt mondtad, hanem meg kell győződniük róla, hogy tényleg az. Éppen ezért ne szavakkal próbáld őket nevelni, hanem add meg nekik a tapasztalás lehetőségét, de biztonságos úton (pl. legyél ott vele, mutasd meg, milyen közel mehet, hogyan kell megfogni valamit, mire kell vigyázni stb.)

5. Engedd, hogy ő mondja ki a helyes választ!

Ahelyett, hogy például reggelente nyaggatnád egyik feladattól a másikig terelve, kérdezd meg tőle, miket kell még megcsinálnia, mielőtt elindultok. Közösen szedjétek össze a tennivalókat, dicsérd meg, ha ügyesen elmondta őket és utána bíztasd, hogy végezze is el. Mivel végiggondolta, ezért önállóbbnak érzi majd magát és szívesebben elvégzi, mintha te nyaggatnád érte.
Sokszor segít az is, ha a feladatokat közösen összeszeditek, felrajzoljátok egy táblára vagy papírra és, amikor egyet elvégzett, kiszínezheti vagy felragaszthat egy matricát a táblára, ez sikerélményt ad neki.

6. Engedd választani!

Ha nem akar valamit megcsinálni, az nem azért van, mert tényleg nem akarja azt az adott dolgot, egyszerűen csak az akaratát próbálja érvényesíteni. Ilyenkor segít, ha ajánlasz neki két számodra is elfogadható lehetőséget, amikből választhat (pl. Most induljunk el haza vagy tíz perc múlva?)

7. Adj neki hatalmat a saját teste felett!

Amíg a baba kicsi, fizikai erőfölényben vagy vele szemben, fel tudod kapni, ha rossz irányba indul és akkor is feladod rá a nadrágot, ha sír, hogy nem tetszik neki az öltöztetés. Sokan még a totyogókkal, kisgyerekekkel szemben is érvényesítik ezt, ami nem is gond, azonban az erős akaratú gyerekek nehezen viselik az erő érvényesítését és ők szeretnének rendelkezni a testük felett.

Ha például nem akarja felvenni a kabátját, ne erőltesd rá azt hangoztatva, hogy meg fog fázni és beteg lesz, inkább mondd ezt: „Úgy hallom, nem akarod felvenni kabátodat. Elég hideg van és én felveszem az enyémet, de rádbízom, ha úgy gondolod nem fogsz megfázni, eldöntheted felveszed-e. Ha nem, akkor betesszük a hátizsákba és hozod magaddal, így ha mégis fáznál és szeretnéd, felveheted.”

8. Kerüld el a hatalmi harcokat rutinok és szabályok használatával!

Így nem te leszel az a rosszfiú, aki folyton nyaggatja őket, hanem a szabályra hivatkozhatsz. Pl. „Tudod, a szabály az, hogy evés után kezet mosunk.”

Az éppen aktuális szabályokról (azokban a kérdésekben, ami aktuálisan problémát okoz neki) lehet készíteni egy házirendet is, amit a gyerek „aláír” (pl. az óvodai jelével), vagy „szerződést”, amiben rögzítitek, miben állapodtatok meg, így később erre lehet hivatkozni.

Ez az esti lefekvésnél is működhet. Ha pl. a gyereked mindig húzza az időt és újabb meg újabb tennivalókat talál ki, amikkel még az ágyad mellett tarthat téged, bevezetheted, hogy előre megkérdezed tőle, miket szeretne ma este csinálni veled mielőtt elalszik (pl. olvass el 3 mesét, aztán adj neki inni és vidd el pisilni), ezeket írd fel magadnak, este csináljátok végig és utána mondd neki, hogy „látod, mindent megcsináltunk a listáról, amit kértél, most már lehet aludni”

9. Ne feszüljetek egymásnak!

Az erőltetés mindig szembeszálláshoz vezet. Ha erőltetsz valamit a gyerekednél, az kicsit megijeszti őt, bizonytalanságérzést okoz nála, ezért önkéntelenül is arra sarkallja, hogy megpróbáljon ő irányítani, azaz szembeszáll veled.

A gyerekek még éretlenek gyakran azért is csatába szállnak, hogy mindenáron bizonyítsák az igazukat (Gondolj csak arra, hány felnőtt csinálja ugyanezt az internetes vitákban, képtelenül arra, hogy elfogadja a másik álláspontját! Mit vársz akkor egy gyerektől, aki még elsősorban csak a saját szempontjait képes figyelembevenni – hiszen még gyerek). A legjobb, ha ilyenkor megállsz, mély lélegzetet veszel és emlékezteted magad arra, hogy gyermekeddel vívott harcban mindig elveszíted a legfontosabbat: a kapcsolatot. Ha kétségeid vannak, mondd inkább ezt:
„Rendben, ezt te döntheted el.” Vagy, ha erre nincs mód, akkor mondd el neki, melyik az a része a dolognak, amiben ő dönthet (anélkül, hogy veszélyeztetné az egészségét vagy a biztonságát).

10. Hallgasd meg!

Te felnőttként úgy gondolhatod, mindent jobban tudsz. De az erős akaratú gyereknek van egy nézőpontja, amely erősen tartja magát és ezt próbálja védeni mert fontosnak tűnik a számára. Ha nyugodtan meghallgatod őt és tükrözöd a szavait, megértheted, miért is ellenkezik és a helyes irányba terelheted.

Ha például nem akar fürdeni, kérdésekkel és válaszokkal terelheted őt a kompromisszum felé: „- Úgy látom, nem szeretnél fürdeni, de miért?”
„Tényleg félsz a víztől? Miért gondolod, hogy veszélyes lehet?”
„Tudsz olyanokról, akik nem félnek a víztől?”
„Vajon a halacskák miért nem félnek?”
„Mi lenne, ha magaddal vinnél egy halacskát a vízbe?”

11. Kapcsolat mindenekfelett

Ahhoz, hogy a gyermeked bízzon benned és hallgasson rád, elsősorban jó kapcsolatra van szüksége veled. Az a gyerek, aki jól érzi magát, érzelmi biztonságban van jól is viselkedik. Akkor is, ha egyébként határozott és erős akaratú. A legtöbbet azzal tehetsz érte, ha nem lenevelni akarod őt a határozottságról, hanem nyitott vagy az igényeire és segíted őt abban, hogy ezt a különlegesen erős képességét megtanulja a javára fordítani az életben.

Hogyan neveld makacs gyermekedet? Miért makacskodik és hogyan vedd rá az együttműködésre? Tanuld meg itt >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Comments are closed.