A Suttogó titkai

Az amerikai írónő, Tracy Hogg könyve talán az egyik legnépszerűbb olvasmány azon anyukák körében, akiknek gyermeke krónikus rosszalvó. A könyv mindkét kötete kapott hideget és meleget is a kismamák által látogatott fórumokon, könyvértékelő oldalakon. Egy biztos: a Suttogó titkaiban többi könyvtől merőben eltérő stílusban olvashatunk arról, hogyan kell megoldani a baba körüli problémákat.

A Suttogó titkaiA könyvben jópár olyan dolog van, ami az amerikai igényekről szól és szöges ellentétben áll a jelenlegi hazai trendekkel. A szoptatásról és a tápszerezésről például úgy ír, mintha egymás természetes alternatívái lennének, melyek között az anya kedve szerint választhat. Nyilván az USA-ban a tápszerezés azért is elterjedtebb, mint idehaza, mert az anyák hamarabb visszamennek dolgozni, de ezt a különbséget a magyar kiadás kapcsán nem emelték ki, ezért a hazai olvasók számára úgy tűnhet, hogy a kétféle táplálási mód egymás alternatvája. Persze, ha valaki nagyon betartja a Suttogó titkaiban leírtakat, könnyen előfordulhat, hogy hamarosan valóban tápszerre szorul majd a babája, tekintve, hogy az írónő már egészen kicsi kortól kezdve 3, majd 4 órás etetési időközöket javasol. No, ez az, ami teljes mértékben az igény szerint szoptatás és a megfelelő tejtermelés elérése ellen való. A Suttogó titkaiban olyan egészen elképesztő megoldásokkal is találkozhatunk, mint a gyermek ébresztőórával való szoktatása a határidőkhöz, azaz ahhoz, meddig tart a játékidő és meddig játszhat az egyes játékokkal. No komment.

Írhatnék még sok-sok kritikát a könyvről, azonban most inkább kiemelnék néhány olyan módszert, amit használhatónak és jónak tartok.

Napirend A napirendre szoktatásra dr.Spock óta mindenki úgy tekintett, mint valami rettenetes dologra. Szüleink idejében ugyanis még szigrú, óra szerinti napirendhez szoktatták a babákat: három-négy óránként mindig ugynabban az időpontban evés, mindig ugyanakkor alvás, és ha netalán szegény baba kicsit korábban éhezett meg, akkor is ki kellett várni a következő etetési időpontot. Ezzel szemben Tracy Hogg azt mondja, hogy a dolgok sorrendje számít. Az általa 4É módszernek elnevezett rendszer szerint az evés (Étkezés) után mindig játék (Ébrenlét) kell, hogy következzen, majd jöhet az alvás (Édes álom), és ekkor jut idő végre magunkra (Én). Ez a módszer az első hónapokban jól követhető, és kellőképpen rugalmas ahhoz, hogy az anyuka se vesszen el teljesen a teendők tengerében és a baba is jólérezze magát. Ha idő előtt megéhezne (pl. növekedési ugrás miatt), a játékidőben kedvére ehet, és nem következhet be az, hogy evés után elalszik, aztán felkel és megint éhes, de megint bealszik szopizás közben. Számára is jó, hogy az alvásidőre kifárad és kevesebb gond van az elaltatással, hiszen pontosan tudja, mikor kell elaludnia és már eléggé fáradt is akkorra.

Hiszti és kisgyermekkor A kisgyermekkori akaratoskodás, rossz szokások és hiszti kezelése tekintetében is sok jó gondolatot közöl a Suttogó titkai. Például azt, hogyan segthetjük gyermekünket az önállósodás útján. Sok anyuka hajlamos mindenben segteni a gyereknek, megmutatni, mit hogyan csináljon, játék közben is folyton a segítségére sietni, ha elakad valamiben. A könyvben jó leírást találhatunk arról, miért érdemes hagyni, hogy a gyerek egyedül oldjon meg dolgokat, miben és hogyan dönthessen már egészen kicsi korban egyedül a gyerek milyen feladatokat bízhatunk rá, és hol vanaz a pont, ahol már közbe kell lépnünk. A hisztiről és az akaratoskodásról a magyarázatok mellett remek esettanulmányokat is olvashatunk.

Az ÁBCD módszer A könyv azt tanácsolja, bármilyen problémánk adódik a gyermekkel kapcsolatosan,először is: Á: Álljon félre!, azaz figyeljük meg a gyermek viselkedését, próbáljuk eg kiderteni az okokat. Utána: B: Bátorítsa!, azaz igyekezzünk elérni hogy a gyermek magától megoldja a problémát, és rájöjjön a helyes megoldásra. ezután könnyítsük meg a pici helyzetét és megoldást azzal, hogy csökkentjük a feléje irányuló ingerek és terhek számát, ezt ő úgy nevezi: C: Csökkentsen! Ha pedig sikerrel jár: D: Dicsérjen!, azaz azonnal dicsérjük meg.

Alvás: a Suttogó módszer A Suttogó titkait a legtöbben az elalvásra szoktató módszer miatt veszik meg. A módszer lényege, hogy a babának meg kell tanulnia egyedül elaludni. A módszert nem szabad 8 hónapos kor alatt elkezdeni, de felhívja a figyelmet arra is a írónő, hogy túl sokáig se várjunk, mert egyre nehezebb lesz az átszoktatás és egyre tovább tart majd.

Az egészen kicsik számára azt javasolja, hogy mikor mi magunk is mennénk lefeküdni, előtte vegyük ki a kicsit a kiságyból és félálomban etessük meg, így valószínűleg éjszaka is később éhezik majd meg és nem fog az éjszaka közepén felkelteni bennünket. Ez az ún álometetés, ami van, akinek beválik, van akinek nem. Az újszülötteknél, 3-4 hónapos korig általában jó (de ismerek olyan babát is, akinél nem működött), amikor már a fogzás is elindul és megzavarhatja az álmát.

8 hónapos kor után következik a tutinak mondott módszer, amely nagyjából a következőképpen néz ki: este ugyanabban az időpontban és ugyanazzal a szertartással körülvéve előkészíted az alvást (vacsora, fürdés, mese, puszi), lefekteted az ágyba a kicsit. Ha sír, megnyugtatod, de nem veszed ki az ágyból. Ha feláll az ágyban, visszafekteted a helyére. Mindezt addig, amíg nem alszik el. Ha éjszaka felébred, ugyanez az eljárás érvényes: nem szabad kivenni, simogatni lehet, megnyugtatni, visszafektetni a helyére, amíg el nem alszik.
Az első éjszaka kitartó gyerek esetén akár másfél-2 óráig is eltarthat, mire álomba szenderül, de ez az időtartam éjszakáról éjszakára csökken majd, míg végül a kicsi át nem alussza az éjszakát.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

115 Comments

Comment navigation

  • Ági

    2011. április 12. kedd

    Kedves Ági és Többiek!

    Ikerlányaim 1 évesek. Egy szobában alszanak. Az egyik még mindig kel éjszaka és 2dl tápszer után simán alszik reggelig. Szeretném ha átaludná az éjszakát, de az a módszer nem akalmazható, hogy hagyjam sírni, mert felkelti a testvérkét. Kicsi a lakás, úgyhogy másik szobába sem tehetem. Egyébként aki átalussza az éjszakát nagyon bevacsorázik és 3dl tápszert iszik, míg aki nem alussza át alig falatozik és 1dl tápszert iszik.
    Érdemes egyáltalán foglalkoznom azzal, hogy átaludja az éjszakát vagy vannak olyan gyerekek akiknél ez csak később lehetséges?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Hozzászólnék az altatáshoz 3 bevált ötlettel:
    1. Olvastam Tracy Hogg Suttogó könyveit és ikrekre sokminden nem alkalmazható. Pl. a suttogva, hátat paskolva elaltatás sem. Hiszen két gyereket képtelen voltam egyszerre álomba paskolni. Pláne nem rendszeresen. Próbáltam, nem megy. Amíg picik voltak hintaszékben altattam őket, egyszerre kézben tartva, majd áttettem az előre elkészített körbepárnázott díványra, hogy ne guruljanak szét és utána óvatosan betettem az ágyukba. Ez kb 4 hónapig működött.
    2. Később minden mozgatásra újraébredtek, úgyhogy sokszor énekelve elringattam az egyiket, míg a másik bömbölt sajnos a lábamnál, viszont a sírás miatt elfáradt gyerek utána könnyen elringatható volt. (Arra gondoltam, hogy türelmet tanul a bömbölő, nem szabad arra gondolni, hogy beteg lesz a sírástól. Nem lett beteg.) Ezt az időszakot csak úgy tudtam elviselhetővé tenni, hogy a szomszéd nénit hívtam segíteni ringatni. Ha nem jött, akkor maradt a bömbölve altatás. Ezt újabb 4 hónapig „alkalmaztam”.
    3. Jelenleg ha egyedül altatok azt a babát altatom elsőnek, aki kel éjszaka, a másik addig le-föl mászkál a lakásban. Önállóan megtanult cumisüvegből eszegetni (csak kortyolgat) így lefoglalja magát (néha magára borítja és át kell öltözteni, vagy szőnyeget kell pucolni miatta, de ezt majd rendbeteszem, ha az első alszik). Az elringatott tesót együtt kísérjük az ágyához, majd felveszem a másodikat és hintaszékes, dalos altatást kap sötét szobában. Az első babát nem altathatom hintaszékben, mert véletlen fellöknénk a bóklászó testvérkét. Mindig ez a sorrend, így tudják mi és ki következik. Most mindig csak félálomig ringatom őket, remélve, hogy így eljutunk oda, hogy ha járnak maguktól menjenek az ágyba és ott aludjanak el maguktól.

    Egy megoldatlan vagy félmegoldásos altatás van havonta 1 hétvégén, amikor a nagyinál alszunk. Ott annyira örülnek nekik, hogy a mama és a papa egyfolytában foglalkozik mindkettővel, egy percre sincsenek egyedül és persze nem akarnak egyedül aludni sem, úgyhogy ott csak kézben alszanak el és teljes álomban tesszük az ágyukba őket. Hozzáteszem, hogy ott én is nehezebben alszom el. Más környezet, nem saját ágy.

    Végezetül azoknak akik azt valják, hogy nem szabad sírni hagyni a gyereket elmondanám, hogy én sem szeretem, ha sírnak, de kénytelen voltam elfogadni. Nagyon nehéz megkeményíteni az anyai szívet és hagyni sírni őket, de ha mindig csak vígasztalnék és egyiket a másik után venném kézbe káosz lenne az életem és egész nap csak dajkálnék.

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      Vannak olyan babák, akik másfél éves korig felébrednek éjjel egy alkalommal még enni, egyszerűen csak azért, mert tényleg éhesek. Ha neki gyorsabb az emésztése, akkor egyszerre csak kevesebbet tud enni, ezért hamarabb megéhezik, ezzel nem kell foglalkozni és nem is kell erőltetni, később, ha már mást vacsoráznak, nem fog felébredni.

    • Eccs

      2011. április 27. szerda

      Sziasztok!
      Kislányomat (most 4 hónapos) a Suttogó szerint nevelem, nem azért, mert maradéktalanul elégedett vagyok vele, hanem mert így szoktuk meg, már nem lenne lehetséges és hasznos a gyökeres váltás.

      Van, amiben a Suttogó módszere tökéletes. Itt a napirend szerint nevelés és az altatás módszereit említeném. Gyerekünk ezáltal kiegyensúlyozott és jól alvó csecsemő, aki végigalussza az éjszakákat.
      De!
      Nagyon súlyos hibának tartom az etetés kérdésénél a napirend szerinti szoptatást, mint kizárólagos alternatíva megemlítését. Mivel én (sajnos) más szakirodalmat nem olvastam, nem is tudtam az igény szerinti szoptatás lehetőségéről, fel sem merült… Ráadásul nem tudtam a cumi és a cumisüveg szoptatásra való káros hatásairól sem. Így kislányom rutinos cumisüveghasználó, de szopni sosem tanult meg rendesen, így már a 2.dik hónaptól tejgondok voltak, mára már szinte csak tápszeres a babám.
      Visszagondolva, bárcsak igény szerint szoptattam volna, vigye a fene a napirendet. Hiányzik a szoptatás élménye, és ez a fajta közelség a csecsemőmmel. Mondjuk ki: elkeseredett vagyok és nagyon mérges a Suttogóra. Igaz, az éjszakáink nyugodtak, kipihentek vagyunk, de hol van az élmény, amiről álmodtam, hogy a babám a cicimen „csüng”… Szóval mindenkinek javaslom, hogy ne neveljen kizárólag 1 fajta szakirodalom szerint, mindig nézzetek utána mindennek több helyen.

    • Jude

      2011. május 28. szombat

      Kedves Ági!
      Nekem is egy évesek az ikerlányaim és ugyanez a helyzet. Egyikük kel éjjel és csak evéssel (korábban szopival, most már tápszerrel) alszik vissza.
      A Suttogó altatós részeit pont, ahogy az előttem szóló, ikrek esetében nem tudtam alkalmazni. Ha próbáltam, nekem az ágyban a sírós baba szimpla hátsimivel nem nyugodott le. Egyszer próbáltam, meddig bírja hátsimivel a sírást, de amikor már zilálva vette a levegőt, feladtam, ez kb 30 perc után volt. Így maradt a ringatás nála (a másik ujjszopós és elalszik, elaltatja magát szépen).

  • Szilvi

    2011. március 29. kedd

    Sziasztok!
    Szeretném kipróbálni a suttogó módszert én is,de nem tudom 1hónapos kislányom nem túl fiatal-e hozzá.Nálunk is alvási problémák vannak.Éjszaka egyszer kell fel, de az elalvás nem megy,nappal még inkább nem. Látom rajta az álmosság jeleit,berakom az ágyába megsimogatom de már amint elhagyja a kezem üvölt,néha olyan fáradt hogy szinte összecsuklik, de a kiságyban egyszerűen nem marad, kézben pedig nem aludhat,de a kézben alvás is képes ordításba átcsapni.Ha hagyom sírni képes 20percig is sírni,de ha felveszem az se használ, nem tudom milyen módszerrel lehetne egyedüli elalvásra rábírni.Egy szobában van velünk szóval elég kimerítő tud lenni, de más lehetőségem sajna nincs.Remélem tud segíteni valaki.

    Köszönöm
    Szilvi

  • Szilvi

    2011. március 29. kedd

    Szia!
    Nem tudom mit próbáljak ki, de egyre aggasztóbb nálam is a helyzet.Egy hónapos lányom akármennyire álmos nem képes csak ordítva elaludni, ha felveszem akkor se hagyja abba, próbáltam már azt is hogy hagyom sírni,de az meg 45perc mire elalszik, ki képes addig hallgatni?Pedig csak álmos lehet, majd bealszik,ahogy kiságy,ordítás.Mit lehetne tenni már nem tudom.Gondoltam kipróbálom a könyvet, de a paskolás nem vált be,de a kezemben persze képes aludni.

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      A megoldás a napirendben keresendő. Az újszülöttek többsége az első pár hétben csak eszik és alszik, de 3-6 hetes korban a többség elkezd kevesebbet aludni, és ilyenkor a szülők nem tudják, mitévők legyenek. Az ébrenléti idő egyre hosszabb lesz – ez természetes. 1 hónaposan 1-1,5 órát tud fentlenni két alvás között a baba ébren és mivel 3 óránként eszik, két evés között általában 1-1,5 órát alszik. Ha csak fél órát alszik az azért van, mert nem magától aludt el, hanem elaltattátok, illetve gyakori hiba, hogy evés után elalszik a baba azonnal, lefektetik, aztán 20-30 perc múlva a saját emésztése ébreszti fel. A szopizás ugyanis kiváltja a kicsiből az emésztési ingert is.

      Ebben a korban a babák alvás után kb. 1-1,5 órát tudnak egyhuzamban ébren lenni, utána már nagyon fáradtak. Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos (kb. 1-1,5 óra ébrenlét után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog.
      Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.

      A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad és akkor kezdődik megint a 20 perc előlről. Kb. 20 perc után viszont már nem riad fel, mert akkor már mélyen alszik, ezt kéne kivárni.

  • Ági

    2011. március 21. hétfő

    Kedves Ági!
    A segítségedet szeretném kérni egy 4 hónapos és egy 3 éves kislány napirendjének a kialakításában. A problémám a következő. A pici lányom sajnos már nem szopik és a tápszert kb. 1 hónapja visszautasítja. Több tápszert is kipróbáltunk, orvosi vizsgálatokon is túl vagyunk, amiből igazán csak az derült ki, hogy teljesen egészséges csak éppen nem ízlik neki a tápszer. Ennek következtében odáig jutottunk, hogy csak félálomban hajlandó megenni a tápszert. Így mikor alszik vele foglalkozom, mikor felébred szintén vele foglalkozom, igaz már akkor a nagyobbik lányommal is közösen. De nagyon nagy szüksége van a 3 éves lányomnak arra, hogy legyenek olyan programjaink, vagy akár csak napi 1-2 óra, amikor kizárólag vele vagyok.
    Az orvosunk tanácsolta, hogy lassan kezdjük el a hozzátáplálást, amit meg is kezdtünk, de még ugye nem várható el a pici lányomtól, hogy kiváltson egy-egy etetést nála.
    Egyébként nagyon jó baba. Nem sírós, nem nyűgös. Igazán az éhségét sem jelzi. Hajnal 4-kor ébred ekkor kap tápszert, amit ilyenkor el is fogad, majd alvás, aztán 7-kor kelünk és ekkor már nem kell a tápszer, de a tejpépből is csak nyalogat. Mikor aztán elalszik jön a tápszer, és ez így van 3-3,5 óránként. Este 7-kor fürdés, aztán alvás, majd este 11-kor még álmában megetetem és alszik hajnal 4-ig. Hogyan lehetne rávenni a kis Drágát, hogy ébren egye meg a tápszert?
    Hogyan tudnám azt elérni, hogy déli 1-2-kor együtt tegyem le őket aludni?
    Köszönöm a segítséged!
    Üdv.Ági

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      A két gyerek alvását akkor tudod összehangolni igazán, amikor már a kicsi is csak 1x alszik.
      Amit meg lehet próbálni, azok az ízesített tápszerek: 1-esből banános létezik (Humana), ezt a válogatósabb babák is szokták szeretni, 2-esből (6 hónapos kor után) már van többféle íz is.

  • Niki

    2011. március 12. szombat

    Kedves Ági!

    Én az alvásos részhez szólnék hozzá…. Mikor kisfiam még kisbaba volt, már akkor írtam Neked, hogy gond van az alvásával. Elolvasva a módszert amiről a könyv ír sajnon nekünk ez nem vált be..

    Rudi most múlt 1 éves. Éjszaka felkel 5-6 alkalommal is…Eddig mindig kapott enni is éjszaka, de mivel utána ugyanúgy kel, valószínüleg nem ez a probléma.
    Feléred, kivárom, hogy visszaalszik e magától, vagy be kell menjek megnyugtatni.. ( van, hogy magától visszaalszik, de ez a ritkább) .
    Bemegyek, ha áll visszafektetem, ha csak fekszik esetleg megitatom, cumi simogatás és édesdeden alszik tovább… kb 1,5 órát.

    Ez már így megy mióta megszületett.

    Több dolgot kipróbáltunk már, az óra a szobában, teljes sötétség, félhomály, aludjon a mi szobánkban, külön…stb. Eddig semmi nem segített..ugyanúgy ébred!

    Mivel a könyvek által nyújtott lehetőségek nagy részét kipróbáltuk már, várom véleményed, hogy tapasztaltál e már hasonlót ( biztos vagyok benne 🙂 ) és ott mi segített!

    Nagyon szépen köszönöm előre is a választ!

    Üdv. :Niki

    • Vida Agi

      2011. március 21. hétfő

      Az a gond, hogy az ilyen módszerek, mint a Suttogó vagy az Aludj jól gyermekem mindig abból indulnak ki, hogy a nem alvás hátterében az áll, hogy a gyerek nem tud egyedül el- és visszaaludni. Csakhogy az ébredések hátterében is áll valami, valami okozza őket, ezért az én módszerem abból indul ki, hogy először ezeket az okokat kell megtalálni és megszüntetni és utána, ha nem oldódott meg a helyzet, akkor jöhet az alvástanítás. Mi miatt ébredhet fel éjszaka másfél óránként a kicsi 1 évesen?
      1. Fogzik Ha még nincs kint legalább 6 foga, vagy ha 6 foga már áttört korábban, akkor most jöhet a 7.-8. foga, vagy ha hamar kezdett fogzani, akkor már az őrlőfogak is jöhetnek

      2. Ha veletek egy szobában alszik, akkor felébreszthetik a zajaitok (forgolódás stb.)

      3. Mozgásfejlődés Ha most tanul mászni, felállni, járni, akkor a saját mozgása is felébresztheti. Ezen segíthet ha hálózsákban alszik, de a mozgásfejlődés okozta nyugtalanságon segíthet a Rooibos tea is, amiből reggel és este 1 csészével lehet meginni vagy a Mesélő Hold illóolaj, amit a szobájában lehet párologtatni.

      4. Szeparációs szorongás: éjszaka is teszteli, megvagy-e, amikor megébred, akkor rögtön téged keres, csak veled akar visszaaludni. Ezen segíthet, ha este pár napig Apa fekteti és éjjel is ő megy be hozzá (vizet ad). Az első éjszaka nagyon nehéz lesz, de 1-2 nap alatt ez teljesen rendezni szokta a problémát, hiszen így a kicsit nem hagyjátok magára, de rájön, hogy éjjel bármit csinál, nem jön anya, ezért inkább megtanul maga visszaaludni.

      • Niki

        2011. március 21. hétfő

        Kedves Ági!

        Köszönöm a válaszod. Kicsit részletezem, hogy mi hogy csináljuk.
        Este az apukája fekteti már nagyon régóta, és éjfélig ha felébred Ő is megy be hozzá… én csak az éjfél utáni ” ügyeletes ” vagyok… Éjfélig kel 2-3 alkalommal és utána is szintén.
        Külön szobában alszik, próbáltuk már a mi szobánkban altatni, de semmi változás.
        Egyébként nem szaladok az első nyekkenésre, mert megesik ,hogy szépen visszaalszik… Sajnos az esetek többségére nem ez a jellemző.
        6 foga kint van, várjuk alul a 7. és 8. fogat, de láthatáron sincs még.

        A teás javaslatot köszönöm, meg fogom próbálni, mert sajnos azt gondolom, hogy nyugtalanul alszik, és ez lehet az oka a sok ébredésnek. Más ötletem nincs…

  • mona

    2011. március 04. péntek

    Jó napot. Én egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz. hogy ma voltam uh-n. az orvosom szerint 5 hetes terhes vagyok de még csak a petezsák látszódik (9 mm) még az embrió nem? ez most akkor mit jelent, rosszat? Meg még azt is mondta, hogy lehet, hogy nem fejlődik rendesen akkor ez azt jelenti, hogy netán el is mehet a baba? Várom mielőbbi válaszát egy kétségek közt lévő kismama.

    • Vida Agi

      2011. március 11. péntek

      Nem kell aggódni, koraterhességben gyakori, hogy csak a petezsák látszik, az embrió még nem.

  • Gyöngyi

    2011. március 04. péntek

    Kedves Ági! Kedves Mindenki!
    Engedjétek meg, hogy pár sorban megosszam a tapasztalataimat veletek.
    A fent említett könyvet én is olvastam, egy barátnőmtől kaptam kölcsön, Én nagyon kevés módszerét tartom követendőnek;persze lehet,hogy azért, mert mindkét fiam nagyon nyugodt, jó alvó baba volt, már a kórházból hazaérkezés után. A kisebb fiam most 1éves, a nagyobb 13. A kicsi 1 hetes kora óta nem evett éjjel,és véletlenül sem fordult meg a fejemben a felébresztés,álometetés, stb…, a gyarapodása pedig így is tökéletes volt.9hós kora körül a szep.szor. miatt volt kemény 3hetünk, amikor 6-7x ébredt/éjjel,és ringatás után szinte még le sem ért a popsija az ágyba,már üvöltött.Gyakorlatilag le sem tudtam tenni.Erre megoldást az hozott, hogy a hátfájástól és a kimerültségtől teljesen kikészülve,az egyik este azt mondtam nem bírom tovább,nem megyek be hozzá,és végül 20percnyi sírás után elaludt. Azóta újra a régi minden,este 20-tól reggel 7-ig alszik.Egyetlen alkalom elég volt,hogy tudja,anya nem fog bemenni.Amit fontosnak tartok az az,hogy elalvás előtt minden ugyanúgy történjen,legyen meg az esti elfoglaltságok sorrendje,ezt a babák tudják,megszokják.Mi fürdés után szopizunk,aztán iszik egy kis vizet,végül 10percig ringatom,simogatom a hátát, megpuszilgatom,vagyis ellazul.Ezt követően még ébren(!)teszem be a kiságyba és egyedül alszik el. Lámpa az első pillanattól nincs,éjjel sötét van,ez az alvás ideje, ezt igyekeztem mielőbb megtanítani nekik.Az esti egyedül elalvást pedig úgy tanítottam meg mindkét fiamnál,hogy a ringatás ideje egyre rövidült,vagyis: ringatás 45percig,elaludt még közben;ringatás 30percet,elaludt még közben;ringatás 25percet,ellazul,leteszem,sír,de nem megyek be,v.mennyi sírás után elalszik. Én a ringatás idejét rövidítettem,a letevés után egyre kevesebb ideig sírt, míg végül megtanulta, hogy anya nem ringatja őt el.Ma már csak leteszem,pár sóhaj és ásítás után már alszik is.Tudom,hogy minden baba más,és bizonyára lelketlennek is gondolnak anyukák,de én ezt így látom jónak és a fiaim nyugodt gyerekek,jó alvók,a nagyfiam a mai napig jól alszik,kiegyensúlyozott gyerek.Egyébként őt 2,5évig szoptattam,a kicsi is szopik még,és nem is gondolok az elválasztásra.A könyvnek tehát a szopi-tápszer részével abszolút nem értek egyet!Sok-sok tea és alvás helyett átfejt éjszaka és persze nappal is van amögött,hogy a fiaimnak volt és van anyatej.
    Végül még annyit, hogy rá kell hangolódnunk babánkra,figyelni a jelzéseire,meg kell ismernünk őt,hogy kölcsönösen boldog napokat tölthessünk együtt.Mindenkinek ezúton kívánok jó babázást!

    • Anett

      2011. március 19. szombat

      Kedves Györgyi!

      Szinte mindenben egyet értek veled. Nekem is 2 hetes kora óta átalussza az éjszakát a kislányom, most 13 hónapos. Kezdettől fogva egyedül alszik el, külön szobában, eloltott villanynál. A szertartás nálunk mindig ugyanaz, este és nappal is alvás előtt. A legfontosabb tényleg az, hogy ráhangolódjunk a babánkra, és figyeljünk a jelzéseire. Én először USA-ban olvastam a könyvet, s bánom, hogy nem vettem elő hamarabb (már 2 hónapos volt a babám), mert sok mindenre rávilágított. Azóta lelki társak vagyunk, s elmondhatom, hogy nem csak anya, de feleség és háziasszony, barátnő és baba nélkül kikapcsolódni tudó nő vagyok. Kislányom maximálisan megbízik bennem, igaz, ő angyal-típus, de én a bizalmával soha nem élnék vissza. Én most hagytam abba a szoptatást.

      • Anett

        2011. március 19. szombat

        Bocsánat, rosszul írtam a neved, Gyöngyi!

  • Zboroczkiné Szabó Melinda

    2011. február 25. péntek

    Kedves Ági és bárki.
    Szeretnék tanácsot kérni. Kislányom 3 hetes és folyamatosan éjszakázom.Szoptatom és nem is a 2-3 órás szopival van a baj hanem hogy büfi után leteszem és felébred,megint csak szopizna büfi és ez így megy reggelig.Már a kimerültségtől alig ténfergek.Altatási tanácsokat kérnék,és hogy meddig szabad sirni hagyni egy ilyen kis babát,mert nem szeretném ha lelki sérült lenne.Köszönöm
    Melinda

    • Vida Agi

      2011. március 05. szombat

      Egy ilyen kis babát nem szabad sírni hagyni egyáltalán, ő még ösztönből cselekszik, ha sír, akkor valami baja van, és segíteni kell rajta. Ami „becsapós” lehet, hogy ebben a korban bármi baja van a babának, ösztönösen szopizni szeretne. Több dolog is okozhatja nála ezt az éjszakai nyűgösséget:

      1. Ha nappal nagyokat alszik és csak 3-4 óránként ébred enni, egyébként meg alszik, akkor összecseréli a nappalt az éjszakával. Ezesetben nappal ne hagyd 3 óránál hosszabban aludni, hanem ébreszd fel, etetsd meg, és -főként a késő délutáni-esti órákban- ne a kiságyába tedd le evés után, hanem a nappaliba, oda, ahol ti is vagytok, hogy legyen „élet” körülötte, megtanulja a nappalok éjszakák ritmusát.

      2. Az is lehet, hogy éjjel fáj a hasa evés után és ezért nyűgösebb, ezen segíthet az Espumisan (1 hónapos kor után a Gripe Water)

      3. Ha nappal sem alszik túl jól: vannak olyan babák, akik szinte folyton szopiznának, és hiába eteted 50-60 percig igény szerint, ez sem elég nekik, ilyenkor segíthet a játszócumi az elalváshoz. Amikor már evett, jóllakott, büfizett, és álmos, akkor lehet neki adni. Ha csak alváshoz kapja, később szépen le fog szokni róla.

      • Zboroczkiné Szabó Melinda

        2011. március 07. hétfő

        Köszönöm a választ. Nappal velünk van a nappaliba csak éjszaka vonulunk külön.

  • pitonita

    2011. február 16. szerda

    sziasztok. az én kisbabám 2 hónapos kora óta végig alussza az éjszakáz hason.12 órákat aludt végig. 5 hetes kora óta rászoktattuk a hason alvásra. Úgy látszik ez bevált:) Most volt 1 éves és ma 4kor éjjel kinézett a kiságyból de visszatettük és vissza is aludt. Utána megint meg ébredt és mellénk tettük és úgy aludt végig. Azt szeretném megkérdezni h. remélem nem akar a nagy ágyba szokni

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      Nem kell aggódni, 1-1 alkalom miatt nem fog teljesen rászokni.

  • Böbe

    2011. január 21. péntek

    Kedves Ági! Szeretném ha segítenél, tanácstalan vagyok, mivel két gyermekem között féltékenység alakult ki. 10 év korkülönbség van a fiam és a lányom között. Kisfiam 11 éves kislányom pedig most 15 hónapos. Kb.: 2 hónapja figyeltük meg a kislányomnál hogyha közeledik hozzám a fiam pl.: odaül az ölembe, vagy puszit adok neki, vagy megsímogatom akkor elkezd a kislányom sikítani meg sírni és lögdösi a bátyókáját sőt még a lábával rugdossa is. Nem tudom, hogy jutottam idáig, hogy ez kialakult, de most már nagyon zavar az egész. Én egyke vagyok és a férjem is. A szüleimtől nem tudok és a férjem szüleitől sem, tanácsot kérni. Tanácstalan mindenki. Kérdeztem egy kettő szomszédos anyukát de nem találom olyan jónak amit mondanak, ugyan kipróbáltam de olyan hiszti lett a vége a kislányom részéről, hogy alig lehetett megvígasztalni. Pl.: A lányomat tegyem félre és akkor a fiammal foglalkozzak ne érdekeljen, hogy sír és hisztizik. Sajnos az anyai szívem nem tudja ezt megtenni szinte csavarodik amikor látom, hogy fáj neki. Azt is kipróbáltam, egyszerre mind a kettőt ölelem, és felválta puszilgatom és símogatom, de annak is sírás, hiszti és rugdosás lett a vége. Megmagyaráztam a kislányomnak, hogy Őt és a bátyókáját is nagyon szeretem, de nem érdekli, vagy még nem érti. Egész nap egyedül vagyok vele a kisfiam iskolába jár, tudom Ő körülötte forog a világ sőt ehhez még az is hozzájárul, hogy szopizik még, mivel máshogy nem tud elaludni. Sajnálom a kisfiamat is néha Ő is sírva fakad, hogy nem szereti Őt a testvére, megmagyarázom neki is de nem tudok igazságot tenni. Szeretném ha jó testvérek lennének és szeretnék egymást. Azt még hozzátenném, hátha segít egy kicsit, hogy a kisfiam nem nagyon játszik vele csak néha-néha, ugyan segít ha kell a hugocskájára vigyázni egy kicsit stb., de ez szerintem kevés. Ő most van a kiskamasz korban a haverok sokkal fontosabbak. Még az is eszembe jutott, hogy amikor várandós voltam és megtudtuk, hogy kislány lesz,akkor a kisfiam nem nagyon örült neki, mivel Ő öcsikét akart, lehet hogy már ott kialakult ez az egész??? Tudom túl nagy a korkülönbség is, de csak van valami megoldás. Nagyon várom válaszod. Üdvözlettel: Böbe.

    • Vida Agi

      2011. január 29. szombat

      Minden testvérpárnál van testvérféltékenység, különösen erősek ennek a jelei a dackorszakban. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretik egymást a testvérek, de a kislányod most pont abban a korban van, hogy próbálja az akaratát érvényesíteni, teszteli a határokat. Amikor ott van a bátyó, akkor azért bántja, mert kíváncsi, mi fog történni, meddig mehet el. Itt nem segít a magyarázat, ehhez még kicsi, nem érti, sem a pillanatnyi trükkök (mert ebben a korban utánzással tanul a gyerek, sokszor kell látnia ahhoz, hogy meg is csinálja). Ha nem próbálsz ki mindenféle másoktól hallott módszert, hanem az anyai ösztönödre hallgatsz és mindkettőjükkel foglalkozol a korának megfelelően, akkor idővel harmonikussá válik majd a kapcsolatuk.

    • gabcsika

      2011. február 09. szerda

      Kedves Böbe!

      Nem vagyok nagy tapasztalt anyuka, de a kislányod féltékenysége számomra azt bizonyítja, hogy nagyon-nagyon szeret Téged! A legszebb bókok egyike szerintem, ha féltékeny másokra. Valószínűleg az lenne a nem normális, ha nem sikítana, amikor a szereteteddel, figyelmeddel egy másik lény felé fordulsz. A tesókkal kapcsolatban a saját életem lebeg előttem, a húgom 5 évvel fiatalabb nálam és nagyon rossz tesók voltunk gyerekként. Amint ő kb. 14-15 lett, én meg 19-20, nagyon jóban lettünk, pár éve a legjobb barátnők vagyunk, mindent először egymással osztunk meg. Tavaly egy látogatás után a szüleink előtt búcsúzkodtunk és öleltük egymást, és röhögve megjegyeztük a szüleinknek, hogy „Látjátok, csak 20 évet kellett várnotok erre a pillanatra!”

  • Csilla

    2011. január 10. hétfő

    Kedves Ági!
    Az álometetéssel kapcsolatban kérdeznék. Mi 8-kor szoktunk fürdeni, és utána szokott lenni az esti szopizás kb. 20.30kor. a mi esetünkben milyen időbeosztással lehetne alkalmazni az álometetést? kell valamerre tolni a fürdetést, hogy jó legyen?

    Köszönöm előre is a választ, Csilla

    • Vida Agi

      2011. január 16. vasárnap

      Ha 20:30-kor eszik, akkor fél11-11 felé lehet az álometetés.

    • gabcsika

      2011. január 25. kedd

      Kedves Anyukák!

      A Suttogót el fogom olvasni, mert mostanában minden ilyen témájú könyv érdekel, 5 hónapos az első babánk. Néhány gondolat – tapasztalatom alapján az a legjobb, ha mindent ráhagyunk a babára:

      pl.: eleinte próbáltam igény szerint szoptatni, de a baba csak 4,5 vagy 5 óránként kért enni magától. Sokat evett, szépen hízott, de 4,5 óra után annyira sírt és agresszív lett, hogy nehezen indult a szopizás, nem tudott koncentrálni. 10 perc ordítással indult minden etetés. kb. 3 hetes korában áttértem a 3 óránkénti rendre, hogy elkerüljük az ordítozós jelenetet. Ha előbb kért enni, akkor természetesen mindig megetettem, de ha eltelt 3 óra és nem kért enni magától, akkor is megpróbáltam etetni. Azóta az ordítozós 10 percek elmúltak. Namármost, a bébi ha mélyen alszik, nem ébred fel, még a cici ízére sem. Ha felébredt, de nem kért enni (ritkán volt csak ilyen), akkor nem sikerült megszoptatni…

      4 hónapos és két napos korában először aludt este 11-től reggel 7-ig. Azóta minden nap így megy. Este addig van fent, amíg akar (ez lehet este 11, éjfél is akár), amikor dörzsöli a szemét, nyűgösködik beteszem a kiságyba és álomba cumizza magát/elalszik pár perc alatt. Az átaludt éjszakával együtt magától áttért arra, hogy csak 4 óránként egyen. 3 óra után csak biggyeszti a száját, nem hajlandó cicizni. 4 óra elteltével kieszi mindkét mellemet, továbbra is szépen gyarapodik, elég a tej a 4 óránkénti etetés mellett is.

      Az éjszakáink nyugodtak, nem sír fel. bő 4 hónapig mindig felkeltünk hozzá, éjszaka egyszer/kétszer megszoptattam ha éhesen felsírt. A szopi 10 percig tartott, eztán visszaaludt. És láss csodát, semmiféle okos módszer, „hagyjuk csak sírni” és „erőltessük a lefekvést x órakor” nem követtünk. Csak hagytuk, hogy a baba a saját ritmusában alakítsa a napirendjét, este akár későig maradjon fenn, ha vágyik a társaságunkra – 4 hónapnyi felkelések után nyugodtak az éjszakáink, a babánk boldog és kiegyensúlyozott, meghálálta, hogy nem erőltettünk rá semmit.

      Én semmi okot nem látok arra, hogy este mondjuk 9-kor feküdjön le a baba. A férjem 7 körül ér haza, utána tusol tesz-vesz, eszik, van hogy fél 9, vagy 9 óra lesz, mire elkezdünk beszélgetni, családi életet élni. Sosem voltunk korán fekvők, most is csak éjfél körül/után fekszünk le aludni. Reggel nem sietünk sehová a babával, nem kell korán kelni pl. bölcsőde vagy a nagyobb tesó óvodába vitele miatt, úgyhogy kialhatjuk magunkat délelőtt. Ráérünk erőltetni a korán fekvést akkor, amikor én is dolgozni megyek, a baba meg bölcsibe/oviba és x órára oda kell érni.Addig meg minek erőltetni bármit is? Erre mondhatják, hogy azért mert később sem fog hozzászokni a korán fekvéshez és ezzel együtt a korán keléshez. Persze, talán lesznek nehézségek. De csak ezért évekig görcsölni minden este x órakor, hogy feküdjön már le a baba … ez olyan, mintha azt mondanánk egy iskolásnak, hogy nyári szünetben is keljen fel minden nap akkor, mint iskolaidőben, mert ha nem így tesz, hozzászokik a jó világhoz és szeptembertől milyen nehéz lesz visszaszokni…

      Engem a szüleim 27 éve baba és kisgyerek koromban minden este letettek aludni az előírásnak megfelelően fél 9-kor. Sosem voltam álmos ebben az időpontban, több órás sírás, kiszaladok-visszafektetnek játékot játszották velem és kb. 8 éves koromig minden reggel az ő ágyukban ébredtem. A mai napig vannak alvásproblémáim. A húgomat (5 évvel fiatalabb nálam) csak akkor fektették le aludni, amikor elfáradt kb. 10 körül, és magától elaludt a földön, kanapén stb. Neki 22 év alatt soha, semmiféle alvásgondja nem volt.

  • Aniko

    2011. január 01. szombat

    Szia Nikol,

    engem is erdekelne a modszer, az e-mail cimem: minou@freemail.hu

    Köszönöm:

    Aniko

  • Angi

    2010. december 28. kedd

    Sziasztok!
    Én minden első gyermekes anyukának ajánlom a könyvet. Nekem A suttogó mindent megold összevont kötet van meg és nem is tudom, mit csináltam volna nélküle, mikor az első hónapokban sokszor tanácstalanul álltam, nem értettem még a kislányom jelzéseit teljesen, vagy hogy miért változnak meg jól bevált dolgok hirtelen a hónapok során. És lehet, hogy a mi babánk eleve ilyen típus, de hamar elkezdte magától átaludni az éjszakát, az álometetés nagyon bejött,és hamar megtanult magától el is aludni. És sajnos nehéz kezdetünk volt és végül akárhogy is erőlködtem, nem sikerült rendesen szopiznia, az igény szerinti szoptatás sem vált be, csak tovább fogyott szegényem, majd több hét kínlódás után Tracy-t követve sikerült harmonikus családi légkört kialakítanunk és kislányom kiegyensúlyozott, boldog baba lett, én pedig egy boldog anyuka, és ez a legfontosabb a pici számára. Noémi most múlt 1 éves és még mindig sokat segítenek a könyv tanácsai. Persze én is okosan, hozzá igazítva alkalmaztam sok mindent, de aki hisz benne, a könyv beválik! Azóta több később szülő ismerősöm is használta és szintén csak jókat mondanak.

  • Simon Zita

    2010. december 09. csütörtök

    Orsi, köszönöm! Végre valaki, aki nem néz hülyének!!!! Végre valaki, aki le meri írni, hogy vannak „befordul-alszik” típusú babák, és nem minden baba ilyen! Köszönöm!
    Persze, van sok olyan dolog, amire mi magunk szoktathatjuk őket (jó és kevésbé jó dolgok), de ez egy igazi csapatmunka, amit folyton fejlesztünk, csiszolunk, hogy mindenkinek jó legyen!
    Még egyszer köszönöm!

  • kiscsillag

    2010. november 24. szerda

    Muszáj hozzászólnom!
    1 éves 1 hónapos kisfiam „Suttogó-baba”. A csecsemőkorban az elejétől a módszert követtük, no persze nem minden tekintetben, kritikátlanul, hanem ami bejött, azt csináltuk, ami nem, azt nem, nem volt erőltetés (ezt ajánlanám mindenkinek).
    Ami nagyon bejött: cumiról ujjra átszoktatás, láncetetés, álometetés. Nagyon nagy találmányok. Kisfiam 6 hónapos koráig kizárólag anyatejes volt, 3 óránkénti, majd 4 hónapos kortól 4 óránkénti szoptatás mellett, úgy, hogy alkalmaztuk a „láncetetést” elalvás előtt (2 óránkénti etetés), így 2 hónapos korától végigalussza az éjszakákat! (Ezt sokan nem hiszik el nekem, illetve utálnak emiatt.) Az álometetés bevezetését követően (4 hónapos kor körül) átszokott altatócumiról ujjszopásra, azóta ALTATÁS NÉLKÜL, egyedül elalszik. Éneklek neki, közben megkeresi az ujjacskát, leteszem, és maga elalszik. Éjszaka sem ébreszt, mert maga visszaalszik. A csecsemőkorunk gondtalan volt, hála gyermekemnek, aki nagyon vevő a módszerre, és én sem alkalmaztam sosem erőszakot, tehát a lelkiismeretem tökéletesen nyugodt.
    Ajánlanám mindenkinek olvasásra a könyveket, hogy szemezgessen belőle, mi tetszik neki.
    És mindenkinek egy végső gondolat: a módszernek lehetnek hibái (elismerem pl. hogy aki tejgondokkal küszködik, annak a 3-4 óránkénti etetés nem megoldható), de ha csak a legfontosabbat, a módszer alapelvét, miszerint NEM HAGYUNK BABÁT/KISGYEREKET EGYEDÜL SÍRNI mindenki betartaná, boldogabb babák és anyukák vennének körül minket. Ági, ezt, a lényeget miért nem emelted ki a módszer előnyei között?!?

  • orsikaspex

    2010. november 13. szombat

    Sziasztok!

    3. kislányomnál probáltam ki ezt a modszert.rossz kifejezés hogy kiprobálni….
    Abban a pillanatban hogy nem hittem benne,hogy sikerülni fog,nem is sikerült.
    Aztán rájöttem hogy vagy leteszem a voksom tracy mellett,v soha nem probálkozgatok többett.

    Az első két gyermekemnél semmilyen modszert nem követtem,tehát van össszehasonlitási alapom.

    Nekünk bevált!DE!!!Ez kemény és nagyon fárasztó apának anyámak egyaránt.
    A férjem nélkül nem ment volna.
    3-4 hét kell amig az ember bevezeti a 4é-t,aztán pedig 4 honapos kortol a 4 orás napirendet.
    ha valami miatt felborult,és mindig az alapokhoz tértem vissza.
    JEGYZETELÉS!!!!Mert látni,hogy naprol napra jobban megy.EZ IS MELOS!

    Kis lépésekben megy,ja és én kb. 50x olvastam végig,mire tényleg minden világossá vált.

    Én letettem a voksom tracy mellett,és működik.

    nyugodt,kiegyensulyozott baba,már amikor bugyoláljuk tudja h megy aludni,és jokedvűen ébred.
    Ha valakinek tudok segiteni szivesen.
    Nem csodaszer a modszer,de megérteni is nehéz.tracy nem katonás,sőt mindig a baba jelzéseire támaszkodunk.

    • Nesi

      2010. november 26. péntek

      Szia Orsikaspex!
      Tudunk e-mail címet cserélni? Lenne pár kérdésem hozzád, mint gyakorló anyukához(ha már itt felajánlottad)!
      A kisfiam 6 hetes.
      Még nem olvastam el a könyvet, de folyamatban van!
      Köszönöm! nesata@gmail.com
      Nesi

      • orsikaspex

        2010. november 30. kedd

        Szia Nesi!

        orsika@spex.hu
        Irj,persze,valamit csak összehozunk..
        Köszi a bizalmat!
        orsikaspex

  • Kati

    2010. szeptember 27. hétfő

    Sziasztok!!
    Két gyermekes anyukaként az elsővel nagyon sokat szenvedtünk sőt még mindig azt mondom hogy ő a nehezebb a kettő közül!Az első babámnál tartottam magam ahhoz hogy igen szoptatok és legalább 4 hónapos korig holott éreztem hogy lehet a tejjel van a probléma de mindig hallgattam mások okosító tanácsára ezért nagyon sokat sírt mert próbáltam a suttogó módszert a levegőn altatást és teszem hozzá volt rendszerünk!
    CSak hogy a probléma az volt hogy nem volt neki elég a tej.A sírás annyira megmaradt nála hogy 4hónapos kortól amikor már tápott kapott nem tudtam megnyugtatni sehogy csak azzal ha kint tologattam a babakocsiban és teszem hozzá azt is hogy sosem aludt 1.5 órát max 1-et!!Az altatásnál is mások okos tanácsára hallgattam hogy (nehogy kézben altasd,nehogy igy vagy úgy mert később megszívod)!!még mindig a buta engedékenységemet szívom!!

    Éjjel még mindig felsír pedig már 4 éves és vele alszom egy szobában és sosem alszik el egyedül!

    Mikor jött a tesó megfogadtam hogy úgy lesz ahogy lennie kell!!
    Sajnos őt csak 2hétig szoptattam mert ő is kezdte a nyűgösködést de miután kapott tápott egy hangja sem volt !
    Bevezettünk egy rendszert ami bevált!
    Álltalában ahhoz tartottam maga hogy ébredés után legyen a kajci -játék -alvás !6 hónapos korig egyedül aludt éjjel -nappal születése óta külön szobában.Nappal a nappaliban járokában aludt éjjel a szobájában minden féle álometetés,felvesz-letesz,suttogó modszer nélkül!!Aztán lett egy megfázása és azóta nappal kézben elaltatom este pedig pancsi és táp után egyedül elalszik tök egyedül a sötét szobában.

    CSak azért irtam le ezeket hogy nem kell mindig másra hallgatni és nem kell mindig a legdrágább könyvet megvenni kifilézni mert a leges legfontosabb először is az hogy nem kell ragaszkodni a szoptatáshoz ha nem megy a második rendszer legyen régen is a nők rendszerként tudták csak csinálni a dolgukat ha ez a kettő meg van akkor könnyebb a babát az elejétől megismerni(mert rá kell egymásra hangolódni)de ha az első kettő nincs akkor legyen az Tracy ,Ransburg Jenő akárki úgy sem tudjátok megoldani a problémát!

    Ez csak az én véleményem és tapasztalatom!!

  • Marietta

    2010. szeptember 23. csütörtök

    Azért jó, hogy valaki hozzáértő is leírja a véleményét a könyvről. Én is olvasatam és sok dolgot tudtam belőle hasznosítani. Annak öröltem volna ha nem csak most kapom meg E-mailben ezt a kritikát, mert akkor nem tartom be a szoptatási időrendjét.(Most 1 éves agyerek.) Én tartottam szigorúan a 3 órát, de nem az elejétől.Onnantól kezdeve, hogy átáltunk a gyerek gyarapodása le is csökkent heti 100Gr alá. Szét paráztam magam és a tejem is kevesebb lett. Aztán elkezdtem 4 és fél hósan gyümölcsöt is adagolni neki. Onnantól kezdve megint szépen gyarapodott.Szóval az igény szerinti szoptatás a legjobb, így nem fordulhat elő, hogy kevés lesz a tej. Mondjuk lehet, hogy így jól jártam abból a szempontból, hogy a gyerek egáltalán nem válogatós, mindent megeszik. Szóval fenntartásaim most már minden tanáccsal szemben vannak. Megpróbálom alkalmazni őket, de ha látom a gyereken, hogy nem működik, akkor nem erőltetem.

  • Judit

    2010. szeptember 22. szerda

    Nikol! (de annak is szól, aki már megkapta a levelet, és szívesen továbbküldené nekem)

    Engem is érdekelne a módszer! E-mail címem: deodor@freemail.hu

    Köszönöm előre is!

    • Tkri

      2010. december 25. szombat

      szia!

      Engem nagyon érdekelne a módszer. Nagyon örülnék ha megosztanád velem itt vagy takacs.krisztinaa@gmail.com. Előre is köszi

  • Gabi

    2010. szeptember 19. vasárnap

    Szia Nikol!

    Engem is érdekel a módszer 😉

    Címem: h.gabriella1982@gmail.com

    Köszönöm

  • Gabi

    2010. szeptember 17. péntek

    Kedves Nikol.Engem is érdelekne a módszer.E-mail címem:buzas_gabi@yahoo.com

  • Fermann Marianna

    2010. szeptember 11. szombat

    Kedves Nikol,

    Engem is érdekelne a módszer. E-mail címem: fermann-m@freemail.hu

    Üdv,
    Mariann

  • Zsani

    2010. szeptember 07. kedd

    Kedves Nikol!

    Engem érdekelne! Az e-mail-em: zsanett.szegedi@gmail.com!

    Előre is köszi!

    Zsani

  • Zsani

    2010. szeptember 07. kedd

    Kedves Ági!

    Az én kislányom 1 éves. Még mielőtt megszületett megvettem a suttogót, de sajnos nem nagyon sikerült betartani. Lehet én voltam túlságosan merev, mindenesetre nálunk evés után alvás jött, abból az egyszerű okból, hogy az evésben mindig elfáradt és sokkal többet aludt, ha evés után azonnal le lett fektetve, ellenben ha evés után játszottunk, akkor mire eljutott odáig, hogy aludjon, addigra megint megéhezett. Szóval amikor tartani akartam a 4É-t olyankor mindig összekavarodott minden. Ettől függetlenül azt hiszem van rendszerünk, csak nem épp olyan, amilyennek leírták. Nekünk a nap jelenti a ciklust. Jellemzően minden nap ugyanúgy telik, de az evés-játék-alvás-én nem igazán érvényesül. Sokáig keresgéltem, hogy hogy tudnám kiszámíthatóbbá tenni a napunkat, de azt hiszem az a legfontosabb, hogy elfogadjuk, a baba saját rendszerét, amit valamennyire tudunk alakítani, de átrendezni nem lehet.
    Az alvás ma is gondot jelent, mert nem hajlandó egyszerűen lefeküdni. Olyan sírásba kezd, mintha a világ összes fájdalma az övé lenne. Ha csak 5 percig sír így, vigasztalhatom én közben akár hogy, teljesen kikészíti magát, mint akinek se anyja se apja, az alvásnak meg se híre se hamva.
    Egy biztos, minden gyerekhek saját szótár kell, ha szerencséd van bejönnek a tanácsok, ha nincs akkor keresed a saját megoldásaidat és reméled, hogy jól csinálod.
    Mindezektől függetlenül nagyon sok jó és használható tanácsot olvastam már az oldalon. Csak így tovább!

    Válasz: Minden gyerek más, ezért az az elvem, hogy figyeljük meg a gyereket és alkalmazkodjunk hozzá is, egyébként a Suttogó is azt tanácsolja, hogy elsőként figyeld meg a gyereket és csak utána cselekedj.

  • Anett

    2010. augusztus 29. vasárnap

    Kedves Siller Edina!

    Tudom, hogy nem ez a legjobb tanács amit a problémátokra lehet adni. Nálunk is voltak problémák az evéssel és még vannak is.Az én pindurkám 1 éves most és nem akart enni semmit. Ami nálunk bejött, hogy bekapcsoltuk neki az interneten a gyerekdalokat. Annyira leköti ahogy nézi és hallgatja, hogy közben csak nyitogatja a száját, és így teljes értékű tud lenni minden étkezése. Tudom, hogy nem ez a legegészségesebb, de sok mindent kipróbáltunk mi is és az istenért sem akart enni.

  • varjasy Edit / nagymama /

    2010. augusztus 29. vasárnap

    mennyire segít fogzáskor a hűtőrágóka? Annácska egy éves,hat foga van.

    Válasz: A fájdalmon segíthet napközben, hogy ne legyen olyan érzékeny az íny, de az éjszakai problémákon, alvásproblémákon nem segít.

  • SILLER EDINA

    2010. augusztus 15. vasárnap

    Sziasztok!

    A babánk épp ma 7 hónapos, és sajnos összeszedtünk egy hugyuti vírusos fertőzést. 6 napig voltunk kórházban, és ezalatt 2-szer is majdnem kiszáradt a kicsi, infúziózták. Szinte semmi étvágya nem volt, cicizni sem akart. Az ápolónők szerint már rég kellett volna neki az anyatej mellett mást is adnom, persze most aztán tényleg semmit sem fogad el. ÉS ENGEM HIBÁZTATNAK. a VÉDŐNŐM SZERINT MINNÉL TOVÁBB CICIZIK, ANNÁL ELLENÁLLÓB LESZ A BETEGSÉGEKKEL SZEMBEN. Puff neki. Most meg itt állok, és már a cici sem kell neki. Párommal egész nap azon „szórakozunk” hogy hogyan tereljük el a figyelmét, és csempésszünk folyadékot fecskendővel a szájába??!! Nagyon megvisel minket a dolog, mert félő, hogy így újra mehetünk vissza a Kórházba…Valaki tudna vmit javasolni??? Járt már hasonló „cipőben” bárki is? Minden javaslatot szívesen veszek fontolóra, segítsetek ha tudtok. Köszönöm. Edina

    Válasz: Próbáld meg minél többször cicire tenni, szoptatni. Bújj össze vele egy napra az ágyba, és legyél félmeztelen, ez bután hangzik, de a baba ösztönei ettől működésbe lépnek és újra rátalál a cicire.

  • Anita

    2010. augusztus 12. csütörtök

    Szia Ági!

    Kislányunk 11 hetes. Az alvás nálunk is gond bár – nem akarom elkiabálni, de – csak a nappali: fáradt, de nem alszik el. Ha mégis, 1 hirtelen mozdulattal felriad. A visszaalvás még nem megy neki, bár úgy tűnik kitartóan próbálkozik néha…
    A Suttogóba is bekukkantottam tanácsért. A susog/ütöget nem igazán nyerte el a tetszésem, a felvesz/letesszel megpróbálkoznék. A könyv 3-4 hónapostól javasolja. Mit gondolsz: 11 hetes csecsemőn meg lehet próbálni vagy inkább ne tegyük mert túl korai?
    Köszönöm: Anita

    Válasz: Egy alapszabály: a kiságyba játszani ne tedd soha. Kapjon járókát, vagy teríts le a földre egy vastag takarót vagy babaszőnyeget és ott játsszon. A kiságy csak alvásra legyen. Amikor ébren van, legyen mindig veletek és ne mindig ölben.
    Akkor fektesd le aludni, amikor már nagyon fáradt, ebben a korban ez kb. 1,5-2 óra ébrenlétet jelent. Ne az álmosság első jeleire tedd le, hanem amikor már tényleg nagyon álmos. Ebben a korban naponta 3x szoktak aludni a babák 45-90 percet, ennél többször ne tedd le.

    Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.

  • Nikol

    2010. augusztus 06. péntek

    Sziasztok!

    Kislanyunk, Rylan 13 honapos. Amerikaban elunk es csak nemregiben iratkoztam fel erre az oldalra. Amikor megkaptam ezt a hirlevelet, jot moslyogtam magamban…anno amikor mar Rylan a pocimban volt, ez volt az elso konyv, amit beszereztem, mivel otthon ‘mindenki’ (marmint, akik erdekeltek a babavilagban) errol a konyvrol beszelt. El is kezdtem olvasni, voltak benne erdekes, hasznos dolgok, de sok olyat is talaltam, ami szoges ellentetben allt minden akkori elkepzelesemmel. A konyvet soha nem fejeztem be, sok mas irodalmat is begyujtottem idokozben, de amibol a legtobb van mara az a tapasztalat:)
    Rylan elete elso 8 honapjaban nem sokat aludt. Ejszaka tobbszor felkelt szopizni es hat nappal a max. fel ora volt, de azt is kulonbozo trukkok aran…gondolom ez sokaknak ismeros..
    A lenyeg, hogy felfogadtunk egy alvasszakertot, akivel telefonon volt egy 2 oras beszelgetesunk, Babuci szokasairol, a napi menetrendunkrol. Vegul o elmondta, hogy mit kell tennem. Azt mondta, hogy nehez lesz nekem, de tartsam az eszemben, hogy ha utkozben feladom, akkor a kislanyom konnyeit mind elpazaroltam. Hat ez erot adott.
    A modszer tokeletesen mukodik, Rylan 12 orat alszik ejszaka, ketszer alszik nappal, ket orat reggel es Kb.: 1 orat delutan. Nagyon kis boldog, mosolygos baba. En pedig kaptam egy kis szabadsagot, ami fantasztikus.
    Ha valakit erdekel a modszer szivesen megosztom ezen az oldalon.
    Csak most olyan sokat irtam egyszerre, hogy mar tobbet nem merek:)
    Kedves Agi,
    nayon tetszik ez a weboldal, kicsit keson fedeztem fel, na de jobb kesonmint soha!
    Szep napot mindenkinek!

    • Betti

      2010. december 09. csütörtök

      Kedves Nikol,

      a többiekhez hasonlóan engem is érdekelne a módszer, az e-mail címem: zstoppi@freemail.hu.
      Kicsit késve olvastam ezt a bejegyzést, de nálunk eddig még úgysem volt aktuális. 🙂

      Köszönöm.

      Betti

    • Ágica911

      2010. december 29. szerda

      szia Nikol! kérlek segíts,nagyon érdekelne ez a módszer!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! már nemtudom mit csináljak a kisfiammal annyira rossz alvó…előre is köszönöm!!!!!!!

      • Nikol

        2011. február 28. hétfő

        Szia Agica,

        elnezest kerek, hogy eddig nem reagaltam a keresedre! Az igazsag az, hogy tegnap elottig egyetlen egy ertesitest sem kaptam hozzaszolasokrol es azota, amiota megirtam a beszamolomat nem is jartam az oldalon.

        Kerlek irdd meg, hogy erdekelnek-e meg reszletek az alvas beszoktatassal kapcsolatban es akkor megosztom Veled email-ben.

        Udv:
        Nikol Faaborg
        nikolfaaborg@topgrillpatiofurniture.com

    • Ági

      2011. január 26. szerda

      Kedves Nikol!

      Engem is érdekelne a módszer. Kérlek írd meg. Köszi!
      facil@freemail.hu

    • zoozsuzsa

      2011. február 18. péntek

      Szia!
      Repesve várom a beszámolódat! 8 a gyermekem 1 éves s éjszaka min 4x kel fel…)

      • Nikol

        2011. február 28. hétfő

        Szia Zsuzsa,

        kerlek add meg az email cimedet ha meg erdekel az alvas beszoktatas.

        Udv:
        Nikol

    • Eicker Anikó

      2011. április 18. hétfő

      Kedves Nikol!

      Nagyon kíváncsi lennék a módszeredre, kérlek oszd meg velem is tapasztalataidat! Címem: eicker.aniko@gmail.com

      Köszönöm szépen!!

  • Szabó Edit

    2010. június 21. hétfő

    Az előbb írtam 3 hónapos kislányomról nappali alvásproblémák miatt.

    Kicsit kiegészíteném, ha nem gond.

    Éjszaka szépen aludt a kezdetektöl, este 8-tól kb. reggel 4-ig alszik felébredés nélkül, ott van egy etetés (álometetésnek hívom ezt is mert nem ébresztem fel a babát),alvás 7-ig és akkor kezdődik a nap, ez most is így van.
    Szüksége van a napi 4 óra min. alvásra, mert különben nyűgös, sírós lesz délutánra. Kivéve, ha egész nap sír. A hasa nem szokott fájni szerencsére.

    A többiek leveleit is olvasva feltűnt egy dolog. Pár napja az öklét nyomkodja a szájába, pedig nem éhes és nem szomjas. (megkínálom tápszerrel és babateával is, pár kortyot iszik, de több nem kell neki, utána sír ismét) Tápszeres baba, jó a súlya, 5,25 kg és 58 cm.

    A kedve is ezalatt a pár nap alatt lett észrevehetően rosszabb.
    3,5 fél hónapos pontosan. Elképzelhető, hogy az ínye fáj, mert belül elkezdtek nőni a fogai?

    Akkor homeopátia és hűtőrágóka? A hűtőrágókát hogy kell használni, mert még nem tudja hosszasan megfogni a dolgokat és megtartani?

    Előre is köszönöm a választ!

    Válasz: A hűtőrágóka még ráér akkor, amikor meg tudja fogni. A többi tünet tényleg utalhat a fogzásra, de szerintem a nehéz elalvás nem emiatt van, hanem azért, mert túl korán akarod lefektetni. Ebben a korban már annyira éberek a babák, segíteni kell neki kizárni a világot, hogy el tudjon lazulni elalvás előtt (sötétíts be a szobájában, kicsit ringasd el, mielőtt leteszed, hogy ne legyen annyira éber)

  • Szabó Edit

    2010. június 21. hétfő

    „A Suttogó mindent megold” című könyvet olvastam. Ez alapján altatom három hónapos kislányomat, susog-ütöget módszer szerint.

    Előzmények:

    3 órás napirenünk már az első napon is volt, mert a kórházból még elég magas bilirubinszinttel jöttünk ki és muszáj volt megetetni max. 3 óránként, hogy ne sárguljon be újra. Ez nagyon nehéz volt, az első 2 hétig csak a férjemmel együtt tudtuk megetetni, 1 ember etetett, a másik meg próbálta legalább annyira ébren tartani a babát, hogy nyeljen. Azóta is nassol, ritkán eszi meg az adagját egyben, inkább 2-3 részletben. Erről most kezdtem leszoktatni, szintén a könyv alapján.

    Jelenleg:

    Már majdnem egy hónapja csinálom a módszer segítségével a nappali altatást,de az eredményét nem látom. Az elején nagyon sírt a lányom, de a második nap már kicsit jobb volt. Itt volt egy kis javulás, de azóta visszafejlődtünk. Most ott tartunk, hogy ha berakom a kiságyba, miután felfedezem az álmosságra utaló jeleket, ordítani kezd és nem hagyja abba. Hiába susogok-ütögetem, van, hogy 1-1,5 óráig is sokszor, egyszerűen nem hagyja abba a sírást és persze nem is alszik el. Nem is sírást, inkább üvöltést. Ez reggel 7-től kezdődik és az esti fürdetésig megy a rosszabb napokon. Délutánra már szinte vígasztalhatatlan és én addigra már zombi vagyok, teljesen kikészít, hogy egész álló nap a keserves sírását hallgatom. Ilyenkor már közel sem vagyok türelmes és kedves és nagyon bánt, hogy nem tudok úgy odafordulni a gyerekemhez, ahogy igazából szeretném.

    Az a legnagyobb baj, hogy üvölt, sokszor leizzad, köhög közben. Attól félek, hogy be is lázasodhat, vagy hányni fog, úgy felhergeli magát. Szinte egész nap ott szobrozok mellette egy széken ülve a kiságynál, de semmit sem használ, sőt, minhta jobban sírna, ha mellette vagyok, mert ha kimegyek vécére, van hogy abbahagyja pár percre, aztán persze újrakezdi.

    Amikor már nem bírom idegileg, kiveszem egy-egy fél órára a kiságyból, mert úgysem alszik és a vállamra fektetem, vagy az ölembe rakom. Ha nem túl nyűgös, akkor ott megnyugszik, de ott sem alszik el. Délutánra már ez sem segít, semmi sem hat.

    Tejlesen elbizonytalanodtam, nem arakom kínozni a gyeremet (és magamat se, ha nem muszáj), de azt sem akarom, hogy a mi ágyunkban aludjon. Szeretnék kitartani a módszer mellett, de meddig várjak?
    Vagy hagyjam, hogy ne aludjon, de az sem jó, akkor meg ugyanúgy nyűgös, csak esetleg nem sír annyira és veszélyeztetem a fizikai és szellemi fejlődését ezzel.

    Mi lehet ebből a kiút?

    ???

    Válasz: A babát nem az álmosság első jeleire kell lefektetni, hanem kb. 30-40 perccel utána, addig ugyanis még nem elég fáradt ahhoz, hogy elaludjon. Ebben a korban 2-2,5 órát vannak fent két alvás között és 3x alszanak napközben. Ha ennél többször próbálod lefektetni, annak üvöltés a vége.

  • Orsi

    2010. április 15. csütörtök

    Sziasztok!
    Tökéletesen egyetértek Vida Ágival, amit a szoptatásról írt a cikkében. A Suttogó mindhárom részét elolvastam, és még vagy 10 gyerekekről szóló könyvet és én is azon a véleményen vagyok, hogy a Suttogóban sok hasznos információ van, de csak nagyon nagy fenntartásokkal szabad kezelni!! Ha eszerint etettem volna a babámat, 1 hónap alatt elapadt volna a tejem és tápszeres lett volna. Ehelyett 6 hónapig kizárólagosan szopizott, igaz, 2-2,5 óránként, éjjel 4-5-öt kibírt. Az igény szerinti szoptatás nem azt jelenti, hogy akár 0,5-1 óránként mellre kell tenni a babát, ez valami hatalmas félreértés! De ha éhes (és épp nem 3-4 óránként, mint valami gép), akkor igen. A 4 óra leginkább tápszeresekre vonatkozik, ezt is elfelejti megemlíteni a szerző, nem lehet egy lapon említeni a tápszert az anyatejjel emésztés szempontjából, mivel az anyatej 1,5-2 óra alatt megemésztődik! Nálunk bevált az álometetés, érdemes kipróbálni.
    A felvesz-letesz módszert viszont el lehetett felejteni, mert azt csak a 3. részben említi meg a szerző, hogy fájdalom esetén nem válik be! Ha csak az 1. részt olvasod és nálatok sem válik be, már azt hiheted hülye vagy (a könyv egyik nagy hibája, hogy evidenciának kezel sokmindent és már totál szerencsétlennek érezheted magad, ha csinálod, pl. 150-szer felkelsz, de nem működik, mert a gyereked nem gép és mondjuk nem az a baja, hogy nem tud egyedül elaludni). Az újszülöttednek rád és a testközelségedre van szüksége, nem arra, hogy ha el mer hallgatni, azonnal leteszed. Mivel babánk nagyon hasfájós volt (később kiderült, hogy laktózérzékeny), rengeteget sírt és csak rajtunk tudott megnyugodni. Ma 2,5 éves, mese után egyedül alszik el a külön szobában lévő ágyában (4 hónapos korától ott), pedig soha sem hagytuk sírni és ha kellett, magunk mellé vettük időnként. Sírásnál csak a hátsimogatás, beszéd nem vált be, az kevés volt, hogy mellette voltunk, a felvesz-leteszről meg már írtam. 1,5 éves koráig kapott még anyatejet, tápszert soha nem látott, mégis minden gond nélkül hagytuk el a szoptatást, éjjel nem kell itatni, 9-től reggel 7-8-ig alszik.
    Akinek nem „befordul-alszik” típusú babája van, ne keseredjen el! Nem benne van a hiba, nem feltétlenül ő csinál rosszul valamit, a többiek pedig szuperanyák.
    Nagyon javaslom viszont Ranschburg Jenő: Szülők könyvét és Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak c. könyvét. Sokkal inkább, mint a Suttogó bármely részét.

  • Petra

    2010. április 06. kedd

    Kedves Ági!

    Kisfiam most töltötte be a 4. hónapot. 1 hónapos korától tartjuk nála a „suttogó napirendet” 3 órás periódusokkal. Mára már eljutottunk oda, hogy 2-2,5 órát képes egyhuzamban ébren lenni, a maradék 1-0,5 órában pedig alszik. Így általában napi 4-szer alszik 1-0,5 órát. Napról napra többet képes ébren lenni, így az alvási idő viszont egyre rövidül, ezért szeretném átállítani arra, hogy inkább 2-3szor aludjon kicsit hosszabbakat. A 4 órás ciklussal jobb lenne a helyzet, de még azt túl korainak érzem, mert ha véletlen 4 óra telik el két etetés között, akkor olyan éhes lesz, hogy kapkodva eszik és rengeteg levegőt nyel szopi közben. Kérlek írd meg, hogy szerinted hogyan tudnám átállítani napi 2-3 hosszabb alvásra.

    Köszönettel:
    Petra

    Válasz: A 2 alvás még kevés. A 3 alvásra átállhattok úgy, hogy kicsit tovább van ébren, később fekszik le és csak utána eszik. 4 hónaposan már az a normális, ha csak 4 óránként eszik. Ha úgy érzed, még nem tud ennyivel tovább ébren maradni, vagy gyakrabban kéne ennie, akkor még ne álljatok át, hanem várjatok pár hetet, amíg úgy látod, ő már elhagyna egy alvást.

  • Vic

    2010. március 13. szombat

    Sziasztok!

    Most először járok ezen az oldalon. A szülés előtt abszolút elutasítottam a „suttogó” módszert, mondván a babák nem lovak. Ősanyának készültem, azt hittem, a türelem és a szeretet minden problémát megold.
    Hát nem így lett.
    Elkeserít, amikor ezen az oldalon cseszegetik azokat az anyákat, akik napirendhez próbálják szoktatni a gyerekeket afrikai és egyéb utalásokkal.
    Szabó Gábor írása különösen felcseszte az agyamat, pedig a könyvet még nem is olvastam.
    A fiam ma tölti az 5. hónapot, és most jutottam el oda, hogy még egy igényszerinti szoptatásos nap, és üvöltök.
    A gyerekem egészséges. Este 8kor alszik el és hajnal 5kor kelünk. Ha igény szerint szoptatok, nappal fél óránként, éjjel 1-2 óránként kér szopit. Kis híján ráment a házasságom és elapadt a tejem. Két nap múlva jött vissza, amikor bevezettük a napirendet. Most szoptatok: 5,7,9,12,15,17,19,22,02 órakor. Mellette vagyok feleség, szerető, pénzt keresek, diplomamunkát írok, ellátok egy háztartást egy olyan gyerek mellett, akit nem lehet ott hagyni egy mosogatásra a babaülésben, mert üvölt. Nappal össz. 3 órát alszik részletekben.
    Üzenem minden Szabó Gábornak, hogy lehet utánam csinálni!!!
    az emberek nem gépek. Nincs kollektív program, ami szerint mindenki ugyanúgy működik. Én csak tudom, mert az „éjszakai gondoskodás”-ra építettem az életünket. Nem hiszek semmilyen kizárólagos módszerben, de a szabógáborok se higgyék, hogy ők mindent tudnak. Ismerek 5 hónapos babát, aki átalussza az éjszakát. Én már akkor is boldog vagyok, ha a fiam nappal 20 percnél többet alszik, mert van, hogy a ringatással együtt van 20 percünk.
    És most felmegyek a netre és megveszem a könyvet.
    Uff.

  • Haka

    2010. február 17. szerda

    Én csak annyit szólnék hozzá, hogy nem értem mivégre ez az éles kritika…Komolyan mondom, sokszor már azt érzem, hogy aki esetleg magára is gondolni mer a baba mellett, az egy utolsó senkiházi. Az az óriási probléma itthon, hogy nem a családokról szólnak a dologok, hanem gyerek-kultusz van. Mondom ezt úgy, hogy imádom a két gyerekemet és igyekszem a legjobbat megadni nekik. De nem attól lesz lelki sérült egy gyerek, ha éppen pár hónap elteltével már nem cicizik annyit, hanem attól, ha tönkremegy apa és anya között a kapcsolat a folyamatos teljesítési kényszer hatására.

  • Melinda

    2010. január 18. hétfő

    Kedves Agnes es a tobbiek!

    Szeretem hallani masok velemenyet Tracy Hogg modszererol, mert nalunk nagyon bevalt, en nem talalkoztam meg ennel baba-mama-baratabb modszerrel. Viszont felhaborit amikor azt tapasztalom, hogy ugy velemenyeznek rola az emberek, mintha nem is olvastak volna a 3 kotetet. Egy kicsit ezuttal is az az erzesem, mert en, bar tuzetesen tanulmanyoztam az altatasi modszereket, nem talalkoztam azzal a megszoritassal, hogy 8 honapos korig nem szabad alkalmazni, sot 4 honapos kor elottre a „susog-utoget” modszert javasolja, utana pedig a „felvesz-leteszt”, aminek mar a neveben benne van, hogy nem igaz, hogy nem szabad kivenni a gyereket az agybol.
    Epp az az erossege a modszernek, hogy megvigasztalod a babat, erzi, hogy mellette vagy, de ha nem kenyezteted, megtanul magatol elaludni.
    Ami az etetest illeti, abban az esetben JAVASOL ORArendet, ha komoly gondok vannak es az anyuka nem tud eligazodni a babajan. Kulonben epp arra tanit meg, hogy megismerd a babadat, es el tudj igazodni a jelzesein, hogy szuksegleteinek megfeleloen tudj segitsegere sietni. Ami szerintem sokkal ertelmesebb modszer, mint az igeny szerinti szoptatas, ahol mindenre a szopast vetik be megoldasnak, fuggetlenul attol, hogy mi a baja a gyereknek: almos, fazik, unatkozik, stb …
    Szoval, en azt ajanlom, hogy olvassuk el eloszor a konyveket tuzetesen, es csak azutan ajanlgassuk anyukak ezreinek. A modszert viszont nem ajanlom a kitartasban es kovetkezetessegben gyengelkedo szuloknek.
    Melinda

    • Anett

      2011. március 19. szombat

      Szia Melinda!

      Teljesen egyet értek veled! Nekem is ez a legjobb könyv, amit valaha olvastam gyerekneveléssel kapcsolatban. Én USA-ban voltam babysitter, ott olvastam először angolul ezt a könyvet, itthon megvettem magyarul is, hogy a férjem is olvashassa. Azóta minden újdonsült anyuka-barátnőmnek kölcsönadom, vagy ajánlom, hogy vegye meg.

      Anett

  • Anna

    2010. január 05. kedd

    Kedves Ági!
    Most olvasom a könyvet és tervezem a 6 és fél hós pici lányom éjszakai ciciről való leszoktatását. Eddig mindíg azon aludt el és az utóbbi időben már óránként ébredt…
    Kérdésem a következő lenne: az esti szertartásban fontos-e a vacsora, majd fürdés sorrend vagy esetleg lehet fordítva is, ha mindíg ugyanúgy csinálom. Még ébren tenném be a kiságyába, csak a cicin lazul el eléggé az alváshoz. Vagy az is megakadályozza a jó esti alvásban, ha cicin lazul el, nemcsak ha azon ALSZIK el?
    Őszintén szólva félek nem adni neki cicit fürcsi után, mert nagyon ragaszkodik hozzá…

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Anna

    Válasz: A rutin bármi lehet, az a lényeg, hogy mindig ugyanaz legyen, az sem gond, ha cicin tud csak ellazulni.

Comment navigation