Kellemetlen (na jó: piszokul fáj) és az ember hirtelen azt se tudja, mit tegyen ilyenkor: ha a baba, akinek még alig jöttek ki a fogai, megharap. Hogyan szoktassuk le erről? Mi okozza? Íme a válaszok:
1. Harapás szopi közben
Szinte még foga sincs a babának de már előfordulhat, hogy szopi közben (különösen a végefelé, amikor már jóllakott) ráharap az anyamellre. Ennek többnyire az az oka, hogy már bújogatnak a kis fogacskák és a kicsi mindent rágókának használ, ami az útjába kerül, így az anyamellet is.
A másik ok, közvetlenül azután, hogy kibújt egy-egy új fog, hogy még nem szokta meg, hogyan kell foggal a szájában szopizni és véletlenül harap rá.
A harmadik pedig, hogy ellazul, elszundikál, elengedi magát és a fogai hozzáérnek a melledhez.
Mindhárom esetben ugyanaz a megoldás: a kisujjadat óvatosan az anyamell és a baba szája közé csúsztatni, megszüntetni a vákuumot, elvenni az anyamellet, majd határozottan azt mondani a babának „nem szabad”. Néhány alkalom után a kicsi megtanulja, mi a probléma, mit nem szabad csinálnia.
2. A fogát próbálgatja
A babák fokozatosan tanulják meg a saját testhatáraikat, jó darabig azt hiszik, hogy pl. a kezed, ami őket tartja, hozzájuk tartozik. 9-10 hónapos kor között fokozatosan kezd tudatosodni bennük, hol kezdődnek ők és hol végződik anya, ezt keresgéli, tesztelgeti, ezért 14-15 hónapos korig gyakori, hogy mar a baba, esetleg néha meghúzza a hajad és esetenként meg is haraphat.
Fontos tudni, hogy ez nem szándékos! Nem szabad visszaütni, visszamarni, visszaharapni! Ő még nem tudja, mi az, hogy „fáj”, éppen ezért el kell mondani neki. Minél erőteljesebb a reakció, minél dühösebb leszel, kiabálsz stb., legközelebb annál szívesebben teszteli a baba ismét a reakcióidat. Kíváncsi mi történik, ha ismét megteszi, hiszen előző alkalommal is olyan érdekeseket csináltál 🙂
Jótékony hatással vannak ennek a dolognak a megtanításában a dögönyözős, csiklandozós játékok, amiknek során a kicsi megismeri a saját testét, megtanul óvatosan birkózni, úgy nyúlni a másikhoz, hogy ne fájjon és nem utolsósorban az indulatait is helyes és a másikat nem bántó módon vezeti le.
3. Harap és ölel
Ez már inkább 1 éves kor után fordul elő és az okozza, hogy a kicsi még nem tudja megfelelő módon kifejezni az érzelmeit. Tele van nagy túláradó érzelmekkel, meg akarja mutatni mennyire szeret minket, megölel és közben harap. Néha az is előfordul, hogy a puszit próbálja imitálni és ez sikeredik harapásnak.
Egy kis tanítgatással le lehet szoktatni erről: told el magadtól, mondd el, hogy „nem szabad harapni” és tanítsd meg neki, hogyan kell puszilni.
Amellett, hogy megtanítod, hogyan csinálja, segíthet az is, ha elkezded dicsérni, amikor helyesen cselekszik (pl. csak megölel, de nem harap, ügyesen puszil, óvatosan megy oda a másikhoz).
4. Harap, pedig semmi se történt
A szülők sokszor értetlenül állnak a jelenség előtt: a kicsi nyugodtan játszik pl. a játszótéren, aztán egyszercsak megharap egy másik gyereket. Miért?
A válasz a gyermek veleszületett temperamentumában keresendő. Vannak olyan aktívabb, mozgékonyabb, könnyen lobbanékony gyerekek, akik gyorsan odacsapnak, ha valami nem tetszik nekik, de utána hamar megbékülnek. És vannak olyanok, akik nyugodtabb természetűek, jól eljátszanak magukban is, viszont eközben gyűlik bennük a feszültség és egy váratlan pillanatban látszólag ok nélkül nekimennek a másiknak. Persze van ok, csak mi nem vesszük észre, mert nem olyan látványos.
Ilyen esetben érdemes néhányszor közösen játszanunk a kicsivel, de legalábbis figyelnünk, amikor játszik, megfigyelni, mi is a valódi kiváltó ok, milyen hatások érik, mikor jön el az a pont, amikor harap. Ezen is segíthet, ha rendszeresen birkózunk vele, dögönyözzük, hagyjuk néha „legyőzni” magunkat, ez a játékos megoldás megtanítja helyén kezelni az indulatait
5. Más gyerekeket megharap
A harapás a sarokbaszorítás jele. Ősi ösztöneink azt diktálják, hogy amikor már minden fegyverünk elfogyott, amikor nincs menekvé, kitörésként harapnunk kell. A gyerekek is, ha úgy érzik, nincs más megoldás, ha sarokba szorítják őket a többiek, harapnak.
1-3 éves kor között a kicsik velük egykorúak társaságában gyakran érzik fenyegetve magukat, mert a többiek viselkedése kiszámíthatatlan (ők is a dackorszakban vannak), nagyobbak társaságában vagy felnőttek között sokkal kiegyensúlyozottabban viselkednek, hiszen az ő viselkedésük kiszámítható, nem fenyegető. Éppen ezért az 1-3 éves korosztályban, ha együtt játszanak, sokkal gyakoribb a harapás, mint később. Kutatások szerint vegyes csoportokban, ahol a kisebb és nagyobb gyerekek játszanak együtt sokkal kevesebb a verekedés, a harapás, mert a kisebbek biztonságban érzik magukat a nagyobbak mellett, a nagyobbak pedig gondoskodnak a kisebbekről.
Mit tehetsz, ha a gyereked lett a „harapós” gyerek a játszótéren? Amellett, hogy határozottan elmondod neki, hogy ezt nem szabad, segíthet, ha néhány alkalommal nem hagyod magára játszani, hanem ott maradsz vele, figyeled őt, ha kéri, bekapcsolódsz a játékába, ha magában játszik, csak ottvagy a közelben és figyelemmel kíséred. A harapás egyféle megküzdési stratégia a gyerek részéről, így próbálja megvédeni magát a többiektől és kiharcolni a helyét a „falkában”. Ha ott maradsz mellette, nem csak megfigyelheted, mi váltja ki belőle az agressziót, hanem biztonságot is nyújt neki a jelenléted (neki még nincs igazi önbizalma, ezt pótolja agresszióval, ha mellette maradsz, elérhető vagy, ha nem azt látja, hogy a játszótér másik felében beszélgetsz és telefonálsz, biztonságban érzi magát) és megküzdési stratégiát is tudsz neki kínálni szükség esetén (pl. megtaníthatod, hogyan oldja meg helyesen a konfliktusokat ahelyett, hogy nekimenne a másiknak)
Leave A Response