Kérdezz itt!

Ebben a bejegyzésben tudsz kérdezni Vida Ágitól 2024. április 12 – én 13-14 óráig. Ha még soha nem szóltál hozzá itt a blogon, a hozzászólásod elsőként moderációs sorba kerül és csak akkor jelenik meg, amikor Ági válaszolt rá. Az érkező kérdésekre legkésőbb 2 napon belül kapsz választ.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 453 Comments

  • Mónika

    2014. május 26. hétfő

    Szia Ági,
    kislányom Emma szeptemberben lesz 3 éves. 1.Azzal adta fel nekem a leckét, hogy a kisebb gyerekekkel nem jön ki. Kistesója még nincs, általában a két unokabátyjával játszik. Velük jól elvan, de sajnos a kisebb gyerekekkel nem. 5-10 percig megvan velük és mikor már azt hinném, hogy nem bántja őket, meg-meglöki a kisebbeket (akik persze mivel még totyogók, elesnek), vagy néha próbálja megrúgni őket, vagy belecsíp az arcukba. Persze ezerszer elmagyaráztam már neki, hogy ezt nem szabad, elég kellemetlen a többi anyuka előtt (falun lakunk, mindenki ismer mindenit). Már előre tartottam a találkozásoktól, mert nem tudom, hogy kezeljem le. Persze valamelyik szülő „elvárná”, hogy ráüssek ilyenkor a gyerekemre, de én nem akarok. Próbálok szép szóval hatni rá. Eddig tiltottam neki, most az a trükköm, hogy azt mondom neki: Oké, bánthatod őket, de akkor nem jövünk le holnap a játszótérre (fagyizni stb.)- ez talán most mintha hatásosabb lenne 🙂 Jól teszem ezt?
    Minket vagy más felnőttet nem bánt, inkább a kisebb gyerekeket, akik már van, hogy menekülnek előle… A nagyobbakkal inkább birkózni próbál (ahogy a fiú unokatesóktól látja), de ők veszik a lapot.
    2. a másik, hogy a játékait sem adja oda a többieknek. Persze a többi gyereknek is pont az kell, mint neki, és akkor kezdődik a lökdösődés, odacsapás a másiknak.
    Úgy veszem észre, hogy egy-két gyerek, mintha zavarná. Mármint ha az ő kis életterébe belépnek, zavarja őt, ha melléülnek a széken, ahova ő először ült, zavarja ha követik valahova, vagy megfogja a játékát.
    Mi lesz vele az oviban? Vagy addig ezt kinőheti még? Meddig tarthat ez? Felhívjam előre az óvónők figyelmét erre,vagy akkor inkább előre megpecsételik, mint veszekedőst?
    3. kivételt a felnőttek között a papája képez, akivel egyszerűen nem jön ki: Nem jöhet be utánunk a papa a szobába. Ha a konyhán vagyunk, akkor oda. Nem szólhat hozzá, nem foghatja meg. Ebben szerepe lehet annak, hogy após (a papa) és anyós évek óta nem jönnek ki egymással és feszült a hangulat ha hozzájuk megyünk? Sokszor veszekednek, ha én hallom, akkor Emma is…
    A dackorszakot is éljük persze, de azt elég jól kezelem 🙂 Meg persze akaratos, meg most extra anyás (bár már javul a helyzet, 1 hónapja még a szobában sem hagyhattam egyedül még az apjával sem)
    Előre is köszönöm segítséged!
    Mónika

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      1. A gyerekek ebben a korban még félhetnek a kisebbektől, mert azok nem annyira kiszámíthatóan viselkednek. Ő ezt úgy reagálja le, hogy erősnek mutatja magát, hogy lássák, ő nem fél (de közben mégis). Ilyenkor kérjetek bocsánatot, simogassátok meg a kicsit. Segíthet, ha otthon is babázik, dédelgeti a babákat, mesélsz neki olyan meséket, amiben vannak kisebb gyerekek és megtanulhatja belőle, hogyan kell velük bánni (pl. Anna, Peti könyvek)

      2. Valószínűleg ő introvertált típus, ezért zavarja a többi gyerek jelenléte, a sok inger, amit ők keltenek. Idővel megtanulja majd ezt is kezelni, az óvónéniknek nem kell erről előre szólni, más gyereknél is van ilyen.

      3. Igen, ha feszültséget érez, azt tudja azonosítani más személyekkel, és úgy látszik, az apósnál is pontosan érzi ezt.

  • MViki

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!

    Hozzátáplálással szeretnék tanácsot kérni. 22 hónapos fiú-lány gyermekeim van. Nem esznek sajtot, felvágottat, lekvárt, májkrémet. Csak vajas kenyér, meg sajtkrémes kenyér ami jöhet. A fiam pluszban a zöldséget sem hajlandó, max 1x megnyalja és utána leteszi. A gyümölcsnél szintén válogat. Az ebédnél meg az a gondom hogy megfőzőm és nem kérik. Nem varázsolhatok minden nap 2 féle ebédet mert válogatnak. A közös étkezések reggel nem megoldhatóak, mivel 6-7 között még mindig a tápszert igénylik és ezzel 11.30-ig el is telítették a pocakjukat. A tejet nem kérik max. ha én innám abból kortyolnának, de mivel én laktózérzékeny vagyok nem is fogyasztom. Mit javasol? Min változtassak, illetve az én hozzáállásomat az evésükkel, hol kell megváltoztatni? Köszönettel: Viktória

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Ebben a korban a gyerekek válogatnak, ez természetes. Csináld azt, amit szeretnek, de közben legyenek más ételek is, amiket nem kedvelnek és legyen az a szabály, hogy egy falatot kell abból is enni. Két étkezés között ne nassoljanak, mert akkor a következőre nem lesz étvágyuk. Próbálj nekik tejtermék gyanánt tejfeles túrót készíteni és azzal megkenni a kenyeret. A tejet nem kell erőltetni, már csak azért sem, mert ha te allergiás vagy, jó eséllyel ők is érzékenyebbek lehetnek a tejre, és minél később kapnak, annál kisebb a valószínűsége, hogy ők is laktózérzékenyek lesznek.

  • Edit

    2014. május 26. hétfő

    Szia Ági!

    Táplálással kapcsolatosan lenne kérdésem. 10,5 hónapos babának vajat vagy margarint adjak inkább zsömle mellé? Vagy eheti mindkettőt? A másik kérdésem, hogy durumtésztát mikortól ehet és ehet belőle teljes adagot, vagy abból is csak keveset?

    Köszönöm!
    Edit

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Igazából mindkettőt adhatod már. Durumtésztát is kaphat már ebben a korban, de ezt is fokozatosan vezesd be, mert szorulást okozhat elsőre, ha sokat kap.

  • Anikó

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!

    Júliusban lesz 2,5 éves a kisfiam, és még nem beszél. Összeszámoltuk, kb. 60-70 szót tud, és mondja is, de nem rakja össze őket.
    Azt szeretném kérdezni, hogy normális-ez ebben a korban? (milyen idős koráig kellene a beszédnek megindulnia?)
    Illetve, mivel tudnánk segíteni neki a beszéd elindításában?

    Előre is köszönöm a válaszod!

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      A beszéd már elindult nála, hiszen mond szavakat. Mondatokat csak később kezdenek mondani, 3-4 éves kor között.

  • Andrea Gyarmati

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Agi! A 6 honapos kislanyomat nagyon megviselte a fogzas a minap. Ket napig idokozonkent magas laza volt es egyfolytaban a szajaban kotoraszik, nagyon nyaladzik is, meg nincs foga. Mit ajanlasz milyen modszerrel konnyithetem meg neki ezt az idoszakot illetve csokkenthetem a fajdalmat. Van neki hutobe rakhato ragokaja is. Es meg egy masik kerdes! Ebben a hosegben az egesz testet kiutesek fedik, gondolom a melegtol. Mit hasznaljak vagy tegyek ellene, ha egyaltalan lehet valamit tenni? Koszonettel: Andrea

  • Hope Fox

    2014. május 26. hétfő

    Szia Ági. 23 éves anyuka vagyok, két éves babával. Majdnem egy éve elköltöztünk az apukától és most válófélben vagyunk. Azóta van már párom, és a volt férjemnek is van barátnője. A volt férjem és a párom kollégák kint Németországban. Egyidőben jönnek haza, 6 hetet kint vannak 1et itthon. ELszokta az apuka vinni két éjszakára a kislányt, előtte egy délután, és utána délelőtt megyünk érte. (Amíg házasok voltunk tized ennyit nem foglalkozott a gyerekkel). A párom nagyon sok törődést figyelmet ad a kislányomnak, ő mégis még mindig tartózkodó, pedig 8 hónapja rendszeres időközönként hazajár. Hogyan lehetne az ő kapcsolatukat erősíteni? Érződik a kislányon, hogy szereti, mert ha nincs itt, keresi, de ha ittvan, elszigeteli magát. Nem erőltetjük, csak ez így már kicsit aggaszt, hogy több mint fél éve (Tavaly november óta) egy „család” lettünk és a kislány még mindig nem szokta meg. Mit tanácsolsz, mit tegyünk?

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Mivel viszonylag ritkán találkoznak, ezért kell még idő a kislányodnak, amíg teljesen megbarátkozik vele. De ebben a korban nagyon rugalmasak a gyerekek, aki szereti őket, ők is viszontszeretik.

  • Ildikó

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!
    Az lenne a kérdésem, hogy normális-e, ha a 6,5 hónapos kislányom sírva fakad ha eltűnök a szeme elől? Szeparációs szorongásnak gondolom korai? De akkor mitől lehet és hogyan tudnék rajta segíteni? Így még mosdóba sem tudok elmenni, pedig ő remekül eljátszott egyedül is eddig…
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Ildi

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Normális. Ezzel kezdődik a szeparációs szorongás. Amikor ki kell menned, de nem tudod magaddal vinni, hanggal nyugtasd, így idővel megtanulja, hogy amikor kimész, attól még „megvagy”.

  • Vali

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam 2,5 éves, nagyon eleven és akaratos, és iszonyatos fizikai ereje van. Amikor abba kell hagyatni vele valamit (pl: indulás a játszótérről haza), vagy rá kell venni valamire (pl:kézmosás-fogmosás) szinte lehetetlen balhé nélkül, és az apukájának még annyira sem engedelmeskedik mint nekem. Próbálkozunk játékosan, figyelmét elterelve, de nem nagyon működik, és a helyzetet az is nehezíti, hogy még nem beszél.

    Mit tanácsolsz, hogyan próbáljuk meg rávenni dolgokra, anélkül, hogy fizikai erővel kellene elrángatni őt, éppen attól amit csinál?

    Köszönöm válaszod!

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Ebben a korban a gyerekek nehezen szakadnak el attól, amit éppen csinálnak és úgy általában a változást is utálják. Próbáld meg lépcsősen elválasztani: először csak szólsz, hogy 5 perc múlva indulunk és mondd el, hogy addig mit csináljon (pl. fejezze be a homokvárat, tolja vissza az autókat a garázsba). Aztán 3 perc múlva menj oda, nézz a szemébe, fogd meg a vállát (ez nyomatékosítja a mondanivalót) és mondd el megint. Aztán 2 perc múlva menj oda kezdjétek el együtt, amit az imént kértél tőle. Aztán búcsúzzatok el a helytől, a játékoktól (vagy bármitől, ami ott van) és ilyenkor tereld át a figyelmét arra, mit fogtok csinálni most (pl.út közben hazafelé).

  • Csizmazia Eszter

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!
    13 hónapos kislányom szörnyű alvása miatt írok. Sosem volt túl jó alvó, de az utóbbi pár hónapban legalább 6x-7ébred éjjel, van, hogy cumival-simivel visszaalszik, de van, hogy csak akkor, ha megszoptatom. Sajnos vagy cicin, vagy ölben alszik el, tudom, hogy ezzel megnehezítem az önálló alvását. Megpróbáltam szoktatni az önálló elalváshoz, hogy nem veszem ki az ágyból, de ott vagyok mellette stb., de nála ez nem jön be, 10 perc alatt a sírástól átizzadja a ruháját, teljesen kikészül, egyszerűen nem merem tovább sírni hagyni, pláne, hogy egy szobában alszik a 4,5 éves nővérével, aki közben kiabál, hogy anya, vedd ki, ne sírjon. Éjjel, ha már nem bírom, a sok átmászkálást hozzá, magunk közé veszem. Ilyenkor arra számítok mindig, hogy megnyugszik, és szépen alszik reggelig, megvan a testközelség. De nem. Óránként, fél óránként felsír, ha a takaró hozzáér, sokszor idegesen elhúzódik.
    Fontos tudni róla, hogy az átlaghoz képest kis súlyú baba, egy évesen volt 8 kg, 2900 g-mal született. (Én úgy gondolom, hogy ez genetikai adottság, én 2 gyerek után vagyok 45 kg, mint ahogy édesanyám is, nagymamám is, és a húgaim is ilyen testalkatúak).Egyszerre nem eszik meg nagy mennyiségeket, tehát olyanra még nem volt példa, hogy egy ültő helyében megevett egy üveg bébiételt, de amennyit eszik, azt jó étvággyal eszi. Napközben nagyon mosolygós, kiegyensúlyozott baba, iszonyú szociális, imádja az embereket, állatokat is.  Már csak egyszer alszik nap közben, 1,5-2 órát, de aközben is megébred 1-2x, vissza kell altatni.
    Elvittem alváslaborba is, de a doktornő tanácsai megdöbbentettek: azt mondta, hogy nem eszik eleget Kincső, leírta, hogy mikor mit, mennyit egyen. Azt is mondta, hogy már biztos nincs elég tejem, mérjem le este, és ha a vacsora után nem szopizik 200 ml-t, egészítsem ki tápszerrel, hogy ez a mennyiség meglegyen. (a kislányom soha életében nem ivott meg egyszerre 2 dl-t, sőt, a tesója sem. Volt, hogy este nem voltam otthon, apukája babatejet csinált neki, és 80ml-t ivott csak). Azt is mondta a doktornő, hogy ennyi idősen még nincs olyan, hogy testalkat, szóval csak az elégtelen táplálkozástól nem éri el a korának megfelelő súlyt, ami nekem borzasztó rosszul esett, mert úgy éreztem, én nem táplálom a gyerekemet. A nagyobbik lányom ennyi idősen pont ekkora súlyú volt.
    Szóval az egész alvásproblémát az evésre hegyezte ki, ami szerintem a mi esetünkben nem állja meg a helyét. Követem az etetési tanácsait, uzsonnára is főzeléket kap, mégis ugyanolyan sokszor fent van. A másik dolog, amit mondott, hogy nem lett volna szabad 6 hós koráig kizárólag szoptatnom, mert ha 3-4 hós korában nem ismerkedik meg a kanállal, később nem fog rendesen enni. Ez a kijelentés a mai szoptatáspárti egészségügy ismeretében nagyon furcsának hangzott egy orvostól.
    A foga is jön (eddig csak 4 van kint), sokszor próbáltam homeós szereket adni neki, chamomillát, és viburcolt, de max. 1-2 éjszaka volt valamivel jobb, utána visszaállt az egész. Nem tudom, mit tehetnék, nagyon kimerültek vagyunk, ami néha már a gyerekeken csattan, ami meg folyamatos lelkiismeret furdalást okoz.
    Előre is köszönöm a választ!
    Eszti

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Valószínűleg a fogzás okozza a gondot. Próbálj neki egy kiskanál Nurofent adni éjszakára, ha a fogzás a gond, az segíteni fog.

      • Csizmazia Eszter

        2014. május 26. hétfő

        Néha, amikor már nagyon sír, szoktam nkei adni, de csak minimális javulás van, vagy annyi sem, sajnos. Létezik, hogy ennyire megviseli a fogzás?

        • Vida Ágnes

          2014. május 26. hétfő

          Igen, sajnos van olyan baba, akit nagyon megvisel. Ha nagyon elhúzódik, és már látszik az íny alatt a fog, segíthet, ha a gyerekorvoshoz fordulsz, aki egy spatulával meg tudja nyitni a feszülő ínyt és akkor a fog ki tud bújni.

  • Andrea Gyarmati

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Agi! A kislanyom 3 es fel eves es nagyban eli a dackorszakat. A helyzet meg ‘erdekesebb’ miota megerkezett a kishuga, aki most 6 honapos. A kisteso erkezese elott is sok figyelmet szenteltunk neki es most is igyekszunk sokat foglalkozni vele. A nagymamak is sokat elviszik, kenyeztetik. Feltekeny a kishugara, akinek meg meg sem szabad erinteni vagy raneznie a novere jatekaira. Olyan is elofordul, hogy megloki a kishugat. Persze en mindig raszolok, hogy nem szabad bantani a kicsit es akkor o bocsanatot ker. Egyre tobbszor hisztizik, egyre akaratosabb es ha nem az van, amit o akar, akkor csap-vag, neha ramcsap. Hogyan es mikor fog ebbol a feltekeny, hisztis korszakabol kinoni? Egyebkent szereti a kishugat, sokszor latom, hogy simogatja, puszilgatja. Mit tanacsolsz? Nem szeretnem, hogy azt gondolja anya nem szereti ot annyira, mint a kistesot, de a kicsivel is foglalkoznom kell. Koszonom valaszod! Andrea

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      A hisztinek és a többi viselkedésnek is ugyanaz az oka: szeretné felhívni magára a figyelmet. Bár te mindent megteszel, ő mégis úgy érzi, hogy kevés és többet akar. Igyekezz úgy alakítani a napirendet, hogy jusson rá minden nap külön idő, amikor csak vele tudsz foglalkozni, dédelgesd sokat, mert a testközelség sokat segít abban, hogy visszaszerezze a biztonságérzetét.

  • Mária

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági! Nagy kedvvel olvasom mindig az írásaidat! Kislányom 8,5 hónapos. Most kezd mászni, és próbál felülni. Az lenne a kérdésem, hogy ha mindezek mér sikerülnek, a bukások gyakorisága is csökkenni fog?A bukás mennyisége nem sok, inkább az a zavaró, hogy szörtyög a pici orra. Ez ugye el fog múlni? Köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Igen, ha már nem a hasán fekszik egész nap, akkor kevesebbet fog bukni is.

  • Szombathné Rita

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!

    Gyermekeim alvásával kapcsolatban szeretném kérni a tanácsodat. Kisfiam 3 éves múlt márciusban, kislányom 1 éves múlt februárban és várjuk a 3. gyerkőcöt szeptemberre. A családi élethez, ritmushoz igazodva sajnos úgy alakítottam a gyerekek elalvását, hogy az este 11 és akár éjfél után sikerül csak. Tehát nagyon el van tolódva a napunk! Későn fekszenek, és későn is kelnek.
    Most látom, hogy ez nagyon előnytelen (talán káros is) a gyermekeknek, ill. a családi élet számára is jobb lenne már, ha az elalvásuk este 8-9 körül alakulna. Tehát a napi ritmus jóval korábbra hozatalában kérném a segítségedet! Köszönöm! Rita

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Itt a nyár, legyetek jó sokat a levegőn, fáraszd le úőket, így este megpróbálhatod 1 órával korábban fektetni őket, mint a megszokott. Aztán ha ez már megy és beáll egy korábbi időpont, akkor lehet megint fél-1 órával korábbra hozni a fektetést (párhuzamosan reggel kezd el őket fél-1 órával korábban kelteni is)

  • Gyöngyi

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági,

    Kislányom 3-án lesz 11 hónapos.
    Már 8 hónapos kora óta adok Neki joghurtot.
    Általában baba joghurtot adok ami nagyon drága.
    Kérdésem:
    Készítek Neki natúr joghurtból gyümölcsökkel.
    Csak azokból a gyümölcsökből lehet készíteni amit már ehet?
    Kész joghurtokból melyiket adhatom Neki ami nem olyan drága mint a baba joghurt?

    Köszönöm a válaszod.

    Gyöngyi

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Igen, készíthetsz neki saját házi gyümölcsjoghurtot olyan gyümölcsökből, amit már evett. A kész joghurtokat inkább ne add neki, tele vannak „műanyaggal” és cukorral.

  • Bogi

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!
    30 hetes kismama vagyok, első gyermekem várom. Azzal a kérdéssel fordulnék hozzád, hogy mennyiben befolyásolja a testhelyzet a baba mozgását illetve a sok mozgás jelentheti-e azt, hogy nem érzi jól magát? Ugyanis vannak kedves beszólók, akik állítják, hogy azért (is) mozog sokat, mert nem jó neki valami. A mi picink főleg este és akkor is háton fekvéskor mocorog legtöbbet. Olvastam már róla, hogy baloldalon legjobb aludni, de sajnos akaratlanul is átfordulok néha. Válaszodat előre is köszönöm szépen!

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Ezek régi tévhitek: a legtöbb baba sokat mozog, csak nem mindenki érzi, mert akinek vastagabb a hasfala vagy elől fekszik a méhlepény, hátrahajló a méh, ott a baba mozgását sem lehet olyan markánsan érezni. Egyébként pont az a jó, ha sokat mozog, ha valami gond van, akkor általában többet alszik a baba, kevésbé mozgékony.

  • Ildiko

    2014. május 26. hétfő

    kedves Agi,
    11 honapos kisfiammal kapcsolatban szeretnem a segitsegedet kerni. Nagyon pici kora ota szepen ataludta az ejszakat kb 10 tol reggel 6 ig kulon a sajat szobajaban. Most viszont kb 2 honapja tobbszor is felsir ejszaka addig amig be nem megyek hozza ulo vagy allo helyzetben talalok ra a kisagyban, ilyenkor fel kell vennem is hogy megnyugodjon. maskuomben egeszseges vidam baba, habar mostanaban nyafka es akaratos. egy kezet fogva mart tud jarni es nagyon mozgekony. az elso foga 9 es fel honaposan jelent meg most csak 2 fogacskank van.
    Leiram kb hogy is van ez:
    20:00 vacsora utan furdes majd
    21:00 es 21:30 kozott tapszer, es el is alszik
    22:00 es 23:00 kozott ebred meg eloszor sirva, vissza alszik ha velveszem.
    12:00 1:00 kozott ugyan ugy felveszem megnyugszik, de ha rogton vissza is akarom tenni ujbol felsir. Itt adok neki tapszert is.
    3:00 es 5:00 kozott ebred meg itt van hogy nem tudom vissza altatani mikor 5 fele kell es ilyenkor kapja a reggeli tapszer…ha nem akkor… 6:00 kor adom neki a reggeli tapszert, es a legtobbszor kb megeszi a felet es laszik tovabb, reggel 8 ig.
    nem tudom szeparation szorongas lehet, hozza teszem hogy delutanonkent szoktam vele aludni, jol esik nekem is mikor latom hogy milyen bekesn alszik.
    Mar probaltam vele egyutt aludni ejszaka is, valamivel jobban aludt de meg mindig fel fel sir.
    Nem tudom mi tevo legyek, ketejeim vannak ha raszoktatom arra hogy egyutt alszunk. Felek hogy nem egy mulo dolog lesz.
    elore is koszonom
    Ildi

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Valószínűleg jön a foga és ezért ébred gyakrabban most, de ez majd elmúlik, ha áttört a fogacska. Homeopátiával tudsz rajta segíteni, erről bővebb leírást itt találsz: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf

      • Ildiko

        2014. május 26. hétfő

        ehhez a viselkedeshez nincs semmi koze a szeparacios szorongasnak?

        • Vida Ágnes

          2014. május 26. hétfő

          Az ébredéshez nincs köze a szeparációs szorongásnak. A viselkedéshez van, hiszen a kicsi felébred, mert fáj a foga és aztán anyát kéri, vele nyugszik csak meg, őt igényli – ez a szeparációs szorongás.

  • Krisztina

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!

    A kislányaim 15 hónaposak.
    Egyikük kb. 2 hete elindult, másikuk még kivár 🙂
    Egyedül vagyok velük napközben, és hát bevallom,elég nehéz lett az utóbbi időben mindkettőjüket lefoglalnom.
    Ők egész nap igénylik a társaságom, pici koruk óta együtt játszunk, megszokták, hogy egy helyiségben vagyok velük és ebből nem is nagyon akarnak engedni 🙂 Persze ez nem probléma, ezért vagyok itthon 🙂
    Tudnál nekem segíteni, hogy milyen játékok érdeklik ennyi idősen a gyerekeket? Mi a nekik „megfelelő”, hogyan foglalkozzak velük, amikor a nagy melegben nem mehetünk ki és bent kell lefoglalnom őket?
    Köszönöm a válaszod!
    Üdv.: Kriszti

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Mondókázás, éneklés, só-liszt gyurma, építőjátékok, kisautók, formabedobók: ezek már mind érdeklik a babákat ebben a korban. Emellett lehet már képeskönyveket is lapozgatni, nézegetni.

  • Mónika

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!
    Kisfiúnk lassan 5 hónapos, 3240 grammal született, 3 hónaposan 4800 gramm volt, 4 hónaposan 5000 gramm, és aztán stagnált a súlya.
    Talán 3,5 hónapos korától kezdve változott meg a szoptatás, lustábban kezdett szopizni, bár az elején én is elronthattam azzal, hogy hagytam sokáig a mellen. Azt hittem, később ügyesebb, gyorsabb lesz a technikája, és egyébként is olvastam, hogy hagyjunk a babának időt, és a komfort cumizás is jó. Ehelyett úgy tűnt, csak lustább lett, még mindig szinte 40-50 perces egy szoptatás, és gyakran a hátsó tejet ki sem szívta. Én azt hittem, nem kell neki, már nem éhes, de az idők múlásával nem hízott egyáltalán. Tehát kell neki, csak valamiért nem megy. Megijedtem, és elkezdtem fejni a hátsó tejet, majd szopizás után odaadtam neki cumisüvegben. Hízni továbbra sem hízott, így már a védőnő is „közbeszólt”, hogy tápszert kell neki adni. Minimális tápszert ezért kénytelen voltam adni neki 4,5 hónapos korában (1 hete kezdtem), de továbbra is szorgalmasan fejek. A helyzet viszont sokkal rosszabb lett, szinte csak fejek, mert már nem igazán hajlandó a mellemet szívni, csak az elején, ami még könnyebben jön.
    Arra gondoltam, sebaj, lefejem, és odaadom neki. Valamiért azonban most már a fejő (kézi és elektromos is van) sem tudja kiszívni. A baba is hadonászik rajta, vergődik, látom, hogy néha nem tudja (és nem nem akarja) szívni. Fejővel sem megy, aztán kézzel megpróbálom, majd újra a fejővel, és mintha akkor megnyitottak volna egy csapot, hirtelen megindul, majd újra semmi. Én érzem, hogy van még tejem, csak mintha elzáródna benn. Olvastam tejcsatorna elzáródásról is, mert arra gyanakodtam, de nekem nincsenek fájdalmaim.
    Mit tehetnék, hogy visszatérjünk az anyatejhez?
    Előre is nagyon köszönöm válaszod!

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      A fejés nem mindenkinél elegendő inger a mellnek, nem indul be úgy a tejelválasztás, mint ha a baba adja az ingert. Próbáld meg, hogy pár napig csak szoptatod a babát, akár óránként is mellre teszed és váltott mellből szopizik, ettől ő is visszaszokik a szopira és a tejmennyiség is megnő.

  • bbutterfly

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági,

    Többféle problémával fordulok hozzád.
    – Kislányom 6 hónapos. Nemrég kezdtem a hozzátáplálást, amúgy még szopizik. Első fogacskája 1 hete bújt ki és a másiknak is látom már a felszínét. Az éjszakáink borzasztóak, már arra sem emlékszem mikor, hány órakor keltem és etettem, annyira fáradt vagyok a nem alvástól. Hiába adok neki homeopátiás chamomillát vagy cinát, viborcul kúpot sőt már kipróbáltam az aloe activatort is, 2 órán belül 3-szor ébred. Nem tudom visszaaltatni cici nélkül, mondhatni állandóan eszik, tele van a hasa ami nem jó, mert kínozzák a szelek is ilyenkor. Nem beszélve arról, hogy olyan pisis lesz a pelenkája reggelre, hogy átázik a ruhája. Ha éjszaka pelenkát cserélek akkor meg ordít. Magam mellé fektetve is ugyanez a helyzet, sőt velünk aludva minden forgolódásra megébred. Mit tehetnék még, mit próbáljak ki, hiszen nem adhatok minden este Nurofent?

    – Lányom csak ringatva alszik el nappal és este is. Nagyon éberen alszik. Az ismerősök azzal bántanak, hogy nagy a csend nálunk és ezért riad fel minden nagyobb vagy kisebb zajra. Igaz, én lehúzom neki a redőnyt nappal, hogy ne süssön be a nap, nem szól a tv vagy ha szól is alig hallhatóan. A mosógépet szoktam használni és a konyhában halkan tevékenykedem. Kiabálás és egyéb zajkeltés nincs, párommal sem beszélünk ilyenkor hangosan. Ez tényleg baj? Kellene valami zaj, hogy ne csak csendben tudjon majd később is aludni?

    – Az éjszakai alvás hossza fog változni vagy nagyon sokat kell még erre várni? Soha nem aludta át az éjszakát és nem is ezt várom, de érdekelne, hogy a lányom miért nem tud többet aludni maximum 3 óránál még akkor sem ha nem éhes? Tegnap is délután 2-kor kelt fel az alvásból, este 8-kor aludt el, az 6 óra ébrenlét (szerintem nagyon hosszú, mégis 21.20-kor már megébredt…

    – Szinte 1 hónapos volt én már megvettem a könyvedet, amelyben az alvásról írsz. Mindig úgy teszem le, hogy nem alszik teljesen. Ennyi idő eltelte után már működnie kellene annak, hogy az éjszakai felébredésekkor vissza tudja magát altatni, nem? Ahányszor felsír én 2 percen belül már nála vagyok, megérzem mindig, hogy nem tud visszaaludni (nagyon kevés alkalommal sikerült csak ezt egyedül neki). Ki kell vennem a kiságyból, mert hiába a hátsimi, popóveregetés vagy egyéb, nem reagál erre. Ha viszont kiveszem még jobban sír, megfeszíti magát és ellenkezik. Nem tudom már ringatással sem visszaaltatni csak cicivel. Ezt én rontottam el, hogy nem voltam következetes és az egyszerűbb utat választottam, a cicit? Így azt tanulta meg, hogy anya úgyis visszaaltat, ő maga minek fárassza magát a visszaalvással?

    Köszönöm válaszaid 🙂

    • Monika

      2014. május 26. hétfő

      Bbutterfly mintha az en lanyomrol irtal volna,minden passzol meg a kora is 🙂

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Fogzás: ha a Nurofen segít, akkor tényleg fájdalomról van szó. Ezt 4 napig lehet folyamatosan adni, utána 2 nap szünet.

      Nem kell csend az altatáshoz, de nyilván tiszteletben kell tartani azt, hogy a kicsi alszik, tehát ilyenkor ne használj légkalapácsot 🙂 Szerintem a normál háztartási zaj, mosógép stb. elég, nem kell direkt zajt kelteni mellette.

      A babák alvási mintázata nagyjából 2 éves korra lesz a felnőttekéhez hasonló, de addig is folyamatosan változik, nyúlnak a mélyalvási szakaszok, tehát fokozatosan egyre jobb lesz.

      Nem te rontottad el. A babának természetes igénye, hogy ha fájdalma van, akkor szopni szeretne, mert az anyatej fájdalomcsillapító hatással is bír.

  • Szalai Zsuzsa

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!

    26 hónapos kisfiammal az utazás egy rémálom. Ha csak kb 15-20 percet utazunk aránylag tűrhető de ha hosszabb útra megyünk ( nagyiékhoz 1 átszállás össz. 3 óra) egy idő után már semmi nem jó ( mesekönyv, nasi, autó, mászkálás ) csak vergődik a padlón és visít az sem jó ha átölelem, az sem ha „tudomást sem veszek róla”. Tervben van ismét egy utazás de egyszerűen rá sem merek gondolni hogy fogjuk kivitelezni. Van e valami megoldás hogy legalább egy kicsit elviselhetőbb legyen az utazás?
    A másik kérdésem a bilire szoktatással lenne. Most hogy bejött ez a kánikula gondoltam kipróbáljuk milyen pelenka nélkül nappal. Azt vettem észre – azon kívül hogy nem szólt egyszer sem ha pisilni kellett- hogy érti mit szeretnék elérni de figyelve az arcát olyan érzésem volt hogy csak akkor érzi hogy pisilni kell amikor már folyik mert akkor hirtelen rám nézett. Vagy csak attól lepődött meg hogy nedves lett a bugyi? Ideje lenne ezt folytatni ( életkor alapján?) vagy ez a jelzés azt mondja hogy várjunk még?
    Segítséged előre is köszönöm!
    Zsuzsi

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Ebben a korban a változásokat is nehezen viselik a gyerekek és a leírásod alapján a kisfiadnak a sok ingerrel is baja van, amit az utazás során szerez, nem tudja kezelni a rengeteg új élményt, zajt, embert, fényeket stb. Segíthet, ha menet közben, amikor még nem nyűgös, bizonyos időközönként segítesz neki kicsit kikapcsolni a külvilágot, pl. elbújtok valami nyugodtabb helyre, dédelgetés, esetleg egy takaró, ami alá „elbújhat” (ez bután néz ki, de sokat segít abban, hogy kikapcsoljon).

      Valósznűleg még egy kicsit korai a dolog. Egyelőre annyit lehet tenni, hogy amikor jó időben kint van, akkor csak bugyi van rajta vagy még az sem és maga fedezheti fel, mikor mi történik, de egyelőre ennyi elég.

  • Monika

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Agi!A segitsegedet szeretnem kerni.A kislanyom most 6 honapos es meg soha nem voltam töle tavol mindenhova vittem magammal stb…viszont 2 het mulva lesz egy szindarab amit szeretnek megnezni a parommal…a baratnöm jönne vigyazni a lanyomra ez eddig nem is lenne baj…a problemam az lenne,hogy a darab este 20h-kor kezdödik ami nalunk pont a fürdetes-altatas ideje.Anyatejes baba cicvel alszik el tehat arra esely sincs hogy baratnöm altassa el…probaljam delutan ebren tartani es este korabban letenni,vagy altassam kesö delutan hogy este maradjon ebren mire hazaerünk?(ami nem valoszinü hogy müködne)Kb.22h-körül ernenk haza…mit tanacsolsz hogy oldjam meg?6honapja nem voltam sehol ezt most nem szeretnem kihagyni,de nagyon aggodom 🙁 a masik kerdesem az lenne,hogy este elalszik,alszik 2-3 orat es azutan szinte orankent ebred es csak szoptatassal tudom megnyugtatni…probaltam simogatassal visszaaltatni,vizzel,teaval,cumi amugy sem kell neki…2 foga kinn van kapja a homeopatias golyokat szerintem nem fajhat a foga…es mar honapok ota igy megy…mellettem alszik…mit tehetnek hogy jobban aludjon?Elöre is köszönöm a valaszodat,es a segitsegedet!

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Szerintem fejj le neki tejet és amikor jön az altatás, a barátnőd altassa el cumisüveggel. Vagy ha ez nem megy, akkor egy kis összebújással, dédelgetéssel. Mivel neki nincs tejszaga, könnyebben elfogadja majd tőle, hogy nincs cici.

      Valószínűleg nem a megfelelő golyókat kapja. Válaszd ki neki a tüneteinek megfelelő alkati szert innen: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf

  • Ágica

    2014. május 26. hétfő

    Kedves Ági!

    15 hós kislányomat sajnos hamarosan el kell választanom, mert szeretnénk kistesót, és az első terhességem nem volt problémamentes. Az első trimeszterben volt barnázás többször, a harmadikat pedig ágyhoz kötve töltöttem, mert pár percenként jöttek az összehúzódások szinte megállás nélkül, folyamatosan (nem fájdalmas, csak keményedett nagyon a hasam) és picit a méhszáj is elkezdett nyílni. A helyzetet nehezíti, hogy kislányom szigorúan csak cicin alszik el nappal, este és éjjel is+ reggel ébredés után is szopizik. Napi 5-6 szopi van most.
    Arra gondoltam, hogy először meg kéne tanítanom máshogy elaludni, és csak utána kezdeném el az elválasztást, hogy ne legyen egyszerre túl sok neki a változás – nem tudom jó-e ez az elgondolás. (Hozzáteszem, egy hónapja költöztünk új helyre, de úgy tűnik már megszokta itt, és jól is érzi magát – nem tudom, hogy ez befolyásolja-e a helyzetet.)
    Szóval a tanácsodat szeretném kérni, hogy az elalvást hogyan lehetne cici nélkül. Eddig ha összebújással, ringatással próbálkoztam helyette, hatalmas balhé lett belőle és végül megadtam magam, próbáltam rongyit és más kis figurákat is megszerettetni vele, de egyik sem érdekli, cumi sosem kellett neki. Nem vagyok a drasztikus megoldások híve, de tudom, hogy Te sem. 🙂

    Előre is köszönöm!
    Ági

    • Vida Ágnes

      2014. május 26. hétfő

      Amit meg lehet próbálni az az, hogy megbeszéled vele, hogy mostantól nem lehet cicin elaludni, helyett összebújás, dédelgetés, meseolvasás. Biztos, hogy nem balhé lesz belőle, mert álmos és mert meg akarod változtatni a meglevő szokást, amihez ebben a korban nagyon ragaszkodnak. Elsőként este kéne vele próbálkozni, akkor könnyebb, mert eleve fáradtabb a kicsi. És, ha az már megy, akkor lehet nappal is megpróbálni. A másik lehetőség, hogy pár napig este apa fekteti le és ő megy be hozzá, ha éjszaka felébred. Az első alkalommal ebből is hiszti lehet, de ha kitartóak vagytok és nem adjátok fel, menni fog.

  • Ági

    2014. május 09. péntek

    Szia Ági!

    Múltkor kérdeztem 8 hónapos kislányom etetésével kapcsolatban, mert, hogy nem igazán akar tápon kívül mást enni. A védőnőnk javaslatára próbáltam kicsit ízesebb ételeket is adni, de ez sem hozott nagy változást. A fogzáshoz szerintem nincs köze a nemevésének, mert tényleg mióta lehet próbálkozni gyümölccsel, azóta sosem evett még nagyobb mennyiséget. Vagy elképzelhetőnek tartod, hogy hónapokon keresztül fáj az ínye az ételektől? Azt észre vettem, hogy most picit szabadabban hagyom mozogni az etetőszékben és így valamivel több, maximum 80gr, ami tejpépből vagy főzelékből lecsúszik neki és mindig ennél a mennyiségnél már belerázkódik, ha bekapja az ételt. Mint, amikor megundorodik valaki a kajától. Persze ilyenkor azonnal abba hagyom, azt hinné az ember, hogy tele van, de nem, mert rászippant akár 180 ml tápot. De akkor nem értem ezt a belerázkódós jelenséget. Neked van erre ötleted? Kicsit azt érzem, hogy csak azért eszik kanalas pépet, mert „kötelező” és nem azért, mert érzi, hogy telik tőle a pocakja. Én azt gondolom, hogy egyen, amennyit szeretne és egyszer csak rákap… csak mikor? 🙁 Nem akarom, hogy rossz módszer miatt valami komolyabb kárt tegyek. Illetve az is érdekelne, hogy van olyan, hogy akkor kap rá a baba az evésre, ha már a fogai kibújtak? Ez az utolsó, amiben még bízom.

    Előre is köszönöm válaszod!

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Egyszerűen nincs még szüksége többre, ez normális. Kapja a tápszert, egyen, amennyit elfogad, aztán fokozatosan, amikor szüksége lesz más ételre is a tápszeren kívül, több új ételre, azokból is többet fog enni.

  • Kata

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    Először is köszönöm a múltkori megnyugtató válaszodat!
    Kisfiam 20-án lesz 8 hónapos. (Mínusz 3 hét, mert hamarabb született a kiírt időpontnál.)
    Mostanában kevesebbet játszik el magában, sokat „panaszkodik”, olyankor csak kézben nyugszik meg, onnantól kutya baja. Viszont, ha le akarjuk tenni, abban a pillanatban kezdődik újra a „világfájdalom”. 🙂
    Tudunk ez ellen tenni valamit? Ha ilyenkor felvesszük, elkényeztetjük? Mi a helyes teendő?

    Ennyi idős babónak hányszor kell aludni nappal?
    Éjjel általában 9 órát alszik. Nappal még 3-szor is alszik, van, mikor fél órát, van, mikor másfelet.

    Válaszodat köszönöm!
    Kata

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Ez a szeparációs szorongás kezdete. Vedd fel, ha kéri, de ha olyan dolgod van, amikor nem tudsz azonnal menni hozzá, akkor hanggal nyugtasd, beszélj hozzá, mert ő most még nem tudja, hogy ha nem lát téged, akkor te még megvagy, ezért sír annyira.

  • Anika

    2014. május 09. péntek

    Kedves Agi!

    4 eves kislanyom alvasi problemajaval fordulnek hozzad. 2,5 evesen szoktattuk le 1 nap alatt az ujjszopirol, mert baranyhimlos lett, es a doki kerte, hogy ha lehet, ne nyuljon a szajaba. Leszokott, utana jott a kisteso par hettel, es azota nyugtalanul alszik el. Ja, es fel evet meg Nemetorszagban is eltunk. Eleinte csak ugy volt hajlando elaludni, ha fogtuk a kezet (ameddig el nem aludt). Utana fokozatosan atszoktattuk, hogy csak bent ultunk a szobaban, amig elaludt. Majd amikor a teso 7 honapos lett, mondtuk, hogy atkoltozik a teso, nem lesz egyedul, igy nem kell bent maradnunk. Ezt elfogadta, de kijarkalt, hogy takarjuk be, pisilnie, vagy inni kell, stb.
    Sajnos nincs egy kedvenc allatkaja, vagy rongyija. Az ovonok is azt mondtak, hogy bent is nagyon nehezen alszik el.
    Sajnos a kijarkalasoktol mindketten idegesek leszunk egy ido utan a ferjemmel, es bar nem kene, de lezuhanyoztatassal „fenyegetjuk”, ezutan nem szokott alt. kijonni tobbet.
    Hogy segithetnenk neki (ezaltal magunknak is)? Ugye inkabb hagyjuk a fenyegeteseket?
    Az esti rutint tartjuk, mese is mindig van lefekves elott. De tegnap is 9-kor ment agyba, es meg fel11-kor is kijott, elotte sirt is, aztan kicsit odabujtam, utana megint kijarkalt.
    Mar arra gondoltam, lehet kozelebb kene tenni a 15 hos kistesohoz az agyat? Hatha akkor nem erzi magat egyedul.
    Szoval minden tippet nagyon koszonok elore is (kiskoraban tenyleg jo alvo volt, es a tesoja is az)
    Nagyon koszonom,
    Anita

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Semmiképpen ne fenyegessétek! Az a gond, hogy neki volt egy jó módszere önmaga megnyugtatására és amikor leszoktattátok, nem lett egy másik a helyébe. Válasszon magának egy bújós állatot a játékboltban, aki ezentúl vigyáz rá éjjel, vagy adjatok neki esetleg cumit, amivel meg tudja magát nyugtatni, a lényeg, hogy olyasvalami legyen, amit a bölcsibe is magával tud vinni, ami ott is megnyugtatja.

  • Juci

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!6 hónapos kislányomnak szeretnék napirendet beállítani de sajnos sehogy sem sikerül.Van hogy 30percet alszik van hogy másfél órát néha 3óránként eszik néha óránként…anyatejes baba de kap már gyümölcsöt zöldséget a korához megfelelően…éjszaka is néha 4 órát alszik de van hogy óránként felébred!Lenne esetleg valami ötleted hogy kezdjek hozzá?Vagy már késő?Előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Nincs késő 🙂 Próbáld meg néhány napon át egy papírra felírni, hogy mikor aludt, mikor evett, mikor ébredt, aztán nézd át az egészet és abból nagyjából látni fogod, mik azok a napirendi pontok, amik fixek nála, mi a rendszer a napirendjében!

  • Ba Zsuzsi

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!
    Kislányom 4 hónapos múlt. 3500 grammal született, most 7760 gramm. Az utolsó hónapban csak 500 grammot hízott.Ötször eszik egy nap. Reggel 8, 12, 16 , 19 és 21 óra 30 perckor. Éjszaka 9 órát alszik, 22 órától 7- ig. nappal kétszer kb. két órát és egy rövid fél órát. A 7 órás evés után fürdünk, utána az utolsó evésig csak karban tud lenni. Nem akar játszani se és aludni se. Mitől lehet ez? talán a napirendjében van a hiba. Úgy tűnik, hogy fáradt, de nem akar aludni.Sajnos a nappali elalvások sem zökkenőmentesek.Hogyan taníthatnám meg neki az elalvást?
    A másik problémám a z, hogy úgy érzem, fogy a tejem. Eddig csak anyatejet kapott.Mostanában nem tudok már fejni szopi után, a melleim sem olyan telítettek reggel sem, mint régebben és a tej sem csöpög már evéskor a másik mellemből, mint régebben. Ezek jelei lehetnek, annak, hogy fogy a tej. Etessem meg éjszaka is, vagy nappal ébresszem fel többször, ha alszik? Sajnos ettől a két problémától annyira feszült lettem, hogy már aludni sem tudok és az étvágyam se a régi. Mennyire hat ez a tejtermelésre és mennyire érzi ezt rajtam a baba. Talán ettől olyan nyűgös?

    • Ba Zsuzsi

      2014. május 09. péntek

      Várom válaszod, segítségedet előre is köszönöm: Zsuzsi

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Valószínűleg nem olyan fáradt este, azért nem akar még aludni, ez nem gond, esetleg segíthet, ha ilyenkor gyakrabban szoptatod estefelé, ez a tejtermelésnek is jót tesz és a kicsi is nyugodtabb lesz tőle.

      Nem, nem fogy a tejed, egyszerűen csak azok a hormonok, amik miatt az első hónapokban duzzadtabb a mell, már nincsenek jelen. Ha kevés a tej, akkor nem lakik jól a baba, szoptatás után is elégedetlen, keresi az anyamellet, sír. Azért hízott kevesebbet, mert már megduplázta a születési súlyát és utána lelassul a hízás.

  • Angi

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    16 hónapos kisfiam alvásával lenne kérdésem. Az éjszakákat átaludta eddig, esetleg inni kelt fel, vagy a foga miatt. Az utóbbi egy hónapban este nehezen alszik el, nem nyűgösködik csak forgolódik. Eddig megitta a tejet este cumisüvegből, utána vagy a kezemet fogva vagy anélkül elaludt a kiságyban. Most meg csak forgolódik, hajnalban felkel és addig nem alszik vissza, amíg közénk nem rakjuk. 7-től tovább nem alszik, akármikor fekszik le este. Délben tejcsin elalszik, nincs vele gond. Nem szeretném rászoktatni, hogy a mi ágyunkban aludjon. Újszülött kora óta külön alszik, külön szobában is. Mit tegyek, vagy mitől van ez?
    A másik problémám, hogy nem engedi, hogy bárkihez hozzáérjek. Legyen az gyerek, vagy felnőtt, vagy akár apa. Üvölteni kezd és kéri, hogy vegyem fel. Eléggé anyás, de ez már kicsit sok. Hiába mondom olyankor neki, hogy én Őt szeretem a legjobban. Erre van valamilyen ötleted?
    Segítségedet előre is köszönöm, Angi.

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Ez a szeparációs szorongás miatt van. Anyával akar lenni, anyát akarja birtokolni ébren és álmában is. Dédelgesd sokat, amikor tudod, vedd fel, szeretgesd, de te vagy a főnök, meghúzhatod a határokat, mi az, amit már nem engedsz meg neki.

  • Judit

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    Három kérdéssel készültem mára 😀

    1. 13-14 hónaposan már elképzelhető, hogy a szeparációs szorongás újabb nagyobb hullámát éljük? Kb egy évesen tanult meg járni, ami ezt esetleg befolyásolhatja és az elmúlt pár hétben nagyon ragaszkodó lett mind hozzám mind férjemhez. Idegenek között a lábunkhoz bújik, nehezebben oldódik fel, sokszor ha leteszem sír, ha az apja reggel elmegy, már ahogy a kabátot veszi „hisztizni” kezd. Ez mikorra csitul kicsit?

    2. Egyre akaratosabb, amivel nincs is gond, csak nehezen tudom hogyan kezeljem. Nála még néró hiszti nincs, viszont sokszor ha nem az van, amit akar – pl nem adom oda a kenyérvágó kést 😀 -, vagy em veszem észre mit szeretne, akkor irdatlan hangerővel adja tudtomra. Az is előfordul, hogy pl a kulcsaimmal babrál, de ha infulunk sétálni elveszem. Amint zárom az ajtót visszakaphatja, ezt el is mondom neki, de nyilván még nem érti, amíg meg nem kapja kiabál érte. Ilyenkor viszont nem tudom mi a jó lépés: ha visszaadom azt erősítem, hogy kiabálni kell? Nincs bajom azzal, hogy játszik vele. De hasonló a helyezt pl evés előtt is. Amint látja, hogy terítünk, már nyűglődik, követelőzik a maga módján. Persze megkapja az ételt és megkapná akkor is ha nem csinálja ezt, de hogyan magyarázhatom, taníthatom ezt meg neki? Ezek nem hisztik, ne értsd félre – persze van, amikor már distressz, mert nagyon éhes. És hasonló probléma pl ha eszünk valahol és ő megeszi a sajátját, kérne a miénkből, amiből nem adhatok neki (múltkor pl egy utazáskor valami káposztás csülkös vacsora volt, nem választhattuk, mert egyébként igyekezek olyat főzni amiből adhatunk neki). Ekkor persze nagy követelőzés, ami itthon nem is lenne baj, de nyilvános helyen pl egy wellnessezésen nem akarom más nyugalmát zavarni még ha a véleménye nem is érdekel 😀 Egyáltalán: adjunk neki a miénkből, ha kér, vagy ezt követekezetesen tiltsuk és előbb utóbb rájön, hogy az ő étele az ő tányérjában van? Nekem ez túl szigorú, hiszen a férjemmel is eszünk innen onnan, ő miért ne tehetné, de ha ezt javaslod járható útnak,mert így jobb a kisfiamnak, akkor természtesen ehhez alkalmazkodunk.

    3. csak egy aprü kérdés. felmerült múltkor, hogy mennyire milyen mesét mondókát lehet mondani a gyereknek, anélkül, hogy rosszra tanítaná. Így pl. a csigabiga told ki szarvadat, ha nem tolod összetöröm házadat elég agresszív, ahogy én elképzelem, kérdés, hogy a gyerek ebből mit szűr le. Vagy pl Vackos és más mesék, ahol Vackort verta az apja, büntetésből került oviba (vagy bölcsibe). A kisfiam, ahogy fentebb írtam 14 hónapos, most még csak nézehetünk képes mesekönyveket, ritkán olvasok neki,mert még nincs türelme hozzá, akkor főleg Boribont, vagy mondókás lapozókat.

    Segítséged köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      1. Igen, ebben a korban elég erősek tudnak lenni a szeparációs szorongás tünetei. Pár hét után csitulni szoktak.

      2. A cél itt az, hogy türelmesebb legyen. Tehát várjon szépen, mondd el meddig kell várnia, de utána, amikor már megkaphatja, hadd kaphassa meg.
      Ebben a korban imádnak a szülőkéből kérni, enni, adjatok neki nyugodtan, és lassan ő is kapja azt enni, amit ti (mondjuk a káposztás csülök nem olyan :)) és akkor ez egyre kevésbé lesz probléma.

      3. A kicsi még nem képzeli el ezt teljes valójában, csak a szavakat ízlelgeti, az érzelmet érzi, azzal meg nincs semmi baj, az indulat, a düh normális érzések, meg kell tanulni a helyén kezelni őket.

  • Dóri

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági,
    már többször is segítettél, hálás köszönet érte, most újra a segítségedet kérném. A kisfiam 8 és fél hónapos, néhány napja megváltoztak az alvási szokásai. Reggel az eddigi 6 óra helyett 8 körül ébred, és mivel már 4-5 órát nyűgősség nélkül szokott ébren lenni, dél körülre tolódott a nappali alvása. (Nappal kb 2 órát alszik) Gondolom ez annak a jele hogy át szeretne állni a nappali egy alvásra. Azt olvastam hogy ez 1 éves kor körül szokott történni. Nem korai még ez neki? Erőltessem a nappali két alvást még pl esti babakocsis sétával? Egyébként napközben nem nyűgös, estefelé persze már igen, viszont igy este könnyen el is alszik. (20 óra körül)
    A másik kérdésem a hozzátáplálással kapcsolatban lenne, hogy mióta reggelire szopi után kóstolgat egy kis szilárd ételt (kifli vajjal, sajt, stb.) és tizóraira is szépen eszik gyümölcsöt, nem hajlandó ebédre semmit elfogadni, pedig a tizórai és ebéd között minimum 3 óra telik el. Uzsonnára egyébként általában szopizik majd utána néha gyümölcs, vacsira tejpépet kap, alvás előtt pedig megint szopizik.
    Lehet hogy tul sok neki a szilárd étel azért nem akar enni ebédre? Születése óta igény szerint szopizik és éjjel is szopival alszik vissza ha felébred. Köszönöm a válaszod.

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Ez egy átmeneti időszak a kettő és az egy alvás között. Ha kibírja így estig, akkor maradhat így (a kisebbik fiam is átállt már ennyi idősen az 1 alvásra), de ha délután azt látod, hogy nagyon álmos, egy rövid kis sétás alvást még be lehet iktatni.

      Igen, lehet, hogy kicsit sok a szilárd étel, tízóraira adj kicsit kevesebbet, de ha sokat eszik reggelire, akkor sem történik semmi, ha a tízórai elmarad.

  • Ildi

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    Két kérdésem lenne, amiben kikérném a véleményed.

    Kislányom 6,5 hónapos, nagyon játékos, jókedvű, nevetgélős baba. Ha a kiságyában, földön, pelenkázószekrényen van, akkor gyönyörűen felveszi a szemkontaktust, érdeklődik irántam. Viszont ha etetem (cumisüvegből), felveszem az ölembe, akkor még egyszer sem nézett rám, kifejezetten kerüli a tekintetemet. Ha a kisszékében ül és messziről nézem, akkor ő is néz, nevetgél, de ha közel megyek hozzá, hogy megsimogassam, elfordítja a fejét, nem néz rám. Mi lehet ennek az oka? Lehet valamilyen kötődési probléma a háttérben? Mit tehetek, hogy ez változzon?

    A másik kérdésem, hogy most 8 kiló a kislányom súlya (3100 g-mal született) és a legutolsó mérésnél 68 cm volt a hossza. Aki meglátja rögtön azt mondja, hogy milyen nagy és hogy akkora mint egy 1-1,5 éves kisbaba. A súlygyarapodásban még nem vettem észre lassulást mióta megszületett. Most napi 900 ml-t eszik a hozzátáplálással, tápszerrel együtt. Kérdésem, hogy tényleg olyan kiugróak lennének ezek az értékek?

    Válaszod előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Ez nem kötődési probléma, egyszerűen csak az okozza, hogy amikor távol vagy, akkor szemmel tart, megvagy-e, amikor viszont ott vagy, az már nem érdekes, hiszen az természetes neki, hogy vele vagy 🙂

      Szép súlya van lányokhoz képest (1 évesen kell a lányoknak 8, a fiúknak 9 kilósnak lenni), de nem kell aggódnod, az első fél évben jól hízó babák általában a második félévben megtorpannak a növekedésben, mert nagyobb súlyt kell mozgatniuk a mászásnál, járásnál.

  • Gabi

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 7 és fél hónapos. Még egyszer sem aludta át az éjszakát, sőt általában 3-5 alkalommal be kell menni hozzá, mert felriad és vissza kell altatni.

    Az utóbbi két hétben azonban az éjszakai alvásideje is egyre kevesebb, kb. 7-8 órát alszik és utána már felébred teljesen. Sőt, a héten volt olyan éjszaka, amikor 4 óra alvás után hajnali fél 1-kor úgy kelt fel, hogy már nem akar visszaaludni.. Ilyenkor jókedvű, magyaráz, gagyarászik, vigyorog stb. Másfél órába telt aztán, mire visszaaltattuk.
    Legutóbb pedig hajnal 3-kor akart felkelni..

    Napközben is sokszor csak 30 perceket alszik és van, hogy 2x van hogy 3x alszik még nappal.

    Én tudom, hogy ha jókedvűen ébred, akkor nem lehet nagy gond, de azért ez szerintem már túlzás. Egy pici babának több alvásra van szüksége, nem?

    Lehet ez egy átmeneti időszak, de nem tudom mit tegyek éjszaka, ha fel akar kelni pár óra alvás után. Illetve mi az a pont, amikor már szólnom kell orvosnak, bárkinek? Hosszú távon nem lesz gond, hogy ilyen keveset alszik?

    Nagyon köszönöm.
    Gabi

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Most éberebb, mert sok „dolga” van, most fedezi fel a világot és emellett még fogzik is. Az is lehet a gyakori ébredés oka, hogy megint éhes éjszaka, mert többet mozog és emiatt nagyobb a tápanyagigénye. Ha most nem adsz neki éjszaka enni, akkor próbáld meg, mi történik, ha az első ébredéskor megeteted.
      Ha nem ez a gond, akkor viszont a fogzást kezeld homeopátiával: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf

      Ha éjjel fel akar kelni, ne hagyd neki! Tedd vissza az ágyba és menj ki, vagy ha másként nem megy, vedd magad mellé és aludjatok tovább együtt!

  • bbutterfly

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági,

    1. Kislányom 6 hónapos lesz pár nap múlva. Arra szeretnék választ kapni, hogy miért sír mindig ha kakil vagy pukizik. Ez utóbbi éjszaka is előjön és ilyenkor alig lehet visszaaltatni. Csak anyatejes egyelőre.
    2. Tudom ebben a korban mindenre kíváncsiak de még nem tudnak kúszni-mászni és ezt az átmeneti „mozdulatlanság”-ot nehezen viselik. A lányom 3-4 perc után megun egy helyben lenni és ilyenkor nyögdécselve emelgeti a csípőjét, hogy vegyem már fel. Több helyen kialakítottam neki játékteret, sőt vettem neki szobahintát is, tehát változtatjuk a színtereket. Mégis az van, hogy semmi sem jó neki csak pár percig, forogni nem tud még, oldalra is csak ritkán fordul hiába vannak körülötte játékok. Szeretném megtudni mit tegyek a helyzet érdekében, hogy ne kelljen egész nap cipelnem és meginduljon a forgása is, vagy hogy egy légtérben velem de tudjon játszani kicsit egyedül is? Nem értem miért nem kötik le a színes játékok, a játszószőnyeg egy picikét sem. Kérlek segíts!
    3. Sosem volt éjszaka jó alvó, 3 óránként kelt születése óta. Mostanában ez leredukálódott 2 órára és már simán ringatva vissza sem tudom altatni csakis szopival. Napközben is sűrűn eszik, nem gondolnám, hogy nem lakik jól napközben és ezért kelne fel ennyiszer éjjel. Tudom, hogy fogzik, melyet próbálok kezelni bár elég sikertelenül. De a 2 óránkénti szopizást nem tartom jónak éjjel. Mit rontottam el, hogy egyre rosszabbak az éjszakáink?

    Köszönöm szépen válaszaid!

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      1.-3. Valószínűleg nem a puki zavarja, hanem a fogzás miatt többet mocorog, nem tud visszaaludni és a több mocorgás miatt többet pukizik.
      Nem rontottál el semmit 🙂
      Egyszerűen csak jön a foga és ezért kel gyakrabban. Keresd meg az ő alkati homeopátiás szerét és kezdd el neki adni, sokat segíthet: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf

      2. Ez átmeneti időszak, tudom nehéz, de el fog múlni 🙂 Itt írtam le néhány tippet, mivel lehet lekötni a babát ebben az időszakban: http://www.kismamablog.hu/mozgasfejlodes/mozgasfejlodes-unatkozo-felevesek

  • Edus

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    A fiam most 22 hónapos, mindig az ” előírtnál ” kevesebbet aludt, meg nehezen aludt el. Először ölben, aztán hordozóban, másfél évesen együtt az ágyban.( ezt hamarabb nem fogadta el )
    Nagyjából minimum fél óra- 45 perces altatás után aludt el és délben is max egy órát aludt.
    Éjszaka többször üvöltve kelt fel és még az akkor kapott tápszerre sem nyugodott igazán meg, aztán erről leszoktattam, csak vizet kapott. Akkor már kevesebbet kelt fel éjszaka, de azért nem hagyta ki:-)
    Lassan valamennyire azért beállt az alvása még ha nehezen is aludt el.
    Az óraátállítás óta viszont teljesen összekavarodott az alvása
    Felkel 5- 6 között inni vagy csak úgy és ivásra alszik vissza és utána meg aludt 8- 9- ig. Így aztán délben nem akart / nem tudott elaludni és ha mégis akkor nagyon későn és az esti alvás kitolódott majdnem fél 10 – 10- re.
    Több nap nem is tudott aludni délben, volt csendes pihenő de így is este 5- 6 tól már csak sírt a fáradtságtól…
    Régebben magától kb 9 körül feküdt le és kelt is 7 kor legkésőbb
    Ez a napirend nekem egész megfelelő volt, délelőtt még eltudunk menni valahová ha kellett és esti fekvés után még egy órás házimunka belefért. A kavarodással semmit nem lehetett csinálni mert napközben is alig aludt és egész nap vele kellett foglalkozni annyira nyűgös volt

    Kezdett teljesen kaotikus lenni az egész napunk és úgy döntöttem, h költöm reggel 7és 7h30 között és így altatom fél egy körül.
    Ezt 3- 4 napja kezdtük el, nem tudom szerinted kivitelezhető- e ” visszaerőltetni ” a régi rendet..
    Nem baj- e , ha költöm reggel és nem magától kel?

    A másik baj, h ezzel egy időben elkezdett fura módon tiltakozni az alvás ellen, délben és este is ( pedig megvan a szertartás és mindig ugyanaz: délben: ebéd, kéz, fogmosás, peluscsere, átöltözés, meseolvasás, éneklés, puszi? este: vacsora, fürdés, öltözés, tej ivás, fogmosás, olvasás, éneklés, puszi), elkezdett rugdosni, meg másodpercenként kér valamit, ha nem adom neki oda azonnal sír és veri magát. Ha odaadom neki, amit kér, akkor eldobja és újra kéri és kezdi elölről az egészet..párszor már nagyon elegem lett és ordítottam vele, akkor megijedt és sírt. próbálok türelmes lenni de napi 2 óra altatás után már nehezen megy. Ha százszor odaadom neki amit kér és teljesítem minden kívánságát, akkor egy óra múlva talán elalszik.. csak ez már sok. Félek, hogy ez rögzül és újabb hóbortokat talál ki
    Nem akartam belemenni a játékba, de annyira sír, hogy azt sem tartom jónak, hogy elalvás előtt így felhergeli magát.. ebből sem lesz alvás
    Volt, hogy mondtam neki, hogy ha nem hagyja ezt abba és nem próbál meg aludni, akkor egyedül kell aludnia, mert kimegyek a szobából. Erre kiküldött és egy perc múlva már sírt, hogy menjek vissza:-)

    Az akaratával és az eszével nincs gond, folyamatosan beszél és mondókázik, énekel, pedig még nincs két éves.
    Sok mindent meg lehet már vele beszélni, szabályokat, meg is érti, meg van, amit nem akar elfogadni, de ez normális.
    Az altatással nem boldogulok…

    Apával, nagyival 10 perc alatt elalszik:-)) Tipikus.

    Mit csináljunk jobban?

    Köszönöm előre!

    üdv

    Edus

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Nem gond, ha pár napig reggel felkelted, amíg át nem áll a bioritmusa az új időszámítás szerint.

      Ez a viselkedés azért van, mert irányítani akarja a lefekvés folyamatát. Kíváncsi, mi történik, ha beleszól a dolgokba, ezért hisztizik egy sort, megnézi, mire reagálsz, mire nem. Ha követkzetesen nem engedsz, akkor rájön, hogy felesleges játszma ez és leszokik róla.

  • Gyöngyi

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági,

    A következő kérdéseim lennének:
    10 hónapos a kislányom. Még nincs foga.
    Darabos ételeket szoktam Neki adni és szerencsére elfogadja és meg tudja enni.
    Nem gond, hogy még nincs foga?
    Reggel 1/2 8 -kor ébred. Tápszert adok Neki.
    Az Én reggelimből is adok Neki mert ha bármit eszünk abból Ő is szeretne kapni. Külön reggelit még nem adok.
    Mikortól lehet elhagyni a reggeli tápszert és reggelit adni ? (Még ígényli a tápszert. 2x kap,reggel és lefekvés előtt . A többi étkezést már kiváltottuk.)
    A főzeléket eddig krumplival sűritettem. Nemsokára a mi ételünkből fog enni.
    Most már rántással kèszítsem az ételeket?

    Válaszokat előre is köszönöm.

    Gyöngyi

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Nem gond, hogy nincs foga, 1 éves korig lehet várni vele, utána, ha még mindig nem jött ki, forduljatok orvoshoz. Ha viszont nagyon fáj neki, rágja, de mégsem jön ki, akkor már most is elmehettek, van, hogy egy kis spatulával megkapargatják az ínyét és akkor nem feszít tovább a fog.

      Reggelinél a tápszer mellett már kaphat mást is, a tápszer meg maradhat innivalónak.

      Most már készítheted rántással is.

  • Kacita

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági,

    Először is köszönöm a lehetőséget a fogadóórára.

    Többféle dologgal kapcsolatban szeretném a segítségedet kérni.
    Benjamin kisfiam egy éves múlt.
    Kiegyensúlyozott kisfiú, persze zökkenők mindenhol vannak, még ha fárasztó is 0-24 ben toppon lenni, leginkább néha csak tanácstalan vagyok és akkor nagyon kétségbe esem mit csináljak és mit csinálok rosszul..

    1.Miért harap?

    Alkalmanként előfordul, hogy oda kúszik és épp még ha jó kedve is van fogja magát ahol ér harap egyet. Még akkor is ha látszólag nem lehet oka rá.
    – Mi az oka?
    Figyelem felkeltés – foglalkozz velem?
    De ha foglalkozom vele, lehet hogy a valamiféle örömét nem puszival hanem így fejezi ki? Az is előfordul hogy kézbe van és egyszer csak megtalálja a vállunkat, aztán nevet és huncut. Persze nekünk ez annyira nem esik jól.
    Próbáltam a viselkedésével összefüggésbe hozni,de nem vagyok szakértő és nem biztos hogy jól fejtem meg ezt a fajta viselkedést.
    Próblok neki elmagyarázni hogy ez nekünk fáj és nem szabad ilyet csinálni, de hatástalan.
    – Hogyan kezeljem?
    – Mit akar tulajdon képpen kifejezni?

    2. Miért dobálja az ételt?

    Ha látom hogy már nem éhes és rázza a kis fejét, köszi már nem kell több az odáig oké. De amúgy “játszik” csak amikor ilyet csinál?
    Nagyon zavar mert az étel nem játék. Oké hogy pici és még az új dolgokkal maszatol, stb.
    De hiába próbálom neki elmagyarázni hogy nem szabad ledobni. Eddig ezt sem sikerült neki megértenie hogy ez helytelen viselkedés.
    Mit rontok el?
    – Hogy kezeljem, és mi a megoldás erre a probélmára?

    3. Miért akar állandóan kézben lenni?

    Egy ideje olyan nehezen foglalja el magát.
    Próbálok vele sétálni, de sokszor nem azt akarja, mivel most kezd lassan totyogni és lassan a sétáljunk egész nap időszak fog beköszönteni szerintem.
    Szóval az akarja hogy felvegyem.
    Na de erre kontrázva jön az amikor felveszem, de az sem jó..
    Próbálom figyelni arra hogy az nem jó dolog hogy Ő állandóan kézbe akarjon lenni.
    Legugolok hozzá, átölelem és mondom neki a tényeket, hogy nem lehet állandóan kézben.
    Ami sajnos tudom hogy nem túl jó: -Apukája sokat dolgozik és ha Ő hazaért csak ölelgeti, szeretgeti. Ami tök jó. Már korábban is figyelmeztettem hogy ennek nem lesz jó vége, mert ha egyedül vagyok vele nem tudom és nem is akarom állandon magamhoz láncolni. Most meg megy a kínlódás mert ha apát meglátja egyből fel akar kéreckedni. Na ha lerakja vagy nem vesszük fel akkor meg jön a sírás, és kezdődik az akaratosság a hiszti is azt hiszem.

    – Mit tegyünk?
    – Mi a megoldás erre?
    – Mennyit szabad kézben lennie egy pici gyermeknek?
    – Van egyéb oka annak hogy kézbe akar lenni, vagy apuka elkényeztette?

    4. Válogat

    9,8 kg.
    Nagyon fontos hogy tájékoztassalak Én nagyon válogatós vagyok, sajnos egészségügyi problémáimból kifolyólag rengeteg mindent nem ehetek és ne is fogyasztom.
    Anyatejcsis baba. Már egy ideje megy a hozzátáplásás. Nagyon szépen fogadta.
    De nem kutyulgatással kezdtük, hanem kész bébipapikkal.
    Hiába próbálok neki főzőcskézni mert tudom hogy szüksége lenne más dolgokra is mint amiket Én eszem.
    Mégis kudarcba fulladnak a kísérleteim.
    Nem kell neki.
    Azt amit mi eszünk, nem darabos hanem szilárd ételeket tök jól fogadja. De abból sem mindent.
    – Idővel ez változni fog??
    Minden félét kostólgat. Egyre kevesebb főzelékkel. De azt még nem tudom elérni hogy egy adagot megegyen bármi másból. Hanem azt csipegeti amit kínálok aztán a pépes – bébi ételes főzeléket eszi.

    Lehet nem kéne ennyire kétségbe esnem, de annyira bénának érzem magam. A nagy szakácskönyvből lopom az ötleteket, de nem kellenek neki. Biztos nem csinálom jól. VAgy nem vagyok elég kitartó..
    Mert néha úgy érzem hogy ha nem eszi meg amit csinálok neki akkor túl éhes marad. Vagy jó így ahogy van.
    Amúgy még csak 6 fogacskája van. Ne kellene már hogy több foga legyen? Bocsánat hogy ez nem annyira vág ide.

    – Vagy várjak addig amíg rá nem kap az ízére és addig ne adjak neki mást??
    – Hogy csináljam hogy jó legyen??

    Nagyon köszönöm a segítségedet.S azt is amit már korábban már segítettél.
    Elnézést a hosszú levélért.

    Szép napot.

    Beni baba és Kacita.

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Válaszoltam neked a múltkori kérdésednél!

  • Beáta

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!
    Köszönöm h múltkori kérdésemre válaszoltált.most egy más problémával szembesültem.tegnap napközben is meg az éjszaka is,másfél -2órán keresztül szopizott a 17hónapos kisfiam.mikor már azt hittem végre elaludt és kivettem a cicit a szájából,azonnal megébredt,nyöszörgött,kereste,forgolódott,nem is nyugodott meg amíg ismét nem cumizhatott rajtam.nem tudom mi lehet az oka.szinte semmit sem aludtunk.már régóta hárman alszunk,az még rendben lenne de így szinte semmit sem pihentünk.máskor max.10perc szopi után elalszik.és van h reggelig meg sem ébred vagy csak 1-2,alkalommal.màr a mellem is fájt ùgy szorítja a kicsi fogaival es a vállam is kiakadt.mit tegyek szerinted?

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Kukucskálj be a szájába! Valószínűleg jön valamelyik hátsó foga és ezért ilyen nyűgös most! Ha azt látod, hogy nagyon duzzadt hátul az ínye, vagy pedig nappal nagyon rág, piszkálja az ínyét, akkor lefekvés előtt egy kis Nurofen segíthet.

  • Mónika

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    Köszönöm a sok segítséget, amit az oldalon, és a Babastart CD-n kaptam. 4 hónapos kisfiamról szeretném a véleményedet kérdezni. Egy átlag napirendünk a következő:
    6-7 körül ébred, szopi, játék, alvás
    12 körül felébred, szopi, játékként séta , alvás
    17 körül szopi, játék, rövid alvás (nem mindig)
    21 körül fürdetés, szopi, játék, 23 körül elalvás
    1. Éjszakai alvás: utolsó szopi után is van 1-1,5 óra játékidő, mivel a büfiztetés hosszú (hasfájós) és soha nem tud elaludni szopi után. Ilyenkor már csak halkan játszunk, halkan énekelek neki stb, de ugyanúgy tartja az 1-1,5 órás játszás időt. Hogyan érhető el, hogy az utolsó szoptatás után ne legyen egy órás játékideje?
    2. Éjszakai alvás hossza: az oldaladon is olvastam, hogy egy 4 hónapos baba éjszakai alvásigénye 11-12 óra. Napirendünk szerint este kb. 23 órától reggel 6-ig alszik. Ez 7 órát jelent. Régebben visszaaludt még a reggeli szoptatás után, de később a büfiztetés annyira hosszúra nyúlt, sírdogált, kivettem, még egyet büfizett, így inkább nem tettem vissza reggel szopi után, hanem hagytam nézelődni, majd elálmosodni. Így vajon elegendő neki az éjszakai alvás? Nappal egyébként 2-3-szor alszik, változó időtartamokat, általában 1-2 órát, de előfordul 3 órás is.
    3. Elalvás: játék után hirtelen lesz nyűgös, még nem mutatja az álmosság jeleit, de alig lehet vele bírni, feszíti magát, sír. Egy-egy új játék ilyenkor már csak másodpercekre köti le a figyelmét. Leteszem, felveszem, ringatom stb. Kérdésem, hogy az idő alatt mit lehet tenni, hogy majd ki ugrik a kezemből, nyűgös, de még nem mutatja az álmosság jeleit? Ez ugyanis eltart akár fél órát is… Mindig elbizonytalanodom, azt hiszem, már le lehet tenni, de még nem…
    4. Altatás: éjszaka a kiságyban alszik (ez mindig gond nélkül történik). Nappal pedig mindig máshol altattuk (hinta, babakocsi) Egy idő után azonban észrevettem, hogy az autósülésben nem alszik kényelmesen, a hintában elzsibbad a lába stb. ezért nemrég kezdtem el ahhoz szoktatni, hogy a kiságyban aludjon el nappal is, viszont nagyon nehéz. A fent említett fél órás „hiszti” van a nappali elalvás előtt, bár ez korábban is így lehetett, csak amikor elkezdte a nyűgösséget, meglóbáltuk a hintát, vagy elkezdtük tologatni a babakocsit, és hamar aludt. Van-e értelme összezavarni (pár napja szoktatom a kiságyhoz)?
    5. Séta: tudom, hogy ez egy egyszerű dolog, mégis problémát okoz nálunk, hogyan befolyásolja a séta a napirendet, sorrendiséget? Sétára ebéd után viszem, de mindig másképp folytatódik a nap. A babakocsiban egyszer elalszik, máskor nem. Hazaérve vagy felébred, vagy sem, illetve el sem aludt. Ez akár boríthatja a napirendet, a sorrendet, mert ha felébredt a babakocsiban, akkor újra már biztosan nem tudom visszaaltatni, illetve hosszú sírásra aludna el a kiságyban, közben pedig már akár etetni is lehetne… Mi a helyes rend sétánál?
    Egyéb info: +1 evést (eddig csak anyatejes) be kell iktatnom, mert nem elég a súlynövekedése, tehát ez még befolyásolja majd a napirendet. Nagyon kényelmesen, lassan szopizik, talán ez is gond lehet, hogy a hosszúra nyúló etetések miatt eddig egy kiesett, és 5 helyett csak 4-szer evett….

    Előre is köszönöm a válaszokat!
    Mónika

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      1. Még nem álmos akkor, ezért nem akar elaludni, ez normális. Ha a késő délutáni alvás kimaradna, akkor hamarabb tudna elaludni.

      2. Ő igazából még aludna, csak te nem hagyod aludni a büfi miatt. Inkább vedd magad mellé ilyenkor, szopizzon és aludjatok tovább együtt, vagy pedig ne keltsd fel, mert ilyenkor ő még igényelne egy alvást, ami az éjszaka része lenne, és így kimarad.

      3. Lehet, hogy ő nem szereti igazán az altatást. Próbáld meg, hogy kis dédelgetés után azonnal leteszed a kiságyba (ha igényli esetleg cumit kap), simogatod a hátát, de nem veszed ki, vagy ha a hátsimi is zavarja, akkor egyszerűen csak kimész a szobából.

      4. Kell néhány nap, amíg következetesen a kiságyba teszed le, addig értelemszerűen nyűgösebb lesz, de kinövi majd ezt.

      5. Most még elalszik a babakocsiban, de 1-2 hónap múlva már nem fog. De ha mindig elalszik, akkor akár az alvásidőre is teheted a sétát és hadd aludjon ott. Később úgyis el fogja hagyni ezt.

  • Kriszti

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    Több problémával is fordulok most hozzád.

    1. Majdnem 6 hónapos kislányom iszonyatosan küzd a nappali alvás ellen.
    Este fél 10-től alszik reggel 6-ig, aztán reggel 3/4 7-től kb. negyed 10-ig. Ezután 1 órakor már sikít az álmosságtól, de semmivel nem tudom ilyenkor megnyugtatni és elaltatni( félhomály, ringatás, simogatás, ….). Ha nagy nehezen el is alszik, akkor 3/4, 1 óránál többet nem alszik. Az igazi probléma ez után van, ha nem tudunk kimenni 16 óra után sétálni, mert ha kimegyünk, akkor a babakocsiban alszik egy kicsit, ha nem, akkor fürdésig nem akar a lakásban aludni, pedig látjuk rajta, hogy mennyire álmos. Mit tehetünk azért, hogy napközben is aludjon és így kibírja a fürdetésig?

    2. Ha délután 14 után már nem alszik, vagy éppen csak egy 20 percet, akkor a fürdés után már olyan álmos, hogy a vacsora alatt elalszik, ami sajnos azért baj, mert úgy néz ki, hogy ilyenkor hajnali 1 órától sokszor jelez a légzésfigyelő, mert leesik a kislányunk vércukra és ez hatással van a légzésére is.

    2. Súlygyarapodása igen lelassult az utóbbi egy-két hétben, most például másfél hét alatt 50 grammot hízott. Napi négyszer eszik tápszert, 170 ml-nél többet nem eszik soha ( este ha elalszik vacsi alatt, akkor van úgy, hogy csak 100 ml-t), a tízórai már gyümölcspép egy ideje.

    Válaszaidat előre is köszönöm!

    Krisztina
    Lehet, hogy már nem jó neki a tápszer?

    • Kriszti

      2014. május 09. péntek

      Azért baj, ha elalszik vacsi közben, mert ilyenkor nagyon keveset eszik, nem eszi meg a szokásos adagot. Mikor megeszi, akkor nem jelez a légzésfigyelő.

      Mennyit kellene ennie egy ilyen idős babának?

      • Kitti

        2014. május 09. péntek

        Kedves Ági!
        Nem tudok máshova írni, csak ide..
        Kisfiam 9 és fél hónapos lassan, 7 hónapos korától kúszik szépen, néha négykézlábra megy, de nem mászik, nem akar. Kúszása váltott kéz- lábas. Ez baj? Hogy segítsek? Kell- e? Felül magától, feltérdel.
        lehet tejérzékeny, bio kölesgolyót akartam neki adni, de nyomokban tejet tartalmazhat van ráírva, igy nem adhatom? Amúgy tengeri sót lehet?
        valamint problémám, hogy mindent ledobál a Földre, etetoszekebol, én visszaadom, vagy ne tegyem? Ami új dolog, elnezegeti, de ami mar ismert, hajítja Földre. Miert?
        köszönöm válaszod.

        • Vida Ágnes

          2014. május 09. péntek

          Mászni 10 hónapos korban kell elkezdeni, tehát nincs semmivel se lemaradva.

          Adhatod neki a bio kölesgolyót, a tengeri só ilyen minimális mennyiségben nem gond.

          Azért dobálja le a dolgokat, mert most tanulja a tárgyállandóságot, add neki vissza őket, ebből tanulja meg, hogy ami eltűnt a szeme elől, azért még megvan.

      • Vida Ágnes

        2014. május 09. péntek

        Az nem gond, ha délután, séta alatt alszik még egyet, hadd aludjon és akkor este a vacsinál nem lesz olyan álmos és jól fog lakni. Vagy ha mégsem jön össze az alvás, akkor tehetitek kicsit korábbra is a vacsorát, hogy jóllakjon, vagy, mivel már 6 hónapos, lassan lehet neki vacsorára tejpépet is adni és aközben nehezebb elaludni 🙂

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      1. Nézd meg, korábban mi volt az, ami el tudta lazítani, amitől el tudott aludni. Vannak olyan babák, akiknek mozgatás kell ahhoz, hogy el tudjanak aludni (mászkálás, ringatás, babakocsi), olyanok, akik orálisan nyugszanak meg könnyebben (cumi, szopizás) és olyanok, akiknek az kell, hogy nyugton hagyják őket. Lehet, hogy ő az utóbbi típusba tartozik és nem kell vele semmit csinálni, csak besötétíteni, megdédelgetni, letenni a kiságyba (esetleg cumit adni neki), és kis simi után (vagy már anélkül is), el tud aludni. Adj neki rá módot, hogy maga forgolódjon az ágyban és aludjon el!
      De ha másképp nem megy, akkor délben is menjetek ki sétálni egyet, mint írtad, a babakocsiban könnyen elalszik.

      2. Fél évesen már normális, hogy lassabban hízik a baba. Onnantól kezdve, hogy hozzátáplálod, kevésbé egyenletes a hízás, néha többet hízik, néha teljesen leáll, sőt, ha sokat mozog, kicsit fogyhat is.

  • Mándli Mónika

    2014. május 09. péntek

    Szia Ági!

    Az első kérdésem az, hogy miért igényli újabban a 22 hónapos kisfiam a cumit napközben is, mikor eddig csak alváshoz használtuk? Nem történt semmilyen változás az utóbbi időben, ami indokolná a cumihoz való ragaszkodását. Napközben többször előfordul, hogy egyszer csak eszébe jut és addig nem hagyja abba a hisztit, míg meg nem kapja a cumiját.
    A másik kérdésem, hogy néha elég agresszív tud lenni. Mostanában volt, hogy ránk ütött vagy rugdosott. Ma pedig meglepő módon egy kisfiút megharapott a játszótéren. Nem tudom honnan ez az agresszió nála? Soha nem bántottuk, mást sem lát verekedni. Kiabálni azt szoktam vele napjában többször is, ha olyan dolgot csinál, amit már számtalanszor megbeszéltünk, hogy nem szabad.
    Várom válaszod kérdéseimre.
    Köszönettel: Monesz

  • Zsuzsa

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ágnes!
    A tanácsát szeretném kérni.
    A lányom 19 hónapos, egy okos, jószívű, huncut, tündéri kislány. Soha nem volt vele semmilyen gondunk. Mostanra egész jól elbeszélget, elmondja, mit szeretne, mindent ismétel, amit hall.
    Van egy idősebb unokatestvére, aki sajnos nagyon önző. Sokat találkoznak, és ezek a találkozások nagyrészt úgy zajlanak, hogy amit a lányom megfog azt az unokatesó kiveszi a kezéből, „ ez az enyém” felkiáltással.
    A minap, azt hallom a lányomtól, hogy pakolgatja a játékait, és mondogatja, hogy „ez a enyém”. Először azt hittem, csak egy olyan mantra, mint az „apa-anya-papa-mama-kutya”, amit szokott mondogatni, de amikor elkezdtem elrakni a játékokat, kivette a kezemből, és egyértelműen nekem címezte, hogy „ez az enyém”.
    Azt olvastam az írásai között, hogy a tulajdon csak 3-4 éves korban tudatosul bennük, úgyhogy kicsit korainak érzem. Vajon tényleg tudatos már? Vagy el fogja felejteni? De a legfontosabb, hogy ÉN mit tudok tenni, hogy ne „tanulja el” az unokatesótól ezt a viselkedést?
    Köszönöm a segítségét!

    Üdvözlettel,

    Zsuzsa

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Lehet, hogy az unokatesó viselkedéséből elkezdte tényleg megérteni a tulajdon fogalmát, nagyon ügyes 🙂
      Minden, amivel a kicsi találkozik, hatással van rá, egy-egy benyomás, de csak azt veszi át teljesen, amire tőletek is megerősítést kap, most még ti vagytok a legfőbb minta a számára.

  • Laura

    2014. május 09. péntek

    Ági! Kisfiam már 7 és fél hónapos, azt hiszem 7 hónapos kortól lehet adni narancsot és citromot, milyen formában Sok helyen irják h ennyi gramm főzeléket kellene megenni, annyi gramm. honnan tudjam hogy amit eszik hány gramm? tizóraira gyümit ebédre főz. uzsira gyümit kap. de még utána cicit kér. nem baj ha még 7 és fél hón. nincs kiváltva egy étkezés sem ? először melyik napszakot kell kiváltani ? lehet rosszul csinálom. ölbe lehet etetni vagy inkább etetőszékbe. még nem ül magától, nem árt a gerincének ha ültetjük ? étkezési búzadarát ehet ? köszönöm

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Déligyümölcsöket még ne adj neki, mert tele van tartósítószerrel és mesterséges érlelőkkel. Ráér 1 éves kor után!
      Elvileg egy két decis pohárnyi főzelék az 200 gramm körül van, de nem kell ezt ennyire méricskélni! Inkább csak nézd meg, elégedett-e jóllakott-e a baba, ez a legjobb mérőszám 🙂
      Nem gond, ha még nincs kiváltva egy étkezés sem, ráértek még.
      Először a tízórait jó kiváltani.
      Etetheted már etetőszékben, ha nem 90 fokban ül benne.
      Búzadarát csak 8 hónapos kor után adjál, mert nagyon rostos, nehéz megemészteni.

  • edo

    2014. május 09. péntek

    kedves Ági!

    Már nagyon sokszor segítettél nekünk kisebb- nagyobb problémákban. Köszönöm az eddigieket.
    Lenne ismét egy kis „gond” ami lehet hogy igazából nem is az, csak én gondolom ezt.
    Most 6,5 hónapos a kisfiam. Már kint van 2 fogunk, forgunk és kúszunk is.
    Mikor 1-2 hónapos volt szinte egész nap aludt a kisfiam. Volt olyan hogy este 8-kor vagy 9-kor nekünk kellett felkelteni 3 óra alvás után. Megfürdettük utána cicizett és aludt tovább. Aztán az egyik napról a másikra megváltozott az alvása. És kb 3 hónapos korától fél órákat alszik napközben, általában 4-szer egy nap, de van hogy csak 3-at mert az utolsó alvás kimarad. Ha alszik még egyet délután 6 körül akkor nem olyan nyűgös fürdésig (fél 8-8) viszont ha nem alszik akkor már annyira kivan hogy 7 órakor le kell tennem aludni mert csak a fürdés után nyugszik meg és csak azután hajlandó elaludni, Viszont az igazság az hogy szerintem muszáj lenne neki 4-et aludni mert a nyári időszámítás szerint nem igazán jó az ha 7-kor teszem le. Egyrészt azért mert nem tudom lesötétíteni annyira a szobáját ahogy eddig mivel még 7 kor süt a nap illetve a szomszédoknál is még zajlik az élet na meg ugye mi sem igazán fekszünk akkor még le, de már nem csinálhatunk semmi olyat ami nagy hanggal jár. Az éjszakai alvással sosem volt gond. A mai napig 10-11-12 órákat alszik éjjel 2-3 evéssel megszakítva. Én azt gondoltam, hogy majd megváltozik a nappali alvási szokása ha majd elkezd pl forogni, kúszni és jobban elfárad. Ehelyett az történik, hogy reggel felkel mondjuk 7-kor (mert este fél 8 körül letesszük aludni). Ezután fent van kb 1,5-2 óra hosszát és újra alszik kb 30 percet de van hogy sikerül neki 40 vagy 50 percet is aludni. Ringatva altatom de csak addig amíg ellazul és még félálomban teszem le az ágyába mindenféle gond nélkül. Jól ébred, beszélget a plüssállataival :). Ezután fent van kb 2,5-3 óra hosszát és megint leteszem aludni. ilyenkor is kb 30 percet alszik szinte percre pontosan. És az előbb említett módon kel. Jókedvű, mosolyog amikor bemegyek. Délután kezd el nyűgösködni. Minél jobban haladunk az este felé annál nehezebben alszik el és annál kevesebbet is alszik. A délutáni 2 alvása már csak 20-25 perc és mind2szer sírva ébred és egész este nagyon rossz a hangulata szinte elviselhetetlen, nyűgös, sír és nehezen nyugszik meg. És még annyit tennék hozzá, hogy ugyanez a helyzet az alvással ha babakocsiban, vagy autóban alszik. Sőt még azt is kipróbáltam, hogy mennyit alszik akkor ha velem alszik vagy rajtam 🙂 vagy ha kenguruban megyünk sétálni. És mindig szinte percre pontosan úgy alszik mintha a kiságyában aludna. Mondjuk nagyon ritkán a 4. alvás jobb babakocsiban mert vissza tud néha ott aludni és akkor nem 20 percet alszik, hanem sikerül 30-40-et is. Független az alvás mennyisége attól is hogy evés után közvetlen teszem le (mert belealszik az evésbe) vagy éppen már messze vagyunk az evéstől.
    Sosem gondolkoztam az alvásambulancián, mert szerintem nem olyan súlyos a helyzet, de szerinted mi okozza azt hogy csak ennyiket alszik? Olvastam pont itt az oldaladon, hogy vannak olyan babák akik megelégszenek 30 perc alvással. De azt hiszem hogy ha ő ennyire nyűgös egész délután, akkor neki ez mégsem elég, de valamiért mégis felébred. És még azt fontos hozzátennem hogy én csak akkor altatom amikor már nagyon fáradt és igényli. Maximum 5 perc kell mire elalszik délelőtt, délután kb 10 percbe telik az altatás.
    mi lehet a gond vagy mit csinálok rosszul? Vagy ez természetes és majd „rendeződik” az alvása ha mondjuk már mászni fog vagy nagyobb lesz? még egyetlen kérdésem lenne. Ennyi idősen már képesek arra hogy az alvás ellen tiltakozzanak még akkor is ha nagyon fáradtak? mert sokszor azt veszem észre hogyha kint altatom a nappaliban akkor elalszik gond nélkül, de ha a szobájában akarom altatni akkor elkezd sírni és vissza kell menjek vele a nappaliba hogy megnyugodjon. Lehet, hogy ez a szeparációs szorongás jele? Tudja hogy alvás következik és akkor „elválunk” egymástól?

    köszönöm a válaszodat és a segítségedet.

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Türelem, rendeződik majd az alvása, amikor áttér a kétszeri nappali alvásra. A nagyobbik fiam ugyanígy aludt (3×30 percet), amikor mászni kezdett, olyan fáradt volt, hogy elkezdett 2×1-2 órákat aludni.
      Mivel már nagyon éber, ezért tiltakozhat az elalvás ellen. Nem az elválással van még a baja, szimplán csak nem tud ellazulni elalvás előtt, és valami miatt ez most neki a nappaliban megy inkább, ehhez a szokáshoz ragaszkodik most. Semmi nem történik, ha a nappaliban altatod el, aztán leteszed a kiságyába.

  • Kriszta

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    11 hónapos kislányunk első születésnapjára készülünk, és nem tudom, mit tegyek a tortakérdésben. Eddig glutén- és tojásmentes étrendje volt, ezeket csak 1 éves kora után akarom bevezetni. Első gondolatom, hogy sütök egy bababarát tortát, de nehéz bármit ezen összetevők nélkül összehozni.
    Másik lehetőség, hogy rendelünk a cukrászdából joghurt vagy rizstortát, persze ez esetben nem tudom szabályozni az összetevőket. Adhatunk belőle egy darabkát a Babánknak – nyugodt lélekkel? (A túrótorta kieső, mert nem szereti a túrót.)

    Másik kérdésem az akaratossággal kapcsolatos. Ha nem adunk oda valamit vagy csak egyszerűen nem az Ő elgondolása szerint történnek a dolgok, nyafogós-síros-hadonászós hisztiben tör ki. Esetenként ez átmegy keserves sírásba. Hogyan kell az ilyen jellegű akaratpróbálgatásokat helyesen lereagálni?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Üdvözlettel: Kriszta

  • Eni

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    Van egy 8 hónapos kislányunk, akinél a hozzatáplálás nem igazán sikeres. 3600 grammal született. 4 hónapos korában a családorvosunk és egy gyerekorvos (akihez tovább küldtek) megállapították, hogy nem elég a súlya az átlagmérésekhez viszonyítva, valamint azt is hogy vérszegény.
    Jelenlegi súlya 7,05 gramm.
    5 és fél hónaposan aztán elkezdtünk adni neki borjuhúsból készült gyenge leveskét gyökérzöldségekkel összeturmixolva. Két hétig ügyesen ette (azóta elkezdtek jönni a fogai) a levest, estére egy kevés gabonapelyhet, viszont 6 hónapos korától semmit nem hajlandó megenni. Erőltetni nem erőltetem. Minden nap felajánlok neki valamit enni. Van mikor kitátja a száját és befal egy falatot, de vannak napok, amikor sorozatban elfordul, ha kell az etetőszékből is kimenekülne.
    A kanalat egyáltalán nem szereti, ezért semmilyen turmixolt, pépes dolgot nem tudok adni neki, sem levest. Csupán a kezünkből eszik darabkákat, úgy mint: főtt zöldségek 1-1 kocka valamelyikből egy egy étlezésnél (répa, petrezselyem, krumpli, brokkoli), banán (ebből 2 karikát megeszik), 1-2 csipet kenyér, tojássárga nem nagyon ízlik neki, alma lereszelve és a saját levében kicsit megdínsztelve, narancslevet nem issza, sem semmi egyebet, csak szopizik.
    Tejtermékek nálunk külön téma, mivel az apukájának fehérje allergiája van: tej, tojás, sajtok, tejtermékek. Próbáltam neki adni tehéntúrót, de nem ízlett. Joghurtot kóstoltattam vele kétszer is, amit fanyalogva lenyalt a kanálról, viszont a szája körüli bőr (ahol hozzaért a joghurtos kanál) kipirosodott és 1o – 15 percig olyan is maradt még akkor is ha lemostam a maradékot az arcáról. Ezért ezeket nem is merem adni, nehogy ő is allergiás legyen.
    Ha megvárom, hogy éhes legyen, akkor már nem érdekli őt semmi, csak az hogy szopizhasson, ha pedig két szoptatás között szeretném megkínálni valamivel, akkor nem kell, mert gondolom nem éhes. Napi 3 étkezés alkalmával mikor mi eszünk, mindig oda van ültetve mellénk, hogy lássa hogy eszünk, hátha kívánja. Nézi is, viszont mikor valamivel megkínáljuk elfordítja a fejét. Inkább kiváncsi, minthogy enne is. Néha- néha egy egy falatot elfogad.
    Az orvosunk szerint már kellene legyen két étkezése szopizás nélkül, viszont ő még mindg csak szopizik. Van 4 foga, most jön az ötödik. Jelenlegi kora 8 hónap és 11 nap. Súlyát még nem duplázta meg, most érte el a 7,o5 grammot. Vérvételre is voltunk háromszor, minden értéke rendben van. A vashiány rendbe jött, a máj enzimeknél volt valami eltérés, arra kapott Himalaya szirupot (LIV 52 – állítólag étvágynövelő, viszont nem vettük észre).
    A szopizás pedig kétóránként van nappal, éjjel pedig 3 óránként. (Éjszaka felébred, de addig nem alszik vissza amíg nem szoptatom meg, különben nagyon sír. Felébred csendben, nem sírva, megetetem és alszik is vissza, nincsen vele sok gond éjszaka.) Próbáltam már többfele tanácsot kérni, de mindenki csak azt mondja majd az idő megoldja, egyszer csk megéhezik, viszont élek nehogy valami vitaminhiánya lépjen fel, és akkor ismét valami gyógyszert kell beleerőltetni, és kezd nekem is fárasztó lenni, mivel lassan 3 hónapja non-stop szopizunk. Tejem az még van. Mindig csak az egyik mellből szopik egy alkalommal, ha felkínálom a másikat nem kéri, jóllakottan folytatja tovább a napját, aztán két óra múlva ismét éhes.
    Egyébként nagyon mozgékony születése óta (rengeteget forgolódik hasról hátra, vissza, körbe –körbe, előre még nem mászik csak próbálkozik), nem nagy alvó (soha nem aludt annyit, amennyit a vele egykorúak kellene aludjanak, mindig 2-3 órával kevesebbet). Nagyon éber kislány, szeret játszani, életvidám, minden érdekli ami körülötte van és zajlik. Sokat vagyunk friss levegőn, mivel vidéken élünk. Naponta 2-3 alkalommal megyünk levegőzni 1,5 vagy 2 órára. Napi alvásrutinja nincsen, mikor elálmosodik, akkor egyet alszik. Nappal általában 3szor alszik egy- egy félórát, vagy kétszer 1-1,5 órát, mikor hogy sikerül.
    Születése óta a sólyának alakulása:
    Koehazbol hazajovet : 3580 gramm, 1 hónaposan: 4060 gr (480 novekedes), 2 honaposan: 4800 gr (740 novekedes), 3 honaposan: 5210 gr (410 gr), 4 honaposan 5630 gr (420 gr), 5 honaposan 6160 gr (530 gr), 6 honaposan 6540 gr (380 gr novekedes), 7 honaposan : 6820 gr (280 gr), 8 honaposan: 7005 gr (185 gr.)
    Amit kérdezni szeretnék:
    1. Szerinted, hogyan próbáljam meg a hozzatáplálást továbbvinni, milyen ételekkel (mivel pépeset nem tudok neki adni)
    2. Meddig szoptathatom ebben a ritmusban? És ez jó-e neki?
    3. Mitévők legyünk a tejtermékek tekintetében?
    4. Ha nem lesz elég a tejem, akkor majd tejporra kell áttérjünk vele, ha akkor sem lesz hajlandó nagyobb mennyiségeket enni?
    5. Kell-e idegeskednem a súlygyarapodása miatt, szükséges-e más vizsgálat?
    Sajnálom, hogy levelem ilyen hosszúra sikeredett, de már kétségbe vagyok esve, sehol nem kapok igazi tanácsot. A te másnak adott tanácsaidat mindeig szívesen olvasom és sokat tanulok belőlük, eddig nagyon sok minden be is vált. Ezt viszont ránkszabottan szerettem volna megkérdezni.
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Tisztelettel
    Eni

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Nincs miért aggódnod, nem minden baba kezd el azonnal lelkesen enni. Szopizzon tovább igény szerint, kóstolgassatok minden nap egy kicsit, ha szüksége lesz a többi ételre, akkor majd többet fog enni azokból is. Lassan megkóstolhatja a darabos ételeket is. Itt írtam le, hogyan kell bevezetni őket: http://www.kismamablog.hu/hozzataplalas/darabos-etelek-bevezetese
      3. A tejtermékeket, ha a kicsi nem allergiás és ti sem vagytok azok, 8 hónapos kortól fokozatosan be lehet vezetni.

      4. Ha szoptatsz, nem megy el a tejed, emiatt nem kell aggódnod.

      5. Eddig nagyjából fokozatosan, lassan gyarapodott, nincs miért aggódnod, 1 éves korra a 8 kilót kell elérnie, ez ilyen tempóban addigra meg is lesz.

      • Eni

        2014. május 26. hétfő

        Szia Ági

        Két héttel ezelőtt már írtam a 9 hónapos kislányom egyelőre sikertelen hozzatáplálásával kapcsolatban. Az azót annyit javult, hogy eszik egy nap egyszer egy kevés főtt csirkehúst, vagy rizset, főtt sárgarépát, cukkinit, krumplit, rág kenyérkaréjat is közben.Uzsonnára pedig rizspelyhet, vagy kukoricapelyhet (nem sokat), alma nyersen felkockázva. Nagyjából ezek azok a dolgok, amit hajlandó meg is kóstolni, viszont mindent nagyon pici mennyiségben (kb. egy bébikanálnyi). Ezen kívül pedig csak szopizunk. Mit ajánlasz mit lehetne még megpróbálni, ami szilárdabb étel (meg tudja fogni), de táplálóbb is.
        Az éjszakai szopizással most már ott tartunk, hogy éjszaka elalszik 11kor, eszünk fél 3kor, vagy 2kor, aztan 5kor, aztán 7kor és utána pedig egész nap kétóránként. Viszont már kb két hete, hogy nagyon nyugtalanul alszik, majdnem óránként felébred, vagy felsír. Fel kell vegyünk és elringassuk, mert különben nem alszik vissza. Álmában pedig furán veszi a levegőt, szeppeg, mintha sírna is, nyugtalan. Így nem tudok pihenni, mert vagy altatom vagy szoptatom. Mit lehetne tenni hogy nyugodtabban aludjon? Van már négy foga, az ötödik már lassan egy hónapja készülődik, mert nagyon érződik az ínyén.

        Köszönettel és tisztelettel,
        Eni

        • Vida Ágnes

          2014. május 26. hétfő

          A rizs és a krumpli elég tápláló, különféle zöldségekkel, gyümölcsökkel is keverheted.

          A fogzáson homeopátiával tudsz segíteni, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz.

  • Szilvia

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!
    Április 25-n kérdeztem az alábbiakat, de nem jött rá válasz.
    Kisfiam 16 hónapos és még szopik. A problémám az éjszakai alvásával van. Soha nem aludta még át az éjszakát 1-3 x kelt, amivel ki is lennék békülve.Cicivel alszik el még mindig, és éjjel is így alszik vissza. 1 hónapja viszont 2 óránként felébred, és csak cicivel alszik vissza. Próbáltuk, hogy a férjem megy be, de ettől annyira felhergeli magát, hogy úgy felébred, hogy aztán 1 órát minimum ébren van, mire el tudom altatni. Mi okozza a gyakori ébredést? kb 1,5 hónapja jár önállóan, 8 foga van, ami kb 2 hónapja jött ki utoljára. Sokan azt mondják megszokta a sok ébredést, és a cici miatt ébred..Ez igaz? Most még rosszabb a helyzet, mert náthás, és picit köhög, és ettől még nyűgősebb. 2 napja iszonyatos hisztit vág le amikor el akarom altatni. Aztán felébred elalvás után 1 órával, és tegnap már azt játszotta, hogy nem aludt vissza, csak kb 1 óra múlva, és már majdnem éjfél volt, amire el tudtam ringatni. Este kb 9 körül szokott elaludni, ez változó, mert kb 6 órát bír ébren lenni a délutáni alvás után.. Már magamhoz veszem az ágyba az első ébredés után, hogy ne kelljen átmászkálni hozzá 2 óránként, de így is 2-3 óránként ébred, tehát nem feltétlenül én hiányzom neki… Orvosnak mondtam a problémát, aki elintézte azzal, hogy az éjszakai alvás szoktatás kérdése, és neki már nem kellene éjjel cicizni…… Fogzástól ébredhet kb 1 hónapja folyamatosan? Vagy túlpörög,és nem tud kikapcsolni? Vagy valóban megszokta a sok ébredést, amikor valami baja volt, és már ráállt a szervezete? Nagyon aktív baba, végkimerülésig képes pörögni, minden érdekli…
    Köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Nem, nem a cici miatt ébred. Ez egy régi félreértés. A kicsi azért ébred, mert valami baja van, de mivel azt szokta meg, hogy ilyenkor cicit kap, ezért ehhez ragaszkodik. Valószínűleg jönnek a hátsó fogai és ezért ébred, a megfázás is gyakoribb, ha fogzik a kicsi, mert a fogzástól legyengül az immunrendszere. Ha nyálzik, mindent a szájába vesz, esetleg piros a popsija és még az ínye is duzzadt, az a fogzás biztos jele. Ilyenkor este, lefekvés előtt adj neki egy kiskanál Nurofent és jobban fog aludni.

  • Lina

    2014. május 09. péntek

    Szia!
    Kislányom 15 hónapos, ha bilire teszem, mindig belepisil, egyszer kaki is volt. Természetesen nem jelzi ha kell, de ha rárakom, úgy érzem, a dicséretért meg a lehúzzuk ceremóniáért teszi. Valahol olvastam hogy lehet nem jót teszek ezzel. Minden este pelus nélküli játék van 10 hónapos kora óta, rá-ráültettem, nem erőltettem semmit, egyszer belesikeredett. Hogyan tovább?

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Nem rontasz el ezzel semmit. Folytathatjátok ugyanígy, ha tetszik neki, aztán majd, érezni fogod, mikor van az, hogy már magától is szól és száraz marad a pelus.

  • Réka

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    Újra a tanácsodat kérem 🙂
    Kislányunk 1 éves lett, és nagyon akaratos, meg szerintem kicsit agresszív is (bár nem tudom, hogy ez annak számít-e az Ő korában).
    Szóval:
    1. Ha valamit nagyon akar, akkor ökölbe szorítja a kis kezeit, morog és belevörösödik az erőlködésbe.
    2. Tanítjuk simogatni és megy is neki, meg sokat ölelget minket, de sokszor harap, csíp, tépi a hajunkat és ütöget is. Hibába szólok rá, vagy próbálom megölelni, annál jobban csinálja, aztán néha elneveti magát a végén.

    Hogy kezeljem ezeket a helyzeteket? Nem lesz később agresszív majd a táraival is?

    Köszönöm előre is a tanácsodat, segítségedet!

    Réka

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Üdv a dackorszak kezdetén! 🙂 A kicsi ilyenkor kezdi felfedezni az akaratát és ismerkedik az indulataival, amiket még nem tud kezelni, mert még kicsi. Ezért aztán morog, harap, erőlködik, odacsap. Még nem tudja igazán, mit okoz ezzel, sem azt, hogy ez a másiknak fájhat. Óvatosan fogd meg ilyenkor a kezét, ha ölben van tedd le, hogy érezze a dolog súlyát és mondd neki határozottan: „Nem szabad. Fáj.” Persze elsőre nem fogja érteni, mert még kicsi, és azt hiszi, ez is játék, de ha következetesen ezt teszed, rájön majd, mivel van a gond.

  • Szalai Zsuzsa

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!

    3 problémában kérném a segítséged 2 éves kisfiammal kapcsolatban:
    1. Az étkezéssel kapcsolatos nagyon válogatós és keveset eszik, azért hogy egyen engedményeket tettem: nem kell az asztalnál ülnie a szobában szeret enni a földön ülve, de mivel az étel mennyisége így sem változott szeretném visszaszoktatni az étkező asztal mellé, de egyenlőre óriási ellenkezés van ha kitartok amellett hogy márpedig asztalnál akkor kb. délután 4 óra felé éri el a nagyon éhes kategóriát mert akkor odaül és eszik. Ezt kellene folytatnom vagy más módszerrel kell visszaszoktatni?
    2. Az elsőhöz kapcsolódik úgy gondolom több édességet (csokit) eszik a kelleténél, tudom ( vagyis gondolom) hogy emiatt is eszik kevesebbet az igazság az hogy van olyan nap amikor egész délelőtt nem eszik semmit csak azt hajtja hogy csoki csoki és dél körül már feladom és adok neki 1-2 szeletet ( Kinder ) és ez sajnos elég sokszor előfordul. Kenyérfélét szinte egyáltalán nem eszik ebédet akkor ha szinte egész délelőtt udvaron/játszótéren voltunk. Drasztikusan egyik napról a másikra szüntessem meg a csokit vagy időközönként adjak neki?

    3. A fogmosással kapcsolatos: egy ideig amikor már Ő is tudta fogni a fogkefét élvezettel „mosta” a fogát és utána én próbáltam amennyire engedte megmosni. Most már ott tartunk hogy egyáltalán sem Ő sem nekem nem engedi hogy megmossam visít, elfut, eldobja a fogkefét és nem tudom mi lehet az oka. Vettem másik fogkefét( állatfigurásat 0-3 évesnek valót) másik fogkrémet. Félek attól hogy elromlanak a fogai nem tudom mit kellene tennem.

    Segítséged előre is köszönöm!
    Zsuzsi

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      1. Jó ez a módszer, legyél következetes vele.

      2. Lehet nassolni, de abban legyél következetes, hogy ez csak napi 1 alkalom legyen, tehát ne az legyen, hogy nasival jóllakik és a rendes étel nem megy. És mindig kössétek valamilyen étkezéshez pl. csak tízóraira vagy csak uzsira lehet kapni egy kis csokit és ha kérdezi, akkor azt lehet válaszolni, hogy majd tízóraira kapsz.

      3. Reggel, délben és este menj fogat mosni és hívd őt is, ha egy kicsit mindig mosogatja, meg fog barátkozni vele 🙂

  • Ildikó

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!
    Hozzátáplálással kapcsolatban kérdeznék most Tőled. Kb 1 hete kezdtük el almával, már 1 egész almát pici vizzel turmixolva megeszik, de itt egy picit megakadtam, hogy merre tovább. Délután kapja utána még szopizik. Adhatok már neki délelőtt is vagy mást kapjon? De azt mikor? Amennyire vártam a hozzátáplálást most annyira bizonytalan vagyok, nem tudom, hogy milyen ütemben haladjak, merre induljak.
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Ildi

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Ez csak tőled függ, milyen tempóban akarod szoktatni és persze tőle is, mennyire tetszik neki az evés. Ha ilyen szépen eszik, akkor elkezdhettek délelőtt is kóstolgatni.

  • GSzMarti84

    2014. május 09. péntek

    Kedves Ági!
    Most második körben az 1 éves kislányommal kapcsolatban kérdeznék. Szeparációs szorongásban vagyunk éppen, immáron kb. 4-5 hónapja szinte folyamatosan. Nem baj, hogy nagyon anyás, én örülök, hogy ennyire kötődik hozzám, és alapvetően egy vidám, kíváncsi, barátkozós baba, pl. játszótéren megy felfedezni, barátkozni gyerekekhez, amíg a közelben vagyok, úgyhogy ilyen szempontból kiegyensúlyozottnak látszik. De itthon mégis szinte egész nap kézben akar lenni, alig tudom néha kicsit lerakni, hatalmas sírást rendez általában. A fiam is ilyen volt kicsinek, de most kettővel azért nehezebb itthon egyedül, és nem tudom, meddig „normális” ez a dolog, hogy ilyen régóta tart ez az állapot. Az egy dolog, hogy senki másnál szinte nem marad el, esetleg apánál igen, de nagyszülőkkel pl. nem tudom itthagyni, max alvásidőben tudok elszaladni, ha dolgom van. 10 hónaposan kezdett el járni, de 11 hósan volt egy nagy betegsége (influenza), ami miatt abbahagyta a járást, és csak mostanában kezdte újra. Lehet, hogy ez is okozza a bizonytalanságát? És ami a bajom, hogy egyszerűen nem tudom mindig felvenni, és egész nap kézben tartani (hordozóban nem szeret már lenni sajnos, pedig régen használtuk), így sokszor úgy érzem, cserben hagyom, sírni hagyom, amikor mondjuk a bátyját pelenkázom, öltöztetem, vagy bármi más dolgom van vele. Mit tudnék tenni, hogy valahogy megoldódjon ez?
    Köszönöm szépen a válaszodat. Üdvözlettel:
    Márti

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      Normális ez az állapot. Azért tart tovább, mert ő a kicsi, ezért erőteljesebben kell jeleznie, ha anyát akarja 🙂
      Igen, a járás miatt is bizonytalanabb most. Sajnos sok mindent nem tudsz tenni, esetleg használjatok hordozókendőt, dédelgesd sokat, amikor tudod, amikor pedig nem, akkor mondd neki, hogy most éppen mit csinálsz és meddig kell még várnia, esetleg vond be abba, amit csinálsz, adj neki kicsi feladatokat, tereld el a figyelmét.