Kérdezz itt!

Ebben a bejegyzésben tudsz kérdezni Vida Ágitól 2024. április 26 – án 13-14 óráig. Ha még soha nem szóltál hozzá itt a blogon, a hozzászólásod elsőként moderációs sorba kerül és csak akkor jelenik meg, amikor Ági válaszolt rá. Az érkező kérdésekre legkésőbb 2 napon belül kapsz választ.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 456 Comments

  • Tündi

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányunk 9 hónapos, kisfiunk 22 hónapos lesz. Különféle okok miatt (fogzás, éjszakai gyakori szoptatás, stb.) az éjszaka egy részében egy ágyban alszunk mindannyian.

    A kiságyakba való visszaszoktatás (egy szobában vannak velünk) enyhén szólva nehézkes. A legfőbb oka ennek nem a kitartásunk, hanem az, hogy a felsírásokkal folyamatosan felébresztik egymást.
    Kisfiunk hajnalban már inkább nem alszik vissza (látja, hogy nem köztünk van) – ilyenkor kerül ő át az ágyunkba. Mindemellett hajnalban a kislányunk is aktívabban szopizik, így leszünk 4-en reggelre.

    A kisfiunkat még a kislányunk születése előtt külön szobába költöztettük, hogy jobban tudjon aludni, de ez nem vált be, mert inkább nem aludt vissza már a vállunkon se, csak ne maradjon egyedül a külön szobában.

    Lehet, hogy a külön költöztetés most már beválna? Vagy testvérféltékenység lenne belőle? Utóbbit nem szeretnénk kiváltani…
    Mi a megoldás ilyen esetben a kiságyakba való visszaszoktatáshoz? Milyen úton induljunk el úgy, hogy az minél zökkenőmentesebb legyen a gyerekeknek?

    Előre is köszönöm a válaszodat!

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      Még korai ez. Akkor szabad külön költöztetni őket, amikor már megbízhatóan alszanak és nem ébresztik fel egymást éjszaka. Amikor a kicsi is jól alszik már és a nagy sem riad fel, akkor lehet először az egyiket (sokszor a kicsit egyszerűbb), aztán a másikat átköltöztetni.

  • Evelin

    2015. május 26. kedd

    Több kérdésem is felmerült, főleg bölcsőde kapcsán, illetve azzal összefüggésben.
    Kisfiam január óta bölcsis, kb 2 éves kora óta – 22 hós volt akkor. Zökkenőmentesnek mondanám a beszoktatást, egy nehezebb napunk volt a második hét hétfőjén és néhány reggeli szomorkodás. Vannak persze napok, amikor bújósabb, de alapvetően én úgy ítélem meg – a visszajelzések alapján is -, hogy jól érzi magát. Ez egy magánbölcsőde, sajnos államiba nem vették fel. Most beadtunk jelentkezést ismét, de bizonytalan vagyok a továbbiak kapcsán. Mivel márciusi, azt vetítették előre az oviból, hogy az új szabályok adta lehetőségeket kihasználva esélyesebb, hogy csak szeptembertől, azaz 3,5 évesen mehet majd oviba (ezt én sem bánom, mert közben kistesón is gondolkodunk, amit nem tudom hogy él majd meg). A magánbölcsi jelentős költségekkel jár, ki tudjuk gazdálkodni, de természetesen más helye is lenne a pénznek. Kérdésem, hogy mennyire lehet probléma, ha – feltéve hogy felvennék ősztől – szűk egy év magánbölcsi után átkerülne az állami bölcsibe, majd onnan egy év múlva az oviba? Nyilván jobb ha egy helyen van,de az állami azon túl,hogy olcsóbb lenne, közelebb is van, úgyhogy nem csak pénzt, hanem energiát is spórolhatnánk. van-e annak értelme, hogy odavisszük és meglátjuk hogy reagál pár hét alatt, addig nem felmondva a magánbölcsis helyet, vagy ez már túlzott bonyodalom lenne?
    Másik kérdésem a bölcsis nevelési szemlélet. Alapjaiban egyeznek az elveink, és azt is megértem,hogy más otthno a sajátommal foglalkozni és más egy tizenfőt csoportot igazgatni. De ami nekem furcsa, hogy múltkorában volt egy korszak – amig tanult köpni fogmosás után -, hogy köpködött az étkezéseknél is. Nyilván tetszett neki,meg egyenlőre nem is értette, hol lehet hol nem. Otthon én folyton mondtam, hogy hol szabad, hol nem szabad, de bent egy vicceskedő szigorral – értsd irgumburgom de dühös vagyok, dobbantás lábbal… – próbálták kezelni,majd mikor napok múlva sem volt változás, akkor „elővették” a gyereket, mondván most büntiben lesz, és gondolkodjon el, mert ha ezt folytatja, akkor nem lehet a csoport tagja. Alapból azzal, hogy büntetés van nincs problémám (bár én inkább más módon fegyelmezek, egyenlőre sikerrel), de úgy gondolom ez a szankció kivitelezhetetlen is és így nem éri el a célját. Szólni nemtom merjek-e, félek,ogy a gyereken csattan… Kérdésem, hogy kezeljük otthon az ilyen eseményeket? Milyen hatása van annak, ha bölcsiben/oviban büntisarok, nem játszhatsz azzal és más hasonló szankciók vannak, míg otthon nincs ilyesmi?
    Harmadik kérdésem az „én korszak”hoz kapcsolódik  Szintén a bölcsi hozománya, bár lehet,hogy amúgy is aktuális lett volna, hogy dolgokat magához ránt, közölve az az övé. Erre mi a helyes reakció? megjegyzem, többnyire tényleg övé az ennivaló, a játék, a ruha, amik kapcsán ezt csinálja, de szoktam mondani, hogy igen az övé, de attól még én is szeretnék vele kicsit játszani,játszunk együtt,v agy pl van, hogy nem adom oda és próbálom megnyugtatni azzal, hogy igen, mindjárt visszaadom. Ez jó módszer? hasonlóképp aktuális az „én is akarom”, ami lassan mindenben jelentkezik. Ennek többnyire örülök, igyekszem türelmesen kivárni legyen szó kézmosásról, öltözésről, bármiről, de mit tegyek, ha épp sietni kell, mert azért olyan is van? 
    Utolsó kérdésem is a dackorszak kapcsán merül fel… ahogy az előbb írtam, áltlában igyekszem türelmes lenni.hazafele is direkt úgy szánom az időt, úgy intézem a tennivalókat,hogy ne kelljen rohanni,jusson idő virágszedésre, tobozgyűjtésre stb. De itt is vannak kivételes napok, amikor vagy sietni kell, de ő csak úgy hajlandó, ha viszem. Vagy ha éppen bírom húzni kézenfogva, akkor annyira behergeli magát,hogy esik botlik, „hisztizik” a végére. Próbálom neki magyaráuzni,hogy anya három táska és motor mellett már nem bírja az ő 13 kilóját, mert bármennyire szeretném, ez a valóság, de az sem jobb, ha a földről kell összehalásznom. Van rá eset, hogy hagyom tombolni,vagy leguggolok,megnyugtatom, de alapvetően az a bajom, hogy erre tényleg nincs mindig idő (hetente kéthetente egy ilyen délután van, őszintén mondom, hogy a hétköznapjainkban nem szoktunk rohanva kapkodva készülődni, hálistennek megtehetjük).
    Segítséged előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. május 28. csütörtök

      Ha a kisgyerek már túlvan a beszoktatáson, igazából nem gond neki, ha csoportot vár, vagy új helyre kerül, de talán a 3 intézmény 3 év alatt egy kicsit sok. Ha van rá mód, én még a meglevő helyen hagynám és onnan menjen oviba.

      Az nem gond, ha a kisgyerek többféle nevelési szemlélettel találkozik, ettől csak rugalmasabb lesz, hiszen az oviban, az iskolában sem lesz minden úgy, ahogy otthon.

      Rohanás: egy kisgyerek ezt nehezen viseli, mert nem érti, miért kell rohanni. Segíthet, ha ilyenkor eltereled a figyelmét valamivel, hogy ne a tiltakozásra koncentráljon. pl. képzeljük azt, hogy repülők vagyunk és szembefúj a szél, vagy ki tud hamarabb odaérni ahhoz a nagy fához?! 🙂

  • Anett

    2015. május 26. kedd

    Kedves Agi!
    Nagyon köszönöm eddigi tanacsaidat! Ma ujabb kerdessel fordulok hozzad. Kislanyunk juniusban lesz 3 eves. Ö sürgössegi csaszarral született 32. hetre. A szopit ezert mindig potolni kellett tapszerrel (ö az Apamilt kapta, külföldön elünk, otthon azt hiszem Milumil a neve). A szopi idövel elmaradt, de a tapszer mai napig is megmaradt. Este fogmosas elött es reggel ebredes utan keri a tapszert cumisüvegböl. Egyebkent semmiben nincsen lemaradva, mar nem mondana meg senki, hogy koraszülött volt es termeszetesen (majdnem) mindent megeszik, ami a fejlödesehez szükseges. Szoktam neki tehentejet poharbol kinalni es mindig nagy örömmel issza meg, izlik is neki. Hogyan tudnam leszoktatni a tapszerröl es „atszoktatni”, ha igenyli, a tehentejre poharbol? Tulajdonkeppen nagy baj, hogy meg tapszert iszik? A vedönömnek elkerekedett a szeme, mikor mondtam neki, hogy meg kap tapszert es ezert olyan furcsan erzem most magam, elbizonytalanodtam.
    Valaszodat elöre is nagyon köszönöm.
    Üdv
    Anett

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      Erről megoszlanak a vélemények, van, aki 3 éves korig ajánlja a tápszert, mások csak 2 éves korig. Ha szívesen issza a tejet, simán elkezdheted neki adni már a tápszer helyett azt.

  • Ildikó

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!
    Alvással kapcsolatban kérném a tanácsodat: kislányom 4 hónapos, másfél hónapos kora óta átalussza az éjszakákat, ami este 10-től reggel 7-ig tart, enni sem kel fel(tápszeres baba). Nappal általában aludt 2-szer 2-3 órákat és 2-szer fél órát. Kb. 2 hete kezdődött, hogy éjszaka felébred, legalábbis azt hittem, mert mocorgott,sóhajtozott és ásítozott, de amikor odamentem hozzá csukva volt a szeme és aludt. Hajnalban többször is felkelek hozzá, van hogy félóránként mert mindig azt hiszem, hogy ébren van, ilyenkor csak ha visszateszem a cumit a szájába akkor nyugszik meg teljesen. Nem gond, ha csak cumival alszik vissza? A nappali alvások is rövidültek, általában fél óra alvás után felébred, és sokszor már nem is akar visszaaludni. Mindent a szájába tömköd, és nyáladzani is elkezdett. Ezeket okozhatja a fogzás, vagy még túl korai lenne? A másik kérdésem, hogy az rendben van-e hogy eddig vagy magától aludt el a játszószőnyegen, vagy 1-2 perces ringatás után, most viszont, ha ölbe veszem és ringatom akkor keservesen sír és feszíti magát mielőtt bealudna? Tudom, hogy ebben a korban még nem kell magától elaludnia, nekem is jólesik, hogy ringathatom, de normális, hogy ennyire feszíti magát? Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. május 28. csütörtök

      Valószínűleg a foga kezd mocorogni, azért van ez az éjszakai nyüzsgés félálomban és a nappali nyálzás is, de ilyenkor nem kell bemenni hozzá, ha nem sír. Hamarosan magától is megtalálja már a cumiját. Az egyébként nem gond, ha így alszik vissza.

      Az sem gond, ha már csak rövideket alszik, ebben a korban előfordul már. Valóban nem kell még magától elaludnia, de ha tényleg álmos, akkor el tud önállóan is. Valószínűleg a feszítés annak szól, hogy túlságosan érdekli a külvilág és nem tud ellazulni, hogy elaludjon. Segíthet, ha besötétített szobában altatod el.

  • Geréb Ildi

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!

    A kislányom másfél éves, az alvással van gondunk. 8 hónapos korában felvesz letesszel sikeresen beszoktattuk az ágyába (azelőtt köztünk aludt és óránként kelt cicizni), de nagyon korán kelt, 5 körül. Hajnali 5-kor nem volt erőnk felvesz leteszezni, így vagy mellé feküdtünk és még aludt így 7-ig, vagy felkeltünk… Mostanában is még mindig többször kel éjszaka. Tényleg mindent kipróbáltunk már. Hónapokig csak apa ment hozzá éjjel és hajnalban is. Semmi változás. Nem fogzik. Már nagyon kifáradtunk. Mostanában már éjjel magunk közé vesszük, mert nem bírunk ott üldögélni a kiságynál, míg visszaalszik. A másik furcsa, hogy egyik nap hajlandó elaludni a kiságyban szépen magától, úgy, hogy ott ülünk mellette, másik nap többször kikéredzkedik. Teljesen hektikus, nem lehet, kiigazodni rajta, ami egyik nap működik, másik nap nem… Az biztos, hogy el tud aludni egyedül, erre megtanítottuk. De valami mégsem működik… Már azon gondolkozom, hogy lehet hagynom kellett volna sírni, pedig nagyon ellenzem ezt a módszert. A délutáni alvás is fura: ha itt a nappaliban alszik el a kanapén, két órát is simán alszik, viszont, ha fent a kiságyban, akkor 40 perc után megébred és sír. Ha felveszem, rögtön hajtja a vállamra a fejét és alszik tovább, de nem mindig lehet letenni egyszerűen. Tudsz valamit javasolni? Iszonyú fáradtak vagyunk 🙁

    Nagyon köszönöm!
    Ildi

    • Vida Ágnes

      2015. május 28. csütörtök

      Semmiképpen ne hagyd sírni! Nehezen válik el tőletek, ami egyik nap erősebb, másik nap gyengébb, ez normális. Azt is látja, hogy néha engedtek neki, tehát tudja, hogy ez egy olyan határ, amit át szabad lépni, ezért most még jobban feszegeti őket. Semmi nem történik, ha nem huzavonáztok vele éjszaka, hanem magatok közé engeditek. Neki is jobb lesz úgy és nektek is.
      Délután nem kell ragaszkodni a kiságyhoz, ebben a korban sok kisgyerek szívesebben és hosszabban alszik a nagyágyon vagy a kanapén, ahol anya és apa is szokott feküdni.

  • Zsófi

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!
    Két kérdésem lenne.Kisfiam 9 hónapos. Már látni a két felső metszőfogát, nemsokára kint lesznek. Jól viseli szerencsére, azt az egyet leszámítva, hogy tegnap reggel még lelkesen szopizott, ebéd után azonban már elutasította. Azóta is elutasítja. Olvastam a szopisztrájkról a Te oldaladon is, de szeretném megkérdezni, mi a véleményed és mit gondolsz, meddig várjak, mielőtt elválasztódásnak kezelném. A két alsó metszőfog érkezésekor semmi ilyen probléma nem volt.
    A második kérdésem pedig, hogy vajon miért csinálhatja, hogy étkezéseknél az első pár falat után tekereg, néha nyafog-nyöszörög is, ki akar fordulni az ölemből vagy a székből, kifeszíti magát, de közben lelkesen tátog a kanál felé és le is nyeli az ételt, nem köpi ki. Itatom is közben, mert szerencsére szereti a vizet. Tehát még szomjas sem lehet. A gyümölcsnél kevésbé csinálja ezt, a főzeléknél inkább, de annál sem minden alkalommal, csak gyakran sajnos. (Még nem ül rendesen, ezért eszik ölben vagy pihenőszékben, bár ez utóbbit már régóta nem próbáltuk, mert még nehezebben viseli.)
    Válaszodat előre is köszönöm:
    Zsófi

    • Vida Ágnes

      2015. május 27. szerda

      Ilyenkor újra meg újra meg kell kínálni és ha nem fogadja el napok múltán sem, akkor tényleg elválaszotta magát.

      Valószínűleg nincs türelme enni 🙂 Menne, mocorogna, nincs türelme kivárni. Majd belejön. Arra vigyázz, hogy ne kezdd el szórakoztatni csak azért, hogy egyen, mert arra viszont rászokik. Inkább kapjon ő is egy kanalat, próbáljon kanalazgatni (a trükk az, hogy van nálad egy tál étel, meg előtte kiszedve egy másik kistálba egy kicsi), illetve lassan lehet már uzsonnára, tízóraira darabosabb ételt adni, amit maga is meg tud enni, banánkarika, kölesgolyó, őszibarack kocka (héja nélkül) stb.

  • Szilvi

    2015. május 26. kedd

    Kedves Àgi!
    A fiam februàrban múlt 3 éves és még mindig nem akar a wc-be vagy a bilibe kakilni, csak a pelenkàba. Van erre valami ötleted hogyan lehetne ràszoktatni a wc-re? Vagy hagyni kellene inkább?

    Köszönöm
    Szilvi

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      Minél kevésbé erőlteted, annál hamarabb fogja ezt elhagyni. Ha elkezdik neki mondogatni, annál jobban ragaszkodik hozzá.

  • Olga

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!

    Köszönöm a múltkori tanácsodat. Most abban kérném a segítségedet, hogy a 6 hónapos kislányom az elmúlt pár napban egyre gyakrabban bukik. Eddig is előfordult, hogy olykor-olykor visszajött a tej büfizéskor (szoptatok, de most kezdett el aktívabban érdeklődni más ételek iránt is, most már fogyaszt belőlük valamennyit), de mostanában 3-4x is bukik az etetések után. És éha egészen nagy mennyiséget. Sokat mocorog már, jár a keze-lába evés alatt is, utána is. Emiatt jöhet vissza, vagy milyen oka lehet még? Fogzás okozhatja (még nincs kint foga)? Mikor kell ezzel orvoshoz fordulni?
    Szintén ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy evés után néha szeretne hasra fordulni, persze ilyenkor is jön vissza a tej. Mennyire lehet „engedni”, hogy közvetlenül evés után forduljon? Amúgy inkább lusta baba, magától még ritkán fordul hasra, így örülök, ha végre produkálja a forgást, na de hogy „kárba vesszen a kaja”… 🙂

    Válaszodat köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      Valószínűleg a mozgás okozza ezt, egyszerűen kidolgozza magából, amit megevett, ez nem gond, ebben a korban gyakori jelenség.

  • bbutterfly

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!
    Nemrég múlt másfél éves a lányom akinek már 16 foga van. Nappal még mindig 5-6 alkalommal kéri a cicit. Az éjszakák borzasztóak és ott is csak cicin alszik vissza 6-8 alkalommal kel. Minden mást próbáltam már de sikertelen. Kerdeseim:
    1. Nekem ez a sok cicizés már kellemetlen mert nagyon erősen szorít az àllkapcsàval és nem is akar elengedni csak cumizni akarna sokáig. Hiába próbálom elterelni a figyelmét nappal, addig sír még odaadom. Szép lassan szeretném leszoktatni a ciciről bár nem tudom mikor teszek jót. Neki ez a nyugtató de éjjel folyamatosan lóg rajtam és nagyon fáj. Nem beszélve a nem alvasról. .. Hogyan kezdjem el?
    2. Mellettem alszik mert a kisàgyban nem marad meg szinte születése óta. Most azt próbálnám ki hogy egy matracot tolnék az ágyhoz bár az jóval alacsonyabb mint az ágy. Ha felébred mellé bújnék majd vissza az àgyamba mert nehezen viseljük a párommal már hogy külön szobában alszunk a kislány miatt. Szerinted a változtatás mennyire viseli majd meg, jó ötlet vagy nem?
    3. Ilyenkor a melegben jó lenne a fejére kis kalap hogy védje a naptól de mindent leves a fejéről. Se hajcsat se hajgumi. Lehet ezen változtatni?
    Köszi: Erika

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      1. A nappallal kezdd, mondd meg neki, hogy nem tudod odaadni, mert most pihennie kell, majd este, addig várnia kell. Aztán este tényleg kapja meg. Persze ilyenkor is szeretgesd meg, bújhasson oda, csak cicit ne adj. Ha ez már működik, elfogadja, akkor lehet este is elkezdeni.

      2. Igen, ezt már lehet. Baja nem lesz tőle, hiszen ott leszel közel.

      3. Megkötős sapkát érdemes kipróbálni.

  • Barabàs Anita

    2015. május 26. kedd

    Kedves Àgi!

    Fegyelmezèssel kapcsolatos problèmàm van: hogyan lehet ràbìrni egy kètèves gyereket, hogy szót fogadjon?
    Nem komoly dolgokról van szó, szerencsère a vèszhelyzetekben mindig szabàlykövető, màr kinèz magàtól az útra, mielőtt kilèpne a kapun, vagy pl. mindig kèrdez, mielőtt megenne valamit a kertben, vagy odamenne egy idegen kutyàhoz.
    A baj akkor van, amikor tudja, hogy nincs veszèly, csak mondjuk kellemetlensèget okoz.
    pl. mondom, hogy „ne tèpd el azt a könyvet”, vagy ” ne menj be sàros cipőben a szőnyegre”… vagy hasonlók
    Meghallgattam a bèkès dackorszak trèningedet, ezèrt mindig figyelek arra, hogy röviden, egyèrtelműen szóljak rà, èreztetve a hangomon, hogy nem viccelek. De mintha a falnak beszèlnèk. Szó szerint süketnek tetteti magàt, oda kell mennem, ès meg kell ragadnom, hogy kivegyem a szituàcióból. (Nincs baj a fülèvel, jobb, mint az enyèm)
    Màr azzal is prôbàlkoztam, hogy kilàtàsba helyezek valami büntetèst. Ez àltalàban hatni szokott. De nem szeretnèm, ha a zsarolàs àllandósulna az eszköztâramban. Tudnàl valami tanàcsot adni?

    Üdv.: Anita

    • Vida Ágnes

      2015. május 27. szerda

      Ebben a korban az a kulcs, hogy ne csak mondd, menj is oda, hogy érezze, amit mondasz, igazán fontos. Ha ezt tényleg olyankor csinálod, amikor fontos egy kérés, megtanulja, mire kell figyelni, és később már szóból is megérti a kérésedet.

  • SzBarbi

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági,

    Tanácsodat kérném. Kisfiunk most múlt 8hónapos, és az éjszakai evéssel kapcsolatban lennének kérdéseim.
    Este eszik 8körül tejbegrízt, majd esti fektetéskor 9kor adunk még neki tápot kb 120at. Viszont éjjel mostanában megint össze vissza ébred, és van, hogy csak táp ivás után alszik vissza.
    Volt már, hogy éjjel 2kor ivott, majd reggel 8ig aludt és nem kért. Mostanában viszont, van, hogy háromszor is kellett adnunk neki. (néha kevés is elég, de van 120at egyszerre megiszik) Volt, hogy csak ringattam várva, hogy vissza alszik, és nem is kell táp, de nem sikerült.

    Próbáltuk már vízzel, teával, hogy csak szomjas, de nem kellett neki csak a táp, 5hónapos kora óta tápszeres baba, és előtte is igény szerint szoptattam.

    Rosszul szoktattuk? Nem elég neki amit este eszik, vagy valóban csak szomjas és mivel a tápot szokta meg csak az kell neki?

    Köszönöm válaszod!
    Üdv, Barbi

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      Teljesen normális, ha 8 hónaposan éjjel még 1-2 alkalommal megébred éjjel és eszik, ilyenkor tényleg éhes, nyugodtan ehet is. Ahogy a baba nő, a tápanyagigénye is megnő, ráadásul ő most már többet is mozog. Ha már nem lesz éhes, nem fogja kérni majd az ételt.

  • Petra

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!

    10 hónapos kisfiam melegkiütéssel küzd. Állandóan vakarja a nyakát és ez aludni sem hagyja. Hintőporozom neki napi többször de nem igazán akar elmúlni. Van esetleg valami más gyógymód még? Mikor fog neki elmúlni? Csak ha beköszönt újra a hideg idő?
    Köszönöm!
    Petra

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      Sudocremet érdemes kipróbálni rá, sokkal hamarabb hat, mint a hintőpor. Valamint kerülni kell a műszálas takarót, lepedőt, ruhákat.

  • Vicuska

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!
    2problémával küzdünk a 27hós nagyfiunkkal kapcsolatba.
    1. Altatás
    A gyerkőc igencsak álmos,minden úgy történik ahogy mindíg is. Ebéd,mese,szopi,szundi……vagyis ez az utolsó pont a probléma. Majd össze esik de csak forog,forog,le az ágyról maj vissza,le,majd visssza,rámugrik,lefekszik,forog forog….és ezt kb 1órán át is képes művelni,amibe idegileg belefáradok. Egyszerűen nem tud ellezulni mióta nem szopizik rendesen,azelőtt cicin aludt el. Ha jó délelőttünk van is kiborulok ezen.
    Mondd,hogy van egy csodamódszer amitől úgy ájul álomba mint akit fejbekólintanak. Simogattam,énekeltem,meseltem,csak megöleltem….nem megy,márpedig kell az alvás,mert 3órát is alszik délbe. Este ugyan ez a helyzet,sokszor hamarabb dőlünk ki mint ő.Belefáradtam.
    2. Hiszti
    Hullámok vannak. Van hogy hetekig nincs nagy harc,majd egyszer csak bedurvul a dolog és nem nem nem nem,földönfetrengés,visítás az egész nap.És a legidegesítőbb,hogy fiú létére képes a nap unalmasabb időszakait nyávogással kitölteni.A nyávogás szinte non-stop ha az apuka itthon van.Dühöng,csapkod,visít,nyíg. Imádtam mióta megszületett,de őszintén szólva sokszor érzem azt mostanába,hogy ezzel a folyamatos daccal,nyávogással az idegeimre meg és megöli a bennem élő szeretetet. Egy egy ilyen időszak után azon kapom magam,hogy úgy tekintek rá mint a legádázabb ellenségemre. A párom szerint több türelem kéne(2,5éve vagyok itthon és itt a tesó is már,szóval örülök,ha ennyi van. A kérdés hogy a folytonos nyavajgást hogy kezeljem? A hisztire minden módszered kipróbáltunk következetesen,de mikor 30perce néztem az önmagából kifordult visító gyereket bizony beraktam a sarokba,azóta sokat javult a helyzet,de ebbe a folyamatos hangzavarba bele lehet őrülni,szívesen fogadnék tanácsot.

    Előre is köszönöm. Vica

    • Vida Ágnes

      2015. május 27. szerda

      1. Ebben a korban már nem kötelező a délutáni alvás, ha ő még nem álmos, nem kell aludnia, csak egy kis délutáni csendespihenő legyen.

      2. Hát ez a nyígós időszak mindenkinél van, leginkább túlélni lehet 🙂 Amikor apa otthon van, akkor a figyelemért küzd a gyerek, végre valaki foglalkozzon már vele – ez a nyafi fő oka. Minden más esetben az a tapasztalatom, hogy a legtöbben az segít, ha kimozoghatja magát. Nagy szaladgálás a ház körül, kismotorozás, nehéz napokon akár egész nap a szabadban lenni, mert az unatkozós nyafi fő oka főként a bentszorult energia.

  • Ágica

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányom 11 hetes, és az alvással állunk kissé hadilábon. Napközben hordozókendőben alszik, de csak addig, amíg viszonylag csend van, amit nehéz a kétéves nagytesó mellett megvalósítani, így mindig felébred és nyűgös. Cicin is elalszik, de ha megpróbálom letenni a kiságyba, akármennyire el volt ájulva előtte, vagy azonnal, vagy 15 perc múlva legkésőbb felébred. Tehát számára a rajtam való alvás teljes csendben lenne az ideális 🙂 , amit jelen körülmények között nem tudok megvalósítani. Ahhoz, hogy kipihent legyen, a kiságyában kéne aludnia, ha bele tudnám varázsolni… A babakocsiban is csak addig van el, amíg éber, addig nézelődik, de amint elálmosodik, addig sír, míg ki nem veszem.
    Az esti altatás kb másfél-2 óráig szokott tartani, addig szinte végig alszik cicin, de ennyi idő kell ahhoz, hogy le is tudjam tenni úgy, hogy ne ébredjen fel rá. Az teljesen mindegy, hogy előtte mennyit aludt délután és hogy mióta van fenn. Ennek mi lehet az oka?
    Kérlek szépen adj tanácsot, mert így se a kicsinek nem jó, se a naggyal nem tudok sosem kettesben lenni, még egy fél órácskára sem, pedig nagyon igényelné szegénykém (meg persze én is!!!).
    Köszönöm!
    Ági

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      Próbáld meg pólyában vagy rugalmas pólyában (a Minimo Babynek van ilyen) altatni, amiben nem riad fel a saját mozgására, vagy egy takaróba becsomagolva pólya-szerűen. Nappal is sötétítsd be a szobát és csak akkor fektesd le, amikor már tényleg nagyon álmos. Meg lehet próbálni bevezetni a cumit is, ha ennyire szeret szopival elaludni, hátha úgy tovább tudna aludni és nem kéne annyi segítség sem az elalváshoz.

      Az estéknek kell egy ritmus, ami mindig ugyanaz, ebből tanulja meg a baba, hogy most a hosszú esti alvás jön. Ebbe beletartozik az is, hogy az utolsó ébredés óta teljen el legalább 2 óra, amikor fürdetni viszed, és nem kell teljesen mélyen elaltatni, szopi után tedd le, forgolódjon egy kicsit, találja meg, hogyan tud maga mélyen elaludni. A cumi ezen is segíthetne akár.

  • Frank Eleonóra

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!

    Lányom most 2.5 éves, már jó pár hónapja délutánonként nem lehet elvinni aludni, amikor megpróbálom hatalmas hisztit rendez, földre dobja magát és üvölt, van hogy negyed órát is kiabálunk és végül mégse megy el aludni. Ebben a korban mennyire van szükségük még a nappali alvásra? Emellett az is a problémám, hogy egyedül nem tud vagy nem akar elaludni, mindig ott kell feküdnöm nekem vagy a páromnak este az ágyában amíg elalszik. Ha nagyon fáradt általában gyorsan elalszik, de van hogy 1-1.5 órát is ott kell vele lenni, és néha jobban rá kell szólnunk, mert nem akar aludni. Hogyan lehetne rászoktatni arra, hogy esténként már maga is el tudjon aludni, és ne jöjjön ki utánunk a szobájából. 🙂
    Emellett még éjszakánként felébred és van hogy 1-2 órát ébren van, mi lehet ennek az oka?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. május 27. szerda

      Ha nagyon nem álmos, ebben a korban már nem kell erőltetni a nappali alvást, semmi nem történik, ha csak egy kis csendespihenő van, mesét olvastok, melléd fekszik stb.

      Az éjszakai hosszú ébrenlétet több dolog is kiválthatja. Leggyakrabban a változások. Ha a kicsinek testvére születik, költözik vagy utazik a család, bölcsődébe-óvodába szokik be a kicsi, beteg volt, esetleg fájdalmas vagy számára ijesztő orvosi beavatkozáson esett át, az általában szorongáshoz vezet. Ilyenkor éjszaka átmenetileg felébredhet, nyugtalanabbul aludhat. A megoldás ilyenkor nem a fegyelmezés, meg az alvásra szoktató módszerek erőltetése, ezzel csak felerősödik a szorongás, hanem az, hogy nappal minél többet kell foglalkozni a kicsivel, szeretgetni, több időt, figyelmet szentelni rá, megérteni, miért szorong, szeretettel oldani a szorongását. Gyakran éppen az az éjszakai hosszú ébrenlét oka, hogy nappal a kicsi nem kapja meg a szükséges törődést, ezért éjszaka követeli ki magának.

      Éjszakai éberséget okozhatnak ételek is: a kakaó (a koffein tartalma miatt), a cukros ételek, édességek, az üdítőitalok, ezeket a délutáni-esti időszakban már lehetőség szerint kerüljük.

  • Boér Tünde

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!
    A segítségedet szeretném kérni a helyes táplálkozási ritmus kialakításában 5 hónapos kisfiamnál. Olvastam írásaidat és ennek megfelelően kóstolgatjuk a főzelékeket és próbáljuk kiváltani az ebéd időben kapott tápszert főzelékre. Viszont eddig a kisfiam 4 óránként evett és még éjszak is fel kell enni. Hogyan alakítsam ki most az időrendet, hogy esetleg a vacsora után már ne kelljen fel éjszakai evésre. Illetve mikor adjam a gyümölcsöt, hisz neki még nincs reggeli, tízórai stb, mert amikor elkezdi az első evést ahhoz mérten lesz nekik 4 óránként a többi étkezése. Kicsit összezavarodtam most ezzel az étkezéssel kapcsolatosan. Kérlek segíts nekem mit tegyek.
    Köszönöm Tünde

    • Vida Ágnes

      2015. május 27. szerda

      A hozzátáplálás a rendszeren nem változtat, 1 éves korig ugyanúgy kb. 4 óránként kell enni adni a babának és 1 éjszakai evés is meg szokott maradni, ameddig igényli még a baba.

  • Erika

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!

    Nagyon hasznosak az írásaid, sokat segítettek mindig, köszönöm!

    Az előző alkalommal kérdeztem is, de sajnos azóta sem kaptam válászt:

    Erika says:
    2015. május 08. péntek at 17:17
    Kedves Ági!

    Kislányom nyáron lesz 3 éves, kötődő neveléssel nevelem, nagyon szoros a kapcsolatunk, együtt alszunk, stb. Már fél éve jár családi napközibe, ahol jól érzi magát, nagyon kedvesek a gondozónők. Ősztől átvinnénk állami oviba, amitől picit félek, mert ott nem lehetnek egyedi kívánságaink, ha reggel sír, akkor sem mehetek be vele kicsit, és sokkal több gyerek lesz mellete kevesebb óvónővel. Hogyan segíthetném az átállást? Hogyan tudom magamat is megnyugtatni, hogy a lányom ne érezze és ne vegye át a feszültséget?

    A másik kérdésem pedig a szeparációs szorongás, kisebb – pár napos – kihagyásokkal szinte mindig “rám van nőve”, fogja a kezem a lakásban, nem csinál nélkülem semmit, ha én is ott vagyok. A szabadban kicsit lazább, de ott is mindig mellette kell lennem a hintánál, a homokozónál, stb. Gyakran kisebb zajoktók is megijed, pl. hűtő, autók, amikhez hozzá van szokva, és valóban halálra rémül, sikítva ugrik a nyakamba. Reggel nem mer egyedül kimenni a szobából. Ez kb. már 3 éve tart meddig tarthat még? Hogy lehetne lazítani kicsit, és növelni az önbizalmát?

    Előre is köszönöm a válaszod!

    Erika

    • Ur Annamária

      2015. május 26. kedd

      Holnap sajnos nem tudok menni a fogadóórára.
      Hálás lennék, ha itt válaszolnál pár kérdésemre.
      Kislányom, aki 30-án 10 hónapos több hete éjszaka sírva ébred. A fogzása miatt most velem alszik. Amikor tapasztalom, hogy felébredt, mert ennek ugye hangot is ad, van amikor a kis háta simizésével vissza is alszik, van amikor szopizással, de van úgy, hogy csak akkor, ha rászólok, hogy elég volt, aludjon tovább. Olyan, mintha a hangra magához térne, és alszik tovább. Normális ez szerinted, hogy így ébred fel éjszaka?
      A másik problémánk az evés. Olyan keveset, és kiszámíthatatlanul akar enni. Még mindig szoptatom, naponta többször, amikor kéri. Van néhány étel, amit szívesen elfogad, és megeszi, de van olyan is, amikor egész nap el van csak a szopizással. Kezdek aggódni, hogy nem eszik eleget, hiszen nem is nagyon hízik. 74cm, és 7200 gr….
      Egyébként boldog, kiegyensúlyozott baba. 6 foga van. Szépen ül, 6 hónapos kora óta 4kézláb megy. 1 hete tolja a széket maga előtt, és szépen lépeget utána.
      Nagyon köszönöm előre is a válaszod!
      Legyen szép napot!

      Annamari

      • Vida Ágnes

        2015. május 27. szerda

        Ez normális, a fogzás miatt, amikor félálomba kerül, a fájdalomra felsír, aztán a segítségeddel visszaalszik, vagy ha még mindig félálomban van, a hangodra felriad, tudatosul benne, hogy minden rendben, anya megvan és visszaalszik.

        Ez ebben a korban normális evésnek számít. Amikor jön a foga, érzékeny az ínye, ezért nem eszik annyira, aztán amikor már nem érzékeny, eszik megint. Mivel a súlya is megfelelő, kiegyensúlyozott baba, ezért ez most így megfelelő neki, amennyit eszik, később meg még sokat fog változni az étvágya.

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      Ha már beszokott a kisgyerek valahova, a következő helyet könnyebben szokja meg, mert ott már nem csak az anyától való elválást kell megtanulnia, hanem csak az új környezetet megszoknia. Nem kell aggódnod, ez már könnyebben fog menni.

      Valószínűleg ez nem csak szeparációs szorongás, hanem ő azok közé a gyerekek közé tartozik, akik hiperérzékenyek, azaz nehezebben viselik a zajokat, a túl sok ingert, ijedősebbek. Már itthon is megjelent az erről szóló könyv, Elaine Aaron írta, érdemes lennek elolvasnod, sok tippet kaphatsz belőle a hiperérzékeny gyerekek neveléséhez.

      • Ur Annamária

        2015. május 26. kedd

        Kedves Ági!
        Nekem szerintem nem jól válaszoltál. Nem az én kérdéseimre kaptam választ! Megtennéd, hogy elolvasod méfegyszer? Köszönöm!

        • Vida Ágnes

          2015. május 27. szerda

          Igen, mert Erika hozzászólásához szóltál hozzá és a válaszok neki szólnak. De mindjárt megválaszolom a tiédet is.

  • Moncsi

    2015. május 26. kedd

    Szia Ági! 26 hós a kislányom, én 35 hetes kismama vagyok. lányom,okos, eleven, beszél, 16 fogú, nem igazán bújós, puszilkodós, néha hisztis(elfut,magában lerendezi-egyenlőre-, vagy figyelemeltereléssel megoldjuk) kis angyal. Pár hónapja az esti altatással kezdődött… Csak úgy hajlandó elaludni, ha bent vagyok vele, fogja a kezem. Aztán ezt egy hete csinálja a déli alvásnál is. (Ha nem maradok bent, fejhangon, eltorzult arccal üvölt) természetesen ezt nem hagyom, így meghajlok az akarata előtt, de mi lesz, ha nem leszek? Ha lesz kistesó? (Bár tegnap este apát akarta-ilyen még nem volt, mindig sírt utánam) volt olyan, hogy bent voltam, akkor is „hisztizett”. Kivenni, ringatni! ( soha nem ringatva aludt el) elkezdtem felkészíteni a nagy napra, arra az esetre, ha csak úgy eltűnnék… Anya megy tesóért kórházba, pár napig csak apa lesz, te jössz látogatni, mert tesót meg kell vizsgálni doktor néniknek, nem lehet egyedül…. Zokogva elfutott. látja a változást a tesó szobájában, mindenki erről beszél, kérdezi… Laikusként ezeket a dolgokat ennek tudom be, de mégis? Nem sérül? Mit kellene másképp csinálnom? Nem esik nehezemre ott ülni a kiságy mellett, de azt se szeretném, ha így maradna. Tudsz tanácsot adni? Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2015. május 27. szerda

      Ha a kicsi életében valami változik, amire neki nincs ráhatása, kontrollálni akarja a környezetét, ezért ilyeneket talál ki, pl. irányítani akarja anyát és apát, beleszólni az esi rutinba stb. Ez nem arról szól, hogy ő most akaratos, hanem arról, hogy biztonságra vágyik. Tehát ne az altatáson változtassatok egyelőre, inkább szeretgessétek többet, ne emlegessétek még sokat a tesót, inkább ővele foglalkozzatok, így a változást is könnyebben viseli majd. Az se gond, ha már most többet van apával, elkezdi megismerni, elfogadni, hogy nem mindig anya fogja altatni.

  • Nóri

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányunk 22 hónapos, születésétől fogva nem alszik jól, bár a kezdetekkor a 2-3 óránkénti felkelést talán még normálisnak is tekintem. A baj az, hogy még most sem alszik végig egy teljes éjszakát, hajnali 2 és 4 között MINDIG felébred, felriad. Most már zokogva, sírva jön át hozzánk a hálószobánkba, és amint meglát minket, megnyugszik. Azonban ezután nem alszik vissza, csak az anyukájával (velem :)). Nagyon sok módszert kipróbáltunk már, sokan mondták, hogy hagyni kellett volna sírni csecsemőként és nem lenne ilyen gondunk. Mi nem hagytuk, mindig ha sírt mentem és segítettem neki.
    Amikor felriad, sokszor ha együtt is alszunk vele, a szemét sem nyitja ki, ebből gondolom, hogy valami felzaklatja éjszaka.
    Reggel és este még tejitalt iszik, sokan mondják, hogy lehet, hogy attól van, mert fáj a pocakja. Elmondani még nem tudja, hogy mi a baj, de egyből megnyugszik, ha felveszem.

    Kérlek segíts, mert lassan 2 éve nem alszunk! 🙁

    Nagyon köszönöm,
    Nóri

    • Vida Ágnes

      2015. május 27. szerda

      Természetes viselkedés ez ebben a korban. Minden kisgyerek vándorol néha éjszaka, de ez csak átmeneti. Sokféle oka lehet, idegrendszeri éretlenség, szeparációs szorongás, éjszakai félelmek. Hadd feküdjön melléd és aludjatok tovább. Aztán majd egyszercsak kinövi az egészet és hiányozni fog, hogy már nem jön 🙂

  • Nagy Évi

    2015. május 26. kedd

    Kedves Ági!

    Kisfiam januárban múlt 2 éves. Tavaly nyár óta az addig jól alvó gyermekem éjjelente 3-4x felébred. Először 2-3 óra között, utána óránként. Szeptemberben megszületett a kistestvére akit imád, egy szobában alszanak és most mar nem csak minket hanem Őt is felébreszti éjszaka. Nem feltétlen van ébren, nyöszörög, sirdogal, inni kér. Nem tudom mit csináljak vele. Kap lefekvés előtt sedatif PCt es schüssler magnesiumot. Miként tehetném jobbá az éjszakákat? Nappal semmi nem látszik rajta, vidám, aktív és mosolygós gyermek. Köszönöm segítséged! Üdvözlettel: Évi

    • Vida Ágnes

      2015. május 27. szerda

      Ez a fajta éjszakai ébrenlét, amikor csak félálomban nyüzsög a kisgyerek az ún. pavor nocturnus jelenség, ami kisgyerekkorban elég gyakori. A pontos oka nem ismert, de az biztos, hogy összefügg azzal, ha a kicsi túl fáradtan feküdt le este, nagyon felpörgött a nap folyamán. Okozhatja az édesség és kakaó fogyasztás is, ha eszik ilyeneket. Mivel már jóval elmúlt 2 éves és ez minden éjjel így van, érdemes lehet alvásambulanciára is időpontot kérni.

  • Hajni

    2015. május 08. péntek

    Kedves Agi!
    Koszonom az eddigi tanacsaidat es mostxismet szuksegem lenne ra.
    Van egy 13 honapos kislanyom. A napirendje 8kor ebredes szopizas jatek kint az udvaron ha az ido engedi. 10 orakkor uzsonna. Majd jatek delig. Delben szopi es kozben elalvas. Altalaban masfel orat alszik. Majd valami fincsi ebed delutan jatek majd 5kor szopi es seta kint vagy jatszoter stb. 7kor kis kopaszkodas pelus nelkul. Majd furdes es fel9 kor alvas. Altalaban az ejszakat atalussza.
    1. Mostanaban olyat csinal hogy hajnalban 3 4 ora fele felebred es vagy sir vigasztalhatatlanul mint akinek faj valamilye vagy esetleg rosszat almodik. De nehezen lehet megvigasztalni. 2ora siras utan nagynehezen cicin elalszik. Mi lehet a baja? Fogzas vagy rosszat almodik?
    2. Van olyan is hogy nem sir csak felebred esxdumalgat jatszik mintha reggel lenne es kialudta volna magat. Ez normalis? Ennyi alvas eleg lennexneki? Majd masfel 2 ora mulva visszaalszik.
    3. Hiszti. Par hete elkezdodott hogy hisztizik olyanert amit nem lehet nemxengedek neki ha nem ugy van ahogy o akarja. Pelenkazas kozben. Hogyan kezeljem? Neha eleg kiborito mikor orakat csak nyafog es hisztizik.
    4. Fogzas baja lehet? 8 foga van 4 fent 4 lent mar 10 hos kora ota. Most melyik foga varhato es mikor?
    Koszonom valaszodat

    Hajni

    • Vida Ágnes

      2015. május 10. vasárnap

      1. Ilyenkor jönnek a hátsó fogak, ez nagyon kellemetlen tud lenni, ezért ébred fel éjszaka és sír olyan nagyon. Ha nappal azt látod, hogy nyálzik, mindent a szájába vesz, akkor biztosan ez zavarja éjszaka is. Lefekvés előtt egy kiskanál Nurofen szokott segíteni a dolgon.

      2. Ebben a korban ez előfordul, itt írtam az okokról és a megoldásokról: http://www.kismamablog.hu/baba-alvas/ejszaka-felkel-es-nem-tud-visszaaludni

      3. Ez a dackorszak kezdete. Ebben a korban még sokszor beválik, ha csak eltereled a figyelmét ilyenkor egy kis bohóckodással. Ha ez nem sikerül, ha nagyon csalódott és sír, akkor segít, ha magadhoz öleled és megnyugtatod. Ő még nem tudja kezelni az indulatait, nem tudja, mit csináljon olyankor, ha csalódik, ha dühös. Ha ilyenkor megnyugtatod, magadhoz öleled, higgadt maradsz, azzal megmutatod neki, hogyan kell megnyugtatni magát és előbb-utóbb ő is képes lesz erre.

      4. A metszőfogak után a kisőrlők kezdenek jönni alul és felül összesen 4db, majd azt követően a szemfogak indulnak be.

  • Marcsi

    2015. május 08. péntek

    Kedves Ágnes!

    Kislányom 18 hónapos, (ahogy megindult a mozgásfejlődésben, forgás, felállás, fogzás) akkor kezdődött Nála, hogy 1-1 éjszaka 1-4 órákat fenn van. Ez 9 hónapos korában kezdődött. Eleinte próbáltuk visszaaltatni, de nem sikerült, így hagytuk dumálni, szórakozni a sötétben. (Lámpa fényt nem kap, cumival alszik.)
    Amúgy fél éves korától átaludja az éjszakákat, este 8-reggel 8 ig alszik. Ezek a bulizós éjszakák szüneteltek is December- Március közt.
    (Fogai rettenet lassan bújnak ki, mára bújt ki a 8. foga, előtte Januárban jött ki az utolsó.)
    Az egyik kérdésem az lenne, hogy hogy lehet leszoktatni arról, hogy éjszaka, ha felébred, és nem tud visszaaludni akkor beszélni/kacarászni kezdjen? Hogy tudnánk megtanítani arra, hogy altassa vissza Magát?
    A másik kérdésem, hogy olvastam, hogy 9-18 hós koruk köztre tehető az az időszak, hogy nehezen alszanak vissza a gyerekek, ha éjszaka felébredtek. Ez tényleg így van, és most már elfogja hagyni az ébredéseit a lányom, vagy majd csak akkor, ha a maradék 12 foga kibújt?

    Azért vagyok „gondban mert Szeptember elejére várjuk a harmadik gyermekünket, és félek, hogy a kisasszony éjszakai élete zavarni fogja a kisöccsét. (A legidősebb gyermekünk, fel sem ébred a húgára.)
    Iletve, sokszor hallottam, hogy a kistesó érkezése bezavar/bezavarhat a nagyobb testvér alvásába is. Ez mennyire van így, és ha igen, meddig tarthat ez?

    Köszönöm előre is a válaszaid!

    • Gabi

      2015. május 08. péntek

      Kedves Ági!

      A segítségedet szeretném kérni.
      Kisfiam tavaly júliusban született. Január óta többször felkel éjszaka. Este 8-tól éjfélig alszik, utána sír álmában, volt hogy 4-5 ször is felébredt, aztán maximum reggel 5 ig aludt.

      Mostanra ez 2 ébredésre csökkent, kb 2-kor majd 4 körül ébred sírva.
      4 kor megetetjük tápszerrel, így 6 ig tovább alszik. Napközben 2 szer alszik 1-1,5 órákat.
      6 foga van, januárban kezdődött nála a fogzás, most nem jön újabb foga.
      Már nem szopik mert elapadt a tejem. 6-szor eszik naponta.

      Amit már kipróbáltunk:
      átvittük az ágyát ami szobánkba
      ha felsír magunk közé vesszük, de egy idő után ott is sírni kezd
      amíg volt tejem éjjel is szopizott
      gengi gél, dentinox, homeopátiás bogyók, lázkúp
      anya párnája, pizsamája a baba ágyába.
      Sajnos semmi sem segít.

      Kérlek, ha van ötleted, hogy hogyan tudná átaludni az éjszakát, oszd meg velem. Nagyon köszönöm a segítséged, és a lehetőséget.
      Üdvözlettel,
      Gabi

      • Vida Ágnes

        2015. május 10. vasárnap

        Nem várhatod még el tőle, hogy ebben a korban teljesen átaludja az éjszakát. Az idegrendszere még nem elég érett erre. Előfordulhat, hogy az első alkalommal, amikor ébred éhes és, ha akkor kapna rögtön enni, a 2. alkalom már el is maradna vagy későbbre csúszna, de szomjas is lehet éjszaka, emiatt is lehet nyűgösebb.

    • Vida Ágnes

      2015. május 10. vasárnap

      Erről leszoktatni csak úgy lehet, ha nem vesztek róla tudomást. Nem is szóltok hozzá, simi, cumi vissza és alszotok tovább (legalábbis úgy tesztek). Ha rájön, hogy nincs semmi érdekes történés éjszaka, akkor elhagyja majd a hosszas éjjeli műsort. Ebben a korban már azt is meg lehet próbálni, hogy odakészítitek neki a cumit, esetleg a vizet az ágya mellé és elmondjátok, hogy ha bármi kell, ott találja, van olyan kisgyerek, aki élvezi ezt a fajta önállóságot.

      A ébredések a legtöbb esetben 2 éves korra múlnak el teljesen, mert az idegrendszer addigra érik meg teljesen az éjszaka átalvására.

  • Erika

    2015. május 08. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom nyáron lesz 3 éves, kötődő neveléssel nevelem, nagyon szoros a kapcsolatunk, együtt alszunk, stb. Már fél éve jár családi napközibe, ahol jól érzi magát, nagyon kedvesek a gondozónők. Ősztől átvinnénk állami oviba, amitől picit félek, mert ott nem lehetnek egyedi kívánságaink, ha reggel sír, akkor sem mehetek be vele kicsit, és sokkal több gyerek lesz mellete kevesebb óvónővel. Hogyan segíthetném az átállást? Hogyan tudom magamat is megnyugtatni, hogy a lányom ne érezze és ne vegye át a feszültséget?

    A másik kérdésem pedig a szeparációs szorongás, kisebb – pár napos – kihagyásokkal szinte mindig “rám van nőve”, fogja a kezem a lakásban, nem csinál nélkülem semmit, ha én is ott vagyok. A szabadban kicsit lazább, de ott is mindig mellette kell lennem a hintánál, a homokozónál, stb. Gyakran kisebb zajoktók is megijed, pl. hűtő, autók, amikhez hozzá van szokva, és valóban halálra rémül, sikítva ugrik a nyakamba. Reggel nem mer egyedül kimenni a szobából. Ez kb. már 3 éve tart 😛 meddig tarthat még? Hogy lehetne lazítani kicsit, és növelni az önbizalmát?

    Előre is köszönöm a válaszod!

    Erika

  • bbutterfly

    2015. május 08. péntek

    Kedves Ági!
    Lányom másfél éves. A szemfoga most bujtak ki. A nappalok és éjszakák most is nyugtalanok. Lehet hogy már a nagyörlők is jönnek?

    Következő kérdésem öltözködéssel kapcsolatos. Éjszaka 19 fok van nálunk. Rövid ujjú body van rajta és erre adom a hosszú ujjú és nadrágos pizsirugi. Zoknit még adok fel. Állandóan kitakarózik éjjel még
    Jó hogy mellettem alszik és tudom takargatni. Utálja a hàlózsàkot. ..szerinted sok amit ràadok? Zokni kell?
    A másik a hiszti. Sokszor a járdán séta közben megáll és üvölt ha nem veszem fel pedig 5 lépést tett meg addig szóval nem fáradt el. Van hogy leküzd engem a harcban mert nem tudom hogyan irányítsam a helyzetet hogy ne az legyen amit ő szeretne. .. mi lenne a helyes magatartás ilyenkor?
    Köszönöm: Erika

    • Vida Ágnes

      2015. május 10. vasárnap

      Előfordul, hogy a nagyőrlők is megindulnak a szemfogak után.

      Vannak babák, akik rosszul viselik a meleget. Nem kell takargatni, ha ilyen jól fel van öltözve, lehet, hogy melege van kicsit, de ezt érzed is, ha a nyakánál benyúlsz a body alá, hogy fázik vagy sem.

      Mondd neki, hogy „sajnos nem tudlak felvenni, ha nem állsz fel, én megyek tovább.” és lassú léptekkel indulj el. Hatni szokott 🙂

  • Mónika

    2015. május 08. péntek

    Kedves Ági!

    Első kérdésem nem probléma, csak érdekesség, amire kíváncsi vagyok: ha megkérdezzük 16 hónapos kisfiúnkat, hol van apa, anya, mindkettőnkre rámutat, majd megkérdezzük, hol van ő (a nevén), rám mutat, nem saját magára. Ez azt akarja jelenteni, hogy ő még egynek tekint minket? Kétszer volt szeparációs szorongása.
    Szerinted gond, ha nem akar kenyeret enni? Nagyon megnehezíti a reggeli készítést, mert a kenyeret, kiflit nem eszi meg. Szétszedi, összetrancsírozza, de esze ágában sincs megenni. Ha rakok rá valamit, sajtot, felvágottat, azokat leszedi róla (ha fel van kockázva, akkor egyenként). Márpedig sok minden reggelinek a kenyér lenne az alapja, így nagy gondban vagyok.

    Köszi és üdv
    Mónika

    • Vida Ágnes

      2015. május 10. vasárnap

      Még nincs kialakult éntudata, ez csak 2-3 éves kor között jelenik meg a gyerekeknél, nagyjából akkor, amikor megindul az „enyém”-korszak és elkezdik őrizni a saját tárgyaikat, illetve bármit, amit a magukénak gondolnak.

      A legtöbb baba ebben a korban szétszedi a szendvicset és külön eszi meg, ez nem gond. Nem muszáj erőltetni a kenyeret. Kapjon néha, legyen ott az is felkockázva vajazva 1-2 falat, de semmi nem történik, ha a felvágottat, sajtot, zöldséget szívesen eszi, a kenyeret meg nem.

  • Kiss Niki

    2015. április 29. szerda

    Kedves Ági!

    Olyan kérdésem lenne, hogy aki nem szoptat (elapadt tej – súlyos verveszteség szülésnél, sajnos emiatt lehetett) és nagyon stresszes, ellenben a terhessége elott a dohányzás megoldást jelentett neki a stressz levezetésére, milyen nagy gondot jelent ha ujra elkezd dohányozni? Gondolok itt napi 3-4 szál cigarettára és kizárólag a házon kívül mikor a baba alszik. Alapos kézmosás után így is jelenthet problémát? Sajnos erről sehol nem írnak. Nyilván ha ez veszélyforrás lehet, azonnal mellőzném.
    Előre is köszönöm válaszod!

    • Vida Ágnes

      2015. május 04. hétfő

      Mivel nem szoptatsz, ezért ez nem gond.

  • Z.Ramóna

    2015. április 29. szerda

    Üdv!Olyan kérdéssel fordulok önhöz,hogy a kicsi fiam vasárnap lesz 6 hónapos,alul két foga kint van,ami a problémám,hogy egyszerüen nem marad el,sehol!Se a játszószönyegen sem pedig a pihenöszékben ha lerakom elkezd sírni!Mitöl?Ha ölben van akkor úgy ahogy elvan de nem mindig!Köszönöm a segítséget!

  • bbutterfly

    2015. április 29. szerda

    Kedves Ági,
    Kislányom másfél éves lesz és 14 foga van már. Nagyon rossz alvó születése óta. Nappal ebéd után alszik másfél órát. Általában fél 3 körül ébred. Az esti fürdés után még játszunk mert a fürdés felélénkíti. Sajnos tíz óra előtt nem tudom letenni aludni bármit is teszek. Sőt ilyenkor is sokszor ellenkezik. 8-9 órát van ébren és kimeríthetetlen az esti alvasig. Minden nap 3-5 órát kint vagyunk a levegőn. Nagy udvarunk van de elmegyunk sétálni és játszótérre is. Mi lehet a baj hogy nem alszik előbb? Sokszor szopizik napközben is és este is de nem tud ellazulni. Mászik rám teljes testével pedig együtt alszunk mert a kisagyban talán ha kétszer maradt meg.

    Másik kérdésem a mese. Nagyon szereti a könyveket nézegetni. Tvben csak a Kisvakondot és a Bogyó és Babócàt nézzük. Este szopi után fejből mesélek neki de ez is inkább felélénkíti. Ha ismerős szavakat hall a mesében már felcsillannak a szemei és kipattan az ágyból mondhatni. Ő is mondja a magáét közben. Nem való neki még a mesélés? Vagy mit tegyek? Köszönöm: Erika

    • Vida Ágnes

      2015. május 04. hétfő

      Annyira élénk típus, hogy egyszerűen nem tud korábban elaludni, ez egyáltalán nem gond. Ebben a korban este eleve 6-7 órát ébren tudnak már lenni a kicsik a délutáni alvás után, mivel ő szopizik, ezzel fel is töltődik, nem lesz semmi baja tőle.

      Nagyon jó, hogy ennyire tetszik neki a mesélés, nincs ezzel semmi gond 🙂 Elaludni így nem fog rá, de nem is feltétlenül ez a mese célja.

  • Pkriszti

    2015. április 29. szerda

    Kedves Ági!

    Pár kérdésem lenne, mert sajnos nem túl jó a védőnőnk, illetve babás barátok sem nagyon vannak, így sok mindent a könyvedből és a blogodból oldottunk meg.

    1. 9 hónapos babánk van, tápszeres. Reggel és este kap Beba-t, valamint Kecskeméti bébiételt, minden fajtát. A védőnőnk azt mondta, hogy sárga a gyerek, ami A vitamin túltengést jelez, ne adjak neki sütőtököt és sárgarépát. No, utóbbi szinte mindenben van! Emellett A vitamin a spenótban és a yoghurtokban is van, amennyire tudom, és aggódom valóban lehetséges ilyen probléma? Neten nem nagyon esik szó róla, csak annyit, hogy nem könnyű túladagolni, nekünk mégis sikerült? Napokig brokkolit és cukkinit evett a gyerek.

    2. Védőnő tanácsára 4 hónaposan kezdődött a hozzátáplálás, ami kész horror volt, mert alma levével kezdtük, majd a többi és végül olyan gyomorgörcsi lettek a gyereknek, hogy rossz volt nézni. Hajszárítóztuk, simogattuk, meg énekeltünk neki. 1 hónapig kísérleti nyulak voltunk (pároljon, adjon kevesebbet, mást, nem létezik hogy ettől fáj), míg megelégeltem és dietetikussal beszéltem, 1 hónapig nem kapott gyümölcsöt, mert nem tudta jól lebontani a gyümölcscukrot. Kérdésem mennyire lehet ez az előzmény hatással az emésztésére később? Illetve még tejpéppel hígitok, de már adnék neki lassan friss gyömülcsöt, de nagyon félek.

    3. Kúszás után a gyerek 7 és fél hónaposan felállt, még nem is ült, vagy mászott. 2 hete már bútorokat maga előtt tolva jár előre és azt vettem észre, hogy a jobb lábfeje gyakran kifelé fordul és nem hajlítja annyit a jobb lábát, mint a balt. Ez nem akadályozza, és folyamatosan járkál, hajlítani is tudja, csak nem annyit. Ez utalhat valamilyen problémára? Illetve gyakran van a lábujja behúzva még állás közben is.

    4. Folyamatosan áll fel és mászik rám, kérdésem, hogyan tudok segíteni neki, mert nem akarom fogni a kezét és sétálni vele, azt olvastam jobb, ha mindent Ő maga csinál? Viszont mivel szinte 5 percenként áll fel rajtam, kérdésem hogyan tudok segíteni? Pl. most próbálom csak tartani a kezem.

    5. Utolsó kérdésem, most ezzel hozza ránk a frászt, hanyatt esik, mint a liszteszsák. Vettünk neki sisakot is, de még nagy. 🙁 Sokszor lehuppan a fenekére és mászik tovább, de naponta többször elfelejt kapaszkodni és puff hátra, rossz nézni és hallgatni. Hogyan tudom ezt megtanítani neki? Kanapéról lejönni tanítjuk, meg strandlabdánk is van, ha előre esik is tartja a kezét, de ezt hogyan lehet? Vagy nem lesz baj és megtanulja? Egy kész örökkévalóság 🙁

    Nagyon szépen köszönöm, érlelődtek bennem a kérdések. 🙂
    Nem tudom ilyen fontos dolgokat miért nem tanítanak az iskolában!

    Üdvözlettel:
    Kriszti

    • Vida Ágnes

      2015. május 02. szombat

      1. A sárgarépát és a sütőtököt valóban nem ajánlják folyamatosan adni, heti 3-4 a maximum.

      2. Egy ilyen korai kezdéssel az a gond, hogy megnöveli a későbbi allergia kockázatát. A korai hozzátáplálás pont ezeket a tüneteket okozza. Valószínűleg nem a gyümölccsel volt ott a baj, hanem azzal, hogy még egyáltalán nem volt kész erre az emésztése. Most viszont már biztosan az, mert legkésőbb 6 hónapos korra megjelennek az anyatejtől eltérő táplálék megemésztésére képes enzimek.

      3. Azért van kifelé a lábfeje, mert így jobban tudja tartani az egyensúlyt, ahogy gyakorol, ez majd elmúlik.

      4. Az nem gond, ha mászik rád, ez normális 🙂 Nem kell segíteni neki, csak abban, hogy ott vagy, de ő csináljon mindent. Ha a maga tempójában gyakorolhat, mindent meg fog tanulni.

      5. Nem tudja, hogyan kell leülni. Segíthet az, ha amikor látod, hogy már leülne, a térdhajlatát finoman megnyomod hátulról előre, hogy érezze, be kéne ilyenkor hajlítania a lábát.

  • Kata

    2015. április 29. szerda

    Kedves Ági!

    Köszönöm az eddigi megnyugtató válaszaidat.
    3 témában szeretnék kérdezni.

    1. Kisfiunk 19 hónapos (3 héttel hamarabb született). 8 hónapos kora előtt pár nappal kezdett mászni, 12 hónapos kora előtt bő 1 héttel kezdett járni. Szeret építőkockázni, bár inkább még szétszedni, de vissza is építget, puzzle-lel játszani.
    Legutóbbi válaszod óta (március közepe) Gergő beszéde talán egy ici-picit fejlődött. Nyanyanya, nenene, gá-gá stb. szótagokat ismételgeti, halandzsázik, mint régebben is. Néha kiszalad a száján, hogy anya, labdára, hogy abda, aztán többet nem mondja, van, hogy két hétig. A nemet is mondogatja időnként, hogy mem időnként nem, a ne szócskát sokszor brit angolosan 🙂 (nou-nou) ismételgeti. Kekszre ha olyan kedve van, mondja, hogy ke. Ha kérem, hogy mondjon valamit, csak mosolyog huncutul vagy nekikezd hisztikézni, de biztos, hogy nem mond akkor semmit.
    Mindent megért, még mindig nagyon szereti a könyveket, ha énekelünk neki. A könyvekben mindent megmutat kérésre is, viszont csak hümmögve mutat, ha kérdezem, mi az a képen. Vannak szavak, amelyeket, ha meghall, csomószor el kell ismételnem, annyira tetszik neki. 🙂
    A betűket nagyon szereti, a nagy nyomtatott C, M, L, A, Á, O, Y, J betűket felismeri, mutatja, kéri, hogy mondogassam.
    Megfelel ez így korának?
    Mit tehetek, hogy rávegyem a beszédre? Ráér még vele? Meddig? Több baba a környezetében már sok-sok szót használ.

    2. Gergő eddig nappal 2-3 órát, éjjel 9 órát aludt nyugodtan. Ha meg is ébredt, mindig vissza is aludt magától. Kb. 1 hónapja általában a nappali alváskor fél-1 óra alvás után sírva ébred és csak ha kiveszem, akkor nyugszik meg, 5-10 perc után vissza is tehetem. Néha csak a mellkasomon hajlandó ilyenkor aludni. Ez lehet szeparációs szorongás? Mit tehetek, hogy jobb legyen? Mikor múlik el? Az utóbbi 1 hétben egy babapárnát, ami nagyon lapos, szoktam betenni hozzá, ami ha Gergő nem alszik, akkor az én párnáim közt van, így „anyuszaga” lesz. Azóta sokkal ritkábban ébred meg. Ezt szabad így használni?

    3. Dackorszak: kb. 1 éves korától igen határozottan kifejezi akaratát. 🙂
    Mostanság ha olyanja van pofont is ad sajnos. Van, hogy megdob mást játékkal.
    Mi a helyes reakció ilyenkor? Hogyan kezeljem a helyzetet?

    Köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. május 04. hétfő

      1. Ez teljesen a korának megfelelő beszédfejlődés.

      2. Igen, ez ebben a korban már nyugodtan lehet.

      3. Ilyenkor fogd meg a kezét finoman és mondd, hogy „nem szabad”. Ha következetesen csinálod, megérti majd, mit akarsz tőle.

  • s

    2015. április 29. szerda

    Kedves Ági!

    Érdeklődni szeretnék, hogy gondot jelenthet-e az, hogy 16 hetes kislányom születésétől fogva minden etetésnél 2 mellből eszik (minden jel arra mutat, hogy az összes tejet ki is szívja)? Indokolt lehet-e áttérné az 1 mellből való etetésre?
    Másik kérdésem , hogy a napirendjét-alvását hogyan próbáljuk beosztani? A nappali 3 órás etetés bevállt, szép türelmesen ki is várja, hogy leteljen a 2 evés közötti időszak, azonban mivel ébren lenni maxiumum másfél-2 órát bír ( utána nyűgös, és ha berakom az ágyába, szinte azonnal el is alszik) aludni viszont csak fél órát alszik egyszerre, így nem tudjuk követni az evés-játék-alvás rendszert, hiszen ébredese után még legalább 30 (max 60) percet kell várni a 3 óra eltetléig. Ahogy pedig telik a nap, ez hatványozódik, így egyre inkább tolódnak el az időpontok. Mit javasol, etessem gyakrabban, vagy próbáljam tovább „ébrentartani”?
    Köszönettel: Anyuka

    • Vida Ágnes

      2015. május 02. szombat

      Nem szükséges áttérni. A két mellből szoptatás több tejet termel.

      Ha ébredés után még nem éhes, az nem baj, semmi nem történik, ha a sorrend nem alvás-evés-játék-alvás, hanem alvás-játék-evés-játék 🙂 Később majd magától többet lesz fent és a probléma megoldódik.

  • Bernáthné Kónya Krisztina

    2015. április 10. péntek

    Szia Ági!

    Nem is tudom hol kezdjem. Nagylányom most 4,5 éves. Szeptemberben kezdte az óvodát előtte bölcsibe is járt. A problémám az hogy nem beszél senkivel. Velünk igen, közeli hozzátartozókkal is, de azok között is van akivel nagyon sokára kezdett el beszélni. Viszont van olyan idegen akivel 2 perc alatt csacsog. Előfordul olyan is hogy hozzám sem vagy az édesapjához sem szól. Ez mitől lehet? Óvódában szóltak hogy alapvető dolgokat sem mond, hogy pisilni kell, kér még enni, vagy mennyit kér. Mit tudnék csinálni hogy kinyiljon és beszélgessen? Egy kislámnyal beszél az egész csoportból.
    Köszönöm válaszod

    • Vida Ágnes

      2015. április 11. szombat

      Ez az ún. szelektív mutizmus, amikor a gyerek bizonyos helyzetekben, emberekkel hajlandó csak beszélni, másokban meg nem. A felderítéséhez, oldásához mindenképpen logopédus és pszichológus segítségére van szükség.

  • Etelka

    2015. április 10. péntek

    Kedves Àgi
    Kisfiam 5 hónapos, korábban könnyen elaludt, nem is volt sírós baba. Néhány hete nyűgösebb, szinte minden nap van egy – másfél óra sírás, amikor alig lehet megnyugtatni. Aztán nagy nehezen elalszik, de nem mindig kézben. Szerinted ez lehet attól, hogy elfáradt és ezért nem tud aludni? Vagy esetleg sok inger éri? Sokat sétàlunk, barátnőkkel talalkozunk, vásárolunk…
    Köszönöm a segítséget!

    • Vida Ágnes

      2015. április 29. szerda

      Igen, lehetséges, hogy ez a probléma. Ebben a korban a babák már nagyon élénkek, a túl sok ingertől túlpöröghetnek.

  • Évi

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!

    Az alábbiakban szeretnèm a segítségedet kérni:
    Kisfiam 27 hónapos. 24 hónaposak hagytuk abba a cicizést, mivel augusztusban jön a tesó. Addig a szilárd étel mellett nem ivott tápszert csak cicizett. A cicin is aludt el este és délben is. A leszoktatás jól ment, viszont az altatással vannak gondjaink. Délben alig tudom elaltatni, egy héten többször van, hogy nem sikerül elaltatnom. Este fürdés után még nézhet mesét, könyvet olvasunk viszont nem akar elaludni. Mesenézés közben alszik el, amikor már mindketten nagyon fáradtak vagyunk, máshogy nem alszik el. Még velünk alszik, mivel a cicizést még éjjel is igényelte, így nekem könnyebb volt. Most is felkel 2-3x éjjelente iszik és alszik is vissza. Most szeretnénk külön szobába altatni. Kérdésem: hogyan tudjuk rászoktatni a külön alvásra, arra, hogy ne keljen fel éjjel. Másik kérdésem az lenne, hogy a cici abbahagyása óta tápszert adok neki, de nem issza meg. Nagyobb testvére tejérzékeny volt, így marad 3 éves koráig a tápszer viszont nem fogadja el, sem a túrót, joghurtot, semmilyen tejterméket. Mit csináljak? Mit javasolsz? Válaszodat előre is köszönöm. Üdvözlettel: Évi

    • Vida Ágnes

      2015. április 11. szombat

      27 hónaposan már előfordul, hogy néha nem akar elaludni délután a kicsi. Ez nem gond, ha van egy kis csendespihenő, az tulajdonképpen elég is neki, ha nem álmos.
      Este inkább ne nézzen mesét már, mert az túl sok inger, pont ez vezethet alvásproblémákhoz.
      Helyette inkább sétáljatok még este is egy kicsit szabad levegőn (most már világos van este, így könnyebb), utána vacsora, fürdés, összebújás és meseolvasás, villanyoltás után mesélés fejből, amíg el nem alszik.

      A tejtermékeket próbáld meg a többi ételébe beletenni, pl. rakott zöldség sajttal-tejföllel a tetején, hús tejfölös-reszelt sajtos mártással, zöldségfelfújt reszelt sajttal stb.

  • Tóth Erika

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!

    Tanácstalan vagyok hiszti kezelésében.
    Kislányom ebben a hónapban lesz 2 éves. Okos,aranyos,értelmes kislány,de….ha elmegyünk valahova vásárolni,vagy esetleg „csavarogni” ahonnan ő nem akar hazajönni,vagy valami nem úgy van ahogy ő akarja,olyan hisztit le tud verni,hogy már-már kellemetlen. Ha öltözni kell földhöz vágja magát,visít. Például a hétvégén voltunk Decathlonba,ahol nagyon szereti ő húzni a kosarat,de úgy gondolta,hogy haza is akarja vinni.Mivel nem engedtem neki,földhöz vágta magát. Elmentünk egy várba,ami olyan volt,mint egy kisebb állatkert,nagyon tetszett neki,de nem akart hazajönni erre olyan hisztit levert ketten alig bírtuk felöltöztetni. Ez csak egy-két példa. Sajnos az,hogy leüljek vele és megbeszéljem,hogy miért kell mennünk,vagy miért nem hozhatja haza a kosarat esélytelen,mert olyan visításba van,és vágja magát földhöz,hogy nem tudok vele olyankor beszélni.
    Tudnál tanácsot adni mit tehetnék annak érdekében,hogy csak egy kicsit nyugodtabb legyen? Amúgy nagyon cserfes,akaratos,folyamatosan pörgő csajszi 🙂

    Köszönöm!

    Erika

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Ilyen helyzetekben felesleges magyarázni, mert a gyerek annyira magán kívül van, hogy nem tudsz a racionális gondolkodására hatni, úgy is mondhatnám: „elmentek otthonról” 🙂 Ilyenkor vagy győz a testi erőfölény és elviszed onnan, vagy csak ott maradsz és egy szó nélkül megnyugtatod. Aztán később, amikor már teljesen megnyugodott meg lehet beszélni, mi is volt a gond. Igazából ezek a hisztik nem arról szólnak, hogy neki a kosár fontos, hanem arról, hogy ő akar valamit, te megtiltod, ő csalódik és ezt az érzést nem tudja még kezelni. Ha ilyenkor türelmesen nyugtatod mindenfajta magyarázkodás nélkül (csak mélyeket kell lélegezni és kész), akkor megtanulja, hogy így kell lenyugtatni magát.

  • zsuzsanna

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!

    Köszönöm a múltkori válaszaidat nagyon sokat segítettél vele. Nekem több kérdésem is lenne!
    A kislányom 5 hónapos és már nem szoptatok.
    1) Azt szeretném meg kérdezni hogy ekcémás lett, próbáltunk már mindent (seavaj, kókusz szappan, hailcar, soducream stb.) Azt szeretném tudni nincs más amivel el tudnám tüntetni már csak a szteroidos kenőcsök maradtak? Szegénynek az arca teste is olyan. Tudom hogy az okot kéne meg találni de még nem jöttünk rá hogy mitől jobb és mitől rosszabb. Sajnos bőrgyógyászatra júniusra van időpont. Mivel és mikor kellene el kezdenem a kísérletezést hogy meg tudjuk az okot? Ruha anyag, étel, mososzer (sensitivet és mosódiót használunk) stb?
    2) Sajnos laktóz és tejérzékeny lett, így a pregomin tápszert esszük, viszont ez nem nagyon ízlik neki. Nagyon nehezen veszi el, erre szeretnék valami ötletet kérni hogy hogyan vegyem rá, hogy könnyebben el vegye ezt a fajta tápszert.
    3) Születésétől fogva hasfájós. Már régen elkezdtük a hozzá táplálást, ami szerintem egész jól megy, viszont a hasfájás meg maradt. Erős nagyon a széklete és van hogy napokig nincs. Mit tudok tenni hogy ez meg változzon? Próbáltuk a dulcolaxot, torna de nem vált be(Voltunk kivizsgáláson semmilyen eredmény nem mutat eltérést.)
    4) Szoktunk ugye bár vele tornázni viszont ő már szeretne ülni. Úgy ül hogy mi segítjük föl de a popsiján már meg tud ül olyan 10-40 másodpercig. Hadjam neki vagy még vissza kell dönteni mert még gyenge a gerince?
    5) Hason, négy kézláb meg tud maradni, és előre hátra hintáztatja magát. Hadjam neki vagy még ehhez is gyenge.
    6) Én cöliákiás beteg vagyok ezért nála a glutént óvatosan kell bevezetni. Még is hogyan és mikortól?
    7) Ha hamarabb adok neki húst mint ahogy betöltjük a 6 hónapot az nagy baj?
    8) Kozmoszos a feje tetején, hiáb használunk kozmosz elleni sampont nem múlik el. Hogyan tüntethetném el?
    9) Tudom hogy képes át aludni az éjszakát volt már rá több példa is, és most pár napja megint meg ébred mint kicsi korában, de csak a cumi kell neki és hogy hadjuk játszani. Enni nem akar de nem is sír hogy éhes lenne. Hogyan tudnám erről leszokatni, hogy az éjszaka alvásra való nem játékra? (A cumit magától is a szájába tudja venni, de este meg várja míg én adom oda neki addig beszél és sikongat).

    Válaszaidat előre is köszönöm:
    Zsuzsanna

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      1. Magadtól nem fogsz tudni rájönni, mi okozhatja (mivel allergiás is, ezért ez lehet talán a háttérben), érdemes lenne megpróbálni esetleg valami magán bőrgyógyászt, ne kelljen hónapokat várni, mire kiderül, mi is a gond.

      2. Mivel ízesíteni nem szabad a tápszert, ezért marad az, hogy majd megszokja az ízét. Esetleg utánanézhetsz, nincs-e ebből a fajtából ízesített.

      3. Vannak babák, akik hajlamosabbak erre, általában az szokta megoldani a dolgot, amikor mozogni kezdenek.
      A gyümölcsök közül a sárgabarack, az őszibarack és a szilva lágyítja a székletet, de 6 hónapos kor előtt egyiket se add még neki!

      4. Nem szabad így ülnie, akkor sem ha élvezi, mert még nincsen igazán hátizma, ezért a gerincet terheli ilyenkor a baba, ami gerincferdülést okozhat! Akkor ülhet, amikor már magától, segítség, kapaszkodó nélkül (csak a kezére támaszkodva) képes felülni.

      5. Ha magától csinálja, nyugodtan lehet.

      6. 4-6 hónapos kor között már lehet adni de csak heti 1x kb. 10 grammnyi adagot, ezzel csökkenthető a gluténallergia veszélye.

      7. Igen. Mivel ő eleve allergiás, a családban is megvan a hajlam, fontos, hogy mindent akkor vezessetek be, vagy még később, mint a hozzátáplálási táblázatban van.

      8. Kis babaolajjal bedörzsized a fejét, aztán 20-30 perc múlva egy törcsivel lekapargatod a koszmót.

      9.Ha ilyenkor nem kap játékot, csak visszakapja a cumit és te is visszafekszel, akkor rá fog jönni, hogy semmi érdekes nincs az éjszakai ébrenlétben.

  • Laura

    2015. április 10. péntek

    Szia! Még elfelejtettem megkérdezni hogy 1,5 éves kisfiamnak mennyit kellene meginnia naponta? még szopik napközben is, de már nincs annyi, és mellette 300 ml iszik meg csak ami víz vagy gyümilé vagy tea. levesből a levet nem fogadja el,vagy mit adjak neki?köszönöm

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Annyit amennyit elfogad. Nem kell méricskélni. Kapjon minden evés után és két evés között is legyen kéznél az itatópohár. Ha szomjas lesz, inni fog.

  • Timi

    2015. április 10. péntek

    Kedves Agi!

    Napirend es emiatt alvasproblemaval fordulok hozzad.

    Egy honapos mult a pici, eddig nagyon hasfajos volt, vegigsirta az ejszakat elotte, az infacol annyira nem valt be, de most elkeztuk hasznalni a gripe watert, az ugy nez ki segit. De ejszakaaink meg mindig nem egyszeruek.
    Neha normalisan elalszik, ejszaka felkel enni, es kb 2 ora mulva visszaalszik, de ez a ritkabb eset. De legtobbszor meg csak el sem akar aludni ejszaka, az egesz ejjel abbol all, hogy cicizik, bufiztetjuk, nehezen pukizik, peluscsere. Az egesz ejszaka ebbol a korforgasbol all, mire nagy nehezen hajnali 4-5 korul elalszik. Mar arra is gondoltam, hogy nem eleg a tejem, azert kell neki ejszaka orakig a cici, de normalisan gyartja a pisis pelusokat is. Ebbol adodoan az egesz napirendunk szetcsuszott. Amikor hajnalban sikerul elaltatnunk, akkor en is annyira kivagyok merulve, hogy en is del korul kelek vele egyutt. Akkor masfel-2 oras az etetes, mert nem tudom levenni cicirol, de viszont nem is eszik. Amikor letennem a jatszoszonyegre akkor is vissza akar jonni a cicire. Delutan 5 korul sikerul altalaban elaltani, de akkor ugy, hogy alig lehet felkelteni az esti furdeteshez is. Es furdetes utan kezdodik elorol az egesz.
    Nem tudom mit csinaljak, mar nagyon kimerultem attol, hogy szinte egesz nap es egesz ejszaka csak cicin van, egesz napom a kanapen toltom, a hazimunka sincs semmi idom es erom. Honnan tudhatnam, hogy eleg e neki a tejem? A mellem szinte mindig puha. De nem hiszem, hogy ehes szokott lenni, mert mindig elalszik, nem sokkal utana felebred es koveteli vissza a cicit es megint nem szopik, csak a szajaban van. Gondoltam, hogy kiprobalom a cumit, de viszont felek attol, hogy karos hatasa lenne a szoptatasra.
    Hogy tudunk a leghamarabb kialakitani egy normalis napirendet? Mitol fugg az, hogy neha (heti 1x-2x) viszont vegigalussza az ejszakat es csak enni kel fel?

    Valaszodat elore is koszonom!

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Még csak 1 hónapos, ilyenkor még minden normálisnak számít 🙂
      Még éretlen az emésztése néha éhes éjjel, néha nem, ezért van, hogy néha nyűgösen alszik éjjel máskor nem. A nehéz éjszakákon próbáld meg, hogy magad mellé veszed szopizni, ettől ő is könnyebben visszaalszik majd.

      Ha igény szerint szoptatod és naponta legalább 5-6 pisis-kakis pelusa van, akkor elég a tejed. A mell feszessége semmit nem jelez, emiatt nem kell aggódnod. Ha sokáig kéri, hagyd nyugodtan szopizni.

  • Ági

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!

    A bölcsivel kapcsolatban dilemmázom… , hogy kezdje -e szept.-től a kisfiam ( júl. végén lesz 2 éves).
    Tudom , nekünk (anya, apa) kell dönteni, de mégis kérném a véleményedet, hátha jutok vmerre magamban.. A következők a tények:
    – igazából pénzügyileg nem szorulunk rá, szerencsére ,hogy visszamenjek dolgozni
    – szeretem a munkámat, de félek, hogy sok lesz a heti 5 nap .. (most heti 2 nap dolgozom már kisfiam 1 éves korától )
    – szeretném kihasználni a vele töltött időt, mert tudom az első 3 év milyen fontos, és persze élvezem is , de aggaszt picit hogy nem tanulna -e vajon többet a bölcsiben, a társaitól a gondozóktól .. , talán könnyebb lenne majd az oviba szokás is..
    Ilyesmiken agyalok, várom válaszodat és előre is köszönöm.

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Ezt nehéz megmondani, mert sokféle szempontot kell figyelembevenni. Ha nyitott, érdeklődő, könnyen barátkozó gyerekről van szó, akit otthon már képtelenség lekötni, mert csak társaságban érzi jól magát, akkor mehet a bölcsi. Ha inkább befelé forduló, anya-apa társaságában is jól ellevő a gyerek, akkor jobb, ha még marad otthon és érik még egy évet.

  • Andrea

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ágnes !
    13 hónapos a babám , még szoptatom . Szülés után 9 hónapra tért vissza a menstruációm és utoljára február 25 -én volt , azóta kimaradt … ápr. 6- án terhességi teszt még mindig negatív eredményt mutatott, mint ahogy az előzőek, amiket már elvégeztem a kimaradást követően . Azt szeretném kérdezni, hogy a szoptatás okozhat-e ilyen zavarokat, ill. a tesztek eredményével kizárhatom-e az esetleges terhességet (nem szedek fogamzás gátlót a szoptatás miatt ,csak alternatív módszerekkel védekeztünk ). Jövő héten megyek orvoshoz , de addig is számítok válaszodra . Még azt szeretném kérdezni, hogy már szedhetnék-e fogamzás gátlót , van-e negatív hatása szoptatás alatt, a babára?
    Előre is köszönöm !

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Csak olyan fogamzásgátlót szedhetsz, amit szoptatás alatt is lehet (pl. Cerazette). A szoptatás egyébként okozhat olyat, hogy nem egyenletes a vérzésed, kimarad stb. ez normális.

  • Szabina

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!

    Szobatisztasággal kapcsolatban fordulok hozzád tanácsért, mert úgy érzem, mindent megpróbáltam, de sajnos nem vezetett eredményre.

    Kislányom júliusban lesz 3 éves, nagyon okos, értelmes, kiegyensúlyozott, vidám kisgyerek. 2 éves korától próbálkoztunk a bilizéssel, mert már láttuk rajta, hogy tapogatta a pelust, amikor pisilni kellett neki. Decemberben ő kérte a bugyit, és azóta csak alváshoz pelenkázzuk be. Eleinte nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget annak, hogy nem szól, amikor pisilni kell, gondoltuk, majdcsak eljön az az időszak is. 2-3 óra elteltével mindig vittük a wc-re vagy bilire ültettük, amikor már látszott rajta, hogy táncol, tartja vissza, és sikerrel is jártunk. Ha elmegyünk valahová, ott is több órán át képes tartani a pisilést, de egyszer sem hajlandó szólni, hogy kell neki. Most már ott tartunk, hogy időnként hevesen tiltakozik, ha kérdezzük, menjünk-e wc-re, vagy bilizni, illetve az a válasz még, hogy majd szól… Persze sosem szól, és akár odafigyelek rá, akár nem, a végén több óra tartogatás elteltével becsurog a pisi egy picit, ha nem ültetjük rá, de ezt sem mondja, hanem mi vesszük észre, és visszük a bilire, amit utána szinte telepisil…

    A kakálással ennél sokkal rosszabb a helyzet, mert egy ideig napokig tartogatta, mire végre fürdés közben a kádba sikerült neki, és azóta csak ott hajlandó a dolgát végezni, de azt is hosszas könyörgések közepette, kb. 1, másfél óra elteltével engedi ki, pedig nincs szorulása, és sokszor már reggel óta tartogatja. Ha elmentünk vendégségbe több napra valahová, akkor amíg haza nem értünk, addig visszatartotta.

    Próbáltam többféle módszert, pl. amikor láttam, h kell neki, ráültettem a bilire, wc-re, de semmi. Meséket találtam ki hozzá, pl. hogy a kaka alig várja már, hogy kijöjjön a pocakból és csúszhasson egyet a vízicsúszdán a wc-ben, kakavonatot is magyaráztam, de az volt a válasz, hogy majd holnap kiengedi, ma nem. Megdícsérem mindig, amikor sikerül neki. Elmagyaráztam, hogy mindenki így csinálja, ez természetes, de sajnos semmi sem hatásos. Kérdeztem sokszor, mi a gond, de persze még nem tudta megfogalmazni.

    Mit tanácsolsz Ági? Mi lehet a probléma és a megoldás? Esetleg adjam rá vissza a pelust nappal is? Ha igen, nem fog akkor újra visszafejlődni ezen a téren? Mivel lehetne rábeszélni, hogy jelezze, amikor ingere van? Vagy hagyjam, hadd pisiljen be, és akkor jobban tudatosul benne a dolog?

    Előre is nagyon köszönöm szépen a tanácsod!

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Még nem teljesen érett a szobatisztaságra, ezért szorong és visszatartja a székletét. A kaki egyébként is bizalmi dolog, a gyerekek nem szeretnek beszélni róla, szeretik titokban csinálni és nehezen engedik el, mert az ő világukban ez még a saját részük és nehezen válnak meg tőle. A legjobb, ha most pár hétig nem is emlegeted neki, vissza is kaphatja a pelust egy kicsit, aztán amikor már csillapodott ez a szorongós állapot, akkor egyszercsak magától fogja használni. Jó megoldás lehet a vastag bugyipelus (van belőle mosható is, ami tényleg bugyira hasonlít), ebből nem folyik ki a pisi, ha becsúszna, de ha bilire szeretne benne menni, akkor le tudja húzni, mint egy rendes bugyit.

  • Laura

    2015. április 10. péntek

    Szia Ági! Kisfiam másfél éves. Az egyik heregolyója fel le ugrál, te mit tudsz meddig kell leszálljon? Másik kérdésem az, hogy mikor bent játszom vele, akarnék, akkor futkos össze vissza, néha úgy látom mintha unatkozna amikor végzem a dolgom és egyedül játszik. Mivel köthetném le a benti esti órákra, vagy ha rossz idő van? Tanítottam a testrészeket, de mintha nem figyelne,nem érdekli. Hogyan tudnám elkezdeni a testrészeket tanítani? Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      A babák 90%-ánál újszülöttkorban (az első 6 hétben) leszáll a here, a többieknél max. 1 éves korig kell leszállnia. Ezt követően orvosnak kell megmutatni, mert más problémákat is jelezhet, jobb ha látja.
      Ebben a korban a kisgyerekek (főként a fiúk) nem szeretnek leülni és úgy játszani, mert így unatkoznak. Vegyetek felfújható boxzsákot, építsetek párnákból akadálypályát és négykézláb menjetek végig rajta, ilyeneket lehet bent játszani, ami mozgásos.

      Testrészek: elég, ha csak néha megemlíted, pl. ha sétáltok és láttok egy kutyát, mutatod neki, milyen mókás orra van a kutyának, ha fürdeted őt, akkor elmondod, most épp melyik testrészét mossátok stb.

  • Hajni

    2015. április 10. péntek

    Kedves Agi!
    Sok hasznos tanacsot tudnivalot kaptam mar toled es most ismet lenne kerdesem.
    Kislanyom most 1 eves

  • Szbarbi

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági,

    A kisfiam 7 hónapos és mostanában vettem észre hogy sokat csóválja a fejét mint aki azt mutatja nem nem nem…
    Miért lehet ez?
    Illetve az éjszakai alvásnál nem értem ha megitta a tápot miért nem alszik vissza könnyen ha visszatettem az ágyába, kicsit mozdulatlanul fekszik oldalt mert úgy szokott, majd (kb 10-30perc) hátra dobja magát és csapdos a kezével, csukott szemmel.
    Elfordul mintha aludni akarna majd megint hátra. Azt hittem így altarja magát de egy idő után jön a sírás és ha nem elég neki a simogatás, ringatni kell.
    Egyszer eszik éjjel 2 körül és kora reggel kb 6kor. Ekkor még rosszabb mert valószínű már pihentebb is. Aludna mert nem nyitja ki a szemét de közben meg vergődik. Van hogy nyöszörög, vagy csak forgolódik. Elég kimerítő mert hasfájós is volt így már nem alszom fél éve.

    Köszönöm válaszod
    Barbi

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      A fogzás miatt is lehet, de az is lehet, hogy csak utánoz titeket.

      Azért csapdos, mert már nagyon érdekli a külvilág és nem tud olyan könnyen ellazulni, mint eddig. Nagyobb küzdelem neki, mire elalszik. Ez idővel elmúlik majd. Egyébként, ha ilyenkor csukva van a szeme, nem kell ott maradni vele, hagyd forgolódni és majd visszaalszik.

  • Kriszti

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!

    Az eddigi tanácsaid nagy segítséget jelentettek nekünk, köszönjük szépen!
    Most ismét egy pár kérdéssel fordulnék hozzád.

    1. 17 hónapos lesz a kislányunk jövő héten és egyedül még nem megy. Bal oldali hypotóniát állapítottak meg nála, 6 hónapos kora óta jártunk vele Dévény tornára, ami hatására megtanult átfordulni, felülni és mászni. Szupinált cipőt hord napközben a lakásban is a gyógytornász javaslatára.
    A kezünket fogva, a járássegítővel és a bútorokba kapaszkodva szépen megy, de segítség nélkül még nem. Nagy baj ez?
    Mert én nem tartom annak, mi látjuk a férjemmel napról napra a javulást, de a környezetem már szinte kikészít az örökös beszólásaival.
    Csúnyán néznek rám, mikor megtudják, hogy még nem megy.
    Szerintük ilyenkor már rég szaladni, motorozni kellene a kislányunknak.
    Nagyon tud fájni ez egy anyukának!

    2. Reggelente és vacsora után, lefekvés előtt eddig mindig tápszert ivott, mostanában azonban mintha már nem ízlene neki.
    Tejet még nem szeretnék neki adni, mert szerintem abban nem sok vitamin van egy 17 hónapos babának, viszont ha már valamiért nem fog kelleni neki a tápszer, akkor valamivel szeretném kiváltani.
    Te mit ajánlasz?
    És a tápszert meddig ajánlod?

    Válaszod előre is köszönöm és nagyon szép hétvégét kívánok Neked!

    Kriszti

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      1. Járni másfél éves korig kell legkésőbb megtanulni. Mivel ő már segítséggel jár, hamarosan magától fog, ne foglalkozzatok mások véleményével! 🙂

      2. Igazából a tejre nincs feltétlenül szükség. Ha már nem szereti a tápszert, tejtermékekkel is ki lehet váltani. Joghurt, sajt, tejfel, túró, számtalan lehetőség van. A kalciumot kalcium tartalmú zöldségekből is lehet pótolni, mint pl. a hüvelyesek, a spenót, a sóska, a saláta (és még kismillió másik).

  • Ági

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!

    Alvással kapcsolatos problémánk van. Kisfiunk 2-3 hónapos korára már csak egyszer kelt fel éjszaka, ez az idilli állapot azonban nem tartott sokáig, mert 4 hónaposan egyszerre csak elkezdett nagyon gyakran felébredni. Mivel meg is volt fázva úgy gondoltuk az eldugult orra miatt riad fel olyan gyakran, de az orrspray sem javított a helyzeten. Aztán egyre gyakrabban hallottuk, hogy pukizik, sokat mocorog, emiatt kel fel. Próbálkoztunk minden olyan szerrel, ami elvileg használ, de nem minősül gyógyszernek, de semmi javulás. Megnyugtatni hiába próbáltuk a kiságyban, nem ment, így ki kellett venni az esetek 99%-ban. Már lassan 9 hónapos a kisfiunk, és most jutottunk el oda, hogy a Gripe water plusz Laktose Comfort nevű készítménytől javulni látszik a helyzet, már nem puffad annyira, de mivel már nagyon megszokta, hogy ölben van sokat éjszaka is, így a felkelések száma mit sem változott. Párommal úgy döntöttünk megpróbáljuk megtanítani arra, hogy megnyugtassa magát, ne kelljen óránként kivenni a kiságyból, hisz mondanom sem kell ez kegyetlen állapot volt. Ezért betettük a szülői ágyba magunk közé. Ezelőtt éjszaka szopi közben aludt el, nappal cumival, ölben tartva. Sikerült is elérnünk pár nap elteltével, hogy balhé nélkül elaludjon közöttünk. Sajnos még mindig sokszor nyugtalan éjszaka és sokat mocorog, ezért cumival kell sokszor visszaaltatni, mielőtt teljesen felkelne. A nappali altatás még mindig a szokásos módon zajlik, nappal a kiságyban alszik, de előtte cumi plusz ölben van. Ha próbálom letenni a kiságyba éberen akkor felkel és elkezd játszani, nem alszik el magától. Nem szoktam megvárni még teljesen elalszik az ölemben, hanem mikor lenyugodott, kiveszem a cumit a szájából, majd teszem a kiságyba, és van, hogy ilyenkor még mocorog kicsit, valamikor a szemét is kinyitja egy pillanatra tehát nincs még mély álomban. Mindezek után hogyan lehetne leszoktatni, egy 9 hónapos babát a cumival való ellazulásról? Vagy mi a következő lépés az egyedül való elalvás megtanításában? Éjszaka mit tehetnénk még, hogy nyugodtabban alhasson és ne kelljen cumival visszaaltatni?

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Nem kell leszoktatni a cumiról, hiszen nem amiatt kel fel. Valószínűleg a fogzás zavarja, emiatt riad fel éjszaka, a cumi csak a visszaalváshoz kell. Ha a saját ágyában aludna, akkor már ő keresné meg magának és tenné vissza, mivel azonban együtt alszotok, ezért te sokkal hamarabb nyúlsz oda és adod vissza neki, mint hogy ő keresni kezdené. Az normális, hogy sokat mocorog álmában, egy 9 hónapos alvása ilyen 🙂

  • Zsuzsa

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!
    Köszönöm az eddigi válaszaidat.
    A táplálkozással kapcsolatban sok hasznos dolgot olvastam a blogodon. Írtad hogy az a lényeg,hogy ne csak 1féle tápanyagcsoportból egyen a kisded.
    14hónapos lesz a kislányom és még mindig 3x szopizik (este,éjjszaka és reggel) és a főttételeket nem igazán eszi. Súlya rendben,rengeteget mozog,de csak csipeget napközben. Eszik gyümölcsöket, néhány zöldség félét (sütőtök,spenót), húst is,kedvenc a tészta.Mikorra kellene átállni a rendes ételek fogyássztására?
    A burgonyát semmilyen formában nem hajlandó megenni. Az édes ízek a kedvencei, ja és a mozzarela sajt.
    Tanácsolták már,hogy hagyjam egy kicsit éhezni és akkor jobban fog enni, de milyen egy első babás anyuka.
    Szerinted is jó ötlet ha nem eszi meg pl az ebédet várni 1-2órát és utána ismét megkínálni ugyan azt az ételt?? Vagy kínálják más lehetőséget??
    Tudom éhenhallni nem fog.
    Sokszor tapasztalom,hogy 1hónappal előbb szivesen megette (pl. spenótos tésztát) és most meg tiltakozik ellene.

    Válaszodat elöre is köszönöm.
    Zsuzsa

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Ebben a korban már javarészt eheti azt, amit a felnőttek. Nincs semmi gond egyébként az étkezésével, többfélét eszik, mellette szopizik is, ha éhes lenne, másra lenne szüksége, azt jelezné. Valójában nem is kell nagy mennyiségeket megennie még, ebben a korban 200-250 gramm főzelék, fél alma, negyed szelet kenyér számít 1-1 adagnak.
      Az is normális, hogy változik az ízlése és amit korábban megevett, most nem fogadja el, viszont új ételeket meg megkóstol. Egyetek minél többet együtt és minél többet ehessen önállóan, aztán majd megjön a nagyobb étvágy is.

  • Réka

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági! A legfrissebb posztodban említetted, hogy a kisgyerek kb. 3 éves koráig a tilalmat a tiltó személyhez kapcsolja. Ez engem nagyon érdekel, mert a bababiztonsággal foglalkozom, van erről valamilyen tanulmány, hol olvastad ezt a megállapítást, hol találkoztál vele?
    A választ előre is köszönöm!
    Réka

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Ranschburg tanár úr több könyvében is említi. Pl. Az én és a másik címűben.

  • Bogi

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!
    Hozzátáplálással kapcsolatosan szeretnék kérdezni. Első gyermekes anyuka vagyok, Kisfiam 8 hónapos, anyatejes. 6 hónapos korában rendre megkezdtük a hozzátáplálást. A gyümölcsöket könnyen, a főzelékeket nehezebben, de elfogadta. A gondom, hogy nem tudunk továbblépni az alapoknál. A napunk körülbelül így alakul: általában 7-8-kor kel, olyankor szopizik(kivéve, ha hajnalban 6 körül szopizott utoljára). Kb 9-10 körül adok neki gyümölcsöt, 10-11 körül altatom- szintén szopizással. Alvás után játék, aztán séta(ilyenkor szokott még aludni kb fél órát). 2-3 körül kapja a főzeléket, ami kivált egy evést. Újra játék, ismét séta(alvással). 6-kor szopizik, estig játék, 8 után fürdés és szopizással altatás. Kérdéseim: jó-e így ez a napirend? Nem túl sűrű a délelőttre eső étkezések száma? Mit tegyek a gyümölcsbe, hogy jól lakjon vele? Illetve nem gond, hogy nem sokkal a gyümölcs után újra szopizik, hogy elaludjon? Mivel válthatnám ki az esti 6 órás szopizást, ha tápszert adni nem szeretnék? Nagyon örülök, hogy még mindig van tejem, ugyanakkor szeretném lassan csökkenteni a szopizások számát és növelni az ételekét.
    Válaszodat előre is nagyon szépen köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Tökéletes ez így. Semmi gond nincs, ha 8 hónaposan még csak nyalogatja az ételeket és inkább szopizni szeret. 1 étkezést már kiváltottatok, nem kell sehová sem sietni. Az nem gond, ha gyümölcs után hamarosan szopizik megint alváshoz. A napirendetek jó így. A gyümölcsöt nem kell semmivel laktatóbbá tenni, most még neki laktató a gyümölcs is önmagában. Később majd a tejtermékekkel lehet kombinálni őket (joghurttal, túróval), vagy rizzsel. Az esti 6-os szopizást kiválthatod már gyümölccsel.

  • Ditta

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom 3 év 4 hónapos, születése óta eddig 1 éjszakát sem aludt végig. 3 óránként ébred, cumisüvegből iszik vizet (kb 1,5dl) és alszik tovább. Ha nem kapja a cumisüveget, akkor „égtelen haragra gerjed” és kiköveteli, hogy felkeljek, hozzam (hidegen nem jó, kicsit meg kell melegiteni). Adhatok neki Sedatif PC-t? Mit javasol?
    Válaszát köszönöm.
    Üdvözlettel, Ditta

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Adhatsz neki Sedatifot. De valószínű, hogy nem emiatt kel, hanem a figyelmedet szeretné így megszerezni, kialakult nála a rossz szokás, te meg engedtél, hogy ne legyen hiszti. Először tehát magaddal kell megbeszélned, hogy ez a helyzet így tarthatatlan és változtatni akarsz. Utána vele is meg kell beszélned, hogy mostantól változtattok az éjszakákon és az ágya mellé teszed a vizet, ha szomjas, akkor onnan el tudja venni, de anya nem tud menni, mert alszik. Kaphat alvósállatkát is, akit minden este rituálészerűen megkérsz, hogy vigyázzon rá éjszaka. Ha pedig mégis hiszti van, nem engedsz neki.