A Pampers és a Kismamablog legfrissebb, februári felmérése szerint a válaszadó édesanyák háromnegyede szereti kényeztetni babáját, de pontosan érzi a különbséget a kényeztetés és elkényeztetés között. Igyekeznek a legjobbat adni neki, figyelnek az igényeire, ugyanakkor ügyelnek az egyensúlyra is, hogy semmiből ne legyen se túl sok, se túl kevés.
A több mint hatezer fős felmérés szerint az édesanyák mindössze 4%-a vallja magát szigorúnak, az eredmények szerint 3%-uk viszont hajlamos elkényeztetni gyermekét. Az anyukák 16%-a engedékeny a kisbabájával, azaz néha többet enged meg a kelleténél, ami miatt időnként úgy érzi, gyermeke a fejére nő. A kérdések között szerepel az a sokat vitatott téma is: hol alszik a baba? A kérdőívet kitöltő anyukák 26%-a, tehát több mint egynegyede állította, hogy egy ágyban alszanak, minden második családban pedig egy szobában alszik az édesanya a babával.
A Kismamablog írója, Vida Ágnes pszichológus szerint: „Bár sokan titkolják, a szülők többsége átmenetileg vagy rendszeresen együtt alszik a gyermekével. A babák egy része kezdettől igényli ezt, jobban megnyugszik, nyugodtabban alszik, míg egy másik részük csak a fogzás és az intenzív mozgásfejlődés hatására, vagy később, totyogó korban kezd el néha átvándorolni a szülők szobájába. Számukra ösztönös igény, hogy a szüleik közelében érzik biztonságban magukat, nem rossz szokásról van tehát szó, gyakran pedig még praktikus is, hogy nem kell éjszaka felkelni a nyűgösen alvó babához, elég csak megsimogatni, félálomban megszoptatni őt.”
A kérdőív további kényeztetéssel és neveléssel kapcsolatos témára is kitért. A játék és ajándék vásárlási szokásokkal kapcsolatos válaszok alapján a szülők többsége (62%) csak a nagyobb ünnepekre vesz ajándékot a babájának, ugyanakkor 5%-uk bevallottan megvesz mindent, amit a gyerek kér.
Ami a hisztit illeti, az édesanyák egyharmada játékkal vagy nassolnivalóval próbálja meg elterelni a baba figyelmét, de 42%-uk inkább felveszi és megnyugtatja. Ez után az eredmény után talán nem is meglepő, hogy a családok ötöde vallja igazi ölelkezős családnak magukat. Ezek az anyukák sokat dédelgetik, szeretgetik és puszilgatják a gyerekeket, és egy percig sem bírnák sírni hagyni a piciket. A válaszoló anyukák negyede még a napi teendőit is a babával a kezében végzi, ha a kicsi éppen nyűgösködik.
A felmérés rávilágított, hogy attól, hogy a legjobbat szeretnénk nyújtani a kisbabánknak, még nem leszünk feltétlenül elkényeztető szülők, és a jó értelemben vett kényeztetés a legtöbb édesanyának nem azt jelenti, hogy mindent megvesznek gyermeküknek, amit csak szeretne, hanem a törődésben, odafigyelésben és érzelmi gondoskodásban nyilvánul meg. Abban viszont mind egyetértettek, hogy egy anya számára a legfontosabb, hogy szeretettel vegye körbe kisbabáját.
A Pampers kutatása szerint az anyukák a pelenka területén is szeretik a legjobbat választani a babájuknak. Az új Pampers Premium Care fejlesztése közben 35 fogyasztói tesztet végeztek el 7 országban, 10 000 szülő és közel 9 000 kisbaba közreműködésével, akik kipróbálták az új pelenkát. A pelenka használata után kifejezetten pozitív visszajelzést adtak a szülők:
– 10-ből 8 szülő egyetértett, hogy kényeztető érzést nyújtott kisbabájuknak a mindent körülölelő, selymes puhaság.
– A szülők 92%-a egyetértett, hogy a pelenka felszívóképessége segít a bőr egészségének megőrzésében.
– A szülők majdnem 100%-a egyetértett, hogy a pelenka belseje kíméletes a bőrhöz.