Csecsemőkori alvászavar 6 éves korig?

A csecsemőkori alvászavar sokáig húzódhat, szélsőséges esetben akár 6 éves korig is tarthatnak a nyugtalan éjszakák. Az alvással, elalvással kapcsolatos gondok azonban különféle formákat ölthetnek a különféle életkorokban és okaik is egészen másban találhatóak meg, mint ahogyan a megoldás is mindig más.

Csecsemőkori alvászavar 6 éves korig?Az újszülött még nem tudja mi a különbség éjszaka és nappal között, az ő belső órája éjszaka is ugyanúgy jelzi az éhséget, nekünk pedig nincs más választásunk, mint az általa igényelt időközökben megetetni. Ha minden rendben van, a jóllakott csecsemő azonnal vissza is alszik, azonban előfordulhat az is, hogy még akár 1-2 órán át sem akar visszaaludni. Ennek több oka is lehet, az első időkben a hasfájás okozhatja, és a hasfájásra való cseppek (pl. Infacol, Espumisan, Gripe Water) segíthetnek rajta.

Az is gyakori eset, hogy a kicsi összetéveszti a nappalt az éjszakával. Ebben az esetben a pici nappal sokat alszik, éjszaka viszont nem. Ezen csak úgy tudunk segíteni, ha nappal felébresztgetjük, és napról napra fokozatosan átszoktatjuk. Idővel minden baba magától megtanulja a nappalok-éjszakák váltakozását és az evés iránti igényük is ritkulni kezd. Nagyjából 3 hónapos korra már legalább 5-6 órát átalusznak éjszakánként.

4 hónapos kortól a fogzás, az első fogak kibújása okozhat ismételten éjszakai felkeléseket. Erről egy korábbi írásunkban már részletesen beszámoltunk.

6-7 hónapos kortól a gyors mozgásfejlődés, valamint a szeparációs szorongás okozhat átalvatlan éjszakákat. Ez utóbbi lényege, hogy a kicsi rájön: ő és anya nem ugyanaz a személy, és rájön, hogy anya nincs mindig ott vele. Ez félelmeket ébreszt a babában. Egyes gyerekeknél jól orvosolható a probléma, ha egy kedves kabalához szoktatjuk, ő helyettesíti az alvás idejére anyát, vagy megkaphatja anya kispárnáját lefekvés előtt, de az is segíthet, ha megengedjük neki, hogy velünk aludjon, ha nem is egy ágyban, de egy szobában.
Hasonlóan félelmetes számára a sok új élmény, amelyeket a kúszás, mászás, majd a felállás révén él át, ezt is okolhatjuk az éjszakai ébredésekért.

1 éves kor után az éjszakai alvás mélyebb lesz, azonban megkezdődik a harc a lefektetés ellen. Ez a probléma jól kezelhető, ha nem harcolunk a gyerekkel minden alkalommal, hanem számára is kellemes esti szokásokat alakítunk ki, melyekre kellő időt szánunk: először közös vacsora, aztán fürdés, fogmosás, közös meseolvasás, vagy csendes, nem mozgalmas játék. Mindig akkor fektessük le a kicsit, ha már tényleg fáradt és igyekezzünk nyugalmas környezetet teremteni körülötte, ne szóljon hangosan a tévé, ne éreztessük, hogy alig várjuk, végre lefeküdjön és mi is mehessünk a dolgunkra.

3 éves kor után az óvodai élmények, a testvér születése és a gyermek számára túlságosan bonyolult, érthetetlen helyzetek (családi viták, feszültségek, vagy akár egy tévéműsor) zavarhatja meg a gyermek (és a szülők) éjszakáit. Ezért nagyon fontos, hogy a családi vitákat, vagy a gyermek számára túlzottan bonyolult helyzeteket elmagyarázzuk a kicsinek és ne hagyjuk, hogy felnőtteknek szóló műsorokat nézzen a tévében! Ha egy mese vagy mesefilm ijesztő vagy nem érthető számára, magyarázzuk meg neki a bonyolult részleteket.

A sok tévézés, a csoki, a kóla, a kakaó és a sok teaivás is rossz hatással lehet a gyerek alvási, elalvási szokásaira. Igyekezzünk ezekből minél kevesebbet adni a picinek! Az ember hajlamos fáradtan, kialvatlanul türelmetlenkedni, idegeskedni, azonban mielőtt kiabálni kezdenénk a gyerekkel, próbáljunk mindig tízig számolni és higgadtan megbeszélni vele a problémát, illetve megfelelő, mindegyikünk számára jó megoldást találni.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

63 Comments

  • Andrea

    Reply Reply 2015. december 14. hétfő

    Kedves Ági!
    Kisfiam most lesz 13 hónapos nagyfiú. A problémám az, hogy eddig még SOHA nem aludta végig az éjszakát.
    Mindig vártam hogy hátha kinövi, hátha elmúlik, hátha ha kijön a foga majd akkor, de semmi.
    A gond az, hogy én is teljesen ki vagyok már fáradva. Segítségem nincs, egész nap együtt vagyunk, napközben is szórakoztatom, és éjszaka is én kelek vele. Így amikor éjszaka elkezd visítani, néha szó szerint visítani, akkor igencsak kezd elfogyni a türelmem.
    Nappal kiegyensúlyozott baba, igazi kis rosszcsont, aki nem érti a nemet, de amúgy egy kis tündér. A napközbeni alvás megvalósítása is művészet: kétszer kell hogy aludjon, mert egy az kevés neki, már próbáltuk. Egy ebéd előtt dél felé, egy 4 felé. Ebéd előtt simogatással próbálom, 4 felé cicin. A cicin szokott sikerülni, de úgy csinál sokszor mintha fájna neki. Mire eljutunk az estéhez, fürdés, cici, ezzel kéne elaludni. De nem nagyon szokott Utána vagy rám dől, vagy lefekszünk együtt és úgy alszik el, vagy a kiságyba teszem és mesélek neki. Mostanában a mese sem szokott összejönni, 1 hónapja még igen. 🙁
    Átteszem a kiságyba, aztán változó, általában éjfél felé fölkel, de van hogy csak 2-3 óra felé.Ha 3nál előbb, akkor átteszem magamhoz, és úgy alszik tovább, ha csak 3kor akkor cici.Mostanában már azon se alszik vissza.Ha leteszem magam mellé, akkor vagy elalszik, vagy elkezd tornázni (szó szerint), a végén felül. Utána ledőtöm, akkor kezd el visítnai. Nem sír, visít. A gond az, hogy mellettem is fölébred, és valamikor ezt eljátssza, 2szer is. Egyébként szimplán fölébredni még plusz 2-3szor biztosan szokott. Reggel meg alig lehet kirobbantani az ágyból.
    Nem értem, mert kialakult napirendünk van, 8-fél 9 felé kelünk, este fél 10 felé alszunk.
    Már arra is gondoltam, hogy nehogy valami idegrendszeri dolog legyen.
    Bocsánat, hogy ilyen sokat írtam, de eléggé el vagyok keseredve, és próbáltam aránylag részletesen leírni.
    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. december 15. kedd

      Ez tényleg idegrendszeri dolog, de teljesen normális: a babák idegrendszere 2 éves korra válik hasonlóvá a felnőttekéhez és érik meg az éjszaka átalvására. Addig, ha valami zavarja éjszaka, a felszínes alvási szakaszokban, ami náluk kb. 1-másfél óránként van, felsír. 1-másfél éves kor között annyira ingerkereső módban vannak a babák, hogy ha felriadnak, rendszerint fel is ébrednek és csak nehezen alszanak vissza.
      Két dolgot lehet tenni:

      1. Segíteni az ébredés okán, itt számtalan faktor lehet, ami miatt nehezen ébred, jellemzően a fogzás szokott a háttérben állni, de lehet korábbi megfázás miatt megnagyobbodott orrmandula vagy a lakás száraz levegője (mindkettőnek biztos tünete, hogy a kicsi álmában nyitott szájjal veszi a levegőt) és még sok minden más is.

      2. Segíteni, hogy ne pörögjön nappal túl, így általában éjszaka is nyugodtabb lesz: napirend (nálatok ez rendben van), sok mozgás szabad levegőn (hidegben is kimehettek még késő délután is egyszer), kerülni kell az édességeket, édes teát, péksütiket, kakaót, valamint este, amikor lefekszik, fáradtnak kell lennie. Mivel ő délután még alszik, mire este ágyba kerül még nem elég álmos (ebben a korban 5-6 órát esténként általában már simán ébrenvannak a gyerekek, ha hamarabb fekszik le, nem elég álmos még). Valószínűleg lassan átállna már az egyszeri alvásra, ezért alszik el délután már nehezebben és ez az átmeneti helyzet okozza most a zűrt az alvásában. Segíthet, ha megpróbáljátok a délelőtti alvást kicsit későbbre hozni, így a délutáni kimaradhat és akkor este is elég fáradt lesz már.

  • Marcsi

    Reply Reply 2014. szeptember 30. kedd

    Kedves Ági! Kisfiam 1 éves, és még most is előfordul,hogy bukik.Keveset. Még nem jár.Szépen fejlődik,jó kedélyű,nem sírós gyerkőc.Szilárdat eszik már. Nincs más tünete.Ez már refluxbetegség? A védőnő azt mondta biztos sok a sava. Gyógyszerrel milyen esetekben kezelik? Meddig tarthat el a bukás?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. október 05. vasárnap

      Ha sokat mozog és még sok pépeset eszik, akkor bukhat még 1 évesen. A gyomorszáj kb. 1,5 éves korra zár úgy, mint a felnőtteké, addigra kinövi.

  • Kisdzsudzsu

    Reply Reply 2014. szeptember 26. péntek

    Kedves Ági!
    Az alábbiakkal kapcsolatban szeretném a segítségedet kérni:
    Kamilla nagylányom szeptemberben ismét elkezdett óvodába járni (4éves múlt, nyáron 2 hónapot otthon töltött), kisebbik lányom (2 éves), eleinte csak napközben kereste testvérét. Pár nap elteltével a délutáni alváskor meg-megébredt, testvérét keresve. Jelenleg ott tartunk, h sírva alszik el, folyamatosan a testvérét keresi, és 20-30perc alvás után megébred sírva, és csak a testvérét szólongatja, keresi. Olyan keserves sírásban teszi mindezt, h majd megszakad a szívem. Hiába fekszem mellette, nyugtatgatom, akkor is csak sír, pár percekre alszik csak vissza. Innentől kezdve már csak percekre alszik vissza, aztán, már aludni sem akar ill. tud, mert annyira nyugtalan lesz. Ennek előtte semmi gondunk nem volt az alvással.
    Kérlek segíts nekem, mit tudnék csinálni, hogy újra jó alvó legyen a kislányom, és kipihent!
    köszönöm válaszod,
    üdvözlettel: Zsuzsi

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. szeptember 28. vasárnap

      Ilyen kis korkülönbségnél nagyon gyakori, hogy a testvérek annyira ragaszkodnak egymáshoz, hogy az elválás nyugtalanságot okozhat. Beszélgessetek sokat arról, hogy a tesó oviban van, mit csinál ott, mikor jön haza, hogy a kicsi megértse a helyzetet. Segíthet, ha délután a nagyágyon aludhat, mellé fekszel, mesét olvasol, ott általában nyugodtabban szoktak aludni.

      • Kisdzsudzsu

        Reply Reply 2014. szeptember 29. hétfő

        szia, köszönöm szépen a válaszod! a nagyágyas alvást is próbáltam már, sajnos az sem jött be.. :-(( Próbálom majd neki minél többet magyarázni, h miért nincs itt a tesó.. :-O
        üdv.: Zsuzsi

  • Heni

    Reply Reply 2014. július 01. kedd

    Kedves Ági!

    26 hónapos kisfiam nagyon anyás, szinte mindent csak velem hajlandó megcsinálni. Születésétől fogva Apa fürdeti, ő öltözteti reggel, most ez már külön harc és küzdés. Apa nem önthet neki tejet, nem segíthet felvenni a cipőt stb,szinte teljesen kizárja az életéből a kisfiam őt. Ugyanakkor amikor munkából jön haza, nagyon örül neki, szalad elé; napközben „felhívja” telefonon, hogy mikor jön, várja, emlegeti. Kisfiam 22 hónaposan kezdte a bölcsődét, szeret járni. Általában oda is együtt megyünk, Apa a bölcsőde előtt elbúcsúzik tőlünk. Bölcsőde után játszótérre szoktunk menni, többször van, hogy Apa oda jön és onnan együtt jövünk haza.
    Lehet, hogy ezzel van összefüggésben az is, hogy kisfiam eddig kb. 10-15-ször aludta át az éjszakát. Általában egyszer-kétszer ébred, engem hív, iszik a cumisüvegből és visszaalszik. A párom szerint ha nem mennék át, a kisfiam már rég átaludta volna az éjszakát és nem lenne ilyen anyás. Mit rontottam el? Hogyan tudnék változtatni, elsősorban azon, hogy Apa ne legyen „kizárva” az életünkből? Köszönettel!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. július 03. csütörtök

      Nem rontottál el semmit. Tévhit, hogy a kicsi azért ébred, mert rászokott, hogy bemész hozzá. Kétségtelen, hogy ha nem mész, akkor leszokik arról, hogy hívjon, mert megtanulja, hogy felesleges hívni, úgyse mész, de ez pszichésen nem igazán egészséges. Idővel ki fogja nőni ezt a szokását, hogy éjjel 1-2x iszik, ez ebben a korban még teljesen normális jelenség.

      • Heni

        Reply Reply 2014. július 03. csütörtök

        Kedves Ági!
        Megerősítettél abban, hogy nem jó sírni hagyni. Én is úgy éreztem, hogy ha így tennék, azzal a kisfiam bizalmát veszíteném el. Akkor nincs más megoldás, mint a kitartás.
        Köszönöm a választ, nagyon sokszor Hozzád és az írásaidhoz fordulok, ha problémával kerülök szembe!

  • Kovács Szilvia

    Reply Reply 2014. január 11. szombat

    Kedves Ági!

    Egy fél órája olvasgatom más anyukák gyermek alvással, altatással kapcsolatos kérdéseit, de eddig még nem találtam az enyémre választ. Az én történetem is úgy kezdődik, hogy soha nem volt jó alvó a kisfiam, de minden félét kipróbáltunk és bíztunk benne, hogy ez majd idővel változni fog. Három hónap múlva születik meg a kistesója és ahelyett, hogy javulna a helyzet, úgy érzem, hogy egyre rosszabb. Lassan 2,5 éves, persze sok mindenben okosodik, de ezzel párhuzamosan az akarata és ami a rosszabb a dac is nő. Nem tudom, hogy ez okozza-e, hogy sokszor álmából is úgy kel fel, hogy azt kiabálja „nem, nem”. Eddig is úgy gondoltam, hogy le kellene szoknia az éjszakai 3-4-5x-i kelésről, de most felvette ezt az új kiabálós szokást is hozzá, amitől egyre jobban kétségbe esek. Hogy fognak így egy szobában aludni? Nem akarom részletezni tovább. Úgy érzem kellene valami jó tanács. De nem itt, itt nem tudok részletesen mindent leírni. A kérdésem az, hogy tudnál-e adni olyan elérhetőséget – akár privát üzenetben is – ahol segítséget kaphatok. Ha te nem, akkor más gyermekpszichológus, alvásterapeuta, alvásklinika. A lényeg, hogy szerintem a gyereknek nem szervi problémája van.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. január 29. szerda

      Érdemes lenne ezzel a problémával alvásambulanciát felkeresnetek, a Heim Pál Kórházban és a Madarász utcában is van ilyen.

  • Melinda

    Reply Reply 2012. november 07. szerda

    Kedves Ági!
    Az én kisfiam elmúlt már 2 éves.Sosem volt jó alvó,amibe egy idő után bele is törődtem.Sajnos még most sem alszik jól,mondhatom azt is ,hogy még soha nem aludta át az éjszakát.Nagyon sűrűn felébred éjszaka és inni kér.Volt már olyan is,hogy egy éjjel,fél liter folyadékot is megivott,már a pelus sem bírta. :)A kérdésem az lenne,hogy ez normális,vagy ha nem, mi a teendő ilyen esetben?Azt még hozzá tenném,hogy nem száraz a levegő,ennek ellenére kipróbáltam a párásítást,de nem változott semmi.Nappal is eleget iszik,tehát nem lehet ő sem kiszáradva.
    Előre is köszönöm válaszod!Melinda

  • ZSUZSI

    Reply Reply 2012. október 18. csütörtök

    Szia én tanácsot szeretnék kérni.A kislányom már elmúlt 3 éves most kezdtük az óvodát,egy hónapig jártunk addig nem is volt semmi baj csak 3 hete megfázott azóta minden éjszaka sírva ébred és vigasztalhatatlan. Már korábban szedtünk SEDATIF PC-t ami ugyebár humeopátiás készitmény akkor segített.Kérdésem az
    lenne hogy az ovinak köze lehet hozzá?És annak köze lehet hozzá hogy én is ilyen voltam ennyi idősen?Tanácsodat kérném mit tegyek?Előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. november 13. kedd

      Az óvodakezdés minden gyermekben szorongást okoz, ez így normális. A betegség is szorongást okoz, a kettő nála most összeadódott. Legyél türelmes vele, babusgasd sokat, foglalkozz vele, idővel helyreállnak a dolgok majd.

  • Noémi

    Reply Reply 2011. december 01. csütörtök

    Szia!!

    Szeretnék tanácsot kérni, kisfiam 2,5éves s pár hete sem nappal nem akar aludni sem este.Az esti lefekvéssel soha nem volt baj.Most ott tartunk ha napközben nem alszik reggel 9től fent van este 10ig is s vacsi, fürdés, után sem hajlandó aludni sír, éhes , zenét akar hallgatni mindent csak aludni nem!!Nem hiszem el h ennyire nem lenne alvásigénye , 2napja pl.egész nap nem aludt, este 8kor beájult fél 9kor felkelt és hajnal 1ig fent volt!!!Még cicis erről sem akar leszokni, ezért éjjel többször felkel szopizni is , mellettem alszik születésétől fogva(kivéve 3-4hónap mikor kész lett az új szobája, új ágy stb) fogai már kint vannak, erre nem foghatom de nem tudom mi lehet a gond ??? Vigyem el orvoshoz?? Tudna tanácsot adni???Előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. december 10. szombat

      Itt nem az alvásigénéyről van szó, vagy arról, hogy nem lenne álmos, hanem a dackorszakról. Önmagában az nem gond, ha nappal már nem tud aludni, ebben a korban már előfordulhat. De ezek után estére már biztosan fáradt. Legyél következetes abban, hogy amikor este alvás van, akkor nincs alkudozás, nincs „zenét akarok hallgatni”, hanem legyen esti rutinotok, lefekvés után olvassatok mesét, aztán villanyoltás és alvás. Ottlehetsz vele, amíg el nem alszik, mondhatsz neki a sötétben is még egy mesét, ez segíthet neki, hogy ne legyen egyedül, de elálmosodjon, ellazuljon és el tudjon aludni.

  • Tihanyszegi Emőke

    Reply Reply 2011. szeptember 22. csütörtök

    Kedves Ági!

    Idén decemberben lesz 2 éves a kisfiunk, novemberben érkezik meg a kishúga.
    Azt reméltem mire megszületik a kistestvér, Zsolti alvásproblémáira is megtaláljuk a megoldást, hogy kislányunkkal tudjak az első hónapokban éjszaka aludni.
    Nem bírta a rácsos ágyat (sokat forgolódik álmában, mindig beleütközött a rácsokba), hát csináltattunk neki egy széles és alacsony nagyágyat, amiről ha leesne sincs gond. Azóta sokkal jobban alszik, de: közel pár hónapja kb. 2-3 éjszakánként szinte mindig ugyanabban az időpontban megébred, és annyira sír, hogy semmivel nem lehet megnyugtatni, kizökkenteni, párszor már majdnem be is fulladt, úgy belelovallta nagát, ilyesztő volt nagyon. 10-30 percig is eltart, még a karunkban is üvölt. Aztán abbahagyja, visszaalszik. Ha vele alszom, akkor sem jobb, ugyanúgy megtörténik. Rémálmai lehetnek?
    Roibos teát próbáltam, nem segített.
    Napközben általában jókedélyű, nem hiszem, hogy szervi oka lenne.
    És van úgy, hogy a délutáni alvásból ugyanezen tünetekkel ébred. Már félünk az éjszakáktól.
    A következő dolgok történtek mostanában a családban:
    1. Pár hét és érkezik a tesó, emiatt kevesebb energiám van rá, nem tudom igazán lefárasztani (játszótér stb)
    2. Apa elvállalt egy másodállást+otthon felújítunk, így szinte SEMMI időt nem tud Zsocával tölteni, sokszor álmában is felsír, hogy apa-apa.Mert amúgy apás nagyon.
    3. Van 2 hónapja egy bébiszitterünk, igaz csak heti 2X3 órát.
    4. Apa gyakran este ha hazaér, fáradt, és tévé mellett akarja lefoglalni a gyereket, így elalvás előtt tévézik (mesét).

    Ezen dolgoknak lehet befolyása a gyerek alvására? Mit tegyünk?

    Köszönöm előre is!
    Emőke

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. október 01. szombat

      Ezt a napközben felgyűlt élmények okozhatják, plusz a kevesebb mozgás (fiúknál nagyon fontos a sok mozgás, tudom, pocakosan ezt nehéz biztosítani, de szükséges ahhoz, hogy jól érezze magát) Segíthet a Mesélő Hold nevű illóolaj, amit a szobájában párologtathatsz éjszakára.

  • Noémi

    Reply Reply 2011. február 16. szerda

    Kedves Ágnes!

    Nagyobbik fiam 6 éves. Tudom (most már), hogy anno rosszul szoktattam az alvásra, mert mese után mindig ott kellett maradni vele és simogatni. De az utóbbi években már jól aludt, igaz elaludni nem tudott egyedül. Kisebbik fiam 7 hónapos, őt már megtanítottam elaludni. De a nagyobbik fiam az utóbbi időben nagyon nehezen alszik el, ill. nem akar elaludni, ott kell ülnöm mellette, simogatni. Ha elalszik, próbálok kisettenkedni a szobából, de akármilyen csöndben megyek ki, a kis szenzorai rögtön riasztják és egyből felül az ágyban és utánam kiabál. Lehet, hogy a testvér születése zavarta így meg? Amúgy is egy nagyon lelkis, visszahúzódó, szerény gyerek. Szeretnék rajta segíteni, nem is az zavar, hogy én nem tudok aludni, hanem rajta szeretnék már segíteni. Lehet, hogy lelki okokra vezethető vissza (többször mondja mostanában, hogy ő csak egy nagy baj, és csak rosszat tud csinálni). Pedig ilyet tőlünk sohasem hallott, mindig biztatjuk, dícsérjük, és a pici mellett igyekszem mindig szakítani időt a kettesben játszásra, kis külön programra. Vigyem pszichológushoz? Elnézést, hogy hosszúra és zagyvára sikeredett. 🙂

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. február 25. péntek

      Igen, ha mostanában született testvére, akkor ez lehet emiatt. Ha kiegyensúlyozott a családi környezet, idővel magától is feldolgozza majd, de segíthetsz is neki ebben például olyan mesékkel, amik a kistestvérek és a nagytestvérek kapcsolatáról szólnak (Anna, Peti mesék között sok van ilyen)

  • Mráv Ildikó

    Reply Reply 2011. február 14. hétfő

    Sziasztok!
    Nekünk egy 2 éves kislányunk van.Nálunk is elég nagy gond az alvás. Egész éjszaka mocorog, fészkelődik, fel-felébred. Sokszor nem alszik semmit.
    Az altatás pedig nem megy csak babakocsiba, már mindent kipróbáltam, hogy leszoktassam, de annyira sír, hogy még hányni is szokott. Bármit csinálok, meseolvasás, beszélgetés, plüssállatok, már vettünk neki kivetítőt is hátha, próbáltuk a tv-t, a tejet este, egyszóval mindent, amit csak hallottunk, de semmi nem válik be. Persze délben ugyanez megy.
    Sokszor még éjszaka is, ha felébred és nem tud visszaaludni.
    Mit tegyek? Hogyan tudnám leszokatni a babakocsiról?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. február 20. vasárnap

      Az a gond, hogy ebben a korban már szinte lehetetlen ilyesmiről leszoktatni az ő bevonása nélkül, illetve ha erőltetni próbálsz bármit is, abból sírás lesz.
      Tehát vagy megbeszéled vele a dolgot, kitaláltok egy közös megoldást, amit ő is elfogad (pl. kiválaszthat egy ágyat, ágyneműt, alvósállatot, berendezhet magának alvókuckót stb.) vagy kibírjátok a hisztit a legelső alkalommal (ha az elsőn átesik, a következő már könnyebb lesz)

  • Marianna

    Reply Reply 2011. január 10. hétfő

    Helló!

    Az én kislányom 2 éves és születése óta csak a karomban, mellkasomra borulva alszik el! Utána tudom csak lerakni a kiságyába! Hogyan tudnám rászoktatni, hogy a saját ágyában aludjon el?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. január 15. szombat

      Ahhoz, hogy megtanuljon másként elaludni, új szokásokat kell bevezetni. Ez lehet az, hogy este mesét olvastok, utána ő lekapcsolhatja a lámpát, aztán alvás, vagy lehet olyat is, hogy pl. lefekteti a kisállatait alvás előtt, aztán meseolvasás és alvás – ezt leginkább te tudod kialakítani mi legyen, azalapján, hogy mit szeret. Az biztos, hogy az első néhány nap nehéz lesz, nehezen fogja elfogadni, nehezen fog elaludni, de ha azt látja, hogy nincs más lehetőség, te pedig nem adod fel addig sem, akkor elfogadja majd.

  • Melinda

    Reply Reply 2011. január 10. hétfő

    Kedves Ágnes!

    a kisfiam most 2 hónapos. Már az elejétől kezdve problémánk van a nappali elalvással. nagyon nehezen alszik el és nagyon sírva. simogatjuk, szeretgetjük, de nem javul a helyzet. jön a foga is, de nem meg lehet különböztetni, hogy most fájós sírása van, vagy csak nyűgösködik.
    mit tegyek, hogy jobban, gyorsabban, sírások nélkül aludjon el?

    köszönöm
    melinda

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. január 16. vasárnap

      A problémát az okozhatja, hogy olyankor próbáljátok elaltatni, amikor ő még egyáltalán nem akar aludni. Ebben a korban kb. 1,5 órát tud ébrenlenni a baba két nappali alvás között. Alvás után mindig egyen, majd játsszon, és akkor fektesd le, amikor már nagyon álmos. Ilyenkor előtte sötétítsétek be a szobáját, dédelgesd meg, és amikor már félig alszik, akkor tedd le a kiságyába, ha szereti, ilyenkor kaphat cumit is.

  • Szilvia

    Reply Reply 2011. január 01. szombat

    Szia!

    Én 2,5 éves kislányom esetében szeretnék tanácsot kérni.Soha sem volt jó alvó, születése óta talán egy hónap ha aludt végig.( 3 hónaposan).Korán jött a foga (2 hós) és azóta folyamatosan, ilyenkor mindig beteg volt.Most jöttek ki az utolsó fogak.
    Külön szobába alszik születése óta, soha sem aludt velünk.Most hogy nagyobb próbáltunk vele aludni, de nem szereti.Velünk sem alszik, vissza akar menni a szobájába.Általában 2-3 óra körül ébred, átmegyünk, megnyugszik, de kb 5-6 ig nyugtalanul alszik.aztán reggel 9-ig is alszik mert fáradt.Sokat sír éjszaka, de lehet vele beszélni.Vergődik az ágyban.Valamikor kér tejet, de nem mindig issza meg.Sokszor csak szokásból kéri hogy fogja.Ha a mamánál alszik akkor vele alszik egy ágyba, de ott is ugyanezt csinálja.
    Van egy három hónapos kistesó azóta még a lefekvéssel is gondok vannak.Még este 11-kor sem akar feküdni, csak hosszas veszekedések után.Egy ideig szépen mondjuk, leülünk ott maradunk stb.. De A huszadik kijövetelkor fárasztó és minden este.
    Most van neki ez akaratos, makacs időszaka, nehezen kezelhető.Ha rosszat csinál és rászólunk, rögtön bőgésbe kezd!!!
    A lényeg hogy még aludt át éjszakát és azon gondolkodom hogy hová lehetne vinni szakemberhez mert ez már nem normális.
    Amúgy nagyon izgulós fajta, születése óta ha valami újat lát van csinál el kezd járni a keze fel-le.Közben nyitva van a kis szája és gyorsabban veszi a levegőt.
    Anyósom egészségügyben dolgozott és azt mondja szerinte idegrendszeri zavar lehet nála.De ezzel mit lehet kezdeni???Nem fél a sötétben, volt rá példa hogy lámpát csuktunk neki, de akkor felkel játszani.
    Azt még hozzá tenném, ha délben sikerül letenni aludni és alszik max fél órát akkor is sírva kel.
    Nem tudunk mit csinálni vele, de ez már nem állapot!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. január 04. kedd

      Ez nem idegrendszeri zavar, hanem rossz szokás. Megtanulta, hogy ha sír, akkor foglalkoztok vele, ki-be mentek stb. ezért hisztizik és ezért csinálja egyre gyakrabban. Ezt a folyamatot csak úgy lehet megfordítani, ha szigorúan lefektetitek a szabályokat és nem engedtek belőle. Ha szakembernek is szeretnétek megmutatni, akkor a Madarász utcai vagy a Heim Pál Kórház alvásambulanciájára lehet elmenni.

  • manóné

    Reply Reply 2010. december 08. szerda

    Sziasztok!
    Az én lányom 3 éves, eddig nem igazán volt probléma az alvással, általában végigaludta az éjszakát. Jó pár hete egyszer legalább felkel éjjel, pisilni megyünk…ami nem is gond, de van hogy nem tudja megmondani, mi a baja. Nyafizik, sírdogál: Anya..Anya!!!
    Gondolom az óvoda elkezdése is lehet probléma, vagy hogy új ágya van, ezekkel tisztában vagyok. De szeretnék tanácsot kérni, hogy mit csináljak??? Párom nagyon igényli az alvást, és természetesen ő is felébred ilyenkor, nehezen alszik vissza.
    Szóval tanácsot kérnék, mit csináljak, hogy zavartalan legyen az éjszaka???
    előre is köszönöm!!!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. december 08. szerda

      Az óvodakezdet járhat ezzel sajnos, ez majd rendeződni fog magától is. Segíthet, ha éjjel Mesélő Hold illóolajat párologtatsz a szobájában.

  • Zita

    Reply Reply 2010. december 03. péntek

    Kedves Ági!
    Kislányom 5 és fél hónapos. Kb egy hónapja benáthásodott. Addig egész jól aludt éjjel. Egyszer szopizott 2-3 óra magasságában és ezen kívül előtte is utána is megébredt egyszer egyszer, de könnyen visszaaludt, de volt hogy nem is ébredt meg egyszer se, csak szopizni. Amióta beteg volt, megváltozott. 9 körül elalszik, hol könnyebben, hol nehezebben, de eg fél órán belül biztos alszik. Aztán kb 2 óránként felébred. Keservesen sír. Van hogy meg lehet nyugtatni csak simigatással, van hogy muszáj felvennei, vagy megszoptatni, van hogy felébred és vissza sem alszik csak 1-2 óra múlva. Gyanakszom arra, hogy néha túl sok inger éri, azért nyugtalan, de lehet a foga is jön, mert nyála folyik, és keze örökkké a szájában, de pl a fogzás homeopátiás leírásai közül egyik sem illik a tüneteire. Napközben meg vidám és kieegyensúlyozott, 2-szer 3-szor alszik 1-1,5 órát.
    Tudnál tanácsot adni, hogy segíthetnénk, hogy éjjel jobban aludjon?
    Köszönettel:
    Zita

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. december 08. szerda

      Két oka lehet a problémának:

      1. Éhes: Ahogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. 6 hónapos korig teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként megéhezik a baba, ilyenkor nem szabad cumit adni neki, vízzel vagy teával itatni, mert akkor általában még gyakrabban ébred és éhes marad, hanem meg kell etetni.

      2. Fogzás: A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
      Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
      Ha a tünetei alapján egyik szer sem illik rá, akkor érdemes a komplex szerek valamelyikét kipróbálni (Viburcol vagy Osanit)

  • R.Imre

    Reply Reply 2010. október 29. péntek

    Szia!
    A nevelt fiamról van szó,aki nemrég múlt 5-éves.Az elalvással nincs gond,külön szobában alszik.Többször fölkel olykor sírva és nincs is nagyon magánál.Reggel engedjük hogy oda feküdjön mellénk egy kicsit.Ez lehet gond?Lehet hogy ezt várja?Nem szeretnénk ha velünk aludna.Míg Én nem voltam,együtt aludt Anyuval,aztán leszokott róla,aludt rendese a saját ágyába.Most hogy visszaköltöztünk abba a házba ahhol laktak megint csinálja,ezért úgy gondolom nem miattam van és nem féltékenység miatt,nagyon jó a kapcsolatunk egymással.Lehet hogy a házzal van probléma?Válaszát köszönjük.Üdv Imre.

    Válasz: Sok minden okozhatja ezt, a ház, a nappali (óvodai) élmények, szorongás, érdemes lenne gyermekpszichológust felkeresnetek.

  • Eszti

    Reply Reply 2010. október 27. szerda

    Kisfiam 14 hónapos lesz nem sokára. Rendkívül aktív, mozgékony baba. Délelőtt és délután is igényli az 1 óra alvást.Este legkésőbb hn8-kor már elalszik az ágyában mert arra már kifárad.Egy ideje azonban éjszaka 2 óránként felébred(forgolódik, felsír, feláll, s most nem is jön a foga)kap egy kis teát, s pár perc múlva alszik is.Viszont mint az óramű onnantól már tudjuk mikor jön a következő felébredés jobb esetben csak 3*, s f6-6-kor már fitt is.Mit csináljak, hogy ismét nyugodtan aludjon éjjel? Mi lehet a baj? Korábban olyan jó alvó volt..

    Válasz: Ennek 3 oka lehet:
    1. Járás tanulás: A járás tanulás körüli időszakban átmenetileg lehetnek alvászavarok, ezek elmúlnak, amikor a kicsi már stabilan tud önállóan járni.

    2.Fogzik Ilyenkor kezdenek bújni a hátsó fogak, ami komoly fájdalommal jár (nem úgy, mint a metszőfogaknál, itt valóban erős fájdalom lehet). Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.

    3. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak „anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok.
    Ha nagyon túlpörgött és nehezen alszik el, akkor az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. Az állandóan nyüzsgő, nehezen lenyugvó gyerekek szere a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).

  • Juhász Borbála

    Reply Reply 2010. október 05. kedd

    Szia! Azt szeretném kérdezni,hogy a Rooibos teát 15 honapos babának hogy kell elkésziteni? A dobozon az áll,hogy 6-8percig áztassuk a filtert.De ez gondolom felnőttekre vonatkozik,vagy lehet a babának is 6-8percig vagy csak épp megáztasssam a forró vizbe a teát? Bármelyik Rooibos tea jó?kb:20 fajta van.Én Vörös Natur Rooibist vettem.Előre is köszönöm válaszod.

    Válasz: Ugyanúgy kell elkészíteni felnőtteknek-gyerekeknek egyaránt. Bármelyiket lehet venni, de érdemes gyümölcsösebb ízűt választani, mert az erősebb, fűszeresebb ízeket nem kedvelik annyira a gyerekek.

  • T.D. Kata

    Reply Reply 2010. október 04. hétfő

    Sziasztok!

    A kisfiam 5 és fél hónapos. 7 hetes korában átaludta az éjszakákat egészen 4 hónapos koráig. Azóta azonban többször megébred és elég nehéz visszaaltatani. Kezdetben a nyaralásra, az utazóágyra, a melegre, szúnyogokra és minden egyébre gondoltam. Hason alszik és éjszaka kínlódásból megfordul(ha kipárnázom, akkor is) , majd felébred, mert nem tud hanyatt aludni.Nem sír, sőt nem is nyöszörög. Elnézelődik, dumálgat, rágja a takaróját, játszik a cumival. Ha hangot ad az ébrenlétének, akkor megyek, de addigra már teljesen felébred és néha másfél óra is mire visszalszik. Altatásnál hasra fordítom, cumi a szájba, ha kell simogatom, sustorgok. Néha magátol visszalszik, ilyenkor otthagyom. Van úgy, hogy csak fekszik hason, feje lent, cumi a szájában és bambul. Nappal teljesen nyugodt baba, ritkán sír, általában jó kedvű (védőnő is megdicsérte). Délelőtt és délután alszik másfél-2 órát. Mi lehet az éjszakai többszöri megébredéseknek az oka?
    Voltunk babaúszáson, hátha elfárasztja, de még többször ébredt meg, mint egyébként.

    Válasz A nappali alvása tökéletes, nem emiatt nem alszik éjjel, hanem azért, mert fogzik. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
    Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

  • Juhász Borbála

    Reply Reply 2010. szeptember 29. szerda

    Szia!
    Az én kislányom 14hónapos,nappal ebéd után((12 vagy 13 órakor van,és 2óra hosszat is ) szépen alszik,este is fürdés és vacsora után(20órakor) szépen elalszik,beviszem az ágyikójába és ugy hajnali 2 vagy max 4ig alszik aztán felébred.Van,hogy állmába többször is felébred(forgolódik,néha felsir) de kis csititgatás után ujra elalszik.Mit tehetnék,hogy átaludja az éjszakát a saját ágyába? A Választ előre is köszönöm.

    Válasz: Az éjszakai felébredésnek és fennmaradásnak az az oka, hogy a kislányod túlságosan éber lesz, amikor felébred és nem tud visszaaludni.
    Erre többféle megoldás van. Például az, hogy ha nem sír, akkor fogjátok és alszotok tovább. Nem beszélgettek vele, nem próbáljátok visszaaltatni, mert akkor azt hiszi, éjjel is mindent lehet (tudod, írtam, ebben a korban mindig a határokat tesztelik). Ha azt látja, hogy ti alszotok, akkor ő is el fog aludni, és 2-3 éjszaka után nem ébred már fel többet.

    Segíthet a Rooibos tea is, ami egy enyhe kellemes ízű gyümölcstea és enyhén nyugtató hatású. Késő délután egy csészével igyon meg belőle legalább.
    Ha nagyon túlpörgött nappal, sokat játszik, sok élmény éri, akkor ez is állhat az ébredések hátterében. Ebben segíthet a Coffea tosta 9CH nevű homeopátiás bogyó,amiből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)

  • Eszter

    Reply Reply 2010. szeptember 28. kedd

    Szia!

    Szeretném a segítségedet kérni a többiekhez hasonlóan.
    Kisfiam 2 éves. Egy ideje tart már (jó pár hónapja), hogy éjjelente felébred, van, hogy többször is egy éjszaka. Régebben ilyenkor mindig mentem hozzá (vagy apa) és megnyugtattuk, néha átvittük a mi ágyunkba is. Volt egy olyan időszak, amikor sírva ébredt nagyon és mire átértem a szobájába, már annyira felébredt (pedig közel van nagyon a szobánk hozzá), hogy nem tudott visszaaludni. Láttam rajta, hogy próbálkozik, de volt, hogy 1-2 óra hosszán keresztül is forgolódott, fel-felsírt. Nagyon kimerítő éjszakák voltak, ezért 1 hónapja beköltöztem a szobájába egy matracra. Így annyit sikerült elérni, hogy nem tart olyan sokáig a visszaalvás neki, mert egyből megsímogatom, szólok hozzá. Viszont ez idő alatt megfigyeltem, hogy szinte mindig egy időben (éjjel 1-kor biztosan ébred) meg utána még 1-2-szer ébred. Sír nagyon és amikor ellazult még nagyokat pukizik is. Gondoltam már arra, hogy belecsikar a pocajába, na de minden éjjel egy időben, rendszeresen? Most 1 hete tejet sem kap, hátha amiatt, de ugyanúgy ébred.
    1 éves koráig semmi baj nem volt az alvással, egyedül aludt el és végigaludta az éjszakákat, azóta csak egyre rosszabb.
    Kapott 2 hete új, nagy ágyat, ez sem hozz változást.
    Van alvós pelusa, állatkái is, éjjeli fény is a szobájában.
    A hátsó rágó fogai most megindultak, de előtte is ugyanúgy ébredt.
    Napközben eleven, mozgékony egyébként, és az utóbbi időben nagyon ragaszkodó.
    1 hét múlva kezdjük a bölcsit, azután munkába is állok és nagyon szeretnék megoldást találni erre, mert neki sem jó ez biztosan és annyira szeretnék segíteni neki.
    Te meg remélem tudsz nekem ebben segíteni.

    Köszönettel: Eszter

    Válasz: 24 hónaposan a legtöbb kisgyermek azért ébred éjjel, mert fél a sötétben, erőltetni, sírni hagyni ilyenkor már nem lehet. Amit megpróbálhatsz:
    1. Éjszakára kislámpát kapcsolni a szobájában (a legjobb a lávalámpa, attól nincs túl világos és nincs túl sötét sem)
    2. Vacsora előtt kicsivel Rooibos teát itatni 1 csészével, ez kellemes gyümölcsízű, nem gyógytea, nincs benne koffein, és enyhe nyugtató hatású (legalább 4 napon át érdemes próbálni, hogy segít-e nála)
    3. Mesélő Hold illóolajat lehet párologtatni éjszakára a szobájában (illoolajok.hu-n kapható)

  • seres attiláné

    Reply Reply 2010. szeptember 13. hétfő

    tanácsot szeretnék kérni,6 éves kislányom nagyon nyugtalanul alszik 23-órától fel-fel sír rugdalózik,amikor szólitgatom nincs magánál előfordul,hogy bepisil milyen homeopátiás szert tudnál ajánlani nekünk,elég érzékeny lelkü is
    köszönöm

    Válasz: Érdemes lenne elmennetek egy gyermekpszichológushoz, mert ennek a hátterében nappali óvodai élmények, szorongás állhat, amit fel kéne tárni, enélkül felesleges bármilyen szerrel próbálkozni.

  • Tomócsik Zsuzsanna

    Reply Reply 2010. szeptember 07. kedd

    Szia!

    A segítségedet szeretném kérni! Kisfiam 3 éves, sajnos 3 hónapja küszködünk ilyen-olyan felső légúti megbetegedésekkel, ami természetesen a doktorbácsi, doktornéni sűrű látogatását vonja maga után. A legutóbbi betegséggel szintén orvoshoz fordultunk, mely után éjszaka 3-szor ébredt, sírva, hangosan szólongatott, hogy anya, anya, szeme nyitva, keze, lába remegett, hiába szólongattuk csak nehezen nyugodott meg. Utána viszont hamar visszaaludt. Azóta megint előfordult délutáni alvás közben, igaz elég nyugtalanul aludt, sokat köhögött. Az Ő elmondása szerint rosszul ébredt, de engem eléggé megijesztett. Mi lehet az oka, remélem semmi komoly betegségre nem utal!
    Előre is köszönöm válaszodat!

    Üdv.: Zsuzsa

    Válasz: Komoly betegségre ez nem utal, arról van szó, hogy a betegség rossz élményekkel jár nála, éjjel megijed a köhögésétől stb. Ahogy a betegség teljesen elmúlik, ezek az éjszakai felriadások is megszűnnek majd.

  • Marcsi

    Reply Reply 2010. augusztus 28. szombat

    Kedves Ágnes!
    Ismét a segítségedet kérem. A kislányom 2 hónapos és nagyon rossz alvó. Pontosabban változó,hogy mikor mennyit alszik.Vannak napok,amikor napközben egyáltalán nem alszik,maximum fél órát szundikál és este 10-11-ig ébren van. Utána elalszik magától,ha éppen a folytonos kapálózása ( jár keze.lába) fel nem ébreszti. Kb.2 óránként ébred,de hajnalban már szinte óránként és rendkívül nyugtalanul alszik.Az ilyen napokon borzasztó nyűgös napközben,mert álmos,de nem tud elaludni.
    Vannak napok,amikor viszont egész nap alszik,csak enni kér.Valószínűleg ilyenkor piheni ki a nem alvós napokat.
    Nem tudom,mit tehetnék,hogy éjszakáként többet és nyugodtabban aludjon.Átlag napi 8-10 órát alszik,nem többet.
    A saját szobájában, a saját ágyikójában alszik már két hete, és az átszoktatással abszolút nem volt gond. Semmi nem változott az alvási szokásait illetően,azaz annyi igen,hogy a kiságyban megmarad ha leteszem,míg a bölcsőt nem szerette. Ezért is szoktattam át a saját szobájába.

    Válasz: A nappali alvásról: Ebben a korban 3x alszik napközben a baba, és közte kb. 1,5-2 órát van ébren. Soha ne evés után tedd le aludni, mindig evés-büfi-játék legyen a sorrend és utána jöjjön az alvás, különben az emésztése ébreszti majd.
    Akkor fektesd le aludni, amikor már nagyon fáradt, ebben a korban ez kb. 1-1,5 óra ébrenlétet jelent. Ne az álmosság első jeleire tedd le, hanem amikor már tényleg nagyon álmos.

    Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.

    Éjjel azért ébredhet két óránként, mert éhes. 2 hónaposan még ez normális, hagyd éjjel és nappal is annyit szopizni, amennyire szüksége van, ne vedd el tőle a cicit, amikor már „csak cumizik”, hagyni kell annyit enni, amennyit az ösztönei diktálnak. Nappal is nyugodtan ehet 2-3 óránként, ha úgy kéri, általában ez mindig a felébredés után szokott lenni.

  • Dia

    Reply Reply 2010. június 28. hétfő

    sziasztok!
    2,5 éves kislányom van. születésekor elköltöztem a férjemtől, haza a szüleimhez. Ott nagyon nagy szeretetben éltünk, közös szobában, az én ágyam mellett volt a kiságy. Velem aludt el a nagyágyon, és áttettem, mikor elaludt. Ha éjjel felsírt, csak átnyúltam megvigasztalni, de volt, hogy kimászott mellém a nagy ágyra. Összesen kb. 5 alkalommal aludta át az éjszakát, mindig felsír párszor. Két hónapja elköltöztem vele albérletbe, és lett saját kis szobája. Nem tudtam rávenni, hogy ott aludjon a saját kis ágyában, pedig nagyon szép a kis szobája. Hallottam egy módszerről, ami egy hét alatt segít a gyerekeket megtanítani elaludni maguktól, na nekünk nem sikerült. Nagyon következetes és szigorú voltam vele. Először ültem az ágya mellett, és ha sírt, nem kommunikáltam vele, csak szépen visszatettem az ágyába. 5 napig működött, 5 perc sírás után elaludt, és reggel 5-ig fel sem ébredt. de most 2-3 napja ugyanúgy felsír éjjel, és akkor hiába viszem át az ágyába, mindig kijön és ott sír, hogy velem akar aludni. Nagyon fárasztó, hogy 2,5 éve nem tudok aludni tőle, ráadásul most lett barátom, akit végül is nem zavar, ha a kislányom átjön és velünk akar aludni, de én ezt nem tartom természetesnek. Hogy csinálják az elvált szülők ilyen esetben? A kislányom féltékeny is a barátomra, és nem szeretném azt sem, ha vele kötné össze a „rossz élményt, az alvást”… Az esti elalvás végül is működik így, de éjjel már 11-kor felkel, és 20-szor átviszem az ágyába, akkor is átjön és nagyon sír. Mit javasoltok? köszönöm

    Válasz: Az a tapasztalatom, hogy az egyedülálló anyák általában együtt alszanak a kicsivel. Szerintem ne is erőltesd még a saját szobát, mert a költözés, az új hely eleve megviselte. Idővel oldódni fog ez a helyzet, megszokja az új lakást, a barátot és magától átköltözik majd a saját szobájába, addig viszont jobbat tesz neki lelkileg és jobban is pihen mindenki, ha együtt alszotok.

  • Niky

    Reply Reply 2010. június 15. kedd

    sziasztok!az én kisfiam 3és fél éves és még nem volt egy éjszaka amit átaludt volna!sűrűn felkel inni is.És van amikor nyűgös,sír.nemrég külön szobát kapott de így addig sír ha felkel amíg át nem megyek és fekszek mellé!Segítsetek!Ha már este 9-től reggel 7-ig aludna,nagyon jó lenne!Egyébként nappal nagyon pőrgős,egy percig nincs nyugton!de szó fogadó okos gyerek!!!köszönöm előre a segítséget!

    Válasz: Ebben a korban sok gyerek fél éjszaka. Kapcsolj neki egy kislámpát és vegyél egy kisállatot, ami ezentúl vigyáz rá éjszaka. Mesélj róla, milyen aranyos a maci, vele alszik majd és őrzi az álmát, ezt mindig mondjátok el együtt, beszéljél róla nappal is, hogy tudja.

  • Szabóné Dolmányos Ágnes

    Reply Reply 2010. május 26. szerda

    Sziasztok!

    Alvási problémában kérném a segítségeteket. 4 éves kisfiam nem tud elaludni az óvodában ezért estére már nagyon fáradt és nyűgös.Ha valamit nem sikerül megcsinálni a játék közben akkor dühös és ingerült lesz kiabál.Az oviban próbálja magát altatni, úgy hogy jobbra balra forog de ez nem sikerül neki.Az ovónők azt mondják nem tudja megnyugtatni az idegeit jár az agya folyamatosan. Az éjszakai alvással nincs gondunk este 8 kor lefekszik és fél 7 körül ébred. Míg nem járt bölcsibe és oviba addig nagyon szépen aludt itthon ebéd után sokszor 2-3 órát is.
    Szeretném ha aludna mert még kicsi és szüksége van rá, hogy pihenjen.

    Nem tudom mit csináljak! Gondolom az is hatással van rá, hogy 3 hónapja kistesó született és Ő féltékeny rá.

    Ebben kérném a tanácsotokat!
    Üdvözlettel.

    Válasz: Szerintem próbáljátok ki, hogy választ magának egy alvósállatot, ami mindig velemegy az oviba.

  • Kovács Csilla

    Reply Reply 2010. április 26. hétfő

    Szia!

    Mi is tanácstalanok vagyunk. Kisfiunk 15 hónapos. Egyedül nem tud elaludni és még egyetlen éjszakát sem aludt át végig. Este 8-9 körül szoktuk lerakni aludni, és valakinek ott kell mellette feküdni, egyébként nem alszik el. (Heverőn alszik. A kiságyban soha nem maradt meg nyugton)Aztán általában 10-11 óra körül felsír, és csak az nyugtatja meg, ha valaki mellé fekszik, vagy ő jöhet át a mi ágyunkba. 1-2 hónapja azonban már ez sem elég. Egész éjjel dobálja magát, felsír, aztán visszaalszik. De folyamatosan egész éjjel szenved. A férjem és én naponta felváltva alszunk vele, így legalább egyikünk tud pihenni. Napközben is hasonló a helyzet. 1x alszik kb2 órát, de fél óránként felsír és vissza kell altatni. 7 foga bújt már ki 3 alul 4 fölül és 1 éves kora óta magabiztosan jár. Napközben aktív, figyelmes, kiegyensúlyozott, néha hisztis baba. Tudnál valamit tanácsolni ami megszünteti az alvászavarokat? Köszönöm

    Válasz: Ennek két oka lehet:
    1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.

    2. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak „anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok. Persze mindez csak akkor segíthet, ha külön szobába költöztetitek, mert ha együtt vagytok és lát titeket, akkor kérni fogja a segítséget és átköltözik az ágyatokba.

    Ha nagyon túlpörgött és nehezen alszik el, akkor az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. Az állandóan nyúzsgő, nehezen lenyugvó gyerekek szere a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).

  • Kiraly Monika

    Reply Reply 2010. április 20. kedd

    Űdvozlok mindenkit.Én arra keresem a valaszt hogy a 4és féléves kisfiam amikor a lszik az 1gyik szeme félig nyitva van.eleg ilyeszto tud lenni olyan mintha kukucskalna mikor alszik,gondott nem okoz éppen de érdekelne hogy van e jelentosege vagy utalhat-e valamire.ha valaki tudja ra a valaszt szivesen venem..koszonom

    Válasz: Semmi jelentősége nincs, nem kell aggódni miatta.

  • Anna

    Reply Reply 2010. március 25. csütörtök

    Szia Ági!

    Kiváncsi vagyok, szerinted mi a hiba nálunk. Mert van. Szerintem.
    Kisfiam 5 éves lesz májusban és az alvásával szinte mindig probléma volt. De nem az esti elalvással, hanem az éjszakai alvással.
    Mintha kisfiamnál nem 24 órából állna a nap, hanem pár órával kevesebből. Ha este nem próbálom húzni az időt, akkor mindig fél-1 órával hamarabb feküdne le az előző naphoz képest. Persze ez azt is vonná maga után, hogy reggelente ennyivel hamarabb ébred.
    Óvodás kora előtt tán nem is volt éjszaka, amit átaludt volna. Másfél 2 éves korától hajnalban 2-3 között felkelt és bármit is csináltam, 2-3 órán keresztül ébren volt, csak utána aludt vissza. (Amíg nem dolgoztam ez nem is volt olyan nagy probléma, mert amikor ebéd után aludt, én is aludtam. ) Ebéd után pedig úgy be tudott aludni, hogy 3 óra elteltével is csak nagy nehézségek árán tudtam felébreszteni. Mindig abba bíztam, hogy idővel ez jobb lesz. Majd ha már nem alszik 2x naponta…, majd ha már óvodás lesz … Most a következő lépcső: majd ha már nem alszik napközben. A napi 1x-i alvásra áttérés nem hozott semmi változást. Az óvoda igen, legalábbis az első 3 héten minden éjszakát végig aludt. Aztán ismét kezdődtek a hajnali ébredések. Én meg közben már dolgoztam 🙁 Az utóbbi 1 évben végre beállt egy alvásritmusra: ébredés fél 6-6-kor, 1 órakor másfél-2 óra alvás (szigorú ébresztés, nem hagyom 2 óránál többet aludni), fekvés este 9-fél 10-kor. De jó is volt!
    Az utóbbi pár hónapban azonban elkezdett hamarabb ébredni (először 5-kor, aztán fél 5-kor, tegnap már 4-kor). Mivel az óvodában nem tud többet aludni, így itthon estefelé már rendkívül nyűgös, fél 8-kor már mondogatja, hogy menne aludni. A fürdéssel még el tudom húzni az időt fél 9-ig, de aztán beájul az ágyba.
    Most már a 8-9 óra alvása sincs meg éjszakánként és ettől egyre hisztisebb. No és én se pihenem ki magam éjszakánként.
    Csecsemő korában a saját kiságyában aludt, majd másfél éves korában kruppos lett, magam mellé vettem és ott is maradt. 4 éves korában kapott saját ágyat, azóta ott alszik, de velem 1 szobában. Voltam vele alváslaborban, fizikailag nincs semmi baja. Ott kaptam egy tanácsot – akkor még éjszaka kapott inni és szerintük ezért kelt fel, de miután az éjszakai ivást elhagytuk, ugyanúgy felébredt. Tehát nem ez volt az oka az éjszakai és hajnali ébredéseinek.
    Mikor megláttam a bejegyzésed címét „…alvászavar 6 éves korig”, gondoltam megosztom veled/veletek a mi alvásunkat. És csak bizakodom, hogy idővel ha kicsivel is, de jobb lesz. Ugye jobb lesz?
    Elhiheted, hogy sok mindent kipróbáltam. Volt, hogy délutánonként hagytam aludjon ameddig tud, keljen magától, de ekkor éjszaka volt fent. Volt, hogy másfél órát sem hagytam aludni, hátha akkor jobban alszik éjszaka. De nem. Ha elértem valamit, akkor az mindig csak átmeneti volt. Arra rájöttem, hogy a hajnali vagy korai kelése független évszaktól, fáradtságtól, a napi behatásoktól. Csak még arra nem jöttem rá, mitől kel, vagy miért nem alszik vissza hajnalban.
    Köszönöm, hogy meghallgattál és ha van tanácsod, szívesen veszem.

    Üdv: Anna

    Válasz:Ha olyan korán fekszik este, akkor természetes, hogy reggel fél6-6 kor kel. Most azért kel korábban, mert hamarabb világosodik. Emellett az a tapasztalat, hogy az ovisok gyakran azért kelnek fel hajnalban, vagy nem akarnak lefeküdni este, mert szeretnék, ha csak velük foglalkoznál, egy kis plusz figyelmet igényelnének. Érdemes lenne kipróbálnod a Mesélő Hold nevű illóolajat, talán segíthet, hogy kicsit hosszabban aludjon.

  • HN Erika

    Reply Reply 2010. március 08. hétfő

    Szia!
    Sajnos nekem is alvásproblémám van a 2,5 éves kisfiammal. 7 hónapos koráig átaludta az éjszakát, utána jöttek a gondok, éjszaka többször is felébredt, ráfogtuk a fogakra, és a másik amire még gondoltam, hogy ő sokáig szopizott (19,5 hónapig) és akkor hagytuk abba a napközbeni szopikat, és gondoltam én éjjel pótolta be. lehetséges?
    Aztán elköltöztünk, külön szobába került és ő elhagyta a szoizást és végig aludta az éjszakát. Az újabb éjszakai felébredések kb 2 éves kora körül kezdödtek, akkor lett jobban anyás is. De ez még csak éjszakai egyszeri ébredést jelentett, én átmentem a szobájába ő kivetette magát a kiságyból és lefeküdtünk a szobájában lévő ágyra elaludt és én visszatettem a kiságyba. A probléma kb 1 hónapja kezdödött most már a mi szobánkba akar aludni közöttünk. És ha nem viszem át, annyira elkezd hisztizni, hogy nagyon teljesen felpörög, üt-vág, dobálja magát, hogy még én is megijedek. Így inkább átviszem a közénk elalszik és visszaviszem a szobájába. Mit csináljak, hogy visszaszokjon a szobájába, sírni így nem merem hagyni. Most már szeretnénk neki ágyat venni, akkor majd talán visszamegy a szobájába?
    A másik kérdésem ez a nagyon csúnya hiszti, szokott „normálisan” is hisztizni, azt még tudom kezelni, de ezt a nagy hisztit nem, eddig nem sokat csinálta, de egyszerűen nem tudom megnyugtatni, semmi nem jó neki, nagyon nehéz kimozdítani belőle. Úgy vettem észre akkor csinálja amikor álmos, ébredés után, előtt vagy éjjel. Hogy lehet ezt kezelni?
    Köszönöm a segítséged!

    Válasz: Ebben a korban kezdődnek az éjszakai félelmek és a kicsi anyásabb is, ez átmeneti időszak. A legtöbb gyerek ilyenkor át akar menni a szülei ágyába. Szerintem ez egyáltalán nem gond, és egyszerűbb is odavenni, mint mindenáron a szobájában tartani, amikor fél. Idővel magától leszokik majd erről az éjszakai ébredésről, azt a néhány hónapot meg ki lehet bírni. A lelki fejlődésének is jó, hogy ilyenkor számíthat a szüleire. Amit megpróbálhatsz, hogy éjjeli fényt teszel a szobájába, de ne ilyen konnektorba dugós színeset, jobb a lávalámpa, vagy valami gyenge fényű kislámpa, ami rendesebb fényt ad az egész szobában, ez szokott segíteni félelem ellen.
    Nem a szopizás miatt kelt fel, a fogzás okozhatta.

  • Szabo Valéria

    Reply Reply 2010. március 01. hétfő

    szia.
    sajnos nekünk is van problémánk az alvásal már nagyon tanécstalan vagyok már mindenkit megkérdeztem hogy tudnám a kisfiamat rászokatni hogy éjszaka aludjon.Most 1 éves és nem alszik éjszaka 7 hónapos korátol. addig tündéri volt éjjel aludt. De mostanában nem akar óránként felsir a kiságyába nem akar lenni ha magunkhoz veszem néha jobb de forgolodik felsir nyugtalan.Van hogy ott se jo neki akkor járkálok vele ülve ringatom már nagyon fáasztó ez.Nappal se alszik csak 2x 20 percet.Amugy kiegyensulyozott baba sokat játszik ás eszik rendesen nem fáradt. Kérlek segits mert már nemtudom hogy mit tegyek hol rontottam el?

    Válasz: Nem rontottál el semmit. Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Takácsné Timi

    Reply Reply 2010. február 25. csütörtök

    Lenne nekem egy nagy problémám. 4 éves elmúlt a gyerekem és még egyetlen éjszakát sem sikerült átaludnunk. A háziorvos azt mondta, hogy nincs alvásigénye, és majd megérik rá a gyerek, de ez már nem játék. Éjszaka 5-ször 6-szor felkel rugdos, üt, vág és már nem nagyon bírom tovább kérlek segítsetek!

    Válasz: Sok minden állhat a háttérben, de mivel nem ismerem a hátteret, ezért azt tudom javasolni, hogy próbáld ki a Mesélő Hold nevű illóolajat, amit a szobájában kell párologtatni, ez általában 3-4 éjszaka alatt rendezi a problémákat.

  • Laura

    Reply Reply 2010. február 15. hétfő

    Szia! Én már írtam az oldalra a 3 és fél éves kisfiamról,de még mindig ugyanaz a helyzet felkel jön megy és nagyon sír teljesen megizzad a kis feje aztán 4-5 perc múlva megnyugszik és elalszik.Szeretném megkérdezni hogy nem kellene neki homeopátiás szer lehet hogy segítene. Válaszod előre is köszönöm!

    Válasz: Próbáld meg a Coffea tosta 15CH-t, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).

  • Laura

    Reply Reply 2010. február 07. vasárnap

    Szia!

    Nekem az a problémám, hogy a 2 és fél éves kisfiam (illetve már 2 éves, 8 hónapos) már egy jó ideje éjszaka felsír, elkezd kiabálni, hogy nem kell aludni, játszunk!! és teljesen magánkívül van, nem lehet megnyugtatni. Nem álmában kiabál, mert reagál ha mondom, hogy most éjszaka van, aludni kell, olyankor is tiltakozik, hogy nincs éjszaka, nem kell aludni, játszunk!!!! Mivel ő a hisztijét úgy vezeti le, hogy dobálózik, még éjszaka is képes lemenni az ágyról ilyenkor és dobálni a játékait!!! Most már szinte egymást követő éjszakákon is ez van, és teljesen kétségbeesett és tanácstalan vagyok, hogy mitől lehet ez. Január eleje óta hetente 3x délelőtt 3 órát egy kedves babysitternél tölt, ahol van még másik 2 kisfiú is. Nem mindig akar reggelente menni, de nem sír ott, és nagyon jól érzi magát, alig akar hazajönni aztán. Volt 1 hónap szünet ebben a sírásban, de most megint elkezdődött!! Semmi nem változott!! Este fürdés után játszunk még vagy valami könnyű kis mesét nézünk, aztán Halász Juditot hallgatunk és bemegyünk az ágyába, kicsit még ott maradok és elalszik. Júliusra várjuk a kistestvért és aggaszt, hogy ha ez így marad, hogyan fogom megoldani az éjszakákat, mert nagyon anyás lett megint mióta pár órát máshol van a héten.
    Tudnál valami biztatót 🙂 mondani és tanácsot adni?

    Válasz: Semmi baja a kisfiadnak, simán csak így reagál a sok változásra. Jön a testvér, most került új helyre. Hiába érzed te úgy, hogy ez nem olyan sok, és hiába érzi ő jól magát ott, azért mégiscsak új neki ez a helyzet, amit fel kell dolgoznia.
    Egyrészt ragaszkodik a szokásaihoz, szeretné, ha mindig ugyanaz ugyanúgy történne, másrészt egyre inkább megtapasztalja és teszteli, hol vannak a határok, mi az, amit megengedsz és mi az, amit nem.
    Az én kisebbik fiam pár hónappal idősebb és ő is ugyanígy maga kérte, mit hogyan csináljunk az elalvás kapcsán: követeli a megfelelő plüssállatokat, a kislámpát, az elalvás előtti ceremóniát, de mindez jó, ez annak a része, hogy a kicsi tudja, hogy elalvás jön és kialakítja a saját szokásait ezzel kapcsolatban. A felnőtteknél is megvannak ezek a ceremóniák, olvasnak, vagy tévéznek elalvás előtt stb.

    Ezeket a szokásokat azonban te befolyásolhatod, ha nagyon zavaróak, de szerintem teljesen normális ebben a korban, ha a szülei ágyában szeretne elaludni a gyerek (most éli meg legintenzívebben az elszakadás-élményt, ezért ez most nagyon fontos neki). A délutáni alvásnál kifejezetten javasolni szoktam, hogy ha jobban alszik ott, akkor a nagyágyban aludjon a gyerek, mert ott mélyebben és tovább alszanak.
    Az elalvás előtti éneklés-mese, általában néhány hétig ugyanaz, aztán megunják és elfogadnak mást is, új mániájuk lesz, ez a tanulási folyamat része ebben a korban, ami 2-2,5 éves korig nagyon erőteljesen jelen van (mindig ugyanazt a mesét nézi, ugyanazt a játékot játssza stb.)

    Az éjszakai felébredésnek és fennmaradásnak az az oka, hogy túlságosan éber lesz, amikor felébred és nem tud visszaaludni.
    Erre többféle megoldás van. Például az, hogy ha nem sír, akkor fogjátok és alszotok tovább. Nem beszélgettek vele, nem próbáljátok visszaaltatni, mert akkor azt hiszi, éjjel is mindent lehet (tudod, írtam, ebben a korban mindig a határokat tesztelik). Ha azt látja, hogy ti alszotok, akkor ő is el fog aludni, és 2-3 éjszaka után nem ébred már fel többet.

    Segíthet a Rooibos tea is, ami egy enyhe kellemes ízű gyümölcstea és enyhén nyugtató hatású. Késő délután egy csészével igyon meg belőle legalább.
    Ha nagyon túlpörgött nappal, sokat játszik, sok élmény éri, akkor ez is állhat az ébredések hátterében. Ebben segíthet a Coffea tosta 9CH nevű homeopátiás bogyó,amiből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)

  • T.P.Zsuzsa

    Reply Reply 2010. január 31. vasárnap

    Szia!
    Amióta 3éves kisfiam oviba került,a korábbi napi kb. 13óra alvás helyett jó,ha a 11-et megalussza.
    Éjszaka,majd hajnalban pontosan ugyanazon időben többször felébred és reggeltájt alszik visza,amikor fel kellene kelni.Napközben persze nagyon fáradt és kimerült.Mire délután alvásra kerül a sor/itthon/,alig tud elaludni és persze nagyon rövid ideig alszik.Már én is nagyon ki vagyok merülve és nagyon tanácstalan vagyok.A fogzás idején is sok problémánk volt,már az orrmandulája sincs meg,mert nagyon horkolt,de ez sem segített.

    Válasz: Az a gond, hogy az óvodakezdés megzavarta, többet szeretne veletek lenni, igényli az odafigyeléseteket és mivel ezt napközben az ovi miatt nem kapja meg, ezért éjszaka pótolja. Vedd magad mellé, amikor hajnalban megébred és aludjatok együtt tovább, ez megnyugtatja majd.

  • Laura

    Reply Reply 2010. január 31. vasárnap

    3 és fél éves kisfiam délutáni alvásánál körülbelül 1 óra múlva felriad feláll jön megy a lakásban nagyon sír, nem lehet megvigasztalni,nagyon ijesztő,aztán körülbelül 4-5 perc múlva visszafekszik az ágyba és tovább alszik,mintha semmi nem történt volna.A délutáni alvásnál ezt csinálja akkor este nem ,de ha nem alszik délután akkor este is ugyanazt csinálja egész mostanáig jó alvó volt most kb két hete produkálja ezt az ovit nem rég kezdtük eleinte nehéz volt, most azért már elvan az oviba fél napot de aludni nem akar ott.Kérem ha valaki tudna tanácsot adni azt nagyon szívesen venném!

    Válasz: Valószínűleg az ovi a „bűnös”, az új helyzet ijeszti meg ennyire. Fektesd vissza ilyenkor, és te is feküdj oda mellé, amíg megnyugszik. Az ovi, az új helyzetek, új emberek félelmet keltenek benne, még ha jól is érzi magát, akkor is fel kell dolgoznia ezt a helyzetet. Foglalkozz sokat vele, de ne kérdezgesd állandóan az oviról, viszont ha ő emlegeti, akkor hagyd, hogy beszéljen róla.

  • Abbasné Pintér Noémi

    Reply Reply 2010. január 18. hétfő

    Üdvözlök mindenkit!
    Próbálok választ keresni … hátha itt sikerül!
    15 hónapos a fiúnk. Az első 7 hónapot csodálatosan végigaludta a saját ágyában. Ha nem volt álmos elaltatta magát csendben. Persze egyből ugrottunk, ha csak egy kicsit is nyávogott. A sok újdonság, mászás, járás (11 hónaposan) „áthozta” a mi ágyunkba, Apát pedig kiszorítottuk onnan. Ezzel nincs is semmi baj! Azonban mellettem is nyugtalanul alszik! Egyfolytában engem keres, kitapogat, paskolgat, simogat, cirógat, csiklandoz! Naná, hogy nem alszom egész éjjel, de ő sem hiszem, hogy kipihenné magát. Persze a foga, próbáltunk sok mindent! Persze a nappali alvás, még mindig kisérletezünk! Most veszünk párásítót is. Hogy lehet, hogy mellettem is nyugtalan?

    Válasz: Ennek két oka lehet:
    1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.

    2. Nagyon túlpörgött, ebben a korban ez gyakori. Az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. Az állandóan nyúzsgő, nehezen lenyugvó gyerekek szere a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).

  • Matuz mAriann

    Reply Reply 2010. január 12. kedd

    Sziasztok!

    Nekünk egy 2,5éves kisfiunk van. Mi is végig jártunk már minden létező dolgot vele kapcsolatban,ami zavarhatja őt az alvásban. És sajnos most sem alussza át az éjszakákat. Van amikor igen,de többnyire nem. Nem is ezzel van a gondom,mert nekem nem okoz problémát,felkelni és megnyugtatni őt. Hanem két napja gyakorlatilag arra ébredünk a férjemmel,hogy torka szakadtából üvölt,és nem lehet megnyugtatni. DObálja magát,és olyan mintha még aludna. Nem reagál semmire,csak üvölt,és ellen áll. Rémisztő és kétségbeejtő. Gondolkodtam mi lehet az oka,de nem történt velünk semmi szokatlan mostanában. Novemberben,és december első két hetében bölcsiben volt minden nap,ami nagyon tetszett neki. De mivel ez magán bölcsi volt,és nem tudtuk tovább fizetni ezért most nem jár. Lehet hogy ez a baj???

    VáLasz: Nem hinném, hogy a két hét bölcsi volt a baj. Ebben a korban kezdődnek az éjszakai félelmek és bújnak a hátsó fogak is, ez lehet a gond, valamint az, hogy nappal sok élmény éri őket, sokat szaladgálnak, felpörögnek. Segíthet a Rooibos tea, ami egy enyhe kellemes ízű gyümölcstea és enyhén nyugtató hatású. Késő délután egy csészével igyon meg belőle legalább.
    Ha nagyon túlpörgött nappal, sokat játszik, sok élmény éri, akkor ez is állhat az ébredések hátterében. Ebben segíthet a Coffea tosta 9CH nevű homeopátiás bogyó,amiből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)

    Ha a foga bújik (hátul ilyenkor gyakran dagadt az íny, kipirosodik a popsi), akkor éjszakára adhatsz neki Nurofent.

  • Lilla

    Reply Reply 2009. január 20. kedd

    Szia!

    Körülbelül egy évvel ezelőtt fordultam hozzád segítségért,mivel az akkor 3 éves lányom komoly alvásproblémákkal küzdött(én is). Tanácsodra felkerestem egy homeopátiás doktornénit Budapesten,aki Lycopodiumot adott, majd később főleg a távolság miatt (Mosonmagyaróváron) kerestem másik orvost, aki viszont Pulsatillát ajánlott kipróbálásra,ezek alkati szerek és nagyon sokat segítenek a mai napig.
    Az állandó óvodai-hurutos megbetegedésekre is nagyon jók a homeopátiás gyógyszerek, sőt a bárányhimlőn is gyorsan átestünk(Rhus toxicodendronnal)
    Köszönöm a segítségedet!
    Üdvözlettel!

  • D.Boglarka

    Reply Reply 2008. december 12. péntek

    Szia,
    segitsegre lenne szuksegem…az 5 honapos lanyom opsszekeveri az ejszakat a nappallal…hajnali 5ig ebren van majdpedig d.u.2-3 oraig alszik folyamatosan.Mar sokmindent kiprobaltam de nem jott be egyik sem….Aki tud tanacsokkal segiteni kerlek irjon….Egy elkeseredett es kialvatlan 21 eves anyuka.

    Válasz: Ne hagyd neki a folyamatos alvást. Nappal ébreszd fel, és szervezz neki minél mozgalmasabb programot, hogy érezze hogy nappal van, este pedig fektesd azonos időben és teremts minél csendesebb, ingerszegényebb környezetet neki.

  • Szabó Márta

    Reply Reply 2008. október 03. péntek

    Sziasztok!Sajnos nekem is alvásproblémám van a 21 hónapos kislányommal.Öt 11 hónaposan raktuk külön szobába és jól is ment a dolog könnyen elaludt esténként,meg a délutáni alvásnál is.De kb.két hete kezdödött,hogy nem akar aludni a kiságyba.és elkezdett félni,legalábbis mondja,”hogy nem bánt a majom”.Sajnos szerintem én rontottam el ott,hogy kivettem a kiságyból és odafeküdtem mellé a szobájába található ágyra.Ott elaludt és most csak ott hajlandó elaludni.Ha pedig éjjel felkel csak ugy alszik el ha megint odafekszem mellé.Szeretném eröl leszoktatni,de sajnos nem tudom.Probáltam,hogy beteszem a kiságyba és ott hagyom,de sikit és örjöng és egyáltalán nem alszik el.teljesen tanácstalan vagyok-e téren.

    Válasz: Kedves Márta! Az a helyzet, hogy nem te rontottad el, hanem ebben a korban tényleg félnek a gyerekek a sötétben, ez ilyen korban kezdődik. Próbálj meg egy kis éjszakai fényt venni a szobájába, amit lát az ágyából, ez tetszeni fog neki és megnyugtatja éjjel. Valamint pár hétig együtt is aludhattok, amikor elmúlik ez a félős időszak, gond nélkül fog majd aludni nélküled is.

  • admin

    Reply Reply 2007. október 26. péntek

    Szia!

    Az a tapasztalatom, hogy az alvásproblémákat legjobban úgy lehet megoldani, ha megismered a gyereket és nem megpróbálsz ráerőltetni valamilyen könyvek által favorizált megoldást, hanem olyan megoldást keresel, ami az ő személyiségéhez leginkább illik. Nekem pl. a kisebbik fiam egészen jó alvó, de az ominózus REM fázisokban, amikor felszínesebb lesz az alvás (és általában a kicsik ilyenkor kelnek fel) érzékeny lesz a zajokra, fényekre. Ha valami szokatlant zavarót hall, akkor felkel.
    És a napközbeni történések is sokat számítanak. Nálunk akkor javult sokat a nagyobbik fiú alvása, amikor bevezettük, hogy szép lassan megyünk lefeküdni. 1 órával lefekvés előtt fürdés, beszélgetés, utána hosszasan közös olvasgatás a nagyágyon összebújva, utána lefektetjük a macikat, a kisautókat 🙂 és egyéb játékokat (mikor mit talál ki) és utána jön az alvás. neki fontos ez a levezetése a napnak, hogy ilyenkor csak vele foglalkozom.

    20 hónapos korban egyébként az őrlőfogak kibújása is okozhat gondokat alvásilag, mi eléggé megszenvedtük a nagyobbik fiúval.

    és köszi a gratulációkat 🙂

  • Vidi Rita

    Reply Reply 2007. október 26. péntek

    Dejó ez a lap!!

    a fiam 20 hónapos, úgy vélem, hogy az 1 éves kor körüli alvásgondokkal küzdünk éppen, de jelentem, végigjártuk az összes létrát eddig:)

    én már a terhesség alatt sem aludtam, tehát, akárhogy is számolom, már több, mint két éve… oké, előtt 30 évig alhattam nyugodtan:)

    egy ismerősöm elvitte alvásklinikára a lányát, ahol ellátták szuper jó tanácsokkal, amiket például én nem bírnék kivitelezni. Ugyanis sem a gyerek, sem én, sem apa nem olyan típus, hogy következetesen 128-szor végigcsináljon egy-egy tanácsot, és akkor 129-szerre a gyerek kapcsol, hogy „jaaa, ezek komolyan akarják, ám legyen!”

    nálunk egyébként az volt a nagy áttörés, az éjszakázás és a 20szori ágyból kiugrás elviselésében, mikor végre beismertem magamnak, hogy a gyerekem kétemberes baba. komolyan mondom, nehéz volt bevallani. egy anya, valahogy nem ilyen kis diktátornak képzeli a gyerekét, de mikor megvan a fel és beismerés, akkor utána már sokkal könnyebb.

    én már a kivárásra rendezkedtem be, mert tudom, hogy hihetetlenül érzékeny a napi történésekre, és azt is tudom, hogy ez nem fog elmúlni soha (én is érzékeny vagyok, ja, és én fordított gyerek voltam, 2 évig nappal aludtam, éjjel játszottam, a férjem meg üvöltős baba volt, szóval nem is tudom, hogyan képzeltem, hogy majd jólalvós babánk lesz:) )

    hajrá anyucik! és kitartást!

    az oldalhoz meg gratulálok, mert szuper!

Leave A Response To Vida Agi Cancel reply

* Denotes Required Field