Párkapcsolati problémák a baba érkezése után

Párkapcsolati problémák a baba érkezése után
Az új Öt perc magaddal videósorozat első részében arról lesz szó, hogyan változik meg a párkapcsolat a baba érkezése után, mi áll a háttérben, ha a kapcsolat rossz irányba változik és hogyan jussunk át zökkenőmentesen ezen az időszakon.

Mi legyen a következő téma, amiről hallani szeretnétek?


About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

22 Comments

  • Kriszti

    2015. január 23. péntek

    Nagyon tetszett a videó. A párom nagyon segített az elején, meghalgatott, beszélgetett velem a dolgokról. Ugyan elsö közös babánk van, viszont neki már van három nagyobb gyereke így tudta,hogy ez egy fontos idöszak.

  • Marianna

    2014. december 14. vasárnap

    Kedves Ági! Nem is értem, hogy eddig miért nem találtalak meg az éterben…de a lényeg, hogy most már olvashatlak és olvaslak.
    Az én házasságom a béka feneke alatt van. Baba előtt, a tökéletes kapcsolat volt, minden téren. Nem csak szerelmei voltunk a másiknak, a barátai, a társai. A szószerinti kapcsolat volt közöttünk. Aztán jött a határozás, jöjjön a gyermek. Ezt azonban 4 hosszú és küzdelmes év és 3 elveszített magzat-gyermek árán értük el. 4. terhességből született meg most 14 hónapos gyermekünk.
    A kapcsolatunk megromlott. nagyon sokszor ültünk le megbeszélni egymással a problémáinkat. A gondolatainkat. Mindent. Volt olyan hónap, mikor minden szombat este erről szólt. És még sem jutunk dűlőre. Ugyanott ott tartunk hétről hétre, napról napra. Kimondtuk, már nem úgy szeretjük egymást. Tudjuk, hogy valószínű ez a sok vita és döh, a harag miatt van. nem érzem társamnak semmilyen téren. Ő úgy gondolja neki a pénzkeresés az egyetlen és legfőbb feladata, nem várhatom el tőle, hogy itthon is „teljesítsen”, pedig én csak a gyermek közös nevelésére gondolok és nem arra, hogy porszívózzon vagy vasaljon. Viszont amikor a gyerekkel tölti az időt, pl. az esti fürdetés mindig az övé, akkor hallom és látom, hogy jól érzi magát a gyerekkel. És ez kölcsönös.
    Úgy érzem, hogy én a kialvatlanság és az érzés, hogy egyedül vagyok a házasságban és a gyermeknevelésben, a házimunkában végzett állandó és monoton tennivalók miatt vagyok türelmetlenebb, ingerültebb, amit az ő hozzáállása nem nem könnyít meg.
    Tény és való, sajnos tagadhatatlanul igaz, hogy a szexuális életünk sem a régi. Keveset vagyunk „úgy” együtt, és ha én közelítek, sokszor utasít vissza, hogy fáradt, viszont tőlem nem fogadja el, hogy én fáradt vagyok.

    Nem tudom mit tehetnék. Vagy tehetnénk. A környezetemben nincs párkapcsolati tanácsadó vagy párkapcsolati pszichológus, pedig én arra is hajlandó lennék.
    Köszönöm, ha választ kapok.

    • Vida Ágnes

      2015. március 14. szombat

      Mindenképpen érdemes lenne szakembert megkeresnetek a problémátokkal. Ha nincs a közeletekben párkapcsolatokkal foglalkozó szakember, a „sima” pszichológus is tud segíteni. Oka van annak, ha nem érzed őt a társadnak többé, de ezek a problémák feltárhatóak, rendbehozhatóak.

  • Timi

    2014. október 31. péntek

    Kedves Ági!
    A kislányom decemberben lesz két éves. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, mert állandóan utánam jár, húz játszani, hisztizik, ha nem úgy van, ahogy ő szeretné és olyankor veri a fejét az ajtóba vagy a szekrénybe, vagy ami éppen ott van. Nem tudom a dolgaimat végezni, mert csak azt szeretné, ha vele lennék. nem lenne baj, ha nem lennék egyedül vele. Miért veri a fejét akár mibe is? Ezzel jobban ki tud készíteni, mint a hisztivel, mert félek, hogy baja esik. Hogyan tudnám ezt a helyzetet kezelni, mert lassan kimerít.Kinőheti ezt a viselkedést? Mielőbbi válaszát előre is köszönöm.

  • Rita

    2014. október 31. péntek

    Kedves Agi!
    Remelem, hogy a mozgasfejlodes temanal jelenik meg ez a poszt, ha nem, elnezest kerek, kisse ma rosszul mukodik a netem.
    A kerdesem a kovetkezo: kislanyom 11 honapos, 5 honapos koraban diagnosztizaltak nala nagyon enyhe hypotoniat. Azota jarunk hetente-kethetente Deveny kezelesre, es kb. idoben csinalt eddig mindent. 6 honaposan forgott, gurult, 7,5 honaposan kuszott, 9 honaposan felult, 10,5 honaposan felallt. A maszas viszont problemas. Tudja, mivel ha a jatek kb. 1-2 meterre van tole szemagassagban, akkor odamaszik, ha messzebb van, vagy a foldon, akkor tovabbra is kuszik. Ezt sem regota csinalja, kb 2 hete. A kezelesek is nagyon nehezkesek, mert nem engedi magat masztatni, leteszi a fejet, felsotestet es sir, amint a gyogytornasz ebbe a pozicioba rakja. Voltunk a Peto Intezetben is, ott mutattakpar gyakorlatot, de nem igazan segit. Mit tehetek annak erdekebn, hogy masszon, vagy kell-e egyaltalan valamit tennem. Egyelore oldalazva lepeget ritkan, ugyhogy talan meg van ido a maszasra amig meg nem tanul jarni. Elore is koszonom a valaszodat.

  • Fodor Szilvia

    2014. október 30. csütörtök

    Kedves Ági! Érdeklődni szeretnék, hogy lehetséges-e valahogyan személyes beszélgetésre menni hozzád.. leginkább baba-papa-mama probléma ügyben. SZóval minden, amiről itt szó van.. és leginkább rólam. 😀 Köszönöm

  • Erika

    2014. október 24. péntek

    Szia Agi!

    Annyira igaz amit mondasz! Mi is eljutottunk oda, hogy a fo temank az volt hogy van-e parizel meg hogy kakiltak-e aznap a gyerekek aztan jo etszakat s masnap minden kezdodott elorol. Ha baj volt mindig egymasnak feszultunk s egymast hibaztattuk, de nem ultunk le beszelgetni, mignem egy nap kiborultunk annyira, hogy kibeszeltunk magunkbol mindent s azota ujra visszatertunk egymashoz s megbeszeltuk, hogy nagyon szeressuk egymast, de ezt az idoszakot valahogy at kell veszeljuk, mikor a gyerekek meg ennyire picik s nagyon sok figyelmet igenyelnek! Azota sokkal tobb puszi es oleles csattan el, jobban figyelunk egymasra s tudjuk hogy egyikunk se hibas, ha a nap vegen mar mindenki nyugos es hisztis 🙂

  • Csilla

    2014. október 02. csütörtök

    Kisfiam 1 éves 2 hónapos és nagyon harapós.Ha mondjuk neki hogy nem szabad akkor ő is mutatja az ujjával de mégis megteszi. Még testvérei sirása a harapás miatt sem tántoritja el, sőt ő is velük sir. Az is megtörténik ha valamiért rászólok a fejét kezdi el beütni az éppen kéznél levő tárgyba, akár falba is.
    Hogyan szoktassam le a harapásról?

  • Benko Ildiko

    2014. szeptember 25. csütörtök

    Kedves Agi!

    A kisfiam most 1eves es 8honapos,meg szopizik.16hetes terhes vagyok a masodik gyerekkel.Az lenne a kerdezem,hogy mennyire befolyasolja a magzat fejlodeset,ha a kisfiam meg szopizik,es meddig ajanlott!
    Koszonom!

    • Vida Ágnes

      2014. szeptember 28. vasárnap

      A magzat fejlődését a szoptatás egyáltalán nem zavarja, nyugodtan szoptass tovább!

  • Griczko Margaretta

    2014. szeptember 24. szerda

    Szeretnek beszxelni telefonon ha lehetne. Gyermekem 3 eves es nagyon at elete a kisteso erkezeset es a koztunk valo feszultseget a parom rengeteget veszekedet, mert kiderult h.szeretoje van.en megmindig nem dolgoztam felmert vol egy ideg oszeropanasom es nemtudom h.van e ertelme egyutmaradni.es a gyermeken nemtudom h.segitsek nincs etvagya,nagyon hisztis es a szemen latom h.szomoru,lehangolt,pedig egy nagyon okos es vidam gyermek volt egy eves korig.most 3 eves.

    • Vida Ágnes

      2014. szeptember 28. vasárnap

      Ez a helyzet neked is nehéz, a kisfiadnak is nehéz. Szeretgesd őt sokat és fordulj mihamarabb személyesen is pszichológushoz, aki segíteni tud.

  • Mikkamakka

    2014. szeptember 21. vasárnap

    Szia Agi!
    Kovetkezo vagy valamikori temanak lehetne beszelni a lakasban jelenlevo allando kaoszrol ami a babaval jar?
    En nem vagyok tisztasag manias, es mindig a baba az elso,(egyeves kislanyom van) de nap vegere mintha egy bomba robbant volna a lakas minden pontjan es habar a ferjem sokat segit nap vegen ennek eltunteteseben, megis ugy erzem, ugyanazokat a koroket futjuk egy `elheto` nappali v konyha erdekeben. Mit csinalok rosszul? Vagy ez mostmar mindig igy lesz, es kezdjuk el megszokni? :)Koszonom.

    • Vida Ágnes

      2014. október 14. kedd

      Semmit. Ez mindenhol így van, ahol gyerekek vannak. Lassan meg lehet tanítani őt közösen rendet rakni (1-1 kisebb feladatot már most megért) és bevezetni a renddel kapcsolatos szabályokat (pl. előbb az egyik játékot elrakjuk, csak aztán kezdünk újabba)

  • Márti

    2014. szeptember 20. szombat

    Üdv:Érdeklődnék,hgy van egy kis fiam és december 17 én lesz 2 éves és sokat mondja anya meg mama meg azt is mondja ado bá a kutya neve de aput nem mondja és ez baj és mikor lehet le szoktatni a fiamat mert a lányok már 2 évesen már le szoktak a pelusrol előre is köszönöm.

    • Momi

      2014. szeptember 20. szombat

      Ez mégis hogy jön most ide? 🙂

  • Fazekasné Mlinárik Erika

    2014. szeptember 19. péntek

    Kedves Ági!

    Jelezted hogy irjunk miről szeretnénk hallani. Pár témát összeírtam:

    -Testvérvita kezelés, mikor már az érzelmek eluralkodtak
    -Különórák( sport, zene) válaszása, maximális óraszáma egy héten, esetleges hatásuk amennyiben negativ.
    -Jo tetsvérviszony kialakitása neveléssel, beszelgetéssel.miket, hogyan mindjunk hogy tényleg lássa ez nagy előny lehet.
    – internet, szamitogepes jatek korlatozasa, mennyit engedjunk kulonbozo életkorokban?

    Köszönettel
    Fazekasné Mlinárik Erika

  • Hilda

    2014. szeptember 18. csütörtök

    Nagyon jo es hasznos de a hangminosegen nagyon valtoztatni kell. Nagyon halk volt a szoveg igy felhangositottam. Szopizas kozben neztem vegig es amikor vege lett hirtelen a zene olyan hangosan feluvoltott, hogy mindketten osszerezzetunk a babaval. Amugy nagyszeru 😀

  • Biró-Nink Beáta

    2014. szeptember 18. csütörtök

    Kistestvér érkezése, erre való felkészítés. (amennyire látom, a témába vágó mese-felhozatal rettentően gyér…) A szülés miatti távollétre való felkészítés természetes szülésnél, azaz amikor a kistesó egyszer csak berobban, és nagytesó arra ébred, hogy bár tudta, hogy ez lesz, de most anya-apa sehol csak nagyi, illetve eü-i okokból tervezett császár esetére, amikor előre tudható, hogy anya mikortól nem lesz. A kórházban töltött napok feldolgozása, ezekre való felkészítés. MIndezekre apát hogyan lehet felkészíteni, és apa és nagytesó hogyan készüljenek, hiszen pár napig ők lesznek magukban, esetleg nagival megfejelve. A hazaérkezés utáni napok: maradjon ki a nagytesó az oviból, bölcsiből, hogy picit együtt legyen a család, vagy inkább menjen minden a régi kerékvágás szerint? Avagy mindegy, az legyen, ami mamának és a nagytesónak legjobb? Szülés utáni első pár hónap, amikor vélhetően a reggelek nehezek és nem anya hordja nagytesót az intézménybe, milyen problémák várhatóak, milyen jó trükkök léteznek? Pl érdemes-e hetente egyszer mégis anyával menni reggel, ha folyik a tej, ha nem, és addig más vigyázzon a kicsire? Van-e értelme az oviba végre beszoktatott gyereket délutánokra hazahozni? Szerintem nincs, de már mindenféle tanácsokat hallok és látok a környezetemben… Vagy kiváltható az anyahiány egy-egy nagy, délutáni vagy hétvégi anya-nagytesó kettesben töltött minőségi idővel, fél nappal, programmal? Mik a testvérféltékenység jelei, mikor kell hegyezni a fülünket, és mi az, ami „majd elmúlik”? MI az a válasz, amit lehetőleg ne adjunk soha a nagytesónak? Én ezzel a „te is ilyen voltál, veled is anno ezt csináltuk” nem tetszik, mert hát nem emlékszik rá, ergo nem érv arra, hogy most miért kap kevesebb figyelmet, stb. Érdemes-e őket az elején, az első perctől kezdve egy szobába tenni, vagy inkább csak később? vagy ez mind, mind anya, nagytesó és kistesó igényeitől, egyéniségétől és aktuális állapotától függ? Engem ez most nagyon érdekelne, kedves Ági, mivel februárra várom a 2. babát, aki valószínűleg tervezett császár lesz. A nagytesó akkor lesz 3 éves és 3 hónapos. Előre is köszönöm, ha valamikor ez a kérdés is előkerül! Minden jót és jó munkát kívánok, Bea