Az anyaság kellemes-kellemetlen kötelezettségei közé tartozik a gyerekek által termelt rengeteg folt és maszat eltávolítása. Lássuk csak milyen hatékony módszerek léteznek rá!
Nem véletlen, hogy az összes mosóporreklámban anyukákat mutatnak, akik a legváltozatosabb étel és fűfoltoktól próbálnak megszabadulni – a reklámban általában sikeresen (otthon persze elképzelhetetlen lenne, hogy egyetlen mosással eltávolítsd az összes foltot egyszerre hatékonyan). Elkerülni szinte lehetetlen a maszatolást. Persze próbálkozhatunk térdig érő előkékkel, de aki ettől reméli a megoldást az még látott olyan babát, aki a zoknijába törli a paradicsomszószos kezét (bemutatom nektek: ő a fiam :))) De akkor mégis: hogyan lehetne megszabadulni a különféle foltoktól hatékonyan?
Anyatejes kaki Az anyatejes kaki eltávolítására a modern (és méregdrága) folttisztítók általában nem képesek, helyette viszont nagyon jó a közönséges (kb. 100 Forintos) házi mosószappan. Ha beszáradt a folt, nedvesítsd át, kend be a szappannal, dörzsöld meg, majd úgy ahogy van, a szappanhabbal együtt tedd be a mosógépbe a többi ruhával. Ha véletlenül mégsem jön ki a folt, egyszerűen terítsd ki a ruhát a napra úgy, hogy a napfény a foltos felületet érje és 1-2 óra alatt kijön a folt.
Zsíros foltok A zsíros foltokat leghatékonyabban a zsíroldó mosogatószerek távolítják el :o)
Gyümölcsfoltok A gyümölcsfoltok többségével megbírkózik a háziszappan, de a hagyományos folttisztítókat is használhatod. A napfény itt is csodákat tesz.
Kakaó A kakaóval talán a legnehezebb megbírkózni, főleg, ha már beszáradt, és különösen akkor, ha nem csak kakaó, hanem csokoládé, kakaós csiga, túró rudi és egyéb maradványok is vannak a ruhán. Ilyenkor először jól át kell áztatni a foltot, aztán többféle folteltávolítóval próbálkozhatunk. A drBeckmann golyós folteltávolító vált be a leginkább, de jó az Ecover szintén golyós megoldása is, és szerencsés esetben a Vanish szappan is kiszedi a foltot (vagy a folyékony Vanish csak az valamivel drágább).
Fűfolt Minden reklámban kiemelik a fűfoltokat, nos, valódi fűfoltot eddig még nagyon keveset láttam, a legtöbbször a sima mosással kijött, 1-1 alkalommal a folyékony mosószerből dörzsöltem bele egy kicsit a foltba, és úgy kijött.
„Darabos” foltok A legrosszabbak azok a foltok, ami nemcsak folt, hanem egyéb darabkák is vannak benne, pl. epermagok, morzsák, kaki. Ilyenkor nem tudod dörzsölés nélkül megúszni, muszáj mosás előtt megszabadulni a darabos részektől, különben a folt maga eltűnik, de a darabkák bennmaradnak mosás után is a szövetben.
És neked milyen bevált folteltávolítási praktikáid vannak? Írd le őket most!
5 Comments
Andrea
2012. július 13. péntekA kisfiam ruháiból valami csodaszerrel kilyön az almafolt?
Vida Agi
2012. július 23. hétfőMosószappannal próbáld meg és napon szárítsd, mert az halványít.
Reni
2011. január 22. szombatA kisfiam lekakálta a szőnyeget és akár mivel próbáltam nem jönnek ki a foltok, amikor megszárad újra zöld színű. Mivel tudnám eltávolítani?
Vida Agi
2011. január 29. szombatElőször 50%-os ecetsavval dörzsöld át, várj 10 percet, öblítsd ki, és utána tisztítsd át szőnyegtisztítóval is.
Szabó Erika
2009. szeptember 18. péntekA kanapémon van egy nagyon régi beszáradt pisifolt!Már sok mindennel próbáltam kiszedni de eddig nem sikerült!Mivel tudnám kiszedni hogy azonnal kijöjjön?
Válasz: Nedvesítsd meg, áztasd néhány órát vízzel, aztán pedig kárpittisztító.