Category Archives: Gyermekbetegség

Túl gyorsan vagyunk betegek?

Gyakran tapasztalom mostanában, hogy ahogyan a világ felgyorsult, mintha nekünk felnőtteknek se lenne időnk a betegségekre. Ez természetesen normális is, azonban amellett, hogy magunktól elvárjuk, hogy egy lábon kihordott lázzal járó influenza 1-2 nap alatt elmúljon, úgy a gyermekektől, sőt még a csecsemőktől is elvárjuk, hogy hamar meggyógyuljanak, és meglepődünk, ha még 2 hét után…

Tovább →

A hasfájás okai

Talán nincs más olyan egészségügyi probléma a baba körül, amit akkora homály övezne, mint a hasfájást. Néhány baba 1-2 hét alatt túlesik az egészen, de vannak anyukák, akik még 6-7 hónaposan is a hasfájásra fognak minden nyűgösséget. Mi is az a hasfájás és hogyan szabaduljunk meg tőle?

Tovább →

Sokat mozog, tehát hiperaktív?

„Másfél éves kisfiam egész nap csak jön-megy, meg nem áll, folyton csinál valamit és legfeljebb 5 percig játszik el bármivel is, akkor most hiperaktív?” – kérdezte tőlem egy anyuka a minap. De már gyakran 3-4 hónapos babák szülei is gondolnak a hiperaktivitásra, ha nem a kicsi örökmozgónak tűnik. Jól gondolják?

Tovább →

Húzogassunk vagy ne húzogassunk?

Megoszlanak a vélemények azt illetően, hogy kell-e, szükséges-e a fiúgyermekek nemiszervén az előbőrt húzogatni vagy sem. Néhány orvos a mai napig azt javasolja, hogy már 3-4 hónapos kortól minden nap vagy heti egyszer húzzuk hátra az előbőrt, mások azt tanácsolják, 2 éves korig egyáltalán ne huzigáljuk és akadnak olyan orvosok is, akik azt mondják, csak…

Tovább →

Betegség után

Egy betegség hatása akár hetekig eltarthat még a babánál. Gyakori, hogy a korábbi jó szokások a betegség alatt megváltoznak, alvászavarok jelentkeznek, a baba étvágytalan lehet, és ez akár hetekig is eltarthat még.

Tovább →

Kullancs a gyerekben!

Noha a legtöbben csak nagyobb gyerekeknél foglalkoznak a kullancs-témával, bizony már az egészen kicsiket is megtámadhatja a kullancs, akár a babakocsiban ülve is! Összeszedtem mindent, amit kullancsokkal kapcsolatban tudni érdemes.

Tovább →

Ez a „baba-allergia”-dolog

Többször felmerült már itt a blogon is, és tanácsadások alkalmával is, miért is gond az, ha egyes ételeket korábban kezd el kapni a baba, ha egyébként semmi baja nem lesz tőle. Nos, az a helyzet, hogy az allergia nem úgy működik, mint azt sokan gondolják (legyen szó ételallergiáról vagy másról)

Tovább →

Baba fogmosás: Mikor kell elkezdeni?

Szeretném nektek bemutatni Molnár Györgyi gyermekfogászt (www.fogtunder.com), akitől mostantól hasznos tanácsokat olvashattok a babák és kisgyermekek fogápolásáról és hamarosan a Kismama TV-vel is ellátogatunk hozzájuk. Most első ízben arról fog nektek írni, mikor érdemes elkezdeni a babáknál a fogmosást, szükséges-e a gyermekfogkrém és hogyan vágjunk bele (én pedig kiegészítettem a cikket a saját tapasztalatainkkal).

Tovább →

Babanyelv

Sok kérdést kapok mostanában a beszédfejlődéssel kapcsolatban, ezért megpróbálom összefoglalni az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.

Tovább →

Ha hetekig folyik az orra…

Ijesztő lehet, amikor egy influenza, vagy lázas betegség után a babának még hetekig folyik az orra. A hosszas orrfolyástól azonban nem szabad megijedni.

Tovább →

Mit játsszak a 4 hónapossal?

Míg az első 3 hónapban még nehezebb szórakoztatni a kicsit, addig a 4 hónapos baba már igazi kis társasági lény: minden érdeki, ügyesen nyúl a játékok után, a mozgékonyabb babák pedig már át is fordulnak.

Tovább →

Én rontottam el?

Mi anyukák, szeretünk szabályokat felállítani (ez talán annak is a következménye, hogy az első hetek-hónapok a babával olyan kaotikusan alakulnak, ezért aztán jól esik egy kis állandóság). Jól esik tudni, hogy a baba pont 3 óránként eszik, hogy mit kell tenni vele, ha megébred, ha fáj valamije, ez biztonságérzetet ad számára is, számunkra is. Néha…

Tovább →

Kettesben-hármasban

Múltkor a védőnői irodában megakadt a szemem egy szórólapon. A szórólap a házastársi kapcsolatról szólt, a párkapcsolat erősítéséről, arról, hogy hogyan kell megőrizni, ápolni a házastársi kapcsolatot a babázás első éveiben is. A fő tanács az volt, hogy a férj-feleség kapcsolat ápolása nagyon fontos, hiszen -ugyan most még picik- de a gyerekek idővel kirepülnek majd…

Tovább →

Gyermekbetegség és babalélek

Érdekes elméletet hallottam a minap egy gyermekorvostól, ezt szeretném most veletek megosztani. Arról mesélt, hogy a betegségek egy része a gyerekeknél is pszichoszomatikus alapokon nyugszik, érdemes tehát megnézni, hogy a folyton betegeskedő, egyik fertőzésből a másikba eső kisgyermek milyen természet, és mi történik a környezetében.

Tovább →

Füles gondok

A középfülgyulladás nemcsak az óvodások betegsége, hanem sajnos az arra hajlamos babák csecsemőkorban még könnyebben szedik össze. Egyfajta öröklött hajlam is megfigyelhető: ha az anya vagy az apa gyermekkorában gyakran küzdött középfülgyulladással, akkor gyermekük is könnyebben elkapja azt.

Tovább →

Mérgező növények

Ha baba van a háznál, akkor bizony idővel felfedezi a szobanövényeket is, és ki akarja próbálni őket: letépi a leveleiket, szájába tömi a terméseiket, és megkóstolja a virágföldet is, ha nem vigyázunk, éppen ezért nem árt tudni, milyen növényektől kell őt feltétlenül megóvnunk.

Tovább →

Fogzás: Az őrlőfogak

Az őrlőfogak kibújása 12 hónapos kor körül kezdődik és nagyjából 2,5 évesen ér véget. Még annál a babánál is problémákat okozhatnak, aki korábban nem volt érzékeny a fogzásra.

Tovább →

A lázcsillapítás módszerei

Amikor a kicsinek első ízben szökik magasra a láza a legtöbb anyuka megijed, azt se tudja hova kapjon, nekik szeretnék most segíteni.

Tovább →

Ekcéma csecsemőkorban: a sok fürdés okozza?

Mindenki kívülről fújja, hogy a csecsemők bőre vékonyabb, mint a felnőtteké, ezért „különösen gyengéd ápolást igényel”, de ez nem azt jelenti, hogy babakozmetikumokkal kéne kilószám tenni, mint ahogyan a reklámok sugallják, hanem éppen ellenkezőleg. Egy brit vizsgálat bebizonyította, hogy azok a babák nem küzdenek bőrbetegségekkel, ekcémával, akiket babafürdető nélkül tiszta vízben fürdetnek.

Tovább →

Vajon székrekedése van?

A babák számos érdekes dolgot produkálnak és bizony nagyon ijesztő lehet, ha napokig nem kakil a kicsi vagy pedig fájdalmasan és keményen kakil. Mi okozza a kicsinél a székrekedést és mit tehetünk ellene?

Tovább →

Page 2 of 3