Miért sír a gyerek a bölcsődében és mit üzen ezzel valójában?

A bölcsődei sírás sok szülő szívét összetöri, úgy érezheted mintha a gyerek azt üzenné: „Ne hagyj itt!” Pedig a sírás sokszor nem tiltakozás a bölcsőde ellen, hanem az elválásra és a változásra adott reakció. De hogyan segítsünk neki, hogy könnyebb legyen?

Miért sírnak a kicsik beszoktatáskor?

Amikor egy kisgyerek sír a bölcsődében, rögtön az jut az eszedbe: Vajon rossz döntést hoztam? Túl korán kezdte? Nem érzi magát biztonságban? Sérülni fog a kötődésünk?

A sírás azonban önmagában nem bizonyítja, hogy valami nagy baj van. A kisgyerek számára a sírás alapvető kommunikációs eszköz. Még nem tudja pontosan elmondani, hogy „anya, most félek, mert új helyen vagyok, nem látlak, és nem tudom, mikor jössz vissza”. Ehelyett sír. A testével beszél, a hangjával jelez, a kapaszkodásával kéri a biztonságot.

A bölcsődei beszoktatás elején a sírás nagyon gyakran az elválás nehézségéről szól. A gyerek nem feltétlenül azt mondja vele, hogy rossz a bölcsőde, hanem azt, hogy az átmenet nehéz. Egy szeretett, ismerős személytől kell eltávolodnia, miközben egy új felnőtt, új csoportszoba, új hangok, új napirend és új gyerekek veszik körül. Ez felnőttként is sok lenne, csak mi már tudunk róla beszélni és van tapasztalatunk arról, hogy a nap végén hazamehetünk és minden rendben lesz.

A kisgyerek még nem az órát figyeli. Nem tudja, hogy „anya két óra múlva visszajön”. Ő az ismétlődő tapasztalatból tanulja meg, hogy az elválás nem végleges. Ehhez azonban idő kell. Az első napokban, sőt néha az első hetekben a sírás lehet ennek a tanulási folyamatnak a része. A teljes biztonságos beszoktatáshoz, legalább 4 hétig kell a kicsinek folyamatosan járnia a kicsinek bölcsődébe azonos ritmusban. Itt mindegy, hogy 5 napot megy, kettőt nem, vagy heti 3 délelőttöt megy és 4 napot otthon van, a lényeg a rendszeres ritmus. Problémát az jelent, ha 1-2 hetet kimarad, nem jár (pl. betegség miatt), majd újra viszed, vagy ha véletlenszerűen egyik héten így megy, a másikon úgy, mert az idegrendszer számára a rendszeresség biztonságérzetet ad.

Talán az a legnehezebb, hogy a sírás látványa minden racionális tudást felülír. Hiába tudod, hogy a kisgyermeknevelők kedvesek, hiába tetszett a csoportszoba, hiába beszéltétek át a beszoktatást, amikor a gyereked sírva nyújtja feléd a karját, az agyad nem pedagógiai elméleteket keres, hanem menekülőutat. Ez természetes. Az anyai és apai idegrendszer nagyon érzékenyen reagál a gyerek sírására.

A fontos kérdés ezért nem az, hogy sír-e egyáltalán, hanem az, hogy mi történik a sírás után:
– Meg tud-e nyugodni?
– Elfogadja-e idővel a kisgyermeknevelő közelségét?
– Vannak-e a napban olyan pillanatok, amikor játszik, eszik, nézelődik, kapcsolódik?
– Délután újra tud-e hozzád bújni, vagy egész nap feszült marad?

Ezek a kérdések árnyaltabb képet adnak, mintha csak arra gondolsz: valami nincs rendben vele, mert minden reggel sír.

Kapcsolódó cikkem: Meddig fog sírni reggelenként? És még további 6 kérdés a közösségbe szoktatásról

A bölcsibe szokás felerősíti a szeparációs szorongást

A szeparációs szorongás újra felerősödhet ilyenkor mert a gyereked érzékeli a számára fontos személy távolodását és erre érzelmi reakcióval válaszol. Kisgyermekkorban ez teljesen érthető, sőt a fejlődés része. A gyerek már tudja, ki az ő biztonságos embere, de még nem tudja mindig megnyugtatni magát akkor, amikor ez az ember nincs jelen.

Ez nem azt jelenti, hogy túlszeretted és emiatt nem tud beszokni a bölcsibe, sem azt, hogy elkényeztetted volna. Éppen ellenkezőleg: az a gyerek, aki erősen kötődik, természetes módon tiltakozhat az elválás ellen. A kötődés nem kapcsoló, amit reggel kikapcsolunk a bölcsőde ajtajában.

Az elválást azért éli meg nehezen, mert még tanulja, hogy te akkor is létezel, amikor nem lát. Tanulja, hogy visszatérsz és, hogy más felnőtt is lehet kedves, gondoskodó és biztonságot adó. Ehhez pedig sok-sok ismétlődő élményre van szükség, amikor reggel elmész és délután újra visszajössz a kisgyermeknevelő pedig megvigasztalja. A bölcsis napirend ismétlődik, az ismeretlenből pedig lassan ismerős lesz.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szülőknek szóló ajánlásai is hangsúlyozzák, hogy a kiszámítható, rövid búcsú, a következetes visszatérés és az, hogy nem tűnünk el titokban, sokat segíthet a szeparációs szorongás enyhítésében. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy anya vagy apa mindig szól, amikor elmegy, és tényleg visszajön, akkor lassan bizalom épül az elválás köré.

A szeparációs szorongás tehát nem ellenség. Inkább jelzés arról, hogy a gyereknek több segítségre van szüksége. Lehet, hogy kell neki egy rövid búcsúmondat, egy kis rituálé, egy kedvenc plüss, egy kiszámítható reggeli sorrend, vagy több délutáni összebújás, de ez természetes. Nem az a cél, hogy az érzést eltüntessük, hanem az, hogy a gyerek megtanulja elviselni és átélni úgy, hogy közben biztonságban marad.

Szülőként ebben az egyik legnehezebb feladatod, hogy ne ijedj meg annyira a gyerek érzésétől, hogy végül te is bizonytalanságot sugározz. Nem kell kőszívűnek lenned. Mondhatod neki, hogy látod, nehéz. Megölelheted, megsimogathatod, megnevezheted az érzést. De közben jó, ha azt is közvetíted: „Tudom, hogy nehéz, és azt is tudom, hogy vigyáznak rád, amíg visszajövök.”

Mitől olyan megterhelő az új környezet egy bölcsődés korú gyereknek?

A felnőttek sokszor a bölcsődét a praktikus oldaláról látják. Van csoportszoba, kis ágyak, játékok, udvar, étkezés, kisgyermeknevelők, napirend. A gyerek viszont nem táblázatként érzékeli ezt az egészet, hanem testi és érzelmi élményként: más a szag, a zaj, több a gyerek, másképp beszélnek hozzá, máskor van tízórai, más ágyban kell pihenni, más felnőtt segít a mosdóban stb. Ezek mind apróságnak tűnhetnek, de a kisgyermek idegrendszere számára nagyon sok új inger egyszerre.

Egy érzékenyebb gyereknek a bölcsődei hangzavar is sok lehet. A sírás, a nevetés, a játékok zaja, a székek mozgása, az ajtók nyitódása, a többi gyerek közelsége mind olyan inger, amelyhez hozzá kell szoknia. Egy óvatosabb temperamentumú gyerek először lehet, hogy nem játszik, csak figyel. Ez nem lustaság és nem bezárkózás. A figyelés ilyenkor tájékozódás. A gyerek belső térképet készít az új világról.

Az új környezetben a kisgyerek azt is tanulja, hogyan kell más gyerekek között viselkedni. Otthon talán ő volt a középpontban, a bölcsődében viszont osztozni kell a felnőtt figyelmén, a játékokon, a téren, a ritmuson és ez nem könnyű. Ha sír, az néha nemcsak az elválásról szól, hanem arról is, hogy túl sok minden történik körülötte.

A kisgyermeknevelővel való kapcsolat kialakulásához szintén időre van szükség. A gyerek számára a gondozási helyzetek nagyon személyesek. Nem mindegy, ki törli meg az orrát, ki ad neki inni, ki segít az öltözésnél, ki vigasztalja meg, ki altatja. Ezekben a helyzetekben nem elég, hogy a felnőtt szakmailag kompetens, a gyereknek meg kell tapasztalnia, hogy ez a felnőtt válaszkész, figyel rá, érti a jelzéseit, és nem bánik vele durván vagy kiszámíthatatlanul.

A kisgyermekek fejlődésében a stabil, válaszkész kapcsolatok alapvető szerepet játszanak, és ezek segítenek a stresszhelyzetek szabályozásában. Ez a bölcsődére is igaz. Nem az a cél, hogy a gyerek ne érezzen stresszt egy új helyzetben, hanem az, hogy legyen mellette felnőtt, aki segít neki visszatalálni a biztonsághoz.

Ezért fontos, hogy a bölcsődei sírást vegyük komolyan, mint üzenet. Lehet, hogy a gyerek azt jelzi: „Sok ez nekem.” Lehet, hogy azt: „Még nem tudom, kihez fordulhatok.” Lehet, hogy azt: „Hiányzol.” Lehet, hogy azt: „Fáradt vagyok.” Minél jobban értik a felnőttek a sírás mögötti szükségletet, annál könnyebb valódi segítséget adni.

Kapcsolódó cikkem: Bölcsődei beszoktatás: mire számíts?

Miért lehet, hogy otthon jobban kiborul, mint a bölcsődében?

Sok szülő meglepődik, amikor azt hallja a kisgyermeknevelőtől, hogy a gyerek napközben már egészen jól játszott, délután viszont otthon teljesen szétesik. Ilyenkor könnyű arra gondolni, hogy valami nincs rendben, vagy hogy a gyerek „megjátssza magát” a bölcsődében. Valójában gyakran egészen más történik.

A bölcsődében a gyerek sok energiát fordít az alkalmazkodásra. Figyeli a szabályokat, a többi gyereket, a felnőttek reakcióit. Próbálja tartani magát. Megtanulja, mikor mi következik. Ez óriási idegrendszeri munka. Amikor délután meglát téged, megérkezik számára az a személy, akinél végre nem kell tartania magát. Ezért lehet, hogy sírni kezd, nyűgös lesz, kapaszkodik, vagy éppen dühösnek tűnik.

Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit felnőttként is átélünk. Lehet, hogy egész nap működünk, udvariasak vagyunk, elvégezzük a feladatainkat, aztán hazaérve egy apróságon elsírjuk magunkat vagy ingerültebbek leszünk. Nem azért, mert az otthon rossz hely, hanem azért, mert ott engedjük ki a feszültséget, ahol biztonságban vagyunk. A gyerekeknél ez még erőteljesebben jelenhet meg.

A beszoktatás időszakában ezért otthon érdemes kevesebbet várni és többet tartani. Lehet, hogy a gyerek nem akar sok vendéget. Lehet, hogy nem jó ötlet minden délután programot szervezni. Lehet, hogy több ölelésre, több testközelségre, lassabb estére van szüksége. Ez nem visszalépés. Ez feltöltődés.

Az is előfordulhat, hogy átmenetileg romlik az alvás, változik az étvágy, vagy a gyerek újra gyakrabban kéri a cumit, rongyit, plüsst. Ezek a jelek sokszor arról szólnak, hogy több önnyugtató kapaszkodót keres. Nem kell azonnal elvenni tőle ezeket. A beszoktatás nem ideális időpont nagy leszoktatásokra vagy erőteljes nevelési változtatásokra. Amikor az egyik területen sok újdonság van, jó, ha máshol több ismerősség marad.

Délután segíthet egy rövid, de figyelmes újrakapcsolódási idő. Például ölbe veszed, megszagolod a haját, megöleled és nem kérdezed azonnal túl. Egy bölcsődés korú gyerek sokszor nem tud válaszolni arra, hogy „milyen napod volt?”. Inkább azt érzi: anya itt van, apa itt van, vége a napnak, újra együtt vagyunk. 

Hogyan támogasd a gyermeked beszoktatását lépésről lépésre? Mit tehetsz meg már a nyáron, hogy könnyebb legyen a beszoktatás? Tudd meg itt!

Mit tehetsz reggel, amikor a búcsúnál mindig sírni kezd a kicsi?

A reggeli búcsú az a pont, ahol a legtöbb szülő elbizonytalanodik. Ha a gyerek sír, kapaszkodik, utánad nyúl, nagyon nehéz szeretettel, mégis határozottan elindulni. Ilyenkor sokan vagy túl gyorsan menekülnek ki, mert nem bírják nézni a sírást, vagy túl hosszan maradnak, mert remélik, hogy ha még öt percet ölelgetik, akkor majd könnyebb lesz. Mindkettő érthető, de egyik sem mindig segít.

A gyereknek leginkább kiszámítható, rövid és meleg búcsúra van szüksége. Legyen egy ismétlődő búcsúmondatotok! Például: „Most bemész játszani, én dolgozom, és ebéd után jövök érted.” Vagy: „Szeretlek, a néni vigyáz rád, alvás után jövök.” Az időt mindig olyan eseményhez kösd, amit a gyerek a napirendből meg tud tanulni. Az „öt óra múlva” neki még kevésbé érthető, mint az, hogy „uzsonna után”.

Ne tűnj el titokban! Rövid távon csábító lehet, mert úgy tűnhet, hogy a gyerek nem sír, ha nem látja, hogy elmész. Hosszabb távon azonban bizonytalanságot kelthet. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy anya vagy apa bármikor eltűnhet, akkor még jobban figyelni kezd rád, és még erősebben kapaszkodhat. A tiszta búcsú azt tanítja: elmegyek, szólok róla, és visszajövök.

A búcsú után ne kezdj alkudozásba! Ha már elköszöntél, ne menj vissza újabb és újabb puszira, mert ezzel minden alkalommal újraindulhat az elválás. Ez nem ridegség, hanem tartás. A gyereknek szüksége van arra, hogy te legyél a nagyobb, stabilabb idegrendszer. Mondhatod neki: „Látom, nagyon nehéz. Visszajövök érted.” Aztán add át őt a kisgyermeknevelőnek, és menj el!

Ha te nagyon sírnál, próbálj meg nem a gyerek előtt összeomolni. Ez nem azt jelenti, hogy hazudnod kell. Lehetsz meghatott, lehetsz kedves, lehet könnyes a szemed. De ha a gyerek azt látja, hogy anya vagy apa teljesen kétségbeesik, akkor ő is azt érezheti: ez a helyzet tényleg veszélyes. Ha nagyon nehéz, menj ki, és a folyosón, az autóban vagy otthon engedd ki. Neked is jogod van hozzá.

Segíthet, ha előre megbeszéled a kisgyermeknevelővel, hogy mi történik a búcsú után. Például ő ölbe veszi, az ablakhoz viszi integetni, megmutat neki egy kedvenc játékot, vagy leül vele egy csendes sarokba. A gyereknek nem az kell, hogy ne sírjon soha, hanem hogy a sírásban ne maradjon egyedül.

Mit tehetsz otthon, hogy a bölcsődei elválás lassan könnyebbé váljon?

A reggeli sírásra nem csak reggel lehet hatni. Az otthoni ritmus, az előkészítés, a játék és a délutáni újrakapcsolódás mind segíthet abban, hogy a gyerek idegrendszere lassan biztonságosabbnak élje meg a bölcsődét.

Az egyik legegyszerűbb segítség a kiszámítható reggel. A kapkodás nagyon könnyen ráerősít a szorongásra. Ha minden reggel keresitek a cipőt, siettek, feszülten szólsz rá, hogy „gyere már”, akkor a bölcsődéhez nemcsak az elválás, hanem a rohanás is társul. Próbáljatok este előkészíteni minél többet: ruha, váltóruha, kedvenc tárgy, cipő, táska. Reggel minél kevesebb döntés legyen!

Készíthettek kis képes napirendet is. Nem kell bonyolultnak lennie. Egy rajz az ébredésről, egy a reggeliről, egy az indulásról, egy a bölcsődéről, egy arról, hogy anya vagy apa visszajön. A kisgyerekeknek a vizuális kapaszkodók sokszor többet segítenek, mint a hosszú magyarázatok.

Játékban is feldolgozhatjátok az elválást. A maci megy bölcsibe, anya maci elköszön, a maci sír, a gondozó maci megvigasztalja, majd anya maci visszajön. Ne javítsd ki a játékot, ha a maci sír! Pont ez a lényeg. A gyerek a játékon keresztül mondja el, ami benne történik. Te pedig szelíden hozzáadhatod a biztonságos forgatókönyvet: „Maci sír, mert hiányzik neki anya. A néni vele marad. Anya visszajön.”

Adj neki mondatot az érzésére! Például: „Nehéz volt reggel elválni.” „Hiányoztam neked.” „Mérges voltál, hogy elmentem.” Ezek a mondatok nem felerősítik a rossz érzést, hanem keretet adnak neki. A gyerek azt tanulja meg, hogy ami benne zajlik, az érthető, kimondható és elviselhető.

Az átmeneti tárgy is sokat segíthet, ha a bölcsőde engedi. Egy rongyi, plüss, kis kendő vagy anya illatát hordozó textil megnyugtató lehet. Nem kell attól félni, hogy ettől gyengébb lesz a gyerek. Az átmeneti tárgy nem akadályozza az önállósodást, hanem hidat képez az otthon és a bölcsőde között.

Délután pedig ne várd el, hogy azonnal vidám és együttműködő legyen. Lehet, hogy a nap végére már elfáradt. Lehet, hogy nyűgös. Lehet, hogy nem akar beszélni. Ilyenkor a legjobb segítség sokszor nem a kérdezés, hanem a jelenlét. Egy ölelés, egy lassabb hazaút, egy egyszerű uzsonna, egy kis csend. Ezek apró dolgok, de a gyerek idegrendszerének azt üzenik: vége a napnak, újra biztonságban vagy.

Bizonytalan vagy benne érdemes-e bölcsődébe adnod a gyermekedet egyáltalán? Hogyan döntsd el, jót tenne-e neki?

Mikor szokott elmúlni a sírás, és miért térhet vissza később is?

A legtöbb család azt szeretné tudni: meddig fog ez tartani? Erre nehéz pontos választ adni, mert a gyerekek nagyon különbözőek. Van, aki néhány nap után már könnyebben válik el. Van, akinek két hét kell. Van, akinél egy hónap után lesz igazán stabilabb a reggel. És van olyan is, aki eleinte meglepően könnyen megy be, majd később kezd sírni, amikor rájön, hogy a bölcsőde rendszeres része lett az életének.

Általában jó jel, ha a sírás rövidül. Lehet, hogy reggel még sír, de a kisgyermeknevelő szerint pár perc múlva már megnyugszik. Lehet, hogy még nem játszik felszabadultan egész délelőtt, de már elfogad egy játékot, megiszik pár kortyot, odabújik a gondozóhoz, vagy néhány percre bekapcsolódik. Ezek nagyon fontos apró lépések. Ne csak azt kérdezd, sírt-e, hanem azt is, hogyan nyugodott meg, és voltak-e jobb pillanatai.

A sírás visszatérhet hétvége után, betegség után, hosszabb szünet után, költözés, családi feszültség, testvér születése vagy más változás idején. Ez nem jelenti azt, hogy minden elveszett. A kisgyerekek a változásokra gyakran újra erősebb kapaszkodással reagálnak. Ilyenkor segít, ha visszatértek az alapokhoz: rövid búcsú, kiszámítható rutin, átmeneti tárgy, több délutáni kapcsolódás.

Az is előfordulhat, hogy a sírás reggel megmarad egy kis ideig, de már inkább szokásszerű tiltakozás, mint mély kétségbeesés. Ezt onnan lehet sejteni, hogy a gyerek gyorsan megnyugszik, napközben jól működik, kapcsolódik, eszik, alszik, játszik. Ilyenkor a szülőnek gyakran nehezebb elengedni a reggeli képet, mint a gyereknek továbblépni a napban.

Akkor érdemes jobban odafigyelni, ha a sírás nem rövidül, hanem erősödik, ha a gyerek hosszú idő után sem tud megnyugodni, ha tartósan nem eszik, nem alszik, nem kapcsolódik senkihez, vagy ha otthon is nagyon megváltozik a viselkedése. Ilyenkor ne magadban őrlődj! Beszélj a kisgyermeknevelővel, kérj részletesebb visszajelzést, és ha szükséges, vond be a védőnőt, gyermekorvost vagy gyermekpszichológust!

A sírás elmúlását nem úgy érdemes elképzelni, mint egy kapcsolót. Inkább hullámzó folyamat. Egyre több a nyugodt perc. Egyre több az ismerős arc. Egyre rövidebb a kapaszkodás. Egyre könnyebb a visszatérés. A gyerek lassan megtanulja, hogy a bölcsőde nem elveszi tőle a szülőt, hanem a nap egyik helyszíne, ahonnan haza lehet térni.

Mit ne mondj a síró gyereknek, még akkor sem, ha te is feszült vagy?

Amikor a gyerek sír, a felnőtt nagyon könnyen mond olyan mondatokat, amelyeket nem rossz szándékból mond, mégis rosszul eshetnek a gyereknek. Ilyen például: „Ne sírj, nincs semmi baj!” A felnőtt ezzel nyugtatni akar, de a gyerek azt érezheti, hogy amit átél, azt nem értik. Számára igenis baj van abban a pillanatban, mert el kell válnia tőled.

A „nagy vagy már, nem kell sírni” szintén gyakori mondat. A gyerek azonban nem attól lesz érettebb, hogy szégyelli a sírását. Attól lesz biztonságosabban önálló, ha az érzéseit elfogadják, miközben a felnőttek megtartják a kereteket. Jobb mondat lehet: „Látom, sírsz, mert nehéz az elválás. Visszajövök érted.”

A „nézd, a többiek nem sírnak” összehasonlítás is fájdalmas lehet. Minden gyerek más temperamentummal, más tapasztalattal, más érzékenységgel érkezik. Az összehasonlítás nem motiválja, hanem szégyenítheti. Ha segíteni szeretnél, inkább saját magához mérd: „Tegnap is nehéz volt az eleje, aztán később már játszottál a kisautóval.”

A fenyegetés és alkudozás sem jó irány. „Ha sírsz, nem kapsz…” vagy „ha nem sírsz, kapsz…” Ezek rövid távon talán hatnak, de hosszabb távon azt üzenik, hogy az érzéseivel üzletelni kell. A sírás nem rossz viselkedés, hanem jelzés. A határ maradhat, de az érzésnek lehet helye.

A legsegítőbb mondatok egyszerűek. „Itt vagyok.” „Látom, nehéz.” „Szeretlek.” „Elmegyek dolgozni, és visszajövök érted.” „A néni vigyáz rád.” „Délután találkozunk.” Ezek nem varázsmondatok, de ismételve biztonságot építenek.

A gyereknek nem tökéletes beszédre van szüksége, hanem arra, hogy a szülő ne ijedjen meg teljesen az érzéseitől. Lehet, hogy sírni fog a mondat után is. Ez rendben van. A cél nem az, hogy egyetlen mondattal kikapcsold a sírást, hanem az, hogy a sírás közben is kapcsolatban maradjatok.

Hogyan dolgozz együtt a kisgyermeknevelőkkel, hogy ne egyedül cipeld ezt az időszakot?

A bölcsődei sírás nem csak otthoni ügy és nem csak intézményi ügy. Közös folyamat, amelyben a szülő, a gyerek és a kisgyermeknevelők együtt alakítanak ki új biztonságot. Ezért nagyon fontos a kommunikáció. Nem kell minden reggel hosszú megbeszélést tartani az ajtóban, de jó, ha van lehetőség rövid, lényegi visszajelzésekre.

Kérdezz konkrétan! A „jó volt?” kérdésre nehéz válaszolni. Hasznosabb lehet: „Mennyi idő alatt nyugodott meg?” „Mi segített neki?” „Elfogadta az ölelést vagy inkább nézelődött?” „Evett valamennyit?” „Volt olyan játék, ami érdekelte?” „Mikor volt nehezebb a nap?” Ezekből sokkal pontosabban látod, hogy a gyerek hogyan halad.

Mondd el te is, ha otthon változást látsz! Ha rosszabbul alszik, ha reggel már otthon sírni kezd, ha délután nagyon kiborul, ha újra többet kéri a cumit vagy az öledet. Ezek nem panaszok, hanem fontos információk. A kisgyermeknevelő így jobban érti, mi zajlik a gyerekben, és finomabban tud kapcsolódni hozzá.

Érdemes közös stratégiát kialakítani a búcsúra! Például te elmondod a búcsúmondatot, megöleled, átadod, a kisgyermeknevelő pedig ugyanazzal a kis rituáléval fogadja. Ha minden reggel más történik, az növelheti a bizonytalanságot. Ha viszont a gyerek felismeri a sorrendet, az lassan kapaszkodóvá válik.

Fontos, hogy bízz a jó szakemberben, de közben maradj érzékeny a saját megérzéseidre is. Ha azt látod, hogy a gyerek hosszabb távon nem kap vigaszt, ha a sírását lekicsinylik, ha durván bánnak vele, vagy ha a kommunikáció teljesen elzárt, akkor azt komolyan kell venni. A beszoktatás nehézsége természetes lehet, de a gyerek érzéseinek semmibevétele nem az.

Egy jó bölcsődei kapcsolatban a szülő nem ellenség és nem zavaró tényező, hanem partner. A kisgyermeknevelő is akkor tud a legtöbbet segíteni, ha ismeri a gyerek szokásait, megnyugtatási módjait, kedvenc tárgyait, érzékenységeit. Te ismered a gyerek múltját és otthoni világát, ő pedig látja a bölcsődei működését. A kettő együtt ad teljesebb képet.

Hogyan maradhatsz nyugodt szülő, amikor belül neked is fáj a sírás?

A gyerek sírása nemcsak a gyereknek nehéz. A szülő testében is történik valami. Összeszorul a gyomor, felgyorsul a szívverés, könnybe lábad a szem, és elindulnak a bűntudatos gondolatok. Lehet, hogy azt érzed, cserbenhagyod. Lehet, hogy haragszol a helyzetre, a munkára, magadra, vagy akár a bölcsődére is. Ezek az érzések nem szépek vagy csúnyák, hanem emberiek.

A nyugalom nem azt jelenti, hogy nem érzel semmit. Inkább azt jelenti, hogy az érzéseid ellenére is tudsz olyan üzenetet adni a gyereknek, amelyben van tartás. A kisgyerek a te arcodból, hangodból, mozdulataidból olvas. Ha azt látja, hogy te teljesen szétesel, akkor az ő félelme is nőhet. Ha azt látja, hogy látod a fájdalmát, de bízol a helyzetben, akkor könnyebb lesz neki is kapaszkodni ebbe a bizalomba.

Készíthetsz magadnak is egy belső mondatot. Például: „Most nehéz, de nem hagyom el.” „Elmegyek, és visszajövök.” „A sírás jelzés, nem bizonyíték arra, hogy rossz anya vagyok.” „Most tanuljuk az elválást.” Ezek a mondatok nem törlik el a fájdalmat, de segítenek, hogy ne a bűntudat vezessen.

Az is segíthet, ha a búcsú után nem hallgatózol az ajtó mögött hosszasan. Tudom, mennyire csábító. Csak még egy perc. Csak halljam, elhallgatott-e. De a folyosón állva minden sírás hosszabbnak és fájdalmasabbnak tűnik. Jobb, ha megállapodsz a kisgyermeknevelővel: ha nagyon sokáig nem nyugszik meg, szólnak, egyébként pedig kapsz rövid visszajelzést később.

Ne maradj egyedül a bűntudattal! Beszélj olyan emberrel, aki nem ítélkezik. Egy másik szülővel, aki már átélte. A pároddal. Egy barátnővel. Szükség esetén szakemberrel. A bölcsődei kezdés nemcsak a gyerek fejlődési lépcsője, hanem szülői átmenet is. Neked is kellhet idő, amíg belül utoléred ezt a változást.

A gyereknek nem az a legnagyobb ajándék, ha soha nem lát téged bizonytalannak. Hanem az, ha azt tapasztalja, hogy az érzések jöhetnek, de nem borítanak fel mindent. Hogy lehet sírni, majd megnyugodni. Lehet hiányozni, majd találkozni. Lehet elválni, majd visszatérni. Ezt tanulja ő is, és közben sokszor te is.

Hogyan támogasd a gyermeked beszoktatását? Most megmutatom, mit élhet át az első 12 hétben és pontosan mit tudsz tenni, hogy könnyebb legyen

About The Author

Vida Ágnes

Vida Ági pszichológia és pedagógia szakon végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként és gyermeknevelési tanácsadóként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni babájuk és gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két gyermekét is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field