A bölcsődei beszoktatásnál szinte mindenki ugyanazt szeretné tudni: meddig fog tartani ez az érzékeny időszak? De valójában erre nincs egy pontos szám. Vannak azonban jelek, amik afelé mutatna, hogy a gyermeked lassan kezdi megszokni az új helyzetet és képes megbirkózni vele. Mik is azok? Erről szól ez a cikk.
Miért nincs egyetlen pontos válasz arra, hogy mennyi ideig tart a beszoktatás?
A beszoktatás nem egy olyan folyamat, ami minden gyereknél ugyanabban a tempóban zajlik. Vannak bölcsődék, ahol körülbelül két hétre tervezik a szülővel történő fokozatos beszoktatást, máshol csak 3 napot adnak és sajnos még a mai napig vannak olyan intézmények, ahol azt mondják, hagyd csak ott a gyereket és majd ők megoldják. Azonban a folyamatot mindig a gyermek reakcióihoz kell igazítani és a legtöbb intézmény ezt meg is teszi.
A beszoktatás nem akkor sikeres, ha a gyerek a tizedik napon már egyetlen könnycsepp nélkül bemegy, hanem akkor ha apránként megtapasztalja, hogy biztonságban lehet a közösségben. Ha napról napra többet tud arról, mi történik a bölcsiben, egyre jobban bízik a kisgyermeknevelőkben, elkezd kötődni hozzájuk, megismeri a szabályokat, kereteket, rutinokat, amik biztonságot adnak a számára és egyre több saját megküzdési stratégiát is kialakít arra, hogyan kezelje a bölcsiben előforduló helyzeteket és a saját érzéseit, valamint a bölcsiben őt ért ingereket.
A gyerekek temperamentuma nagyon különböző. Van, aki kíváncsian, gyorsan nyit az új helyzetek felé, de később, amikor rájön, hogy ez rendszeres lesz, erősebben tiltakozik. Van, aki az első napokban szorosan kapaszkodik, majd lassan, óvatosan kezd oldódni. Van, aki csendben figyel, és csak később kezd kapcsolódni. Van, aki hangosan tiltakozik, de néhány perc után már játszik. Egyik út sem feltétlenül jobb vagy rosszabb: egyszerűen más.
A szülőknek sokszor az okozza a legtöbb feszültséget, hogy összehasonlítanak. A szomszéd kisfiú három nap alatt beszokott. A barátnő kislánya már az első héten ott aludt. A csoportban valaki mosolyogva integet, miközben a te gyereked sír. Ilyenkor könnyű azt érezni, hogy ti lemaradtatok, pedig a beszoktatásban nincs verseny. Egy lassabban oldódó gyerek nem rosszabbul teljesít, hanem több időre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon.
Érdemes úgy gondolni a beszoktatásra, mint egy átmenetre az otthon ismert világa és a bölcsőde új világa között. Az első napokban még az otthon biztonsága a legerősebb. Aztán a bölcsőde lassan kap ismerős részleteket. Végül a gyerek már nem idegen terepként érzékeli, hanem olyan helyként, ahol vannak felnőttek, gyerekek, tárgyak, ritmusok és visszatérő események. Ehhez idő kell, és ez az idő nem mindenkinél ugyanannyi.
Kapcsolódó cikkem: Bölcsődei beszoktatás: mire számíts?
Hogyan néz ki általában a beszoktatás első szakasza?
A beszoktatás első szakasza általában az ismerkedésről szól. Ez az az időszak, amikor a gyerek még veled együtt érkezik a bölcsődébe, és a jelenléted adja számára a biztonságos hátteret. Sok bölcsődében az első napok rövidebbek. Lehet, hogy csak fél órát vagy egy órát vagytok bent. Lehet, hogy eleinte még nem is az a cél, hogy a gyerek aktívan játsszon, hanem hogy körülnézzen, figyeljen, érzékelje a teret, a hangokat, a felnőtteket és a gyerekeket.
Ez a szakasz kívülről néha eseménytelennek tűnhet. A gyerek az öledben ül. Esetleg még nem igazán nyúl a játékokhoz sem. Nem válaszol, ha megszólítják. Csak néz. Szülőként ilyenkor könnyű elbizonytalanodni: ez most jó így? Nem kellene már játszania? Nem kellene oldódnia? Valójában a figyelés is nagyon aktív munka. A kisgyerek ilyenkor belső térképet készít. Megjegyzi, honnan jöttetek be, hol vannak a játékok, hogyan mozognak a gyerekek, ki az a felnőtt, aki kedvesen beszél hozzá, milyen hangulatú a hely.
Az első szakaszban a kisgyermeknevelő általában óvatosan közeledik. Nem veszi el hirtelen a gyereket a szülőtől, nem akarja azonnal átvenni az összes gondozási helyzetet, hanem figyeli, hogyan lehet kapcsolódni. Lehet, hogy először csak odatesz egy játékot vagy mellé ül, beszélgetni próbál vele.
A gondozási helyzetek átadása lassan történik. A pelenkázás, étkezés, kézmosás, öltözés vagy altatás nem technikai részlet, hanem bizalmi helyzet. Egy kisgyerek számára nem mindegy, ki hajol fölé, ki érinti meg, ki segít neki, amikor kiszolgáltatottabb. Ezért jó, ha a kisgyermeknevelő először jelen van, figyel, majd fokozatosan kapcsolódik be. A gyerek így nem azt éli meg, hogy a megszokott gondoskodás hirtelen eltűnik, hanem azt, hogy egy új felnőtt lassan belép a biztonságos körbe.
Ebben az első szakaszban neked sem az a feladatod, hogy végig szórakoztasd a gyereket. Sok szülő ösztönösen játszani kezd vele, mutogatja a játékokat, próbálja rávenni, hogy menjen oda másokhoz. Érthető, mert szeretnéd megkönnyíteni a helyzetet, de mégis sokszor az segít jobban, ha nyugodt háttér maradsz. Ott vagy, elérhető vagy, de nem te uralod teljesen a helyzetet. Így a gyereknek lehetősége nyílik arra, hogy a bölcsődei felnőtt felé is apró lépéseket tegyen.
Az első szakasz végén nem az a kérdés, hogy a gyerek már mindenkit megszeretett-e, hanem az, hogy kezd-e ismerőssé válni a hely. Lehet, hogy még sír néha a búcsúnál, de már tudja, hová érkezik. Már van néhány tárgy, arc vagy helyzet, amely nem teljesen idegen. Ez apróságnak tűnik, de a biztonságérzet sokszor éppen ezekből a kis lépésekből épül fel.
Az első elválás: Mikor legyen?
A beszoktatás következő érzékeny pontja az első rövid elválás. Ez általában akkor történik, amikor a gyerek már valamennyire ismeri a teret, a kisgyermeknevelő elkezdett kapcsolódni hozzá, és a szülő jelenléte mellett már volt néhány olyan pillanat, amikor a gyerek nem kizárólag a szülőre figyelt. Az első elválás lehet csak néhány perc, amikor kimész a folyosóra. Lehet, hogy később hosszabbodik. A lényeg nem a hirtelen elszakadás, hanem a fokozatosság.
Az első elválásoknál a tiszta búcsú nagyon sokat számít. Ne tűnj el titokban! Tudom, mennyire csábító lehet, ha a gyerek éppen játszik, és úgy tűnik, könnyebb lenne észrevétlenül kimenni. Rövid távon talán kevesebb sírást látsz, de hosszabb távon bizonytalanságot okozhat. A gyerek azt tanulja meg, hogy anya vagy apa bármikor eltűnhet, ezért még jobban figyelnie kell rád. A kiszámítható búcsú ezzel szemben azt üzeni: szólok, amikor elmegyek, és visszajövök.
A búcsú legyen rövid, szeretetteljes és következetes. Mondhatod például: „Most kimegyek pár percre, és visszajövök.” Később: „Most elmész játszani, én elmegyek, és ebéd után jövök érted.” A gyereknek az időpontot érdemes a napirendhez kötni, mert a „két óra múlva” számára még nagyon elvont. Az „ebéd után”, „alvás után” vagy „uzsonna után” érthetőbb számára.
Nem kell megijedni ha a gyereked az első elválásnál sír! Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy túl korai volt. A sírás természetes reakció az elválásra. A fontosabb kérdés az, hogy mi történik utána. Meg tudja-e a kisgyermeknevelő vigasztalni? Elfogadja-e legalább néhány pillanatra a közelségét? Elkezd-e idővel nézelődni, játszani, inni, enni? Ha igen, akkor a sírás ellenére is épülhet a biztonság.
Ha viszont a gyerek nagyon hosszan vigasztalhatatlan, teljesen kétségbeesik, és semmilyen módon nem tud kapcsolódni a kisgyermeknevelőhöz, akkor lehet, hogy lassítani kell. Ez nem kudarc. A jó beszoktatás nem attól jó, hogy bármi áron tartja az előre megírt ütemet, hanem attól, hogy figyelembe veszi a gyerek jelzéseit. Néha egy nap visszalépés valójában előrelépés, mert megőrzi a biztonságérzetet.
Az első elválások a szülőnek is nagyon nehezek lehetnek. Lehet, hogy a gyerek pár perc alatt megnyugszik, te viszont fél délelőtt szorongsz. Ez is része a folyamatnak. Segíthet, ha előre megbeszélitek a kisgyermeknevelővel, hogy jelez, amikor a gyerek megnyugodott, vagy röviden elmondja, mi segített neki. Nem kell minden percet kontrollálnod, de a megbízható visszajelzés sokat segíthet abban, hogy te is lassan biztonságban érezd a helyzetet.
Kapcsolódó cikkem: Beszoktatás a bölcsődébe, óvodába: Hogyan csináld?
Mikor érkezik el az ottalvás ideje?
A bölcsődei ottalvás sok család számára külön nagy lépés. Nem véletlenül. Az alvás a kisgyerek számára nagyon érzékeny állapot. Amikor elalszik, elengedi a kontrollt, kiszolgáltatottabbá válik, és szüksége van arra, hogy a környezetet elég biztonságosnak érezze. Otthon ezt sokszor te adod meg neki a megszokott illatokkal, hangokkal, takaróval, altatási sorrenddel. A bölcsődében mindez új.
Sok beszoktatási folyamatban az ottalvás csak akkor kerül sorra, amikor a gyerek már délelőtt valamennyire meg tud nyugodni, elfogadja a gondozó segítségét, részt vesz az étkezésben, és van némi bizalma a környezethez. Ez nem mindig jelenti azt, hogy reggel már soha nem sír. Inkább azt, hogy a sírás után képes visszarendeződni, és nem marad egész délelőtt kétségbeesett állapotban.
Az első ottalvás előtt érdemes a kisgyermeknevelővel átbeszélni az otthoni altatási szokásokat. Mivel alszik el? Kell-e neki cumi, rongyi, plüss, simogatás, ének, csend, kézfogás? Van-e olyan szó vagy mozdulat, amely megnyugtatja? Nem biztos, hogy a bölcsődében mindent pontosan ugyanúgy lehet csinálni, mint otthon, de a hasonló kapaszkodók segíthetnek.
Az első bölcsődei alvások nem mindig tökéletesek. Lehet, hogy rövidebb lesz az alvás vagy nehezebben alszik el és az is előfordulhat, hogy otthon délután vagy este fáradtabb, nyűgösebb lesz. Ez önmagában még nem baj. A gyereknek az alvási helyzetet is meg kell tanulnia.
Itt is fontos türelemmel figyelni. Ha az ottalvás elsőre nehéz, attól még nem biztos, hogy rossz döntés volt. Ha viszont tartósan nagyon megterhelő, a gyerek nem pihen, egész nap szétesett, és a bölcsőde sem tud segíteni neki megnyugodni, akkor érdemes újra egyeztetni. Lehet, hogy lassabb átmenetre van szükség. Lehet, hogy egy ideig rövidebb napok segítenek. Lehet, hogy az altatási szokások finom összehangolása hoz változást.
Az ottalvás sikerességét sem csak percekben érdemes mérni. Lehet, hogy az első nap csak pihen. A második nap tíz percet alszik. A harmadik nap már hosszabban. Vagy éppen fordítva. A bölcsődei beszoktatás hullámzó, és az alvás különösen érzékenyen reagálhat a változásra.
Mi befolyásolja leginkább, hogy gyorsabb vagy lassabb lesz a beszoktatás?
A beszoktatás tempóját sok tényező befolyásolja, és ezek közül csak néhányra van közvetlen ráhatásod. Ez azért fontos, mert a szülők hajlamosak mindent magukra venni. Ha a gyerek sír, biztos én rontottam el. Ha lassan oldódik, biztos nem készítettem fel jól. Ha más gyerek könnyebben megy be, biztos nálunk van a gond. A valóság ennél sokkal összetettebb.
Az egyik legfontosabb tényező a gyermek temperamentuma. Vannak gyerekek, akik eleve óvatosabbak az új helyzetekben. Ők először figyelnek, kivárnak, kapaszkodnak, és csak akkor nyitnak, ha már elég biztonságot éreznek. Más gyerekek gyorsabban mennek oda új játékokhoz, új felnőttekhez, de később náluk is megjelenhet a tiltakozás. A temperamentum nem nevelési hiba, hanem veleszületett működésmód, amelyet tiszteletben kell tartani.
Befolyásolja a folyamatot az is, hogy a gyereknek volt-e korábbi elválási tapasztalata. Volt-e már nagyszülővel, bébiszitterrel, más családtaggal rövidebb időre? Szokott-e más gyerekek között lenni? Tapasztalta-e már, hogy a szülő elmegy, majd visszajön? Ezek a korábbi élmények segíthetnek, de hiányuk sem jelenti azt, hogy a beszoktatás sikertelen lesz. Csak lehet, hogy több ismétlésre van szükség.
A gyermek életkora és fejlődési szakasza is számít. A szeparációs szorongás bizonyos életkorokban erősebb lehet, és a kisgyermek még nem mindig tudja szavakkal kifejezni a félelmét. Ha éppen nagy fejlődési ugrásban van, fogzik, beteg volt, költözés, testvérszületés vagy családi feszültség történt, akkor a bölcsődei kezdés megterhelőbb lehet.
Nagyon sokat számít a kisgyermeknevelővel kialakuló kapcsolat. A gyerek nem intézményhez kötődik, hanem emberekhez. A biztonságot nem a szép csoportszoba adja elsőként, hanem az a felnőtt, aki következetesen, melegen, figyelmesen reagál rá. Ha a kisgyermeknevelő ismeri a gyerek szokásait, megnyugtatási módjait, kedvenc tárgyát, és türelmesen építi a kapcsolatot, az jelentősen segítheti a beszoktatást.
A szülő belső állapota is hat, bár nem mindenható. Ha te nagyon szorongsz, az érthető, de a gyerek érzékelheti. Nem kell magadra erőltetett mosolyt ragasztani, de segít, ha a saját érzéseiddel is foglalkozol. A nyugodtabb, kiszámíthatóbb búcsú a gyereknek is kapaszkodó. A szülői bizalom nem azt jelenti, hogy nem félsz, hanem azt, hogy a félelmed ellenére is tudsz stabil üzenetet adni.
A bölcsőde gyakorlata, a csoport létszáma, a napirend rugalmassága, a kommunikáció minősége és az intézmény hozzáállása szintén befolyásolja a folyamatot. Egy együttműködő, nyitott bölcsőde, ahol a szülő kérdezhet, és ahol a gyerek jelzéseit komolyan veszik, általában biztonságosabb átmenetet tud nyújtani.
Mi számít normálisnak a beszoktatás alatt, még akkor is, ha elsőre ijesztő?
A beszoktatás alatt sok olyan reakció jelenhet meg, amely elsőre aggasztónak tűnik, mégis beleférhet a normális alkalmazkodásba. Ilyen a reggeli sírás, a kapaszkodás, a délutáni nyűgösség, az átmeneti alvásromlás, az étvágy változása, a fokozott anyásság vagy apásság, a cumi, rongyi, plüss gyakoribb kérése, vagy az, ha a gyerek otthon babásabb viselkedést mutat.
Ezek nem feltétlenül visszafejlődések. Inkább azt jelezhetik, hogy a gyerek sok energiát fordít az új helyzethez való alkalmazkodásra, és otthon, a biztonságos közegben több támogatást kér. Ha napközben nagyon tartotta magát, délután könnyebben kiborulhat. Ha a bölcsődében sok új inger érte, este nehezebben lazulhat el. Ez nem azt jelenti, hogy a bölcsőde árt neki, hanem azt, hogy az átmenet dolgozik benne.
Normális lehet az is, ha a folyamat nem egyenes vonalban halad. Hétfőn nehezebb, pénteken könnyebb. Betegség után újra sír. Hosszabb hétvége után bújósabb. Az első ottalvás után fáradtabb. A harmadik héten, amikor már azt hitted, minden rendeződik, hirtelen újra tiltakozik. A gyerekek nem naptári logika szerint dolgozzák fel a változást. Sokszor hullámokban érkezik az alkalmazkodás.
Jó jel lehet, ha a gyerek egyre gyorsabban megnyugszik a búcsú után. Még ha sír is, de a kisgyermeknevelő szerint pár perc vagy rövidebb idő után már elfogadja a vigasztalást, az azt mutatja, hogy kezd biztonságot találni. Jó jel, ha érdeklődik egy játék iránt, ha elfogad inni vagy enni, ha rövidebb időre bekapcsolódik, ha megengedi, hogy a kisgyermeknevelő segítsen neki, vagy ha már van a napban néhány nyugodtabb szakasz.
Az is normális lehet, ha a te hullámzol érzelmileg. Egyik nap büszke vagy, másik nap sírva mész haza. Egyik nap bízol, másik nap megkérdőjelezed az egészet. A beszoktatás nemcsak a gyerek idegrendszerét mozgatja meg, hanem a szülői identitást is. Különösen akkor, ha ez az első nagy intézményes elválás. Nem kell magadat hibáztatnod azért, mert nehéz.
Ami viszont nem segít, az a folyamatos összehasonlítás. Ha minden nap azt nézed, ki hol tart, ki sír kevesebbet, ki alszik már bent, ki eszik jobban, akkor nagyon könnyen elveszíted a saját gyereked ritmusát. Figyeld inkább őt saját magához képest! Tegnaphoz képest mi lett egy picit könnyebb? Mi ismétlődik? Mi okoz nehézséget? Mi segít neki? Ezekből sokkal pontosabb képet kapsz.
Mikor érdemes lassítani a folyamaton?
A fokozatosság nemcsak azt jelenti, hogy a beszoktatás elején rövidebbek a napok. Azt is jelenti, hogy a felnőttek figyelnek, és ha kell, módosítanak. Nem minden lassítás kudarc. Sőt, sokszor éppen a lassítás védi meg a folyamatot attól, hogy túl nagy stressz legyen belőle.
Érdemes lassítani, ha a gyerek nagyon hosszú ideig vigasztalhatatlan marad és nem tud kapcsolódni a kisgyermeknevelőhöz. Ha az elválás után nemcsak sír, hanem pánikszerűen kétségbeesik, nem fogad el semmilyen megnyugtatást, és ez több napon át változatlanul ismétlődik, akkor lehet, hogy több jelenléttel, rövidebb különléttel vagy finomabb átadással kell próbálkozni.
Fontos jel az is, ha a gyerek tartósan nem eszik, nem iszik, nem pihen és nem csak az első napok átmeneti nehézségéről van szó. Az étkezés és alvás érzékeny jelzők. Nem kell azonnal megijedni, ha az első napokban kevesebbet eszik vagy rövidebbet alszik, de ha ez hosszabban fennáll, érdemes közösen átgondolni a helyzetet.
A lassítás azt is jelentheti, hogy egy ideig nem növelitek tovább a bent töltött időt, vagy hogy az ottalvást későbbre teszitek. Vagy hogy a búcsúrutinon változtattok. Vagy hogy több információt adsz a kisgyermeknevelőnek arról, mi nyugtatja meg otthon. Nem mindig kell mindent újrakezdeni. Sokszor elég egy apró finomhangolás.
Fontos, hogy a lassításról ne egyedül dönts pánikból és ne is hagyd teljesen figyelmen kívül a belső jelzéseidet! Beszélj a kisgyermeknevelővel! Kérdezd meg, pontosan mi történik a sírás után, mennyi idő alatt nyugszik meg, mivel lehet vigasztalni, vannak-e jó pillanatai, hogyan reagál az evésre, alvásra, játékra. A döntéshez részletes kép kell, nem csak a reggeli sírás emléke.
A lassítás nem a gyerek gyengeségét jelenti, hanem az alkalmazkodás tiszteletét. Vannak gyerekek, akik gyorsabban építenek hidat az új környezet felé, másoknak több deszkára van szükségük ugyanahhoz a hídhoz. A cél nem az, hogy minél hamarabb átérjenek, hanem az, hogy ne zuhanjanak közben túl nagy bizonytalanságba.
Mikor érdemes segítséget kérni, és kitől lehet támogatást kapni?
A legtöbb beszoktatási nehézség fokozatosan enyhül, ha a gyerek megfelelő támogatást kap, a kisgyermeknevelővel épül a kapcsolat, és a család is tud türelmesen jelen lenni. Vannak azonban helyzetek, amikor érdemes segítséget kérni. Nem azért, mert baj van veletek, hanem azért, mert a túl nagy terhet nem kell egyedül cipelni.
Érdemes jelezni és egyeztetni a bölcsődével, ha a gyerek több hét után is egész nap vigasztalhatatlan, nem csak a búcsúnál sír, hanem tartósan nem tud megnyugodni. Ha teljesen elutasítja a kisgyermeknevelő közelségét, nem fogad el vigaszt, nem kapcsolódik semmilyen tevékenységhez, és a napjai nagy része szenvedéssel telik, akkor alaposabban meg kell nézni, mire van szüksége.
Akkor is kérj segítséget, ha a gyerek tartósan nem eszik, nem iszik, nem alszik a bölcsődében, vagy otthon erős, hosszan fennálló változásokat látsz. Például jelentős alvásromlást, erős szorongást, gyakori testi panaszokat, tartósan szétesett viselkedést, vagy olyan fokú elutasítást, amely nem enyhül a fokozatosság mellett sem.
Elsőként általában a kisgyermeknevelővel érdemes beszélni. Kérj konkrét visszajelzést! Ne csak azt, hogy „sírt” vagy „nem sírt”, hanem azt is, mikor sírt, mennyi ideig, mire nyugodott meg, mit fogadott el, volt-e jobb pillanata. A bölcsődevezető, védőnő, gyermekorvos vagy gyermekpszichológus bevonása akkor lehet hasznos, ha a helyzet tartósan nehéz, vagy ha a család és az intézmény közösen sem talál működő irányt.
Külön figyelmet érdemelnek azok a gyerekek, akik korábban nehéz szeparációs tapasztalatokat éltek át, koraszülöttek voltak, fejlődési eltérésük van, érzékszervi érzékenységgel küzdenek, vagy több nagy változás egyszerre történik az életükben. Ilyenkor nem biztos, hogy az átlagos beszoktatási tempó lesz megfelelő. Személyre szabottabb megközelítésre lehet szükség.
A segítségkérés nem azt jelenti, hogy fel kell adni a bölcsődét. Sokszor éppen azt jelenti, hogy megkeressük azt az utat, amelyen a gyerek kisebb stresszel tud alkalmazkodni. Lehet, hogy változik a búcsú. Lehet, hogy módosul a nap hossza. Lehet, hogy másik kisgyermeknevelői kapcsolódási mód segít. Lehet, hogy otthon kell több kiszámíthatóság. A lényeg, hogy ne maradjatok egyedül a nehézséggel.
Kapcsolódó cikkem: Miért sír a gyerek a bölcsődében és mit üzen ezzel valójában?
Hogyan segítheted a folyamatot otthon a beszoktatás heteiben?
A beszoktatás nem csak a bölcsőde ajtajában történik. Otthon is sok mindent tehetsz azért, hogy a gyerek idegrendszere könnyebben alkalmazkodjon. Nem bonyolult fejlesztő feladatokra gondolok, hanem hétköznapi, ismétlődő, biztonságot adó szokásokra.
Az egyik legfontosabb a kiszámítható reggeli rutin. Ha minden reggel kapkodás, keresgélés, feszültség és sietség van, akkor a bölcsőde előtti idő már eleve emelkedett stresszben telik. Próbáljátok este előkészíteni a ruhát, táskát, váltóholmikat, kedvenc tárgyat! Reggel legyen minél kevesebb vita és döntés. A kisgyereknek sokat segít, ha a reggelnek ismert sorrendje van.
Használhattok rövid, ismétlődő mondatokat. Például: „Reggel bölcsibe megyünk, te játszol, én dolgozom, és alvás után jövök érted.” Ezt nem kell hosszú magyarázattá nyújtani. A gyerekeknek gyakran az egyszerű, újra és újra hallott mondatok adnak biztonságot. A túl sok magyarázat néha inkább feszültséget kelt, mert azt üzeni, hogy a felnőtt is bizonytalan.
Játékban is feldolgozhatjátok a bölcsődét. A maci bölcsibe megy, anya maci elköszön, a gondozó maci megvigasztalja, aztán anya visszajön. Ha a gyerek a játékban síró macit játszik, ne javítsd ki! Ez lehet az ő módja arra, hogy megmutassa, mi zajlik benne. Te hozzáadhatod a biztonságos befejezést: „Maci sír, mert hiányzik neki anya. A néni vele van. Anya visszajön.”
Az átmeneti tárgy sok gyereknek segít. Egy plüss, rongyi, kis kendő vagy családi fotó hidat képezhet az otthon és a bölcsőde között, ha az intézmény szabályai ezt engedik. Ez nem akadályozza az önállóságot. Inkább segít abban, hogy a gyerek ne érezze teljesen hirtelennek az átmenetet.
A beszoktatás heteiben otthon érdemes több pihenőt és kevesebb extra programot tervezni. A bölcsőde önmagában is sok új inger. Nem biztos, hogy ilyenkor délután még játszóház, vendégség, bevásárlóközpont vagy nagy családi program kell. Sok gyereknek egyszerű, csendes újrakapcsolódásra van szüksége. Ölelésre, szabad játékra, együtt üldögélésre, egy lassabb fürdésre, korábbi lefekvésre.
És talán a legfontosabb: ne csak azt nézd, mit kell még elérni. Vedd észre az apró haladást! Ma már megfogta a nevelő kezét. Ma már ivott pár kortyot. Ma már megnézte a kisautót. Ma már csak öt percig sírt. Ma már délután mosolygott egy pillanatra, amikor meséltél neki. Ezek az apróságok építik fel azt a belső mondatot benne, hogy a bölcsőde nehéz is lehet, de nem veszélyes.
Leave A Response