Egy percig sincs el nélkülem a baba: Mit tegyek?

Ha a 2 hetes baba csak kézben tartva nem sír, az 5 hónapost folyton szórakoztatni kell, az 1 éves meg állandóan anya nyomában van és sír, ha nem engedjük meg neki, a szülő kétségbeesve keresi a megoldásokat és a válaszokat: Mi a gond a gyerekkel? Hiszen a szomszéd 2 hetese egész nap alszik, az ismerős anyuka 5 hónaposa simán eljátszik magában, a sógornő 1 évese meg napokig elvan a mamánál is, nem hiányzik neki anya. Elrontottál volna valamit?

A legtöbben nem értik, miért is anyás a baba, mi a célja ennek, mint ahogyan azt sem tudják, hogyan lehet megfelelően együttélni ezzel a helyzettel. Mert a lényeg pont az, hogy nem leszoktatni kell róla a gyereket, mint azt sokan gondolják, hanem az, hogy együtt kell élni vele, amíg a kicsi ki nem növi és közben ügyelni arra, hogy ne alakítsunk ki olyan szokásokat, amik később elviselhetetlenné vagy kivitelezhetetlenné válnak (míg a 4 hetes babát lehet karban hintáztatni, amíg meg nem nyugszik, addig a 10 kilós 1 évest már nem, a hintában altatás is csak addig tűnik jó ötletnek, amíg a baba teljesen ki nem növi a hintát stb.)

Az újszülöttnél természetes

Születése után a baba még nagyjából 6 hónapig úgy gondolja, hogy „odabent van”, nem érzi jól magát, ha nincs testközelben. Számára ez a túléléshez szükséges: magában, egyedül még nem lenne életképes, ezért az ösztönei azt súgják, ha nincs ott vele valaki, akkor veszélyben van.
Kezdetben néhány baba torkaszakadtából üvölt, ha leteszik, mások csendben elnézelődnek és csak néha kívánkoznak ölbe. A sürgetés, az „önállóság”, a „maradjon el egy kicsit az ágyban egyedül” erőltetése csak ront a helyzeten.

Amivel segíthetsz ilyenkor a babának:

– Szopizzon annyit, amennyit szeretne és akkor, amikor csak szeretne, legyél vele nagyon türelmes ebben! Ha kivárod, amíg megeszi a maga adagját, akkor is, ha közben be-be alszik (ilyenkor felveheted büfizni, ettől általában megébred és utána újra szopizni kezd), akkor sokkal nyugodtabb lesz, mintha 20 perc után leveszed és cipeléssel, ringatással próbálod megnyugtatni. El kell fogadni, hogy az első hetekben az idő nagy részében szoptatni fogsz, ha megteszed ezt a babádért, 4-6 hetes korra lesz egy jól evő, jól gyarapodó, ügyesen és egyre gyorsabban szopizó és egyre nyugodtabb babád, aki már megtanulta, hogy számíthat a világra, biztonságban van, ezért egyre kevesebbet sír majd.

– Sok baba jobban érzi magát az anyaméhhez hasonló helyzetekben: bölcsőben vagy mózeskosárban, ahol szűkebb a hely, félig besötétített szobában, ahol kevesebb inger éri, zúgó, sisegő hangok közelségében (pl. tengerzúgás, háztartási gépek zúgása) és hordozókendőben. Jó segítséget nyújthat altatáshoz a laza pólyázás is (a hanyattfekve altatott baba így nem tud csapkodni a kezével, ami megijeszti őt és emiatt megnehezítheti az alvást) vagy a rugalmas pólya is (pl. MinimoBaby), ami nem szoros pólya, amiben mozdulni sem tud a baba (ennek lehetnek veszélyei), hanem gyakorlatilag egy kényelmes pamut hálózsák, amiben a baba nem tudja kidugni a karjait és csapkodni velük, mégsincs szorosan bepólyálva.

– Nem kell a babát mindig szórakoztatni. Kezdettől úgy szervezd az életet, hogy amikor a baba felébredt, evett, büfizett és éppen jó kedve van, akkor tedd le játszani, nézelődni és te menj a dolgodra. Az első időben persze ez csak rövid idő lesz, idővel elunja majd magát és jelzi majd, hogy hiányzol neki, ilyenkor azonban ne vedd fel azonnal, inkább te ülj oda mellé, játssz vele kicsit, beszélgess vele és amikor már megnyugodott, megint menj ki egy kicsit.

– Ha már nagyon unatkozik, de neked még dolgod lenne, vidd magaddal kendőben vagy hordozóban, beszélgess hozzá, amíg végzed a házimunkát! A baba számára a mindennapi tevékenységeink is érdekesek, nem csak az, amikor játszol vele.

Az az igazság, hogy az első hónapokban nem csak ő nincs el nélküled, hanem te sem vagy el nélküle 🙂 Az anyai ösztönök ugyanis ilyenkor folyamatosan azon dolgoznak, hogy maradj a babád mellett. Ezt érzékelheted is, amikor olyan gondolataid vannak, hogy „mi lenne a babámmal, ha most a fejemre esne a tégla?”. Sokan elkezdenek rutinszerűen extrém lassan vezetni, nehogy valami bajuk essék, mások szélsőségesen aggódnak a babájuk miatt, apróságokat is elkezdenek felfújni. Ezek mind természetes velejárói a szülés utáni első 6 hónapnak.

4 hónapos kortól

Ebben a korban elkezd kinyílni a világ a baba előtt. Egyre jobbak az érzékszervei, ezért olyan zajokat és észrevesz, amiket eddig korábban sosem. Aztán elkezd jönni-menni a lakásban. Kezdetben csak forogva, lassan kúszva, később mászva és járva.
Ez nagyon izgalmas tapasztalás a számára, imádja felfedezni a világot, ugyanakkor fél is tőle.
Megrémül attól, hogy ha anya kimegy a szobából, akkor teljesen eltűnik. Sírni kezd.
Ilyenkor te visszaszaladsz felveszed, aztán meghallgatod az okos ismerősök tanácsait arról, hogy felkapattad a gyereket és azért csinálja ezt, mert mindig felvetted.

Nem azért.

Azért csinálja, mert így jelzi az ijedtségét, hogy anya, aki számára a biztonság fő forrása, esetleg el is tűnhet és akkor vége a világnak (az ő világnézete jelenleg erre az egyetlen személyre korlátozódik).

Mit lehet tenni?

Játsszatok kukucskát! Nem véletlen, hogy ezt a játékot ebben a korban ennyire élvezik a babák, hiszen ebből tanulják meg, hogy attól, hogy valamit nem látnak (pl. az arcodat), az attól még megvan.

– Ha kimész a szobából, folyamatosan beszélj hozzá, így idővel rájön arra, hogy bár téged nem lát, a hangod még megvan, tehát nem tűntél el.

– Ha sír és visszamész hozzá, ne vedd fel, hanem ülj le mellé és úgy nyugtasd meg, így nem fogja összekötni a vigasztalást a felvétellel és cipeléssel, mégis segítséget kapott és nem hagytad magára.

– Ha nagyon nyugtalan, tedd kendőbe vagy vedd kézbe és végezd tovább a házimunkádat (ha megnyugodott, magad mellé ültetheted hordozóban, vagy ha már nagyobb, akkor etetőszékben), így nem szokik hozzá, hogy ha sír, akkor anya rögtön jön és szórakoztatja, mégis segítséget kapott.

– Minden babának vannak extrán nyűgös, sírós napjai (a fogzás, a frontok, betegség – sok minden okozhatja). Ilyenkor legyél türelmes vele, ha nem lázas, menjetek ki a szabad levegőre! Nincs rosszabb, mint egész nap a lakásban szenvedni és találgatni, mi lehet a gond, a jó levegő még nyűgösebb napokon is segíthet kizökkenni és jobb kedvre derülni. A hordozókendő ilyenkor is csodákat tehet. Ha a baba már szépen tartja magát elölhordozás helyett kötheted a csípődre vagy a hátadra is.

Ebben a korban gyakran merül fel az a kérdés is, hogy a szeparációs szorongás miatt nem alszik? A válasz kétrétű. Éjszakai ébredéseket biztosan nem okoz a szeparációs szorongás önmagában, azonban a nehéz visszaalvást, azt, hogy csak anyával tud visszaaludni a kicsi, már igen.
A nehéz esti elválásnak valóban lehet az okozója a szeparációs szorongás: nehéz elengedni anyát.
Gyakran pont az a gond, hogy nappal a szőnyeg alá söpörtük a kicsi ragaszkodását, jelzéseit, ezért este próbálkozik meg jelezni az érzelmeit számunkra. Éppen ezért a megoldást sem este, lefekvéskor kell megtalálni, hanem nappal, az összes többi olyan helyzetben, amikor a kicsi minket igényelne, akkor kell ottlennünk vele, felvenni, foglalkozni vele, biztosítani a szeretetünkről, komolyan venni az érzelmeit, így estére már csillapodik rajta a nyomás és ritkulnak az időhúzási kísérletek.

Amikor mindenhova követ…

A mamakacsa totyog be a tóba, a kiskacsái követik. Az cicamama megy elől, a kiscicák utána. A természet rendje az, hogy a helyváltoztatásra képes kicsik követik a nagyokat és tanulnak tőlük. A gyermeked is elér majd ebbe az időszakba. Ha ellenállsz neki, ha le akarod szoktatni róla, attól megijed a kicsi és még jobban fog ragaszkodni. Ha engeded neki, egyre távolabb mer eltávolodni tőled.

A totyogónak még nincs önbizalma (bátorsága és vakmerő próbálkozásai vannak, amelyek önbizalomnak tűnhetnek, de ezeket vagy annak a biztos tudatában teszi, hogy anya úgyis ott van a háttérben és megvédi majd, ha kell vagy azért, mert a kíváncsisága nagyobb, mint a félelemérzete). A totyogónak anya-bizalma van. Hátranéz, felméri az arckifejezéseden, hogy megtehet-e valamit. Kíváncsi a reakcióidra. Bár néha úgy tűnik, túl bátran, túl messzire szalad, de valójában pont annyira megy messzire, amennyit az eddigi tapasztalatai alapján még biztonságosnak vél. Szüksége van az iránymutatásodra és a támaszodra, mint ahogyan a mintádra, a példamutatásodra is.

A nyomodban járva sok mindent elsajátít (még azt is, hogy mi az a vécé, mit csinálunk ott és mire való – igen, ez a rész kellemetlen, de fontos oktatási célt szolgál :)), valódi tapasztalatokra tesz szert arról, mire képes magától és mire nem, mi biztonságos és mi nem és pont attól lesz egyre önállóbb, erre az alapra építve alakul ki a valódi önismerete és önbizalma.

Hogyan legyél hiteles szülő és oldd meg a nevelési problémákat? Hogyan vond be mindebbe a párodat is? Válaszok itt >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

42 Comments

  • Dóri

    2017. augusztus 19. szombat

    Kedves Àgi!

    Egy olyan kérdéssel szeretnék Hozzád fordulni, hogy a Kislányom 5 hónapos és többször előfordult az utóbbi időben, hogy mikor el kellett jönnöm otthonról akár csak egy órára is, mástól nem fogadott el ételt, és elaltatni sem tudta más, hevesen sírt, és ahogy haza értem csak nálam nyugodott meg, és egyből evett is.(Sajnos már csak tápszert kap, így ezt elvileg könnyen oda tudná adni más is)
    Természetesen a legtöbbet én vagyok vele egész nap, de este munka után az Apukáját is látja és nagy mosollyal, sikongatva fogadja. Ezért volt meglepő mikor az Apukájától sem fogadta el az ételt.
    Fog ez változni idővel? Vagy mi a teendő ilyenkor? Sajnos nagyszülők is más városban laknak, így tényleg egész nap csak én vagyok vele, és nincs hozzászokva, a nagy családi jövetelekhez.
    Köszönöm szépen a válaszodat!

    • Vida Ágnes

      2017. szeptember 10. vasárnap

      Ez nem probléma, egyszerűen csak szoknia kell még, hogy néha más is vigyáz rá. Apával csak este találkozik, de olyan te is ott vagy, ezért az más helyzet, mintha nincs ott anya. Minél gyakrabban (akár heti több alkalommal is) találkozik ilyen helyzettel, annál gyorsabban megszokja majd. Lehet néha olyat is csinálni, hogy este, amikor Apa elmegy, te elmész egy kis időre valahova (pl. sportolni vagy vásárolni), vagy hétvégén elmész 1-1 órára mondjuk heti 1-2 alkalommal, így van idejük összeszokni.

  • Brigitta

    2017. augusztus 06. vasárnap

    Kedves Agi! Ketsegbeestem, 20 honapos fiam abszolut jol fejlodott, ami aggaszt: nem beszel csak par szot az o nyelven, nem koszon keresre, nem mindig reagal a nevere, nem mutattja a testreszeit, nem iszik onalloan ideadja az uveget, h en adjam. Tudom, autizmusra utalo jelek! Voltunk pszihologusnal o kizarta, a pszihiater csak utalo jeleket talal. Nem lehet, h csak kenyelmes? Mindig ki volt szolgalva. Elore koszonom valaszod

    • Vida Ágnes

      2017. szeptember 10. vasárnap

      Ezek lehetnek autisztikus jelek is, de az is lehet, hogy csak az átlagosnál kicsit kevésbé szociális a kisfiad. Mindenképpen érdemes lenne jobban utánajárni a dolognak és megadni neki a szükséges fejlesztést, mert minél hamarabb kap segítséget annál hamarabb lehet megoldani a gondokat.

  • Anikó

    2017. augusztus 05. szombat

    Kedves Ági!A kisfiam lassan 6 hónapos.Mikor még pici volt, Néha megtörtént,hogy ha letettük (hintába vagy ágyra),elaludt egyedül.Ha autóba ültünk,azonnal elaludt,vagy meg tudtam még nyugtatni/el tudtam altatni úgy,h takaróba tettem,és magamhoz szorítva elringattam(sokat sírt első 3 hónapban,pocija is fájt).egy idő után viszont már nem aludt el,egyedül,az autóban is egyre ritkábban,és csak cumival, pár hete pedig a karomban sem tudom altatni,vagy csak nagyon nehezen,mert ordít,pedig álmos,mikor magamhoz ölelem,először hozzám bújik,csukódik le a szeme,majd pár mp múlva,mint akinek bevillan,h altatják,elkezdi feszíteni magát,és ordít,míg nem tartom függőlegesen,h ő kifele nézzen.csak ebben a pozícióban nyugszik meg.Lassan nem tudom,h altassam,ha leteszem,hiába vagyok mellette és simogatom,sír,míg fel nem veszem,hason nem hajlandó aludni,próbáltam,h felveszem,megnyugtatom és visszateszem,de ahogy érzi,h kezdem letenni,sír megint(nagyon erősen tud ordítani,idegileg kikészít egy idő után).nem tudom,mit próbálhatnék még,h segítsek neki elaludni?a folytonos ringatás sem megoldás hosszú távon,mert már most sem kicsi(majdnem 8kg).van,h elalszik szopizás közben,de ritkábban.elnézést,h hosszú lett,köszönöm a választ!

    • Vida Ágnes

      2017. augusztus 07. hétfő

      Az a gond, hogy míg korábban nem vett észre annyi mindent a baba a világból, fél éves kor körül már sokkal élénkebben észlel mindent és jobban is érdekli, ezért altatáskor nem tud olyan könnyen ellazulni, mint eddig. Segíthet, ha besötétítesz, fehér zajt kapcsolsz (pl. ventillátor), aminek a zúgása segít az ellazulásban és türelmesen minden alkalommal ugyanúgy altatod, hogy kialakuljon a rutin, ami később segít neki majd ellazulni. Nem baj, ha elsőre nem alszik el azonnal, ebben a korban ez nehezebben, lassabban megy, akár egy óra is eltelhet első alkalommal, mire el tud aludni a baba az új módon, de ha minden alkalommal ugyanúgy történik, megszokja majd.

      Emellett az is lehet, hogy már nem a megszokott időpontokban álmosodik el, hanem kicsit később, ezért szeretne inkább kézben nézelődni kifelé fordítva. Próbáld meg, hogy először így veszed fel, sétálgatsz vele, beszélgetsz hozzá és amikor már így is nagyon álmos, akkor teszed le a kiságyába aludni.

  • Nagy Barbara

    2017. május 09. kedd

    Kedves Àgi segítségedet szeretnèm kèrni. A kislànyom 5 hónapos ès csecsemőként termèszetessen mindìg felkaptam amint csak sìrt egy picit első baba ès gondoltam ez így helyes. Most azonban olyan mintha „hiszti” rohamai lennènek szinte egész nap csak cipelnem kell mert nincs el kb 15 percet maximum a szèkèbe jàtszószőnyegen ès utánna megint cipelnem kell. Ökölbe mindkèt keze elvörösödik ès hangokal is nemnemnem utànna èttelen üvöltéssben tör ki ha nem azonnal kapom fel. Sajnos semmit sem tudok tőlle csinàlni. Tudnàl valami hasznos tanàcsot adni hogy esetleg mivel lehetne kicsit le kötni mert hiába próbàlok ojankor jàtszani vele ènekelek beszélek neki semmi sem segìt ès ha felveszem ilyen àllapotban akkor csìp ahol csak tud. Egy ilyen kisbaba tud egyàltalàn „hisztizni” bàrmien jó tanàcsot szívessen fogadok mert elèg nehéz így vele az éjszakàt csodàllatossan végig alussza csak egyszer kel fel enni ès a főzelékeket is màr imàdja a súlya is rendben 7 és fél kg kis duci kiràlylànyom:) de ami mèg probléma lehet hogy nappal nem akar aludni kb 3 szor alszik 15 percet ès kèssz lehet hogy fàradt lenne? De sajnos ha le szeretnék vele feküdni hogy aludjunk és nem ő bújik hozzàm hogy szeretne aludni akkor hami és utànna megint csak sír amìg fel nem kelünk. Amúgy tündèri mosolygós baba. Nagyon szèpen köszönöm elörre is a segítsèget! Ne haragudj ha picit hosszúra sikeredet csak szeretném hogy àtlàsd hogy esetleg mi lehet a probléma. Szèp Estét kìvànok! 😘 Üdvözlettel: Nagy Barbara.

    • Vida Ágnes

      2017. május 14. vasárnap

      Ebben a korban még nincs hiszti. Viszont most kezdődik a szeparációs szorongás, a kicsi fél, ha nem vagy ott vele, ezért ha nem lát, sírdogál, mert ő még nem tudja, hogy ilyenkor anya nem tűnt el, hanem megvan még. Emellett unatkozik is kicsit, hamar elunja már a korábbi tevékenységeit. Itt írtam ennek a problémának a megoldásáról: http://www.kismamablog.hu/mozgasfejlodes/mozgasfejlodes-unatkozo-felevesek

  • Zsuzsa

    2017. április 11. kedd

    Kedves Ági!

    Sokat olvasom tanácsaidat ès igyekszem alkalmazni őket, de már nem tudom mitévő legyek. Egy hónapos kisfiam egyre kevesebbet alszik nappal,emellett pedig vigasztalhatatlanul sír, szinte ordít, csak cicin nyugszik meg, nem elég, ha ölbe veszem, vigasztalom, dédelgetem. Ringatás, éneklés, fehér zajok, mindenféle pozíciók és egyéb praktikák hatására ha nagy nehezen elalszik, 20-30 perc, vagy akár kevesebb után is megébred és azonnal sir. Próbáltam kialakítani a napirendjét, sikertelenül, a játék csak rövid ideig foglalja le, eleinte elvezi, azutan egyik pillanatról a másikra elkeseredik és idegesen püföli a játékokat, mintha el akarná zavarni őket. Hasra sem tudom fektetni, mert elkezd kínlódva mocorogni és behergelődik, a büfizésnél ugyanígy. Az első hetekben szerette a sétát a kocsiban, mindig elaludt, most kis nézelődés után ott is sikítva sír. A hasikája szerintem csak este fáj, nappal nem tekergőzik, eddig rendben volt a széklete is, nagyokat rottyantott és pukizott mindig. Mivel kulfoldön élünk itt más cseppeket (Sab Simplex és Bigaia laktobacillus) írt fel az egyèbként magyarországi orvos, de igyekszem beszerezni a Gripe Watert is. Még az is aggaszt, hogy a sok szopizás ellenére gyakran tömködi az egész öklét a szájába, mintha borzasztó éhes lenne, vajon a tejem mennyiségével/zsírosságával lenne gond éstènyleg azert enne oranként, mert éhes? Ejszaka kétszer kelünk 2-3 és-5-6 kozott,7-8 ótátha alsik így, ez elèg lenne? Eddig este és éjjel kulönös módon magàtól elaludt, de egyre nyugtalanabb az álma, nyög, tekergőzik, sóhajt, nyöszörög,mostmár én altatom vissza.Egész nap csititgatom, de igy semmi másra nincs időm, energiám, nagyon sajnálom őt és szeretnék segíteni. Remélem, nincs vmi nagyobb baja és megoldható a helyzet, mert hosszú tavon tarthatatlan. A hordozóbantud egyedül ellazulni és többet aludni, de nem tudom, mennyit hagyhatom benne egy nap, nem árt meg, ha túl sokat van benne?

    Válaszodat, segítségedet előre is köszönöm

    • Vida Ágnes

      2017. április 27. csütörtök

      Valószínűleg növekedési ugrása van. Próbáld meg, hogy gyakran szoptatod, amikor csak kéri, így megnő a tejmennyiség és néhány nap után végetér a növekedési ugrás, utána már sokkal jobb lesz a helyzet. Mellette próbáld tartani a napirendet, de figyeld meg azt is, mikor álmosodik el igazán. Ha nagyon nem tud elaludni, de láthatóan álmos, nyugodtan teheted hordozóba az altatás idejére.

  • Szandra

    2017. április 11. kedd

    Kedves Ági!
    A kis 1 evesemmel elvalaszthatatlanok voltunk. Velem aludt velem ebredt 0/24ben. Imadjuk egymast. A kisteso uton volt, 3 hete bekerultem korhazba varatlanul es bent kellett maradnom idokozben a kishugi is megerkezett. Azt hittem a kicsikem majd hianyolni fog nagyon vagy sirni fog ertem amig bent vagyok de nem ez tortent. Elhidegult tolem. Foleg hogy latja a kicsit a kezemben raadasul csaszarral szultem ezert nem tudom olbe venni es megjobban azt erezheti hogy „magara hagytam”. Es teljesen kikeszit ez a helyzet. Ritkan odajon hozzam megolel, neha ram mosolyog neha azt szeretne hogy felvegyem de egyszeruen mashogy nez ram ellok magatol. Velem nem vigasztalodik csak apaval. El fog mulni ez az egesz? Mit tehetnek erte? Probalok kozeledni hozza de meg nem sok mindent ertem el 🙁 Vagy egyszeruen csak varjak? Nagyon nagyon faj ez az egesz nem tudom mit tegyek. Igazan halas lennek ha segitenel a tanacsoddal. Elore is koszonom a valaszt

    • Vida Ágnes

      2017. április 11. kedd

      Nem hidegült el, egyszerűen csak apához is kötődik és mivel most te nem tudsz vele annyit foglalkozni, belé kapaszkodik. Attól még hozzád is kötődik, téged is szeret, de átmenetileg most apa lett számára a támasz. Később, ha sokat foglalkozol vele, szeretgeted, megint szorosabb lesz a kapcsolatotok.

  • Krisztina

    2017. február 18. szombat

    Kedves Ági!
    10 hónapos kislányom nagyon anyás! Ez a korszaka kb. 4 hónapja kezdődött, mikor egy névnapra készülődve sógornőm felajánlotta, hogy míg mi sütünk, addig Ő átviszi magukhoz a Drágámat. Tudni kell, hogy napi szinten találkoztak előtte és nagyon szerették és most is nagyon szeretik egymást a sógornőmmel! Egy darabig el is volt, majd mennem kellett érte, annyira sírt. Onnantól kezdve leginkább csak én vagyok jó neki. Ha kimegyek a szobából sír utánam, ha visszamegyek rögtön jön oda, bújik. De érdekes, ha nem veszi észre, hogy kimentem, mert belemerül a játékba, mással is eljátszik! Akikkel ritkán találkozik nem foghatják, rögtön legörbül a szája, akikkel sűrűbben velük is először be kell melegednie, és utána el van velük.6 ember van aki bármikor foghatja, Apa, én, a szüleim, a sógornőm és a bátyám. Boldog baba, rengeteget dumál, de ha ott vagyok vele, akkor érzi magát a legjobban! Igaz, azóta szinte állandóan velem van, viszem magammal mindenhova. Ez normális? Ki fogja nőni ezt a bizalmatlanságot másokkal szemben? Mi az amin változtatnom kéne?
    Köszönöm a válaszát!

    • Vida Ágnes

      2017. február 27. hétfő

      Ezt a szeparációs szorongás okozza, ami természetes ebben a korban. A kicsi fél, hogy el fog veszíteni téged. Segíthet, ha sokat dédelgeted, babusgatod, ezzel visszaáll a bizalma és egyre barátkozóbb lesz másokkal szemben is.

  • Timi

    2017. január 26. csütörtök

    Kedves Ági!
    Az én kislányom 8 hónapos és nappal kétszer alszik de előfordul hogy csak egyszer ebéd után! Este fél 8 kor fürdünk utána már csak kis fénynél mesélünk fél 9 kor megeszi a tápszert és álltalában 9 órára már alszik! Viszont éjszaka nagyon sokszor ébred és van hogy eszik is előtte próbálom visszaaltatni de nem megy vagy ha vissza is alszik fél óra és már fent is van! Ez normális dolog? Neki nem kéne már végigaludnia az éjszakát? Elrontottam valamit? Valóban éhes lehet vagy csak „megszokásból” eszik? Mit tehetnék?
    Köszönöm válaszod!

    • Vida Ágnes

      2017. január 28. szombat

      8 hónaposan még nem várható el, hogy végigaludja az éjszakát a baba (az idegrendszer 2 éves korra érik meg erre). Megszokásból nem kel fel a baba éjszaka, általában a fogzás szokta okozni a gyakori ébredéseket ebben a korban, ezt kéne kezelni.

  • Lilla

    2017. január 24. kedd

    Szia Àgi!

    6 honapos a kisfiam, es eddig szerencsere minden rendben vele. Elkezdtünk mar pepeset enni, de a föszerep meg a szopizase. 2 hete kijött a 2 elsö also foga is. Ettöl kicsit nyügösebb is, de remelem ez hamarosan elmulik. Engem folyamatosan foglalkoztat ez a „sirni hagyas” dolog. En ezt nem tudom megtenni. Persze vannak olyan helyzetek, amikor nem tudok rögtön ugrani, de igyekszem, nem sirni hagyni a picit. Meg is kaptam mar, hogy elkenyeztettem. Ugyanis a kisfiam alig van el egyedül, szinte allandoan igenyli a tarsasagot ( nem feltetlenül engem, csak en vagyok a legtöbbet vele). Es persze azt is szinte követeli, hogy kezbe vegyük es maszkaljunk vele a lakasban. Ezt en fizikailag nem mindig birom, mert ha egy intenzivebb ejszakank volt, akkor egyszerüen nem birja a hatam. Van kendöm is, de abba altalaban csak akkor tudom berakni, ha almos, es akkor viszonylag gyorsan el is alszik. De ha ebren van, akkor rettenetesen akaratos. Ha lerakom jatszani es sir, csak ugy, hogy beszelek hozza, vagy simogatom, nem tudom megnyugtatni, csak ha felveszem. Tudok tenni valamit, hogy ne legyen ennyire akaratos? Vagy en rontottam el? Valaszodat elöre is köszönöm. Üdv, Lilla

    • Vida Ágnes

      2017. január 28. szombat

      Nem kényeztetted el és nem akaratos, egyszerűen csak nem érzi magát biztonságban, ha nem vagy ott vele. Ne mászkálj vele a lakásban, ha nem bírod. Játssz vele, aztán menj nyugodtan a dolgodra, adj neki új játékokat, amivel játszhat, ebben a korban ezzel max. 5-10 percet tudnak ellenni a babák, ennél több önálló játékot ne várj. Ha elunta, tedd át a lakás egy másik pontjára, hadd nézelődjön, játsszon ott is és így tovább (lehet minden szobában, helyiségben egy kis játszósarok 1-2 játékkal, játszószőnyeggel). Ha már nagyon unja magát, tedd hordozóba, legyen ott veled, amíg házimunkázol és beszélgess vele. Ha sír, nyugtasd meg, de utána tedd vissza, ne szórakoztasd egész nap!

  • Timi

    2017. január 17. kedd

    Kedves Ági!
    Elolvastam nagyjából az összes hozzászólást és választ, de nem találtam hasonló problémát, mint a miénk.
    6 és fél hetes a kisfiunk, majdnem 5kg (3,65kg a születési súlya) 3-3.5-4 óránként szopizik és 1 hete kezdtünk bevezetni egy rendet: éves-játszás-alvás..stb és este 7 és 8 között fürdetés (imádja), szopi és alvás. Előtte sajnos az történt, hogy 3 hetesen megkapott egy RSV nevű vírust és erősen náthás volt. Még most is az kicsit. Több napon keresztül csak úgy tudott aludni, hogy én a szoptatás karosszékben és ő a mellkasomom, mert vízszintes helyzetben mindig felébredt a bedugult órrától (tengerisós vízzel tisztítgattuk+orszi-porszi). Mivel most már jobban van, szeretnénk, ha újra a bölcsőben aludna, viszont ha csak letesszük őt, amikor fáradt, egy idő után olyan nagyon sír, hogy eláll a lélegzete is és tiszta vörös lesz a feje. Hiába beszélünk hozzá és ülünk mellette, nyugtatgatjuk, meg sem hallja a saját sírásától. Ilyenkor fel szoktam venni, hogy megnyugodjon, de még így is nehéz megnyugtatni. Ez a sírás akár 2 órán keresztül is eltarthat. Normális ez?
    Meddig lehet sírni hagyni a bölcsőben a célból, hogy megtanuljon egyedül elaludni?
    Válaszodat előre is nagyon köszönöm

    • Vida Ágnes

      2017. január 29. vasárnap

      Semennyit nem szabad sírni hagyni! Még csak néhány hetes, most testközelségre és türelemre van szüksége az elalváshoz. Teremts neki nyugodt környezetet, dédelgesd, legyen testközelben, így könnyebben el tud lazulni majd elalvás előtt!

  • Vera

    2017. január 17. kedd

    Kedves Ági!

    Nem igazán a fenti témához kapcsolódik a kérdésem, remélem nem gond, hogy itt kérdezek. Alvásproblémák vannak az 1 éves kislányommal. Nappal már jó ideje csak egyszer alszik, szinte mindig ugyanabban az időben alszik el. Előtte hintában énekelek neki, elbóbiskol, majd felveszem, ringatom, és szépen engedi magát berakni a kiságyba, alszik 1,5-2 órát. A gond az éjszakákkal van, már jó ideje. Este 7 után fürdetjük, aztán tápszer és 8 körül elalszik. Sajnos volt az utóbbi időben 1-2 hét amikor nem volt hajlandó enni és aludni, nevetgélve jött-ment, nem bírt magával és 9 előtt nem aludt el. Ezt most elhagyta szerencsére, de kétszer kel éjszaka (eddig is így volt), megkínálom, tápszerrel, vízzel, majd a karomban, egy párnán altatom. Van, hogy szépen elalszik, majd lerakom, de mostanában egyre gyakrabban nem alszik vissza, ez minimum 2 óra, tegnap 4 óráig tartott. Jól érzi magát nálam, úgy tűnik elaludt, persze mocorog kicsit, mint aki nem alszik mélyen, piszkálja a kezével a pizsamáját, hozzám bújik, ölelget, de nem engedi magát berakni a kiságyba. Ha átadom az apjának, nála ordít, ki akarja magát feszíteni a karjából, de nála végül kifárad és elalszik. Persze ekkor már órák óta ejtőzött rajtam. Mit tegyek, hogyan tudnám alvásra bírni, mert ez már szerintem neki sem egészséges? Vagy mit rontottam el? Mit tegyek, hogy pihenjen éjszaka, mert az, hogy én fáradt vagyok nem zavar annyira, mint ha ő nem piheni ki magát. Mostanában amúgy nagyon bújós, szeretgetős, ölelget, puszilgat, esetleg lehet összefüggés a nem alvás és ragaszkodás között?

    Vera

  • Veronika

    2017. január 16. hétfő

    Kedves Agi, nagyon koszonjuk a sok Jo cikket, otletet. A Te megkozelitesed es hozzaallasod a gyerkoc nevelesben nagyon hasonlo ahhoz amig mi is erzunk, igy nagyon Jo inspiralodni es megerositest nyerni az irasaidbol.
    Kisfiam karacsonykor volt egy eves, az alvas sosem volt nagy erossege, de miota nagyon anyas lett (3-4 here) az ugyahogy valahogy alvas is egyre rosszabb. Tegnap ejjel Fenn volt 1tol 5ig, hurcolni kellett, ha leultem volna sirt, ha atadtam volna az apukajanak kapalozott vissza hozzam. Igyekszem tamogatni, megadni mindent amit tudok, de fizikailag es mentalisan is faradok (Schussler sokkal igyekszem tamogatni magam). Olyan is sokszor van hogy elalszik rajtam, ahogy tennem le, Mar all is fel, nyujtja a karjat, sir, vegyem fel. Vagy hogy leteszem, alszik, 15-20 perc mulva nyoszorog,hirtelen riadtan sir, felveszem, elalszik, leteszem, 15-20 perc mulca riadtan sir es igy tovabb orakig…..
    Tv, cukor nincs nalunk, nagyon sokat vagyunk egyutt ketten es Harman, nincs tul stimulalva, Minden este harmasban mesekonyv nezegetessel fejezunk, aztan szopi. Csak delelott megyunk jatszohazba, tarsasaga, uj elmenyek is erik, nappal mar csak egyszer alszik koradelutan kb 1.5-2 orat….tanacsodat szeretnem kerni mit tegyunk, vagy csak probaljuk tul elni? Elore is koszonom.

    • Vida Ágnes

      2017. január 30. hétfő

      Ebben a korban ez gyakori, különösen akkor, ha mostanában tanul járni, mert ez nagyon megviseli a kicsiket lelkileg, ilyenkor átmenetileg anyásabbak lesznek. Huzavona helyett a legjobb megoldás talán, ha együtt alszotok, így legalább mindenki pihen és a hosszú éjszakai ébrenlétek is megszűnnek.

  • Marcsi

    2017. január 14. szombat

    Kedves Agi!
    Nagyon koszonom ezt a cikket, nagyon hasznos volt.
    A velemenyedre lennek kivancsi, hogy vajon a 3 honapos kislanyunk ha felvesszuk miert csak akkor nyugszik meg ha felallunk vele.
    Ha felsir, elobb odahajolok, beszelek hozza, hozzaerek, de ha ez sem nyugtatja meg, vagy nagyon hirtelen es elesen sirt fel, akkor felveszem. De ha en ulok az nem jo, csak allva jo. Ugyanez apaval.
    Azon agyaltunk, hogy talan a feny/ablak miatt jobban szereti ha magasabban van, de ha ulok akkor is kivalo ralatasa van.
    Altalaban meg tudjuk fejteni a logikajat, nagyon ugyes baba, de erre keptelenek vagyunk magyarazatot talalni.
    Koszonom 🙂

    • Vida Ágnes

      2017. január 14. szombat

      Ha állsz, jobban lát a baba, ezért ezt jobban szokták szeretni. Ha nyűgös és sokat kell tartani, prakikus venni egy hordozókendőt, mert akkor nem kell órákig tartani.

      • Marcsi

        2017. január 29. vasárnap

        Kedves Agi!
        Koszonom szepen 🙂
        Elkezdtem fekve masszirozni, hasra puszi, kukucs a hajjal, vagy a macskakkal jatszani latotavolsagban, es ritkabban kell felvenni mert erdekes es izgalmas haton-hason lenni 🙂
        A hasfajast igy sem lehet kibekkelni, de ez ilyen
        Megegyszer koszonom, a magyarazatod segitett

  • Kitti

    2017. január 05. csütörtök

    Kedves Ági,

    Fél éves múlt a Kisfiam, sosem volt az az igazán jó alvó baba, nappal háromszor alszik maximum fel órát, ha nagy szerencsém van a levegőn egyszer alszik egy órát. Az esti alvása kezdett szépen beállni, 6-9 órákat aludt köztünk, hajnalban ébredt csak meg, amikor éhes volt. Nagyon szépen tartottuk ezt kB 2 hétig, azóta viszont napközben is nagyon nehezen tudom elaltatni, már szopizik közben sem alszik el, este hordozóban elalszik, és minden alkalommal fél – 1 óra múlva megébred, van hogy 40 perc mire visszaaltatjuk, és éjszaka 1 óránál többet nem alszik egyszerre. Felébred, sir, es keresi a cicit, amin van hogy visszaalszik, van hogy azon sem, ha elringatni szeretném, akkor ahogy leteszem megébred. Át kellene szoktatnun a saját ágyába? Vagy mit tehetünk, hogy legalább 3 órát aludjon egyben az éjszaka?

    Köszönöm a válaszodat
    Kitti

    • Vida Ágnes

      2017. január 14. szombat

      Valószínűleg elkezdett jönni a foga azért alszik most ilyen nyugtalanul. Homeopátiás alkati szerekkel tudsz segíteni neki, hogy jobban aludjon, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz.

  • Szonja

    2017. január 03. kedd

    Kedves Ági!

    Az Én kislányom 16 honapos lesz most.
    A gondom pedig az h.az esti elalvás nagyon kínkeservesen megy.
    Megeszi a vacsit(tápszeres)és leszeretném tenni a kiságyába,ellenkezik,rajtam hajlandó elaludni.
    Éjszaka is többször felsír és ki kell vennem mert igényli a közelségemet.
    A férjemmel napközben elalszik viszont este nem mindig es van h.1-masfel orat is küldünk vele,éjszaka is.
    Mit csinálunk rosszul?
    Most volt nagyon beteg is.
    Meg annyira Anyás h.csak velem van el.
    Várom a segítő válaszokat!!!

    • Vida Ágnes

      2017. január 14. szombat

      Semmit nem csináltok rosszul. Most volt beteg, igényli a közelségeteket. Legyél vele türelmes és egy darabig egyszerűen altasd csak magad mellett, amíg nem kezd el jobban aludni. Utána újra meg lehet próbálni a saját ágyát.

    • Kitti

      2017. január 24. kedd

      Köszönöm szépen a válaszodat. Kipróbáltuk a Chamomillat és különböző géleket is, egyik sem segített. Egyszer már próbáltuk a Viburcol kúpot, akkor csak rosszabb lett tőle, viszont most 4 hét nem alvás után, megint kipróbáltuk, és már első éjszaka 9kor elaludt, a szokásos fel óra múlvali ébredés megvolt, de 10 perc alatt visszaaludt, éjfél és 1 óra között ébredt szopizni, utána csak reggel fél 6 és 7 között kelt megint enni. Napközben is nyugodt volt, nem volt nyűgös. Most két napja nem adjuk neki, de megint 6-8 szor kelünk cicizni éjszaka. Nem szeretném, ha csak a kuppal tudni aludni. Lehet, hogy már lássa 5 hete nem bújik a fogacska, lent már van 2 fogunk, és továbbra is nyalzik és mindent a szájába vesz. Meddig adhatom Neki a kúpot anélkül, hogy rosszat tennék vele Neki?
      Nagyon köszönöm a válaszodat.

  • Adriana

    2017. január 03. kedd

    Kedves Agnes,

    Kisfiam 3 honapos lesz holnap es eddig minden nagyobb gond nelkul elaludt egyedul nappal es ejjel is. Kb 4 napja nem akar nap kozben aludni, nagyon almos es faradt de harcol az alvas ellen, csak cicin alszik el de azt is csak 20 percre, aztan felebred. Nagyon sokat cicire keri magat de nem eszik mint inkabb jatszik vele. Ha levegon vagyunk, setalunk akkor is csak 30 percre alszik el. Ejjel sokszor felebred, szopizik egy kicsit aztan elalszik. Nem szeretnem arra szoktatni hogy csak cicin aludjon el, de ha almosan lefektetem akkor sir, nagyon ideges lesz es csam akkor nyugszik meg ha engedek.
    Kerem tanacsod.

    • Vida Ágnes

      2017. január 14. szombat

      Valószínűleg ez egy növekedési ugrás, amikor átmenetileg gyakrabban éhes a baba. Ilyenkor, ha napközben gyakrabban teszed mellre, jobban jóllakik, ettől megnő a tejmennyiség és az alvás is helyreáll. Emellett figyeld meg azt is, mikor álmos, lehet, hogy egy kicsit korábban próbálod elaltatni, mint ahogyan ő igazán álmos lenne (ebben a korban kb. 2 órát szoktak ébren lenni a babák két alvás között nyűgösködés nélkül, ebbe beleszámít az evés ideje is, de ha közben elaludt, akkor onnan újra kezdődik a 2 óra)

  • Gabyca0420

    2017. január 02. hétfő

    Kedves Agnes!
    Kétségbeesetten fordulok önhöz, a kisfiam folyton sír, még ölben is. Most 8 hetes, csak kint babakocsiban autoban vagy ölben alszik el, semmit nem tudok tőle csinálni. Rengeteget is van fent és akkor általában sír.. Hiába teszek be neki fehér zajt, susogok neki ez idő alatt persze ölben van, semmi nem jó. Eddig cicin megnyugodott, de már néha azon sem.. És nem gondolom h amúgy hasfajos mert nem húzza össze magát csak sír, és szinte az összes cseppet kipróbáltuk már (infacol. Espumisan, grape water,colief.. Még homeopátiat is, és semmi. 😢
    Mostanában van olyan h éjszaka nyugtalanul alszik mintha éber alvás lenne csak, olyankor lehet h valami olyat ettem vna?!
    De legfőképpen minket ez a folytonos vigasztalhatatlan sírás aggaszt!!
    Baj lehet, vagy mi a probléma vagy egyáltalán van probléma?? Kérem segítségét, kétségbeesett anyuka!!!!

    • Vida Ágnes

      2017. január 03. kedd

      Lehetséges, hogy nem azért van hasfájása, mert levegőt nyelt (a hasfájás elleni szerek ezen segítenek), hanem azért, mert az emésztése éretlen, ezért nehezen tud kakilni, a pukik bántják. Ilyenkor általában evésnél is néha meg-megáll a baba és próbál nyomni, utána pedig vígasztalhatatlanul sír. Erre még rátehet egy lapáttal, ha valami olyat ettél, ami bántja a pocakját. Ami segíthet:
      – ha ilyenkor hanyattfekteted az öledben a két térdét felhúzod a pocakjához és lassan kifelé körözteted,
      – ha elkezdesz odafigyelni arra, mit eszel, mi lehet az, ami bántja a pocakot. Nálunk a felvágottak és a füstölt húsok voltak a problémásak, mert azok fűszeresebbek, ahogy nem ettem ilyet, a babának sem fájt a hasa többet, de van, akinél a tej és a tejtermékek okoznak gondot vagy a paradicsom (illetve alap, hogy a puffasztó ételeket, mint amilyen a káposzta, bab, lencse stb. el kell hagyni)

      A hasfájáson túl az is lehet a gond, hogy a baba álmos, de mivel még nincs kialakult napirendje és az idegrendszere sem elég fejlett, nem tud ezzel a helyzettel mit kezdeni, ezért csak sír-sír álmosan. Segíthetsz neki azzal, ha elkezded a napokat a 4É módszer szerint szervezni. Itt írtam róla: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/4e-modszer

  • Pollák Dalma

    2017. január 01. vasárnap

    Kedves Ági!

    4 hetes kisfiammal kapcsolatban lenne kérdésem:
    nagyon aggódom mert a nappali alvásokkal gond van.
    felépred szopizik 20-40 percet…. utána büfi , majd pelenkacsere és már vagy a büfiztetésnél vagy a pelenkacsere végén kezdődik a nyűglődés , ordítás …. próbálnám lerakni hogy nézelődjön, legyen mellettem… de ordít… cumit se fogadja el… Semmi sem segít… kb. 45 percig ordít mire nagy nehezen megnyugtatom (szinte végig ölben van, ringatom, vagy csak leülök finoman magamhoz szorítom ) ekkor már a cumit is elfogadja … berakom a kiságyba hogy elaludjon, és ott egy órát még kínlódik: van hogy csukott szemmel mintha aludna, van hogy nyitott szemmel de tiszta erővel cumizik… sokszor azt hiszem elalszik ,, aztán kiköpi a cumit és sírni kezd, vissza kell tenni a szájába…. aztán pont kezdődik a következő szoptatás, és így megy egész nap…. tehát nem alszik…. éjszaka egyszer kel csak fel és szoptatás után rögtön mikor lerakom aludni vissza is alszik….
    kb. este 10-11-kor alszik el és hajnali 3-4 körül illetve reggel 7-8 körül ébred meg.
    Nappal viszont az etetés után mindig csak kínlódás és sírás van (1 óra kb, ráadásul többnyire ölben van mikor elkezdi, és az ölbenlét se nyugtatja meg….), utána pedig nagy nehezen 1 óra ébren cumizás,, nézelődés kiságyban vagy a hintájában…
    Próbálom minél tovább cicin hagyni, mert ha a végén leveszem mikor már csak „szórakizik” akkor hisztizne… így viszont sokszor bukik utána lehet túl sokat eszik és ezért nyűgös????

    Nagyon aggódom a kevés alvás miatt.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2017. január 03. kedd

      Azért nyűgös, mert még nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy álmos. Ilyenkor előjön a szopizási ösztön, ezzel nyugtatja magát, de a cumival nem tud igazán ellazulni, ezért húzódik ilyen sokáig a dolog. Ebben a korban a babák még nagyon felszínesen alszanak és csak rövideket, ezért ő így is kipiheni magát, csak te nem 🙂 Próbáld meg, hogy amikor elkezd nyűgösködni, akkor először cicit adsz neki, mert az anyatej is altató hatással bír, ettől gyorsabban elalszik majd, vagy ha ébren is marad utána, akkor is kicsit pihen a cicin. Segíthet az is, ha ilyenkor kendőbe teszed. Mivel ez a nyűgösség mindig pont etetés után 45 perccel jelentkezik, az is valószínű, hogy a hasa is fáj, mert ez ebben a korban kezdődik, ezért érdemes megpróbálkozni valamilyen hasfájásra való szerrel is (Infacol vagy Gripe Water)

  • Ella

    2016. december 31. szombat

    Kedves Ágnes!
    A kisfiam 23.án volt 2 hónapos.Nyugodt baba szépen fejlődik.Viszont az alvással problémák vannak.Nagyon keveset alszik főleg éjszaka nem akar,hajnal tájban elalszik délelőtött átalussza és még maximum 1 órácskát megszakítva.Ha fent van mosolyog nézelődik nem sír.Mit tehetnék hogy aludjon éjszaka is?Szoptatás közben altatok már az elejétől kezdve,eddig bevált de most valami felborult.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2017. január 03. kedd

      Úgy tűnik, elcsúszott a napirendje és délelőttre került az éjszaka. Ezen csak úgy tudsz változtatni, ha délelőtt elkezded felébreszteni és ilyenkor világosban alszik, kimentek a levegőre délelőtt és délután is kicsit (ez segít a szervezet cirkadián ritmusát beállítani azáltal, hogy „megmondja” neki, mikor van a nappali világosság). Estefelé viszont, amikor már elálmosodott, fokozatosan lekapcsolod a lámpákat, már a fürdés utáni pelenkázásnál is csak kislámpa ég, sötétben szoptatod meg. Nagyjából 3-4 nap, mire a szervezet „megtanulja”, mikor van a nappal és az éjszaka, addig neked kell felébresztened őt (nappal soha ne hagyd 3 óránál hosszabban aludni) és odafigyelned arra, hogy nappal mozgalmasabb legyen a környezete (nyugodtan zajongj a lakásban, nem kell lábujjhegyen járni, játssz vele, szórakoztasd), este és éjjel pedig nyugalmasabb.

  • Éva

    2016. december 29. csütörtök

    Kedves Ági!

    Nagyon elszomorodtam ma este… Azt mondta a majdnem 5 éves kisfiam, hogy este és idegen helyen egyedül érzi magát… Kötődően nevelgetem, pici baba kora óta este együtt alszunk el, mesélek neki, aztán énekelek. Hozzámbújva alszik el. Éjjel is együtt alszunk. A saját szobájában is aludt, de amikor velem akart, jöhetett. Az oviban is csak ebédig van, utána hazajövünk. Magától hagyta abba a szopizást, 3,5 éves korában. Sosem hagytam egyedül, magányosan sírni, se mással kiskorában, ha nem akarta… Mindig figyeltem rá, hogy ő távolodjon el, ne én… Ugyanakkor biztatom az önállóságra. Érzékeny kisfiú… Azt mondta, születése óta így érzi, és szomorú… De csak este, és ha nincs itthon. Mit rontottam el? Sajnos a születése után erős szorongásom volt, ami lassan múlt el… Még egy icipicit most is van, különösen alváskor. Engem magamra hagytak, sokat sírtam egyedül. (Van egy ikertesóm, anyu pedig egyedül volt a maga 70-es évekbeli elveivel… :)) Én ezek megoldásához segítséget kértem, és sokat feldolgoztam ebből. Most már nem érzem erősnek ezt az egészet. Lehet, hogy ő ezeket érzi érezte? Mit tegyek, hogy ne érezze??? Nagyon elkeseredtem… A legjobbat akarom neki, azt akartam, hogy ő sose érezze magát elveszetten magányosnak… Mégsem tudtam megvédeni ettől…? Köszönöm a választ!

    • Vida Ágnes

      2016. december 30. péntek

      Nem rontottál el semmit. A sötéttől való félelem óvodáskorban normális jelenség. Nem kell készpénznek venni azt, hogy ő mindig így érezte, ebben a korban a gyerekek még az érzelmek és a fantázia világában élnek és sok olyat mondanak, ami nem fedi le teljesen a valóságot, csak egy pillanatnyi érzést mond el vele. A félelem természetes, az ismeretlentől, a nem láthatótól fél a gyerek és az érzékeny gyerekek különösen sokat fantáziálnak, képzelnek el dolgokat, ez felerősítheti a félelmeket. Ha nem hagyod magára, megnyugtatod, amikor fél, azzal sokat segítesz neki. Illetve megközelítheted a dolgot játékosan is: ha legközelebb emlegeti ezt, mutass neki egy féleleműző „varázslatot”, amivel elővarázsolhatja anyát, amikor fél és egyedül érzi magát és elűzheti a félelmet 🙂

      • Éva

        2016. december 30. péntek

        Nagyon köszönöm! Megnyugtattál… ☺ Az ember lánya hajlamos a saját érzései miatt a legrosszabbat képzelni… Van még min dolgoznom! ☺ A félelemelűző varázslat nagyon tetszik! Az oviban biztos alkalmazzuk majd! A sötét nekem is eszembe jutott, mert teljesen sötétben alszunk el este. Lehúzott redőny, lámpa nincs. Hiába fekszem mellette, és megvárom, hogy elalszik, lehet, hogy furcsa neki. Bár ez már 3,5 éve így van… Lehet, hogy veszek egy icipici lámpát… Köszönöm még egyszer, és Boldog Új Évet Kívánok!