Hogyan szoktassam rá az önálló játékra a kisgyerekemet?

Természetes, hogy egy csecsemő még nem igazán játszik el önállóan, azonban azzal már nehezebb mit kezdeni, amikor a 2-3 éves gyerekünket sem lehet lekötni magában egy kis időre. Mit lehet tenni, hogy ne unatkozzon?

A csecsemők önálló játékának kialakulásáról korábban már írtam, azonban ahogyan egyre nagyobb lesz a baba, a szülők is egyre türelmetlenebbek: „Mikor játszik már el egyedül?”– kérdezik a megfáradt anyukák, akik az egész napos babázás, kisautózás, gyurmázás és házimunka közti szétaprózódás közepette olykor vágynának 10 percre, amit egy forró kávé és egy jó könyv társaságában tölthetnek el. Úgy gondolják, hogy azért 1-2 éves kor között már talán itt lenne az önálló elmélyült játék ideje. Közben aggódva figyelik gyermeküket, aki igenis igényli a közös játékot, semmi sem köti le néhány percnél tovább és amikor azt a 2-3 perces dolgot megunta rendületlenül anyát nyúzza valamiért. Miért van ez?

A legtöbb anyukának ilyenkor az is eszébe jut, vajon nem hiperaktív-e a ded, de ezúton szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy egy átlagos 1-2-3 éves napi aktivitása egy felnőtthez képest mindenképpen hiperaktivitásnak tűnik, ennek azonban nincs köze a „valódi” hiperaktivitásnak nevezett tünetegyütteshez (ennek fő tünete ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem az állandó jövés-menés és az elmélyült játék hiánya, hanem a céltalan mozgások, pl. lábrángatózás, ritmikus ütögetés kézzel). Egy 1-3 éves korú kisgyermek természetes igénye a felfedezés, a kutatás, keresés, egyik felfedeznivalótól a másikig rohangálás. Egy átlagos mai család lakása valóságos aranybánya egy ilyen korú totyogó számára, a sokféle tárgy, amivel körülvesszük magunkat, a rengeteg játék, amit otthon talál, túlságosan is ingergazdag környezet a számára, ez is okozza azt, hogy azt sem tudja a kicsi, hova kapjon.

De vannak más okok is:

– Kevés szabad levegőn, mozgással töltött idő: ebben a korban (1-2 éves kor között) praktikus okokból még sokan inkább babakocsival sétáltatják a kisgyereket, holott neki rengeteg szaladgálásra (ha már tud járni) lenne szüksége. Mégpedig szabadon. A séta kézenfogva, amikor a kicsi biztonsági okokból az esetek többségében nem mehet szabadon, nem igazán pótolja ezt. A legjobb, ha kerestek olyan védett helyeket (játszótér, park, kert stb.), ahol kedvére fedezheti fel a természetet, mozoghat, szaladgálhat, mászókázhat stb. Ha a napi séta pl. bevásárlás miatt babakocsival vagy kendővel történik, akkor is álljatok meg egy kicsit menet közben olyan helyen, ahol van lehetőség szabad mozgásra is. A legjobb, ha délelőtt és délután is több órát a szabadban tölthet és ha a séta, a mozgás a napirend része, így levezeti az energiáit és otthon már sokkal nyugodtabb lesz.

– Bátortalanság: néha jószándékból elkövetik az anyukák azt a hibát, hogy állandóan segítenek neki, megmutatják, mit hogyan kell csinálni, nem hagyják, hogy szabadon fedezzék fel a játékokat, hanem megmutatják, hogyan kell rendeltetésszeűen használni. Ettől a kisgyerek bátortalan lesz és amikor maga játszhatna a játékkal, akkor már nincs kedve felfedezni.

– Változatosság: manapság rengeteg játék kapható és ezért sok szülő úgy gondolja, a gyerekek játsszanak csak a játékokkal (hiszen azért vannak), a gyerek „dolga” a játék. Pedig a gyerekeknek sokkal inkább arra van szükségük hogy a mindennapokban használt használati tárgyakat a kezükbe foghassák, az általatok végzett tevékenységeket megismerhessék, segíthessenek benne. „Kötelező” játék helyett inkább vond be a főzésbe, mosásba, takarításba, kapjon ő is kis feladatokat, keverhessen, törölhessen, porszívozóhasson, mosogathasson, kertészkedhessen… Minél többféle tevékenységet ismer meg a világból, annál több saját tennivalót tud majd kitalálni magának is.

– Túl sok inger: sok családban állandóan megy a tévé, a számítógép, elől van az összes játék – ezzel a kisgyerek túltelítődik, feszült lesz és nem tud egy dologra koncentrálni. Ne feledd: a kevesebb több!
A legjobb taktika eltenni a megunt játékokat és pár hét után újra elővenni: nagy lesz az öröm, amikor az „új” játékok előkerülnek 🙂 De be szokott válni az is, ha más anyukákkal vetésforgóban cserélgetitek egymás között a játékokat.

– A mesenézés ördögi köre: a kicsiket nagyon jól leköti a mesenézés. Amíg nézi, addig nyugton van, ennek a szülők is örülnek, ezért szívesen leültetik a képernyő elé újra meg újra. Amikor nem ültetik a kicsi követeli. A szülők megpróbálják, hogy nem ültetik le, ajánlanak jó kis egyéb játékokat. De a kicsit ezek egyáltalán nem kötik le olyan hosszan, mint a tévé, ezért a szülők feladják és inkább megint betesznek neki egy mesét. Ez egy ördögi kör.
Tudni kell, hogy nem feltétlenül kell teljesen eltiltani a kicsit a mesenézéstől, de azt tudni kell, hogy ha babysitterként használjuk, annak mindenképpen következményei lesznek.

– Szeparációs szorongás: az anya elvesztésének lehetősége felülírja még a legerősebb kíváncsiságot is. A totyogókorban teljesen természetes, hogy vannak olyan napok, amikor a kicsi egész nap csak veled szeretne lenni. Ha ilyenkor mindenáron igyekszel távoltartani magadtól (pl. beteszel egy mesét, vitatkozol vele stb.), akkor még jobban akarja majd. Nem azért, hogy téged bosszantson, hanem azért, mert elveszíti a biztonságérzetét és, ha egy kisgyerek nem érzi biztonságban magát, nem tud vidáman játszani. Számára még Anya jelenti az önbizalmat, a biztonságot, ha nem érzi a megnyugtató jelenlétedet, nem fog játszani.

Később, amikor már elmúlt a „matrica-korszak”, akkor is előfordulhat, hogy amikor nehezebb időszakon megy keresztül, átmenetileg anyásabb és nem játszik el egyedül. Pl. amikor elkezdi az ovit, otthon nem biztos, hogy ugyanolyan aranyosan el fog játszani, mint addig, az is lehet, hogy folyton nyúzni fog, hogy játssz vele. Nem a játék miatt, hanem azért, mert együtt szeretne lenni veled, hiszen egész nap nem lehetett.

– Példa: a szülői példa ragadós – még a kitartás tekintetében is. Ha te is elmélyülten szoktál bíbelődni 1-1 téged érdeklő dologgal, ha nem szeretsz belefogni az új dolgokba, amíg az előzővel nem végeztél, azt a gyermeked is el fogja sajátítani tőled.

– Sok közös játék: a gyerek sok mindent megtanul tőled a közös játék során. Játékszabályokat betartani, elmélyülni egy-egy tevékenységben, de még a küzdőképességet, problémákhoz való hozzáállást, az életszemléletet is innen lesi el. A számodra unalmas tilitoli a szőnyegen, a babázás vagy az építőkockázás számára nem csak magáról a játékról vagy a játékszerekről szól, közben tőled is tanul: életet. Minél többet játszik veled, annál könnyebben el tud játszani magában is. Fontos, hogy ez a közös játék ne abból álljon, hogy ő játszik, te meg csak fél szemmel vagy ott, ha igazán odafigyelsz, vele vagy, akkor lesz értelme is a játéknak.

– Változatos tevékenységek: A játékipar gondoskodik róla, hogy azt higyjük, a kicsi csak a fejlesztő játéknak nevezett műanyag nyomogatós izéktől fejlődik. A kisgyermek számára azonban minden tanulás és minden játék. Vond be őt a házimunkába, gyűjtsetek érdekes köveket, leveleket, fákat, csigaházakat a szabadban, gyurmázzatok, pancsoljatok, sarazzatok! Minél változatosabb és érdekesebb tevékenységeket próbálhat ki a kicsi, annál jobban megismeri önmagát és a világot. Minél jobban megismeri önmagát és a világot, annál elmélyültebben tud játszani.

A gyermekek természetén is sok múlik.

A gyerekek különböző aktivitásszinttel születnek, ez veleszületett személyiségjellemző. Vannak olyan gyerekek, akik eleve szeretnek elmélyülni a játékban, akik nem igényelnek társaságot (sőt olyanok is, akik kifejezetten nyugalomra vágynak), és vannak olyanok, akik társaságkedvelőek, aktívak, igénylik a változatosságot. Ez utóbbi csoport mindig is igényelni fogja a közös játékokat, a barátokat, a társaságot, tőle nem szabad elvárni, hogy órákig legózgasson magában, vagy színezzen, viszont kiválóan érzi magát, ha áthívod a barátait és együtt játszhatnak.

Az egész napotok alkudozás, huzavona, nyafogás és hiszti? Vajon miért lehet ez? >>Válaszok itt