Egészséges fogápolás gyermekkorban: erre figyelj oda!

Az egészséges mosolyról szóló sorozat első részében azzal foglalkoztunk, mire kell odafigyelni a babák és kisgyermekek fogápolásával kapcsolatban, most a folytatásban azzal foglalkozunk, hogyan őrizzük meg a csillogó, egészséges fogakat óvodáskorban is.

A tejfogakat a maradandó fogakhoz hasonlóan naponta kétszer (reggel és este) kell megmosni. Már másfél éves korban elkezdhetünk kifejezetten kicsiknek való fluoridmentes fogkrémet használni. Sok kisgyerek az első időszakban inkább csak lenyalogatja ezt a fogkeféről, de nem kell aggódnunk, nem probléma, ha lenyeli. A fogkrém gyakran még vonzóbbá teszi a kicsik számára a fogmosást, ezért érdemes többfélét is kipróbálni. 3 éves kor után már fluoridos fogkrémet is használhatunk, azonban ügyeljünk rá, hogy egyszerre csak kicsit tegyünk a fogkefére, mert a kisgyerekek még nem tudják a habot hatékonyan kiköpni és sokat lenyelnek belőle.

A köpést is meg kell tanulnia a gyermekünknek. Ebben segíthet, ha játékosan tanítgatjuk őt ennek a technikájára. Pl. fürdéskor vagy medencézéskor megtaníthatjuk őt a vízbe levegőt fújni és bugyborékolni, de utánozhatjuk közösen a Tévé Macit is fogmosás közben, nagyokat kortyolva a vízből, a mosdóba köpve a vizet. Lehet olyat is játszani, hogy a mosdóba belerajzolunk zsírkrétával vagy kifejezetten csempére való krétával kis köröket és azokat kell eltalálni fogmosáskor.

Gyakran előfordul még a mai napig is az a tévhit, hogy a tejfogak nem számítanak, hiszen úgyis leváltják őket a maradandó fogak, ez azonban nem igaz. A lyukak és a fájdalom nem csak rossz kedvet okoz, hanem egyéb betegségek és gyulladások gócpontja is lehet, valamint a maradandó fogak egészségére is kihatással van.

Fontos tudni, hogy a szuvasodás fertőző és a nyállal terjed, egy elhanyagolt fog hozza magával a másikat és a baktériumok akár a mi szánkból is átterjedhetnek a gyermekre, tehát érdemes a saját fogaink egészségét is óvni, valamint ügyeljünk rá, hogy ne együnk egy evőeszközzel, ne igyunk ugyanabból a pohárból, amiből a kisgyerek.

Bár az óvodáskorú gyerekek már önállóan is egyre ügyesebben mosnak fogat, a hátsó részeket segíthetünk nekik mi tisztítani, valamint 4-5 éves kortól már érdemes megmutatni nekik a fogselyem használatát is. Léteznek speciális, színes, figurás fogköztisztítók kifejezetten gyerekek számára, ezekkel könnyebben tudják tisztítani a fogközöket. Ügyesebben és szívesebben végzik ezt a tevékenységet a gyerekek, ha közben a tükörben nézhetik magukat, ezért legyen olyan fellépő a fürdőben, ahonnan a kicsi láthatja magát fogmosás közben.

A szájhigiénia fontos része a rendszeres rágás (a kicsi kaphatja a korának megfelelő ropogós, nyers zöldségeket és gyümölcsöket) és segíthet a cukormentes rágógumi használata is, ami segít eltávolítani a fogakba ragadt ételmaradékokat és a nyáltermelés fokozása révén segíti a normál pH helyreállítását a szájban, megelőzve ezzel a fogszuvasodás kialakulását.

Ha a gyermekünk nem szívesen mos fogat vagy nincs türelme hozzá, segíthet az időmérős módszer vagy a fogmosós versike elmondása (erről az előző részben már szó volt), de bekapcsolhatunk egy kedvenc dalt is, amit közben meghallgathat. A plakkfestő tabletták is segíthetnek a helyes technika elsajátításában. Ezeket a gyermek elrágja, majd öblítés után a fogon megszínezi a lepedékes részeket, ezeket ezután könnyebb eltávolítani.

Minden gyermek megérdemli, hogy mosolyoghasson! Ha augusztus 23 és október 7. között vásárolsz Orbit termékeket, vásárlásod 1%-ával az Orbit az SOS Gyermekfalvaknak adományozza. Csaljunk mosolyt minél több gyermek arcára! Csatlakozz hozzánk és segíts te is! Részletek a gyermekmosoly.orbit.hu oldalon.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field