Lehet, hogy imádtad az elején – a kis test súlya, a puha lélegzete, az összebújás mind-mind csodás érzés. De ahogy telnek a hónapok, egyre többször érzed magad kimerültnek és tehetetlennek, mert ha letennéd, ha másként altatnád sír, nem akar elaludni, vagy ha le is teszed, pár perc múlva felébred. Nem tudsz nyugodtan enni, zuhanyozni, a házimunka is halmozódik és legbelül ott motoszkál a kérdés: lehet ez valaha másképp? Lehet változtatni valahogyan?
A válaszom: igen. És mindezt lehet gyengéden, türelemmel, apró lépésekkel. Nem kell egyik napról a másikra mindent megváltoztatnod, és nem kell a babádat sírni hagynod. Most segítek megérteni, miért ragaszkodik ennyire hozzád, és hogyan tudod szép lassan átvezetni egy másik elalvási módra.
Miért csak rajtad alszik el?
Először is fontos tudnod: nem csináltál semmit rosszul. Egy kisbaba számára az anyai test a világ legbiztonságosabb helye. A szívdobogásod, az illatod, a ringató mozdulat mind emlékezteti arra, milyen volt a pocakodban. Ez az első hónapokban teljesen természetes, sőt biológiailag szükséges. A baj csak akkor kezdődik, amikor te már túl fáradt vagy ahhoz, hogy órákig egy fotelben, mozdulatlanul ringasd, vagy éjszaka sem tudsz pihenni.
Fejlődéslélektani kutatásokból tudjuk: a babák fokozatosan képesek egyre önállóbban elaludni. Ez nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem sok apró, szeretetteljes lépéssel.
Milyen lépések vezethetnek el odáig, hogy a babád nélküled is álomba szenderüljön?
1. Fogadd el, hogy nem egyik napról a másikra fog menni!
A legtöbb szülő itt rontja el: egyik este még három órát ringatja a mellkasán, másnap meg leteszi és várja, hogy magától elaludjon. Ez a babának ijesztő. Ő nem érti, miért változott meg minden. A pszichológia szerint az újdonságok bevezetéséhez ismétlésre és fokozatosságra van szükség.
2. Tarts meg egy szerethető esti rutint!
A stabil, kiszámítható sorrend minden babát megnyugtat. Például: fürdés, öltözés, halk éneklés, összebújás, majd elalvás. Ezt minden este ugyanúgy csináld, akkor is, ha először még rajtad alszik el. Ez a sorrend ad neki kapaszkodót.
Egy 2015-ös kutatás is bizonyítja, hogy egy következetes esti menet segíti a babák agyát abban, hogy felismerje: most jön a pihenés ideje.
3. Próbáld ki a „félálomban letételt”!
Amikor már látod, hogy a baba mélyen szuszog, ne vedd le egyből magadról, hanem először csak próbáld meg pár másodpercre finoman a kiságyba tenni, aztán vissza az öledbe. Ezzel ismerkedik a saját alvóhelyével.
Másnap tedd le kicsit hosszabb időre. A cél az, hogy egyre jobban megszokja, hogy a kiságyban is biztonság van.
4. Maradj mellette, amíg álomba nem szenderül!
Amikor már a kiságyban próbálod altatni, ne hagyd ott egyből. Ülj le mellé, simogasd a hátát, beszélj hozzá halkan. Ha sír, nyugtasd meg a hangoddal. Így érzi, hogy nincs egyedül, és fokozatosan hozzászokik az új helyzethez.
5. Vezess be egy alvótársat!
Egy puha rongyi vagy alvós állat lehet az új megnyugtató társa. Tartsd magad mellett, hogy átvegye az illatodat, így a baba még inkább biztonságban érzi magát. Sok baba szereti a puha textíliát arc mellett tartani. Természetesen figyelj, hogy biztonságos legyen – ne legyen nagy párna, laza pléd a kiságyban! Az alvóstársat sokszor nem azonnal fogadják el a babák, de ha minden altatáskor ott van, idővel megbarátkozik majd vele.
6. Építs játékot az új helyzethez!
Nappal is „játsszatok alvósat” a kiságyban: bújjatok be együtt, simogasd ott is, énekelj neki. Minél ismerősebb lesz a hely, annál kevésbé fogja magát elveszettnek érezni benne.
Próbáljatok ki egy bújócskás játékot is. Egy takaró alatt „eltűnsz”, majd előbukkansz. Ezzel a baba megtanulja: anya eltűnik, de mindig visszajön. Ez csökkenti az éjszakai ébredések körüli félelmet is.
7. Ügyelj a megfelelő fáradtságra!
Ha túl fáradt, túlpöröghet. Ha nem fáradt, akkor nyilván nem akar aludni. Tartsd szem előtt, mennyit bír ébren a korához képest. Egy 4–6 hónapos baba 1,5–2 órát, egy 8 hónapos már 2–3 órát. A jó időzítés sokat számít.
8. Ne ragaszkodj a tökéleteshez!
Előfordulhat, hogy pár este minden szuperül megy, aztán jön egy fogzás, betegség, vagy fejlődési ugrás, és visszaesik a dolog. Ez teljesen normális. Ne vedd kudarcnak. Ha kell, lépj vissza egy lépést, és haladj tovább lassabban.
Miért haladj lassan?
A válaszkész, fokozatos módszereket sok pszichológus és alvásszakértő is ajánlja. Daniel Siegel, agykutató és gyermekpszichológus szerint is az érzékeny, következetes szülői viselkedés a legjobb módja annak, hogy a baba meg tudja tanulni önállóan is megnyugtatni magát.
Egy brit kutatás, amit a University of Warwick kutatói végeztek, azt találta, hogy a gyengéd, fokozatos átvezetés hosszú távon jobb alvási szokásokat eredményez, mint a hirtelen „sírd ki magad” megközelítés.
Mit ne várj el magadtól?
Ne akard egyik napról a másikra, hogy a baba egész éjjel egyedül aludjon, és soha ne kérje a közelségedet! A babák többsége még egyévesen is ébredhet éjjel – ez teljesen normális.
Ne hasonlítgasd magad más anyukákhoz, akik szerint a gyerekük már 3 hónaposan átaludta az éjszakát! Minden baba más, minden család más.
Ne bántsd magad, ha néha úgy érzed: elég volt. Egy kimerült anya is épp elég jó anya. Itt írtam arról miért van az, hogy az egyik baba jól alszik kezdettől fogva a másik meg nem
Fontos: Ha hetek óta végletekig fáradt vagy, nappal sem tudsz pihenni, vagy úgy érzed, a kimerültség már a kapcsolatodra is hatással van, érdemes szakemberrel beszélni. Egy jó alvástanácsadó vagy gyermekpszichológus segíthet személyre szabott lépéseket kialakítani.
A baba elalvása rajtad: gyönyörű dolog – de egy idő után nem csak iszonyúan fárasztó tud lenni hanem a súlyát sem bírod el. Amit most megtanul tőled – a biztonság, a szeretet, a nyugalom –, az egész életére szóló ajándék. És ha apró, következetes lépésekkel haladsz, szépen lassan átvezetheted őt oda, hogy egyre inkább egyedül is képes legyen álomba ringatni magát.
Ehhez nincs másra szükség, mint időre, türelemre és egy nagy adag hitre abban, hogy jól csinálod. Mert igenis jól csinálod. Még akkor is, ha most kimerült vagy.
Nehéz elaltatni a babádat, nehezen nyugszik le? Ismerd meg ezt a játékos módszert, ami segíthet a babád és a kisgyermeked altatásában (klikk a képre):
Leave A Response