Testvérek alvása

De jó, végre az első számú gyerkőc alvása kezd rendbejönni, ám máris érkezik a következő a maga merőben új szokásaival 🙂 Ilyenkor felmerül az anyukában, hogyan is oldja meg a csoportos altatást, ki hol aludjon, hogyan aludjon, mikor aludjon – ennek a témának a különféle verzióin szeretnék most végigmenni.

Ha a nagy még nem alszik…

Testvérek alvása Sok családban probléma, hogy a nagy még mindig nem alszik el egyedül, altatni kell, éjjel felkel és ilyenkor érkezik meg a kicsi. Mondani sem kell, hogy a nagyot ez a tény csak még inkább megzavarja, és ez tovább ronthat az alvásán. Sok anyuka éppen azért próbálja már várandósan megtanítani a nagyot saját ágyban, saját szobában aludni, mert nemsokára érkezik a kicsi és mi lesz akkor, ha két gyerekhez kell kelni? Erre a problémára többféle megoldás van:

Kitartó és következetes vagy és megtanítod a nagyot magában aludni, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kicsi megszületése után nem fog néha megébredni a nagy is, vagy nem költözik néhanapján át a ti ágyatokba. Sok családban tapasztalom azt is, hogy a kicsi születése után néhány hónappal a nagyobbik elkezdi egyre hosszabbra nyújtani az esti lefektetéseket. Ennek az az oka, hogy ilyenkor próbálja megkapni azt a figyelmet, amit -úgy érzi- napközben nem kap meg. Hiába gondolod úgy, hogy mindent megteszel, amit lehet, és sok időt töltesz vele, attól ő még érezheti kevésnek a törődést, hiszen korábban ő volt a figyelem középpontjában, most pedig nem, ezért ebben a helyzetben nagyon türelmesnek kell lenned vele. Irányítsd úgy a helyzetet, hogy neki is legyen döntésre lehetősége (kiválaszthatja melyik mesét szeretné este hallani, ő kapcsolhatja le a lámpát stb.), de mégse tartson órákig a fektetés (pl. ha ő kapcsolhatja le a lámpát, akkor te mondod meg, mikor van a lámpaoltás, de ő viszi végbe). Legyél nagyon türelmes, szánj időt erre az esti kettesben töltött programra, minél nyugodtabb vagy ilyenkor, annál könnyebb lesz elérni, hogy tényleg aludjon a csemete.

Nem változtatsz Ha már van egy kialakult alvási-altatási rítus, ami nem zavar téged, ami bevált, akkor azon kár lenne pont a tesó kedvéért változtatni. Persze sok családban felmerül, hogy mi lesz a még cicin elalvó, és éjjel is szopó nagyobbikkal abban a néhány napban, amíg anya a kórházban van, de ezt általában gond nélkül át szokták vészelni a gyerekek, 1-másfél évesen ugyanis már pontosan tudják, hogy Apa vagy a nagymama nem tud tejet adni és gond nélkül alszanak akkor is, ha anya nincsen ott (az első alkalom még nehézkesebben mehet, de utána már megszokja az új helyzetet). Ez a néhány anya nélküli nap még jól is jöhet, nem egy kisgyerekről hallottam már, akinek ez a 3-4 nap éppen elég volt arra, hogy leszokjon az éjszakai szopiról és többé ne kérje.

Ha viszont mégis marad az éjszakai szopi a nagynál, akkor sincs gond, hiszen nyugodtan alhattok együtt. Ez történhet úgy, hogy a nagy veled egy ágyban alszik, de úgy is, hogy az ágy mellett kiságyban, heverőn vagy matracon alszik. A kicsit nem fogja zavarni a nagy éjszakai mocorgása és a nagyot se a kicsié.
Kevésbé kényelmes megoldás, ha a kicsi és a nagy is veled alszik, szerintem balesetveszélyes, mert egymásra mászhatnak éjjel, de van, akinél kiválóan működik ez is.

Együtt vagy külön alvás?

Jó kérdés, hogy együtt vagy külön aludjanak a testvérek. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha a nagy már szépen alszik a saját szobájában, akkor nem szerencsés melléköltöztetni a kicsit. Több anyukától hallottam már azt a félelmet, mely szerint a nagyot vajon nem bántja-e, ha a kicsi a szülőkkel alszik, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ez csak az anyukák félelme. A nagyobbik gyerek számára fontosabbak a szokásai, a megszokott környezete, tehát az első hónapokban a kicsi mindenképpen aludjon velünk, hogy ne ébressze fel a nagyot éjjel, illetve hogy éjjel közel legyen hozzád, ha meg kell etetni, vagy ha a hasa fáj.

Amikor a kicsi 4-5 hónapos lesz és elkezdik zavarni a ti zajaitok, valamint éjjel sem kel már fel enni, akkor két lehetőség van:

    – beköltözik a nagyhoz (de a nagyobbik gyerkőc zajai is zavarhatják éjjel)
    – külön szobát kap (ha a zajokra könnyen ébred, akkor ez utóbbi megoldás marad csak)

Vannak olyan babák is, akiket nem zavarnak a szülők zajai, ők maradhatnak 1-2 éves korukig is a szülőkkel egy szobában és csak utána költözhetnek össze a testvérekkel – ez a kicsi alvási szokásaitól is függ.

Ha már összeköltöztek, a legnehezebb dolog a napirend összehangolása. Ha ugyanis a kicsi este 8-kor már a közös szobában durmol, a nagy pedig csak 9-kor fekszik, akkor bizony ütheti egymást a program. Ilyenkor lehet megoldás, ha

    – amíg a kicsi szopizik, addig olvasod a nagynak a mesét
    – a meseolvasást nem a gyerekszobában ejtitek meg
    – ha a kicsinek van elég türelme, ő is meghallgatja a mesét

Egy darabig el lehet odázni a két gyerek napirendjének összehangolását, de hosszú távon az a jó megoldás, ha a gyerekek este egyszerre fürdenek és fekszenek le. A közös fürdéstől is sokan ódzkodnak, pedig jól megoldható:

    – amíg a kicsi nem tud ülni, addig a kiskádban fürödhet, amíg a nagy a nagykádban csücsül
    – ha már tud ülni (vagy vehetsz neki fürdetőkarikát is), akkor együtt is fürödhetnek a nagykádban

A fürdés végén először mindig a kicsit vedd ki, addig a nagy maradhat, vagy kiszállhat magától, ha tud. Gyakran ők is lelkesen segítenek a kicsi esti öltöztetésében, pelusozásában, ha bevonod a feladatokba, nagyon fogja élvezni.

Nappali alvások

Izgalmas kérdés a nappali alvások összehangolása. Kezdetben a kicsi még sokat alszik, ezért elsősorban a nagy napirendjéhez kell igazodni: semmi baja nem lesz a kistesónak, ha a délelőtti alvás a babakocsiban történik a játszótéren, vagy séta közben. Amikor háromszor alszik már a kicsi, akkor a délutáni alvás egy része általában már egybeesik, amikor pedig áttér a kétszeri alvásra, akkor a délutáni időszak egy részében biztosan együtt fog aludni a két gyerek, erre törekedni is kell lehetőség szerint.
Minden gyereknek van olyan időszaka, amikor nehezen alszik el délután, ezért ilyenkor praktikusabb külön szobában altatni őket, különben könnyen az lehet a vége, hogy egymást szórakoztatják elalvás helyett.

Már másfél éves, de még mindig nem alszik? A kisgyermekkori alvászavarokra megoldást itt találhatsz >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

24 Comments

  • Szabó Katalin

    2011. augusztus 03. szerda

    Kedves Ágnes!

    A segítségét szeretném kérni 21 hónapos ikerfiaim éjszakai alvásával kapcsolatban. Fürdés után kb. fél 8 – 8 körül átmegyünk a nappaliba, könyvet nézegetünk, mesét olvasunk, kicsit tévézünk. Megisszák a tejcsit, majd átmegyünk a saját szobájukba. Elköszönünk egymástól, puszilkodunk, megy mindenki a saját kiságyába, én pedig közéjük fekszem a matracra (már 2 hónapja ott alszom), s kezdem az esti mesét olvasni. Ezalatt Gabi általában már el is alszik. Tomi később alszik el, úgy fél óra különbséggel. Tehát kb. fél 9-kor mindketten alszanak, innentől viszon félóránként – óránként ébrednek kb. 23 óráig és anyát követelik. Este végezném a házimunkát, és ekkor jutna egy kis idő magamra is, de be kell mennem hozzájuk, különben torkuk szakadtából üvöltenek. Úgy 23 óra körül tudok lefeküdni, az ők szobájukban, a matracra, hogy megelőzzem a további anya utáni ordizást. Éjjel már „csak” nyöszörögnek, hánykolódnak, esetenként felébrednek, ordítanak kicsit. Viszont akkor ugye már ott vagyok, és könnyebb őket megnyugtatni. Holtfáradt vagyok, a párom éjszaka (is) dolgozik, így segítségem sincsen. Az idők folyamán (születésüktől kezdve nem alszanak sokat és/vagy jól)már több mindent megpróbáltam – sikertelenül -, többek között ordítani is hagytam őket, de nemegyszer előfordult, hogy Gabi annyira behergelte magát, hogy kihányta a vacsoráját. Mit tehetnék, hogy végigaludjuk az éjszakát?

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ez a nyugtalanság azért lehet, mert nappal sok élmény éri őket.
      Ami segíthet:
      1. Vacsora előtt kicsivel Rooibos teát itatni 1 csészével, ez kellemes gyümölcsízű, nem gyógytea, nincs benne koffein, és enyhe nyugtató hatású (legalább 4 napon át érdemes próbálni, hogy segít-e nála)
      2. Mesélő Hold illóolajat lehet párologtatni éjszakára a szobájában (illoolajok.hu-n kapható)
      3. A Coffea tosta 9CH nevű homeopátiás bogyót adni,amiből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)

  • ircsi

    2011. július 29. péntek

    Szia Ági!

    Kislányom 3 és fél éves lesz, mikor megszületik a kistesója( nov.7-re vagyik kiírva) Nagyos sok általad írt topikot elolvastam ezzel a témával kapcsolatban és tudom, hogy a nagyra több időt és türelmet kell fordítanom, hogy kevésbé viselje meg. Kicsi lányomon már most érezzük a tesó születésének a megviselését, mert hetek óta CSAK én létezek számára, apával és a nagyszülőkkel is ( akit imádott) elutasító, még puszit sem ad. Már érzi rajtam, hogy a nagy pocakomtól nem tudok neki 100% nyújtani és ez megviseli.

    Két konkrét dologtól félek.

    1. Mi lesz , ha én a kórházban leszek, mit mondjunk neki, miért kell ott lennem?

    2. Mit tegyek, ha a pici a kezemben lesz? Múlt héten voltunk babalátogatóban, ahol pár hetes baba volt az ölemben és borzalmasan féltékeny volt, hogy őt is vegyem fel, megtettem. Ültem az ágyon, jobb kezemen a pici, bal lábamon a kislányom, akit magamhoz öleltem, ahogy a pocakomtól bírtam, de folyamatosan kezével próbálta arrébb lökdösni az újszülött lábát, hogy menjen innen. Mit tegyek ilyenkor? Hogy fogom így megszoptatni a picit, még akkor is, hogy ha közben a nagyra figyelek és CSAK vele foglalkozom?

    köszönöm:Ircsi

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      1. Mondd el neki, miért mész a kórházba őszintén.

      2. Nem kell aggódnod, a saját testvér egészen más. Mesélj neki róla, milyen lesz, mit csináltok majd vele, milyen lesz az élet együtt, ha te nem aggódsz miatta, ő is jobban viseli majd.

  • erixa

    2011. július 07. csütörtök

    Kedves Ági!
    Az alábbi problémával küzdünk. Két gyermekem van, egy két és fél éves és egy két hónapos. Mielőtt megszületett a kicsi, arra döntöttünk, hogy veszünk egy elektromos hintát, azért hogy amikor megetettem, kicseréltem a pelusát beletehessem és gond nélkül a nagyobbikkal tudjak foglalkozni. Ő ugyanis nagyon sok energiát igényel. Nagyon szépen működött is ez egy hónapig. A kicsi szépen elvolt a hintában köztes időkben, este jól aludt a kiságyban magétól, csek egy idő után már este is igényelte a hintát az alváshoz. Gondoltam megpróbálom, utána kiveszem és beteszem a helyére. Ezt egyszer sikerült csak az előző két hétben megoldanom úgy, hogy nem ébredt fel. Azt a tanácsot kaptam a védőnőmtől, hogy szokassam le a hintáról, mert később nem fogom tudni elaltatni. Teljesen egyetértek vele, és a gerincének sem tesz jót. Na de hogyan? Ő azt mondta, hogy hagyni kell sírni. Tegnap este ki is próbáltam, miután elaludt kb. 20 perccel később beletettem a mózeskosárba, néhány perc múlva már ébredt is,szegénykém több mint márfél órán át sírt, hiába próbáltam megnyugtatni, simogattam, énekeltem neki, prbáltam cumiztatni is, de csak sírt, aztán nagy nehezen megnyugodott és szinte reggelig aludt. Ilyen még nem fordule elő vele eddig. Helyes ez így? Vagy van más módja is. Nappal sajnos nem tudom egyelőre kivenni belőle, mert akkor a nagyobbik lánnyal mi lenne. Előre is köszönöm a jó tanácsot.

    • Vida Agi

      2011. július 08. péntek

      Az a gond, hogy most már megszokta, hogy így alszik el és ezért nem tud másként elaludni, ezért tiltakozik ennyire. Pár nap alatt megszokja majd az új helyet, addig tarts ki.

      • erixa

        2011. július 08. péntek

        Köszönöm a nagyon gyors választ. Azóta túlvagyunk a második éjszakán, ami maga volt a pokol, pedig bíztam benne hogy hasonló, vagy inkább jobb lesz. 3 órán át kitartóan sírt a kicsi. Hiába próbáltam megnyugtatni, nem ment. Ennek ellenére is folytassam tovább? Arra gondoltam, hogy esetleg várhatnék még vele, hogy átszokassam, míg picit idősebb lesz és érettebb lesz az alvása, akkor problémamentesen pakolhatnám át egy másik helyre. Ez most így nagyon megviseli az egész családot.

  • nóra

    2011. június 19. vasárnap

    kedves Ági! a kislányom 3 éves, a fiam 15 hós. Egy ágyban alszom velük, apa a matracon. Egy hálónk van kész jelenleg. Amióta a kicsi megszületett, altatom őket mindig. Hogyan tudnám rászoktatni az önálló elalvásra? Egy szobában kell aludniuk, nincs több hly egyelőre. Az egyik baj, hogy viháncolnak és azért nem alszanank el, a másik, hogy a nagy, ha nagyon fáradt, bántja a kicsit. Eddig nem mertem magukra hagyni őket a hálóban. Ja, és kicsi hírből sem ismeri a kiságyat. sose tudtuk beletenni, sokat sírt.
    ilyen körülmények között érdemes-e próbálkozni az önálló alvásukkal, vagy hagyjam? Ja, a kicsi szopik még, azzal alszik el, cumi nincs.
    köszönöm előre is.

    • Vida Agi

      2011. június 30. csütörtök

      Szerintem így, hogy egy szobában egy ágyban alszotok, nem fogod tudni őket most leszoktatni az együttalvásról. Mivel már a kicsi is elmúlt 1 éves, olvassatok közösen mesét, bújjanak hozzád úgy aludjanak el, de nem kell ottmaradni mellettük, ha már alszanak. A nagyra szólj rá, ha bántja a kicsit.

  • Moncsika

    2011. június 02. csütörtök

    Kedves Ági!
    Iker fiaim 6 hónaposak.
    Nekünk az utóbbi 2 hónapban vannak gondjaink az éjszakai alvással,mert 2 hónapos koruktól elkezdték átaludni az éjszakát,(aminek nagyon megörültünk)csak a baj az hogy kb. 2 hónapig tartott.
    Igazából szerintem Ádi a problémásabb,mert ha ő nem kelti fel a nyöszörgéssel,sírással Levit,ő sokkal nyugodtabban alszik.
    Ádi sokkal mozgékonyabb napközben is,folyton “szalad”,de annyira jár a keze is “futás” közben,hogy csapkodja,ütögeti a pocakját.És teljesen elfárad,csak úgy szuszog,mintha maratont futott volna,kicsit pihen,és folytatja tovább.Ha hason vannak,már egyre gyakrabban kinyomják magukat négykézláb,és úgy hintáznak.
    Azt figyeltem meg hogy amíg Levi éjszaka majdhogynem “mozdulatlanul” alszik,addig Ádi álmában is kúszik-mászik,sokszor keresztbe fordul a kiságyban,van hogy a hátára fordul(hason alszanak) majd eközben pedig nyűglődik,”küszködik”.Olyan mintha éjszaka, álmában is tornázna.
    Este fürdünk 8körül,majd kajcsi és alvás.Volt hogy annyira álmosak voltak hogy nem akarták megenni a vacsit,mert egyre aludni akartak,ha a cumisüveget adtam,ordítottak,ha a cumit máris aludtak.Szóval gyorsan elalszanak,nem kell őket altatni.És így is kibírták legalább hajnal 5 óráig.Szóval nem hiszem hogy éhes lenne.Annál is inkább ha mostanában felkelnek 4-5-6 körül(attól függ hogy vissza tudjuk-e altatni) nem kell nekik a tápszer,csak 1,5-2 óra múlva.Ha felkelnek 4-5 körül,akkor magunk közzé vesszük őket és úgy alszanak akár 7-7,30-ig is.Szóval nem éhesek,és még aludnának is,akkor mi a baj?Megvan a napirendünk is,amit szerintem elég jól betartunk.Az elalvással igazából nincs is baj,csak az éjszakai nyügikkel.Elalváskor van,hogy segítek annyit,hogy popsit paskolok,van hogy magától is elalszanak,csak le kell tennem őket.Szóval ha elrontottam a popsi paskolással és éjszaka is ezt szeretné,de meg is kapja+teát is akkor miért nem alszik vissza csak nagy nehezen(gondolom mert addigra lefárasztja magát).Csak az a baj,hogy akkor kel fel a másikuk.Ha egy baba lenne már rég kipróbáltam volna a Ferber módszert.De ez nálunk nem lehetséges,mert ketten vannak és felkeltik egymást.Kérlek segíts,mit csináljak,már egyre nehezebb,nem bírom!
    Válaszod előre is köszönöm.Ne haragudj ha hosszú voltam.
    Üdv:Mónika

    Válasz:Válaszoltam a másik helyen, ahol ugyanezt kérdezted.

  • K. Adrienn

    2011. március 25. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 12 hónapos, velünk alszik egy szobában, de külön ágyban. Nagyon szeretném már külön szobába tenni, de ez nálunk egy kicsit macerás. A férjemnek van egy 8 éves kisfia az előző házasságából, aki nem velünk él, de minden második hétvégét és a szünetek egy részét nálunk tölti. A házunkban két hálószoba van, az egyik a miénk, a másik a férjem 8 éves fiáé. A kérdésem az lenne, hogy milyen hatással lenne az 1 éves kisfiamra, ha egy szobába teszem a 8 éves féltestvérével, aki tulajdonképpen nem is lakik itt, de azért valamennyi időt még is csak eltölt nálunk. Milyen konfliktusok adódhatnak ebből? Hiszen a korkülönbség is elég nagy.
    Tervezzük, hogy kialakítunk egy harmadik szobát a házban, hogy mindenkinek legyen saját kis kuckója, de sajnos erre majd csak kb. 1 év múlva kerülhet sor, és addigra már a kisfiam 2 éves lesz. Félek, hogy ha addig várok a különszoktatással, akkor majd nehezebb dolgom lesz.
    Melyik a jobb megoldás? Ha most összeteszem a kicsit és a nagyot? Vagy ha megvárom, amíg elkészül a harmadik szoba és addig maradjon a pici a mi hálószobánkba?
    Előre is köszönöm válaszod!
    Üdv.: Adrienn

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      Szerintem nyugodtan költözzön a kicsi a saját szobájába és nem gond, ha kéthetente a testvére is ott alszik vele. Ebből konfliktus nem lesz szerintem.

  • Nemes Bea

    2011. március 02. szerda

    Kedves Ági!
    Kislányom egyhetes múlt, „nagyfiam” másfél éves. Sajnos térnek nem vagyunk bővében, az együttalvástól pedig idegenkedünk, így a két gyerkőc a kezdetektől egy szobában alszik. A kérdésem is ehhez kapcsolódik: a nagyfiúnak megvan a kialakult napirendje, este szépen csendben elalszik, végigalussza az éjszakát, mennyire tudja megszokni a kicsi ottlétét, okozhat ez valami gondot, felborulhat az alvása?

    A picúr éjszaka még ugye többször szopizik, viszont van, hogy elkezd sírdogálni is, fájdogál a pocija. Ilyenkor felveszem és kiviszem a nappaliba, ahol próbáljuk tornáztatni, a pociját masszírozni, de általában az nyugtatja meg, ha a vállamra teszem, ott sírdogál, tekereg kicsit, majd megnyugszik és visszaalszik. Ilyenkor már vissza tudom vinni a közös szobába. Mennyiben okozhat ez később gondot, hogy a kicsi a vállamon alszik vissza? A Babastart-os könyvben tudom, hogy azt írtad, hogy próbáljuk hátsimivel megnyugtatni őket, nem kell kivenni a kiságyból, csak sajnos ezt nem tudom kivárni, mert közben a nagy meg felébred a sírásra.

    A nappali alvással kapcsolatban is kérdeznék: gond az, ha a kicsi a nagy nappali alvásideje alatt a nagyszobában alszik a mózesben? Egyelőre nappalra nem tudjuk összetenni őket, mert a nagy csak óriási hiszti után hajlandó elaludni, remélem ez később még megoldódik és össze lehet őket szoktatni.

    Válaszod előre is köszönöm!
    Bea

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Ha a nagy jó alvó, akkor meg tudja szokni a kicsi jelenlétét a szobában és a sírásra sem ébred fel. Ha viszont mégis, akkor a kicsit muszáj kiköltöztetni a szobájából, ameddig be nem áll az alvókája.
      Éjjel nem gond, ha szopi után büfizik és ott alszik vissza a baba.
      Nappal nem probléma, ha a kicsi a nappaliban alszik mózesben, ez később még úgyis sokat változik majd.

  • BogyoApu

    2010. december 15. szerda

    Kedves Agi!

    Olyan kerdesem lenne, hogy mit tudnal tanacsolni a kovetkezo esetben:
    Adott egy 16,5 honapos kislany es egy majdnem 4 hetes kisfiu. Felesegem nemsokara (meg egy honap) egyedul lesz itthon veluk, igy ki kellene alakitani valami mukodo napirendet.
    Jelenleg en foglalkozok a kislannyal a picurral pedig felesegem. Ez igy ugy ahogy mukodik is, mondjuk vannak erdekessegek.
    Igen az alvas…
    Elvileg a kisfiunak ilyenkor 1-1,5 orat „kellene” fent lennie a tobbit aludnia illene. Namost o sajnos nem ismeri ezt, igy reggel felebred (a nagy ebreszi a csaladot 6-fel7 korul, a pici esetleg tovabb alszik fel8ig) es innentol egesz delelott ebren van es nyuszog. Neha sir, neha csak nyoszorog, de max fel orat van el a jarokaban nezelodve, leginkabb setalni kell vele (ucsorges kozben kezben az ugy nem jo, sir). Ez most meg mukodik, mert ketten vagyunk, de mi lesz, ha felesegem egyedul lesz itthon a ket kicsivel?
    A nagyobbik is igenyli a foglalkozast, de a kicsi meg leginkabb csak kezben ringatva, setalva van el. Mar elkezdtem raszoktatni a cumira, de ugye az eleg hosszu folyamat.

    Delutan a pici ugy be szokott ajulni, hogy kb 4 orat alszik, aztan este kb 10re hajlando beajulni hosszas ringatasra (ilyenkor mi meg mar ugy ajulunk be az agyba…) Egyelore a nagyszobaban altatjuk, hogy ne zavarja a nagyobbat, aki fel9 korul alszik be a kisszobaban.

    Van valami otlet, javaslat, hogy addig amig ketten itthon vagyunk milyen napirendet kellene kialakitanunk, hogy kesob minel zokkenomentesebb legyen az itthonlet felesegemnek?

    Elore is koszi a segitseget!

    • Vida Agi

      2010. december 19. vasárnap

      Az én gyerekeim között is hasonlóan kicsi a korkülönbség, ezért át tudom érezni a helyzetet. Mi úgy csináltuk, hogy délelőtt mindegyik evett, utána amikor a kicsinek alvásidő jött volna, elmentünk egy nagyot sétálni, így a nagynak is megvolt a mozgás és a friss levegő. Amikor hazaértünk, a kicsi evett, majd a járókában nézelődött, amíg mi a naggyal ebédet készítettünk. Ha a kicsi fáradt lett megint, akkor lefektettem, 1-2 alkalommal volt rá szükség, hogy hordozókendőbe kössem és úgy aludt el rajtam, ettől mindig megnyugodott.
      Ebben a korban a kicsik max. fél órát vannak el magukban, nem is szabad tőle többet elvárni, utána játszanak hárman együtt (a kicsi anya ölében), vagy a kicsi kerüljön hordozóba és üljön ott anya és a nagyobbik mellett, amíg játsszanak. Nem kell hordozni, cipelni, mert nem ezt akarja, csak a testközelséget, valamint unatkozik.
      Altatáskor sem kell cipelni, amikor már nagyon álmos, akkor kis ringatás után leteszed a kiságyba, ilyenkor kaphat cumit is, ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.

      Ne hagyjátok, hogy egész délelőtt nyűglődjön, ne aludjon, mert ha délután 4 órákat alszik, akkor az mindenképpen az éjszakai alvás rovására megy majd. Ebben a korban általában 4x alszik a kicsi napközben, közte 1-1,5 órákat van fent, ehhez igazítsátok a napirendet.

      • BogyoApu

        2011. január 14. péntek

        Kedves Agi!

        Eltelt egy honap es ujabb problemak merultek fel. A kicsit es a nagyo eddig ugye kulon altattuk (napkozben a nagy a kisagyaban, a kicsi a nappaliban a jarokaban). Este hasonlo a szitu, a nagyot lerakjuk a helyere, a kicsi melle odaulok es simogatom a pocijat mig elalszik a jarokaban es kesobb atviszem a masik szobaba.
        Namost a kicsi egyre kevesebbet alszik, egyre tobbet van fent es amikor fent van 90%ban uvolt. Egyfelekeppen nem, ha setal vele az ember es ringatja.
        A figyelmet ritkan koti le barmi is (csorgo, zorgo jatekok), neha elvan a hintaban is egy 10 percre, max fel orara. De az alap az a siras.
        Tudnal javasolni valamit, hogy megis mit, hogyan lehetne csinalni? Pl a kicsi egyedul (gyorsan) elalvasahoz. Ennyi idosen mikor mennyit kellene aludnia? Az otlet az egyedul/gyorsan elaltatashoz a legfontosabb, hiszen meg alakithato (remelem)…

        Koszonettel:

        BogyoApu

        • Vida Agi

          2011. január 15. szombat

          Ha 2 hónaposan 10-30 percet elvan magában az nagyon jónak számít. Amikor megunja, akkor tegyétek hordozóba, vigyétek magatokkal a lakásban, ne mászkáljatok vele és ne legyen mindig kézben. Ebben a korban 3×1-2 órát kéne aludnia a kicsinek napközben, közben 1,5 órákat ébrenlennie. A legegyszerűbben úgy lehet elaltatni, hogy amikor már álmos, besötétítitek a szobát, kicsit megringatjátok, hogy ellazuljon, aztán kaphat cumit (ha elfogadja), lefektetitek és betakarjátok, majd kimentek a szobából. Segíthet az is, ha a takaróba pólya-szerűen becsomagoljátok, ez megnyugtatja.

          • BogyoApu

            2011. január 16. vasárnap

            Koszonom a valaszt!

            Annyi kerdesem lenne meg, hogy meddig es mennyire szabad egy ilyen picit sirni hagyni (valoszinusitem, hogy eleinte hiaba lesz belerakva a hordozoba, ugyanugy uvolteni fog…)
            2, meddig lehet becsomagolni polya szeruen. tenyleg megnyugtatja amugy, de olvastam valahol, hogy amikor mar ragja a kezet (marpedig o mar ragicsalja) akkor nem szabad a karjat betekerni. Nem tudom mennyi igazsag van benne.

            Az alvas az lehet menne, de ugye a masfel eves teso miatt nem mindig jon ossze, hiszen korlatozott a lemenetel lehetosege telen es a teso sem az a csendes halk nyugodt tipus:)
            Altalaban delelott 9-fel10ig alszik, aztan fent van (a masik meg alszik neha delelott) amig le nem megyunk 11-fel12 korul. Ilyenkor persze beajul. Aztan amikor feljovunk felebred es ha nagy mazlink van delutan egyutt alszanak es van egy fel orank:) (a kicsi a nappaliban, a nagy a haloban) Utana neha visszaalszik neha nem ez mar eleg valtozo szokott lenni. De ha nem alszik vissza, akkor szinte folyamatos a siras… ha csak nincs kezben ugye. probalkozunk az altalad elmondottakkal es beszamolok mit sikerult:)
            koszi megegyszer!

          • Vida Agi

            2011. január 25. kedd

            Ilyen picit nem szabad sírni hagyni egyáltalán. Ha sír, meg kell nyugtatni, fokozatosan kell hozzászoktatni az új dolgokhoz.

            Pólyálni nyugodtan lehet, régen minden babát pólyáltak, sokáig akár 1 éves korig is, semmi bajuk nem lett tőle. Egyébként a gyerek habitusától függ, van, amelyik baba szereti és megnyugszik tőle, van, amelyik ki nem állhatja.

  • ifjúanyu

    2010. szeptember 23. csütörtök

    Szia Ági!

    Nagyon jók az írásaid, már nagyon sok mindenben segítettek nekem.
    Amiatt írok neked, mert hamarosan kistestvér lesz nálunk, és van pár kérdés, amire szeretnék választ kapni.

    A kisfiam 17 hónapos lesz, mire az öcsikéje megszületik.

    A kérdéseim:

    Milyen előkészületeket kell tennem a testvér születésével kapcsolatban, általánosságban mire kell figyelnem, hogy a kisfiam a legjobban viselje a testvér érkezését, illetve az összerázódást?

    Mire kell majd figyelnem a pici napirendjének kialakításánál a testvéréhez igazodásnál?

    Mit kell a testvéri kapcsolatukkal kapcsolatban már most előkészítenem a fiamnál?

    Jó lenne minél jobban felkészülni erre, hogy elkerülhessem a súrlódásokat.
    Nagyon sokat segítenél, ha tudnál válaszolni a kérdéseimmel

    Köszönettel
    Iza

    Válasz: Nem kell felkészülni különösebben. Nem szabad erőltetni a témát, de ha a kicsi kérdez, lehet válaszolni és elmondhatod, mi fog történni, de nem kell folyton erről beszélgetni. Sokat segíthetnek a testvér születéséről, kapcsolatukról szóló mesék is (pl. Anna, Peti, Gergő)

  • Nicky

    2009. szeptember 03. csütörtök

    Kedves Ági!

    Nagyfiam 5 éves,kisebbik pedig 7 hó. lesz.Eddig külön szobában voltak,a nagy a sajátjában,a pici pedig velünk egy szobában.Nagyfiam 2 hó. kora óta átaludta az éjszakát,és azóta is jó alvó,ritkán kel fel,ált. csak ha beteg,szomjas stb.
    Picifiam most 1 hó.-ja alszik éjjel,de fel-felébred,sztem a foga készül jönni,nagyon folyik a nyála,mindent rág.Nyári szünetben sokáig aludt a nagyfiam,nem akartam még összerakni őket,hadd aludjon,meg a pici is szopizott még egyet 6 óra felé,aztán 8 után együtt ébredtek szinte.
    Most viszont elkezdődött az ovi,és a pici is tovább alszik,7-kor kel,és a nagyot is akkor keltem,este is 8-9 közt mennek aludni,szóval jól összerázódtak,a napirend jó így,és mivel du. megyek a nagyért az oviba,a nappali alvásokban sem zavarja a picit,mert még oviban van.
    Most a nagyfiam is többet játszik az öcsivel,nagyon édesek együtt,és kérdezgeti mikor alszanak már együtt??Szerinted egyszobába rakhatom őket már?Nem akarom hogy a nagyot felkeltse a kicsi,így is alig bír reggel felkelni,de jó lenne ha már tesók együtt lennének,szokják egymást.Esetleg velük aludhatnék egy darabig a szobájukban egy másik ágyon,hogy halljam jobban ha a kicsi felkel esetleg…de nem akarom hogy a nagyfiam alvását elrontsam ezzel,mert egyedül alszik el kiskora óta,csak esti mese kell neki és ennyi,nagyon ügyes.
    Mi a véleményed??
    Köszönöm

    Válasz: Szerintem még várj ezzel, amíg a kicsinél el nem múlik ez a rosszalvós időszak. 1-2 éves kora között költöztesd össze a naggyal, mert különben fel fogja ébreszteni és két gyereket nehezebb visszaalvásra bírni, mint egyet, arról nem is szólva, hogy a nagy zajai is felébreszthetik.

  • Dió

    2009. augusztus 18. kedd

    Sziasztok!

    A fiam 15 hónapos lesz, amikor jön a kistesója. A lakásunk egyterű, csak a fiamnak van leválasztva tér szekrénnyel – szóval a zajaink közösek. Beköltöztethetem a nagy babám mellé a kicsit? Vagy ez nagyon megzavarja majd a fiamat? mert a zajokat, sírást, így is úgy is hallja majd…

    Köszi, ha ír vki 🙂

    Válasz:
    Nyugodtan aludhatnak egymás közelében, gyorsan megszokják majd egymást. És lehet, hogy egyáltalán nem is fogja zavarni a kicsi a nagyot.