Nem alszik napközben

A napközbeni alvás, altatás témaköre legalább akkora indulatokat szokott kelteni és akkora problémákat okozni, mint az éjszakai felkelések. Pedig ezt a helyzetet sokkal könnyebben lehet orvosolni, mint az állandó éjszakai őrjáratot. Itt is igaz, hogy minél kisebb a baba, annál könnyebben vehetjük rá az alvásra.

Nem alszik napközbenAz újszülött, ha minden rendben van körülötte, szinte egész nap alszik. Hamar elérkezik azonban az az időszak, amikor evés után ébren akar maradni. Sőt: az a jó, ha az első naptól kezdve evés után nem dugjuk vissza azonnal az ágyba, hanem alaposan megbüfiztetjük, átpelenkázzuk és csak utána tesszük le aludni.

1-2 hónapos korban naponta 4 alkalommal alszik a baba napközben ideális esetben 1-2 órát, de az is lehet, hogy fél óra után már felkel.

3 hónapos korra már pontosan beáll a napirendje: ebben a korban napközben általában 1-1,5 órát alszanak a babák. Ennél kevesebb sem okoz problémát, ha utána nem nyűgös és fáradt a baba, és a 2-3 órás napközbeni alvás sem baj, ha nem zavarja meg az éjszakai alvást. Fontos azonban, hogy az alvások száma ne legyen kevesebb! Ha csak kétszer félórát alszik a baba, az biztosan nem elég neki, és a napi egy alvás is kevés lehet. Ennyi idősen nagyjából 2-3 órát képesek ébren lenni nyűgösködés nélkül egyhuzamban a babák, a nappali alvások számának is ezt kell követnie.

Fél éves kor után már a kétszeri alvás is elég lehet, de a napi három is normális.

9-10 hónapos korban egyes babák már átállnak az egyszeri hosszabb alvásra, de sok babánál megmarad a kétszeri nappali alvás.

Alapszabályok

    1. Ne erőltesd az alvást! Ha idegeskedsz rajta, azzal csak azt éred el, hogy a baba is feszültebb lesz és juszt se fog aludni. Ha fél óra próbálkozás után nem akar aludni, akkor biztosan nem álmos. Játszatok tovább és amikor álmosodik, akkor tedd le megint.
    2. Mindig akkor fektesd le, amikor álmos! Hiába akarod lefektetni, ha még nem fáradt el eléggé, az álmosság jelei: lelassul, játék közben lefekszik, dörzsöli a szemét, fülét, ha felveszed hozzádbújik, ásít, nyűgösködik, semmi sem jó neki.
    3. Legyen napirendje! Nagyjából mindig ugyanakkor feküdjön le. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetnének elcsúszások néha, de a dolgok sorrendje mindig ugyanaz legyen, evés után játék, játék után alvás következzen és nagyjából mindig ugyanannyi idő teljen el ébrenlétben.
    4. Legyen átmenet! Az álmos babát kicsit dédelgesd meg, ha már nagyobb, bújjatok össze és olvassatok mesét elalvás előtt. A nappali alvásnál éppen olyan fontos a szertartás, mint az éjszakainál.

Hogyan altassam el? Már kezdettől fogva alakítsd úgy, hogy a baba a saját ágyában magától, tehát minden altatás, ringatás, szopizás, babakocsiztatás nélkül aludjon el a baba. Vannak néha nyűgösebb napok, amikor ez nem sikerül, de az legyen az alap, hogy így alszik el.

Ha már rászokott a segédletre Ha már megszokta a kicsi, hogy babakocsiban meg ringatva alszik el nappal, akkor csakis fokozatosan, legalább 7-10 napot rászánva az átszoktatásra, veheted rá arra, hogy magától aludjon el. Választhatod azt, hogy beteszed a kiságyba, és ha sír, kiveszed megnyugtatod, majd visszateszed. Ez az első alkalommal akár 1 órát is eltarthat, de végül rájön, hogy mit szeretnél tőle.
Másfél-2 éves kor körül előfordulhat, hogy egyáltalán nem akar már aludni napközben, ettől nem kell megijedni, és nem szabad erőltetni, hogy aludjon, ha nem akar, gyakran az is elég, ha csak lepihen napközben egy kicsit, olvastok mesét, vagy az ágyban nézegeti a könyveit, esetleg megnéz egy mesét a tévében.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

41 Comments

  • Rita

    Reply Reply 2023. augusztus 19. szombat

    Kedves Ági!

    Kislányom 2,5 éves, a napközbeni ciciről most próbálunk leszokni. Ha elálmosodik már nem kéri, csak szól, hogy aludjunk. Az első pár nap lefeküdt az ágyába, én mellé feküdtem, és mesét olvastam. Utána ügyesen elaludt. Most pedig amint mellé fekszem és a mesét elolvasom, már menne is ki a szobából sírva. Nem engedi azt sem, hogy hozzábujjak. Mintha tiltakoznak az alvás ellen. Nem tudom, próbálkozzak-e így vagy más módszert kell-e találnom. Lelkileg picit megviselt, hogy nem tudok segíteni neki az elalvásban.. Véleményed, segítséged előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2023. augusztus 20. vasárnap

      Sajnos ez gyakori velejárója a ciciről leszoktatásnak. Most 2 dolgot tehetsz:
      1. visszaadod a cicit, aztán majd elhagyja, ha eljött az ideje.
      2. maradtok így, de kicsit több időt szánsz az altatásra, kitalálod, hogyan lehetne az egész kellemesebb élmény a számára, pl. a ti ágyatokra lefeküdve olvastok délután, mert az nagyobb biztonságérzetet ad. Ha kitartó vagy, meg fogja tanulni, csak időt kell rá adni neki.

      • Rita

        Reply Reply 2023. augusztus 22. kedd

        Köszönöm a válaszod! Azóta rosszabb lett a helyzetünk, már a szobába is alig akar bejönni velem, sír, hogy nem akar aludni. Nyugodtan nem tudom egyik ágyra sem fektetni. Gondolkodtam azon, hogy visszaadom neki a cicit nap közben csak aludjon. Mert így van, hogy este 6-kor ülve elalszik (akkor sem hajlandó lefeküdni). De most szokunk bölcsibe és jövő héten aludna először ott. Nem zavarnám vele össze? Köszönöm a segítséged! ❤️

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2023. augusztus 27. vasárnap

          Nyugodtan add neki vissza, inkább aludjon el, mint hogy szenvedjen fáradtan. A bölcsiben más lesz a helyzet, ebben a korban már tudják, ha nincs ott Anya, akkor nincs cici.

  • Kovács timea

    Reply Reply 2023. május 22. hétfő

    Kedves Àgnes,
    5 hetes a kisbabàm. Nappal egyszerűen nem tudjuk elaltatni.Probàlkozunk mindennel reggel 9-15ig maxfêl órát,ha alszik.
    Ezutàn kiviszem babakocsiba ott àltalàban megnyugszik és alszik 2- 3 órat.
    Probàlkom a nappali alvàsokat is a kisàgyban de órákat sírunk,ezutân feladom, kiviszem a babakocsiba
    Rajtam elaludt màr 2x véletlen lehetett,mert azóta sem.
    (Nem setalgatok vele sokat. Cicin ritkán elalszik,de büfinel felkel vagy amint leteszem a babafedzekbe

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2023. május 26. péntek

      A babakocsi kuckósabb és mozog, ezért sok baba jobban szereti. Érdemes lehet kipróbálni egy bölcsőt vagy a kiságyat kuckósabbá tenni (pl. babafészekkel) besötétíteni az altatáshoz és esetleg esetleg picit ringatni, amíg ellazul vagy letenni az ágyba és a matracot paskolgatni, hogy legyen mozgás.

  • Klaudia

    Reply Reply 2023. május 20. szombat

    Kedves Ági,
    6hetes kislányom nappali alvásaval szeretnék segítséget kérni. A kiságyban altatás mindig nagy sirasba torkollott ezért kocsiban altatom+ fehér zaj. 20 perc után felebred és fáradt, cumit nem fogadja el , ha pólya szeruen betakarom nagyon mérges, oldalra fektetem, hason nem szeret. Ébredés után 1-1,5 órát ébren van. Nagyon nehéz igy napirendet tartani, anyatejes baba, cicin csak este alszik el, éjjel velünk alszik és felalomban eszik.Nappal nem merek más modszerrel próbálkozni mert nem akarom össze zavarni és még jobban rontani a helyzeten. Sokat sír mert folyton fáradt. Mi segithetne?
    Köszönöm válaszod.

    Klaudia

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2023. május 21. vasárnap

      Mivel így láthatóan nem tudja kipihenni magát, mindenképpen más módszerrel kéne próbálkozni, amivel nyugodtabban tud aludni:
      – teljesen besötétíteni alváshoz, hogy ne zavarja a fény,
      – vagy magad mellé fektetve cicin elaltatni (mert éjjel is így alszik) és utána ha mélyen alszik betenni a kiságyba vagy a kocsiba.

  • Barbi

    Reply Reply 2023. május 20. szombat

    Jó napot!

    Arra szeretnék rákerdezni baj -e ha 2.5 éves lányom már kb 1 éve nem alszik napközben csak néha.
    Hány éves korig kellene maradnia a nappali alvásoknak és mi történik ha ennyire sokszor kimarad?

    S mit tudok tenni azért hogy ha kell, hogy aludjon.

    Köszönettel a választért.

    K. Barbara

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2023. május 21. vasárnap

      Erre nincs kötelező időpont. 2 éves kor után már van olyan kisgyerek, aki elhagyja, ha egyébként így nem nagyon fáradt napközben és éjjel jól alszik, akkor ez nem gond és nem okoz problémát.

      • Barbi

        Reply Reply 2023. május 21. vasárnap

        Akkor az ijesztő kommentek a gyermekemre ,hogy nem fejlődik így az idegrendszere jól, és rosszul fog teljesíteni az iskolában,ezért nyűgös és dacos mert nem alszik, mind rosszindulatú megjegyzések?? Nincs alapja?

        Köszönöm előre is. Akkor nem aggódom.

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2023. május 26. péntek

          Ezek csak ijesztgetések, nincs tudományos alapja, hogy összefüggés lenne a kettő között.

  • Aliz

    Reply Reply 2023. május 02. kedd

    Kedves Ágnes!
    Kisfiam 21 hónapos. Egy- egy pár hetes átmeneti időszk kivételével mindíg is jó alvó volt. Mellé fekszem és fogja fülem, úgy alszik el. Eddig 12 óra körül szépen el aludt napközben, általában 2,5 órát is szundizott. Este 9kor is legkésöbb aludt. Pár hete viszont nem akar nap közben aludni sokszor 2-3 óra van mire elalszik, így kitolódik a napja és este sem akar elaludni 10 óránál elöbb. Lehetséges hogy nincs már szüksége nappali alvásra? Köszönöm válaszod.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2023. május 10. szerda

      Ki kell próbálni, mi történik, ha kimarad az alvás. Ebben a korban már előfordul, hogy néha kell, néha nem vagy akár, hogy teljesen elmarad.

  • Anett

    Reply Reply 2023. január 14. szombat

    Kedves Ági!
    6 hónapos a babám, nappal nem tud az ágyában aludni, csak hurciban, hintában vagy babakocsiban.
    Mindig figyelem pedig, hogy mikor álmos és beállt napirendje van.
    Este pedig vagy cicin vagy hintában alszik el – ekkor átteszem a kiságyba.
    Volt, hogy már magától is sikerült elaludnia az ágyában.
    Este ha nem zavarja se pocak, se fogzás akkor maximum kétszer kel, de leginkább egyszer és cicivel alszik vissza.
    Van, hogy a kétszeri kelés első kelésénél magától visszaalszik.
    Hogyan tudnám jobban segíteni, hogy magától aludjon el és nappal is a kiságyában pihenje ki magát?
    Köszönök szépen!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2023. január 21. szombat

      Mindhármat azért szeretik a babák, mert mozog és közben mégis kuckós élményt ad. Ezért úgy tudsz változtatni ezen, ha valami hasonló dologgal próbálod helyettesíteni pl. babaszigettel, ami szintén kuckós, vagy egy takaróba lazán bepólyálva ölben altatod el és utána teszed a kiságyba. Az is meg lehet próbálni, hogy a szokásos módon elalszik, aztán leteszed az ágyába, ha már mélyen alszik (ezt mondjuk hurciból talán könnyebb kivitelezni, mint a hintából), ha felébred felveszed, de ha megint elaludt leteszed és ezt gyakoroljátok, amíg meg nem szokja, hogy a kiságyban alszik tovább.

  • Nikolett

    Reply Reply 2022. november 30. szerda

    Kedves Ági!

    Kislányom mindjárt 10 hetes, a nappali alvasokkal vagyunk gondban. Éjszaka szépen alszik, mióta a hasfájós időszak múlóban 8-9 között elalszik, általában 2-szer eszik és legtöbbször 7-8 között szokott ébredni. Mellettem alszik babafészekben. A kiságya a hasfájás miatt babaöbölként „üzemel”, át fogom majd tenni lassan oda a fészekben, de eddig csak közvetlenül mellettem aludt el. Viszont nappal egyáltalán nem lehet elaltatni. Ha alszik is magától alszik el (ami nem baj) pihenőszékben vagy a hordozóban, amíg én csinálom a dolgom, vagy ha ezeket ringatom. 5 hetes koráig nem volt gond, szépen aludt az ágyában vagy a nappaliban babafészekben. Maximum 20-30 perceket alszik, ritkán fordul elő, hogy többet alszik, a babakocsit imádja még, de mindig nem mehetünk. Viszont Ő 3 hetes kora óta nagyon sírós baba lett. Mindig sír szó szerint, egy fokkal már jobb a helyzet, de egyszerűen nem tudom miért.És mivel nem elég neki ez az alvásmennyiség, hamar nyűgös lesz, sírni kezd, nem igazán tudom letenni akár játszani, vagy hasra fektetni, mert ordít,nem érdekli semmi. tudom, hogy fáradt, álmos, aludna még, de már nincs ötletem mit tehetnék. A cumit nem mindig fogadja el. Ölben szemben velem nem szeret lenni, kézben ringatást sem szereti, csak háttal nekem van el, hogy nézelődni tudjon. Ezért a hordozást meg sem próbáltam és igazából nem is szeretném. Sajnos már tápszeres, úgyhogy a cicin nyugtatás sem opció. Hogy tudnék segíteni neki,miért nem szeret szemben velünk ölben lenni, mikor pár hetes koráig matrica volt,és miért sír ennyit? Köszönöm szépen a válaszod!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2022. december 04. vasárnap

      Ez a nagyfokú nyűgösség lehet reflux miatt is (a pocakgondok okozhatják azt is, hogy se hason, se karban nem érzi jól magát) de az is lehet, hogy a tápszer nem jó neki és okozhatja izomfeszesség is, szerintem mihamarabb beszéljetek a gyerekorvossal.

  • Réka

    Reply Reply 2022. november 29. kedd

    Kedves Ági!
    4,5 hónapos kisfiam jelenleg 3x alszik napközben, jellemzően 2 órát van ébren egyhuzamban. Az elaltatás könnyen megy (cicin alszik el és átkerül a kiságyba), viszont jellemzően felébred, ha eljön az éberebb fázisa (30-40 perc után), csak akkor nem, ha épp babakocsis alvás van. Ugyan vissza tudnám őt altatni, de az lenne a kérdésem, hogy jó-e, ha ilyenkor visszaaltatom? Félek, hogy anélkül nem aludná ki magát napközben.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2022. december 04. vasárnap

      Ne altasd vissza, mert akkor hozzászokik és később kezd el hosszabbá válni a mélyalvási szakasz. Nem gond, ha rövidebbeket alszik gyakrabban, így is kipiheni magát, később, amikor már fizikailag is jobban lefárad, egyre hoszabbak lesznek az alvásciklusok és magától hosszabban fog aludni.

  • Gabi

    Reply Reply 2021. augusztus 17. kedd

    Kedves Ági,
    A kislányunk most lesz 6 hetes, alvásnaplót vezetünk és érdekelne, hogy az átlagosan napi 14-15 óra alvás elegendő-e.
    Este általában fél 8-8 körül alszik el, az első alvásblokk kb. 5 óra, de van hogy hosszabb és az ébredést követően maximum egyszer ébred reggelig. Napközben viszont legtöbbször csak háromszor alszik, ebből egy hosszabb, 3-4 órás és vannak rövidebbek, de ezek is minimum 1 órásak. Én elegendőnek gondolom és igyekszem akkor altatni, amikor látom, hogy fáradt. De így sem az újszülötteknek ajánlott 1-1,5 órát van fent.
    A másik kérdésem: egyelőre segítséggel alszik el, napközben egyszer rugalmas kendőben és beteszem a kiságyába, valamikor evés után, valamikor a vállamon ringatva. Este a mi ágyunkban megetetem es összebújva elalszik, utána átrakjuk a kiságyába. Éjjel már kétszer előfordult, hogy lassan bár, de elaludt a mellettem lévő babaöbölben simogatás közben.
    Érdemes ennyi idősen már az önállóbb alvással próbálkozni? Idővel látni fogjuk, ha nem igényel annyi segítséget vagy nekünk kell próbálkozni?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2021. augusztus 29. vasárnap

      Ez teljesen elegendő alvás, nem kell aggódnod miatta. A lényeg, hogy a baba jókedvű és kipihent legyen.
      Lehet már próbálkozni, minél hamarabb próbálkoztok, annál jobb, magától ahhoz fog ragaszkodni, amit megszokik, minél idősebb, annál inkább ragaszkodik a szokásokhoz, tehát most még lehet próbálkozni.

  • Niki

    Reply Reply 2021. július 01. csütörtök

    Szia Ági,
    A nappali alvással kapcsolatban lennék kíváncsi a javaslatodra.

    3.5 hónapos a kislányom, aki nap közben 30-40 perceket alszik csak egyszerre (kb 4x fürdetésig). Látom rajra, hogy nem mindig elég neki az a 40 perc, de nem tudom visszaaltatni. Ilyenkor, ha pl cicire teszem, akkor ott pihen, de amint nincs a szájában a cici, azonnal felébred. Vagyis nem tud mélyebb álomba merülni. Mivel még nem aludta ki magát, így 1-1.5 óra múlva már nyűgös, nyafog, dörzsöli a szemét.
    A nappali altatás általában úgy néz ki, hogy karban fektetem, cumit kap, ringatom és amikor már laposakat pislog, leteszem hasra a kiságyba, ahol elalszik. Néha ez nem válik be, olyankor jön a cicin altatás de akkor is leteszem a kiságyba.

    Az éjszakai alvással szerencsére nincs gond, általában 1x ébred fel enni.
    Arra is gondoltam, hogy az lehet a baj, hogy este fürdés után egyböl cicire kerül és ott is alszik el. Általában 1-1.5 órát tölt ilyenkor cicin. Lehet, hogy ezzel rontom el? 🙁 Lehet, hogy nappal is ezt várja?

    Köszönöm a választ előre is!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2021. július 04. vasárnap

      Semmi baj nincs a kislányoddal. Ebben a korban a nappali alvások még nagyon felszínesek és az alvási ciklus rövid 30-40 perces, utána könnyen felébred már a baba. Viszont az ébrenléti ciklusok is rövidek még 1-1,5 órásak, tehát semmi baj nincs azzal, ha ennyi idő után elálmosodik. Ne küzdj ellene, hanem tartsátok ezt a rendszert, pihenje ki így magát, aztán tapasztalni fogod majd, hogy pár hét után magától nőnek az alvási és az ébrenléti ciklusok is és átáll majd a 3x-i, utána pedig később a kétszeri alvásra. Az esti altatásnak ehhez nincs köze, a baba ebben a korban már különbséget tud tenni a kettő között, ezért van az is, hogy nappal felszínesebben, éjjel mélyebben hosszabban alszik.

      • Niki

        Reply Reply 2021. július 04. vasárnap

        Köszönöm szépen a megnyugtató szavakat! 🙂

        Azt szeretném még kérdezni, hogy szerinted nem okoz majd problémát a későbbiekben, hogy este/ éjszaka cicin altatom el a kicsit? Sajnos ötletem sincs, hogy ezen hogy tudnék változtatni. Ezt szokta meg, ha leteszem a kiságyba, akkor nyűglődik, sír, felmérgeli magát és az altatás/ visszaaltatás elhúzódik elég rendesen. Általában 1 óra kell neki cicizéssel együtt, hogy éjszaka visszaaludjon, de amikor megpróbáltam (javaslatra) ezt az „egyél és büfi után kiságyba teszlek” dolgot, akkor 2 órába telt és borzasztó volt. Sírt, felvettem, megnyugtattam, letettem, sírt, felvettem, kis cici, letettem és ezt ismételtük. Ő is és én is kikészültünk tőle.

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2021. július 12. hétfő

          Mivel csak 1x ébred éjjel, ez nem okoz problémát majd később. Majd, amikor már nem lesz éhes éjjel, egyszerűen elmarad az éjszakai ébredés és kész, de várhatóan addig is fog még ez a visszaalvási idő rövidülni.

  • Andi

    Reply Reply 2020. december 01. kedd

    Kedves Ági!
    Kisfiam, most töltötte be a 2 hónapot!Az éjszakai alvásokkal szerencsére nincs gondunk, 18:00-19:00 között alszik el,reggel 5-6 között ébred.Egysuer szoktam megetetni, szinte álmában de altatás sem szükséges vissza a kiságyba és alszik tovább. A reggeli altatásokkal vannak gondok, 40-50 perceket alszik, napi 3-4 alkalommal. Mindig próbáljuk figyelni az álmosság jeleit, ásítozik elkezdjük az altatást, ez mindig a hálóban történik,kis ölben megnyugtatás majd kiságy és hát simi. Ott kezdődik a gond, hogy valamikor teljesen rendben megy a dolog és elalszik szépen de van hogy sírás és nyűgösség a vége. Volt már amikor szinte vigasztalhatatlan sírásba kezdett.Konkrét napirendje nem igazán van, csak most kezd számomra is mintha körvonalazódni egy séma. Mit rontok el? Hogyan tudnám hatékonyabban megoldani a nappali altatást? A rövidke alvások miatt sokszor látjuk fáradtnak, nyűgösnek. Így a nap végére szinte lehetetlen altatni.Első kisbaba, így nagyon kezdők vagyunk még. Előre is köszönöm a válaszát!😊

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. december 13. vasárnap

      Teljesen jól csinálod, ezek egyáltalán nem rövid alvások. Ebben a korban a baba nagyon felszínesen alszik, rövidek a mélyalvási ciklusai, ezért hamar felriad nappal, de a 3-4×40-50 perc elegendő, nem kell ennél többet aludnia, különösen, hogy éjjel meg ilyen szépen alszik. A sírós-nyűgösködős dolog még előfordul ebben a korban, néha segít, ha besötétítesz és fehér zajt kapcsolsz, illetve lehet, hogy ilyenkor még nem elég álmos és ha vársz 20-30 percet és utána kezded megint altatni, akkor könnyebben elalszik majd. Érdemes lenne alvásnaplót is vezetned, amibe felírod mikor álmosodott el és mennyit aludt, akkor kiderülne, hogyan is alakul a saját ritmusa.

  • Zsuzsanna

    Reply Reply 2020. szeptember 11. péntek

    Kedves Ági!
    4 hetes kisfiam nappali alvása teljesen felborult. Eddig szépen le tudtuk tenni a szoptatasqok vagy kis jatek, ringatas utan és aludt 1-2 órát. Most 3 napja semmit sem alszik szinte napközben. Szoptatáskor a mellemen elalszik a mellbimbómmal a szájában, amitol mar fajdalmas sebeim vannak. Ha elmozditom es a babafeszekbe szeretnem betenni, azonnal felebred, sir. Felvesszuk, setalunk vele, oleljuk, sir tovabb.. 3 napja nalunk vannak a nagyszulok, lehet, hogy ez a baja, sok az inger? Sokat volt karban, cipelve, es mar nem tud elaludni? De karba veve sem megy sajnos, csak sir es nem nyugszik..Semmit nem pihen nappal, felek, hogy az egeszsegere fog menni. Az ejszakak tokeletesek, 2x kel enni, majd alszik tovabb.
    Mit lehetne tenni? Hogyan lesz ujra mosolygos es nappal is alvo a babám?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. szeptember 12. szombat

      Ebben a korban kezd megváltozni a nappali ritmus, általában éberebbek is már a babák és nem alszanak olyan sokat. Ahhoz, hogy segítség nélkül aludjon el, nektek kell változtatni a segítség módján. Jelenleg minden nappali alvása segítséggel van, magától ez nem fog változni, mert megszokja, hogy így alszik el. A legjobb az lenne, ha minden nappali altatásnál azonos lenne az altatás módja, de mivel ő még kicsi, belefér ebbe az is, hogy délutánonként még egyszer a babakocsiban aludjon.
      Az altatás lényege, hogy a kicsinek először segítesz ellazulni, kizárni a külvilág ingereit. Ez lehet rázogatás, ringatás, szoptatás, dúdolás, susogás, ún. fehér zaj (ventillátor pl.), később meseolvasás. Olyat kell választani, ami max. 10 perc alatt segít neki ellazulni és ami számodra is elfogadható, tartható később is (ezért nehézkes a rázogatás, a ringatás, mert 12 kilós gyerekkel ez már nehezen kivitelezhető). Olyanra szoktasd rá, ami később is működhet. Ebben a korban jól szokott működni, hogy egy takaróba bugyolálod pólya-szerűen, vagy rugalmas pólyát használsz, ebben könnyen el tud lazulni.
      Amikor már félálomban van, leteszed a kiságyba. Ha felsír, simogatod, susogsz neki, de nem veszed ki.
      A nappali alváshoz is sötétíts be!

      Fontos, hogy különüljön el egymástól az etetés és az altatás. Ébredés után mindig egyen, aztán legyen büfi, játék, amikor ébren van, ne a kiságyba tedd le, azt csak alváshoz használjátok. Ha már álmosodik, akkor lehet kezdeni az altatást. Ezt lehet kis dédelgetéssel és utána a babaszigetbe letéve csinálni.

      Ha ilyenkor sír, maradj mellette, simizd, várj türelemmel, kell egy kis idő, mire rájön, hogyan tud magától elaludni.

      Ha hanyattfekve alszik, akkor ez is lehet a gond, a legtöbb baba felébred rá, próbáld meg a hason altatást.

      Ha végül úgy döntesz, hogy cicin altatod, akkor fontos, hogy az ne etetéskor legyen. Tehát ébredés után legyen mindig az etetés (lehet, hogy ebbe beleszundizik, de ilyenkor ne tedd le aludni), utána büfi, játék és utána, amikor már álmos, akkor az altatás. Az altatós cici általában max. 20 percet tart és utána le lehet tenni a babát aludni, mivel ilyenkor nem eszik nagy mennyiséget általában könnyebben elengedi. Azt ne hagyd, hogy végig a cicin aludjon, miután elaludt tedd le az ágyába és ragaszkodj az ágyban altatáshoz, pár alkalom után megszokja majd és már rövidebb szopi is elég lesz neki az elalváshoz.

  • Szabó Dóra

    Reply Reply 2018. október 15. hétfő

    Kedves Ági!
    Kislányom 7 hónapos. Így alszik el: megy a porszívó, közben a hintaszékben ülök vele. Ez megy 20 percig, utána lerakom és alszik egyben 2 órát. (Délelőtt két órát és délután is annyit.) A porszívó két órán át megy. Próbáltam már, hogy lekapcsolom egy kis (vagy nagy) idő elteltével, de olyankor max 5 perc után felébred és nyűgös. Nem tud egyedül, magától elaludni (pontosabban: nem tanítottam meg neki). Korábban is volt már ilyen probléma, akkor ügyesen visszaszoktattam az egyedül alvásra. Viszont rokonok jöttek, és pár alkalommal kézben lett altatva, onnantól megint csak úgy volt hajlandó. A porszívó az én ostoba ötletem volt, természetesen arra is rá szokott (taps nekem).
    Próbálnám megtanítani újra, de valamiért nem megy. A rutinunk megvan: minden nap kb. ugyanakkor eszik-játszik-alszik. Ha látom, hogy álmos együtt lehúzzuk a redőnyt, közben mondom neki halkan „viszlát napocska, most alszunk egyet”. Utána 20 perc összebújás és lerakom aludni. Szóval az alvás előtti rituálé is megvan. Esetleg tudnál segíteni? Nagyon elszomorít ez az egész.
    Köszönettel:
    Rátkainé Szabó Dóra

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. november 10. szombat

      A porszívóval semmit nem rontottál el. Sok baba alszik el szívesebben ún. fehér zajra, ami bármilyen zúgó hang lehet. Pl. ventillátor, hősugárzó, vagy a Youtube-on is találhatsz fehér zajokat (keress rá arra, hogy „white noise baby sleeping”). Nem gond, ha ő könnyen el tud így aludni, akkor egyáltalán nem gond.

  • Bàn Bernadett

    Reply Reply 2018. május 23. szerda

    Kedves Àgi!
    Nekem fóbiàm van a kisàgytól màr annyi gond volt vele.Először Nàndi az arcàt fúrta bele két alkalommal is a ràcsvédőbe így levettem.Nagyobbacskàn aztàn éjszaka beleütögette a ràcsba a fejét azért sírt,utàna napközbeni alvàsnàl a ràcsok közé gabalyodott a làbacskài azért sírt keservesen .El kezdett forgolódni most azért sír,mert nincs helye benne àtfordulni,végül a minap keresztbe fordult benne és a koponyàjàt feszítette neki a ràcsnak és nagyon sírt.Így hogyan szoktatnàm kisàgyba??????Hiàba alszik el és berakom,ha felkel kész a baj,nagyon mozgékony és mégcsak 5hónapos lesz.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. május 27. vasárnap

      Vannak olyan babák, akik nem szeretik a kiságyat. Nem kell erőltetni. Jó szolgálatot tehet a babaöböl, amivel együtt aludhattok, de kényelmesebben és biztonságosabban. Vagy a hálózsák, amiben nem tud annyit mozgolódni álmában. Vagy ki lehet próbálni a babafészket is, ami kicsit beszűkíti a helyet a kiságyban, hogy kuckósabb legyen.

  • Roland

    Reply Reply 2011. szeptember 19. hétfő

    Kedves Ági!

    3 és fél hónapos kislányom napirendje teljesen felborult szerintünk és nem tudunk vele mit kezdeni. Segítséged szeretném kérni.

    A baba 2 hónapos korától este 20:00 órától reggel 05:00 óráig alszik. Ez a mai napig nem változott, ellentétben a nappali alvásokkal. Eddig az étkezéseket követően 1,5 – 2 órákat aludt. Mosolygósan ébredt. 1 hete minden megváltozott! Az étkezések utáni fektetés sírásba torkollik állandó jelleggel. Ha végül sikerül megnyugtatni és elaltatni, akkor 30-45 perc elteltével felébred. Igaz, hogy még mindig mosolyogva ébred, de a következő etetésig nem bírja ki, teljesen nyűgös az ébredést követő 1 óra elteltével. Dörzsöli a szemét, ásítozik. Megkíséreljük ismét letenni aludni, de jön a sírás, ellenállás, dobálja magát a kiságyban. Mi történhetett a babával? Mit tegyünk?

    A baba életében semmilyen változás nem
    történt, ami esetleg indokolná a viselkedését.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. szeptember 26. hétfő

      Az indokolja a viselkedését, hogy idősebb lett: később fárad már el, mint eddig (ebben a korban általában már 2-2,5 órákat ébren tudnak lenni a babák két nappali alvás között, este lefekvés előtt akár még ennél hosszabban is), ezért nem tud elaludni, amikor fektetni szeretnétek és ha el is alszik akkor is csak röviden, mert még nem volt álmos, amikor lefektettétek.

      • Zita

        Reply Reply 2017. november 20. hétfő

        Kedves Ági!

        Nálunk ugyan az a helyzet mint Rolandéknál, nekünk most lesz 12 hetes a babánk. Ebben az esetben akkor mi a megoldás? Mivel már 3-4 óránként eszik, de így nincs meg az alvás-evés-játék-alvás sorrend két evés között.

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2017. november 21. kedd

          Ha már ritkábban eszik, akkor nem muszáj tartani a 4É sorrendet, a lényeg, hogy már kiszámítható a napirendje és nagyjából ugyanakkor eszik, ugyanakkor alszik és ezeknek a sorrendje a napon belül is ugyanaz.

  • dolor

    Reply Reply 2011. február 27. vasárnap

    Kedves Ági! Lányom 8 és fél hónapos. Születése óta nagyon keveset alszik. Az elmúlt három hónapban napközben csupán háromszor, jobb napokon négyszer 20 percet. De a legjobb esetben sem alszik többet napközben egyhuzamban fél óránál. Csupán akkor hajlandó elaludni, ha a mellkasomon van, vagy esetleg szoptatás közben. Próbáltam már, hogy síri csend van a szobában ahol alszik, illetve altattam már zene mellet is, de fél óránál akkor sem aludt tovább.
    Az éjszakáink aránylag nyugodtak,csak egyszer, vagy kétszer kel fel, persze, ha éppen nem fogzik, mert akkor óránként felébred. Este fél nyolckor fektetjük le és reggel 6 után, már csak 9 kor, 11 kor és 14 órakor alszik egy 20 percet, s néha 17 óra körül is. Szeretnék ebből a sok kis alvásból egy nagyot csinálni, de nem tudom, hogy milyen módon.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. március 05. szombat

      Először is: az altatás előtt legalább teljen el 4 ébren töltött óra, így biztosan elég álmos lesz. Utána pedig találj ki egy ellazító rutint,amit minden nap ugyanúgy csináltok: közöd redőnylehúzás, ringatás, félálomban leteszed a kiságyba, simogatod a hátát, amíg el nem alszik. És ezt következetesen minden nap ugyanúgy csináld, ne változtass rajta. Ha ezt teszed, akkor napról napra egyre jobb lesz a helyzet, mert megtanulja, hogy ilyenkor alvás következik és ő is gyorsabban alszik majd el.

  • Dana

    Reply Reply 2010. október 22. péntek

    Kedves Ági! Nekem 9 hetes a kislányom és lényegében már születése óta, mintha kicsit előbbre járna a koránál. Ez vonatkozik az alvásra és az étkezések számára egyaránt! Szépen 5-ször eszik egy nap már 1 hónapos kora óta, az éjszakát pedig 1 hetes kora óta átalussza! Most fél 10-től reggel 6-ig alszik, de tovább is aludna 7-ig, csak én keltem fel, hogy a napi ételmennyisége meglegyen, mert ő nem sűríti be az étkezéseit,egy hosszú éjszaka után, hanem ugyanúgy 3 és fél óránként kér enni. A gondom igazából a nappali alvásaival van, mert hogy az elég érdekes. Ugye 6-kor kel, aztán alszik 6.30 és 8.30 között, aztán 11 és dél között egy félórát, 15 óra körül (nem mindig) megint egy felet, majd fürdés előtt 19-21-ig megint egy nagyobbat. Vagyis napközben igazából képes 3-4 órákat fent maradni egyben, anélkül hogy komolyabban elfáradna. Nyilván reggel még, este pedig már fáradt, azért alszik ott nagyobbat, de nappal iszonyú éber. Követtem a módszered, hogy várok míg elálmosodik, s úgy teszem le, de akkor sem alszik többet, vagy el sem alszik, s vidáman kiszáll az ágyból. A napi ritmusa így elég furcsa, de nem tudom, hogyan változtathatnék, vagy kell e egyáltalán. Illetve nem túl hosszú az éjjele így is, vagy butaság felkelteni is, hadd pihenjen? Vagy ő még alakul? Kicsit aggódom, hogy amikor majd átalakulunk 3 majd 2 meg 1 alvásokra, ez automatikusan megoldódik-e vagy mi mindig ilyen zűrösek leszünk? Válaszodat köszönöm!

    Válasz: Egyáltalán nincs gond a napirendjével, nekem úgy tűnik, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt a kislányod, és összességében teljesen a korának megfelelő mennyiséget alszik. Amin változtatni kéne, hogy nem kelted fel reggel 6-kor enni, hanem megvárod, amíg magától ébred, akkor megeteted és előfordulhat, hogy ezt követően már nem fog visszaaludni (vagy ha most nem is, de később elhagyja majd ezt az alvást)

Leave A Response To Vida Agi Cancel reply

* Denotes Required Field