Miért van az, hogy az egyik baba kezdettől jól alszik, a másik meg nem?

Ma egy régi igazságtalanságnak járok utána, miszerint vannak olyan babák, akik kezdettől remekül alszanak maguktól is (az ő szüleik általában úgy érzik, valamit nagyon jól csináltak) és vannak olyanok, akik kezdettől nehezen alszanak el, éberek és gyakran ébrednek. Az első csoportba tartozó babák szülei úgy érzik, valamit nagyon jól csináltak, a második csoportba tartozóké pedig, hogy talán valamit elrontottak, de természetesen egyiküknek sincs igaza. Mi okozza ezt a különbséget? És vajon változtathatunk-e rajta vagy törődjünk bele, hogy a mi gyermekünk ilyen?

Min is múlik, hogy az egyik baba kezdettől jó alvó a másik pedig nem?

1. Vérmérséklet

A vérmérséklet, azaz az aktivitásunk szintje, velünk született személyiségjellemző. Már újszülött korban vannak sokszor bealvó, csendesebben síró, nyugodtabb babák és keveset alvó, izgágább csecsemők. Ez utóbbi csoport már az első napoktól sokat van ébren, intenzívebben és hangosabban sír, sokat mozog és rosszul reagál a változásokra (pl. nem szereti, ha egyik helyről a másikra pakolásszák, kiborul a babahordozótól vagy az autózástól).

A nyugodtabb babák nehezebben jönnek ki a sodrukból, hosszabban és mélyebben alszanak már kezdettől fogva, valamint az elalvás előtti ellazulás is könnyebb a számukra, míg az aktívabb, pörgősebb temperamentummal született gyerekek éjjel is élénkebben alszanak és sokkal nehezebben lazulnak el elalvás előtt.

Nem mindegy azonban, hogyan reagálunk a kicsi reakcióira. A nyugodtabb baba is érzékeny rá, ha felborul a mindennapi rutinja, a napirendje és neki is fontos, hogy olyan módon altassuk el, ami számára a legkönnyebb ellazulást biztosítja. Ha rohanunk, kapkodunk, variálunk, azzal a nyugodtabb babát is nyűgösebbé tehetjük.

Az aktívabb, mindig pörgő babáknál pedig különösen fontos, hogy ingermentes környezetet biztosítsunk az altatás időtartalmára, elalvás előtt fokozatosan csökkentsük az ingermennyiséget és segítsünk a teljes ellazulásban. Egy alapjáraton izgágább babát sokszor a saját koordinálatlan mozgása tart ébren, ami miatt nem érzi biztonságban magát (ő még nem érti, hogy az előtte kalimpáló „valamik” azok a saját testrészei, szimplán csak veszélyforrásként érzékeli őket) éppen ezért nála sokat segíthet az elalvásban a laza pólyálás vagy egy takaróba csomagolás, valamint a besötétítés, a szűkebb helyen (bölcsőben, babaöbölben, babaszigetben stb.) altatás, valamint könnyebben ellazul, ha hason altatjuk. A szopival elaltatás a Jolly Joker mindkét típusú babánál, ettől minden baba el tud lazulni.

Míg a nyugodtabb babákat gyakran a ringatás, a járkálás nyugtatja meg, addig az aktívabb babákat ez tovább ingerli és még kevésbé alszanak el tőle. Ehelyett sokkal könnyebben lazulnak el ölben, a kiságyba letéve, simogatva, cumizva és náluk különösen jó szolgálatot tehet a fehér zaj alkalmazása is az altatásban (valamilyen zúgó hang pl. ventillátor, de lehet találni ilyen hangokat a Youtube-on is.)

2. Fájdalomküszöb

A fájdalom érzékelése és az arra adott reakció intenzitása részben veleszületett, részben tanult folyamat eredménye. Az egyik baba nem kel fel a pocakfájásra, fogzásra, betegségre stb. a másik igen. Min múlik ez?

1) Nemi különbségek A fájdalomérzékelés már csecsemőknél is mutat nemi különbségeket, jellemzően a lány babák kevésbé reagálnak érzékenyen a fájdalomra, mint a fiúk. Ennek az az oka, hogy a fiúk éretlenebbek, amikor a világra jönnek, ezért sokkal érzékenyebben élik meg már az első hetekben a világhoz való alkalmazkodás és a vele járó kellemetlen érzetek (hideg-meleg, érintések, hasfájás, emésztés stb.) folyamatát is.

2) A mi reakciónk a fájdalomra: Ha a baba minden kis jelzésében egészségügyi vészhelyzetet szimatolunk és azon aggódunk, nem lesz-e baja, megnő a stresszhormon szintje a szervezetünkben, ami a baba számára azt jelzi, hogy valami gond van, éppen ezért ő is elkezd intenzívebben reagálni a különféle testi érzetekre. A legjobban úgy kezelhetjük ezeket a helyzeteket, ha túlagyalás helyett inkább csak felvesszük a babát és igyekszünk minél többet testközelben tartani (szoptatás, hordozás). Ezáltal ugyanis nem csak hamarabb megnyugszunk majd, hanem meg tudjuk figyelni a kicsit is: mikor van tényleg valami baja és mikor nem, mikor él át valóban fájdalmat és mikor nem.

3. Biztonságérzet

Felnőtt fejjel mi pontosan tudjuk, hogy a baba a szobájában az ágyában biztonságban van. Ő azonban úgy érzékelheti, hogy nincs biztonságban. Az ősi ösztönei ugyanis azt súgják, hogy ha magára van hagyva egy számára nagynak tűnő üres térben (a kiságyat ilyennek érezheti), veszély leselkedhet rá. Éppen ezért a babák többsége testközelben érzi a leginkább biztonságban magát, illetve olyan helyzetekben, amik az anyaméhhez hasonlóak, mint például a pólya, a hason fektetés, a bölcsőben, babaszigetben vagy babaöbölben altatás, a kendőben hordozás vagy a szopival elalvás.

A biztonságérzetet a paraszimpatikus idegrendszer aktivitása határozza meg, ami velünkszületett dolog. Van, akinél gyakrabban „jelez”, úgy alszik, mint a nyúl, ő éberebben alszik gyerekként és felnőttként is, könnyebben felriad, viszont ezzel az éberebb alvással is ki tudja pihenni magát. Sokan azt hiszik, a zavaró zajok, ingerek kiiktatása ezen segít, pedig valójában nem a környezet, hanem maga az idegrendszer riasztja fel ilyenkor a babát. Őt erről nem lehet leszoktatni, mert rossz szokásról van szó, se nem arról, hogy valami baja lenne, egyszerűen csak éberebben alszik. Rövid távon segíthet neki a visszaalvásban a fehér zaj, a pólyálás, a sötétítés, valamint ha testközelben lehet, ahol gyorsan vissza tud aludni, mert biztonságban érzi magát. Hosszú távon kisgyerekkorban is számíthatunk arra, hogy hajnalban aktívabb lesz a kicsi, felébred, gyakoribb náluk az éjjeli pavor nocturnus jelenség is és számíthatunk arra is, hogy hajnalban néha meglátogat majd minket 🙂

4. Az egyéni érzékenység szintje

A babák 20%-a hiperérzékenyen születik, azaz minden zajra, fényre erőteljesebben reagál és lassabban is dolgozza fel ezeket. Ők azok, akiknél tényleg számít, hogy az altatás alatt teljes csend legyen és akiknek minden képes elvonni a figyelmét, kizökkenteni az elalvásból és már kezdhetjük is újra az egészet, ha felriadtak félálomból. Rájuk jellemző az is, hogy a felszínes alvási szakaszokban (ami újszülötteknél 20-30 percnyi alvás után, 2-3 hónaposan kb. 30 percenként, 6 hónapos kor körül 45 percenként, 1 évesen pedig kb. 60 percenként van) könnyebben felriadnak és nehezebben alszanak vissza.

Náluk különösen fontos, hogy ne fáradjanak túl elalvás előtt, ne engedjük őket túlpörögni és mindig hasonló módon, hasonló körülmények között aludjanak el. A zavartalan altatásban segítségünkre lehet a szoba besötétítése, a fehér zaj, a pólyálás vagy hason altatás, hogy a kicsit a saját mozgása ne riassza fel, a cumizás vagy szoptatás, illetve az, hogy ne mászkálva altassuk, hanem mindig a saját ágyában, nyugodt szobában aludjon és kerüljük a felesleges mesterséges ingereket is a közelében az altatás során, mint pl. tévé, számítógép, mobil és kék fényű lámpák használata.

És, ha még mindig nem alszik a babád, itt tudok segíteni neked >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

60 Comments

  • Kata

    Reply Reply 2024. szeptember 04. szerda

    Kedves Ágnes!

    Abban szeretnék segítséget kérni, hogy az 5 hetes kisbabám nem alszik az ágyában. Ennek oka, hogy refluxol, ami miatt etetés ymég függőlegesen kell tartani 30 percet, plusz valamikor utána letéve is jön fel neki sav, ami miatt felvesszük. De van, amikor nincs ez a tünet egyáltalán, akkor jön a másik rész, hogy testközelben szeret lenni igazán. Ami még érdekes, hogy rajtam alszik 2-3 órát is egyben, mint a bunda, ha nem fájdul meg a hasa, de letéve kb 30 perc és 1,5 óra között van, de inkább a kevesebb.
    Kérhetek segítséget abban, hogyan tudom az öbölbe beszoktatni ezek mellett legalább éjszakára, hogy tudjak én is aludni? Illetve milyen megoldást javasolsz?
    Nagyon köszönöm előre is!
    Üdvözlettel,Kata

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2024. szeptember 07. szombat

      Ha hanyattfekve alszik, próbáld meg hason vagy oldalfekvésben altatni, ez refluxos babáknál eleve jobb is szokott lenni. Ezenkívül ne etetés után rögtön tegyétek le nappali alvásnál, hanem mindig ébredés után egyen, utána büfi, játék és csak ezután tedd le, így nem a bukira kel majd fel álmából. Kivéve éjszaka és este, akkor le lehet tenni szopi után, de olyankor nem muszáj 30 percet tartani, mert ilyenkor sokkal nyugodtabban esznek és kevesebbet buknak a babák.

  • Erika

    Reply Reply 2021. december 05. vasárnap

    Kedves Ági!

    Jelentkeztem a baba alvás tréningre, de azért itt is kérdeznék, hátha van valami a tarsolyában, amit már ma is tudok alkalmazni.
    A kislányom két hónapos, és aktív, de nyugodt típusú baba, aki jól kezeli a nehéz helyzeteket – oltás, idegenek, stb – de érzékeny a feszültségre. Sokszor eszik kevesebbet, a főétkezése a reggeli első szoptatás (kb 1oo-11o gr). Napközben kisebbeket eszik(5o-6o gr), este kétszer nagyobb mennyiséget(7o-9o gr).

    Korábban a hét órai fürdés után tíz körül aludt el, addig volt torna, játék, beszélgetés és evés. Szoptatom őt, de kicsivel kevesebb a tejem mint szükséges, ezért este anyatejes pótlást kap cumisüvegből, mert csak azt fogadja el, az itatópoharat, fecskendőt, stb nem. Így aludt nagyjából négyig, szopizott, visszaaludt és kelt hétkor. Napközben kb. volt egy nagyobb és több mikroalvás, öt körül kezdett nyűgössé válni, fáradni.

    A legutóbbi növekedési ugrás óta viszont nem alszik el tíz körül, hanem kitolódik a föntlét éjfélig, egyig. Elfogadnám a bagoly típusú porontyomat, ha az utolsó két-három óra nem lenne nyűglődés.
    Mit gondol, vissza kellene állni a tízes elalvásra? Ha igen, hogyan?
    Ha nem, akkor van valami ötlete arra nézvést, hogy hogyan ne legyen nyűglődés a tíz és éjfél közötti idő?
    Valamint, tanácsra szorulok az elalvást illetően is. Elég nehezen alszik el, körülményesen. Most ringatom és énekelek neki, de ezt nyolc-tízkilósan már nem tudom vállalni. Van ötlete, hogy hogyan állítsam át egy anyakímélőbb elalvási rutinra? Vagy kérjünk hintaszéket karácsonyra..? 😀 😀

    Köszönöm a lehetőséget:

    Erika

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2021. december 05. vasárnap

      Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél-egy óránként megkínálhatod, ez segít, hogy könnyebben kibírja azt az időszakot, amikor még nem tud elaludni, de már álmos és nem lesz olyan nyűglődés. A fürdetés pedig közvetlenül legyen a lefekvés előtt. Ha 10-kor szeretnéd fektetni, akkor fél10-kor menjetek fürdeni, utána szopizás és alvás.

      • Erika

        Reply Reply 2021. december 05. vasárnap

        KEdves Ági!

        Köszönöm a gyors választ!
        Válaszod és a napi rutinunk alapján fölmerült bennem a kérdés, hogy, ha a kislányom azon babák közé tartozik, akik nyűgösebbek, kevésbé alszanak az este közeledtével és nem érzik jól magukat, csak kézben – akkor ehhez képest mikorra érdemes időzíteni a fürdetést? Öt körül kezdődik nála ez a fajta nyűgösség, amiről egy másik cikkedben már írtál is. Azonnal fürdetni kellene, vagy van még ilyenkor tartalék a rendszerében? Ezekkel a kondíciókkal, szerinted mikorra lenne érdemes időzíteni a fürdetést?

        Még egyszer, köszönöm a lehetőséget és a gyors választ!

        Erika

  • Aletta

    Reply Reply 2020. december 04. péntek

    Kedves Ági!

    Nagyszerű, hogy lehetőségünk van írni Neked. Köszönöm. A babánk 5 hónapos és lassan két hetes, ezért igyekszem változtatásokat bevinni mihamarabb. Délután kétszer is cicin bealvós baba, de én is mellette kell maradjak. Tehát van olyan délután ,hogy 5 órán át is fekszem mellette, neki meg cici a szájában. Ha kiveszem, amikor alszik ,akkor visszaszivja. Ha maga is engedi el, akkor is visszaveszi. Próbáltam, hogy leteszem a kiságyába miutan mélyen alszik már, de fél óra múlva felriadt és itt véget is ért. Mennyi idő még megszokja, hogy újak a körülmények és lazul el szopizas/alvas előtt és mennyi idő, hogy kialakuljon a visszaalttása saját magának?
    Aletta

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. december 13. vasárnap

      Cicizés után tedd le a kiságyba. Ha fél óra múlva felébred, nem kell visszaaltatni, vedd ki, játsszatok, menjen tovább a nap, ha megint álmos, megint altasd ugyanígy. Pár nap után kialakul majd az új napirendje, ha kitartó vagy és nem akarod mindenáron visszaaltatni, miután felébredt.

  • Ibolya

    Reply Reply 2020. november 14. szombat

    S.O.S. Kedves Agi!

    A babank negy es fel honapos es nyolc kilo, lehet azota kicsit tobb is. Mostmar kb.haromszor alszik egy nap. Nemreg meg negy volt, es akkor az elso kettot azt varrialtuk-babakocsi, autos hordozo. Azert kezdtuk el igy, mert eddig cicin belavos baba volt, de ez engem teljesen lemeritett, ugyanis cicivel a szajaban alszik es bizony meghuzza a cicit sokat, attol fuggetelenul, hogy epp elotte egy oraval cicizett. Szoval, olyan hogy harom orankent egyen meg most is nehezen elerheto, a ket es fel ora a maximum. Minden pukira cicivel vigasztalodik. Es ez volna az elso kerdesem is, hogy hogyan lehetne otet errol leszoktatni? Mondjuk tolljam a kezet a szaja ele? Volt mar ra pelda, foleg ejszaka, hogy az ujjacskait harapdalta vagy a szemet dorzsoli. Aztan valahogy atszkoattam a cicire es az ujjacskait csak olyankor harapdalja, ha jobban bealudtam es nem tudtam reagalni. Azert kezdtem cicit adni, mert ezt csinalta a a baratnom is a sajatjaval, illetve mert attol tartottam, hogy felebred. Volt ra pelda.
    Amikor delutan itthon alszik, jobb esetben ketszer, akkor van hogy o elkezdi magat nzugtatni (szerintem), harapdalja az ujjacskajat es altato, mantrazo hangot ad ki. De ehhez szerintem kellene meg neki vmi. Neha a cici melle is betesze az ujjat. Az egesz cicin altatassal az a bajom, azon kivul,hogy jo sokat eszik/iszik, hogy teleszivja magat levegovel. Szoval nem fog addig aludni ameddig, mert ott a bofi. Aztan cicizne tovabb, ismet bofi es igy neha kudarcba fullad az egesz fel ora utan es marad egy nyugos baba. A cicit meg ki se engedi vagy ha kiszabaditom, akkor visszaveszi. Cicicvel a szajaban alszik, es nem csak ha fogzik. Lehet erzi rajtam is, hogy ez nekem zavaro es igy vigasztalodik.
    Szereti a razogatast szerintem mostmar, eddig ki nem allta, de egy vakcina utani lazas allapotban valahogy beletorodott a babahordozoba az autoban. A babakocsiba meg beleszokatta a ferjem: egy ora kiveszem-beteszem de elaludt, mostmar nem is ellenkezik, rogton alszik a babakocsiban. Azon gondolkodtam, hogy esetleg a delutani alvasokat is razogatos modszerrel kellene megoldani, foleg, hogy nem tudok mit kezdeni az o onnyugatasaval. Simogattam is, meg minden, de nem eleg. Eddig volt, hogy kendoztuk, de az mostmar nem opcio, mert ugya a korahoz kepest dupla akkora. Esetleg vmi elektromos razogatos kutyu volna jo, ami elemmel is megy. Ezek dragak es meg nem ugrottunk bele a vasarlasukba, mert nem tudjuk ,hogy hogyan reagalna. Volt,hogy pokrocban altattuk el, mikor mar szepen horkolt kb.15 perc, akkor letettuk az oldalara, elotte az agyon beallitottam a mobilt rezgosre de igy is felbredt kis ido utan es kereste a cicit.
    Reggel alszik kb. masfel orat babakocsiban, egyszer a babahordozoban autoban majdnem ket orat. Delutan cicin attol fugg, de neha van, hogy 45 percet, neha mesfel orat, es kb, egy honapja harom orat is aludt. Ejszaka 12 orat alszik, de mellettem es ugye onkiszolgalas van cici teren.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. november 14. szombat

      A cicin elalvás egyáltalán nem rossz szokás és az sem gond, ha még nem 3 óránként eszik a babád, hanem kicsit gyakrabban. Ebben a korban a levegőnyelés már egyáltalán nem szokott gondot okozni, mert már érettebb az emésztésük (ezzel csak 3 hónapos korig szokott gond lenni, amíg meg nem szokja az emésztés az új körülményeket). Próbáld meg, hogy szopi után, amikor elalszik mindig beteszed a kiságyába és ott alszik tovább. Várd meg, amíg mélyen alszik már és akkor tedd be. Ha felébred, maradj mellette, de ne vedd ki, hagyd, hogy ő visszaaltassa magát. Néhány nap alatt hozzászokik, utána már könnyebb lesz és ha ilyen szopizza az ujját, akkor azt is ki tudjátok alakítani, hogy cici helyett ujjszopival aludjon el. A jó az lenne, ha mindig ugyanúgy aludna el, nem variálnátok a babakocsis-autós-hordozós és cicis alvást, mert ez így összezavarja és nem tudja a kiságyban alvást megszokni. Ha nappal már megy, akkor éjjel is elkezdheted a kiságyában altatni.

      • Ibolya

        Reply Reply 2020. december 02. szerda

        Kedves Agi!
        Megprobaltam ugy, ahogyan irta, de a baba fel ora mulva felriadt es nem tudta magat visszaaltatni. Esetleg tudna segiteni, hogy hogyan tovabb?

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2020. december 13. vasárnap

          Addigra ér véget az alvási ciklusa azért riad fel és mivel a kiságyban nagyobb a tér, nem érzi magát biztonságban, ezért nem tud visszaaludni. Ha hanyattfekve alszik, segíthet, ha hason teszed le. Illetve sokszor segít, ha a kiságyban van szűkítő (pl. babasziget), hogy kuckósabb legyen és a szobában sötét van, vagy ha a babát egy takaróba csomagolod pólyaszerűen az alváshoz.

  • Ibola

    Reply Reply 2020. november 12. csütörtök

    Kedves Agi!
    Ez lemaradt a mai uzenetembol. A babanknal kezd kialakulni onnyugtatas. Szopja az ujjat es dunnyog hozza.

  • Fintorné Kiss Virág

    Reply Reply 2020. január 16. csütörtök

    Kedves Ági! Tanácsot szeretnék kérni. 3 és fél hónapos a kislányom. Aktív típusú baba, a kezdetektől fogva „alig” alszik. Délelőttönként viszem sétálni, a hideg levegőn a babakocsiban elalszik. Rá kellett szoktatni a délutáni alvásra, különben végignyűgösködi a délutánt. A mózeskosarat kivisszük az erkélyre, ringatjuk, amíg nem alszik el. Ilyenkor 1, másfél órákat is alszik. Ezenkívül hordozókendőben is tud aludni. De fontos számára a hűvös levegő, illetve -mióta olvastam Nálad, tudom- a sötétebb helyiség. Este cicin alszik el, akkor a kiságyban alszik. Ha napközben odatenném, 10 perc után felébred. Próbáltam ilyenkor cumit adni, elfogadta, de nem aludt vissza. A kérdésem, hogy hogyan lehetne rávenni, hogy aludjon az ágyában. Mit tanácsolsz?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. február 07. péntek

      Azt lehet tenni, hogy elsőként legalább 1 nappali alvás a kiságyában történjen úgy, hogy cumival alszik el. Előtte alaposan szellőztess ki, vagy akár nyitva is lehet az ablak, bugyoláld be a babát (mert a kocsiban azt szeretik, hogy jó kuckós érzetet kelt) és cumival altasd el. Nem baj, ha kezdetben röviden alszik vagy nehezen alszik el, ha kitartóan ugyanúgy csinálod, fokozatosan megszokja majd.

      A többi alvás egyelőre maradhat a megszokott módon, hogy amíg a délelőtti alvásnál esetleg nem piheni ki magát eléggé, legalább akkor többet aludjon.

      Ha már megbízhatóan és jól tud délelőtt a kiságyban aludni, a délutáni alvásnál is áttérhettek erre.

  • Antóni Anikó

    Reply Reply 2019. november 12. kedd

    Kedves Ági!
    A lányom most lesz 5 hónapos 17.-én, és napközben nem alszik el csak kézben,sőt szinte egész nap kézben van, nem tudom letenni, azonnal sír. Így van mióta megszületett hasfájós volt és csak így aludt.Kenguruba szoktam tenni úgy cipelem, de nagyon kimerítő egész nap. Játékokkal és minden elérhető eszközzel, hintával ,játszószőnyeggel próbálom elterelni a figyelmét de nem köti le folyamataosan szórakoztatom. Éjszaka is kétszer ébred nem alszik 5 óránál többet egyben, csak tápszert eszik már. Nem tudom hogy szoktassam ki a kezemből sírni nem akarom hagyni de 7,6 kg.
    Mit tegyek?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. november 23. szombat

      Először azzal tudsz ezen változtatni, hogy amikor evett és jókedvű, akkor leteszed játszani (nem a kiságyba, hanem játszószőnyegre). Nem kell szórakoztatni, kicsit legyen ott magában, ha sír, beszélj hozzá, simizd meg, vigasztald meg, ha kell vedd fel vigasztalni, de utána tedd vissza megint.
      Ha házimunkázol, akkor se cipeld, hanem tedd le magad mellé hordozóban, közben beszélj hozzá, mesélj neki, de ne vedd fel.
      Idővel megszokja majd, hogy ott vagy vele, de nincs mindig kézben és nem szórakoztatod mindig és elkezdi magától felfedezni a világot.

  • Anna

    Reply Reply 2019. október 18. péntek

    Kedves Ági,

    Kisfiam 6,5 hónapos.
    Kivétel nélkül nappal és éjszaka is csak és kizárólag hordozókendőben alszik el. Nagyon fáradtak vagyunk már. Mit tehetnénk, hogy ezen változtatni tudjunk érdemben?
    Köszönöm a választ! Anna

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. október 24. csütörtök

      Ezen apránként tudtok változtatni. Először csak vezessétek be azt, hogy a kendőben altatjátok, de amikor már ellazult, de még nem alszik mélyen, magatok mellé teszitek. Utána, ha ez már működik (ehhez valószínűleg kell azért 4-5 nap, mire teljesen elfogadja), jöhet az, hogy már nincs kendő, hanem mellétek feküdve alszik el. Elsőre nem fog neki tetszeni, mert nem ezt szokta meg, de pár nap alatt megszokja és onnantól így is el tud aludni, elalvás után pedig be tudjátok tenni az ágyába.
      Mivel kendőben alszik, ezért az is megoldás lehet, ha bepólyázzátok elalvás előtt. Sok baba szereti.

    • Dorottya

      Reply Reply 2019. november 20. szerda

      Kedves Ágnes!
      A majdnem 5 hónapos kisfiam éjszakai alvásával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Egészen kb. 3 hónapos koráig 1-2-szer kelt enni éjszaka, igazából félálomban volt, evett és aludt is tovább mellettünk a bölcsőben. Ezzel semmi gond nem volt.
      Pár hete sűrűbben ébered éjszaka, van, hogy az elején is (változóan alszik el 8 és 9 között hát simogatással, ha nagyon nyűgös, akkor szopival). Van olyan éjszaka, amikor úgy tűnik, hogy óránként fent van, de sokszor nem is sír csak mocorog. Mostanában enni is többször eszik éjszaka, akkor mindig inkább sír és hallhatóan eszik is, majd a legtöbbször alszik is tovább. Az elmúlt pár napban viszont sűrűn is ébred és van, hogy nehezebben altatom vissza. Van egyébként némi rendzser a megébredéseiben: kb. 22:00, 1:30, 5:00 (ekkor kel a férjem is, ilyenkor már nehezebb visszaaltatni és volt már, hogy magam mellé vettem a nagy ágyba, így aludtunk még 1-1,5 órát). Nem tudom, hogy lehet-e összefüggés, de egy hete vettünk neki új kiságyat mellénk, mert a bölcső már nagyon szűk volt neki. Azóta sokszor oldalra fordul vagy teljesen megfordul (hason alszik). Ezzel csak az a problémám, hogy már több mint egy hónapja szépen fordul hasról hátra, tehát nem új a tudománya. Lehet, hogy szokatlan neki éjszakára a nagyobb hely és álmában önkéntelenül is elfordul? Nappal a szobájában a rendes kiságyban alszik, viszonylag szépen el tudom altatni. Gondoltam túlfáradásra is, mert ahogy számoltam az elmúlt hetek alvásait átlagosan napi 13 órát alszik (éjszaka nettó 9-10 órát, napközben kb. 3 órát összesen). Lehet, hogy ez kevés neki és már túlfáradt? Napközben egyébként nem nyűgös, csak a késő délutáni alvásra nehezebb rábírni.
      Köszönöm szépen előre is a segítségedet!
      Dorottya

      • Vida Ágnes

        Reply Reply 2019. november 23. szombat

        Igen, az új ágy valóban okozhat gyakoribb ébredést, amíg meg nem szokja a kicsi, érdemes lenne babaszigetet venni bele, amiben nem tud átfordulni és kuckósabb helyet teremt vagy hálózsákban altatni, mert abban nem tud olyan könnyen forogni a kicsi.
        Túlfáradásról biztosan nincs szó, ha ennyit alszik a kicsi, ez a korának megfelelő mennyiség.

        • Nikolett

          Reply Reply 2020. január 21. kedd

          Szia Szeretnék kérdezni valamit 6-dik hónapba vagyok 26 hétbe. Az hasam még nem olyan nagy ez normális?? Remélem babával minden rendben van??

      • Vörös Andrea

        Reply Reply 2019. november 26. kedd

        Kedves Ágnes!

        A napokban múlt 7 hónapos a kisfiam, aki eddig egy hang nélkül, már hónapok óta átaludta az éjszakákat, napi 5 étkezés mellett. Jelenleg 10,5 kg. Az elmúlt 2 hétben viszont rendszerint felkel éjszaka és meg kell etetni, addig nem alszik vissza, sír. Evés után azonnal alszik tovább (210 ml tápszer). Ezt tetőzi, hogy az elmúlt két éjszaka alatt már kétszer kelt fel enni (3,5-4 óra eltéréssel). A hozzátáplálás már megy, a tízórait és az ebédet kiváltottunk, tejpépet is adok neki 3-4 naponta uzsonnára. Valamiért kevés neki a nappali étkezés, vagy most ilyen korszaka lehet? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2019. december 08. vasárnap

          Valószínűleg növekedési ugrása van, ezért most több táplálékra van szüksége, etesd meg nyugodtan éjszaka is.

  • Szandra

    Reply Reply 2019. szeptember 15. vasárnap

    Kedves Ági!
    6-án töltötte a 7 hónapot a kislányom. Már majdnem egy hónapja ül és már 2 hete mászik is,nagyon ügyes. Lassan már a felállással próbálkozik. Nagyon szépen fejlődik fizikailag és szellemileg is. Sajnos azonban nagyon rosszul alszik. Hónapok óta éjszaka szenvedünk éjszaka. Nappal is csak úgy alszik,ha mózeskosárban ringatjuk. Ezzel nem is lenne gond ha éjszaka aludna rendesen. Van hogy 10x és afölött ébred. Ilyenkor mindig iszik, máskülönben nem alszik vissza. Voltunk már vele egy védőnőnél,aki azt mondta,hogy minden rendben vele,szerinte azért kel sokat éjszaka,mert gyorsan fejlődik. Eddig is úgy voltunk vele,hogy majd idővel jobban alszik,de inkább egyre rosszabb a helyzet. A jobbik eset,mikor iszik és vissza is alszik de van olyan hogy nem akar visszaaludni és 1-2 órát fent kell vele lenni. Esetleg van valami amit ki lehetne próbálni szerinted,vagy tényleg csak az idő segít majd? Néha nagyon fáradtak vagyunk és sokat vagyok egyedül vele,így nem is tudok napközben sem aludni,mert ugye csak úgy alszik ő is ha mózesben ringatjuk.
    Előre is köszönöm a választ!

  • Futó Veronika

    Reply Reply 2019. augusztus 29. csütörtök

    Szia Ági!
    Kisfiam 8 hónapos és még nem ül!
    A védőnő azt tanácsolta vigyük tornára mert a korát nézve már kellene neki ülni!
    Nagyon mozgékony,jobbra balra forog mint egy bajnok meg négykézlab hintazik előre hátra de egész nap, kivéve mikor alszik,mászik,újabban feltolja a popsijat a levegőbe és labujj hegyen áll!sokan azt mondják biztos csak lusta, mások pedig h mert duci 9,5 kg! Szükséges szerinted ez a torna vigyem el? Előre is köszönöm

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. augusztus 29. csütörtök

      8 hónaposan még egyáltalán nem kell önállóan ülni! Az önálló ülés a mászásból alakul ki, mert az üléshez szükséges hátizomzat a kúszás és a mászás során alakul ki. Mászni legkésőbb 10 hónapos korig kell elkezdeni. A mozgásfejlődése a korának megfelelő, nincs lemaradva semmivel.

  • Tünde

    Reply Reply 2019. július 20. szombat

    Kedves Ági!

    Nekem az lenne a kérdésem, hogy mennyire zavarja az újszülötteket a zaj? Panelben lakunk és alattunk egy műkörmös szalon van, ahol egész nap szól a zene, reggel 8-tól este 7-ig, de elég hangosan. Még a talpam alatt is érzem a zene dübörgését a padlón, szóval nem enyhén hallatszik fel. A babám napokon belül megszülethet, és sokszor ezen agyalok, hogy hogy tud majd ilyen zajban aludni? Mit gondolsz zavarhatja a babát a dübögés és a túl hangos zene?

    Köszönöm szépen!
    Tünde

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. július 27. szombat

      Az újszülötteket nem különösebben zavarja a zaj, persze vannak zajérzékenyebb babák és a nagy erős hangokra összerezzennek, de a dübörgés és a zene nem szokta zavarni őket.

  • Bettina

    Reply Reply 2019. június 13. csütörtök

    Kedves Ágnes!

    Kisfiam 21 hónapos, és cicin szeret elaludni. Amivel semmi probléma, amennyiben elalszik rajta. Viszont 5-6 hónapja már este egyáltalán nem tud elaludni így. Mutatja a kiságyat is, hogy tegyem oda, ha végzett a cicivel. De amint beleteszem, kezdődik a sírás. Szoktam simogatni a hátát, de akkor inkább játszani akar, most a kimegyek, bemegyek módszer működött egy ideig, de mostanában csak akkor alszik el, ha fél-1 óra után benn maradok. Pedig álmosan teszem le aludni. Hajnalban egyszer ébred, kap cicit, de most 4-5 hete nem alszik vissza, hanem egy órát még nyöszörög, sírdogál. Szintén a bemegyek, kimegyek módszerrel próbálkozunk, ami egy ideig ment, de most már bent kell maradnom. A legnagyobb probléma a délutáni alvás. Ha nem alszik el cicin, akkor nem is alszik, pedig látszik rajta, hogy fáradt. És egyre többször fordul elő. (Heti 1-2). Próbáltam a hátsimogatást, éneklést, kimegyek bemegyek módszert, mi ágyunkban alvást. Csak fiorgolódás, nyüglődés, sírás van, Másfél óra után szoktam feladni. Mennyi ideig érdemes próbálkozni?
    Olvastam az altatásról szóló könyvet, az segített abban, hogy 12-13 hónaposan éjszaka másfél óránként felkeljünk. Abban az van, hogy 1-2 hét alatt be kellene, hogy álljon az új szokás, de ez hónapok óta tart. Akkor is, amikor épp nem fogzik, vagy nem olyan intenzíven.
    Ha van bármi egyéb ötlete, tanácsa, szívesen fogadom.
    Köszönettel:
    Bettina

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. június 16. vasárnap

      A sírás oka alapvetően az, hogy nem szeretné, hogy kimenj, tehát a szeparációs szorongás. Próbáld meg, hogy cici után bekerül a kiságyba és mellette maradsz, mesét olvasol vagy mondasz neki fejből mesét, amíg el nem alszik. Kezdetben ez hosszabb ideig is tarthat, de ha kialakult benne a bizalom, hogy ilyenkor nem tűnsz el azonnal, akkor egyre könnyebben és gyorsabban el fog tudni aludni. A délutáni alvásnál is érdemes arra törekedni, hogy el tudjon lazulni, ne legyen benne ott, hogy „anya úgyis kimegy én meg egyedül maradok”. Próbáld meg, hogy a közös ágyon összebújtok, meseolvasás aztán cici, esetleg, ha még ébren van, utána is meseolvasás. Ha nem alszik el, akkor is volt egy kis csendespihenő.

  • Era

    Reply Reply 2019. május 29. szerda

    Kedves Ági!
    5 éves múlt a kislányom, aki a kezdetektől fogva nagyon érzékeny volt. Minap az óvó néni is megjegyezte én meg értetlenül álltam, hogy tisztában vagyok vele, de mégis mit kellene tennem?! Utána olvastam a szuperérzékenységnek és szinte minden „tünet” illik rá. Tudnál tanácsot adni, hogy hogyan segíthetném őt, kicsit tartok az iskolától már előre.

  • Wilson Barbara

    Reply Reply 2019. május 20. hétfő

    Kedves Àgi! Nekem altatási tippek kellenének. Pici fiam 2 hónapos; elalvási szokásaink: 1.cicin, evés közben 2. jóllakva vállon büfizés közben 3. kendöben, sétálva 4. Ringtva. (ha az elõzõ 3 nem jött össze…) Na most ez a ringatás nálunk úgy néz ki, hogy kapálózik, forgtja fejét, rugdos, amíg erõsen le nem fogom, akkor egyszercsak elalszik. Volt egy cikk, alatási tippek között, hogy ” szorítsd magadhoz erõsen, az a biztoságérzetét növeli, s ringasd, vagy sétálj vele, lényeg hogy ritmusos legyen”. Próbálkozom, hogy ha már nagyon ásítozik, leteszem a kiságyba, beszélek hozzá, simogatom, az eredménye megint fél óra bírkózás, ha lefogom a fejét, és bepólyázom kezét lábát, hogy ne tudjon mozogni, megintcsak elalszik. Nem lehetne valahogy ezt birkózást elkerülni? Miért nem érzi kényelmesen/biztonságban magát attól, hogy megöleljük, ringatózunk, dúdolunk? Köszönöm

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. május 20. hétfő

      Minden baba más. A te kisfiadnak a pólyázás adja meg a biztonságérzetet, nyugodtan alkalmazd ezt a módszert altatáshoz, ha ő így jól megnyugszik. Sok babát irritál a saját mozgása, ijesztőnek érzik, ezért érzi magát jobban biztonoságban a pólyában, ezt később kinövi majd.

      • Wilson Barbara

        Reply Reply 2019. május 24. péntek

        Kedves Ági!
        Köszönöm a tanácsot. Azonban most megint furcsa dolog történt, eljött az alvásidõ, látszott rajta, hogy fáradt, ásított párat. Elkezdtem ringatni, de nem nyugodott, hát letettem a kiságyba. Bepólyáztam, ringattam a kiságyat, de változatlanul szabdulni próbált, nyűgölõdött. (a babakocsiban, autóban jól alszik, közvetlen evés után ringatva szivesen elalszik). El kellett mennem közben a mosdóba, hát megint bepólyáztam, felálltam mellõle, s mire kikerültem a látóterébõl, behunyta a szemét s elaludt. Ezt miért teszi? Tõlem cicit, játékot várja? Próbáljam ezentúl mindig így altatni? Azt is olvastam, hogy az altatásnak, egy adott személytõl mindig ugyanúgy kell zajlnia, ezért keresném a neki „jó” módot, aztán ragaszkodni hozzá. Köszönöm szépen!

  • Bátki Eszter

    Reply Reply 2019. április 09. kedd

    Kedves Ágnes!

    Nagy a mélypont… Utolsó mentsvárként próbálok nálad választ találni..
    Első gyerekes anyuka vagyok. Aki rettentő boldog volt, hogy az első hetekben oltotta a tüzet azzal, hogy cumit adott édes kis magzatának és ő subidú meg is nyugodott. Na Ja.
    Viszont most 6 hónapos és nem tud cumi nélkül aludni. Amivel semmi gond nem lenne, ha éjjel szépen füttyentene a cuminak, az odamenne hozzá, megsimogatná, bemászna a szájába és már aludna is tovább.
    Háh de nem! 6 hónapja este 11 körül eszünk, utána 2 óránként csörög, hogy elhagyta a cumiját. Én ugrok, beteszem, visszafekszem és alszunk tovább. Majd reggel 5 körül evés.
    Ez mind szép és jó, de elfáradt a szervezetem. Annyira, hogy éjjel 2-kor felébredek és 5-ig nem tudok aludni.. Nappali csak sírni bírok, ekcéma, gyomorégés…
    Van esetleg bármi megoldás??
    Már az egész ágyát telepakoltuk világítós cumikkal, de még nappal sem találja meg, nemhogy éjjel.Nagyon drasztikus, ha elveszem a cumiját?
    Válaszod nagyon-nagyon várom!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. április 11. csütörtök

      Nem a cumival van a baj, hanem fogzik és ezért ébred fel. A fogzást kell kezelni és akkor ritkábban fog ébredni.

  • Szandra

    Reply Reply 2019. március 11. hétfő

    Kedves Ági,
    Az lenne a kérdésem, hogy 4,5 hónapos kisfiam már 2 hónapos kora nappal nem alszik 30 percnél többet.Mindegy, hogy kisagyban, autóban, babakocsiban vagy kendoben van.Orat is lehetne hozza idoziteni.Az utóbbi egy hónapban 2 órát is fenn volt két alvás között mostmár 2,5-et is.Hiaba próbálom hamarabb altatni, ugyanakkor alszik el, csak, ha hamarabb kezdem végig sír, ha később rakom le akkor alig.Én ezt elég kevésnek tartom.Osszesen egy nap alatt így alig jön össze a 12 óra, inkabb 11.Az utóbbi időben pedig még az is aggaszt, hogy az utolsó alvasa (4 óra korul!!) után már sehogysem tudom elaltatni, pedig nyoszorog, sír és a 6-tol már szinte semmi se jó neki, fürdésig abba sem hagyja nyuglodest.Probalom ilyenkor hamarabb lefektetni,de igyis 6 korul ébred reggel.
    Köszönöm a segítséget előre is.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. március 29. péntek

      Sok baba megelégszik egyszerre 30 perc alvással többször, ha ő így jókedvű, kiegyensúlyozott, akkor ez elég neki. Mindig a babát kell figyelni, ha úgy látod, hogy elégedett, boldog, akkor nincs ezzel semmi baj. Estefelé az a gond, hogy már tudja, hogy hamarosan jön a hosszú alvás, ezért nem akar már elaludni, de még nem tud olyan hosszan ébren maradni. Ilyenkor vagy érdemes egy kicsit sétálni vele, szoptatni, hogy tudjon szundikálni egy kicsit és ne legyen olyan nyűgös, ha sikerül korábban lefektetni az is jó, úgy tűnik, az ő belső ritmusa kora estétől kora reggelig tart most, ez később még váltoik majd, amikor már többet mozog.

  • Eszter

    Reply Reply 2019. március 02. szombat

    Kedves Ágnes!
    A kisfiam tegnap múlt 3 hetes. Sajnos a napközben alvással rengeteg gondunk van. Mikor hazahoztuk, sokat sírt, nem volt még elég a tejem és mivel abszolút tartottam a 3 óránkénti etetést, így szerintem egyre kevesebb is lett..a baba nem fejlődött megfelelően, így hozzátáplálást kap 1,5 hetes kora óta. Viszont igen hamar elteltek a szép, és „könnyed napok”, mert kb. 2 hetes kora óta minden etetés után sírásban tör ki. Először a tápszert hibáztattuk, már a harmadiknál tartunk. De aztán rájöttünk, hogy nem az a baj.
    Bár este 9-től reggel 6-ig (1-2, mostanában inkább 1 megszakítással) jól alszik, de helyzet az, hogy aztán kezdődik a „pokol”. Egész nap nem alszik, etetés után éberrebb mint bármikor máskor és ha nem alszik el rajtam, akkor képtelenség őt letenni. Ha ébren betesszük a kiságyba óriási ordítást rendez, de sokszor ha elalszik is hamar megébred. Ez szinte egész nappal îgy van.
    Mivel én mindent az etetès (hasfájás) rovásáa írtam, egyre kevesebb kedvem lett szoptatni (amit minden etetés elején csináltam) pláne mert már a sok idegeskedéstől a tejem is fogyóban van. Arról nem beszélve, hogy rengeteg kritikát kapok a családtól a szoptatás végett..és mert hozzátáplálás szükséges 🙁 talán ezért is kezdek teljesen elkeseredni ezügyben.
    De a tények, tények: mértem a szopizást és sokszor szinte semmire (10-20-40g) nem volt elég.
    Minden esetre legutóbb már úgy próbáltam elaltatni, hogy nem etetés előtt, hanem utána szopiztattam, de nem tudom, hogy ez hosszú távon beválik-e majd.
    A tápszerre biztosan szükség van, mert nem akarom hogy éhezzen a gyerek. De alvásra is szükség volna, hisz eegy ilyen picinek nem elég hacsak napi 6-8 órát alszik. Már több orvost is felkerestem, mert volt hogy napi 5-10 órákat is sírt, csillapíthatatlanul, és attól feltem neurológiai problemája van. Vagy ha eddig nincs is, ezesetben majd lesz. De szerintem az alvással és altatással van itt a baj. Mintha félne, vagy nem akarna egyedül lenni a kiságyban. Én pedig sokszor nagyon türelmetlen voltam/vagyok vele, ez is igaz.
    Normális egyébként, amit produkál? Ha igen, mit tehetnék még? Az etetes utáni szopizás megoldás lehet? Ha ez nem normális kihez forduljak?
    Köszönettel: Eszter

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. március 29. péntek

      Még csak 3 hetes, tehát sok mindenen tudtok változtatni. A babádat összekavarja az időre etetés és az idegeskedésed. Azt javaslom pár napig kizárólagosan csak szoptasd, amennyit csak tudod, akár egész nap, akár óránként, amikor csak kéri és annyit, amennyit csak akar. Ettől visszatérnek az ösztönei, ügyesedik a szopizásban, megnő a tejmennyiség és te is fogékonyabb leszel az igényeire, jobban fogod látni, mikor mit szeretne és miért, mikor álmosodik el stb. A kiságyat sok baba nem szereti, mert túl nagy a tér, nem érzi magát biztonságban, általában segít ezen a hason altatás vagy a babaszigetben, illetve laza pólyában altatás. Napközben, ha sír, legyen sokat kendőben, hogy testközelben legyen, ez is segít az egymásra hangolódásban. Ha ezek nem segítenek vagy úgy érzed, jó lenne egy szakértő segítsége, fordulj szoptatási tanácsadóhoz, nagyon sokat tudnak segíteni itt találod meg a címeiket: http://www.lll.hu

  • Vera

    Reply Reply 2019. január 20. vasárnap

    Kedves Ági!
    Szeretnem megkérdezni és tanácsokat kérni 3honapos kislanyom éjszakai evéseivel ebredéseivel kapcsolatban. Tápszeres baba! Keveset eszik egyszerre de ennek ellenére napközben mégsem ker sűrűbben mint 3orankent szóval ez így ok is lenne,a súlya is megy neki annak ellenére h tényleg 100-140korul eszeget! Aztán jön az este amikor 18kor eszik de akkor már keveset 70korul utána móka tesokkal és fürdés kb 19:45korul utána az esti rituale és lefekvés előtt is adok neki enni,illetve adnék de akkor már faradt is és még a 3ora nem telt le,így 20korul talán eszik 50-60at! Elalszik szépen de az biztos h éjfél és 1 között már kel enni és ha egyszer már kel enni éjjel akkor tuti h 3oraneknt újra kel és minden ilyen alkalommal 60-70et eszik! Kérdésem az lenne hogy mit csinaljak másképp h esti lefekvés után kicsit kitoljam az első ébredését! Álometetés????
    Koszonom előre is válaszod!

    • Marcsi

      Reply Reply 2019. január 28. hétfő

      Kedves Ági!
      A 4 hetes kisfiammal kapcsolatban fordulok hozzák tanácsért.
      Az a problémánk hogy kisfiunk „nem szeret ébren lenni” Azt értem ez alatt hogy a reggeli (7 óra) ébredést követően kb. 20-30 percet elnézelődik egyedül de utána sírni kezd. Ilyenkor kb 1 órát van ébren, ami közben folyamatosan ringatjuk vagy sétálunk vele. Az ezt követő összes ébredése után sír, nem köti le magát…mi is csak néhány percekre tudjuk lefoglalni. Az is eltér a sok itt olvasott tapasztalattól hogy ő még mindig 2-2és fél órákat alszik napközben is. Nem kellen többet ébren lennie? És a másik ehhez kapcsolódó problémánk hogy nagyon nehéz napközben elaltatni. Éjszaka elalszik cicin vagy ha teljesen nem is, de miután visszatettem a babafészekbe elaltatja magát. Viszont napközben nem lehet letenni és sokszor 2-3 órát is igénybe vesz mire elaltatjuk (gumilabdán pattogunk vagy kendőben altatunk) Mit kellene csinálnom hogy napközben könnyebben aludjon?
      Kicsit hosszúra sikerült a probléma ismertetése 😔
      Válaszod előre is köszönöm!

      • Vida Ágnes

        Reply Reply 2019. február 11. hétfő

        Még nem kell többet ébren lennie, nem gond, ha hosszabban alszik nap közben is. Az altatásnál érdemes megpróbálni besötétíteni a szobát, esetleg cicit adni neki és amikor elaludt letenni a kiságyba, vagy ha nem fogadja el, akkor kis dédelgetés után letenni a kiságyba, ha sír, forgolódik, simogatni, megvárni, amíg megnyugtatja magát. Ha az altatás mindig azonos módon történik, idővel megtanulja majd felismerni a körülményeket és könnyebben ellazul majd elalvás előtt.

    • Jutka

      Reply Reply 2019. március 17. vasárnap

      Kedves Àgi.
      Azt hiszem eléggé elrontottam a dolgot a 11 hònapos babàmnàl. Csak cicin alszik el, illetve ringatàssal,tàncolàssal napközben kétszer. Éjjel szàmtalanszor megébred, és csak cicin alszik vissza, és ha nappal koràn ébred, akkor is. Az apja kétszer altatta eddig nappal, ringatàssal. Nappal sem eszik szinte semmit, csak szoptatom 90%ban, hiàba kìnàlom pépepel, falatkàkkal, a pufin és a kifli csücskön kìvül alig fogad el valamit. Le kéne vàlasztanom? Eléggé tanàcstalan vagyok, és kêtségbeesett, ugy érzem ennyi idősen màr rég nem itt kéne tartanunk sem az alvàs, sem az evés terén
      A hàzassàgunk sajnos összeomlòban, lehet hogy én generàlom nàla ezeket a rossz lelki àllapotom miatt?
      Vàlszodat köszönöm

      • Vida Ágnes

        Reply Reply 2019. március 25. hétfő

        Nem rontottál el semmit. Az anyatejes babák addig javarészt csak anyatejet kérnek, amíg nincs szükségük másra és csak fokozatosan kezdenek el minden mást enni. Ebben tökéletes az ösztönük, csak akkor kérik az új ételeket, amikor a tej már nem elég. Kínálgasd továbbra is minden nap, kóstolgassa az ételeket és megjön majd a kedve.
        A cicin alvás egyáltalán nem gond, ha így gyorsan elalszik, jó módja az altatásnak, itt is írtam róla: https://www.kismamablog.hu/szoptatas/amit-a-cicin-altatasrol-tudni-kell
        Az éjszakai ébredésnek mindig oka van. Nem a szoptatás miatt kel fel a kicsi, hanem azért, mert valami zavarja. Ez leggyakrabban a fogzás (ha nappal is nyálzik, mindent a szájába vesz, az ínyét piszkálja, akkor biztosan az), ezesetben a fogzást kell kezelni és csökken az ébredések száma. De lehet számtalan más is az ébredések hátterében, ezekről itt írtam: https://www.kismamablog.hu/baba-alvas/miert-nem-alszik-a-baba

  • Detty

    Reply Reply 2018. december 30. vasárnap

    Szia Ági!

    Nekem olyan kérdésem van, hogy hogyan ‘szoktassuk’ át a gyermeket a szopiban való belealvásról, önálló altatásra? Röviden az a történet, hogy 3hónapos a kisbabánk, éjszaka nagyon édesen alszik (este 7től reggel 6ig), egyszer ébred enni (3kor), de a hajnali etetés után már csak 1órát tud maximum pihenni mert görcsök húzzák őt. Ez idáig még rendben is van, mert ezzel együtt is alszik 11-12órát az este folyamán, de napközben kizárólag akkor tud huzamosabb ideig pihenni, ha vagy rajtam alszik, vagy hordozókendőben! Egyéb esetben, ha leteszem a kiságyába vagy a fészkébe, akkor nem telik bele 20-30perc és a baba ébren van, míg kendőben vagy rajtam 2-3órákat is alszik! Mi ennek az oka? És tételezzük fel, hogy kinövi a szopis elalvást de akkor segítsek neki találni helyette mást már most, vagy ráér?

    A napokban olvastam el Tracy – A suttogó titka I. könyvét, de amennyire megörültem neki, annyira el is bizonytalanított, mert ahogy mondtam, ha próbálkozom is simogatva elaltatni a picit legalább 10perc toroküvöltés a vége -általában ennyit tudok várni…majd tegnap a blogon közölt cikked és az alatta lévő kommentek némiképp megnyugtattak, de mégis félek, hogy elrontok vmit, hisz míg más anyukák mondjuk le tudják főzni a délelőtti alvás ideje alatt az ebédet, addig én matricaalap vagyok, amiben legalább az a jó oldal, hogy addig én is pihenek, de félek cicifüggőséget okoztam a fiúnknál.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. január 03. csütörtök

      Ebben a korban az a normális, ha a baba cicifüggő 🙂 Te nem rontottál el semmit. A cicin altatás természetes módja az altatásnak, ha ő jól alszik így, akkor szuper, hadd aludjon el így. Testközelben azért alszik jobban, mert ott teljes biztonságban érzi magát, az anyaméhre emlékezteti. Mivel most még kicsi, könnyebben alkalmazkodik az új szokásokhoz, tehát most könnyebb bevezetni a kiságyban altatást és, hogy megszokja azt, később már nehezebb. Éppen ezért érdemes lenne bevezetni, hogy az altatás után beteszed a kiságyba és ott alszik, amíg alszik (ha csak 30 perc, nem baj) és mondjuk csak napi 1 altatásnál marad meg a hosszabb, kendős altatás, aztán később, amikor már nagyobb a súlya és nem igényel ilyen hosszú alvást, ezt is elhagyjátok. Így a kiságytól sem szokik el és a pihenésre is van módja.

      • Annamaria Jeney

        Reply Reply 2019. február 09. szombat

        Kedves Ági!
        Kisbabám 8 hónapos és rengetegszer ébred fel éjjel, ez kb 6-8 ébredést jelent, de előfordul néha több is. Ez nem csak az utóbbi időben van igy, ez hosszabb ideje fennáll. Születése óta a legjobb éjszaka az volt, mikor 4 szer ébredt.
        Azt gondoltam a hozzá táplálás után javul a helyzet, de nem lett jobb. Nem az éhség miatt ébred ennyiszer, valami más lehet, akár több oka is van, de már kifogytam az ötletekből. Felsìr hangosan, nem minden esetben rakom mellre, de ki kell venni, megdajkalni, sokszor nem elég ha csak megsimogatom vagy cumit vissza adom.Aránylag gyorsan visszaalszik.Tudom ebben a korban lehet fogzas, szeparácios szorongás, mozgásfejlodes stb. De napközben jókedvű.
        Màr nincs ötletem mit tehetünk. A gyermek orvos szerint vannak ilyen gyerekek és ki kell várni amíg javul, csak màr nagyon megterhelő mindannyiunknak.
        Nem azt várom, hogy aludja át az éjszakát, csak hogy lecsökkenjen.
        Sok videót, blogbejegyzést olvastam, de csak jobban összezavarodtam.
        Néhány ismerősöm az együtt alvást javasolja, de ha eddig nem aludt velünk, most próbáljuk meg? Ilyen korban szoktatjàk külön szobába.
        Tudsz tanácsolni valami biztatót?
        Forduljak alvás tanácsadohoz?
        Mégis meddig lesz ennyire fárasztó?
        Köszönöm segítséged!
        Üdvözlettel
        Jeney Annamária

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2019. február 11. hétfő

          Ha a születése óta folyamatosan ennyi ébredése volt, a legjobb az lenne, ha alvásambulanciához fordulnátok, ahol kivizsgálnák mi lehet a háttérben.

  • Radnóti zsuzsanna

    Reply Reply 2018. december 29. szombat

    Kedves ági!szeretnénk pár dolgot vagy tanácsot kérni hogy mit tehetnénk ezen ellen.van egy három éves kislányom nagyon eleven,mindenhova felmászik még olyan szekrényre is ahova tud.olyan kis vagy nagytárgyakra mindegy milyen alaku képes felállni rá és vagy a polcot vagy az ajtot kinyitja.és hiába szolok rá annál jobban csinálja.aranyos imádni való de néha kikészit.mit lehet.e ez ellen tenni hogy leszokjon róla? Elöre is köszönöm a válaszát.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. január 03. csütörtök

      A tiltás ebben a korban csak az ellenkező irányba hat: annál jobban csinálja. Éppen ezért fordítva viselkedj: engedd meg, hogy kipróbálja, felmásszon, tanítsd meg neki, mire vigyázzon közben, mutasd meg mi van ott a szekrényben stb. Így felügyelettel megtanulja óvatosan csinálni ezeket a dolgokat és ha nem lesz tilos, akkor már nem lesz olyan érdekes sem. Illetve ha ennyire szeret felmászni, akkor teremthettek erre otthon biztonságos felületet is (pl. bordásfal vagy műanyag szétszedhető-összerakható mászóka)

  • Miklós Melinda

    Reply Reply 2018. december 28. péntek

    Kedves Ági! Van egy egy éves és lassan 3 hónapos kislányom. Másfél hónapja próbáljuk leszoktatni az éjjeli szopásról mert fájnak a mellbimbóim (kistesó van utban), emellett óránként ébredt meg és szoptatással altattam vissza.így jól kimerültem, zombinak éreztem magam és arra döntöttem, hogy az éjjeli szoptatást kiiktatom. Nem bírtam tovább ezt az üzemmódot. Az a próblémám, hogy ìgy is többször megébred, van amikor hosszabban sìr. Ilyenkor a férjem van vele, mert ha én vagyok és nem adok cicit akkor még hosszabb a visszaalvási idő. Nem találtam meg még, hogy mivel tudnám megnyugtatni… próbáltam ringatni, hordozni, énekelni, mellé bújni de nem használt semmi. Kicsi korától fogva többször megébredt éjszaka. Nem tudom mit tehetnék…. sajnálom, hogy sìrni kell hagyjam. Előre is köszönöm válaszát!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. január 03. csütörtök

      Ha nem magában sír, hanem ott vagytok vele, segítséget kap, akkor ez nem okoz benne semmilyen törést. Viszont a gyakori ébredésnek oka van és az nem a szoktatás, hanem az, hogy valami bántja, ezt kéne megtalálni és kezelni, mert ez nem pusztán nevelési kérdés, hanem pl. jöhet a foga vagy be lehet dugulva az orra, itt gyűjtöttem össze milyen okok lehetnek a háttérben: https://www.kismamablog.hu/baba-alvas/miert-nem-alszik-a-baba

  • GVera

    Reply Reply 2018. december 22. szombat

    Kedves Ági!
    Nem tudom jó helyen kérdezek e de már nagyon el vagyok keseredve pedig már 3.kislanyom és mégis tud újdonságot produkálni! És attól tartok rosszul csinálok valamit! A helyzet az h 8hetes baba,tapazeres,napközben minden alvasanal megebred fel óra múlva! Annyit tudni kell h cumival alszik el,van amikor sikerul vissza altatni cumit visszadugom de van amikor 100x meGEk vissza h bedugjam a cumit! Alvasok után eszik játszik nézelődik bufizteteem rendesen és amikor látom h almosodik akkor olbeveszem cumit adok és szenderedik akkor teszem le és van h egybol alszik is de van h vissza kell menjek visszadugni a cumit de azért aránylag hamar elalszik! És jön a 30perc nyugi aztán nyekergés! Ez a cumi miatt lehet? Szokta Ádám le? Már kikeszulok h foLton vissza kell rohangálni
    ! Adj tanácsot kérlek! Nagyon köszönöm és várom!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. január 13. vasárnap

      Vannak olyan babák, akiknek elég 30 perc alvás, valószínűleg ő is ilyen. Ha után jókedvűen ébred, akkor nem kell visszaaltatni, neki ennyi elég volt.

  • Juci

    Reply Reply 2018. november 29. csütörtök

    Kedves Ági!

    Nekünk egy négy hónapos kislányunk van. Napirendje kialakult, kiegyensúlyozott babának találjuk. A kérdésem az alvással lenne kapcsolatos. Az éjszakákat mindig az ágyában tölti. Reggeli órákban szoktam magunk mellé venni hogy egy picit még tudjon mindannyiunk pihenni.A kiságya a szobánkban van.
    Napközben viszont mindig mellettem alszik. Szopizás közben elalszik és belém kapaszkodva szunyókál. Az a kérdésem, hogy ez nem lesz negatív hatással rá a későbbiekben? Jól esik nekem is, nem érzem tehernek…de nem szeretném ha neki ez később valami hátránnyal járna. Kezdetben a kiságyában aludt napközben is, de ahogy jöttek a fogzási tünetek, mellettem könnyebben ellazult,mint a kiságyban.
    A napokban kezdett el hátról hasra fordulni…ha felébred éjszaka, akkor is ezt csinálja. Ez valamikor megszűnik? Éjjel kettőkor és négykor ébredni szokott, akkor szopival altatom vissza. Ezt jól teszem? Nem akarom elrontani vagy felesleges szokásokat kialakítani neki. Válaszodat köszönöm!

    Üdv: Juci

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. november 30. péntek

      Hátrányt ez semmiképpen nem jelent a számára, sokkal inkább előnyt, hiszen ezzel biztosítod neki azt a biztonságérzetet, amit igényel és a megfelelő mennyiségű alvást. Az egyetlen, ami történhet, hogy később esetleg már nem szeretnél végig mellette lenni alvásnál és letennéd. Most még ezen tudsz változtatni azzal, hogy amikor a szopiba már mélyen belealudt, leteszed a kiságyába és ott folytatja az alvást, később (fél éves kor után) már nehezebb ezen változtatni.

      Az nem gond, hogy éjjel szopival altatod vissza, nem csak a fogzás okozhatja ezt, növekedési ugrás is lehet, amikor valóban éhes a baba ilyenkor.

  • Kovács Kinga

    Reply Reply 2018. november 29. csütörtök

    Kedves Ági!

    Azzal a kérdéssel fordulok hozzád, hogy ” normálisnak” számít- e az , hogy a ma hét hetes kisbabam kb. Ket hete szinte vegigalussza az éjszakát .Általában minden este fürdetés, babusgatas, szopizas után ( ami szinte sötétben , csendben történik ) betesszuk a kisagyba, és legkésőbb 9 től reggel 5- ig aludt. ( Pedig éjszaka többször is pozíciót váltott)Az elmúlt két éjszaka ( kapott egy babafeszket)pedig este 9 től reggel 7- ig aludt!!!
    Nap közben nem egy nagy alvó ,ez megfigyelhető volt már születése óta. Jó esetben alszik egyszer 3 órát délelőtt, délután fél órát.
    Sokat foglalkozok vele, sosincs magára hagyva .Már egyre kevesebbet is sír .
    Súlya hetente kb.20 dekaval gyarapszik,igény szerint szopiztatom,kb.naponta 7- szer, 8- szor is.
    Ebben szeretném a segítségedet kérni , hogy megnyugodjak afelől, hogy nincs okom aggodalomra az éjszakai metódust illetően .
    Köszönöm szépen !
    Kovács Kinga

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. november 30. péntek

      Nem kell aggódnod 🙂 Egy egészséges kisbaba, ha valami baja van, sír. Ha nincs baja, alszik. Ő nyugodtabb típus és elégedett, ha éhes lenne, ébresztene, hidd el.

Leave A Response To Vida Ágnes Cancel reply

* Denotes Required Field