Miért ébred sírva, nyűgösen a baba?

Ha sírva, rosszkedvűen ébred a baba az aggódással tölti el a szülőt. Mennyivel jobb, ha jókedvűen, mosolyogva ébred és gügyörészve játszik az ágyában, mintha sír, nyűgös és nehezen lehet megnyugtatni! De vajon mi áll a nyűgös ébredés hátterében? És mi okozhatja azt, ha egy baba mindig sírva ébred?

A sírva ébredés hátterének megértéséhez meg kell értenünk a baba alvásának folyamatát:

1. Amikor altatjuk a babát, először (10-20 perc) felszínesen alszik. Ebben az időszakban még könnyen felriad bármire (zajok, fények, fájdalom stb.), ezért van az, hogy a baba néha bár nagyon álmos, mégsem tud elaludni.

2. Ezután a mélyalvás szakaszába kerül, aminek az időtartama az életkor előrehaladtával egyre nő. Míg újszülött korban csak egészen rövid, 20-30 perces mélyalvási szakaszok vannak, addig fél éves korra már 45 perc körüliek a mélyalvási szakaszok és csak 2 éves korra érik el a felnőttekre jellemző 3 órás hosszúságot.

3. A mélyalvási szakaszt követően felszínes alvási szakasz következik, amelynek a hossza nagyjából 10-15 perc. Ezalatt, ha a baba már kialudta magát, fokozatosan felébred. Ha azonban valami megzavarja, szintén felkel.

Akkor sír ébredéskor, ha:
– közvetlenül a mélyalvási szakasz végén riadt fel, ez a felnőttek által is ismert „elbóbiskoltam a fotelben és 15 perc múlva felébredtem és kicsit még kóvályog a fejem”-érzés,
– a felszínes alvási szakaszban valamilyen rossz testi érzet, éhség vagy külső inger hatására ébred fel,
– a felszínes alvási szakasz során forgolódik, keresi a helyét és nem tud újra visszakerülni a mélyalvásba, ezért kezd el sírni.

Gyakran felmerül az a kérdés is, hogy nem idegrendszeri probléma áll-e a háttérben, a legtöbb esetben azonban egészen más okok miatt ébred sírva a baba.

Mi az, ami miatt sírhat?

1. Éhes

Az újszülöttek gyakran ébrednek sírva. Ennek az az oka, hogy ők többnyire az éhségre ébrednek fel és ébredés után azonnal „jelzik”, hogy üres a pocak. Ilyenkor – mindegy, hogy az óra szerint mennyi idő telt el – érdemes megetetni őket. Ha korábban ébred a megszokottnál, akkor is, hiszen kisebb korban gyakoriak a növekedési ugrások. Az igény szerinti szoptatás segít a kereslet-kínálat egyensúlyának beállításában is.

2. Zavaró ingerek

De mi a helyzet, ha megkínálod és nem kéri, vagy egy kicsit szopizik, de még mindig nyűgös? Kisebb korban a baba számára még számos inger új és zavaró, olyanok is, amiket a nagyobb baba már esetleg észre sem vesz, például a szorosabb ruha, a teli pelus, a saját emésztése (puki, kaki, buki és társaik :))

3-4 hónapos kor táján a baba érzékszervei és az azokhoz kapcsolódó idegpályák már sokkal aktívabbak, ilyenkor egyik napról a másikra elkezd észlelni a baba olyan zajokat is, amiket korábban nem vett észre (porszívó, kutyaugatás, autó az utcán stb.) és ez ébreszti fel.

Fontos tudni, hogy a zavaró ingerek esetén nem a mélyalvási szakaszt szakítja meg az inger, hanem amikor a baba a felszínes alvási szakaszba ér és jobban észleli a körülötte levő világot, ilyenkor riad fel a baba a furcsa zajokra, vagy a kellemetlen érzetekre a pelus táján. Teljesen eltüntetni ezeket az ingereket nem lehet és nem is kell (úgy sincs teljesen ingermentes környezet), a baba idővel átesik ezeken a korszakokon, hozzászokik a zajokhoz, fényekhez stb. A teljes ingermentességre törekvéssel pont az ellenkezőjét érhetjük el: a kicsi jobban észreveszi a kevésbé erősebb hangokat, fényeket is, míg a természetes ingerektől gazdagabb környezetben altatás segít neki hozzászokni. Tehát ne a tévé mellett altassuk (mesterséges inger), hanem a megszokott hétköznapi tevékenységeinket végezve, akár nyitott ablaknál (nyilván a biztonsági szempontokra odafigyelve) és nagyon jó, ha néha a szabad levegőn, a természet hangjait hallgatva alszik el.

3. Túl szűk? Túl laza?

Van olyan baba, akit zavar, ha nem tud szabadon mozogni a ruhájában vagy pl. a hálózsákban, pólyában, főként az aktív mozgásfejlődés időszakában szokott előfordulni ez. Általában a nagyon aktív, kezdettől folyton izgő-mozgó, gyors mozgásfejlődésű babák azok, akiket zavar, ha a kiságyban álmukban sem futhatják le a napi maratont 🙂

Náluk még az is előfordulhat, hogy állandóan az ágy egyik sarkába beakadva ébrednek fel, egyszerűen azért, mert az ágy túl kicsi a számukra, forgolódáskor, álmukban a mászást gyakorolva beleütköznek. Ilyenkor szokott segíteni, ha a kiságyat lecseréljük egy nagy, 1×1 méteres járókára, ahol álmukban is kedvükre mocoroghatnak.

És az ellenkezője sem ritka jelenség: sok babát, főként az első néhány hónapban megrémiszt a túl nagy tér maga körül és megijed a saját mozgásától is, mert még nem tudja koordinálni azt. Az ilyen babákra jellemző, hogy kevésbé aktívak és mozgékonyak, gyakran észlelhető náluk a Moro-reflex, nem szeretik, ha mozgatják, pakolásszák őket. Náluk az szokott segíteni, ha laza pólyában, bölcsőben vagy mózesben altatjuk őket, ahol nem tudnak olyan aktívan mozgolódni félálomban.

4. Fogzik

A fogzás időszakában akár hónapokon át húzódik a kicsi ínye, nyálzik, egyéb kellemetlen tünetei is lehetnek (maró nyál, kisebb hőemelkedés, piros popsi, enyhe hasmenés stb.), ami megzavarhatja őt az alvásban.

5. Felébreszti magát

Amikor intenzíven beindul a mozgásfejlődés, új dolgokat tanul a kicsi, ezeket gyakran a felszínes alvási szakaszban is próbálgatja, pl. felül, kúszik, forog stb. Ez az állapot általában elmúlik, amikor már stabilan használja az adott mozgásformát. Addig gyakran segít, ha hálózsákban altatod, mert úgy kevésbé tud félálomban mozogni.

6. Nem tudja visszaaltatni magát

Gyakori probléma, hogy a baba kiköpi a cumit álmában, aztán a felszínes alvási szakaszban újra keresi, nem tudja visszatenni. A legtöbb cumis baba 3-4 hónapos kor körül már képes maga megtalálni a cumit és visszatenni a szájába. Téves elképzelés, hogy a baba a cumi miatt ébredt fel. Mindig valami más miatt ébred fel, de a cumival altatja magát vissza. Ha viszont magától nem képes erre és nem alszik vissza, akkor általában nem a cumi a hibás, hanem valami más miatt ébredt fel a baba.

7. Feszültséglevezetés?

Van olyan elmélet is, ami szerint néhány babánál a sírva ébredés egyfajta feszültséglevezetés vagy stresszoldás. A magam részéről úgy vélem, inkább azt jelzi a baba, hogy nem érzi biztonságban magát valami miatt és segítséget kér.

Előfordulhat azonban, hogy a sírva ébredés szokássá alakul és a baba mindig morcosan ébred. Ezt később az idegrendszer érésével párhuzamosan kinövik a gyerekek.

Mit tegyél, ha sírva ébred?

A legtöbben megpróbálják ilyenkor visszaltatni a babát, mert azt hiszik, még mindig álmos. Ez azonban nem mindig van így. Néha valóban álmos még, ilyenkor azonban kis segítséggel könnyen vissza is alszik. Ha azonban az altatás elhúzódik, akkor biztosan nem akar már a baba tovább aludni. Lehetséges, hogy álmos, de már túlságosan éber, ezért nem tud újra az elalváshoz szükséges ellazult állapotba kerülni és visszaaludni.

Ilyenkor inkább legyen ébren kicsit és csak akkor próbáljuk visszaaltatni, amikor újra elálmosodik.

És, ha még így sem alszik a baba, itt kaphatsz segítséget >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Comments are closed.