Hogyan szoktasd le a babát a ringatással elalvásról?

Vannak babák, akik csak ringatás közben karban szeretnek elaludni. Mindez rendben is lenne, amíg a baba kicsit, de idővel nő a súlya és bizony sokkal nehezebb egy 10-12 kilós babát ringatni, mint egy 3-4 kilós újszülöttet. Meddig aludjon el ringatva a baba és hogyan változtass ezen a szokáson? Erről szól ez a cikk.

Miért szeretnek ringatva elaludni a babák? Hogyan alakul ki ez a szokás?

Bár sok szülő mondja azt, hogy „az én babám csak ringatva tud elaludni” valójában egy baba sem születik egy táblával a nyakában, amire az van írva, hogy „csak ringatva tudok elaludni” 🙂 Ugyanakkor az elalváshoz biztonságérzet kell. A biztonságérzetet az újszülöttek számára pedig azok a helyzetek teremtik meg, amik az anyaméh biztonságos közegére emlékeztetik őket. Ilyen a:

– testközelség,
– a ritmikus, ringatózó mozgás,
– és az összekucorodó testhelyzet, amit anya karjai között vagy az ölében lehet felvenni.

Minden baba más és más megoldást preferál az elalvás előtti ellazulásra (ezekről itt írtam), a ringatás ezekből többet is képvisel egyszerre, ezért szeretik annyira a babák.

Rossz szokás a ringatva elalvás?

Egyáltalán nem az. Nem káros a baba számára, semmi baja nem lesz tőle a későbbiekben sem. Ha a baba gyorsan el tud aludni így (legfeljebb 10-20 perc alatt) és utána le lehet tenni a kiságyába (tehát nem a teljes altatás során végig kell karban tartani vagy rázogatni, cipelni), akkor nyugodtan lehet így altatni a babát.

Ha azonban 20-30-40 perc után sem alszik el így, ha végig karban kell tartani, ha nem lehet letenni elalvás után az ágyba, akkor már más a helyzet:

1. Lehet, hogy nem akkor próbálod elaltatni, amikor valóban álmos lenne, hanem kicsit később (túlfáradt) vagy kicsit korábban (még nem elég álmos)
2. Lehet, hogy nem a ringatva elalvás a legjobb megoldás a baba ellazulására, ő más módszerrel hamarabb el tudna aludni.

Sokan rutinból ringatással altatnak és ki sem próbálnak más altatási módot, ezért nem értik, miért nem aludt el ringatva a baba, pedig ők mindent megtettek. Ezért érdemes megismerni az ellazulás típusait (szopómozgással elalvó, bugyolálással-kuckózással elalvó, piszkálással elalvó, mozgatva elalvó) és azt kiválasztani, ami a leginkább megfelel az adott babának.

Miért kéne leszoktatni a ringatásról?

Nem kell leszoktatni, ha nektek megfelel így. Ha viszont nem felel meg, akkor bele lehet vágni.

Mindenképpen érdemes leszoktatni, ha:

– ringatással sem igazán alszik el, az alvás teljes időtartama alatt ringatni kell vagy karban tartani, leülni sem lehet vele, mert felébred,
– 20-30 percnél tovább tart az ellazulás ringatva,
– ha már fizikailag nem tudod megvalósítani a ringatást (fáj a karod, derekad stb.)
– ha az éjszakai visszaaltatásoknál is hosszasan ringatni kell, sétálgatni kell vele.

Mikor szoktasd le a ringatásról?

Erre nincs „kötelező” időpont, amikor már mindenképpen le kéne szoktatni, de fizikailag 1 éves kor után már egyre nehezebb kivitelezni a dolgot, ezért az a jó, ha amíg nappal még 3-4x alszik a baba, azalatt elkezdesz bevezetni más altatási módokat is, hogy a kicsi megtapasztalja, hogy más módon is el lehet aludni, nem csak ringatással.

Mivel általában 6 hónapos korra már csak 2-3x alszanak napközben a babák, ezért célszerű eddig az időpontig elkezdeni más altatási módot is a ringatás mellett. Minél többféle tapasztalata van ugyanis a babának arról, hogyan érezheti biztonságban magát, annál könnyebb lesz később elhagyni azokat a szokásokat, amiket már nem igazán tudtok kivitelezni, hiszen ott lesz helyette a másik szokás. Ugyanez vonatkozik arra a személyre is, aki altat, az a jó, ha még 1 éves kora előtt megszokja, hogy mással is el tudjon aludni, ne csak anyával.

Legkésőbb 1 éves korig érdemes leszoktatni a ringatva altatásról, mert addigra 8-9 kilós a baba és egyre hosszabb is, ezért fizikailag is megterhelő a dolog, valamint ebben a korban már nagyon mereven ragaszkodnak a gyerekek a szokásaikhoz. Ennek az az oka, hogy a kicsi ebben a korban tanulja, mi hogyan működik a világban és még csak egyféle működést képes megtanulni. Biztonságérzetet nyújt számára, hogy egy adott helyzet csak egyféleképpen működhet, ezért mereven ragaszkodik a szokásaihoz és kétségbeesik, ha valami nem a megszokott módon történik. Éppen ezért 1-2 éves kor között nagyon nehéz elhagyni a korábbi szokásokat, csak apró léptekben haladhattok. Ha viszont korábban megszokta, hogy másként és mással is el tud aludni, akkor könnyebb dolgod lesz ebben a korban is.

Hogyan lehet leszoktatni a ringatva altatásról?

A legkönnyebben úgy, hogy van más altatási módotok is (pl. cicin altatás vagy az ágyában alszik el meseolvasás után, miközben a hátát simogatod) és egyszerűen áttértek arra. Ha viszont nincs ilyen, akkor apránként kell haladnod:

1. lépés: A szokott módon kezdd el altatni, de csak ringatás legyen, mászkálás ne (ezt a lépést kihagyhatod, ha csak ringatni kellett, mászkálni nem) Ha sír, nyugtasd meg, de ne mászkálj, csak ringasd. Néhány nap alatt megszokja ezt.

2. lépés: Kezdd el azt, hogy ringatás helyett, csak karban tartod, dédelgeted és ha elaludt, akkor teszed le a kiságyába. Ha felriad vigasztald meg, de ne ringasd.

3. lépés: Ha már ez is megy, akkor térj át arra, hogy karban tartod, de nem várod meg, míg nagyon mélyen alszik, hanem akkor, amikor már ellazult, de még nem alszik teljesen.

Így végül hozzászokik, hogy nincs hosszú ringatás lefektetés előtt. Éjjel nem kell ezt csinálni, kezdheted kapásból azzal, hogy csak karban tartod és vársz, mert olyankor eleve könnyebben szokott lenni a visszaalvás. Fontos, hogy ne égjen a szobában a lámpa ilyenkor (éjjeli altatásnál), ne beszélj hozzá, csak tartsd karban és várj!

Fontos, hogy ha elhatároztad, hogy változtass legyél következetes és nagyon türelmes! Emlékeztesd magad arra, hogy a baba számára a biztonságérzet a fontos és a karodban biztonságban van. Ha sír, akkor az nem azt jelenti, hogy utál téged és ez nem számít sírni hagyásnak, szimplán csak nagyon fáradt és várja, hogy az történjen, amit már megszokott és azért reklamál, mert nem az történik. De ettől a közelséged még jó neki és alkalmazkodni fog az új szokáshoz is, csak időt kell hagyni neki rá.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field