Elromlott az alvása? Miért kel megint gyakrabban a 6 hónapos baba?

Már éppen kezdtél fellélegezni, mert a babád már jobban aludt, kiszámíthatóbbak lettek az esték, talán már voltak hosszabb éjszakai alvások is, aztán egyszer csak megint minden felborult. Mi okozza ezt?

Gyakrabban ébred, nehezebben alszik vissza, többet igényli a cicit, a ringatást, a testközelséget. Eddig szépen elaludt este, most meg sír, nyugtalan, forgolódik, felriad, és te ott állsz mellette félálomban azon gondolkodva, vajon mit rontottál el.

Ilyenkor sok anyukában megjelenik a félelem:
„Elrontottam az alvását?”
„Akkor most megint kezdhetjük elölről az egészet?”

A jó hír az, hogy a baba alvása nem romlott el örökre. Csak a baba fejlődése változott meg és mivel a baba idegrendszere, mozgása, figyelme és érzelmi működése egyszerre fejlődik, ez az alvásban is megjelenik.

Miért pont 6 hónapos korban változik meg az alvás?

Fél éves kor körül a baba már egészen másképp van jelen a világban, mint újszülöttként vagy 2-3 hónaposan.

Már nem csak nézelődik, hanem nyúl a tárgyakért, fordul, próbálkozik, egyre jobban figyel rád, felismeri a szokásokat, és egyre több mindent szeretne maga is kipróbálni.

Ez nagyon izgalmas korszak, de az idegrendszerének nagy munka.

Gondolj bele: ha te egész nap új dolgokat tanulsz, új helyzetekben vagy, sok inger ér, estére neked is nehezebb leállni. A baba ugyanezt éli át, csak ő még nem tudja azt mondani, hogy „Anya, ma túl sok volt, segíts megnyugodni”.

Ő ezt sírással, nyugtalansággal, gyakori ébredéssel jelzi.

1. Beindul a mozgásfejlődés

6 hónapos kor körül sok baba már forog, hasra fordul, próbál kúszni, emeli a mellkasát, tolja magát, nyúl a játékok után.

Amit nappal gyakorol, azt az idegrendszere éjszaka is feldolgozza.

Ezért történik meg, hogy a baba éjjel hasra fordul és sír, mert nem tud visszafordulni. Vagy félálomban elkezd mozogni, felébreszti saját magát, aztán nem érti, mi történt vele.

Ilyenkor nem az a baj, hogy „rossz szokást vett fel”, hanem az, hogy a teste már többet tudna, mint amennyit biztonságosan és ügyesen használni tud.

Mit tehetsz?

Napközben adj neki sok lehetőséget a gyakorlásra. Legyen sok hason töltött idő, forgás, nyúlkálás, játék a földön. Ha nappal eleget gyakorolhat, éjszaka kevésbé kell „dolgoznia” rajta.

Ha éjjel hasra fordul és sír, segíts neki visszafordulni, simogasd meg, nyugtasd meg. Nem kell ebből nagy altatási műsort csinálni, de az sem baj, ha ilyenkor még segítségre van szüksége.

Kapcsolódó cikkem: A 4 hónapos alvási regresszió: Létezik? Mi okozza?

2. Megváltozik az alvás szerkezete

Ebben az életkorban a baba alvása egyre inkább hasonlítani kezd a felnőttekéhez. Ez azt jelenti, hogy nem egy nagy, egybefüggő mélyalvásból áll az éjszaka, hanem alvásciklusok váltják egymást.

Egy-egy ciklus végén a baba felszínesebben alszik. Ilyenkor mocorog, nyöszörög, keresi a megszokott altatási segítséget.

Ha eddig cicin, ringatva, ölben vagy cumival aludt el, akkor az éjszakai mikroébredéseknél is azt keresi, ami az elalvásnál segített neki.

Ez nem manipuláció, hanem az idegrendszer működése. Így tud visszatalálni az alváshoz.

Mit tehetsz?

Figyeld meg, valóban ébren van-e! Sok baba ilyenkor csak nyöszörög, forgolódik, és ha rögtön felvesszük, teljesen felébred. Várhatsz pár pillanatot, megsimogathatod, halkan szólhatsz hozzá.

Ha ettől megnyugszik, elég ennyi. Ha egyre jobban sír, akkor természetesen segíts neki.

Nem az a cél, hogy ne reagálj rá, hanem az, hogy pont annyi segítséget kapjon, amennyire szüksége van.

3. Kezdődik az anyásabb időszak

Sokan úgy tudják, hogy a szeparációs szorongás 8 hónapos korban kezdődik, de ennek az előjelei már fél éves kor körül is megjelennek.

A baba egyre jobban felismeri, ki az, akihez kötődik. Tudja, hogy anya más, mint a többi ember. Észreveszi, ha kimész a szobából. Bizalmatlanabb idegenekkel. Este és éjjel jobban ragaszkodik hozzád.

Ez nem elkényeztetés, hanem fejlődés.

Korábban még nem értette, hogy te külön vagy tőle. Most kezdi felfedezni, hogy anya el tud menni. És mivel még nem érti igazán, hogy vissza is jössz, ettől megijed.

Éjjel, amikor sötét van, csend van, és nem lát téged, könnyebben keresni kezd.

Mit tehetsz?

Napközben játsszatok sok kukucs-játékot. Takard el az arcod, aztán bújj elő. Tedd a játékot egy kendő alá, aztán keressétek meg. Ezek a játékok segítenek neki megérteni, hogy ami eltűnik, az nem szűnik meg létezni.

Ha kimész a szobából, mondd el neki egyszerűen: „Anya kimegy a konyhába, mindjárt jövök.” Nem baj, ha még nem érti minden szavadat, a hangod, a ritmus, az ismétlődés biztonságot ad neki.

4. A fogzás is megzavarja az éjszakákat

Fél éves kor körül sok babánál már megindul a fogzás. Nem mindig látszik kívülről, hogy jön a fog, de a baba nyálzik, rág, dörzsöli az ínyét, nyugtalanabb.

A fogzás fájdalma éjszaka erősebbnek tűnik, mert nappal sok inger eltereli róla a figyelmét, éjjel viszont jobban érzékeli a kellemetlenséget.

Ilyenkor gyakrabban kel, sírva ébred, nehezebben alszik vissza.

Mit tehetsz?

Napközben adhatsz neki hűtött rágókát, tiszta ujjal finoman megmasszírozhatod az ínyét. Ha nagyon fájdalmasnak tűnik, egyeztess a gyermekorvossal, mit lehet adni neki.

Fontos, hogy ne fogjunk rá mindent a fogzásra. Ha a baba lázas, betegnek tűnik, szokatlanul levert, nem eszik, vagy nagyon vigasztalhatatlan, akkor nem alvásproblémáról van szó, hanem ki kell deríteni, nincs-e betegség a háttérben.

5. A hozzátáplálás is hatással van az alvásra

6 hónapos kor körül sok babánál elkezdődik a hozzátáplálás. Új ízek, új állagok, új emésztési feladatok jelennek meg.

Ez önmagában is okoz átmeneti nyugtalanságot. A baba puffad, feszül a hasa, nehezebben kakil, vagy egyszerűen csak szokatlan neki az új érzés.

Mit tehetsz?

Az új ételeket fokozatosan vezesd be, és ne este próbáljatok ki először valami újat. Praktikusabb délelőtt vagy kora délután adni az új falatokat, így látod, hogyan reagál rá.

Ha egy étel után feltűnően nyugtalanabb, hasfájósabb, rosszabbul alszik, pár napra hagyd ki, majd később újra próbálkozz vele.

Mennyit kell aludnia egy 6 hónapos babának?

Nagyjából napi 13-15 óra alvás szokott lenni ebben az életkorban összesen, de ebben nagy egyéni különbségek lehetnek.

Van baba, aki nappal kétszer alszik hosszabbat. Más három rövidebb alvással bírja jobban. Van, aki éjjel 10-11 órát alszik, de közben többször ébred. És van, aki kevesebb alvással is kiegyensúlyozott.

Nem csak az órák számát kell nézni, hanem azt is, milyen a baba napközben.

Ha érdeklődő, jókedvű, lehet vele kapcsolódni, eszik, fejlődik, és nem tűnik folyamatosan túlfáradtnak, akkor valószínűleg elég neki az alvás, még akkor is, ha nem olyan szépen néz ki a napirend, mint egy táblázatban.

Ha viszont egész nap nyűgös, nehezen megnyugtatható, estére teljesen túlpörög, akkor nézd meg, nem marad-e ki túl sok nappali pihenés.

Mit tehetsz, ha most rosszabbul alszik?

1. Ne akard mindenáron visszacsinálni

Sokszor az okozza a legtöbb feszültséget, hogy a szülő szeretné visszakapni azt az alvást, ami pár hete még működött.

Csakhogy a baba közben fejlődött.

Ami 4 hónaposan működött, az 6 hónaposan már nem ugyanúgy működik. Nem azért, mert elrontottad, hanem mert másra van szüksége.

Nem kell mindent azonnal megváltoztatni. Először figyeld meg, mi történik: mikor ébred, hogyan ébred, mi segít neki visszaaludni, van-e fogzás, mozgásfejlődés, új étel, túl sok inger, kevés nappali alvás.

2. Legyen kiszámítható esti sorrend

A babának nem órarendre van szüksége, hanem ismétlődésre.

Például fürdés, pizsama, szopi vagy vacsora, kis összebújás, altatódal, alvás.

Nem az a lényeg, hogy minden este percre pontosan ugyanakkor történjen, hanem hogy a sorrend ismerős legyen. Ettől a baba idegrendszere megtanulja: most már lassan pihenés következik.

Ha egyik este csúszik a fürdés, vagy kimarad a mese, attól nem romlik el az alvása. A rendszeresség segít, a merevség viszont sokszor csak plusz feszültséget okoz.

3. Ne hagyd túlfáradni!

6 hónaposan a baba még nem bír nagyon hosszú ébrenléti időket. Ha túl sokáig van fent, estére nem jobban elálmosodik, hanem túlpörög.

Ilyenkor nehezebb elaltatni, nyugtalanabbul alszik, és gyakrabban ébred.

Figyeld az álmosság jeleit: dörzsöli a szemét, elfordul, nyűgösebb, nem érdekli a játék, kapaszkodik beléd, vagy éppen túl vidámnak, túlpörgöttnek tűnik.

A túlfáradt baba nem mindig ásítozik csendesen. Sokszor inkább olyan, mintha „nem lehetne leállítani”.

4. Adj neki segítséget, de ne csinálj minden ébredésből hosszú altatást!

Ha ébred, először próbálj kevesebb segítséget adni: simogatás, halk hang, kéz a hátán, cumi visszaadása, ha használja.

Ha ez nem elég, akkor vedd fel, ringasd, szoptasd, nyugtasd meg.

Nem az a cél, hogy magára hagyd, hanem az, hogy ne mindig automatikusan a legnagyobb segítséggel kezdj. Így lassan megtapasztalja, hogy kisebb segítséggel is vissza tud aludni.

Ez folyamat, nem egyik napról a másikra történik.

5. Nappal legyen sok testközelség és mozgás

Sokszor az éjszakai erősebb ragaszkodás nappali igényeket is jelez.

Ha a baba most anyásabb, többet szeretne ölben lenni, gyakrabban keresi a tekintetedet, az nem baj. Nem kell egész nap kézben tartani, de segít, ha napközben kap elég kapcsolódást.

Játsszatok a földön, legyél mellette, beszélj hozzá, engedd, hogy gyakorolja a mozgást, de közben tudja, hogy ott vagy.

A baba önállósága nem abból fejlődik, hogy minél hamarabb megtanul egyedül megnyugodni, hanem abból, hogy elégszer megtapasztalja: ha szüksége van rád, számíthat rád.

6. Nézd meg, nem lett-e túl sok inger!

6 hónaposan a baba már sokkal többet észrevesz a világból. Egy mozgalmas nap, sok vendég, bevásárlóközpont, utazás, hangos környezet, sok kézben levés, sok új arc mind hatással van az alvásra.

Nem kell ingerszegény burokban élni, de ha azt látod, hogy egy-egy zsúfoltabb nap után rosszabb az éjszaka, akkor lassítsatok.

Este már ne legyen nagy játék, csikizés, dobálás, erős fény, hangos mese vagy sok képernyő a háttérben. A baba idegrendszere nem kapcsol át egyik pillanatról a másikra.

Kapcsolódó cikkem: Mitől lesz ingerkereső egy baba és mit tudsz tenni, ha folyton pörög?

Játékos esti ötletek, amik segíthetnek jobban aludni 6 hónaposan is

„Pihen a kis kéz” simogatás

Simogasd végig lassan a karját, hasát, lábát, és közben mondd:

„Pihen a kis kéz. Pihen a kis kar. Pihen a pocak. Pihen a lábacska.”

A baba még nem érti pontosan a szavakat, de a hangod, az ismétlődés és az érintés segít neki ellazulni.

Napi mese róla

Meséld el neki lefekvéskor mi történt aznap:

„Ma sétáltunk egy nagyot. Láttunk egy kutyust. Megfogtad a csörgőt. Apa megnevettetett.”

Ez segít lezárni a napot. A baba a te hangodon keresztül kapcsolódik, megnyugszik, és lassan megtanulja, hogy az esti mese az alvás előtti idő része.

Álomgomb-játék

Ebben a játékban megérinted a homlokát vagy az orrát, és azt mondod:

„Most megnyomjuk az álomgombot.”

Ha ezt minden este ugyanúgy csináljátok, egy idő után a baba számára ez az esti lelassulás része lesz. Nem varázstrükk, hanem ismétlődő jelzés, ami segít neki ráhangolódni az alvásra.

Ha szeretnél egy teljes játékos relaxációs módszert megtanulni, amit már 6 hónaposan is használhattok és ami később is segíthet a gyermekednek elaludni: itt tudod megtanulni.

Mikor kell jobban figyelni?

A 6 hónapos kori alvásváltozás önmagában nem baj, de vannak helyzetek, amikor nem elég azzal magyarázni, hogy „biztos csak fejlődési ugrás”.

Fordulj orvoshoz, ha a baba lázas, erősen köhög, nehezen kap levegőt, feltűnően levert, nem eszik, nem iszik, kevesebb a pisis pelus, nagyon fájdalmasan sír, vagy úgy érzed, valami nincs rendben vele.

Az anyai megérzés nem diagnózis, de fontos jelzés. Ha azt érzed, hogy ez most nem a szokásos nyugtalan éjszaka, inkább kérj segítséget.

A 6 hónapos baba alvása azért változik meg, mert ő maga is rengeteget változik. Mozogni tanul, egyre többet ért a világból, jobban kötődik hozzád, új ételekkel találkozik, és közben az alvásrendszere is érik.

Ez az időszak fárasztó, főleg akkor, ha már éppen azt hitted, túl vagytok a nehezén. De nem azt jelenti, hogy mindent elrontottál, és nem is azt, hogy mostantól mindig így marad.

Amit most adhatsz neki: kiszámíthatóság, nyugodt esti sorrend, elég nappali pihenés, sok mozgásgyakorlás, testközelség és annyi segítség éjjel, amennyire valóban szüksége van.

Nem az a cél, hogy a baba minél hamarabb „jól aludjon”, hanem hogy közben megtanulja: ha nehéz neki, nincs egyedül.

Ez a biztonságérzet lesz később az alapja annak, hogy egyre önállóbban tudjon megnyugodni és visszaaludni.

About The Author

Vida Ágnes

Vida Ági pszichológia és pedagógia szakon végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként és gyermeknevelési tanácsadóként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni babájuk és gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két gyermekét is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field