Amikor a babád végre elalszik a karodban, de utána képtelenség letenni: Mi okozza ezt? Mit lehet tenni?
Ahogy arról már korábban írtam, a babáknak szüksége van némi segítségre az elalváshoz, mert maguktól még nem képesek ellazulni. Az ellazulásra azért van szükség, mert ez biztosítja őket arról, hogy biztonságban vannak és nem esik bajuk alvás közben. Ha a babák mélyalvásban vannak, akkor már nem ébrednek fel arra, ha leteszed őket, csakhogy sajnos ebbe a képletbe sok minden bezavarhat, ami miatt aztán nem lehet letenni a kiságyába. Ezek az okok életkoronként is változhatnak:
1. A környezet változása: A baba érzi a hőmérséklet-változást (meleg kezekből hűvösebb matracra kerül), a testkontaktus megszakadását, vagy azt, hogy a testhelyzete megváltozik. Ezek ébresztő ingerek lehetnek.
Megoldás: Melegítsd elő a kiságy matracát (pl. meleg takaróval, amit a letétel előtt eltávolítasz) és tartsd meg a kezedet a baba testén néhány másodpercig letétel után, hogy a váltás fokozatos legyen.
2. Nem mélyalvásban van a baba: az alvás kezdetén a baba még felszínes alvási szakaszban van, ahol érzékeny a környezeti ingerekre.
Megoldás: Várj 10-20 percet, hogy a baba elérje a mély alvási fázist (lassú légzés, ellazult végtagok), mielőtt leteszed.
3. Túl keveset vagy túl sokat volt ébren
Ha a baba túlfáradt vagy éppen nem elég álmos, csak felszínesen tud elaludni, emiatt könnyen felébred.
Megoldás: Figyelj a baba ébrenléti ciklusára (6-12 hónapos korban általában 2-3 óra ébrenléti idő a javasolt), és keress álmosságra utaló jeleket (pl. ásítás, szemdörzsölés).
4. Túlingerlés vagy stressz
Egy mozgalmas nap után a baba nehezebben relaxál és éberebb lesz a környezetváltozásokra. Ha valami nagyon felzaklatta pl. oltást kapott, beteg, nagyobb fejlődési változáson megy keresztül vagy sokat hisztizik mostanában, akkor nehezebben is nyugszik le.
Megoldás: Gondoskodj egy nyugodt esti rutinról, amely tartalmazhat fürdést, halk éneklést vagy masszázst. Lehet, hogy egy nehezebb nap után kicsit többet kell „babáznod” vele mielőtt megkezditek az esti rutint, ez is segíthet a könnyebb elalvásban.
5. Bizonytalanság-érzés
A baba érzi a szülei közelségének hiányát, amikor a kiságyba kerül és ettől megijed. Ez különösen jellemző a szeparációs szorongás időszakában (6 hónapos kortól).
Megoldás: Maradj mellette a kiságy mellett, amíg megnyugszik, és gyengéden simogasd vagy halk hangon beszélj hozzá.
6. Fizikai diszkomfort
Fogzás, hasfájás, reflux vagy egyéb kényelmetlenség is felébresztheti a babát, illetve ilyenkor nem tud olyan mélyen aludni.
Megoldás: Ellenőrizd, hogy a baba kényelmes-e, és ha szükséges, enyhítsd a fájdalmat fogzást segítő eszközökkel vagy az orvos által javasolt kezeléssel.
Mit tehetsz, hogy le tudd tenni miután elaludt?
1. Az ágyba helyezés során próbáld meg a babát oldalra fordítva letenni, majd lassan fektetni a hátára!
2. Ne hirtelen helyezd le, hanem fokozatosan tedd a matracra!
3. Hagyd a kezed a baba testén néhány másodpercig miután letetted, hogy biztonságban érezze magát!
4. Fehér zaj vagy halk zene segíthet fenntartani a baba nyugodt állapotát az áthelyezés közben és után.
5. Ha a baba félálomban van, gyengéden próbáld meg az ébrenlét és az alvás határán letenni. Ez segíthet abban, hogy hozzászokjon az ágyban való elalváshoz.
6. Helyezz a kiságy közelébe valamit, ami Anya illatára emlékezteti (például egy pólódat)
7. Légy türelmes! Az áthelyezéshez türelem kell, mert nem minden baba reagál azonnal jól. Gyakorlással és következetességgel a baba meg tudja szokni az ágyba helyezést.
8 Comments
Brigitta
2025. február 14. péntekMiértnem látom a kérdést amit feltettem?😔
Vida Ágnes
2025. február 16. vasárnapMert a spamek miatt először minden új kérdés moderációs sorba kerül és csak azután jelenik meg, hogy jóváhagytuk.
Brigitta
2025. február 13. csütörtökKedves Ági,
13 hónapos kislányom nappal apával is el tud aludni, de a férjem ilyenkor nem meri letenni, így végül mindig a karjában marad. Nappali altatásnál viszont ő csak ritkán, legfeljebb hétvégente segít. Azért írok, mert teljesen kétségbe vagyok esve…
A kislányom nagyjából 5 hónapos kora óta cicin alszik el és vissza is. Előtte ringatással aludt el. Meghallgattam a Babaaltatás hatásosan anyagot, de sajnos nem hozott változást, ahogy Sipos Lilla tanácsai sem (ő akkor a szoptatások ritkítását javasolta).
Mostanra 13 hónapos, és továbbra is nagyon sokszor, 6-7 alkalommal (néha ritkábban) ébred éjszaka. Velünk egy szobában alszik, a kiságyában, de az esti altatás mindig cicin, a nagyágyon történik. Van, hogy éjszaka egyszerűen nem tudom visszatenni a kiságyba, így magam mellett hagyom, de ilyenkor is legfeljebb egy óra múlva újra felébred.
Egészségügyi oka nincs: az orrmandulája rendben van, refluxa nincs, és hiperérzékenységet sem állapítottak meg nála. Párologtatóval is próbálkoztunk, de az sem hozott változást. Úgy érzem, hogy már mindent kipróbáltam, de semmi nem segít.
Ha az apja próbálja megnyugtatni éjszaka, nagyon sír, és az esti elalvásnál is kizárólag engem igényel. Néha elgondolkodom azon, hogy elválasztom, hogy a férjem is jobban kivehesse a részét az éjszakai műszakból, de aztán mindig megsajnálom, mert érzem, hogy nem a szoptatás az ébredések valódi oka. De akkor mégis mi az? És mit tehetnék?
Nappal is nagyon ragaszkodik hozzám, még ébren is alig fogad el mást. Ez lehet szeparációs szorongás? Ha igen, akkor nála nagyon intenzíven és hosszú ideje tart…
Teljesen tanácstalan és kimerült vagyok. Kérlek, adj valami útmutatást!
Vida Ágnes
2025. február 16. vasárnapMegértem, hogy kimerült és elkeseredett vagy, hiszen a folyamatos éjszakai ébredések és a kislányod erős anyai kapaszkodása rengeteg energiát kivesz belőled. Amit leírsz az valóban nagyon intenzív szeparációs szorongásnak tűnik, ami egyébként ebben a korban teljesen normális, de nálatok különösen erős lehet.
A kislányod számára te vagy a biztonság és mivel nappal is erősen ragaszkodik hozzád, ezt az éjszakára is magával viszi. Nem miattad ébred, de valami zavarja az álmát és amikor felébred, akkor téged hív segítségül.
13 hónaposan még sok baba nem alszik mélyen és hosszan, mert az alvásciklusaik rövidebbek és könnyebben felébrednek, ezért nem szabad tőle hosszú mélyalvást várni, az a normális, ha az éjszaka első felében nyugodtabban alszik, utána viszont egyre gyakrabban ébred, mert hajnalban már sokkal felszínesebb az alvás. Mivel melletted alszik, ezért jobban is érzékeled az ébredéseit, így még gyakrabbnak tűnhet az ébredés, hamarabb adsz neki segítséget, mintha külön szobában aludna.
Mit lehet tenni?
1. Nem szabad azonnal elválasztani, de próbálhatod az elalvást fokozatosan átalakítani. Például először cicin altatod, de mielőtt teljesen elalszik, óvatosan kiveszed a szájából. Lehet, hogy eleinte tiltakozni fog, de ha következetesen csinálod, megtanulja, hogy nem szükséges a szopizás az elalváshoz.
Ha ez már megy, akkor egyre jobban távolodj a fizikai érintéstől: először csak a kezed rajta maradjon, aztán egy idő után a kezedet is próbáld elvenni.
2. Ha a férjed ritkán altatja, akkor érthető, hogy a kislányod nehezen fogadja el őt megnyugtatóként. Fontos, hogy nappal is töltsenek együtt minél több időt, és ha lehet, apa is próbálja meg a nappali altatásokat legalább alkalmanként, hogy az éjszakákra is könnyebben elfogadja őt.
Próbáljátok ki, hogy este együtt altattok: először te vagy ott, aztán fokozatosan vonódj ki.
3. Ha úgy érzed, hogy nem tudod visszatenni a kiságyba, akkor próbálj meg éjszaka egy másik módot is alkalmazni: például amikor már majdnem elaludt, de még ébren van, akkor fektesd le a kiságyába, és simogasd a hátát vagy tartsd a kezed rajta. Lehet, hogy eleinte sírni fog, de ha következetes maradsz, idővel hozzászokhat.
4. Mivel nem maga a szoptatás az ébredés oka, hanem a megnyugtatási igény, érdemes más nyugtató eszközöket is kipróbálni:
– Puha alvókendő vagy plüss, amit magával vihet az ágyba.
– Halk éneklés vagy dúdolás, amit mindig ugyanúgy csinálsz.
– Esti rutin, ami segít ráhangolódni az alvásra (fürdés, mese, ölelés, majd letétel).
Fontos, hogy ne várd el, hogy egyik napról a másikra megváltozzon a helyzet. Ha túl gyorsan próbálod erőltetni a változást, az csak még nagyobb ellenállást fog kiváltani. Legyél következetes, de gyengéd, és figyeld a reakcióit. Ha néhány hét alatt fokozatosan vezeted be az új szokásokat, nagyobb eséllyel fogadja el és szokja meg őket. Érdemes naplót vezetni a változtatásokról és a reakcióiról, így objektívebben követheted a változásokat nála, mintha minden nap kísérletezel, aztán elmegy a kedved az egésztől, mert hol így hol úgy reagál a babád. Ha folyamatosan és következetesen változtatsz, az hosszú távon pozitív eredményhez vezet.
Brigitta
2025. február 16. vasárnapKöszönöm szépen a tanácsokat! Nagyon hasznosnak találom őket, és meg fogom próbálni a javasolt változtatásokat. Bevallom, nem tudom, meddig fogom bírni a sírást, mert sajnos már korábban is ezen bukott el nálam a Babaaltatás hatásosan módszer. Akkor végül a hason altatás segített, egy kicsit.
Az esti rutinunk már kialakult: fürdés után cicizik, közben egy rövid altatódalt énekelek neki, és így alszik el. Alvókendője is van, de eddig a mese nem volt része a szokásainknak, mert nem mutatott rá érdeklődést.
Érzem magamban a bizonytalanságot, de igyekszem fokozatosan változtatni, és remélem, hogy idővel sikerül egy olyan megoldást találnunk, ami mindannyiunk számára jobb lesz. Még egyszer köszönöm a segítséged.
Hanna
2025. február 05. szerdaKedves Ági!
Kisbabám 5 és fél hónapos, cumival alszik el. Igazából egyelőre csak úgy tudjuk önnyugtatással letenni aludni, hogy szopi után még megkapja a cumiját. Így alszik éjjel és nappal is. Ezzel mi ki is lennénk békülve, viszont nagyjából másfél hónapja körülbelül 6-10 alkalommal felébred éjszakánként, és a mikroébredéseiből csak úgy tudna visszaaludni, ha a cumi a szájában van, de az ugye, kiesik, mikor mélyen alszik. Ezért aztán mindig a segítségünket kéri, nagyon sír, hogy tegyük vissza a cumit a szájába, és gyakran van, hogy annyira elkeseredik, hogy nem volt ott rögtön a cumi, amikor kellett volna neki, hogy más altatási módokat is be kell vetnünk. Ezt eljátszani minden éjjel nagyon fárasztó. Ezért szeretnénk valahogy leszoktatni a babát a cumiról. Van esetleg tanácsa, hogy ehhez hogyan lássunk hozzá?
Köszönöm válaszát.
Vida Ágnes
2025. február 07. péntekA cumihoz való kötődés teljesen normális ebben a korban, de érthető, hogy az éjszakai ébredések miatt szeretnétek változtatni. Ami segíthet változtatni:
1. Fokozatos leszoktatás
Napközben kezdjétek el csökkenteni a cumi használatát, például csak alváshoz adjátok. Ha máskor sír, vedd fel, nyugtasd meg, de ne cumival.
Próbáljatok meg egy alternatív önnyugtató módszert bevezetni a cumi mellett, például egy alvós rongyit vagy egy puha textilt.
2. Cumi nélküli elalvás tanítása
Próbáljátok meg úgy altatni, hogy amikor már majdnem elaludt, de még ébren van, óvatosan kiveszitek a szájából a cumit. Így fokozatosan hozzászokhat ahhoz, hogy nélküle alszik el.
Ha sírni kezd, először próbáljátok meg más módon megnyugtatni: simogatás, halk dúdolás vagy ringatás.
3. Segíts neki másképp megnyugodni éjszaka
Ha felébred és sír a cumiért, próbáljátok először a kezetekkel megnyugtatni, ahelyett, hogy rögtön visszaadjátok a cumit.
A finom popsipaskolás és halk susogás – módszer is segíthet neki visszaaludni a cumi helyett, sok baba szereti.
Fontos, hogy következetesek legyetek, mert ha egyszer elkezditek a leszoktatást, a visszalépés még nehezebbé teheti a folyamatot. Az első pár éjszaka nehéz lehet, de ha kitartotok, néhány nap alatt jelentős javulást érhettek el.
Hanna
2025. február 08. szombatNagyon köszönjük a tippeket, megpróbálkozunk velük.
Leave A Response