Együttalvás: Meddig oké együtt aludni? Hogyan szoktassuk át a kicsit a saját ágyába?

A családok 85%-ában a 6 év alatti kisgyerek átmenetileg vagy rendszeresen együtt alszik a szülőkkel. Van, aki már a baba születését követően az együttalvás mellett dönt, van olyan baba, aki az első időszakban gond nélkül elalszik a saját ágyában, de később, amikor megkezdődik a zűrös fogzási időszak sok felébredéssel, mégiscsak átkerül a szülők ágyába, és olyan is van, hogy a kisgyerek sokáig jól alszik a saját ágyikóban és csak a kiságyból kikerülve kezd el éjszakánként átlátogatni a szülőkhöz. De meddig hagyhatjuk magunk mellett a kicsit? És mi a teendő, ha szeretnénk visszaszoktatni őt a saját ágyába?

A baba, a kisgyerek számára a családi ágy a biztonság forrását jelenti.
Anya és apa ott van éjszaka, a baba számára zavartalan a hozzáférés az anyatejhez, a nagyobbak számára ez jó védelem az irraconális félelmek ellen (nagyjából másfél-2 éves kor között a kicsi elkezd fantáziálni és emiatt olyan dolgoktól is fél, amitől addig sosem, pl. a tárgyak sziluettjétől a sötétben, az álmaitól – ő még nem tudja, hogy mindez nem valóság, a fejében még kicsit összefolynak a valódi és a nem valódi dolgok). Fontos, hogy tartsátok be a biztonságos alvás szabályait.

A kicsi tehát biztonságban érzi így magát, a szülő számára pedig sok esetben kényelmesebb ez a megoldás, mert:

– nem kell este hosszasan altatni,
– nem kell éjszaka a számtalanszor ébredő babához rohangálni,
– sok baba nyugodtabban alszik így, ritkábban ébred, különösen 1 éves kor után,
– az együttalvó baba látja a szülői példát arra, hogyan kell aludni, ezért az alváshoz kellemes élményei kötődnek, ezért később is jobb alvó lesz,
– emellett számos egyéb előnye is van: csökkenti a bölcsőhalál kockázatát (az UNICEF 2016. novemberi több kutatás eredményeit összefogó ajánlása szerint), a baba ritkábban ébred fel teljesen (mert a mélyalvásból a felszínes alvási szakaszba kerülve csak meg kell keresnie az anyukáját és már alszik is vissza, míg a saját ágyban mélyalvásból teljesen felébred, hívja a szüleit, majd visszaalszik, ami összességében hosszasabb folyamat) és az együttalvó kisgyermekeknél ritkább a sötéttől, szörnyektől való félelem, ami a különalvó gyerekeknél még óvodás-kisiskolás korban is gyakran jelentkezik.

Meddig aludjon veletek a gyerek?

Ez igazából kulturális kérdés: Japánban például akár kiskamasz korig is együtt alszanak a gyerekekkel, a természeti népeknél sem csinálnak ebből különösebb problémát (nincs másik szoba, ezért fel sem merül). Maga az együttalvás nem okoz semmilyen hátrányt a gyerek számára. Kétségtelen azonban, hogy amikor már nagyobb a gyerek, kevésbé jól lehet elférni mellette az ágyban. Gondot szokott okozni az is, ha valakinek nem jó a dereka, lumbágós és emiatt nem tud kényelmesen aludni a kicsi mellett, reggelre bemerevedik a dereka.

Nagyon gyakran kellemetlennek érzik az együttalvást azok is, akiket tartózkodóan neveltek, nem engedték meg, hogy bemenjenek a szülők ágyába, az ilyen szülők általában furcsának és illetlennek érzik, hogy a gyermekük mellett aludjanak. Általában náluk szoktak előjönni olyan problémák és kifogások is az együttalvás kapcsán, mint hogy emiatt megy tönkre a házasélet, nem tudnak aludni, nehogy ráfeküdjenek a gyerekre, feszültek lesznek, ha ott alszik a gyerek, nyugtalanul alszanak, nem tudnak aludni, úgy érzik, elrontottak valamit, amiért nem tud a saját ágyában aludni a gyerek.
Semmi gond, ha így érzel! Bár az együttalvás jó mód az altatásra, de nem kötelező.
Ne érezz lelkiismeretfurdalást, ha az éjszakai nyugalmatok érdekében te inkább szeretnéd a saját ágyába szoktatni a kicsit.

Mikor költözzön ki a kicsi az ágyból?

1. Ha már kényelmetlen együtt aludnotok, nem fértek el és más módon (matracon alvással pl.) nem tudjátok megoldani az együttalvást.

2. Ha egészségügyi okokból (derékfájás stb.) nem jó már együtt aludnotok.

3. Ha így sem alszotok jól, nem tudod kipihenni magad, láthatóan a gyereket sem nyugtatja meg (azt azért tudni kell, hogy ha korábban nem aludtatok együtt és a kicsit elsőként átteszed közétek, különösen, ha már elmúlt fél éves, lehet, hogy az első 1-2 alkalommal éberebb leszt, azt hiszi buli van 🙂 és játszani kezd alvás helyett, de ez néhány alkalom után elmúlik).

Mikor ne költözzön ki a kicsi az ágyból?

1. Ha éppen költöztök és úgy gondolod, ez jó időpont arra, hogy a saját szobával együtt saját ágyat is kapjon. Ilyenkor inkább várj egy kicsit a költözés után, amíg megszokja az új környezetet és, amikor már túlvan a változás okozta nehézségeken, akkor kezdd el fokozatosan a saját ágyba szoktatni

2. Amikor testvére születik: nem jó apropó a különköltözésre a testvér érkezése. Ez egyébként is nagy változás a kicsi számára, nem kell emiatt még a biztonságot nyújtó együttalvást is elvenni tőle. Ha még van legalább 3-4 hónap a testvér érkezésééig, akkor természetesen belekezdhettek, de az utolsó hetekben vagy a baba érkezése után közvetlenül semmiképpen sem. Egyébként van előnye is annak, ha a kicsi együtt aludhat veletek a tesó érkezését követően is: az ilyen gyerekek ugyanis jobban viselik a testvér születését és a testvérféltékenységgel kapcsolatos probléma is kevesebb náluk.
Technikailag pedig megoldhatod úgy, hogy a nagy alszik veletek az újszülött meg mellettetek bölcsőben vagy kiságyban.

3. Ha éppen egyébként is rosszul alszik. Ha gyakran ébred, nyűgösen alszik, sokszor felsír éjjel, az az időszak biztosan nem alkalmas az új ágyba szoktatásra (és nem, a különköltöztetés biztosan nem fogja megoldani a gyakori ébredés problémát).

4. Amikor bölcsibe/oviba megy: ez egyébként is nagy változás a számára. Sokan azt hiszik, ha otthon együtt alszik a gyerek, az oviban majd nem fog tudni külön aludni, de ez nem így van, a kicsik kiválóan el tudnak aludni az oviban anya-apa nélkül is, nem kell csak emiatt kiszoktatni őket a közös ágyból. Ha mégis bele akarsz vágni, vagy az ovikezdés előtt legalább 3 hónappal tedd meg, vagy várj az ovikezdés után 3 hónapot!

Hogyan vágj bele?

0. lépés: Szánj rá bőven időt és legyél türelmes! Ez nem megy egy szempillantás alatt, nem biztos, hogy könnyű lesz és a gyerek nem kísérleti nyúl: rosszul viseli, ha egyik nap megpróbáljátok, aztán feladod és újra veled aludhat, aztán másnap mással kísérletezel.
Ha elhatároztad, legyél következetes!

A saját lelkeddel is foglalkoznod kell: ne legyen lelkiismeretfurdalásod emiatt, ne rágódj rajta! Ha elhatároztad, ha szerinted ez a jó döntés, legyél kitartó benne! A kicsi számára is megnyugtató, ha érzi rajtad, hogy tényleg ezt szeretnéd, így ő is együttműködőbb lesz majd.

1. Beszéld meg a kicsivel jóelőre már napközben, hogy mostantól a saját ágyában fog aludni!
Előkészítheted a változást olyan mesékkel is, amikben a szereplők este a saját szobájukban fekszenek le aludni.

2. Segíthet, ha közösen kiválasztjátok az ágyneműjét, berendezitek az „alvókuckóját” (pl. kiválaszthatja a párnát, az alvósállatokat, akikkel aludni fog).

3. Ne változtass a lefekvés előtti rutinon! Most amúgy is sok változás éri a kicsit, elég, ha csak az ágy változik meg, a megszokott mesélés, fürdés stb. ugyanúgy megmarad, mint addig.
Ha ezeken is változtatni szeretnél, akkor várj néhány hetet, amíg a kicsi teljesen megszokja, hogy mostantól a saját ágyában alszik.

4. Kapjon-e heverőt? Sok kisgyerek nem szívesen szokik át heverőre, viszont könnyen elfogadja, ha egy matracon aludhat. Átmeneti megoldás lehet egy matrac, amin a korábbiakhoz hasonlóan melléfeküdve tudod elaltatni és miután elaludt, te átmenehetsz a saját ágyadba.

5. Az elválás néha nehéz lehet. 1-2 éves korban gyakran tapasztalhatod azt, hogy a kicsi elalszik, de amikor ki akarsz menni a szobából azonnal felriad és sír, később pedig sok kisgyerek mintha tudatosan ébren tartaná magát csak azért, hogy ne kelljen anyától elválni.

Ami ezen segíthet:

– Ha esténként apa fekteti le, tőle ugyanis könnyebb elválni,
– Átmeneti tárgyak (alvósállat, rongyi, cumi), amit ölelgethet,
– „Őrzőállatka”, akit minden este rituálisan „megkérsz”, hogy éjszaka vigyázzon a kicsire és számoljon be neked arról, mi történt,
– Mondd el mi történik majd vele: pl. „Most lecsukod a szemed, alszol egy nagyot Brumi macival, szépeket álmodsz és reggel, amikor besüt a napocska az ablakon anya itt lesz megint veled.” Megnyugtatja a kicsit, ha tudja, mi lesz most.
– Segíts neki, hogy ne érezze véglegesnek: sok kicsit megnyugtat, ha nem elbúcsúzol tőle, hanem elmondod, mit fogsz most csinálni, pl. „Anya most kimegy zuhanyozni, felveszi a pizsamáját és lefekszik aludni.”
– Ne azt mondd, „aludj el szépen”, hanem „Hunyd be a szemed és egyszercsak eljön az álommanó.”

6. Ha éjszaka felébred, menj be hozzá, nyugtasd meg és feküdj vissza! Jól szokott működni az is, ha ilyenkor apa megy be hozzá és ő nyugtatja meg, tőle könnyebben el tud válni a kicsi.

7. Nappal is éjszaka is? Egyszerre csak egy lépést tegyél! Ha a gyermeked nappal és éjjel is a közös ágyban alszik, elsőként csak éjjel változtass ezen, nappal maradhat a családi ágyban a kicsi (az a tapasztalat, hogy ott jobban alszanak a gyerekek nappal és ezt nem jó megbolygatni)

8. És, ha átjön hozzátok hajnalban? Ha már nem kiságyon alszik, ilyen bizony előfordulhat, de ezt ne érezd kudarcnak! Ez átmeneti állapot: jelzés arra, hogy ő még igényli a közelségeteket, ha felébred. A legtöbb kisgyerek a kisiskolás kor végéig, néha átmegy a szülőkhöz hajnalban, ez a biztonságra való igényt jelzi, nem kell leszoktatni róla. Ha este a saját ágyában alszik el, később, ha már nem riad fel hajnalban, megszűnnek a hajnali látogatások.

Hidd el, akkor nagyon fog hiányozni majd 🙂

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

126 Comments

Comment navigation

  • Júlia Szalai

    Reply Reply 2021. június 07. hétfő

    Kedves Ági,
    Véleményedre, illetve tanácsodat szeretném kérni. A kislányom 5 hónapos múlt nem régiben. Mostanra kinőtte a bőlcsőjét. Éjjel mocorog ég folyton lecsúszik az ágy végébe és beveri a lábát az ágytámlába, és kilógnak a kezei. Ja és elkezdet hasra fordulni. Szeretném átszoktatni már nagy ágyba. Kis ágyat nem szívesen vennék mert már most több mint 70 cm. És félek mire azt megszokja addigra azt is kinővi így lehet lesz kezdeni mindent elölről. Az eddig olvasotakból az átszoktatás nem megy egyik napról a másikra. Sajnos ő még kicsi ahoz, hogy megbeszéljem vele, vagy ágyneműt válasszon magának meg ilyen apróságok😊. De akkor mégis, hogy csináljam? Majdnem születése óta báránybőrőn alszik (ezt anno a védőnő ajánlotta, hogy majd ezzel könnyebb lesz ilyen helyzetben meg utazáskor, hogy érezze az a sajátja). Egy ágyban alvás nem opció mert 3nak túl kicsi az ágy.
    Válaszodat előre is köszönöm.
    Üdvözlettel Júlia

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2021. június 13. vasárnap

      Nyugodtan tedd át a kiságyba. Itt nem kell a fokozatosság, ha a báránybőr megy vele, akkor ismerős lesz majd neki a hely.

  • Tálosné Sághy Alexandra

    Reply Reply 2021. február 12. péntek

    Szia Ágnes! Szeretnék tanácsot kérni ! Most 7 hetes a kislányom, első gyermek . Születése óta nagyon szokszor csak velem és rajtam tud aludni. Születése után az első 2 hétben iszsz 100÷ anyatejes baba volt, a tejmirigyeim viszont nem képesek annyi tejet termelni , mint amire szüksége lenne , genetikailag nincs annyi tej mirigyem . Így először csak pótlásnak használtunk tápszert . De ennek a következtében nagyon hasfájós lett . Csak úgy tudott aludni ha a melkasomon feküdt . Pár hét után már nem fogadta el az anyatejet . Mostmár csak tápszert eszik , most úgy veszem észre ,hogy a kis pocija hozzá szokott nincs annyi hasfájás a széklet is rendeződik. De most még jobban „anyás” lett . Mindegy hogy nappal vagy éjszaka van . Csak úgy tudom elaltatni hogyha rajtam fekszik vagy a karomban van . Attól tartok , hogy kézhez fog szokni , nem fogom tudni 1 percre sem lerakni az ágyra . Védőnőnk erre csak annyit mondott , hogy a látás fejlődés az oka . De én nagyon aggódom ,hogy nem elég hogy a szülői ágyhoz szokik ezáltal , hogy másképp nem tud elaludni. Hanem még kézhez is szoktatom . Tudnál ajánlani altatási módszereket , praktikákat amivel esetleg könnyebben tudnám altatni. Válaszodat előre is köszönöm !

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2021. február 14. vasárnap

      Próbáld meg azt, hogy tartjátok a 4é sorrendet, azaz ébredés után mindig evés van, aztán ébrenlét, játék (ilyenkor ne a kiságyban legyen), amikor pedig már álmosodik, akkor altasd el nyugodtan karban, de amikor elaludt, tedd le a kiságyba, hogy megszokja azt is. Ha erre megriad, ne vedd ki, hagyd egy kicsit, hogy magától rátaláljon az elalvás módjára. Ha hanyattfekve altatod teheted őt nem túl szoros pólyába vagy hálózsákba is vagy használhattok babaszigetet, mert úgy jobban biztonságban érzi magát a baba.

  • Böbe

    Reply Reply 2020. december 27. vasárnap

    Üdvözlöm!
    A tanàcsàt szeretném kérni. Kisfiam most lesz 2,5 éves.Eddig kB 2éjszakàt aludt àt, azt is úgy hogy 4 körül felébredt. Születése után hasfàjós volt, majd a fogzàs is megviselte. Miután kijöttek a fogai azt hittük, hogy végre jól fog aludni, de nem így lett.Tovàbbra is össze vissza forgolódik, többször felsír.Sőt időközönként vàltozik , hogy hogy ébred fel.Volt, hogy 3-4óràt is fennt volt.Màr egy ideje mellettem alszik, de továbbra is forgolódik, idegesíti, ha hozzàér a pàrna, rugdossa, vergődik, majd felsír. Sokszor, mintha nem is ismerne föl, alig lehet megvigasztalni. Màr napközben is vannak viselkedési problémák. Jàtszik nyugodtan, aztán hirtelen eldobja a jàtékot, hisztizik vagy sír.Szeptember végén kezdtük a bölcsit. Ahhoz képest, hogy nagyon anyàs, egész jól megszokta. Legalábbis én ezt gondoltam, mert nem sokat sírt, nem ellenkezett , hogy nem akar menni. Viszont ott visszafogja magàt, itthon meg alig bírunk vele. Màr nem sír, hanem ordít, mintha vernénk. Az ölembe kéredzkedik, majd ha felvettem, dől, hogy tegyem le, ha le akarom tenni, mégsem engedi.mintha ő maga se tudnà, hogy mit akar.Màr teljesen kétségbe vagyunk esve, hogy mi baja van. Tudna tanàcsolni valamit? Vàrom vàlaszàt köszönettel!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2021. január 09. szombat

      Ha nem ismer fel, amikor felriad az az ún. pavor jelenség miatt van, itt írtam róla: https://www.kismamablog.hu/baba-alvas/a-titokzatos-pavor-nocturnus-nyomaban

      Nappal a bölcsi okozta szorongás miatt viselkedik így, ez gyakori jelenség ebben a korban. Napközben felgyűlt benne a feszültség és most ki kell adnia valahogyan. Ő ezzel a viselkedéssel “meséli el”, hogyan érzi magát. Segíthet, ha bölcsi után nem rohantok rögtön haza, hanem még sétáltok egyet, kismotorozik, biciklizik, szaladgál, kimentek a játszótérre és így “mozogja ki” magából a napközben felgyűlt feszültséget. Ez a kis plusz figyelem, szeretgetés abban is segít, hogy otthon ne akarjon mindenáron a figyelmedért harcolni. Ha eltol sírás, hiszti közben, annak többféle oka is lehet, itt írtam róla: https://www.kismamablog.hu/hiszti-2/miert-lok-el-a-kisgyerek-amikor-meg-szeretned-vigasztalni

  • Claudia

    Reply Reply 2020. szeptember 02. szerda

    Kedves Ági!
    Novemberben lesz 2 éves a kislányom, szeptember 30 ára pedig a második babámat várom. Eddig együtt aludtunk hárman a nagy ágyban, de egyszerűen már képtelen vagyok kipihenni magam, nem férünk el, és a hátam is nagyon be tud állni reggelre. Ráadásul amikor pisilni megyek éjszakánként kb négyszer, szinte minden alkalommal felkeltem a lányomat is.
    Ezért gondoltam azt hogy öt hét elég lehet arra, hogy ki szoktassam a saját ágyába. az elején nagyon lelkes volt választott magának ágyat is.Az első éjszaka jól telt kb csak kétszer kelt fel odamentem hozzá megsimogattam és visszamentem aludni. Közben olyan probléma állt föl, hogy úgy izgultam hogy mi történik vele éjszaka vagy hallani fogom e ha felkel, hogy még rosszabban aludtam, így az ágya mellé feltettem egy szivacsot és azon alszok. most már ott tartunk hogy óránként felkel körülnéz sír És keress minket ráadásul a ciciről is nem olyan régen szokott le igaz azt magától tette, annyiban maradtunk, hogy fogja a mikor elalszom.
    Fogalmam sincs hogy mit csináljak mert az éjszakáink meg borzasztóak, nem tudom hogy meg fogja szokni az ágyat vagy érdemesebb lenne visszamenni a nagyba, feladni sem szeretném, de úgy látom hogy ez a megoldás így nem jó.
    fogalmam sincs hogy mit csinálok rosszul vagy hogy mit csinálhatnék hogy jobban menjen de már egyikünk sem alszik éjjel. Köszönöm szépen előre is a tanácsokat, és várom nagyon mert nagyon tanácstalan vagyok.

  • Atitha

    Reply Reply 2020. július 22. szerda

    Kedves Ági!

    Két és fél éves kislányom a mi szobánkban alszik a kiságyában születése óta, de már alig fér el benne, ráadásul kistestvére született 5 hónapja (aki sajnos éjjel gyakran felébred még, ő is velünk alszik babaöbölben, így négyen alszunk egy szobában, a gyerekszoba meg üres :))).
    Szerettük volna saját szobájába és nagyobb gyerekágyba költöztetni még a testvér születése előtt, de akkor szoktattuk a bölcsibe éppen, ezért nem erőltettük. Aztán a kistesó születése miatt nem…
    Sajnos nem nagyon érdekli az új „nagylányos” ágya a másik szobában, meg néha fél is valamitől, nem tudom hogyan kezdjek bele, de így senkinek sem jó, ráadásul a pici még nem tud magától elaludni, így vár még ránk néhány sírós este…Azt szeretném kérdezni, hogy most megpróbáljuk-e a „költöztetést”, vagy inkább a picit szoktassuk eleve a másik szobába, mert együtt folyton felébresztik egymást…
    Köszönöm szépen előre is

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. július 26. vasárnap

      Valószínűleg jobban járnál, ha a kicsit szoktatnád ki a gyerekszobába és a nagy maradna veletek. 5 hónaposan még könnyebben megszokják a babák a különalvást, viszont egy 2-3 év közötti gyerek már sok mindentől félhet. Addig semmiképpen nem szabad egy szobában aludniuk, amíg felébreszthetik egymást.

  • Brigi

    Reply Reply 2020. július 17. péntek

    Kedves Ági! Rengeteg cikket olvastam az együtt alvás/külön alvásról, de az anyában lejátszódó érzelmi hullámzásról nem találok anyagot. Van egy fél éves kislányom, aki eddig mellettünk aludt babaöbölben. Szeretnénk kis testvért ezért elkezdtük a saját szobájában altatni. Én 3 gyerekből az első szülött vagyok, tesóféltékenységből kijutott bőven. Ez az amiért már most, még mielőtt várandós lennék újra, megkezdtük a külön altatást. Nem szeretném, ha ez lenne neki mondva, hogy jön a tesó, úgyhogy menned kell. Annyira nem vészes az éjszaka, csak 3-4-szer kel fel. A gondom az lenne, hogy brutál rosszul viselem. Ez egy elválás, elszakadás számomra. Van hogy nem tudok aludni, csak kattogok hogy vajon mit csinál, jól van-e. Szeretnék én is jól aludni, amíg ő is alszik. Létezik erre megoldás? Vagy ahogy Édesanyám mondja, ő a mai napig aggódik értünk…
    Köszönöm szépen!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. július 19. vasárnap

      A gyermektől való elszakadás az anyát is megviseli különösen, ha nem fokozatosan a maga természetességében történik, hanem hirtelen, racionális megfontolásból. Éppen ezért nem is szoktam ajánlani az ilyen gyors különköltözést egymástól, de ha már így alakult, sokat tudsz enyhíteni a szeparációs szorongásodon azzal, ha napközben sokat foglalkozol vele, testközelben tartod, amikor csak lehet.

  • Claudia

    Reply Reply 2020. április 23. csütörtök

    Kedves Ági!
    17 hetes terhes vagyok, és van egy 18 hónapos anyafüggő és cicifüggő kisbabám.
    Tanácsodat szeretném kérni, mert teljesen tanácstalan vagyok.
    Együtt alszunk egy ágyban hárman a férjemmel, és nem tudom hogy a kicsi megszületése után mi legyen a felállás. Egy ennyire ragaszkodó kisbabát érdemes ki szoktatni az ágyába, ilyenkor?
    Vagy inkább ő maradjon mellettünk és az újszülött legyen a szomszéd szobában?
    Az egyetlen ok, hogy nem tudunk mindannyian egy szobában egy rakáson lenni, hogy nem férünk el. Szerinted melyik lenne a kevésbé kegyetlen megoldás mind a két gyerek szempontjából?
    Mert már eléggé kétségbe vagyok esve félek hogyha a kiszoktatás mellett kellene dönteni, ki csúszok az időből vagy hogy rosszul döntök.
    Köszönöm a válaszod!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. április 27. hétfő

      A legjobb megoldás, ha a nagy veletek aludhat, a kicsinek meg szereztek egy kis bölcsőt (lehet kölcsönözni is, de használtan is lehet venni), amiben elfér a közeletekben akkor is, ha kicsi a hely, így nem kell éjszaka szaladgálnod a másik szobába hozzá és mindannyian össze tudtok hangolódni (a nagyobbik gyerek is megszokja a kicsi hangjait éjjel). A nagyot nem javaslom most kiköltöztetni, mert egyszerre ez a két nagy változás megviselheti.

  • Wilson Barbara

    Reply Reply 2019. december 03. kedd

    Kedves Ágnes!

    A mi fiunk szépen alszik a saját szobájában,most 8 hónapos.
    6 hónap múlva kistestvére születik.
    Amennyiben sikerül az elsö két-három hónapot úgy átvészelni, hogy a pici velünk alszik, a Nagy a saját ágyában, utána alhatnak-e egy ágyban? Mi a véleményed a két gyerek egy ágyban alvásáról?

    Köszönöm

  • Kriszti

    Reply Reply 2019. október 30. szerda

    Kedves Ági

    Kislányom éppen 11 hónapos. Az éjszakai külön alvással nincs gond, viszont napközben már 9 hónapos kora óta csak egyszer alszik és azt velem a nagy ágyban teszi. Ez azért van, mert általában szopi közben alszik el (nappal és este is) és nekem is jobb volt a napi 1 kötelező pihenő. Időnként az etetőszékben belealszik, hogy mosogatás közben mesélek, illetve már az ágyban fekve mesélek, de az esetek nagy részében a legegyszerűbben a szoptatással alszik el. A pihenések jók de időnként jó lenne tenni venni. Apukájával, vagy nagymamánál ringatásra alszik. Amúgy az ujját szopja altatásnál. Éjszaka szintén szoptatással altatom vissza. Ez nem zavar, mert általában egyszer kel.
    A nappali különalvást hogyan kezdhetném el? Vagy várjam meg amig leválasztja magát? Bölcsibe majd két évesen fog menni, addig meg kène tanulnia egyedül is elaludni.
    Vàlaszodat előre is köszönöm
    Kriszti

    • Fatime

      Reply Reply 2020. január 28. kedd

      Szia! (Nekem még nincs gyermekem.) A főnököm szokott azzal jönni a babás anyukák felé, hogy a széndioxid kilégzése miatt nem jó a babával együtt aludni, mert ebbe bele is halhat. Ez mennyire igaz? Nem szoktam erre reagálni, mert fogalmam sincs a helyes válaszról. Köszönöm előre is

      • Vida Ágnes

        Reply Reply 2020. február 01. szombat

        Ez egyáltalán nem igaz, a biztonságos együttalvásnak megvannak a feltételei, ezeket betartva a gyermekorvosok is elfogadhatónak tartják az együttalvást. Az emberiség évezredek óta együtt alszik a babáival, a külön ágy, külön szoba csak alig 100 éve kezdett el elterjedni, mint szokás.

        • Kriszti

          Reply Reply 2020. február 09. vasárnap

          Kedves Ágnes!

          A hozzászólás miatt csak én nem kaptam választ az eredeti problémához kapcsolódó kérdésemre.
          A nappali különalvást kezdjem el? Vagy várjam meg amig leválasztja magát? Bölcsibe majd két évesen fog menni, addig meg kéne tanulnia egyedül is elaludni.

          Közben 14 hónapos lett a kislányom és még mindig ugyanaz a helyzet mint az első posztban.

          Vàlaszodat előre is köszönöm
          Kriszti

  • Ingrid

    Reply Reply 2019. szeptember 18. szerda

    Kedves Ági!
    Nagylányunk lassan 8 éves lesz. 8 hónapos kora óta velünk alszik, mert akkor rengeteget ébredt. Egy éjjel sokszor 6-8 alkalommal is. Azóta ez persze megszűnt, szépen átalussza az éjszakájat, de mégsem hajlandó a saját szobájában aludni. Fél valamitől, amit igazából meg sem tud nevezni. Szerinted meddig normális ez az állapot? Egyébként nem félős, napközben simán jön-megy. Kistesó már 14 hónapos. Ő a mi ágyunk mellett, saját kiságyban alszik.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. november 02. szombat

      Károsnak nem káros, sok kultúrában a mai napig együtt alszanak a nagyobb gyerekekkel is, korábban meg hagyományosan együtt aludt a család, mert nem volt más.

  • Emma

    Reply Reply 2019. július 05. péntek

    Kedves Ági!

    Fiam októberben tölti a 4 évet, és még mindig nem alszik el egyedül.  

    Az esti rutinunk megvan, következetes: nagyjából ugyanabban az időben,  mosakodás, fürdés, mese.

    Egy szobában, külön ágyban alszanak 7 éves nővérével. Meseolvasás alatt az ő ágyába bújva kell olvasnom a mesét, majd az arcomat cirógatva alszik el nehezen. Ha az édesapja bújik mellé úgy is jó, de leginkább  engem igényel. Próbálkoztunk a testvérével együtt  aludni is, de a lányomnak ez terhes, ő egyedül  szerzet aludni, zavarja, ha mellette van. Én is fáradt vagyok, legtöbbször elalszom mellette, éjszaka majd visszamegyek a saját ágyamba.

    Fél a szomszéd kutya ugatásától, és ha nem  alszik mélyen felriad a hangra.Többször megébred, átjön hozzánk, akkor visszakísérem, de ismét mellé kell bújnom.Fárasztó.

    Napközben már készítem, hogy ő nagyfiú és egyedül is tud aludni, példákkal, mesékkel is próbáltam meggyőzni, elhitetni vele, hogy neki is sikerül. Benne is van a próbálkozásban, de mire tettre kerül a dolog, és én kitartó vagyok sírásba, hisztibe torkollik minden próbálkozás. 

    Hogyan segíthetek neki?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. július 14. vasárnap

      Ez életkori jelenség, az összebújás segít a szorongását enyhíteni. A legegyszerűbb, ha éjjel, amikor átmegy hozzád, magad mellé fekteted, nem erőlteted a külön alvást, így te is jobban ki tudod pihenni magad. Ha nem fértek jól el, akkor a saját ágyad mellé tehetsz egy matracot neki, amire lefekhet, megfoghatja a kezedet, amíg elalszik.

  • Prém Alexandra

    Reply Reply 2018. szeptember 28. péntek

    Kedves Ági!

    Mikor megszületett a lányom, olvastam a blogod és megvettem az e-bookod. Most a kisasszony 4 éves, és komoly gondjaink lettek az alvással. Ezért szeretnék tanácsot kérni. Sok változás volt az életünkben mostanában. 1,5 éves kora óta egyedül nevelem, korábban 1 picike 1 szobás kis lakásban éltünk, a szoba kb 15 nm volt. 2,5 éves koráig együtt aludtunk, de akkor annyira kimerültem, hogy ditró görcsöket kaptam, sok volt a munka, stressz és nem tudtam kipihenni magam éjjel, mert sokszor fölébredtem a gyerekre. Ezért széthúztam a heverőket, kapott leesésgátlót, az ágyaink között 1 éjjeliszekrény volt, meg tudtam símogatni a fejét, fogtam a kertét ha igényelte, gyakran mellé bújva mesét olvastam, néha éjjel mellémbújt. Februárban új párom lett, nagyon jól kijönnek. Májusban új lakásba költöztünk, a párommal nem élünk együtt, de napi szinten találkozunk, sokat vagyunk együtt. Az új lakás tágas, enyém a kis szoba, övé a nagy ami egyben nappali is. A harmadik szobában lány lakótársunk lakik egyedül nem tudok albérletet fizetni sajnos). Lányom életre a költözést, és a saját kuckót, eleinte matracon aludt, kevésszer jött át. Pár hét múlva kapott új ágyat, galériásat,ami tetszett neki, de nem akart azon aludni első este. Velem aludt. Kezdte megszokni az ágyát, gyakran átjött éjjel. Nyáron családnál voltunk, hely hiány miatt együtt aludtunk kb 1 hónapig. Azóta szinte egyetlen éjjelt sem alszik át, nagyon kimerült vagyok, átjön, vagy át kell mennem a kanapéra a dobnéjában, svéd alszik tovább a helyén, vagy vissza kell vinni ha engedi, szerettek mellette aludni de nem tudom magam kipihenni, és megvisel testileg hogy nem aludhatnom át az éjszakát. Amikor az apukájánál van, ők együtt alszanak 1 egyszemélyes heverőn, amit én nemtarok jónak, de még nem sikerült változást elérni. A mostani párom szigorúban gondolkodik, szerinte ne hagyjam, hogy a gyerek visszaszókjon mellém, mert akkor ott is marad, és már csak 2 év a suliig.

    Elég tanácstalannak érzem magam. Nyitott vagyok változtatni, engedményt tenni, de olyat megoldást szeretnék amiben én is kialudhatom magam. A galériás ágyról levettük a matracot, a földön aludt salt szobában,de ez nemvát be.

    Segítségét előre is köszönöm.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. szeptember 29. szombat

      Rengeteg változás volt most az életében, ezért igényli jobban a közelségedet. Hogy mindketten kipihenjétek magatokat, esetleg megpróbálhatnád, hogy átmenetileg nem próbálod teljesen külön altatni, hanem vagy az ő szobájában teszel az ágya mellé egy matracot és ott alszol, vagy ő alszik melletted egy matracon, vagy ha van hely, akkor az ágyát a tiéd mellé teszitek. A lényeg, hogy legyen helye mindenkinek, egymás mellett aludjatok de mégse a te ágyadban legyen teljesen.

  • Csilla

    Reply Reply 2018. május 16. szerda

    Kedves Ági!

    Szeretném a segítségedet kérni. Van egy 13 hónapos kislányunk, aki mindig iszis baba volt. Mióta megszületett éjjel-nappal gyakram szopizott. A nappali szopikról már leszoktattam kb. 2 hónapja, mert nem akarta elfogadni a hozzátáplálást, de az éjszakairól nem tudom hogy fogjak hozzá a leszoktatásához. Sajnos beleestünk abba a hibába, hogy csak velem hajlandó aludni éjszaka, és még így is képes 2 óránként megébredni és cicin visszaaludni. Nagyon örülnék neki, ha tudnál segíteni nekünk. Válaszodat előre is köszönöm!

    Csilla

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. május 19. szombat

      A gyakori ébredést nem a szoptatás okozza, tehát emiatt nem kell leszoktatnod róla, sem kiszoktatnod az ágyból. Általában valami más áll az ébredések hátterében. Ha az esetek többségében 3-4 órákat alszik és utána ébred, akkor szimplán csak éhség okozza az ébredést. Ha összevissza, nyugtalanul ébred 1-2 órás időtartamokban, annak általában valamilyen egészségügyi oka van (leggyakrabban fogzás, de okozhatja az is, hogy melege van vagy túl nagy az orrmandulája – ez utóbbinak biztos jele, ha mélyalvásban nyitott szájjal alszik és úgy veszi a levegőt). Az okot kell tehát megoldani, ami az ébredéseket okozza, nem a szoptatást elhagyni.

    • Prém Alexandra

      Reply Reply 2018. szeptember 29. szombat

      Kedves Ági!

      Köszönöm szépen! Én is épp az találtam ki, hogy azbágyam mellé kap egy plusz matracot, és ha éjszaka átjön odakuckózhat.

      Emellett heti 1-2 délután kettesben rajzolunk, festünk.

      Majd ha lesz pozitív fejlemény, beszámolok.

      Köszönettel.

  • Vikkkky

    Reply Reply 2018. május 06. vasárnap

    KEdves Agi…Tanacsodat szeretnem kerni ,kislanyunk 2 es fel honapos..elejen mozes kosarban aludt ejjel s nappal is..mara mar ott tartunj hogy sem a mozes kosarban sem a sajat agyaban sem alszik el.Igazabol megvallva elejetol kezdve nem aludt agyaban,mivel nekem kenyelmesebb volt a mozes kosar az agyam mellett mivel elejen ejjelente nem igazan aludtunk.Mara mar ott tartunk hogy melletem alszik a agyban s szoptatas is igy megy esti alvas elott(fekve s elalszik mellemen)napkozben pedig ulve szoptatom s rajtam alszik el aztan az utan sikerul letennem ot de csak hasra mert ugy alszik el kozben feneket paskolva(ha persze nem a babakocsi vagy autokazas segit)Ami aggaszt szinten hogy ha leteszem aludni s mar kitapasztaltuk akkor alszik melyen ha mindket keze maga mellett van de van hogy megriad vagy kezei leesnek ugymond maris fent van s kezdhetem egyeszet elorol (cici agy s varom mig elalszik)Egyebkent napkozben alig alszik jo ha fel orat jobb esetben csak akkor ha vagy az ablak nyitva vam vagy kocsikazunk vagy fenek paskolas de kozben cicin..ejjel nem panaszkodom,de szeretnem vissza szoktatni kisagyba is ugyanis parommal nem alszunk egyutt miota a kislany melletem alszik..esetleg valami tanacs?koszonom elore is

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. május 27. vasárnap

      Egyáltalán nem gond, ha melletted alszik el, még csak 2,5 hónapos, most így érzi magát biztonságban. A nehezebb elalvás hátterében állhat, hogy már nem akkor álmosodik el, mint eddig, ezért alszik el nehezebben nappal. Ebben a korban általában 1,5-2 órát tudnak ébren lenni a babák nyűgösködés nélkül ébredés után (beleértve az etetés idejét is). Evés után alaposan büfiztesd meg, utána játék és amikor már nagyon álmos, akkor jöjjön az altatás. Ilyenkor mindig sötétíts be kicsit és, ha cicin alszik el, a legjobb, ha ülve szoptatod és úgy kerül a kiságyba és ne nagyon aludjon babakocsiban (max. napi 1 alvás legyen ott), hogy megszokja a kiságyban való alvást. A kiságy helyett egyelőre maradhat a mózes, ha ott jobban alszik.

  • Istvan Katalin

    Reply Reply 2018. április 24. kedd

    Kedves Ági

    Lelkes olvasója és követője vagyok már óta. Akkor rendeltem is egy csomagot amit azóta is feltve őrzök.:-)

    Tudom ez általános probléma de már nincs ötletem. Kisfiam januárban mult 2 eves mindenkinel (nagyszulok, apukaja (egy eve kulonelunk)) atalussza az éjszakát csak nálam nem! Nálam orankent ebred ha sajat agyaban vagy az en agyamba teszem akkor is. Nem a szoba a baj mert már az osszes szobát kiprobaltuk.

    Nincs valami ötlete? már a végkimerulés szélén allunk

    Nagyon köszönöm

    István Katalin

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. április 28. szombat

      2 éves korban már ritka az óránként ébredés és mivel máshol átalussza az éjszakát, arra gyanakszom, hogy esetleg otthon lehet valami, ami megzavarja. Pl. száraz a lakás levegője, ezért eldugul az orra, vagy túl meleg van.

  • Vajas Szilvia

    Reply Reply 2017. december 28. csütörtök

    Kedves Ági!

    Ránk az utolsó, a 8. bekezdés vonatkozik. Csak annyi különbséggel, hogy nem hajnalban, hanem legtöbbször már 23:00-24:00 között átjön. (ritkán később). Elalszik a saját ágyában este fél 9-9 között. Kisfiam már 8 éves, nincs testvére. Nagyon apás-anyás amúgy, ragaszkodo.
    Ez a korai átjövetel normális? Kellene aggódnom?

    Köszönöm!
    Szilvi

  • Németh Heni

    Reply Reply 2017. december 18. hétfő

    Kedves Ági!
    Kisfiam 16 hónapos. 15 hónapos volt amikor kezdte elhagyni a cicizés elalvás előtt, de most helyette csak mellettem alszik el és utána beteszem az ágyába. Ezzel semmi probléma nincs, csak aggódom előre is a bölcsi miatt, igaz csak szeptemberbe kezdünk de van rá esély, hogy addigra megváltozik az elalvási szokása, esetleg lehet szoktatni valami elalvós plüsshöz vagy már késő?
    Előre is köszönöm a választ! 🙂

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. december 27. szerda

      Szeptember még nagyon messze van, addig még rengeteget fog változni. Alvósállatkához úgy tudod szoktatni, hogy amikor veled elalszik, mindig ott van az állatka is, így megszokja a jelenlétét és elkezdi összekötni az alvással. Kezdetben talán még nem érdekli, meg se fogja, de pár hét után már elkezd ragaszkodni hozzá.

  • Veronika

    Reply Reply 2017. november 01. szerda

    Kedves Àgi,

    A kisfiam pàr hét múlva lesz 1 éves,és az alvása körül vannak „gondok”.
    Mostanàban,olyanok az éjszakàink,hogy egyik nap végig alussza az éjszakát a kisàgyban,aztán 1x ébred kb.5-10 perc múlva ujra alszik,anélkül,hogy kivenném,aztán jön egy olyan éjszaka,hogy felàll,kiveszem,visszarakom,aztàn pár perv ujra, van amikir pár felvesz-lezesz alszik,van amikor bekerül a nagyàgyba,de ott is még oràkig dobàlja magàt stb.
    Màr gondolom arra,hogy most lehet a szeparàciós szorongàsa,de akkor miért csak 2-3 naponta van, étkezés,fürdés stb. ugyan akkor.
    Szerinted mi lehet,mit tegyek,hogy jól aludjon?
    Köszönöm vàlaszod
    Vera

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. november 07. kedd

      Lehetséges, hogy a foga zavarja és ezért ébred fel. A szeparációs szorongás miatt nem kel fel a baba, amiatt csak ragaszkodik hozzád és nem akar mással másként visszaaludni. Az ébredésnek általában az éhség, valamilyen zavaró körülmény (zajok, fények stb.), betegség (bedugul orr, fájó torok stb.) vagy a fogzás az oka. Ebben a korban, ha már van legalább 8 foga, akkor a kisőrlők kezdenek bújni, ha még nincs kint mindegyik metszőfog, akkor azok feszítik az ínyt. Ennek biztos jele, hogy a kicsi nappal is nyálzik, mindent a szájába vesz, turkálja a száját, ha ezt tapasztalod, éjszakára fogzás elleni szert adhatsz neki (ezekről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz)

  • Timi

    Reply Reply 2017. október 28. szombat

    Kedves Ági!
    Sokszor olvastam, hallgattam a tanácsaidat, most kicsit elakadtam. Van egy három és fél éves lányom aki köztünk alszik, és egy másfél éves lányom aki mellettünk kiságyban. Egy hónap múlva költözünk. Azt tervezzük hogy külön szobában alszanak majd egy -egy leesésgátlós ágyon egymás mellett. Sokat beszélünk róla, a lányom kiválasztotta a falszint, újságolja hogy külön szobája lesz. A kicsi még szopizik éjjel is, arra gondoltam hogy éjjel majd apa mehetne be hozzá. Mit gondolsz, túl sok ez egyszerre, vagy vágjunk bele?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. október 29. vasárnap

      A költözés után várjatok néhány hetet, amíg megszokják az új helyet, addig ne változtassatok semmin! A gyerekek ebben a korban nehezen viselik a változást és megviseli őket, ha hirtelen nem csak a lakóhelyük változik meg, hanem az alvási szokásaik is. Természetesen, ha a nagyobbik lányod magától szeretne az új szobában aludni, az más, de a kicsinél még ebben az esetben is jobb, ha egyelőre a megszokott helyén alszik.
      Pár hét elteltével, ha a kicsi is már megszokta az új helyet, meg lehet próbálni már az új helyen együtt altatni őket. Az egyetlen veszélye ennek az, hogy ha a kicsi gyakran ébred éjjel, fel fogja kelteni a nagyot és ez egyiküknek sem jó, ezért, ha a kicsi bizonytalanul alszik, gyakran ébred, jobb nem egy szobába tenni a kicsivel.

      • Timi

        Reply Reply 2017. október 31. kedd

        Nagyon szépen köszönöm a válaszod! 🙂

  • Kövér Kinga

    Reply Reply 2017. augusztus 05. szombat

    Kedves Ágnes!
    A mi történetünk ott kezdődik , hogy másfél éves volt tavasszal a kislányom mikor elérkezettnek és nagyon sürgősnek (eü. Okok miatt )láttam ,hogy leszoktassam a ciciről. Ebben mama segített. Lehet hogy durvák voltunk , fájó szívvel ott hagytuk . Nagyon ügyes volt a kis kincsem 3 nap alatt el is felejtette a cicit . Amit valójában szeretnék kérdezni , az az ,hogy mostanában elkezdte megint tapogatni a melleimet. Este elalvásnál mindig előveszi megfogja , odahajol és mondja hogy „nyami-nyami”. (Éhes nem lehet mert mindig úgy indulunk lefeküdni hogy vacsizunk előtte és persze közöttünk alszik ) most már odáig fajut a dolog , hogy csak velem hajlandó elaludni , és úgy hogy a cici kint van , de mire elalszik akkorra annyit tapogat , hogy már fáj , erőszakkal sem tudom elvenni tőle. Mit tegyek ? Az a tervem hogy mostantól apa altadsa el . Ez jó lehet ? Okozok ezzel lelki fájdalmat neki ?
    A másik ami ide tartozik, hogy mindeközben a kiságyát oda fordítottam a miénkhez és miután elalszik átrakom.(mert már az együtt alvás kellemetlen számomra, apa persze nem támogatja , ő még szertne a lányával aludni de ő nem érzékeli az én problémámat mert a gyerkőc valójában velem és rajtam alszik.) Persze hajnalban már megjelenik közöttünk. Altassam inkább a saját ágyában vagy jó így ahogy elkezdtem?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. augusztus 07. hétfő

      Nem okozol neki lelki fájdalmat ezzel, altathatja Apa. Egyszerűen csak emlékszik a cici megnyugtató emlékére, azért csinálja ezt, ha Apa fogja altatni, elfelejti majd ezt az emléket és később már nem kéri majd.

      Jó ez az altatás így, ahogy elkezdted.

  • Kapás Viktória

    Reply Reply 2017. július 11. kedd

    Kedves Ágnes!
    Az én kislányom most 5 hónapos. A mi napirendünk a következő: Fél7 körül felkelünk, szopcsizunk és olyan 8, fél 9 től -10ig alszunk. Majd játék. Déltől fél3 -3ig ismét alszunk, és olyan 5 körül szoktunk még aludni félóra, órat. Este 8kor fürcsi, és max. 9kor már mindenki az ágyában van.
    Pár hetes korától kezdve mi adamo hintában alszunk. Este a kiságyában, de úgy hogy elaltatom a hintában, mikor kiveszem mindig felébred, és cicire rakom, majd átteszem az ágyába. Most szeretném átszokatni a kiságyba, hogy napközben is ott aludjon. Próbáltam kézben elringatni, alvózsákban ringatni, cicisztetni. De nem működik. 2napja szendevünk. Natika 2óráig is bír sírni. Majd elfáradok és végül beteszem a hintába. Ahol 1perc alatt elalszik. A cumit nem fogadta el. Van egy kis kendőnk, ami a szájánál van alváskor, és egy zenélő kutyus.Sajnos mostmár sír, mikor napközben beteszem a kiságyba és próbálnám altatni. Remélem tudsz valami megoldást számunkra. Mert én nem tudom, hallgatni, hogy sír. Viszont a hinta lassan kicsi lesz számunka.
    Előre is köszönöm a segítséget.
    Szia
    Viki

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. július 24. hétfő

      Az a gond, hogy nála kialakult az a szokás, hogy hintában alszik el, így bármi mást csinálsz, mivel már ezt szokta meg és olyankor álmos, ezért sírni fog. Tehát el kell fogadni, hogy először tiltakozik majd, másként nem megy a változtatás. Próbáld meg cicin altatni, az alapvetően egy jó módszer, de úgy, hogy kicsit besötétítesz, hogy ne legyen annyi inger, könnyebb legyen az ellazulás. Ha sír, vigasztald meg, de legyél kitartó, ne tedd be a hintába. Néhány alkalom után megszokja majd, hogy másként kell elaludni és egyre könnyebben megy majd a dolog.

  • Niki

    Reply Reply 2017. május 19. péntek

    Kedves Ágnes,

    15 hónapos kisfiúnk az apukája szerint túl anyás és emiatt őt nem szereti eléggé 🙁 Tényleg nagyon ragaszkodunk egymáshoz, igényli ő is a közelségem este is. Hozzáteszi a buksiját az enyémhez és hasonló cuki dolgokat csinál. Egy ideje velünk alszik, viszont a párom nem tudja már kipihenni magát a sok mozgolódás miatt. Szeretnénk, ha a saját ágyában aludna. De nem tudom hogy kezdjek hozzá. Főleg, hogy apát nagyon bántja, hogy állandóan rajtam csüng. Ez igaz, ő nem tudja megnyugtatni. Csak jobban sír és ordít, végül a párom csüggedten feladja. Hogy tudnám az ő kapcsolatukat támogatni és hogy kezdjek bele az átszoktatásba, ami csak az én feladatom lesz? Ami nekem gond, hogy a párom alvástréninget javasol. Hagyjuk a gyereket ordítani, majd abbahagyja. Én így tanultam meg elaludni, nehezen is mondom el mi bánt. Ami még fontos, hogy csak mi ketten vagyunk. Még sose volt nélkülünk, nem vigyázott más rá.
    Köszönöm segítségét előre is! Niki

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. május 28. vasárnap

      Semmiképpen nem szabad a kicsi ordítani hagyni magában. Az anyásság normális ebben a korban, különösen a kisfiúknál, ez fokozatosan változik majd és erről ti is tehettek, hogy változzonitt írtam róla, hogyan. Ha egyébként így ő jól alszik, nem igazán jó ez a kor arra, hogy kiszoktasd a közös ágyból. Ha nem fértek jól el, kapjon a gyerek leesésgátlós kisheverőt, amit az ágyatokhoz toltok vagy olyan kiságyat szerezzetek, aminek leengedhető a rácsa, így az ágyatokhoz tolva mellettetek aludhat a kicsi, de mégsem köztetek.

    • Kapás Viktória

      Reply Reply 2017. július 24. hétfő

      Köszönöm szépen☺
      Mindenképp kipróbálom. Megpróbálok erős lenni☺

  • Tünde

    Reply Reply 2017. április 05. szerda

    Kedves Ági!

    Végigolvastam az üzeneteket és válaszokat, de a következő kérdésre nem találtam választ.
    Kislányom 1 éves, és az elválasztás mellett döntöttünk. Már ott tartunk, hogy csak este elalváskor és hajnalban cicizik. Az éjszakai felkeléseket egy hétig nagymama, most apa kezeli. Sikerrel, velük 5-10 per alatt visszaalszik. A gond az, hogy mindig-mindig ringatással tud visszaaludni. Mindig. Napközben is, amikor én altatom, vagy hordozóban, vagy kézben ringatva alszik el. Elég fárasztó tud lenni, hogy nincs ágyban összebújós, mesélős elalvás, mint más babáknál.
    Valahogy meg lehet szoktatni, hogy összebújva, simogatással, mesélgetéssel aludjon el, vagy mindig marad a ringatás?

    Köszönöm szépen a válaszod előre is!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. április 27. csütörtök

      Több oka is lehet ennek. Mivel nagy baba, nagyobb a tápanyagigénye is, ezért elképzelhető, hogy éhes éjszakánként és ha az első ébredésnél megetetnéd, akkor utána hosszabban aludna egy darabig. De az is lehet, hogy a foga jön és ez zavarja. Mivel ilyenkor nem ébred fel teljesen, csak félálomban sír, ez is erre utalhat. Esetleg valamilyen fogzás elleni homeopátiás szerrel lehet próbálkozni (Tentoba homeo, Osanit, Viburcol)

  • Vörös Denisza

    Reply Reply 2017. március 07. kedd

    Kedves Ági. A kisfiam nyáron lesz 2 éves. Még velünk alszik a hálószobában, de kiságyban, velünk soha nem aludt, csak pici korában néha-néha.Éjjel egyszer megébred vizecskét inni. Napközben is a kiságyában alszik , hozzáteszem egyedül gond nélkül, halk zenére. Most szeretnénk a szobájába szoktatni,de nemtudom eldönteni ,hogy lenne a megfelelő,hogy a kiságyát vigyük oda,vagy már az új ágyikóját? Izgulok nagyon,hogy fogjuk megélni ezt az időszakot,mert ugye eddig kiságyban volt,de ha lesz új ágyikó akkor tuti nem marad meg benne 🙂

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. március 26. vasárnap

      Először a kiságyat vigyétek át és amikor már megszokta, akkor kapjon új ágyat. Sok egyszerre a két változás.

  • Reni

    Reply Reply 2017. február 22. szerda

    Kedves Ági!
    Van egy 14 hónapos kisfiam,akivel pici kora óta együtt alszok.Egy ideig velünk aludt a nagyágyban,majd 9hónaposan vettünk a szobájába egy normál ágyat és azon alszunk azóta is ketten a kisfiammal.Szeretném leszoktatni az együttalvásról ugyanis 23.hetes kismama vagyok és mire megszületik a kistesó már nem fogok tudni mellette aludni.Sokat forgolódik éjszaka,sokszor kell visszatakarjam.Alváshoz cumizik is,azt is többször vissza kell adjam neki.Végigalussza már az éjszakát ezeket az apróságokat leszámítva.Hogyan kezdjek hozzá a leszoktatáshoz?
    Válaszod előre is köszönöm!
    Üdv:Reni

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. február 27. hétfő

      Először is: semmi nem történik, ha a tesó megérkezése után is együtt alszotok, az ő szempontjából még jó is, hogy nem veszíti el teljesen anyát, legalább éjjel mellette van. Ha mégis szeretnéd leszoktatni, elsőként azzal próbálkoznék, hogy kapna egy kis leesésgátlós heverőt, amit a ti ágyatok mellé tolnék. Ha már megszokta, hogy ott alszik, kicsit odébb lehetne tenni az ágyát, de még mindig a ti szobátokban, míg végül át nem kerülhetne a saját szobájába.
      A másik lehetőség, hogy saját szobában, saját ágyban alszik el és pár napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjszaka, ha kitartóan csinálják és te nem kerülsz elő addig, néhány éjjel után már sokkal jobb lesz a helyzet és nem fog felébredni többé.

  • Zsuzsi

    Reply Reply 2017. január 14. szombat

    szia Ági!
    nagyon sok cikked olvasom és előbb hallgatok rád mint bárki másra a környezetemben ezért is fordulok most hozzád.. a babánk 10hós lesz és eddig külön aludt a saját kis szobájában és ágyában.. kibújt az első fog én ennek tudom be az óránkénti kelést ezért is átköltöztettem most hozzánk.. de hajnali 3 fele jön csak át addig marad a kiságyban..a férjem szerint ugye ” elrontom” ..a kérdésem az lenne, ha nem szeretném évekig,hogy velünk legyen akkor még most próbáljam vissza szoktatni vagy ráér „később” is .. őszinte leszek jól alszom mellette és szeretem, hogy velem van… sőt.. bánom ,hogy eddig nem volt..de nem akarok folyamatos kritikákat hallgatni..próbálom meggyőzni a férjem, hogy ez teljesen jó így..de tényleg nem akarom ,hogy 4évesen is még velem aludjon csak el ( a délutáni szundi csak közösen megy már és úgy érzem, hogy a délelőtti alvását is inkább velem töltené (de ott kemény maradok mert nekem is kell egy kis idő magamra ) köszönöm előre is

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. január 14. szombat

      Ha este a saját ágyában alszik el és csak hajnalban kerül át közétek, akkor nem fog rászokni, hiszen abban a pillanatban, amikor már végetér a fogzás és nem ébred meg, egész éjszaka az ágyában alszik majd tovább. Tehát nem rontottál el semmit 🙂 Ha így ki tudjátok pihenni magatokat, akkor nincs ezzel semmi gond.

    • zita

      Reply Reply 2017. február 21. kedd

      Kedves Agi!

      A babam ket hete mult egy eves es meg mi dig csak a cicivel alszik el. Kisagyban nem hajlando aludni,velem alszik,az apja kulon,h tudjon pihenni. Sokszor felsir ejszaka es ilyenkor is csak a cici nyugtatja meg …nagyon faraszto ez igy nekem. Van esetleg vmi tanacsod?! Egyebkent nagyon szepen fejlodik,okos ,ugyes kislany,csakhat az alvassal vannak problemak.vagyis annak a modjaval.minden nap ugyanabban az idoben fekszunk,el is alszik,de csak a cicivel…

      Koszonom!

      • Vida Ágnes

        Reply Reply 2017. február 27. hétfő

        Az nem probléma, ha cicivel alszik el este, ha egyébként így gyorsan és hatékonyan el tud aludni. Az éjszakai ébredéseket nem ez okozza (ez egy gyakori tévhit, de semmi összefüggés nincs az elaltatás módja és az éjszakai ébredések között, ha a kicsi jól van, nem ébred fel éjjel, ha valami bántja, felébred). Tehát nem a ciciről kell leszoktatni, hanem abban segíteni neki, hogy ne riadjon fel éjszaka, ennek az okát kéne megtalálni (többnyire a fogzás szokott lenni a háttérben, de ha pl. most tanul járni, az is okozhatja)

  • Elek Edina

    Reply Reply 2017. január 04. szerda

    Kedves Ági!

    6 hete született meg a 2 gyermekünk. A nagy fiam 22 hónapos úgy aludt elötte màr kb. Fél éve, hogy mese a mi àgyunkban velem elalzdt, majd a férjem átrakta àlmsban. Éjjel volt h. Inni kért, de volt h. Nem is ébredt fel. Mikor màr vsrandósan nehéz volt hozzà felkelni, akkor 5 körül átjött hozzàm , de nem zavart, a férjem màr úgyis felkelt. Amióta megszületett a kishuga, nem hajlandó a sajàt àgysban aludni. Egyáltalan nem feltekeny a hugara. De tenyleg. Szeretgeti, délben se zavarja h. Mikor őt altatnam és a huga is felebred h. Ova vegyem magunkhoz. de éjjel olyan éber h. Ha àttennénk azonnalfelébred és sír h. Anya. 1-2szer sikerült atrakni, de akkor nagyon nyugtalanul aludt. Mind a 4-en egy szobàban alszunk, így jobb lenne ha legalabb az sgyban lenne egy kis magànszféránk, és ráadsdul csipked és rugdos is àlmàban. Hogyan szoktathatnánk vissza a saját kiságyába úgy, hogy ne azt élje meg h. El akarom távolitani vagy ilyesmi. Màr a kiságyból is kivettünk 3 lécet h. Szabadon mozoghasson. Meddig vàrjunk még? Egyértelmü h. A kistesó miatt van, de mégis jó lenne vàltoztatni. Vagy vegyünk neki sajàt gyerekàgyat? Köszönöm vàlaszod?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. január 14. szombat

      Ebben a korban a féltékenység még ritka szokott lenni, azonban a változás megviselik a kicsiket és ilyenkor nappal is éjjel is többet szeretnének anya és apa biztonságos közelségében lenni. Esetleg vehetnétek neki egy saját gyerekágyat, amit a tiétek mellé tolhatnátok és úgy aludhatna. De az is megoldás lehet, hogy kap heverőt és azon alszik el a saját szobájában, így altatáskor, ha igényli, melléfeküdhetnétek.

  • Erna

    Reply Reply 2017. január 03. kedd

    Szia Ági!
    Segírségedre lenne szükségem.
    Kislányom most volt 1 éves,most tanul egyedül jàrni.Eddig mindig a szobájában a saját ágyában aludt hol én fektettem le hol apa.Mindig éjszaka felsírt hol jobban hol kevésbé,vissza is tudtam altatni,nem volt ezzel sose baj,valószínűleg a foga miatt.De most 3 napja egyezerűen csak velünk akar aludni.Este elalszik az ágyában és olyan hajnali 1-2 köröl felsír és csak nálunk alszik vissza.Nem akarom,hogy közènk szokjon.
    Mit csináljak,hogy visszaáljunk a régi kerékvágásba?
    Előre is köszi a segítséget.
    Erna

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. január 14. szombat

      A járástanulás idején ez normális dolog. Nem kell semmit erőltetni, 1-2 hét és magától elmúlik majd. Ha este a saját ágyában fekteted le, amikor már nem fog ébredni, nem fog közétek kerülni éjjel és a saját ágyában alszik tovább.

  • Zsófi

    Reply Reply 2016. november 29. kedd

    Kedves Ági!
    Kisfiam két éves volt augusztus végén. Kb 7 hónapos korától saját ágyban alszik. Szeptemberben beteg volt, igy magam mellé vettem addig(nekem is könnyebb volt így). Egy hét után gond nélkül visszaszokott az ágyába. Most, másfél hónapja megint velem alszik, mert gerincsérvem van és könnyebb volt az éjszakai ébredéseknél, hogy nem kell felkeljek az ágyból. Átlag kb 2-3x még felébreszt, de csak nyöszörög vagy a cumit keresi. Megsimogatom vagy visszaadom a cumit és alszik, de ez szinte minden éjjel van. Aztán jött a bölcsi, most meg pont oda nem megy a héten, mert beteg. Épphogy beszokott. Ráadásul az apukája külföldön dolgozik és elértünk oda, hogy nehezen viseli, ha apa vissza kell menjen. Az első pár nap elég látványos, de utána is őt emlegeti rengetegszer. Ebben az esetben mit tanácsolsz, mikor próbáljuk visszaszoktatni az ágyába újra?
    Köszönöm a válaszodat előre is:
    Zsófi

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. január 28. szombat

      Ennyi változás közepette érdemes várni pár hónapot, mielőtt elkezded saját ágyba szoktatni, mert a kicsi számára anya éjszakai közelsége fontos biztonságforrás és éjszakai ébredésekhez, nyugtalanabb alváshoz vezethet, ha leszoktatod róla. Esetleg érdemes apránként belefogni majd úgy, hogy először csak kap egy matracot, amit a te ágyad mellé tesztek le és azon aludhat ( vagy ha van, akkor egy gyerek heverőt is odatehettek), aztán ezt a fekvőhelyet teszitek mindig egyre távolabb. Sok kisgyerek szívesen fogadja az alvókuckót is (ebből van eleve erre való ágyra szerelhető változat, de a szobai gyereksátrak is használhatóak ilyesmire.

  • Kádár Ildikó

    Reply Reply 2016. augusztus 14. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kislányunk 15 hónapos és általában mindig cicin aludt el és aludt vissza ha felébredt. Próbálkoztunk 7-8 hónapos korában, hogy az édesapja altassa el, sikerült is míg itthon voltunk, de mivel olyan az élethelyzetünk, hogy elég sokat utazunk, így ez felborult és a többlakiság miatt nem is próbálkoztunk újra. Eddig nem is okozott gondot ez a dolog, a kiságyában aludt egészen addig míg mi lefeküdtünk, utána meg mikor eloszor felébredt, a férjem oda teszi mellém és onnantól általában ott alszik velünk (van amikor azért sikerül visszatenni a kiságyba). Nekem még könnyebb volt, mintha fel kellett volna kelni szoptatni, így cicire került és mindenki aludt tovább. Mondjuk ébredni mindig nagyon sokszor felébred éjszaka, mióta megszületett, sokszor óránként.
    Most kezdett azonban nehézzé válni a dolog. Egész éjjel nyüstöli a cicit, álmában is püföli, csípkedi, annyira, hogy alig hagy aludni. Amikor a férjem megpróbálja visszatenni a kiságyba, ritkán sikerül csak, általában mindig sír, ilyenkor cicin alszik vissza, ha nem, nagyon sokáig képes sírni. Tegnap éjjel például 3 és 5 óra között a férjem 5-ször tette vissza a kiságyba (mert a cicim már nem bírta), aludt 20 percet, megint sírt, a férjem megint visszaringatta, fél óra múlva újra felébredt…
    Azt szeretnénk megkérdezni, mi lenne a tanácsod? Tisztában vagyunk azzal, hogy ha ilyes sokáig megszokott valamit, akkor nehéz lesz ezen változtatni és szívem szerint nem is akarnék feltélenül változtatni, ha tudnánk nyugodtan aludni, legalább annyira mint mikor kisebb volt.
    Mit lenne helyes tenni ami mindannyiunk álmát és pihenését jobbá fordítaná, úgy, hogy közben Lillácskánk ne szenvedje meg és ne teherként élje meg a változtatást?

    Köszönettel:
    Ildikó

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. augusztus 14. vasárnap

      Először is meg kéne nézni, miért is ébred ilyen gyakran, miért alszik ilyen rosszul. Eddig jól és nyugodtan aludt veletek, csak fel-felébredt, most viszont láthatóan nyugtalan. Gyakran ezt a hátsó fogak áttörése okozza. Ha nappal látod rajta a fogzás jeleit (mindent a szájába töm, masszírozza az ínyét, nyálzik, esetleg még látszik is hátul az ínyén egy nagy duzzanat vagy bordó vérömleny), lefekvés előtt adj neki egy adag Nurofent, hátha akkor eleve nyugodtabban alszik majd.
      Ha ez már csillapodott és úgy érzed, még mindig szükséges a saját ágy, akkor lehetséges úgy megoldani ezt, hogy apa fekteti le este és éjjel is ő megy be hozzá, de ez csak akkor fog működni, ha következetesen csináljátok 2-3 napig és te semmiképpen sem kerülsz elő. Ne felejtsd el, hogy bár sír ilyenkor a baba, de ez nem azért van, mert szenved, hanem azért, mert a megszokott szokást követeli vissza. És végülis nem hagyod magára, Apa ott van vele, segít neki.

      • Kádár Ildikó

        Reply Reply 2016. augusztus 14. vasárnap

        Nagyon szépen köszönjük gyors válaszod. Nem hinnénk, hogy a foga, mert más jele nincs a fogzásnak és ő mindig gyakran ébredt. Ennek nem tudjuk az okát. Cumizni nem cumizik, nincs kabala sem, a cici a kabala és a cumi egyben 🙂
        Most tanul járni, az is gondolom hatással van az alvásra. Jó lenne, ha olyan megoldást tudnánk találni, ami nem a szándékos leszoktatást jelentené az éjszakai szoptatásról és nem kellene órákig hallgatnom szegényem sírását. Van esetleg nálad lehetőség magán tanácsadásra akár szkájpon keresztül? Örömmel vennénk részt egy beszélgetésben, amennyiben szoktál ilyet. Köszönettel, további szép napot!

  • Juhász Kitti

    Reply Reply 2016. augusztus 07. vasárnap

    Üdvözlöm!Az én kisbabám jelenleg lassan kéthetes lesz.Előfordulhat-e hogy fel lett kapatva?kézbe teljesen jól elvan de abban a pillanatban ahogy a kiságyba teszem sír torka szakadtából.Se a nagy ágyba,sem pihenőszékbe, sem sehol nem marad csak kézbe és ott is leginkább ha járkálunk vele.Egyszerűen nem tudom hogy lehetne egy ilyen pici babát vissza szoktatni hisz ez igy rettentő fárasztó főleg ha éjszaka kel fel.Azt sem gondolnám hogy az én közelségemre vágyik mert bárki kezében jól érzi magát.A másik pedig hogy éjszaka mostanság felkel 3 óra tájékán és egyszerűen nem alszik vissza egészen reggelig.nem sír de járkálni kell vele és csak ugy van el.Megetetem és utána csak nézelődik de letenni természetesen nem lehet.Mit tehetek?teljesen kétségbe vagyok esve.Ne igazán tudunk pihenni semmit,sírni nem akarom hagyni a kiságyba mert a szívem megszakad érte de ugy gondolom most még van rá esély hogy visszaszoktassuk,csak hát hallottam olyat is hogy ha sokáig sír köldöksérvet is kaphat.Azt se tudom ebből mi lehet az igaz.Kérem szépen segítsen!!!!!!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. augusztus 08. hétfő

      Nincs elkapatva, hanem egy 2 hetes baba így „működik” 🙂 Csak testközelségben érzi jól magát. Próbáljátok ki otthonra a hordozókendőt vagy más újszülöttekhez is használható hordozót, amikor nyűgös, nagyban megkönnyítheti a dolgodat! Az éjszakai ébrenlét oka az, hogy még nem tudja pontosan mikor van az éjszaka és a nappal. Nappal ne aludjon 3 óránál hosszabban, ne tedd le mindig a kiságyba, amikor evett, hanem evés után legyen ott a közeledben, beszélgess vele, játssz vele kicsit és csak akkor tedd le aludni, amikor már látszik rajta, hogy álmos! Este lefekvés előtt legyen ébren kicsit és amikor már álmos akkor vigyétek fürdeni és etetni. Éjjel viszont legyen csend és sötét a közelében, amikor ébred, akkor se kapcsolj villanyt! Így néhány nap alatt megtanulja, mikor van a nappal és mikor az éjszaka.

  • Kitti

    Reply Reply 2016. július 03. vasárnap

    1 éves az lemarat az elejéről

  • Kitti

    Reply Reply 2016. július 03. vasárnap

    Kedves Ági!

    éves kislányom kb 4-5 hónapja kb 20 szor felsír álmában. Tanácstalan vagyok minden zavaró tényzőt kizártam(hideg meleg éhség szomjuság pelus fogacska) és mégis! Kb tizediknél kb 24 orakkor megunom és kiveszem magam mellé. Ott jobban alszik bár néha felsir de gyorsan meg is nyugszik. Ha mama teszi le aludni én elksözönök látja is h elmegyek akkor reggelig meg se mukkan!Ez 2 szer volt.De ha másik nagyszülőknék alszik ott sem sir max 1 szer és alszik a kiságyba. Szeretném h saját szobában saját ágyban aludjon. De nem birom az éjszakázást egyszerűen nem megy. Mire a kiságyhoz érek nyujtja a kezét és sir h vegyem ki. Ha apuka megy be ilyenkor akkor üvölteni kezd amig meg nem érkezem. Nekem szól szerintem ez a sirdogálás na de a mamákkal meg se próbálja??? Pedig ők tuti elsőtre kikapnák. Err jön h náluk jobban alszik én meg elrontottam…..Mi tévő legyek??:-( Köszönöm

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. július 07. csütörtök

      Mivel közel alszik hozzád, érzi a szagodat, tudja, hogy ott vagy, ezért sírdogál álmában. Ha a mamánál alszik, akkor tudja, hogy te nem vagy ott, ezért nem hív éjjel. Otthon is nyugodtan meg lehet próbálni, hogy saját szobában alszik és pár éjszaka következetesen apa megy be, és történjék bármi, te nem kerülsz elő. Néhány nap alatt megszokja majd és nem fog már ébredni otthon sem.

  • Anna

    Reply Reply 2016. június 23. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kislányom 2,5 éves lesz augusztusban. Leszokott a ciciről 2 évesen és 1 hónaposan a Te segítő tippjeiddel, könnyebben, mint gondoltam volna. Most megint remélem, hogy tudsz segíteni.
    A cici elmaradt, és jött helyette az összebújós alvás, amit imádunk, mert átöleljük egymást és az olyan megnyugtató. Az ő szobájába történik. Lefekszünk egy ágyra, van egy mese könyvből, egy másik történet a nap eseményeiről, egymás felé fordulunk, átkarolom- ezt nagyon igényli, mert ha nem, akkor képes nem lefeküdni- és még motyog valamiket és elalszik. Mostanában amikor tenném be az ágyába akkor felébred, és sír, hogy ne tegyem bele. Ez miért van? De sokszor én is vele alszom így 1- 2 órát este, vagy délután. Ez azért nem jó, mert lenne dolgom alvás helyett…
    A másik kérdésem is ide kapcsolódik:
    Augusztusban kezdődik számára a bölcsi. Hogy fog ott elaludni, ha én vagy az apja altatja ezzel az összebújós módszerrel? Mit csináljak?

    Köszönöm válaszod.
    Anna

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. június 25. szombat

      Mivel már 2,5 éves, miután elaludt melletted nem is kell betenned az ágyába a délutáni alvásnál, nyugodtan aludhat a nagyágyon. Ha nagyon aggódsz, nehogy leessen, barikádozd körbe az ágyat (lehet legurulásgátlót is venni). Lassan a kiságyat is lecserélhetitek már kis heverőre, ott könnyebben tudsz mellébújva aludni.

      A bölcsiben nem szokott gondot okozni, hogy otthon másként kell aludni. Egyrészt jobban elfáradnak, mert sok az inger, másrészt győz a csoportszellem és a kicsik elalszanak a többiekkel. De ha esetleg elkezditek és mégis nehezen megy, ki lehet jelölni egy „anyahelyettes” macit, akit minden reggel a bölcsiben látványosan megkérsz, hogy bújjon mellé helyetted délután és altassa el. Ez a játékos megoldás meg szokta nyugtatni a kicsiket.

  • Orbán-Kaufman Zsuzsanna

    Reply Reply 2016. június 13. hétfő

    Kedves Ági!
    A tanácsodat szeretném kérni. 1 éves kisfiúnk köztünk alszik, mivel egyedül soha nem tudott elaludni, én pedig elfáradtam az éjszakai ringatásokban. Babakocsiban, vagy szopizás közben alszik csak el. Eddig éjszaka 2-3-szor kelt, szopizással visszaaludt. Most azonban amint észleli, hogy nincs a szájában a cici, azonnal sírni kezd, keresi. Én pedig így nem tudok aludni. Cumit, cumisüveget már születésétől nem fogadott el, alvókája sincs, mert egyikhez sem ragaszkodik.Nem tudom, hogy vágjak neki, hogy leszoktassam az éjszakai cicizésről.Egyszer próbáltam, hogy nem adtam neki cicit. Sírt. Egyszer csak elfáradt,és elaludt.Nem tudom, hogy ez jó módszer-e, és hogy így le lehet-e szoktatni arról, hogy csak cicin aludjon?
    Válszodat köszönöm

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. június 25. szombat

      Ha korábban már sikerült az, hogy éjszaka következetesen nem kapott cicit, nyugodtan folytathatod ezt a gyakorlatot tovább és elfogadja, hogy éjjel anya ott van mellette, nem hagyja magára, de cici nincs.

  • Nikolett

    Reply Reply 2016. június 08. szerda

    Kedves Ágnes!

    A kisfiam nemrég múlt nyolc hónapos. Tervezzük hogy egy éves kora körül külön szobában fog aludni.
    A „problémáim” a következők lennének:
    1. A kisfiam mellettem alszik csecsemőkora óta. Van kiságya mellettünk, de nem sokáig aludt benne. Mivel szopizott ugye nekem is kényelmesebb volt hogy mellettem alszik, ha megéhezik a cici mindig a közelben volt.
    Mára annyit módosítottunk hogy a kiságy szintjét az ágy szintjéhez igazítottuk hogy ha elalszik akkor csak átteszem a helyére. Nem mindig sikerül mert éberen alszik.
    Most már csak altatáshoz kell neki a cici. Van hogy magától elfordul.
    2. Van egy kilenc éves tesvére akivel egy szobában kellene aludnia.
    Van esetleg valami tanácsa számunkra?
    Segítő válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. július 24. vasárnap

      Ha megbízhatóan alszik addigra, nem ébred fel éjszaka, összeköltözhetnek majd. Ameddig gyakran ébred, nem költöztetném őket össze, mert az se neked, se a testvérének nem jó. Egyébként meg nem kell ezt túlbonyolítani, ha úgy látod, eljött az ideje, tegyétek át a kiságyat a közös szobába, mutasd meg neki is, hogy átköltözött, hadd másszon bele, barátkozzon az új hellyel és a következő éjjel már ott aludhat.

  • Ildi

    Reply Reply 2016. május 18. szerda

    Kedves Ági!
    Sok hasznos tanácsot, tippet találtam az oldaladon. Örülök, hogy rátaláltam. Olvastam Noémi április 29-i kérdését és nagyon érdekelne engem is a válasz, mert ugyan ez a helyzet nálunk is. Még a picik kora is megegyezik.
    Előre is köszönöm, Ildi

  • Sasné Nagy Zsuzsanna

    Reply Reply 2016. május 16. hétfő

    Kedves Ági!
    Az én kisfiam most lesz 2 éves. Születése óta egy ágyban alszunk. Ez nem gond, másik fiam is így volt. Viszont még mindig vagy 7-8 alkalommal ébred fel éjszaka, és csak cicivel hajlandó visszaaludni. Fárasztó, időnként fáj is. Néha már próbáltam, nem adni neki cicit, de képes volt egy órán keresztül sírni. Van 3 iskolás tesoja, meg ott a férjem is, ezért nem akarom sírni hagyni, mert felkelt mindenkit. Mit tehetnék, hogy kevesebbet keljen fel, vagy vissza tudjam altatni cici nélkül. A délutáni alváshoz nem kell cici neki és alszik 2-3 órát. Ha mégis felébred, felveszem és visszaalszik. De éjszaka miért nem tud egyfolytában 2-3 órát aludni?
    Előre is köszönöm a választ!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. május 17. kedd

      Ebben a korban a gyakori éjszakai ébredéseknek többféle oka is lehet:

      1. Napirendi gondok: túl későn fekszik le, amikor este lefekszik még nem álmos eléggé, túlpörög estefelé, ezért nyugtalan az alvása
      2. Szervi okok: túl nagy orrmandula, reflux, alvási apnoé, ételallergia (ezeknek egyéb tünetei is vannak, az orrmandula esetén pl. az, hogy a kicsi a száján át veszi a levegőt alváskor, ha bármelyikre is gyanakszol, érdemes megvizsgáltatni)
      3. Az is lehet, hogy a hátsó fogai jönnek és ez zavarja álmában.

  • Dné Noémi

    Reply Reply 2016. április 29. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom 7 hetes, 3-4 hetes kora óta átalussza az éjszakát. Az esti rituálé így néz ki: evés, büfi, fürdés (közben játék), aztán cicin bealszik, majd mikor már eléggé alszik, áttesszük a kiságyba.
    Ez így tökéletes is lenne, ha az elalvás és a kiságyba tevés között nem kéne eltelnie kb 2 órának, mire át tudom tenni őt a kiságyba anèlkül, hogy felébredne. Ugyanis cicin elalszik kb 10 perc alatt, de akár akkor próbálom áttenni rögtön, akár várok fél órát, a kiságyban kb 2 perc után felébred. Ekkor megint mellre kell tennem és persze azonnal bealszik, de ha túl korán próbálom áttenni, felkel. Azonban ha elalvás után várok kb 2 órát és akkor teszem át (addig mellette fekszem), akkor legközelebb csak reggel 6-kor ébred szopizni, aztán alszik megint 9-ig, szopi és kb. 11-ig alvás. Utána sokat van ébren. Csak azután szoktam megpróbálni áttenni, hogy ő maga elengedte. A lényeg az, hogy nekem borzasztóan kényelmetlen így feküdni 2 órát, ráadásul egyetemre is járok, így legalább éjszaka tudnék tanulni. A cumit néha elfogadja, néha csak elcumizgat de el nem alszik, és van hogy elalszik azzal is, változó. Csak alváshoz szoktam cumit adni neki, és olyankor amikor már fáradt, ennek ellenére mondom hogy van hogy csak elcumizgat, hiszen tudom hogy mellen azonnal elaludna. Mit csináljak? Meddig lehet cicin altatni amíg még le lehet szoktatni róla? Most még át tudnám szoktatni másra, vagy 7 hetes korában inkább még hagyjam, hadd örüljön hogy anya ott van mellette? Köszönöm mihamarabbi válaszod, hamarosan itt a vizsgaidőszak, jó lenne az a plusz 2 óra. Noémi

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. május 22. vasárnap

      Valószínűleg akkor, amikor te le akarod fekteti még nem elég álmos, ezért bár elszunnyad etetés alatt (mint a babák többsége ebben a korban), már kezd kialakulni a saját ritmusa, tudja, mikor kezdődik az éjszakai alvás és olyankor ő még nem álmos. Esetleg segíthet, hogy ha az utolsó délutáni ébredés után később kezded el fürdetni és altatni, így elég álmos lesz, mire ágyba kerül.

  • Siposne Szonja

    Reply Reply 2016. április 19. kedd

    Kedves Agi!

    Azt szeretnem Toled megkerdezni, hogy a kovetkezo helyzetet hogyan kezeljuk ferjemmel a velemenyed szerint. Kisfiam most 19 honapos. Egy tunemeny, mindig is jo alvo volt es mar 3 honapos kora ota a kisagyaban alszik. Sokszor volt, hogy leraktuk es ki tudtunk menni a szobabol, mert elaludt. Volt, hogy ki is kuldott minket, mondta, hogy Bye-bye. ( Angliaban elunk). Az elmult par honapban viszont az a menet, hogy le kell fekudnunk a kisagya melle neha keri, hogy fogjuk meg a kezet es ugy elalszik hamar. Miutan elalszik mi kijovunk es eddig ataludta az ejszakat. En pedig reggelente befekudtem melle mielott felebredt mert a szomszedunk nagyon zajos es igy en is tovabb tudtam aludni. Mostanaban viszont felebred ejjel is es be kell melle fekudni. Se en se ferjem nem alszunk jol emiatt es egyre gyakrabban vagyunk betegek. Elkezdtunk kijonni a szobabol, hogy egyedul aludjon el, de nagyon sir es azt nem birjuk ki. Most fogzik es nathas is emiatt, viszont mi is faradtak leszunk es betegek. Hogyan szoktassuk le errol, es hogyan tanitsuk meg neki, hogy egyedul aludjon el. Vagy ez csak egy idoszak es majd elmulik? MAr igy is szopja az ujjat es nem szeretnem, ha ez lelki traumat okozna neki. Koszonom a valaszt elore is. Szonja

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. április 25. hétfő

      Ez egy átmeneti és nehéz időszak, a szeparációs szorongással függ össze, egyszerűen nem akar titeket elengedni és fél. Ilyenkor valójában az elválástól és az egyedül maradástól fél a kicsi, tehát azzal segíthettek neki, ha valamivel pótoljátok „magatokat”, valamit otthagytok, ami hozzátok kötődik. Pl.egy kismackót minden este „megkértek”, hogy bújjon oda hozzá és vigyázzon rá éjszaka, reggel pedig mesélje el, mi történt, de ez lehet anya egy pólója is, ami „anya-illatú”, ami biztonságot nyújt éjszaka.

  • Vanilyen

    Reply Reply 2016. március 31. csütörtök

    Kedves Ági! Fiam 8 hónapos, napközben az ágyában nagyon szépen elalszik magától is. Kb. 1 hónapja viszont este nem alszik el a saját ágyába. A mi ágyunkba elaltatva betesszük az àgyába akkor minden ok. Van olyan is, hogy éjszaka megébred, nem alszik vissza, csak, ha magam mellé veszem. Éjszaka egy kis só lámpa világít neki. Mi lehet a baj?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. április 25. hétfő

      Mellettetek érzi magát biztonságban, ezért alszik el ott könnyebben. Ez tulajdonképpen nem gond, átmeneti állapot, később kinövi majd.

  • Virág

    Reply Reply 2016. március 28. hétfő

    Kedves Ági!

    Nem ehhez a témához tartozik, amiről kérdezni szeretnék, de nem találtam meg, hogy hová írhatnék.

    A babám elmúlt három hónapos és kb. két hete éjszaka kétóránként eszik. Előfordul, hogy nappal is. Valószínű, hogy növekedési ugrása van. Kérdésem az lenne, hogy ez tarthat több hétig is?

    Mást se hallok a rokonoktól, hogy itassam. Biztos, hogy csak szomjas és én meg egyből teszem cicire. Én meg össze vagyok már zavarodva, millió cikket elolvastam a témában, és mindenhol azt olvasom, hogy a csak anyatejes babákat nem kell itatni.

    A három hónapos státuszon 7 kg volt, és 63,5 cm. Azóta szerintem hízott. Baj lehet ebből? Gyerekorvos anno azt mondta igény szerint etessem, és, hogy anyatejes babának nincs szüksége más folyadékra (kivéve ha lázas).
    Védőnő azt mondta, amikor megszületett, hogy három óránként etessem. Két hónapos korában azt mondta, kezdjem el húzni az időt négy órára. Én az igény szerinti etetést választottam, így most is ehhez tartom magam, de a folyadék kérdéssel összezavarnak teljesen. Nem is a vizet, hanem a teát javasolják, hogy ha azt adok neki, akkor biztos tovább bírná a két etetés közötti időt.

    A napokban megpróbáltam adni neki vizet. Sírt, nem itta meg, mert éhes volt. Adtam neki evés után, akkor ivott pár kortyot. Akkor meg csodálkoztak, hogy miért evés után adtam, azzal nem érek el semmit – mondták.

    Ha mégis arra döntenék, hogy megkínálom teával, milyen teát adjak neki? Mecsek teáról azt hallottam, hogy nagyon felfúj. Babamosoly jó? Melyiknek van frissítő íze? Cukrot nem szeretnék tenni bele. Erre is azt mondták, hogy miért nem. Tudom, hogy a mi időnkbe teáztatták a gyerekeket és valószínű, ezért kapom ezeket a tanácsokat. A rokonok pedig nem értik, hogy miért változott azóta meg ez a dolog, amit akkor úgy kellet csinálni, úgy volt jó, most miért nem jó már. Én meg már azt sem tudom mitévő legyek.

    Talán ha nem lenne ilyen jó húsban nem is foglalkoznék ezzel, de már annyit mondják, hogy kezdek aggódni, nem lesz-e baja, hogy ilyen duci.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. március 29. kedd

      Nem szomjas és felesleges is itatni. Növekedési ugrása van ezért kér gyakrabban anyatejet. Szoptasd néhány napig gyakran, akár óránként is megkínálhatod, ezzel megnő a tejmennyiség és néhány nap után magától egyre ritkábban kéri majd. Nem szabad a babát órára etetni, mert még kicsi a gyomra, gyors az emésztése. Ha eljön az ideje, magától elkezd majd 3-4 óránként enni.
      A teáztatást régen azért csinálták, mert ezzel „verték át” a babát és húzták ki a két etetés közti időt. El is ment a többségnek a teje néhány hónapos korra! Az anyatej nem csak étel, ital is egyben, az éhséget és a szomjúságot is csillapítja.

  • Emőke

    Reply Reply 2016. március 03. csütörtök

    Kedves Ági!

    2 hónapos kisfiammal kapcsolatban szeretnék kérdezni pár dolgot. Nagyon csendes, nyugodt baba, csak akkor sír ha valami nem tetszik neki és lassan 6 kg. A mozgása kicsit furcsa nekem, bár lehet rosszul látom hisz nem vagyok szakértő. Megfigyeléseim alapján inkább a jobb kezét mozgatja többet, és kevés ideig tudja megtartani a fejét. Szépen emeli, de még nem tartja meg csak pár másodpercig, és nem is nagyon szeret ilyenkor hason lenni. Amugy hason alszik mindig. Nem tudom fordulnom kellenne-e szakemberhez, vagy várjak még kicsit, hisz ő is kicsi és még sokmindenben változhat.
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. március 27. vasárnap

      2 hónaposan még nem kell ennél többet tudnia, tökéletes, amit most csinál. Ha hason alszik, az egyelőre elég. Ébrenlétben elég naponta 2-3 alkalommal pár percre hasra tenni. Ha nagyon nem szereti, úgy is lehet, hogy félig fekvő helyzetbe leülsz és a mellkasodra teszed hason a babát, így is emelnie kell a fejét, gyakorol, de jobban élvezi, mintha a földre teszed.

  • Rozi

    Reply Reply 2016. március 02. szerda

    Szia Agi! Vegso elkeseredesemben irok neked, nem tudom hol rontottam el, de most eleg kegyetlen idok jarnak mireank, egy 10 honapos a kisfiam,aki 6 honapos koraig igazi mintagyerek volt, kulon szoba, kisagy, ataludta az ejszakat, rosszabb esetben egyszer-ketszer megebredett, de egy kis szopi utan aludott is tovabb! De egyik naprol a masikra elkezdett ejszaka tokkszor megebredni, szopi utan visssza is aludott, de nem tudtam visszatenni a kisagyba, mert rogton megebredett, gondoltam h.szeretne velem aludni (ami ellen mindig is tiltakoztam) igy magam melle vettem, ez ideglenesen megoldotta a gondot, ugy harom alkalommal ebredett meg de ott is volt a cici es loghatott rajta. Most ott tartunk hogy volt olyan ejszaka hogy 23x ebredett meg (megszamoltam), nyugtalan, nem kapja a helyet, ul fel, maszik el, pedig nincs teljesen maganal, forgolodik, sokszor mar a cici sem nyugtatja meg…reggel nem latszik mindez rajta, jokedvu, vidam, de en teljesen kikeszultem, faj a hatam, nem birok mar vele aludni (pontosabban virasztani), a wc-re sem tudok kimenni, mert azonnal megebred, ha megis muszaj akkor veszem olbe es viszem magammal, mert ha felsirja magat akkor tobbet nem alszunk! Nem tudom mi zavarja ennyire, jovo honapban megyek vissza dolgozni, de igy nem fogom birni. Gondoltam h. a foga okozza..de csak ejjel??? Nappal mintagyerek!
    Remelem hallotal mar hasonlo esetrol es tudsz egy par jo tanacsot adni, arra gondoltam h.elhagyjuk a cicit…de azt sem tudom hogy fogjak neki, altatot vagy hasonlot nem probaltam de nem is akarok! Olyan ember vagyok aki nem birja meg fel percig sem hogy a gyereke sirjon akkor ha van ra megoldas…talan ez a baj 🙁
    Valaszod elore is koszonom! Rozi

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. március 03. csütörtök

      Rengeteg ilyen esettel találkoztam már, mert ebben a korban, amikor jönnek a fogak, ilyen nyűgösek a babák. Sokszor nincs is teljesen ébren, egyszerűen csak félálomban nyüzsög, mászik, te pedig már éberebben alszol, ezért észreveszed. Igen, a foga okozza, és igen, előfordulhat, hogy csak éjjel nyűgös. Nappal ugyanis sok inger van, ami leköti, olyankor azzal foglalkozik. Ha nappal nyálzik és mindent a szájába vesz, piszkálja az ínyét, biztosan ez zavarja, homeopátiás alkati szerekkel enyhíthetsz ezen, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz.

  • Zsuzsa

    Reply Reply 2016. február 28. vasárnap

    Kedves Ági,

    Kicsit off topic, de sehol sem találok a témában cikket, és nem tudom, ez normális-e.
    A 3,5 éves kisfiam elkezdett „néniket” nézegetni. Zavartam, de érdeklődve nézi a bikinis képeket, és kéri, hogy mutassak neki ilyeneket. Ezen kívül „feneket” és „ciciket” rajzol. Azt mondja, ez a kedvence. Fogalmam sincs, honnan ez a hirtelen jott, intenzív érdeklődés. Nem nézünk tv-t sem, csak rajzfilmeket szokott nézni.
    Arra gyanakszom, hogy esetleg ahhoz lehet köze, hogy látja, ahogyan szoptatom a kistestvérét.
    Teljesen tanácstalan vagyok, fogalmam sincs, hogy ez normális-e.
    Segíts, kérlek!
    Előre is köszönöm!
    Zsuzsa

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. március 27. vasárnap

      Ez számodra furcsa, de számára egyszerűen csak a világ felfedezésének része. Átmeneti dologról van szó, most érdeklődik, kérdez, aztán elmúlik. A kisebbik fiamat egy időben a melltartók foglalkoztatták ennyire, pár hétig tartott, aztán kinőtte 🙂

  • H. Éva

    Reply Reply 2016. február 27. szombat

    Kedves Ági! A kisfiam 4 éves, mindig is velem aludt. A héten kapott új ágyat, és rögtön abban akart aludni. Úgy is lett! Egész éjjel aludt. (Csak én nem… 😁). Én ezt már nagyon vártam, folyton görcsöltem mellette. Biztos azért, amit ìrtàl. Mert én nem az anyukámmal aludtam. Mégis amikor másnap este velem akart aludni, nagyon-nagyon örültem! Ìgy legalább most megtanultam igazán értékelni az együttalvást! Olyan jò, ha hozzámbújik, és ott van! Szòval utána megint velem aludt, aztàn megint az ágyában. Azt mondtam neki, hogy mindig ő dönti el, hol akar aludni. Úgy érzem, ìgy tényleg akkor válik el tőlem éjszakára is, amikor itt az ideje. Nem baj ez? Ìgy nem vagyok következetes. Jò ez ìgy is?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. március 27. vasárnap

      Egyáltalán nem baj! Nagyon jól csináltad! Az a lényeg, hogy tudja, nem büntetés a saját ágy és szívesen látod bármikor, ha rád van szüksége 🙂

  • Éva

    Reply Reply 2016. február 27. szombat

    Kedves Ági! A kisfiam 4 éves, mindig is velem aludt. A héten kapott új ágyat, és rögtön abban akart aludni. Úgy is lett! Egész éjjel aludt. (Csak én nem… 😁). Én ezt már nagyon vártam, folyton görcsöltem mellette. Biztos azért, amit ìrtàl. Mert én nem az anyukámmal aludtam. Mégis amikor másnap este velem akart aludni, nagyon-nagyon örültem! Ìgy legalább most megtanultam igazán értékelni az együttalvást! Olyan jò, ha hozzámbújik, és ott van! Szòval utána megint velem aludt, aztàn megint az ágyában. Azt mondtam neki, hogy mindig ő dönti el, hol akar aludni. Úgy érzem, ìgy tényleg akkor válik el tőlem éjszakára is, amikor itt az ideje. Nem baj ez? Ìgy nem vagyok következetes. Jò ez ìgy is?

  • júlia

    Reply Reply 2016. február 24. szerda

    Szia!
    kisfiam 2 éves 5 hónapos lesz hamarosan. nagyon örülök, hogy van még tejem, ezért nem szoktam lebeszélni a cicizésről, bár mostanában gyakrabban fáj, ezt meg is érti, megkérdi, hogy lehet-e, s ha nem, nehezen, de beletörődik. együtt alszunk, este is cicizik, pár hónappal ezelőtt még arra aludt el, most már mocorog, mászik, nehezebben alszik el este, kb 1 hónapja. délután elég jó nagyot alszik, cicin tud elaludni, vagy babakocsiban, képes akár 3,5 órát is, gondolom ezért is ébred éjszaka minimum 2-szer. vagy fél. nem tudom.régebb ezt elintéztem azzal, hogy ott a cici, rögtön meg is nyugodott, aludtunk együtt tovább (ezért került be a nagy ágyba, mert nem bírtam már a fáradságtól). de most már kényelmetlen éjszaka, ezért legalább arról megpróbálom leszoktatni. éjszakai ébredéskor keservesen sír, látszik rajta, hogy nem mindig van magánál, kicsit ébresztgetni kell, hogy térjen magához, ha ölbe veszem ellök, aztán néha kiderül, hogy inni kér, a víz ott van a közelben.
    nem vagyunk egy túl normális család, édesanyámmal és nagymamámmal élünk, anyukám azzal segít. hogy naponta kritizál és piszkál, hogy semmit nem csinálok jól a gyerekkel. emiatt elég sokat veszekszünk. ha nem velem, akkor ők ketten az ő édesanyjával veszekszenek. arra is gondoltam, hogy akkor a gyerkőc frusztrált lenne emiatt…engem legalábbis nagyon frusztrál a helyzet, de ebben kell maradnunk. mármint az együtt élésben. saját részemről próbálok önbizalmat generálni és nem figyelni a folyamatos kritikát, kitartani a nevelési elveim mellett, de csendben, veszekedés nélkül, remélem hamarosan eljutok arra a szintre, hogy tényleg hidegen hagyjon bármi.
    a kérdésem-kérésem Hozzád a következő: mi okozhatja azt, hogy a gyerkőc még mindig ébred éjszaka (ez is egy kritika, amit sokszor hallgatok, sajnos áthallszik a sírás), illetve a délutáni alvást hogyan lehet megoldani cici nélkül. akkor nincs rutinunk, inkább este van egy fix rutin.
    programunk változó és rugalmas, de kb így szokott alakulni: ébredés 8 körül, ebéd 1 körül, 2kor alvás…5-6ig képes aludni. aztán 7-8 vacsora, 9-10 lefekvés. tudom, hogy túl kevés az idő az esti alvás és délutáni között, de kb éjszaka 2-3ig elég jól alszik. nem jöttem még rá, hogy mit, melyik pontot kellene felcserélni, hogy jó legyen. délután ébresszem fel?! akkor meg nyűgos..
    elég összetett volt, és hosszú, ne haragudj, ha az idődet rabolom, közben talán kicsit öngyógyítok. előre is köszönöm a válaszod!
    jó munkát!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. március 27. vasárnap

      Nem kell ebből ügyet csinálnod. Tudom, nehéz kibírni a beszólogatásokat, de mindent jól csinálsz! Nagyokat alszik délután (ebben a korban ez teljesen normális, nem emiatt ébred éjjel), veled alszik éjszaka. Néha még fel-fel ébred, de ez elmúlik majd. Aludj vele nyugodtan, szoptasd, ha eljön az idő, a szopiról és az ébredésről is leszokik majd.

  • Gido

    Reply Reply 2016. február 24. szerda

    Kedves Ági kérdeztem tőled pénteken az online fogadooran es úgy látom egyedül en nem kaptam választ.Mit rontottam el?segíts,hogy kijavìthassam a hibámat.Köszönöm és ne haragudj,hogy ide írtam.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. február 25. csütörtök

      Köszi, hogy szóltál, utánanézek!

  • Timea

    Reply Reply 2016. február 22. hétfő

    Kedves Ági!

    Mi már régóta küzdünk a saját ágyba szoktatással. Lányom 2 éves, esténként hatalmas hisztibe kezd, mert nem akar AZ ágyába meg csak befeküdni se..ha valami csodánál fogva meg is elaludna ott, akkor éjjel számtalanszor felébred es van , hogy 2-3 óran át „örjöng” . Egyébkent egy szobában alszunk, tehát nincs félni valója, hogy egyedül van. Már mindent megprobáltunk,van kispárnája,amivel kiskora óta alszik, vitt maganak plüss macit is AZ ágyba, kapott jutalom matricákat, ha ott aludt és ha párat összegyüjtött ajándekot..de ez sem müködik..can egy 6 hós kisöccse (jóval a jövetele után kezdtük a szoktatast) akut folyton felkelt a hisztijeivel. Mit probálhatnánk még?

Comment navigation

Leave A Response To Elek Edina Cancel reply

* Denotes Required Field