Bioritmus, óraátállítás

Ahogy egyre beljebb haladunk az őszben, úgy a babák természetes bioritmusa is átállhat. Sok anyuka tapasztalja ezekben a hetekben, hogy a baba reggel egyre később kel (sőt gyakran még óvodáskorban is észrevehető ez a változás) és ennek folytán egyre jobban eltolódik a napirend. Nem kell megijedni ettől, hiszen a 2 hét múlva esedékes óra átállításkor szépen visszaáll a megszokott rend. Sőt, az a jó, ha a baba magától átáll, hiszen ez azt jelenti, hogy „nem rontottunk el még benne semmit”. De mi a teendő, ha jön az óraátállítás, kell-e tenni valamit, hogy ne boruljon fel a napirend?

Bioritmus, óraátállításElőször is a baba természetes bioritmusáról. Ő pontosan tudja, mi a jó neki, még nem rontotta el az időre kelés, az ébresztőórázás. Ha hagyjuk, hogy a maga ütemében, idejében aludjon el este és keljen fel reggel, akkor ősszel és tavasszal magától átáll a belső órája, az óra átállítása előtti hetekben. Ha viszont erőltetjük az este 8-kor fekvést, és reggel muszájból felkeltjük, akkor a saját belső ritmusát elveszíti.

Kell-e valamit csinálni óraátállítás előtt? Nem. Sok baba magától átáll már előre, a többiek pedig az óraátállítás után megtanulják az új ritmust. Tapasztalatok szerint az őszi óraátállítás kevesebb zűrt szokott okozni, ilyenkor maguktól alkalmazkodnak a gyerekek is az új módihoz. A tavaszi óraátállítás viszont annál több gondot jelenthet, hiszen ilyenkor 1 órát „elveszítünk”, amit a szervezet megérez és ez felnőttet, gyereket egyaránt megviselhet.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

4 Comments

  • Adri

    2010. november 09. kedd

    Szia Ági!
    Köszönöm a sok segítséget! A babánk már át is állt magától, csak picit túlizgultam a kérdést! 🙂
    Nagyon várom az új anyagot!!! 🙂

    Köszönettel: Adri és Bogika 🙂

  • Adri

    2010. november 02. kedd

    Szia Ági!

    Szintén én is a segítségedet szeretném kérni az átállással kapcsolatban.
    A babám 1 hét múlva lesz 5 hónapos. Az eddigi napirendünk úgy alakult, hogy este 7kor elaludt és reggel 6:30kor kelt. (szintén órát lehetett hozzá igazítani) A 4 óránkénti evések is így teljesen jól kijöttek. Most viszont mivel át lett állítva az óra már este 6kor le kell fektetnem, mert nagyon nyűgös lesz ha nem alszik el az Ő kis idejében és ugye ez által egy órával korábban is kel fél 6-kor. Eddig kibírta az éjszakát, úgy hogy nem is evett most viszont kétszer is fel kel, hogy éhes. Eddig ha esetleg még is fel kelt éjszaka akkor megetettem, megbüfiztettem és visszaaludt. Most az új időszámítás miatt alig akar visszaaludni éjszaka is! Várja, hogy játszunk ugyan úgy ahogy nappal. Kérdésem az lenne mit tudnék csinálni vagy egyáltalán kell-e valamit csinálnom vagy várjam meg, amíg magától átáll? Írtad, hogy magától át fog majd állni csak nem tudom, hogy az ilyen kicsi babákra is vonatkozik-e.
    Nem tudom, hogy ide írhatom-e de végigcsináltam a Babastart Tanfolyamot és csak gratulálni tudok hozzá! Nagyon sokat segített az anyag mindenkinek csak ajánlani tudom!!!! 🙂 Várom a hasonló jó Tanfolyamokat is én biztos az elsők között leszek, aki megrendeli!

    Előre is köszönöm a segítségedet!
    Üdv:
    Adri

    Válasz:Leginkább azt tudod tenni, hogy vársz, amíg magától átáll.
    Köszönöm, örülök, hogy tetszett, karácsony előtt jön ki egy újabb anyagom Gyógyító játékok néven 🙂

  • Szokolikné Kalmár Judit

    2010. november 02. kedd

    Szia Ági!

    Hasonló problémával fordulok hozzád, mint az előttem kérdező anyuka, bár azt hiszem, sokkal humánusabb kelési időpontról van szó nálunk.5 hónapos múlt a babám, és az óraátállításig úgy nézett ki a napirendünk, hogy este fél 9-kor aludt el, és reggel fél 8-kor ébredt.a tegnapi nap hiába alakítottuk úgy a napirendet, hogy ugyanúgy fél 9 körül feküdjön (beiktattunk plusz egy rövid alvást), ő pontban fél 8-kor, azaz új idő szerint fél 7-kor ébredt.Tudom, hogy ez is emberi idő, de én szeretném,ha visszatérnénk a régi napirendre.A kérdésem az lenne, hogy törekedjünk arra, hogy pár napig húzzuk úgy a napját, hogy fél 9-kor feküdjön, és akkor egyszer csak átáll, vagy erre nincs szükség?(megjegyzem, eddigi legnyűgösebb napja volt a tegnapi)Attól tartok, ha mi alkalmazkodunk az ő változásához, akkor ez marad a tavaszi óraátállításig.Nálunk ez a fél 8-as kelés hónapok óta bevált, szinte órát lehet hozzá igazítani.Furcsa, hogy nem alvási mennyiség a fix, hanem ébredési időpont..

    Várom tanácsodat,

    köszönöm,

    Judit

    Válasz: Nem kell semmit változtatni, néhány nap alatt magától átáll majd az új rendre, addig türelemmel kell lenni. Fontosabb, hogy tartsd a régi napirendet, ha változtatsz, az őt is összekavarja.

  • Erika

    2008. október 27. hétfő

    Szia Agi!
    Megint csak a segitsegedet szeretnem kerni.Balazs este 10 kor fekudt le es megis reggel 5 orakor kelt fel ma is es a tegnap is mivel o reggel 6 kor szokott kelni es este 9 kor fekudni most az ora atalitassal minden megkeveredett .Tudom ,hogy ez az atalitasert van de tehetek valamit ? mert igy nappal is hisztisebb mert egesznap almos de nappal sem akar egy feloratol tobbet aludni.Mondj nekem valami megnyugtatot te olyan jol ertel babanyelven .Koszi.

    Válasz: Nem kell semmi extrát csinálni, csak kibírni azt a néhány napot, amíg a gyerek átszokik az új rendszerre.