Alvós félreértések

Ahány ház, annyi szokás – szokták mondani. A baba alvása, altatása tekintetében azonban ahány ház, annyira egyformák a szokások és a tévhitek. Mintha társadalmi közmegegyezés létezne arra vonatkozóan, ki szerint hogyan, mikor kéne aludnia a babának. Ezekből gyűjtöttem össze most a leggyakrabban előfordulóakat.

1. 8-kor kell fektetni

Ez a „kedvenc” félreértésem, ami rengeteg galibát okoz. Mert addig az rendben van, hogy ha 8-kor fekszik a baba, akkor apa és anya még együtt tud nyugodtan lenni este, csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogyan érkezik el ez az este 8 órás lefekvés. Fáradt már ilyenkor a baba? Eléggé fáradt ahhoz, hogy ágyba kerüljön? Beleillik ez egyébként a napirendjébe, a bioritmusába?

baba alvás, baba altatás, alvászavarVannak babák, akiknek esze ágában sincs ilyenkor elaludni – általában azért, mert még nem fáradtak. Egy 3 hónapos babának este kb. 2,5-3 órát kell ébrenlennie ahhoz, hogy kellőképpen fáradt legyen az elalváshoz, tehát ha azt szeretnéd, hogy 8-kor már aludjon a baba, akkor du. 5 után már ne aludjon. 1 éves korban ez lecsökken du. 2-3-ra, tehát ez az utolsó időpont, amikor fel kell kelnie a délutáni alvásból ahhoz, hogy este 8-kor gond nélkül le lehessen fektetni (persze lehetnek egyéni eltérések felfelé és lefelé is)

Vannak, akik elalszanak, de fél óra múlva felkelnek – ők általában azok a babák, akik reggel viszonylag későn kelnek (8-9 felé), ezért számukra az este 8-as alvás még nem az esti alvás, hanem az utolsó (általában 3.) nappali alvás. Gyakorlatilag el van tolódva a napirendjük, amit csak nehezen lehet úgy átállítani, hogy reggel korábban keljenek, este hamarabb feküdjenek, ugyanis ehhez nagyjából 3 órával kellene korábbra hangolni a kicsi bioritmusát – nem biztos, hogy megéri (hacsak nem még 6 hetes kor alatti újszülöttről van szó, akinél még nincs kialakulva teljesen az éjszakák-nappalok rendje)

Hozzáteszem, a 8 órai fektetés rengeteg egyéb galibát is okozhat, 6-12 hónapos kor között valamikor ugyanis a babák elkezdenek éjjel 10 órát aludni, azaz már reggel 6-kor felkelnek és érthető módon már nem szeretnének tovább aludni, az egész családot felkeltik. Az este 8-as fektetést még abban a korban találták ki és javasolták, amikor az óvoda, iskola, munkahely reggel 8-kor kezdődött, így nem volt probléma, ha reggel 6-kor már felkelt a kicsi. Csakhogy a mai szokásokhoz jobban passzol az este 9-10 közötti lefektetés, hiszen így a kicsi reggel 7 körül kel, és manapság az intézmények és a munkahelyek is inkább 9-kor kezdenek. Hozzáteszem, felesleges évekig csak azért fektetni 8-kor és kínlódni a hajnali ébredéssel csak amiatt, mert később óvodába, iskolába megy a gyerek, mert mire oviba megy, akkor már nagyobb lesz és néhány nap alatt átáll a korai kelésre.

2. „Ennyi idősen már át kéne aludnia az éjszakát”

Ez megkaphatod ismerősöktől, rokonoktól, védőnőtől, vagy kitalálhatod saját kútfőből is. De mennyi idősen és milyen hosszú éjszakát kéne átaludnia? A maximum, amit elvárhatsz tőle az az, hogy 5-6 órát egyben aludjon, és utána 3-4 óránként ébredjen enni 1 éves korig. Ezt követően általában még 1 hajnali ébredés meg szokott maradni másfél éves korig, főként anyatejes babáknál.

Alvászavarról akkor beszélhetünk, ha 3 óránál gyakrabban ébred éjszaka, ilyenkor általában valami megzavarja az álmát (fogzás, intenzív idegrendszeri fejlődés, betegség, emésztési gondok stb.) és ezért ébred fel.

3. „Régebben átaludta az éjszakát, most miért nem tudja”

Vannak olyan jó babák, akik egy darabig jól alszanak éjszaka, de 1,5 éves korig bármikor számítani lehet arra, hogy ez a jó alvás hirtelen „elromlik”. Például azért, mert a baba megint megéhezik éjjel (a testsúlyával együtt ugyanis nő a tápanyagigénye is, tehát egyre többet kell ennie, nem tudom, ki volt az, aki kitalálta, hogy ha egyre ritkábban eszik napközben a baba és éjjel sem eszik, akkor a növekvő súlya mellett is jól tud lakni, amikor logikus, hogy egy 100 kilós embernek nagyobb az energiaigénye, mint egy 60 kilósnak, nyilván egy 9 kilós babának is több ennivalóra van szüksége, mint egy 5 kilósnak)

Előfordulhat, hogy hajnali 5 helyett már éjjel 2-kor megéhezik, vagy a korábbi 1 helyett kétszer eszik. Ilyenkor nem az a jó reakció, hogy „adok neki vizet, nehogy megszokja, hogy eszik”, hanem az, hogy megeteted, az előbbinek ugyanis az szokott lenni a folyománya, hogy idővel a baba óránként felsír, hátha kap enni, ha mégsem, akkor talán megtanulja, hogy nincs ennivaló és alszik tovább, de a súlygyarapodása csökkenhet, megállhat emiatt.

És, ha még mindig gondot okoz az altatás, ez az, ami segíthet >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

274 Comments

Comment navigation

  • Bakos-Vajtai Erika

    2012. március 01. csütörtök

    Kedves Ági!
    10 hónapos kisfiam éjszakai alvása egyre rosszabb. Az utóbbi napokban már este nem is akar elaludni, pedig 1/2 9-kor már aludni szokott, most jó esetben 9-fél 10 körül tudom elaltatni. Nagyon mozgékony baba, sokat kell vele sétálni, mászik, minden érdekli. 8 foga is van, nem hiszem, hogy a fogzás a probléma. Sajnos csak cicin alszik el, éjszaka is. 2-3-szor is felébred éjjel, ritkán van, hogy csak 1-szer. Próbáltuk már, hogy apa ment be hozzá, de egy órán keresztül sírt, mire feladtam. Nagyon fárasztó már ez a sok éjszakai ébredés. Délelőtt alszik 10-12 között egy-másfél órát, délután 3-5 között is egy-másfél órát. Lehet, hogy a délutáni alvás már későn van? Le lehet valahogy sok sírás nélkül szoktatni az éjszakai ébredésről? Az esti nehéz elalvásnak mi lehet az oka? Válaszod előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Az esti nehéz elalvást az okozhatja, hogy délután sokáig alszik. Ebben a korban már 4-5 órát ébren tudnak lenni este, ha ő délután 5-kor ébred, akkor este fél10-10 körül lesz csak igazán álmos, ekkor kéne lefektetni ahhoz, hogy gond nélkül el tudjon aludni.

      Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel éjszaka a babák:

      1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

      2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

      3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

      Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

      Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

      Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
      Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

      Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

      Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Anett

    2012. február 20. hétfő

    A kislányom most 4 hónapos. Szépen fejlődik, éjszaka alszik, nappal élénk baba, napközben keveset is alszik, de eddig sikerült aludnunk még ha 20-30 perceket is. A menetrend eddig mindig ugyanaz volt, és be is vált: evés után pelenkázás, játék, és amikor fárad, akkor a kiságyában elaltatom (énekelek neki és kicsit ringatom az ágyában fekve – sosem ölben). Az elején ez 10 perc alatt sikerült is, néha kicsit pityergett, vagy próbált játszani velem, de végül kb 10 perc alatt elaludt. Később a 10 perc 20-30 percre nyúlt, most pár napja pedig lehetetlen elaltatni így, annyira sír, mintha nagyon nagyon fájna valamije, és ezt kitartóan teszi, egyszerűen nem lehet kivárni a sírás végét, már csak azért sem, mert annyira keservesen sír, vagy inkább üvölt. Így felvesszük, és így is nehezen, de végül elalszik. Így viszont attól tartok, hogy ezután majd sehogy máshogy nem fog elaludni. Próbáltam már együtt lefeküdve, a járókájában hagyva hátha végül nem veszi észre hogy elalszik, de a vigasztalhatatlan ordítás maradt. Attól félek, hogy már ez a pár nap is elég volt ahhoz, hogy csak ölben legyen hajlandó elaludni. (Éjjel alszik, este cicin alszik el fürdés után, azzal szerencsére nincs gond.)
    Hogy tudnék valami elfogadható napközbeni elalvási szokást kialakítani neki, tudnál-e kérlek segíteni?

    • Vida Agi

      2012. február 27. hétfő

      A gond az, hogy már nem a megszokott időpontokban szeretne elaludni, mert akkor még nem álmos, hanem csak később. Fektesd le később, akkor amikor már tényleg nagyon fáradt, amikor már nem akar veled sem játszani, hanem láthatóan álmos és el fog tudni aludni.

  • Andi

    2012. január 20. péntek

    Kedves Ági!

    7 hetes a kisfiam (első gyerek) és most olvastam először a blog-odat, válaszok után kutatva, hogy vajon miért úgy működik a kisbabám ahogy. Születést követő enyhe sárgaság miatt kezdetben az „evett-aludt” volt a jellemző, majd ahogy beindult a tejtermelésem és egyre többet evett, úgy lett egyre jobban hasfájós. Közben a sárgaság csökkenésével a bágyadság is csökkent, az elalvás nehezbben ment és kevesebbet aludt. Kezdetben csak minden 2-3. etetésre jutott egy hasfájós nyűglődés és keserves sírás, majd ez egyre rosszabb lett és végül gyakorlatilag minden etetés után 1-2 órás nyűgölődés-sírás következett, ami sokszor átcsapott éhség miatti sírásba 2-3 óra után. Kipróbáltunk mindent (alapos büfiztetés, masszírozás, Infacol, Espumizan), de az összes közül talán az, hogy figyelek az étkezésemre és nem eszem semmilyen tejterméket használt talán a legtöbbet. Most már csak Lactobacillus reutrit adok neki, amiről jó eredményeket hallottam. Mostanra a nagyon heves sírások ritkultak, de a nyűgölődés megmaradt és sokszor órákig kell dajkálni evés után, hogy el tudjon aludni.
    Persze nem bírtuk hallgatni a sírását, így pici kora óta sokat volt és van kézben. Ami bevállt, hogy a szoptatós fotelben ülve ringatom, rázogatom, cumit adok neki és a hajszárítót bekapcsolom, aminek a zúgása megnyugtatja. A hajszárító blokkolja a sírást, nyugtatja, néha el is alszik tőle, de ha nagyon fáj a hasa, akkor csak addig használ, amíg megy. Ha lekapcsolom újra sírni kezd. A dolog addig tart, amíg vagy bealszik a hajszárítótól, vagy sikerül kikakilni, kipukiznia magát annyira, hogy elaludjon.
    Most, hogy olvastam a blogodat és Suttogó könyvét, gondoltam megpróbálom bevezetni a napirend módszerét, de vannak kérdéseim:

    1., Ha hosszas hasfájós nyűgölődés, sírás után, mely az etetés után akár 2-2,5 órát is eltartott, de végül sikerül elaludnia, akkor mégis meddig hagyjam aludni? Ha egyszer elaludt jól tud aludni, akár 3-4-5 órát is. Ha nappal van, keltsem fel, hogy a 3-4 órás ciklusokat tartani tudjam?

    2., Mi a véleményed az alvást elősegítő cumiztatásról és a hajszárítóról? Mostanság próbálom úgy lerakni aludni, hogy még ébren van, adok neki cumit, nyugtatgatom, mert ilyenkor szinte mindig először nyűgölődni kezd. Bekapcsolhatom mellette (a szobában) a hajszárítót, hogy megnyugtassa vagy nem jó rászoktatni? (Eddig ezzel a módszerrel (hajszárító zúgása + cumi a szájban) pár perc alatt megnyugodott és el tudott aludni a kiságyban is.)

    3., Melyik a jobb módszer etetés előtt tisztába tenni a picit, vagy utána? Én eddig előtte csináltam, amit minden alkalommal végigordított, mivel ébredés után egyből éktelen ordításba kezd, amíg nem kap enni. Pár alkalommal megcseréltem a dolgot, de akkor meg sokat bukott (gondolom a lábemelgetés miatt), bár tény, hogy nem üvöltött.

    Válaszodat előre is köszönöm,

    Andi

    • Vida Agi

      2012. január 22. vasárnap

      1. 3 óránál hosszabban ne hagyd nappal aludni, mert az az éjszaka rovására megy majd.

      2. Nyugodtan altathatod így, sok babánál segít a fehér zaj és a cumi (a hajszárítónál jobb, de ugyanolyan hatékony a ventillátor is és nem olyan zajos)

      3. Etetés után jobb tisztába tenni, mert előtte nagyon éhes, és sokszor éppen az a gond, hogy evés közben vagy után kakil és pisil a baba.

  • Timi

    2012. január 12. csütörtök

    Kedves Ági!

    Két dologban szeretném kikérni a véleményedet.
    1. A kisfiam 7 hónapos. 2 hónapos kora óta végigalussza az éjszakát, kb. reggel 7 ig, most pedig 3 hete hajnal 3kor kel, nem mindig sír, csak gagyarászik, éber, mint aki kialudta magát, majd 1-1,5 óra múlva alszik csak vissza. Mi lehet az oka? Mit tehetek ellene?

    2. Szinte minden evés után van széklete a kisfiamnak. Normál, nem hasmenés, viszont kicsit aggaszt, hogy ez nem probléma-e. Most egy hónap alatt csak negyed kilót hízott, nem sovány (70 cm, 7300 g) és nem is veszem rajta észre, hogy bármi baja lenne, de azért mégis aggódok, hogy a gyomrával van valami baj.

    Köszönettel: Timi

    • Vida Agi

      2012. január 16. hétfő

      1. Ennek az az oka, hogy ebben a korban annyira sok téren fejlődnek a babák, hogy egész egyszerűen éberebbek egy darabig, éjjel is „bekapcsolnak” és nem tudnak visszaaludni. Ha ilyenkor nem sír, akkor nem kell foglalkozni vele, sem átmenni hozzá, pláne nem villanyt kapcsolni, kivenni az ágyból. Hagyd, hogy gagyarásszon magában, aztán visszaaludjon, amikor megint elálmosodik. Segíthet még, ha ilyenkor magad mellé veszed, mert melletted látja, hogy most alvás van és visszaalszik veletek.

      2. Ez nem probléma, a gyorsabb emésztésű babáknál ebben a korban még lehet minden étkezés után kaki.

  • Varga Krisztina

    2012. január 12. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kisfiam 21hónapos és kb. egy fél éve, hogy éjszakánként felkel. Hol hajnal 1:30-kor, vagy 3:30-kor és van hogy csak 4-5körül. Van, hogy visítva kel,mintha rosszat álmodna, de inkább az jellemző, hogy áll a kiságyban és anya, anya, anya. Volt egy idő, hogy az apukája ment be hozzá, legalább 2héten keresztül, de ugyan úgy kelt, csak akkor már azt mondogatta, hogy apa, apa.. ilyenkor általában magunk közé vesszük és ott alszik nyugiban tovább. Nem tudom, hogy jó ez, hogy odajön közénk? Idáig olyan szépen aludt gond nélkül egyedül. miért kellhet fel? Válaszodat előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. január 16. hétfő

      Miért lenne gond, hogy odamegy közétek, ha utána jól alszik? Ez számára biztonságot, megnyugvást, a családi fészek örömét adja. Örülj neki, amíg még kicsi és éjjel veletek alszik egy kicsit, idővel magától ki fog költözni az ágyatokból és meglátod, még hiányozni is fog egy kicsit 🙂

  • Andrea

    2012. január 05. csütörtök

    Kedves Ági!

    A kisfiam 4 hónapos és 3 hónapos koráig átaludta az éjszakát. Egy hónapja viszont alvási gondjaink vannak. A napirendünk így néz ki: reggel 6,30-kor ébred, megetetem (szopizik), majd elvan és 8 óra körül alszik 30-40 percet (sajnos cicin alszik el nappal és éjjel is). Ébredést követően 1 óra múlva megint cicit kér, akkor eszik is, de elég keveset. Majd 10 óra körül ismét alszik 30-40 percet. Cicin szinte óránként, másfél óránkét rajta van. Alszik még délután 1 órakor, 3-kor és 5-kor, de ez mind 30-40 perces alvások. Nem a kiságyában alszik nappal, hanem a pihenő székében. Este 7-kor fürdetünk és negyed kilenckor alszik el. Viszont éjfélkor felkel, akkor eszik és utána óránként van fent, egészen reggel fél 7-ig. Éjszaka, amikor felkel nem eszik, csak cicin nyugszik meg, mert megindult a fogzás is nála, valamint mivel gyakran van cicin nappal, ezért a kis hasa is fáj és rengeteget pukizik. Ilyenkor persze mindig felébred. Segítségedet kérném, mit tegyek, hogy az éjszakáink nyugodtabban teljenek!
    Előre is köszönöm a segítségedet!

    • Vida Agi

      2012. január 08. vasárnap

      A sok ébredés oka valószínűleg a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
      Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

  • aredhel

    2011. december 30. péntek

    Kedves Agi!
    Nem tudom ezt a kerest hol kellene kozolnom, e-mail-ben probaltam de csak egy automatikus uzenetet kaptam. Azt szeretnem ha nem kapnek tobb levelet hetrol hetre a terhesseg fejlodeserol. Ennek igen egyszeru es fajdalmas oka az, hogy a 10. heten elvesztettem kisbabamat rozsahimlo miatt. Ezuton szertenek tajekoztatni minden olyan not aki meg nem terhes csak szertne babat, hogy letezik vizsgalat ami a verbol kimutatja, hogy voltal-e mar rozsahimlos es ha nem akkor van erre vedooltas. A legrosszabb ellensegemnek se kivanom, hogy keresztul keljen mennie amin mi atmentunk a ferjemmel. Egy eygszeru gyermekbetegseg miatt meg kellett szakitani a terhesseget, amit tortenetesen 13 eve varok. Koszonom az eddigi leveleket es ha valakinek kerdese van a rozsahimlovel kapcsolatban szivesen segitek amit tudok, csak ne kelljen masoknak is ezt atelni.
    Minden jot!

    • Vida Agi

      2012. január 03. kedd

      Sajnálom, ami történt, levettünk a hírlevélről és köszönöm az információt, hogy betetted, remélem, lesz, akinek segít.

  • gabi

    2011. december 20. kedd

    Kedves Ági!

    Kisfiam 20 hónapos múlt. Mostanában (általában hajnalban, ill. kora reggel felé) egyszer vizet kér. Kb 25 fok van a szobájában, hűvösebbet nem tudunk csinálni, mert házközponti fűtés van és így is le van tekerve nullára a szabályozó az ő szobájában. Egy hosszú ujjú bodyban és egy közepes vastag hálózsákban alszik, de nem szokott bemelegedett, izzadt vagy nyirkos lenni, szerintem nem lehet (túl) melege.
    Kérdéseim:
    1. Adjak-e neki vizet? Olvastam, hogy egyesek szerint ez rossz szokássá alakulhat, le kell róla szoktatni.
    2. Megoldható-e, hogy a szelepes csőrös poharat bekészítjük neki a rácsos kiságyba (pl. sarokba) és elmagyarázzuk, hogy szolgálja ki magát. Én attól tartok h a sötétben nem találja meg + a mocorgásban esetleg ráfekszik és megnyomja magát.
    3. Ivás után elvárható-e, hogy magától visszaaludjon? (Általában simogatni szoktam a hátát, de van, hogy így is nehezen alszik vissza, pl. ma hajnal 5 után is több mint 1 órába telt.)
    4. Van-e vmilyen praktika, amivel ez a szomjasság orvosolható (pl. én lefekvés előtt próbálok minél több vizet „belediktálni”)
    Köszönöm!
    Gabi

    • Vida Ági

      2012. január 07. szombat

      1. ha csak 1x kel fel vizet inni, akkor szomjas, itasd meg, erről nem kell és nem szabad leszoktatni. Sok felnőtt is iszik néha 1-1 kortyot éjszaka. Esetleg arra rászoktathatod, hogy szolgálja ki magát, pl. odateszed az üveget az ágya mellé és elmondod, mit kell tennie, ha szomjas éjjel.

      2. Igen, próbáljátok meg, nem lesz tőle semmi baja.

      3. Az lenne a jó, hogy magától visszaaludjon ilyenkor.

      4. Nincs ilyen és nem is várható el tőle, hogy 10-12 órán át ne legyen szomjas.

  • csillag

    2011. december 13. kedd

    …ja, azt elfelejtettem írni, hogy a fürdetés előtt olyan fél 7-től van egy rövidebb alvása, kb.40-50 perc.

  • csillag

    2011. december 13. kedd

    Kedves Doktornő!
    Szeretném segítségét kérni, az alábbi problémával:Kisfiam pénteken tölti a 3 hónapot és az éjszakai alvással illetve az elaltatással van gond.A napirendje már naggyából kialakult, ami eképpen néz ki:délelőtt fél 9 körül kel, szépen elvan kb.2.2,5 órát, aztán eszik(anyatejes baba), majd kiviszem sétálni a levegőre, ahol úgy elalszik, hogy képes 3-3,5 órát egyhuzamban aludni.Azán ébredés után újból megetetem és megint szépen elvan, nézelődik, játszik, nevetgél.Kb.fél8-8 körül van este a fürdetés és onnan szintén 2-2,5 órát fent van, megetetem(ekkor már néha gyakrabban, mert nyűgösebb)és csak cicin alszik el, aztán ringatás után ha beteszem a kiságyába, azonnal megébred és sír. Már próbáltam a has-hát simogatást, énekeltem neki, halk zenét játszottam neki, a cumit utálja, de semmi.Aztán felveszem, visszateszem, de ekkor már újra teljesen ébren van és az idő este 11 körül jár és egyre kimerültebbek, fáradtabbak vagyunk már ekkorára.Olyan sokmindent kipróbáltunk már.Kap Infacolt is, mert kicsit hasfájós.Aztán ha nagy nehezen mégis sikerül letenni az ágyába, 2-3 óra múlva megébred, eszik, és otthagyom kettőnk közt, mert ha Isten őrizz megpróbálom visszarakni a kiságyba, felkel.Hajnalban pedig annyira tekergőzik, nyugtalankodik, persze csukott szemmel.Mi lehet a gond?Az a délutáni babakocsis hosszú alvás?Egyébként mindezek mellett tündéri, mosolygós, nagyon nyugodt baba, csak ne jönnének el az esték…:)Válaszát előre is szeretettel megköszönöm!Csillag

    • Vida Agi

      2011. december 20. kedd

      A problémát az okozza, hogy ebben a korban általában 3×1-2 órát szoktak aludni a babák. Ő egyszer alszik a levegőn egy hosszút, ezért amikor este lefekteted, ő úgy gondolja, hogy az még a nappali alvás része, és ezért éberebb éjszaka is. Próbáld meg, hogy nappal nem teszed ki a babakocsiba aludni, mert ott ugyan tényleg hosszabban alszik a jó levegő miatt, viszont ez már láthatóan az éjszaka rovására megy. Altasd ehelyett a saját ágyában nappal, így rövidebben fog aludni, viszont így kicsit később megint álmos lesz és még legalább 1x le tudod majd fektetni napközben.

      • csillag

        2011. december 29. csütörtök

        Kedves Ági!Nagyon szépen köszönöm a segítséget, próbálkozunk…….Boldog új évet:)

  • Edit

    2011. december 12. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam 10 hónapos. Mosolygós, kiegyensúlyozott baba nagy akarattal és hatalmas aktivitással felvértezve. Születése óta a saját szobájában alszik (a szobáink egymás mellett vannak és sohasem csukjuk be az ajtót), már 2 hónaposan átaludta az éjszakát, nem volt vele semmi gond, 5 hónapos korában viszont „elromlott”. Kb. 5-6-szor ébred éjszakánként, a visszaaltatás ideje 5 perctől 1 óráig terjed. Napközben 1-szer vagy 2-szer alszik kb. 1-1 órát, de nem a kiságyában (ott nem hajlandó – nappal sohasem volt), hanem a fekvő hintájában vagy a babakocsiban. Mindig cicin alszik el, éjszaka és nappal is, ha pedig felriad, rögtön feláll és keservesen sír. Simogatással, beszéddel, énekléssel nem érek el semmit, csak a cici nyugtatja meg, ha pedig az apja megy be hozzá, felhúzza magát, mert nem őt akarta, és még hangosabban sír. Bár nem vagyunk a pártján, de a fáradtság miatt próbáltuk sírni hagyni, de rettentő kitartó, és ha elfárad, akkor sem fekszik vissza, csal lehajtja a buksiját az kiságy szélére és úgy panaszkodik tovább. Kb. 6 hónapos kora óta nagyon anya és cici függő, hiába az imádott apuka vagy nagymama, inkább áll mellettem és kapaszkodik a nadrágom szárába, és bárhová megyek, rögtön jön utánam. Napközben a hozzátáplálás mellett akár 10 percenként szeretne szopizni, nem éhes, csak a biztonságérzet miatt, bekapja, megnyugszik, hogy megvan, és már megy is tovább játszani, ha nem adom, keservesen reklamál.

    Kérem, adjon tanácsot, hogy mit lehetne tenni azért, hogy nyugodtabb éjszakáink legyenek.

    Köszönettel: P. Edit

    • Vida Agi

      2011. december 20. kedd

      A problémát az okozza, hogy azt szokta meg, hogy a cicivel nyugtatja meg magát, amikor valami baja van. Ez önmagában nem gond, csakhogy ez ilyen mértékben érthető módon nagyon fárasztó a számodra. Ami segíthet az az, hogy megtanítod, hogy más módszerekkel is meg tudja nyugtatni magát. Ha pl. apa megy be hozzá, akkor nem adjátok fel, hanem ottmarad vele apa, és nyugtatja addig, amíg fel nem adja, és el nem alszik, akár 1-2 órán keresztül is. Így nem hagyjátok magára, megkapja a szükséges gondoskodást, csak nem olyan formában, ahogyan ő akarja, hanem más formában.
      A másik, ami még segíthet, ha az első ébredés után magad mellé veszed éjszakára és együtt alszotok tovább, lehet, hogy utána már nem fog olyan gyakran ébredni, vagy ha igen, akkor is könnyebb így megnyugtatni, mintha fel kell hozzá kelni.

  • Kóta Zsanett

    2011. december 06. kedd

    Kedves Ági!

    Nagyon sokat olvasom a blogját és rendszerint találok is megoldást a problémákra,de most mégis a segítségét kérném. Kislányom 7 hónapos múlt és az alvással lenne egy kis problémánk. Pontosabban az éjszakai alvással. Rendszerint nyolckor már alszik,mivel addigra már nagyon fáradt,ugyanis napközbe nagyon keveset,rendszerint csak reggel vagy van amikor semmit sem alszik.Hiába teszem az ágyába mindig minden más jobban érdekli mint az alvás,pedig még a szobából is kiszoktam menni. Hogyha a mamánál vagyunk akkor meg egyáltalán nem alszik,annyira eleven. Ezért amikor este elalszik nemsokára felkel,ez kb 2 óra múlva történik és utána csak úgy hajlandó elaludni ha magam mellé teszem. Sajnos már nem szopizik,de inni se kér,egyszerűen elég neki ha ott van mellettem,ugyanis akkor rá 5 percre már alszik. Sajnos most egyedül nevelem (édesapja külföldön dolgozik) és nagyon félek hogy elfogom rontani azzal hogy odateszem magam mellé.Ha viszont visszarakom a kiságyába miután mellettem elaludt akkor is felkel 2-3 óra múlva és megint akkor alszik el ha mellettem van. Sajnos most még egy szobába vagyunk, így amikor felkel egyből lát.Mit kéne máshogy tennem hogy a későbbiekben majd ne legyen gond az alvással? Nem szeretném elrontani azzal hogy állandóan magam mellé teszem,de egyszerűen nem tudom hogy mit kéne csinálnom ilyenkor és persze nagyon megsajnálom hogy sír.:( A fogát minden este beszoktam neki kenni,de ha az fájna neki akkor gondolom nem aludna egyből vissza. Válaszát előre is köszönöm. Zsanett

    • Vida Agi

      2011. december 10. szombat

      Miért rontanád el az együttalvással? Most nehéz időszakban van: fogzik, rohamosan fejlődik a mozgása, egyre függetlenedik tőled és ez megijeszti. Ha te tudsz így aludni és az ő számára is megnyugtató, miért ne aludhatnátok együtt, amíg ki nem növi ezt az időszakot?

  • Varga Krisztina

    2011. november 24. csütörtök

    Kedves Ági!

    Az én kisfiam 19hónapos és kb. 2hónapja minden éjszaka felkel. Nem sírva, csak áll az ágyba és anyázik, vagy mostanában apa jön szóba. A fogai, kint van mind, a 16db. Nem tudom miért kelhet fel. Éhes, vagy szeparációs szorongás miatt? Amikor lefektetem az ágyba, egyből alszik is tovább. Persze van, hogy néha áthozzuk közénk az ágyba, de ez nem mindig fordul elő.

    • Vida Agi

      2011. november 27. vasárnap

      A szeparációs szorongás miatt kel fel, idővel kinövi majd. Segíthet az is, ha pár napig csak Apa megy át éjjel, így rájön, hogy anya úgysem jön és magától visszaalszik majd.

  • Andi

    2011. november 19. szombat

    Kedves Ági! Ne haragudj hogy itt zavarlak, de úgy érzem nem tudok várni a következő fogadóóráig. Teljesen tanácstalan, és kétségbeesett vagyok. Eddig mindig, minden problémra volt ötletem, ami a megoldást illeti, de most már tehetetlennek érzem magam. 1 éves a kisfiam. Mióta megszületett problémás volt az altatása. Kezdetben hasfájós volt, ezért ringattunk. Ezután ha szerencsénk volt szopizás közben elaludt. Akkor megúsztuk cirkusz nélkül. Később viszont próbáltuk hogy betesszük az ágyába, simogatjuk, majd elalszik. Hát ahogy betettük üvöltött, és a simogatás már csak olaj volt a tűzre. Így többnyire sajnos hol 5 hol 10 perces sírások után aludt el.
    Ezután következett egy kicsivel jobb időszak. Próbáltuk úgy hogy egy játékkal betesszük a kiságyba, ő beszélt neki egy kicsit, és elaludt. Ebbe közbeszólt a 7. fogacska. Akkor örültünk hogy valahogy le tudjuk tenni aludni, így kézben altattuk, és igyekeztünk kiosonni a szobából, mert még a légvételünkre is felébredt. Illetve ekkor volt hogy mellettünk aludt csak el, és akkor is 5 percenként felsírt.
    A fogacska kibújt, de azóta is csak úgy alszik el hogy bent vagyunk a szobájában míg el nem alszik. Kellőképpen fáradt mikor letesszük, de nem túlságosan. Lerakjuk. Ha kijövünk, azonnal nekiáll üvölteni, és soha nem hagyná abba. Ha bent maradok, simogatom, dúdolok neki… közben is nyöszörög és sír, de úgy végül általában elalszik, de így is kell neki fél óra. Nem tudom mit tehetnék. Hogy tudnék segíteni neki hogy egyedül aludjon el? Tényleg úgy érzem hogy már mindenfélét próbáltam, huzamosabb ideig, tehát nem csak úgy mindenbe bele-bele kapva, de semmi eredménye. Teljesen kétségbe vagyok esve, és előre rettegek a következő altatástól. Kérlek segíts. Hogy tudnánk ezt megoldani hogy mindenkinek jó legyen? Mindenhogy csak sír. Mitévő legyek?

    • Andi

      2011. november 19. szombat

      És az kimaradt hogy pár hónapon át próbáltuk azt is hogy betesszük, hagyjuk egy picit, ha sír kivesszük, megnyugtatjuk, majd visszatesszük, de ezzel is nagyjából háromnegyed óra volt az altatás, sok sok sírással.
      Próbáltuk hogy áthelyezzük a kiságyat máshova, vagy próbáltuk utazóágyban altatni, hátha az szimpatikusabb… Semmi nem vált be.
      Szóval jelenleg nagyjából fél órát simizem, vagy susogok neki, míg ő sír, és utána alszik 40 percet. Ezt napközben 2x.
      Előre is köszönöm a válaszod.

    • Vida Agi

      2011. november 27. vasárnap

      Az a gond, hogy egyedül csak úgy tud megtanulni elaludni, ha kimész a szobából, de akkor meg sírni fog, ez sajnos elkerülhetetlen. Próbáld meg, hogy elkezded altatni, és amikor már majdnem alszik, de még nem mélyen, akkor kijössz a szobából. Ha sír, visszamész, de ha megnyugodott, megint kimész és így tovább, amíg el nem alszik. Ez az első alkalommal akár 1-2 órát is eltarthat, de ha kitartó vagy, akkor néhány nehéz és hosszú alkalom után egyre gyorsabban fog tudni magától elaludni, mert megtanulja, hogy lehet másként is.

  • Veronika

    2011. november 03. csütörtök

    Szia Ági,
    Kisfiam 9 hónapos lesz pár nap múlva. 4 hónapos kóra óta átaludta az éjszakát, viszont úgy 1 hónapja elkezdett újra felébredezni. Először a fogzásra gondoltam, már 4 foga kint van, de mivel csak egyszer ébred és nagyjából ugyanabban az időben, 4-4.30 körül, így szerintem nem a foga. Ilyenkor nem sír, csak nyöszörög, sikongat, kurjongat és vissza is alszik magától, úgy kb. 40-45perc múlva. Már többször kivártam… Ha bemegyünk hozzá, apa vagy én és kivesszük az ágyból, megnyugszik és kézben 10 perc alatt visszaalszik. Valaki előbb vagy utóbb mindig bemegy hozzá, hogy betakarja, mert persze ilyenkor lerúgja a takarót. Szerinted mitől lehet és mit tehetnék, hogy nyugodtan tudjon aludni és persze mi is?
    Köszönöm a segítséged!

    • Vida Ági

      2011. november 15. kedd

      Ebben a korban annyira gyorsan fejlődik a baba, hogy előfordulhat, hogy amikor felébred, annyira élénk lesz, „felpörög”, hogy nem tud visszaaludni. Ha nem sír, nem kell bemenni hozzá, várjátok meg, míg magától visszaalszik.

  • gabi

    2011. október 26. szerda

    szia Ági!

    Kisfiam 1,5 éves múlt. Napközben és este is úgy alszik el, hogy simogatom a hátát/fejét a kiságyban, néha fogja a hüvelykujjamat is 🙂 Általában negyed óra alatt elalszik. Azonban éjjel ha megébred, engem hív és simogatnom kell, hogy visszaaludjon (mondja is, hogy „anya pimó”). Próbáltam már beszélni hozzá, hogy aludjon, mert este van, mindenki alszik, nincs baj stb, de ilyenkor éktelen ordításba/sírásba kezd, teljesen kimegy az álom a szeméből és végül 2 órás próbálgatás után csak úgy alszik vissza, ha hosszan simogatom. Van valami tanácsod, mit kéne tennem? (Egyébként szerintem most nem fogzik, inkább csak „anyázik”.) Egy ideje már visszafeküdtem abba a szobába, ahol ő alszik. Lehet, h ki kéne mennem?

    köszönöm
    gabi

    • Vida Ági

      2011. november 01. kedd

      Igen, most tényleg „anyázik”, azaz a szeparációs szorongás miatt, amikor éjjel megébred, téged hív. Ezen úgy lehet változtatni, hogy kiköltözöl tőle és pár éjszakán át Apa megy be hozzá éjjel és akkor is ő marad ott vele, ha az éktelen sírás kerül műsorra. Ezzel 1-2 éjszaka alatt rájön majd, hogy Anya úgysem jön és megtanul magától visszaaludni.

  • Dorottya

    2011. október 14. péntek

    Kedves Ági!
    Abban bíztam, hogy hamarosan konszolidálódik a helyzetünk (még vígasztaltam is itt a blogon egy másik anyukát 🙂 ), azaz, hogy kezdem megérteni a lányom jelzéseit, de egyelőre úgy tűnik ezen helyzet eléréséhez még sokat kell dolgoznom. 11 hetes. Születése óta meglehetősen jól alszik éjjel. Mostanáig szépen szopizott is, 2950 grammal született, most pedig 5740 g. Az egy hónapos kori oltásig szinte sírni se hallottuk. Azóta (nem tudom, hogy attól-e), de gyökresen megváltozott a helyzet, és úgy tűnik naponta rosszabb lesz. Eleinte csak késő délután volt ordítós időszaka. Úgy gondoltam, akkor, hogy ez a fáradtságtól, túlporgéstől van (a fürdővízben mindig jókedvű lesz). Utána ez a rosszkedv kiterjedt az egész napunkra. Minden elalvás előtt (ha nem kezdem el pontosan abban a pillanatban altatni, amikor arra neki igénye van) ordít. Azt látom, hogy nagyon nehezen tud ellazulni. Amikor ez sikerül, akkor már az elalvás is jól megy. Egyelőre hordozgatással, susogással, énekléssel lazítom és ismétlem, ha ezt időben kezdem, akkor egy hang nélkül megy, de ha elkések fél percet (ezt persze nagyon könnyen megesik, mert egyszerűen nagyon nehéz eltalálni a pillanatot), akkor már nagyon nehéz visszahozni, van hogy fél órát is csitítgatnom kell. Miután elalszik 20 vagy 40 percet alszik az ágyában, utána vissza kell altatni, ami általában a karomban történik és ott még alszik 40 percet, ilyenkor leteszem és jó esetben még alszik 10-30 percet. Ha ez nem sikerül, akkor szintén – gondolom az álmosságtól – nagyon rossz lesz a kedve. Gyakorlatilag, amíg nem alszik eleget, szoptatni se lehet. Bármennyire hihetetlen, de ez néha 5-10 percet jelent, de amíg azt nem pótolja be, addig nem hajlandó szopni. Más ellazulási, altatási módszerhez nem is tudok folyamodni (minden elvemet sárba gázolva megpróbáltam a cumit, de olyan nagyon nagy volt az ellenszegülés, hogy úgy döntöttem ebben nem is próbálok kitartó lenni), ugyanis ő a harmadik gyerekem, a középső pedig csupán két éves, így a legtöbbször igyekszem csendet tartani (mármint hajnalban, deleléskor), tehát emiatt az átszoktatáskor nem tudnék következetes lenni. Hát dajkálok. No, a kérdésem az, hogy lehet-e így ezen az ellazuláson segíteni, és hogyan? Az láttam, eddig kétszer, hogy úgy tud önállóan elaludni, hogy ide-oda ingatja a fejét. Ebben viszont nem tudom, hogyan segíthetnék, mégsem ingathatom én a fejét. 🙂 Szóval ez nem olyan, mint, amikor a cumit kap a baba, vagy megtalálja, az ujját. 🙂
    A következő gondunk pedig, mostmár a harmadik napja, hogy hajnalban is azt csinálja, hogy amikor felébred és szoptatni próbálom, hatalmas ordításba tör ki. Nyugtatni kell, majd, amikor eléggé ellazult, lehet szoptatni. Ma éjjel/hajnalban ez úgy nézett ki, hogy (9 órakor aludt el) éjjel 1 órakor ébredt (de egyébként 2-3 órakor szokott), szopott, felemeltem, böfizett, visszatettem és aludt. Majd ébredt 4-kor, odavettem magamhoz, hogy szoptatom (eddig, három nappal ezelőttig ez így ment), de ő elfordult és nagyon rázendített. Dajkáltam, majd, amikor úgy tűnt eléggé megnyugodoett, akkor a másik mellre (ami eddig minden gyerek kedvence volt) tudtam rátenni, és amikor már 2 perce szopizott és láttam, hogy teljesen ellazult, tettem rá a másikra. Szopi után böfizett, majd letetettem (ez már öt óra után volt) és aludt fél nyolcig.
    Azért írom ezt ily részletesen, hátha ezekből a tünetekből kihámozható valami megoldás. Hátha volt másnak is ilyen tapasztalata és rátalált a megoldásra. Ja, még csak annyi, hogy napközben, ha nem sikerül 5-5,5 órát aludnia, akkor nagyon sokat sír. És még valami, sokszor próbálja az öklét szopizni. Ebből arra következtettem, hogy éhes, de eleinte, olyankor próbáltam szoptatni, de nem az volt a probléma. Ezenkívül, amikor a karomban alszik és megébred, olyan intenzíven dörgöli magát belém, hogy néha el kell tartanom magamtól. Olyan, mint, amikor engem gyötör az allergia és irgalmatlanul viszket valahol bent, ahol nem lehet megkaparni. (Születése óta gondunk van az orrválladékkal. Nem dugul el az orra, szépen lélegzik, de valahol mélyen van váladék, mert néha hallatszik szopi közben. Ezért tengervizes sprayt használunk, orrszívózom és fiziológiás oldattal inhalálom, mindezt az orvos utasítása alapján. Eddig háromszor voltunk ellenőrzésen, az orvos szerint minden rendben van.)
    És még csak annyit, hogy van napirendünk. Alvás, szopi, tisztábatétel, majd játszás. Előbb egyedül a pihenőszékben (van ám, hogy 20 percet is nézelődik, beszélget a játékaihoz), majd én játszom vele, amikor már az sem köti le, akkor kiveszem és magam mellé teszem, beszélgetünk, játszunk, majd ezután hasra teszem (gyönyörűen tartja a fejét), úgy nézelődik, és ez után jön a hordozgatás, úgy, hogy kifelé fordulva nézelődik, majd elalszik. :)1,5 órát tud ébren lenni (ez néha egy kicsit rövidebb, néha egy kicsit hosszabb idő).
    Hálás lennék valami jó tanácsért. Elsősorban hogyan lehetne rásegíteni az ellezulásra, valamint, hogy mi lehet ennek a szopi elutasításnak a hátterében.
    Köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. október 17. hétfő

      A babának természetes igénye, hogy nem tud magától ellazulni. Újszülöttkorban más, mert akkor még nem olyan erős az érzékelése, most már hangosabban hallja a hangokat, élesebbnek látja a fényeket, ezért „kapcsol ki” nehezebben. Segíthet, ha besötétítesz, a babát egy takaróba csomagolod és úgy altatod el. Dédelgesd kicsit, mielőtt leteszed és altatáskor hagyd egy kicsit forgolódni, így idővel rájön, hogyan altassa el magát és ezt tudatosan fogja alkalmazni.

      Az esti sírás oka a hasfájás szokott lenni, illetve a sok élmény, ami napközben éri, ilyenkorra összegyűlik, elfárad a baba. Ezen az szokott segíteni, ha az esti időszakban sokat, akár óránként is szopizhat, illetve a hordozókendő is jól jöhet.

      A hajnali nyűgösség oka szintén a hasfájás, mert éjjel evés után mindig visszaalszik, de ilyenkorra már tele a pocakja levegővel. Segíthet ha a hajnali etetés előtt kap egy kiskanál Gripe Watert.

      • Dorottya

        2011. október 18. kedd

        Kedves Ági,
        köszönöm a választ! Igen, a becsomagolást alkalmazom, sokszor jót is tesz, úgy gyorsabban megnyugszik.
        A Gripe Water adható szoptatás előtt is? Mert a tájékoztatóban úgy írja, hogy közben vagy szopi után kell adni…
        Köszönettel,
        Dorottya

        • Vida Agi

          2011. október 20. csütörtök

          Nyugodtan adhatod előtte is.

Comment navigation