Alvászavarok kezelése: kreatív megoldások

Ha valaki azt hitte volna, hogy feketén-fehéren csak a „sírni hagyós” ún. Ferber módszerrel és az együttalvással lehet célt érni a baba alvászavarainak megoldásában, akkor most álljon itt egy egész sor ezektől teljesen eltérő kreatív módszer, amivel próbálkozni lehet!

Alvászavarok kezelése: kreatív megoldásokNagyon fontos, hogy bármelyik módszert próbálod ki, ne elégedj meg egyetlen alkalommal. Legalább 3-4 napig próbálkozzatok, mert általában elsőre nem működnek ezek a megoldások (tisztelet a kivételnek)

1. Máshova teszed az ágyat
Néha beválik, hogy egyszerűen átköltözteted a babát máshova. Ha veletek alszik, akkor a saját szobájába (vagy másik szobába), ha egyedül alszik, akkor beköltözhet hozzátok. De néha az is elég, ha átrendezed a gyerekszobát és máshova kerül a kiságy. Olyan ezoterikus megközelítést is olvastam, mely szerint a kiságy rossz erőtérben áll vagy a Feng Shui szabályainak nem megfelelő helyen, és ezért alszik rosszul a baba. Egy próbát mindenképpen megér!

2. Ki a kiságyból!
Általában 1 éves kor után szokott elkövetkezni egy olyan korszak (de néha már korábban is), amikor a baba egyszerűen megutálja a kiságyat és bárhol szívesebben alszik, mint ott. Kaphat kisheverőt legurulásgátlóval, egy matracot a földön, egy kis sátrat, ahova bekuckózhat a macijaival aludni, bármelyik megoldást jelenthet.

3. Már nagyfiú (nagylány) vagyok!
Ha gyermeked már csak inni kel fel éjjel, elmesélheted neki, hogy ő már nagyfiú/nagylány, és ezentúl, ha szomjas, az éjjeliszekrényen találja a vizét. Lehet, hogy annyira megtetszik neki ez a fajta önállóság, hogy ezentúl magától iszik majd, ha megszomjazik és nem titeket zaklat vele. Az én fiam 14 hónaposan vette a lapot.

4. A mindentudó borostyánlánc
Sokan esküsznek rá, tőlünk nyugatabbra pedig a gyermekorvosok is ajánlják: ha borostyánláncot teszel a kicsi nyakába, az nemcsak a fogzás ellen jó, de az alvászavarok megoldásában is segíthet. Már több olyan tapasztalatot is olvastam, mely szerint már a következő éjjel jobban alud a baba. Talán placebó, talán nem, de van, akinek beválik.

5. Kabalaállatka
A szeparációs szorongás időszakában vagy azon túl is meg lehet próbálni, hogy kap a baba egy alvótársat egy macit, babát, puha figurát, aki ezentúl az álmára vigyáz, akit ölelgethet, akihez hozzábújhat. Érdemes elmondani neki hozzá a mesét is, hogy miért érkezett ez a kis társ és hogy ezentúl ő vigyázza majd a kicsi álmát.

6. Agykontroll
Volt szerencsém beszélgetni néhány agykontrollos anyukával, akik állították, hogy „programozással” rá tudták venni a babát az alvásra. Amikor este lefektették, valamint napközben pár alkalommal az ölükbe vették és akkor „programozták” bele, hogy jól aludjon. Aki nem hiszi, járjon utána…

7. Anya párnája
Sok baba, kisgyermek megnyugszik attól, ha anya párnájával, vagy pólójával (!) aludhatnak együtt. Ez a módszer akkor is beválik, ha valami miatt nem tudsz otthon aludni, az anyahiányos gyereket ilyenkor anya párnájával meg lehet nyugtatni, hiszen annak „anyaszaga” van.

8. Schüssler-sók
A Dr. Wilhelm Heinrich Schüssler-féle 12 életsó tulajdonképpen 12-féle homeopátiás szert takar, amelyeket alkatilag írnak fel, ebből kettő olyan van, amit ő alvászavarokra ajánl. A Calcium phosphoricum D6 azoknak a kicsiknek a szere, akik kezdettől fogva rosszul alszanak, akiket megviselt a születés, a Magnesium phosphoricum D6 pedig a nehézkes fájdalmas fogzásra és a szeparációs szorongás miatti félelmekre való.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

51 Comments

  • Szandra

    2011. április 29. péntek

    Kedves Ági!
    A kislányom 6 és fél hónapos, néhány napja nagyon rossz éjszakáink vannak. Eddig minden rendben ment, este 20-fél 7 alvás, néha egy kis mocorgással fűszerezve, de az elmúlt napokban valami megváltozott. Éjszaka „körbejárja” a kiságyat pörög forog, kúszik, s, ha beszorul égtelen morgásba, üvöltésbe kezd, persze mindezt álmában. Már az apjával teljesen kész vagyunk. Megnéztem nem a foga jön még egyenlőre, és az egészben az a fura, hogy napközben is alszik de. másfél órát du. kétszer félórát, és ezeknél az alvásoknál minden rendben van. Ez, hogy lehet??? Valami baj lehet vele?
    Előre is köszönöm válaszod!

    • Vida Agi

      2011. május 07. szombat

      Nappal fáradt, ezért rövidebben, de mélyebben alszik, éjjel viszont a felszínes alvási szakokban felébred. Ezt a mozgásfejlődés okozhatja. Segíthet, ha hálózsákban vagy egy takaróba pólya -szerűen becsomagolva altatod, így nem tud annyit mocorogni majd.

  • Timi és Réka

    2011. április 12. kedd

    Szia!
    Nekem 18 hónapos Réka lányom esti alvásnál nagyon nehezen alszik el!Reggel 8kor kel és 11-12tájt alszik általában egy órát.Mikor jön az este fél 8kor viszem fürdeni,vacsi és kiságy,csakhogy egy ideje a elkezdtem simogatni vagy ott voltam bent a kanapén a szobájában,mert kiságyban alszik.Most elhatároztam,hogy elég itt a vége….mert este 8kor az ágyban van és mire elalszik 1-2ora….de nem akarom kivenni,mert akkor túlpörög és azért nem alszik el.Most ott tartok,hogy beteszem és kijövök,cumit kidobja,hogy menjek vissza..de én nem..és kb. 10-40percen belül nagy üvöltés közepedte elalszik.Ezzel nem teszek neki rosszat?Sok oldalon olvastam,hogy ha egyedül alszik el akkor kialakul az önállósága?!Vagy napközben már ne aludjon?

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      Napközben még aludjon nyugodtan, ez nem „zavar be” az esti elalvásába.
      Este a mostani módszerrel folytasd tovább, ez úgy tűnik, javít a helyzeten.

  • Sásdi Barbara

    2011. április 03. vasárnap

    Szia

    Másodszor is anyuka lettem és most egy gyönyörű kislányom van, aki 100% eltér a fiamtól természetileg. Fogalmam sincs hogyan kezeljem pedig ugyan azokat a módszereket használtam amiket a fiamnál is ennyi idősen. A lányom most 8 hónapos és már amióta megszületett nem hajlandó egyedül aludni, csak is és kizárólag velünk, szoptatom, de szopizás után mindig visszatettem a kiságyba, de ő folyamatosan sirt nem akart ott maradni. Mostanra már én és a párom is belefáradtunk ebbe. Esti lefekvésnél már elértem azt hogy a kiságyban alszik, de csak éjfélig, akkor szopizik utána meg már nem akar ott aludni és innentől mi sem tudunk pihenni, mert félünk nehogy ráfeküdjünk. Próbáltam már hogy hagyom egy picit sirni, de nem volt jó ötlet mert másnap a szomszédomék rámszóltak, hogy nem tudtak aludni.
    Azt meg én nem szeretném, hogy beszokjon a mi ágyunkba, a fiam is -aki 1 éves korától végig alussza az estét- egyre többet jön átt (3 éves) éjjel mert velünk akar aludni és ha kitesékeljük akkor meg sir mert a kistestvére ott alszik és ő miért nem, ilyenkor a szivem szakad. Nem tudom mit csináljak. Hogyan szoktassam le a lányom hogy az ágyában aludjon ne köztünk?

    • Sásdi Barbara

      2011. április 09. szombat

      Bocsi elirtam az utolsó mondatot. Azt szerettem volna irni, hogy hogyan szoktassam le a lányomat arról hogy köztünk aludjon.

    • Vida Agi

      2011. április 12. kedd

      Ezt csak úgy tudod megoldani, ha kiköltözteted a szobátokból, mert amíg ottvan, addig mindig nagy lesz a kísértés a számára, és nem érti, miért nem mehet át közétek. Ha viszont átteszed másik szobába, akkor is biztosan lesz egy kis sírás, erre fel kell készülni. Segíthet ezen, ha 1-2 napig Apa fekteti le este és ő megy be hozzá éjszaka, tőle könnyebben elfogadja ezt a helyzetet (neki nincs tejszaga)

      • Sásdi Barbara

        2011. április 13. szerda

        Hát a külön alvást még meg tudom oldani, de az apukás részt már nem annyira. Sajnos férjem nagyon sokáig dolgozik és csak olyan este 10-11 óra felé esik haza, én meg 9 körül fektetem le a picit kisebb nagyobb sikerrel :-(. A fiam már 8 kor alszik mindenféle gond nélkül. Ez esetben ne fektessem le a picit amig haza nem jön a férjem?

        • Vida Agi

          2011. április 23. szombat

          Nyilván emiatt ne akard ébrentartani, inkább csak tedd külön szobába és ott altasd el.

  • Szabó Márta

    2011. március 16. szerda

    hónapos a kislányom. Nekünk szintén nem gond az éjszakai nyugodt alvás, van hogy 8-9 órákat is alszik de az átlag az 6 óra. Viszont a délutáni alvással meg bajunk van.Egyszerüen a délutáni alvás nem meg a kislánynak. Elalszik de kb 20 perc mulva fel is kel.Az a baj ezzel hogy mire a fürdetéshez érnénk ami este 9 addigra annyira fáradt és álmos lesz hogy az ágyába már kizárt hogy elaludjon csak a vállamon hajlandó elbóbiskólni egy negyed órát. Ha ez nincs meg akkor vísítás van fürdés alatt. Néha ha meg van akkor is. Nem tudom hogy lehetne kiküszöbölni hogy tudjon még egyet aludnu délután is és ne csak fél órát. Gondoltam rá hogy nappal nem hagyom annyit aludni mert van hogy 3 órát is alszik de ha nem hagyom aludni akkor max egy órát képes fent lenni.Szoval ez nem jo taktika! Valami segítséget vagy ötletet szeretnékkérni!
    Előre is köszönöm

    • Szabó Márta

      2011. március 16. szerda

      NEM LÁTSZÓDIK DE 3 HÓNAPOS A KISLÁNYOM

    • Vida Agi

      2011. március 21. hétfő

      Igazából ezzel nincs semmi gond, sok baba alszik délután már csak ilyen rövidet. Próbáld meg, hogy az esti időszakban, amikor már álmosodik, megszoptatod, így egy kicsit pihen még a cicin és kibírja estig, vagy elmehettek kora este egyet sétálni még babakocsival és ott aludhat egy rövidebbet késő délután.

  • Szofi

    2011. március 14. hétfő

    Kedves Ági!
    Már egyszer fordultam hozzád, akkor sok hasznos tanácsot kaptam, az Álomba ringató praktikákat is megrendeltem amit szintén nagyon hasznosnak találtam.Kislányom elmúlt 8 hónapos. A kérdésem az lenne, hogy mikortól lehet őt leszoktatni az éjszakai evésről.Tápszer mellett még szopizik is napi 2 szer.Éjszaka általában 2szer ébred 1 óra és 5 óra környékén és csak evéssel hajlandó visszaaludni.Egyre kevesebb tejem van már.Mit csináljak akkor ha nem lesz és felkel éjszaka.Ennyi idősen kibírnak már egy éjszakát evés nélkül, vagy tápszert kell adnom neki? Van, hogy nappal több időt kibír evés nélkül mint éjjel, ezért azt gondolom, nem feltétlenül éhes, csak megszokta, és ragaszkodik az éjszakai evéshez.Mi a megoldás, ha elfogy a tejem?
    Köszönöm a választ előre is, és sok sikert kívánok a további munkához.

    • Vida Agi

      2011. március 21. hétfő

      8 hónaposan még normális, ha éjjel 1-2 alkalommal felébred a kicsi enni, mert ilyenkor még valóban éhes a baba. A nappali időközökre azért nem szabad támaszkodni, mert olyankor már sok minden leköti a kicsi figyelmét, ezért elfelejti, hogy éhes, tovább is kibírja, éjjel viszont az ösztönei felébresztik, amikor kiürül a pocak. A maximum, amit elvárhatsz tőle alvás terén, hogy lefekvés után 5-6 órát aludjon egyben és utána 3-4 óránként keljen fel enni. Mivel ő tápszert is kap, ezért ha elfogy a tejed, akkor adhatsz neki tápszert éjszakára.

      • Szofi

        2011. március 22. kedd

        Nagyon köszönöm a választ. Sokat segítettél ismét. Még annyit, hogy mennyi idősen várhatom el, hogy éjszaka már ne egyen?Mikor jön el az a pont, mikor már csak szomjúság miatt ébrednek a picikék?
        Köszönöm a válaszod előre is.

        • Vida Agi

          2011. április 01. péntek

          1-másfél éves korig legalább 1 éjszakai vagy hajnali evés meg szokott maradni.

  • Németh Klaudia

    2011. február 25. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 8 hónapos lesz. Az éjszakai alvással nincsen gondunk, csak a napközbenivel. A karomban órákat alszik, azonban a kiságyában csak fél-háromnegyed órát alszik, és utána keserves sírással ébred. Nem tudom, hogyan lehetne elérni, hogy napközben is nyugodtan és hosszan aludjon a kiságyában.

    Segítségedet előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. március 05. szombat

      A rövid alvásnak általában 2 oka van:

      1. Amikor lefekszik még nem elég fáradt, ezért ébred fel hamar: ebben a korban 2 nappali alvásra szokott szükségük lenni a babáknak és két alvás között legalább 4 órát ébren vannak (délelőtt néha csak 3 órát, délután akár hosszabban is, mint 4 óra) A karodban ilyenkor könnyen visszaalszik, mert ott mélyebben alszik, biztonságban érzi magát, az ágyban viszont ez nincs meg.

      2. A második gond pont ebből adódik: valami miatt (pl. szeparációs szorongás, mozgásfejlődés) felriad fél óra után és a karodban vissza tud aludni, az ágyában viszont nem tudja magát visszaaltatni. Ha nappal nyálzik és mindent a szájába vesz és még nincs kint legalább 6 foga, akkor kapjon homeopátiás alkati szert a fogzásra, valamint segíthet, ha a bölcsőben vagy mózesben altatod, esetleg a kiságyát szűkíted be egy nagy párnával vagy szivaccsal, hogy „kuckósabb” legyen, illetve ha a kicsit egy takaróba bugyolálod pólya-szerűen (vagy hálózsákban altatod), így mélyebben tud aludni majd. A nappali alváshoz is sötétítsd be a szobát.

  • Adri

    2011. január 15. szombat

    Szia Ági!

    Segítségedet szeretném kérni, bár minden létező írásodat elolvastam a problémánkról mégis kicsit kétségbe vagyok esve.
    7 hónapos múlt a Kislányom. December 25-e óta vannak éjjeli elég éles felsírásai a Babánknak. Tudom, hogy írtad, hogy a fogzás okoz ilyen tüneteket mégis a ma éjjelünk után amikor 23:30-majdnem 3-ig fent voltunk, bár nem végig sírt de mégis az volt a félszem, hogy nem is a fogzás miatt van az egész hanem más baj lehet és mi ráfogjuk, hogy jön a foga. Doktornéni 3 napja nézte meg nincs semmi baja és még a fogainak is van idő azt mondta. (nincs kint még egy sem) már kipróbáltuk a homeopátiát is viburcol kúpoztam 4 napig semmi hatás nem volt Chamomillával az a baj, hogy neki még fel kell oldani vízben és kanállal beadni. Na ez a másik problémánk elötte gyönyörűen ette kanállal a főzelékeket. Most egy két hete kb nem hajlandó kanállal enni teljesen összezárja a száját, csak cumisüvegből hajlandó enni. Eddig próbálkoztam, mert én is azt vallottam főzeléket csak kanállal egye. Tegnap már feladtam és beleraktam cumisüvegbe a főzeléket úgy megette. Én csak attól félek, hogy esetleg más baja van mi meg ráfogjuk, hogy jön a foga. Nagyon kétségbe esett éjszakánk volt és kérlek segíts mit lehetne tenni. Lehet, hogy fontos tudnod még a mi hálószobánkban alszik, mert a védőnő ránk ilyesztett, hogy ilyen kicsiknél is még fent áll a bölcsőhalál úgyhogy jobb ha velünk alszik. Doktornéni amikor kint volt nálunk megnézte, mondta hogy minden rendben van bár azt javasolta, hogy kezdjek el adni a Babulinak multi vitamin szirupot vassal, mert elég fehérnek találta a babát. Panadol baby-t szoktam neki adni a doktornéni javaslata alapján, de azzal meg az a bajom, hogy gyógyszerezzem addig amíg ki nem jön a fogacska??? Nem szívesen teszem de attól egy fokkal jobbak az éjszakáink! Napközben eljátszik magában teljesen jó a hangulata, kivéve a tegnap előtti napunkat, mert akkor nappal is ugyan azt csinálta mint éjjel sírt fájdalmasan és 37,5 fok volt a „láza”. Beadtam neki a Panadolt aludt egy nagyot és teljesen kicserélve ébredt. Szóval ezt a napot leszámítva minden napunk jól telik csak az éjszakáink ilyenek. Az igazsághoz még hozzá tartozik, hogy dec.25-e előtt mintababa volt este 7-kor elaludt és aludt reggel 6:30-ig. Éjszaka nem kelt fel vagy csak maximum evett egyet ha úgy jött ki a nappalunk, hogy nem ette meg amit meg szokott enni.
    Részletes voltam de azért, hogy te is lásd pontosan, hogy mi lehet a baj.

    Nagyon várom a válaszod! Előre is köszönöm!

    Adri

  • Timi

    2010. október 26. kedd

    Kedves Ági!
    Nekünk 3 hónapos korától 7 hónapos koráig gyönyörűen aludt a babánk. Most viszont 8 hónapos korára ez megváltozott. Éjjelente felsír, nyüszög stb. (Foga még nincs, de nem is látszik, hogy jönne.) Vissza is alszik egyedül, szépen, nem kelünk fel hozzá, azonban szeretném, ha pihentetően, jól aludna ő is. Vettünk neki próbaképpen borostyán láncot, azonban attól tartok, hogy balesetveszélyes. Pl.: beleakad valamibe. Rajta lehet hagyni éjszakára? Csak én aggódom túl, vagy valóban nem szerencsés felügyelet nélkül rajta hagyni a láncot?

    Válasz: Ha a zára csavaros és minden szem között van egy csomó, valamint nem hosszú a lánc, akkor nem tudja sem levenni, sem elszakítani, így nyugodtan rajtahagyhatod éjszakára. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
    Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

  • Németh Anita

    2010. október 13. szerda

    Kedves Ági!

    10 hónapos a fiam és éjjel „nem normális”… Életemben nem voltam ilyen fáradt, mint most, hogy éjjel 2 óránként (tehát 7x) megőrül, és félálomban elkezd kínkeservesen mászni, de addig, amíg ágy van alatta! Ha nincs tovább, vagy nem fognám meg, leesne! Mint valami zombi, ide-oda nyeklik, esik-kel, miközben hason csúszva mászik össze-vissza! Nincs magánál, ez látszik, de hát nem is alszik! Közben pedig sír. Aztán mikor már elért a fejével valami ütközőt (ágytámla), képes kitörni a saját nyakát, mert még mindig mászna! Ha pedig beazonosított engem, jön és rám mászik, annyira nincs magánál, hogy lefejel, belekönyököl az ádámcsutkámba, beletérdel a gyomromba, mászna rám, szinte visszabújna belém!!! És a tetőpont, hogy mikor már felébredt az 1 órán keresztül tartó diliből, fogja magát és mintha nappal lenne, elkezd játszani az éjjeliszekrényen levő dolgokkal és gagyog nekik. Cumival alszik, nem kér cicit már. Apa már nem bírta idegekkel, kiköltözött tőlünk. Mit tegyek??? Bízom a válaszodban… Anita

    Válasz: Tedd át a másik szobába, lehetőleg ne kiságyba, hanem, ha tudsz egy 1×1 méteres járókát szerezni, abba. Egyébként a kisgyerekek sokkal többet mozognak álmukban, de attól még alszanak.
    Érdemes lenne felkeresnetek egy alvásambulanciát is, csodát ők sem tudnak tenni, de ha van valami egyéb oka az éberségnek a mozgásfejlődésen túl, akkor azt meg tudják állapítani.

  • Bajti

    2010. augusztus 31. kedd

    Kedves Ágnes! (2010.augusztus 11.)

    Az Apás lefektetést tudom ajánli, nálunk legalább is bevált.
    Két 7 hónapos Ikerfiaim születésük óta imádnak „éjszakázni”. Az első 4 hónap a hasfájás jegyében telt, ez ellen nagyon nem tudtunk mit tenni…túléltük.
    Azóta kb. 1 problémamentes hónap telt el, de lényegében az átaludt éjszakák száma elég csekély. ELég anyásak a Fiúk, és igen volt olyan időszak, amikor bármit csináltam lefekvéskor és előtte, mihelyst látta, hogy elmegyek, azonnal kezdődött a hiszti…majd jött Apa, hogy felváltson, és nála sokkal hamarabb lefeküdtek, elaludtak. Kb 1 hétig Apa volt az ügyeletes „ágybatevő”, és így hozzászoktak a lefekvési ceremóniához, viszont én addig ott sem oltam, mert, ha meglátott vagy csak meghallott, már nem volt hajlandó lefeküdni. Szóval nálunk ez a módszer bevált.
    Most már csak az éjszakai ébredések jelentenek problémát…mi is kúszunk mászunk, a hálózsák nem jelent nagy akadályt…

    Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Márton Mónika

    2010. augusztus 19. csütörtök

    Kedves Ági!Segítségedet szeretném kérni kislányom ügyében!Dia 3 éves mult az elözö hónapban!Mindig átalutta az éjszakát max inni kellt föl de vissza is aludt!1 hete mindig éjfél elött ugy felsír, ordit oln mintha rettegne beleremeg a sírásba szeme vörös és látom rajta a félelmet!Reszked! Eddig kivettem az ágybol mert még engem is megijesztett és 10 perc kelett mire megnyugodott vagy rendesen felébredt!Nemtuom mit kellene csinálnom sajnálom öt de nemtudja megmondani hogy miért sirt söt nem emlékszik rá!Kérem segítsen!Vigyem orvoshoz, vagy kinövi???
    köszönöm elöre is

    Válasz: Ez az alvászavar egyik formája. Mivel visszatérő jelenségről van szó, érdemes alváslaborba mennetek, ahol megnézik, mi lehet az oka, illetve szükség esetén a gyermekpszichológus is tud segíteni.

  • Ágnes

    2010. augusztus 11. szerda

    Kedves Ági!
    Segítséged szeretném kérni alvás ügyben! A kisfiam 7 hónapos és születése óta rosszul alszik! Éjszaka általában óránként felébred, előfordult, hogy fél óránként ébredt. Napközben 3-szor, fél-1 órát. Az a probláma, hogy csak ölben alszik el, és ez már elég fárasztó számomra! Már megpróbáltam a kiságyba rakni, hogy magától aludjon el , de csak forgolódik és mivel már megtanult kúszni, ezt gyakorlogatja alvás helyett. A legutóbbi próbálozás alkalmával annyira elkezdett sírni, hogy alig tudtam megvigasztalni, és bűntudatom is lett, hogy miattam sír! Már megpróbáltam az ágyunkba rakni, de az sem vált be. Már 2 fogacskája kibújt alul, most a felső ínye is beduzzadt. Elalvás előtt a Dentinox krémmel bekenem, az kicsit megnyugtatja. Próbáltam homeopátiás szereket, de az sem vált be! Az éjszakai kelésektől már nagyon kimerült vagyok! Tudnál valami megoldást tanácsolni? Válaszod előre is köszönöm!

    Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Ágnes

    2010. augusztus 06. péntek

    Kedves Klári, Eszti, és nagyágyban altatós Édesanyák!

    Nekünk is nagyon bejött a mi ágyunkban altatás, egészen addig, amíg mászni nem kezdett 6 és fél hónaposan, mert amint felébred, elindul. Így ha alszik nem mehetek ki a konyhába, fürdőszobába, egyszer hajszál híján lepottyant. Ti ezt hogyan oldjátok meg? Köszi!
    Ágnes

    Válasz:Körbe kell bástyázni az ágyat pl. székekkel, így nem tud leesni. A KIKÁban lehet kapni ágyra szerelhető legurulásgátlót is.

  • timi

    2010. augusztus 02. hétfő

    sziasztok!revilotol szeretnem kerdezni,hogy hol vette a borostyan lancot es mennyi.koszi.

  • eszti

    2010. július 06. kedd

    Sziasztok!
    Az én kislányom általában 2 szer ébred éjszaka. Ez kb 4 hónapos korában állt be, előtte volt hogy végig aludta az éjjeleket pár hétig, volt hogy egész éjjel sétáltam vele és a kettő között minden.
    Nemsokára 8 hónapos lesz a kis Tücsök, de kb 2-3 hete máshogy mennek a dolgok.
    Egyrészt eddig nagyon Apás volt – és bár most is majd kiugrik a kezemből, amikor meghallja Apa hangját este – de ha nyűgös, álmos, rosszkedvű, akkor Apa már nem elég. Csak nálam akar lenni. De ez így van most már napközben is. Szinte alig van egy-egy fél óra amíg elvan egyedül a járókában, ha beteszem rögtön sír, hogy vegyem ki. Próbáltam kitapasztalni, meddig hagyhatom sírni (hisztizni), de pár percnél tovább nem tudom. Ha sír, mindig odamegyek hozzá, először megpróbálom megnyugtatni, de már rögtön belekapaszkodik a vállamba és úgy szorít, mintha most látna utoljára. Ha felveszem, akkor megnyugszik, de akkor is szorít, a nyakamba bújik. Eddig sokat játszottunk a nagy ágyon. Most ez többnyire abból áll, hogy két perc játék, aztán vissza mászik hozzám, ölel, odahajtja a fejét.
    Amit én teszek: lehet hogy nem jól, de én most is mindenben az ösztöneimre hallgatok. Ahogy Vida Ági is írta, 3 fő oka lehet az alvászavaroknak ebben az időszakban és ez most mind a 3 aktuális nálunk.
    1. nálunk is folyamatban van a fogzás, már az alsó két kis metsző kint van, de felül is duzzad a kicsi ínye. Mivel ez nem okozott eddig sem különösebb problémát, így ezzel nem is foglalkozunk.
    2. az izmok fejlődése. Hát ebben mi nagyon előreszaladtunk, ugyanis 5,5 hónaposan már elkezdett mászni, 6,5 hónaposan ült fel először és egy pont a 7. hófordulóján már a járókába kapaszkodva állt és nevetett rám. Azóta már körbe-körbe járkál a járókában és még nincs 8 hónapos. Egyszóval, biztosan ez is szerepet játszik az éjjeli felébredésekben, én is észlelem hogy sokat forgolódik, mocorog.
    3. a szeparációs szorongás. Ugye én nem vagyok pszichológus, de ezt a sok-sok bújást, a „csak anya jó”, a szoros ölelések, csimpaszkodások… stb, csak erre tudok gondolni. Mostanában ez jelenti nálunk a nagyobb gondot, mert egész nap szinte semmit nem tudok csinálni, mert ha leteszem, rögtön sír utánam 🙁
    Én úgy oldottam meg a problémákat, mint Klári. Zozi még mindig velünk van egy szobában, születése óta, de mostanában már nem teszem vissza a kiságyba, hanem a hajnali szopizásnál marad mellettem. Igaz, így is sokat forgolódik, de én még így is többet alszom, mintha állandóan ki-be ugrálnék az ágyból. Másrészt pedig amióta ennyire ragaszkodó lett, folyton cicizni akar és én nem is „tiltom el tőle”. Egyrészt a meleg miatt nem árt a folyadék (és a sok inger miatt a tejcsi miatt sem kell aggódnom, még le is adok belőle), másrészt az anyatej egészséges, harmadrészt úgy gondolom, hogy ha elmúlik ez az időszak, amit szeparációs szorongásnak hívnak, akkor úgyis minden visszaáll a régi rendbe. Hiszen régen se volt olyan sok opció, nagyanyáink is ezen módszereket alkalmazták.
    Természetesen nem a középkorból jöttem, így én is azt gondolom, több lehetőség van, mindenkinek azt kell választania, ami számára és a kisbabája számára a legmegfelelőbb. Nekünk ez vált be. 🙂

    Kedves Ági!
    Nem csak azért írtam ezeket le, hogy megosszam más édesanyákkal a tapasztalataimat, hanem azért is, mert kíváncsi vagyok a véleményedre. Bár ez bevált nekünk, de szeretném tudni, hogy pl a sok szopizás később lehet e gond, vagy ahogy én képzelem, ez majd elmúlik ahogy növöget a kicsi? Illetve az együtt alvásról is jól gondlom e, ha majd különszobája lesz és jól kifárad az egész napos rohangálásban, akkor nem lesz gond egyedül sem?

    Köszönöm!

    Eszti

    Válasz: Ha téged nem zavar a sok szopizás, akkor valójában ez a legjobb a babának. Idővel minden gyerek kinövi a szopizást, az együttalvást és a többit, viszont a lelki béke és a bizalom, hogy „anyához bármikor fordulhatok, ha bajom van” egy életre megmarad.

  • Csilla

    2010. június 14. hétfő

    Kedves Agi!
    Kisfiam 7,5 honapos, ejszakakat atalussza, nappal is alszik 2-3 szor, ha itthon vagyunk vagy olyan helyen ahol le tudom rakni pocira nincs gond. Autoban, babakocsiban seta kozben nem alszik, nyugoskodik inkabb. A kerdesem az lenne, hogy tudnal e ajanlani altatasi praktikakat a strandon, vizparton, nyaralas kozben, sajnos vannak fenntartasaim , hogyan fogjuk megoldani a nyaralas alatti napkozbeni altatasokat…. Meg nem maszik, es ez a pocira fektetes az aduaszunk, hogyan lehet mar maszo, aktiv babat nappal altatni? Nappal a mi franciagyunkban alszik 2 honapos kora ota. Elore is koszonom valaszod!

    Válasz: Nyaralás közben annyi élmény éri a babát és annyit van szabad levegőn, hogy simán elalszik majd a babakocsiban. Strandon tudjátok árnyékban egy takaróra fektetve is altatni.

  • Zsófi86

    2010. június 08. kedd

    Sziasztok!

    Tegnap töltötte a kislányom a 8 hónapot. Igazából sose volt jó alvó, de mióta elkezdett mászni ( eléggé korán: 6 hónaposan), azóta egyáltalán nem hajlandó a kiságyába aludni. 6 hónapig éjjelente 2 szer kelt és a hajnali kelésnél a mi ágyunkba kellett már tennem, de utána már 6x- 7x is felkelt az éjszaka, ami egy kicsit kimerítő volt. Kb 1 hónapig játszottuk ezt, mire egy hónapja már a kiságy csak dísznek van a szobába, mert a lefekvésnél is rögtön hozzánk teszem be. Ez úgy látszik bevált, mert csak 2x kel fel cicizni, de azért eléggé fárasztó így aludni.
    Attól félek, hogy nem fogom tudni átszoktatni a saját ágyába. Illetve nem tudom, hogy helyes-e hogy nálunk alszik vagy inkább ragaszkodjak a szigorú kiságyban alváshoz és inkább keljünk többször 1 éjszaka?
    Persze mindenki azt mondja, hogy nagyon nagy probléma lesz ha most nem szoktatom le arról, hogy velünk alszik.
    Nem tudom mi lenne a jó neki. Meddig hagyhatom hogy nálunk aludjon és mikortól van itt az idő, hogy saját ágyába menjen?
    Illetve, hogy tudom majd átszoktatni ?

    Válasz: Szerintem, ha már nem kel fel éjszaka csak 1x és kintvan legalább 6 foga, akkor szépen átteheted majd az ágyába. Ha egy baba kellően fáradt estére és éppen nincs semmilyen baja (nem jön a foga, nem tanul éppen mászni, járni stb.), akkor gond nélkül elfogadja, hogy mostantól a kiságyban alszunk.

  • Niki

    2010. május 31. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam jövő héten lesz 8 hónapos, 75cm és picivel a 10 kg felett jár.

    Eddig egyszer sem aludta végig az éjszakát, mindig is nagyon mozgalmasak voltak az éjszakái. Születésétől fogva külön szobában alszik, – mindig háton teszem le- az első 4 hónapban bent aludtam nála, azóta csak akkor megyek be, ha felébred (általában 2-3 alkalommal a hajnali szoptatáson kívül).
    Születésétől fogva cicin alszik el vacsi után, rendszeresen éjjel 1-2 között azonban elkezd „munkálkodni” (mind a mai napig):
    – újszülött korában dobálta magát, hánykolódott, kalimpált a kezével
    – kb. 3 hónaposan elkezdte a matracot a kezével és a lábával püfölni, rugdosni
    – amióta pedig meg tud fordulni, azóta állandóan forgolódni akar, amikor hasra kerül és kinyomja magát, akkor persze felébred ….
    kb. 2 hónapos kora óta hálózsákban alszik, de ez sem tudja megakadályozni a forgolódásban.

    általában hajnal 3-4 között ébred fel enni, akkor megszoptatom és utána minden gond nélkül visszaalszik, majd nyugodtan alszik kb. reggel 6-ig.
    nagyon szuperek lennének az éjszakáink, ha csak a szoptatásra kellene bemennem hozzá, és tudnék végre akár 6 órát is egyben aludni 🙂

    Előre is köszönöm a válaszodat,
    Niki

    Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Kriszta

    2010. március 30. kedd

    Kedves Agi kisfiam 8 honapos lesz jovoheten meg nincs fogunk de fogzasi tuneteink mar kb 4 honapos korunk ota mult heten belazasodott egy kicsit es en „orvendtem” hogy na mostmar biztos kipattan a fog de semmi sehol, mindenki mondja hogy meg nem multa idejet a dolog de aggodni csak aggodom tudod hogy van ez anyukaknal, a kerdesem az hogy honnann tudnam meg hogy minden rendben va es ott van az a bizonyos fogcsira csak eppen nem bujt meg ki (rendszeresen leellenorzom a foginyet de nem eszlelek semmi kulonoset, lehet nem arra figyelek amire kene)ja es meg egy kerdes a picit mar hathonapos koratol ultetgettem a jarokaba egy nehany oercig nagyon elvezte azota mar rohangal a jarokaval es ha fogom a kezet parat lepunk is , nem tul korai volt a dolog neki? ja es nem tudunk negykezlab maszni bukik orra mikor terdre es a kicsi kezecskejere teszem hogyan segithetek?
    Koszonom szepen elore is a valaszt!

    Válasz: Aggodalomra semmi ok: legkésőbb 1 éves korig minden babának áttörik az első foga, ha addig sem, akkor kell orvoshoz fordulni. De, ez egy kicsit még korai. Az a gond, hogy ha járókába teszed, akkor nem is fog megtanulni soha mászni, mert nincs ami ösztönözze rá, a holdkomppal bárhova el tud jutni. Ráadásul így járni sem fog megtanulni. Szóval ne add neki a járókát, mert kifejezetten káros, hanem próbálkozzon maga a kúszással-mászással.

  • Orsi

    2010. március 07. vasárnap

    Kedves Klari!
    Szerintem 100 anyukabol te vagy az egyetlen aki igy gondolja ezt az elalvas dolgot. De ha neked igy jo Isten es az ero legyen veled!

  • Mónika

    2010. március 06. szombat

    Köszönöm a választ, próbálkozok!

  • Mónika

    2010. március 01. hétfő

    Kedves Ági!
    Segítséget szeretnék kérni alvászat ügyben. Fiam 8 hónapos múlt. Negyedik fogacskája most bújt ki. Számomra érthetetlen módon az éjszakákat végigalussza a saját ágyában, nappal viszont szinte lehetetlen elaltatni. Ha sikerül is max. fél órácskát alszik, utána pedig látszik rajta, hogy kialvatlan, nyűgös, semmi sem jó Neki! Ilyenkor rengeteget sír, szinte visít, általában éppen akkor, mikor nővérkéje alszik/aludna. Van, hogy az sem segít, ha ott vagyok Vele, ringatom. Próbálkoztunk már a Chamomilla V. homeos bogyóval, de nekem úgy tűnt, nem segít. De az is lehet, hogy én nem voltam elég kitartó!? Csak pár alkalommal adtam belőle. Védőnőnk azt tanácsolta, ne aggódjak, ha éjszaka alszik azzal kompenzálja a nappali nem alvászatot. Csak ez így elég fárasztó, és mikor csináljam a házimunkát, dolgomat, ha nem a gyerekek alvásidejében?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Klárinak üzenem:
    Miért ítéled meg az anyukákat, akik nem az együttalvást választják fogzáskönnyítésként? Felháborított, amiket írtál! Még hogy kényelmesebb külön szobában?
    És ha magam mellé szoktatom a kicsit, ezért a nagyobbik is úgy dönt, hogy velünk akar aludni? Esetleg, ahol több kicsi gyermek van egyszerre?
    Örülj neki, hogy kiegyensúlyozott, boldog család vagytok, de ne ítélj meg másokat!

    Válasz: Én sosem házimunkáztam a gyerek alvásidejében, mindig csak amikor ébren voltak, tehát megoldható a dolog 🙂 Vond be őt is, élvezni fogja 🙂
    Önmagában nem gond, ha csak fél órákat alszik, de ha nyűgösen ébred, akkor nem volt elég neki. Ebben a korban kétszer szoktak aludni és előtte 3-4 órát ébren vannak. Próbáld meg, hogy akkor fekteted le, amikor már nagyon-nagyon álmos és már legalább 3 órája ébren van, hátha így tovább alszik. A homeós szereket legalább 4-5 napig érdemes adni, mire kifejtik a hatásukat.

  • FoNo

    2010. február 15. hétfő

    Kedves Ági, Magnesium phosphoricumból is 3X3at kell adni?
    köszönöm!

    Válasz: Igen.

  • Ilcsi

    2009. október 20. kedd

    Szia Ági!
    Alvásügyben kérném a tanácsod!
    Két (pici) gyerekünk van. A nagyobbik fiú 2 éves múlt, a kisebbik lány 9 hónapos. Mindkettő félelmetesen rossz alvó az első perctől fogva. A két gyerek átlag tízszer kel egy éjjel. A fiam 10 hónapos koráig szopizott, akkor magától hagyta el. Már terhes voltam, szerintem nem volt elég neki a tej. Soha nem aludta át az éjszakát (a mai napig sem). Kb 8 hós kora körül óránkét kel cicizni. Akkor úgy gondoltam, hogy itt az ideje erről leszoktani, és a párom kelt fel hozzá 2-3 napig. Be is vált, kevesebbszer kelt fel, de akkor pedig a sétálgatást igényelte. (egy szobában aludtunk) Egy éves korában megkapta a heverőjét, ettől vártuk a megoldást. Szép lassan megszokta, hogy ebben kell elaludni, de éjjelente még mindig 5-6 szor ébredt. A séta helyett, elég neki az ivás már. Még a pici születése előtt elmentünk homeopata gyerekorvoshoz, de nem használtak a szerek (calcium phosphoricum, medorrhinum, pulsatilla). A kicsi születésével csak romlott a helyzet (nyilván). Most ott tartunk, hogy este elalszik az ágyában (mese és odabújás után). Az éjszaka folyamán átjön a mi ágyunkba és reggel ott ébred. Kb 2-3 szor még mindig felkel, és inni kér.
    Eközben megszületett a pici. Ő az első pillanattól nagyon igényelte a közelségemet. Az első hetekben rajtam aludt, mert ha 10 centire eltávolodtam tőle, iszonyú sírásba kezdett. Most is ott alszik a mi ágyunkban. Szopizik, és legalább 6-7 szer kel éjszakánként, és nem tudom visszaaltatni csak cicivel. Mivel négyen alszunk az ágyban (vettünk egy óriás szivacsmatracot), így még nagyobb az esély, hogy felkeltsük egymást. A kisebbik épp a szeparációs szorongás csúcsán van.
    Maga a tény, hogy együtt alszunk sem engem, sem a férjemet nem zavarja. Az viszont annál inkább, hogy 20-25 perceket alszom és utána valamelyikük ébreszt. Nem tudom mi lenne a jó megoldás. Tudnál valamit javasolni? Köszi előre is.

    Válasz: Szerintem a legkézenfekvőbb, hogy a kicsit szoktatod ki a közös ágyból, őt még egyszerűbben lehet. Most feltehetőleg fogzik, ez az alvászavaros időszak csúcsa 8-10 hónapos kor között. Ha még nincs kint legalább 8 foga, akkor mindenképpen gondolni kell a fogzásra, a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatod az alkati homeopátiás szerek leírását, válaszd ki a tünetei alapján leginkább neki valót. Ez önmagában segíthet a helyzeten. Ha pedig szeretnétek kiköltöztetni a családi ágyból, költözzön saját ágyba, vagy úgy, hogy Apa fekteti (ez általában segíteni szokott), és csak egy hajnali szopit tartotok meg, vagy úgy, hogy bemész megnyugtatod, ha sír, de nem veszed ki.

  • Revilo

    2009. október 19. hétfő

    Az én kisfiam majdnem 6 hónapos volt,és még egy éjszakát nem aludt végig.
    Nagyon nyálzik,de foga még nembujt ki,ezért vettem neki borostyánláncot.
    2-3 nap múlva már átaludta az éjszakát!!És az étvágya is mintha jobb lett volna,előtte nehezen fogadott el minden újat.
    Hát,a fogára jó-e vagy sem azt nem tudom,de legalább alszunk….

  • Ildi

    2009. augusztus 31. hétfő

    Szia!!
    Egy nagy segítségre lenne szükségem!! A kisfiam, már 10 hónapos, de az utóbbi időben éjszaka nagyon rosszul alszik! Akár 5.ször, 7-szer is átkell jönnm hozzá. Általában sírva, sőt van úgy, hogy visítva kel!! Olyankor elég, ha a cumit a szájába adom!! Ez nagyon fárasztó számomra, mert egyáltalán nem tudom kipihenni magam!! Általában 0:30-tól van a „busójárársom”! A védőnő azt mondta, hogy a cumiról kellene leszoktatnom, de hogyan??? Vagy mi lehet a baja? Ha tudsz valami megoldást, kérlek segíts!!! Mi történt egy nagyon jól alvó gyerekkel!!!
    Köszi szépen!!

    Válasz: Nem a cumi a gond. A cumi azért kell neki, mert az nyugtatja meg, de nem azért kel fel, hogy cumit kapjon, ez hibás megközelítés. Azért kel fel, mert valami baja van, pl. jön a foga, szeparációs szorongása van, szomjas, fél a sötétben, a mozgásfejlődés miatt szorong stb. és ez ébreszti fel.

    Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Éva

    2009. április 07. kedd

    Nálunk a rácsvédő a titok. Befektetem Balázst a babaágyba, oldalt fordul, megöleli a rácsvédőt és már alszik is.
    Csak azt nem tudom, mi lesz akkor, ha a kiságyból átkerül majd gyerekheverőre, hogy akkor ezt hogyan oldom meg, ki tudom-e majd váltani valamilyen plüssfigurával.
    Egyébként az első perctől fogva jó alvó, eleinte éjjel egyszer kelt fel enni, aztán lassan ezt is „kinőtte”. Mostanában – ahogy fogzik – előfordul az éjszakai nyöszörgés, van, hogy fel is kelünk, de mindig könnyen visszaalszik.

  • azsuzsa22

    2009. március 11. szerda

    Nagyon tetszett a cikk, hasonlóan gondolkodunk! 🙂 A borostyánláncot én is feltettem a pici nyakába már kb. 3 hónapos korában, de minden tanácsadáskor a védőnő elmondta, hogy ő nem javasolja. Addig-addig mondta, hogy most nem hordjuk. Egyébként a lánc hasfájásra is jó! Mi ezért kezdtük. Ja! Kisfiam egy pici ronggyal alszik. Egy pelenkát „apróztunk” fel, mindenhol (kiságy, babakocsi) ezzel alszik + az alvósmacikával. 🙂
    Mindenkinek kívánom, hogy megtalálja a megoldást!

  • Csizmadiáné Erika

    2009. február 22. vasárnap

    Sziasztok!
    Kicsi Attilám már 9 hós,és már 4 hós korától átalussza az éjszakát.A trükköm:odaadtam neki kiskori kedvenc plüssállatomat,amihez hozzábújik és már alszik is fürdés és vacsi után!Nekem bevállt ,próbáljátok ki ti is.
    Nekünk is jön a fogunk én Panadol Baby szirupot használok.Igaz,hogy sokáig nem lehet folyamatosan adni, de szerencsére nincs is rá szükségünk!:)

  • Klári

    2009. január 30. péntek

    Érdekes, hogy együttalvásról, mint fogzáskönnyítőről alig olvasni bárhol. Pedig nálunk ez működik! Szerintem az anyukák ettől meg vannak rémülve és kényelmesebbek annál, minthogy kipróbálják. Különszoba, cumi, vízitatás, de ha esetleg szopi szóbajöhet éjszaka, akkor is szigorúan visszapakolják a gyereket a kiságyba. Ha nem hagyja magát, jöhet a Ferber módszer vagy a Suttogó. A természetes „gyógymódokat” hívják segítségül, mint a borostyánlánc arra hivatkozva, hogy az „okos” svájciak is ezt használják, akkor biztos jó lehet. Hát fura egy világban élünk, Anyukák. Pedig olyan egyszerű mint a pofon. Csakhogy senki sem szeretné, ha a három-ötéves gyerek még ott aludna, vagy ha tönkremenne a házassága emiatt, meg fárasztó is…stb Én mindezek ellenére cáfolom ezeket a felsorolt hátrányokat: kitűnő a kapcsolatunk a férjemmel, nem kell nélkülözni a szexet sem, fáradt sem vagyok, (gondolom azért, mert a szoptatás során termelődő hormon segít az elalvásban, a gyerek pedig annyit cicizik éjszaka, amennyire éppen szüksége van (van úgy, hogy csak egyetlen egyszer egy éjszaka, de ha beteg, vagy fogzik esetenként többször is, amire persze nem mindig emlékszem, mivel közben édesdeden alszom). 16 hónapos múlt a gyerkőcöm, aki lelkes cicirajongó és a nappali alvása is a mi ágyunkban történik, ennek köszönhetően akár 3 órát is alszik egyhuzamban. Boldog, kiegyensúlyozott család vagyunk, ahol elégedett Apuka, Baba és Anyuka is:-))))) Bárcsak mindenki képes lenne szoptatni és senki sem félne az együttalvástól. Elképzelhető, hogy tönkremenne sok borostyánlánc árús, meg a Dentinox gyártója is. Van sokgyerekes család ismerősöm, nem is egy, ahol a szopi és az együttalvás mindhárom,ill. mind a négy gyerkőcnél működött. Akkor az a kérdés:hol itt a hiba?

    Válasz: A módszer szerintem is jó, működik és javaslom, akinek csak tudom. De. Az elmúlt másfél évben 1000-nél több anyukával konzultáltam ezügyben, és kb. a családok felében nem tudnak együttaludni a babák a szülőkkel, mert rosszabbul alszanak, gyakrabban ébrednek, ha együtt vannak, mintha külön. Mindenkinek szíve joga eldönteni, melyik módszert szeretné alkalmazni, hiszen nem egy anyukával találkoztam már, aki képtelen volt a baba mellett aludni (pl. a dereka nem bírta az állandó oldalfekvést)

  • gréti

    2008. augusztus 28. csütörtök

    Sziasztok!
    9 és fél hós babám eddig szuperül aludt éjszaka,de most fogzik,és szinte óránként felsír éjjel!Hulla vagyok!Olvastam a homeopátiás szerekről,3 félét is találtam(chamomilla vulgaris golyócskák,viburcol kúp,és magnesium phosphoricum D6).Nem tudom,melyiket válasszam,tudja valaki melyik a legjobb?Valakinek tapasztalat?
    Előre is köszönöm!

    Válasz: A homeopátiás szereket alkat szerint érdemes adni, neki valószínűleg másra van szüksége. A http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt megtalálod az összes alkati szer leírását. A nagyobb fiam Chamomilla típus volt, de a kicsinél a Mercurius Solubilis 9CH vált be.

  • Erika13

    2008. augusztus 18. hétfő

    Sziasztok

    Ági
    köszi szépen a választ!

    Erika

  • Vida Agi

    2008. augusztus 17. vasárnap

    Erika, evés után add be, vízben feloldva. Homeopátiás szereket nem lehet túladagolni.

  • Erika13

    2008. augusztus 17. vasárnap

    Jó napot – estét kívánok!

    Megszeretném kérdezni, hogy a kisfiam még 9hós (alvás gondjaink vannak) (lassan 10hós) hogy kell neki adagolni a Calcium phosporicum D6-ot (szerintem elég nagy tabletta) ebből tényleg 3×3-at kell neki adni? nem sok az???? illetve tényleg evés előtt vagy után 0,5-1 órával?

    A választ előre is nagyon nagyon köszönöm!

    N.B.Erika

  • admin

    2008. február 26. kedd

    Petra, jogos :oD ha használod, nem fog fájni a fogzás annyira a gyereknek, egyébként betegségmegelőző hatása is van.

  • Morvay Petra

    2008. február 26. kedd

    És éljenek a kreativ megoldások!

  • Morvay Petra

    2008. február 26. kedd

    Vigyázat! Ez egy épitő jellegű hozzászólásnak tűnő tárgy.
    Ha a borostyánlánc fogzás ellen is jó, akkor, ha használom, nem nő foga a gyereknek? Pontosabb fogalmazással még jobb lenne az az oldal!

  • admin

    2008. február 20. szerda

    3×3 szemet egy műanyag kiskanál vízben feloldva, fémmel ne érintkezzen a golyócska.

  • Nagyné Orsi

    2008. február 20. szerda

    Sziasztok!

    A Calcium Phosporicum D6-ot hogyan és mennyit kell adni egy 11 hós babának?

    köszi