Author Archives: Vida Ágnes
Túlhordás
Az ember a terhesség kezdetén céldátumnak kitűz egy időpontot és mindvégig várja, hogy majd azon a napon, vagy legalábbis annak a környékén beindul a szülés. Aztán elérkezik a várva várt nap és a baba még sehol sincs. Ilyenkor következnek a különféle túlhordás elleni trükkök, de azért lehet legális megoldásokkal is próbálkozni, például homeopátiával.
A méhen kívüli terhesség jelei
Méhen kívüli terhesség: a legtöbb leendő kismama emiatt aggódik az első hetekben. Minden kis fájdalomra, hasszúrkálásra és váladékozásra az hiszik, a méhen kívüli terhesség okozza, pedig ez a jelenség meglehetősen ritka. A méhen kívüli terhesség azért veszélyes, mert ugyanolyan terhességi tünetek jelentkeznek, mint a normál terhesség esetén, csak éppen sokkal erősebb formában!
Babaitalok
Sokféle babaitalt lehet kapni, ezért a kezdő anyuka hajlamos azt hinni, a babának babateát, babavizet és baba gyümölcslevet kell adni. Pedig a babának nincs szüksége ilyen italokra, vannak sokkal olcsóbb és egészségesebb megoldások is.
Ultrahang hétről-hétre: 32. hét
A baba már 1,7 kilogramm és 40 centi. Ezen a héten mozog a legtöbbet és már a Braxton-Hicks összehúzódások is megjelennek, ezért egyre többször hiszed azt, mindjárt megindul a szülés, pedig még közel 2 hónap van a végéig.
Kérdezz itt!
Ebben a bejegyzésben tudsz kérdezni Vida Ágitól 2025. február 14-én 13-14 óráig. Ha még soha nem szóltál hozzá itt a blogon, a hozzászólásod elsőként moderációs sorba kerül és csak akkor jelenik meg, amikor Ági válaszolt rá. Az érkező kérdésekre legkésőbb 2 napon belül kapsz választ.
4É módszer
A Suttogó titkai című könyv leír egy remek módszert, amivel már az első napoktól kezdve ki lehet alakítani egy olyan rugalmas napirendet, ami a mamának és a babának egyaránt jó. Az anyukának innentől kezdve nem nőnek a fejére a tennivalók és a baba is könnyebben kiigazodik a mindennapok rendjében, még sincsenek pontos etetési időpontok, szigorú…
Szabálytalan fogzás
A „Nagykönyvben” meg van írva, milyen sorrendben kellene kibújnia a baba fogacskáinak, sok csecsemő mégis más sorrendet választ. Szabályos fogzásra nincs recept, és a legtöbb esetben nem is kell aggódni miatta. Most leírjuk, mely esetekben érdemes mégis orvoshoz fordulni.
Iszik a baba, de miből?
Miből kapjon inni a csecsemő? Cumisüvegből? Itatópohárból? Mikor kapjon először poharat? A hozzátáplálás kezdetén számos kérdés felmerül ebben a témában, ezeket próbáljuk most megválaszolni.
Vizesedés
A zoknijaid hirtelen összementek a mosásban? És a gyűrűid is? :o) Akkor bizony téged is utolért a terhesség egyik kellemetlen tünete: az ödéma (vizesedés).
Oltási szövődmények ellen: homeopátia
A legtöbb anyuka tudomásul veszi, hogy a védőoltásokra márpedig szükség van, sőt a kötelezőkön felül most már egyre többen adatják be a szabadon választható oltásokat is. Annak ellenére, hogy tudjuk utána belázasodhat a baba vagy egyéb mellékhatások (nyűgösség, kiütések, evési zavarok stb.) léphetnek fel nála. Ezeket azonban elkerülhetjük homeopátiás szerek segítségével.
Nem fontos a hízás
Az ideális hízás a terhesség alatt 10-12 kg: ezt minden kismama kívülről fújja. Ha viszont valaki csak keveset vagy egyáltalán nem hízik, akkor a környezete rögtön azzal kezdi ijesztgetni, hogy ettől valami nagy baja lesz a babának. Kutatók most bebizonyították, hogy egyáltalán nem gond, ha valaki nem hízik vagy éppen fogy a terhesség alatt.
Fájdalomcsillapítók és terhesség
Akár 80%-kal is megnövelheti a vetélés kockázatát, ha vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókat szedünk a terhesség alatt – írja egy brit orvosi tanulmány. És ez most kivételesen nem csak találgatás, hanem hús-vér várandós anyákat figyeltek meg!
Ultrahang hétről-hétre: 17. hét
A 17. héten a baba már kb. 15 dekás súllyal rendelkezik és fokozatosan kezd hízogatni odabent. Először az ún. barna zsírréteg alakul ki, ami a kicsi majdani, születéskori testsúlyának 2-6 százalékát teszi ki.
Hozzátáplálás másként
Egy négygyermekes, tapasztalt anyuka mesélte a napokban, hogy az első gyermeknél még ő is próbálta betartani a különféle hozzátáplálási tanácsokat, szabályokat, aztán a másodiknál már lazult a rendszer, hiszen nem tudott neki mindig akkor és ott és úgy enni adni, ahogy a szakirodalomban írták, a harmadik gyerkőcnél pedig eljutott ahhoz a természetes megoldáshoz, ahogyan nagyszüleink…

Kötődésre nevelés, avagy alvás, altatás, nevelgetés másképpen
A kötődésre nevelés lényege, hogy hagyjuk gyermekünket a saját tempójában fejlődni, nem erőltetünk semmit, amire még éretlen, nem választjuk el, ha még nem jött el az ideje, megadjuk neki az elalváshoz és az egyéb számára fájdalmas, kellemetlen helyzetekhez azt a plusz szülői segédletet, amire szüksége van. A végeredmény: boldog gyerek és nyugodt, kipihent anyuka.
Hasfájás
Ha egy kisbaba az első 3 hónapban sokat sír, azt általában a hasfájásra szokták fogni. De vajon mikor beszélhetünk hasfájásról és mikor nem? Mit tehetünk a szinte vigasztalhatatlannak tűnő sírás ellen?
Nyitott méhszáj
A terhesség első két harmadában az egyik legnagyobb ijedelmet okozó dolog az szokott lenni, amikor a méhszáj elkezd kinyílni, és emiatt ágynyugalomra ítélik a mamát. A harmadik harmadban pedig mindenki izgatottan várja, mikor nyílik már ki. De miért nyílik ki? És mit jelentenek a leletre írt értékek?
Fogzás: kétféle nyűgös típus
A napokban alkalmam nyílt kifaggatni egy homeopátiás gyermekorvost a fogzással kapcsolatosan, aki elmondta, hogy a kétféle típusú baba létezik és ennek megfelelően kétféle szert lehet alkalmazni.
Besárgulás
A kismamákat szülés után a kórházban általában azzal szokták ijesztegetni, hogy ha hazamennek hamarabb, akkor „jaj, mi lesz!”, mert be fog sárgulni a baba és vissza kell majd jönni a kórházba. De vajon mi az a besárgulás és mit tehetünk ellene?
1 éves baba étrendje
Az egy éves babák többsége ideális esetben még naponta 1-2 alkalommal szopizik vagy tápszert kap. Ezen a téren azonban hatalmas eltérések lehetnek.