Nem tud játszani?

A szülőknek többnyire él egy kép a fejében arról, hogyan kéne játszania a gyermeküknek, ezért meglepődnek, ha nem azt és nem úgy csinálja, mint amit ők gondolnának. Például, amikor nem rendeltetésszerűen használ játékokat, bármi mással játszik csak a játékaival nem, egyik játékból a másikba kap, semmi sem köti le hosszabb időre… Ezek a megfigyelések általában elindítják a paragépezetet: „Vajon mit csinálok rosszul? Normális, hogy ezt csinálja?”

Nézzük, melyik jelenségnek mi az oka?

1. Semmi sem köti le igazán

A csecsemőt, majd aztán a totyogót a világon minden érdekli. Nem elsősorban a játékaival szeretne játszani, hanem mindennel. A játék számára nem szórakozás, hanem tanulás, ismerkedés a világgal, minél ügyesebben mozog és változtat helyet, annál nagyobb hévvel veti bele magát az újabb és újabb kalandokba.

Az, hogy tud-e, szeret-e hosszabb ideig tanulmányozni egy tárgyat, egy játékot, 3 dologtól függ:

1. Veleszületett temperamentum: vannak eleve nyugodtabb, hosszabban nézelődő babák, akik már egészen kis korukban is hosszasan nézegetik a kezüket, vagy egy-egy játékot, és ingerkereső, állandóan valami újra éhes természetű csecsemők, akik számára a világ a felfedezésre váró kalandok kiapadhatatlan forrása.

2. Fejlődési szakasz: vannak olyan fejlődési periódusok, amikor a kicsi nagymozgásai fejlődnek, amikor a kúszás-mászás-járás a legfontosabb a számára, és olyanok, amikor a manipulatív készségei fejlődnek inkább, ilyenkor többet és hosszabban játszik az őt körülvevő tárgyakkal is.

3. Tanulás: ha a gyermekünk azt látja, hogy néha mi is hosszasan leülünk vele és közösen játszunk együtt, teljes figyelmünkkel a játékra figyelve (nem csak úgy, fél szemel a tévé előtt ülve és közben egy csörgőt rázva a baba előtt, hogy ki legyen pipálva a napi együttjátszás), ő maga is megtanulja ugyanezt. Ha azt látja, a szülei is elmélyülnek a tevékenységeikben, és az apró részleteket is észreveszik, megmutatják a dolgokban, akkor a gyermek is hajlik majd rá, hogy ne csak futtában szemlélje a világot, hanem örömét tudja lelni a részletek megismerésében is. Ha a szüleitől konstruktív tevékenységeket lát pl. az otthoni tevékenységekben, akkor ő maga is „építő” játékot folytat majd, nem csak rohangálni, hanem egyre inkább „alkotni” is fog.

2. „Ott ül a sok között, de csak unatkozik”

Azért teszi ezt, mert sok játék között van. Jó dolog, hogy a mai gyerekeket sok játék és sok érdekes tárgy veszi körül, de ne higgyük azt, hogy „minél több van körülötte, annál hosszabban játszik majd”. Amíg még kicsi, tegyél köré 2-3 játékot, és ha már mindegyikkel játszott, akkor kapjon újabbat. 2-4 hónapos korban, amikor még csak ismerkedik a kezével a kicsi, gyakran 1-2 féle „kedvenc” játék is le tudja kötni a figyelmét, ezek általában a fölé lógatható játékok, amiket hanyattfekve jól láthat, értük tud nyúlni. Később, hasonfekve, a kúszással-gurulással ismerkedve is elég 2-3 érdekes játékot odaadni neki, és cserélgetni őket.
Ahogy egyre ügyesedik a baba és elkezdi felfedezni a lakás rejtelmeit, érdemes egyre inkább belevonni a játékok körébe a hétköznapi használati tárgyakat is. A sokféle funkció, anyag, forma az, amiből nagyon sokat tanul a baba, hagyjuk, hadd kísérletezzen velük.

3. Nem rendesen játszik vele

„Jaj, nem úgy kell használni, gyere megmutatom, mire való” – a gyerekek szeretik maguk felfedezni, mire jó a játék, hol kell húzni, nyomni, hogyan illeszkedik egymásba a két darab. Először mindig hagyd, hogy maga fedezze fel a játékokat, ő próbálja meg használni, ne akard neki megmutatni, mi mire való, csak akkor avatkozz be, ha nagyon erőlködik és dühös a baba, amiért nem sikerül.

4. Csak velem játszik, magában nem

Naná! Mert a legjobb játék anya maga 🙂 Az első néhány hónapban a baba úgy gondolja, ő és anya egy, ilyenkor a babák többsége vígan eljátszik magában is, abban a tudatban, hogy anya úgyis ott van vele. Ám abban a pillanatban, hogy megneszeli, anya néha elmegy, azonnal őrizni kezdi. Ilyenkor átmenetileg anyásabb, mindent együtt akar csinálni, aztán egyre önállóbb lesz.

Fontos tudni, hogy bár a gyermeknek szüksége van önálló játékra, hogy a saját képességeit fel tudja fedezni, meg tudja élni egyedül is, ugyanakkor a szociális készségeinek is fejlődnie kell, és ehhez társaságra van szüksége.

Az elmúlt évszázadokban a játéknak sokkal kisebb jelentősége volt egy csecsemő életében, viszont sokkal több szociális tapasztalatot szerzett, azaz kevés játéka volt, de sok ember vette körül. Manapság a nap nagy részét anyával kettesben tölti, rengeteg tárggyal körülvéve – miközben arra szeretnénk tanítani, hogy nem a tárgyak a fontosak, hanem az emberek – ugye mekkora ellentmondás? Hogyan várhatjuk el a 2 évestől, hogy ne lökje fel a másikat egy homokozólapátért, amikor az életében fontosabbak a tárgyak, mint az emberek?

Tehát igenis fontos a közös játék, ami nem csak a játékokkal való játékot jelenti, hanem a közös házimunkát, ház körüli munkát is jelenti. Ha a kicsi nem csak műanyaghalmokat tologat naphosszat, hanem aktív részese a család mindennapjainak, kevesebbet fog unatkozva nyűgösködni.