Miért lesz egyszer csak mindenre az a válasz, hogy nem, még arra is, amit egyébként szeret? Mi történik a kisgyerekben 1 és 3 éves kor között, amikor egyre erősebben ragaszkodik a saját akaratához, és hogyan lehet úgy határokat tartani, hogy közben ne legyen állandó harc köztetek?
Az 1 és 3 éves kor közötti időszakban az egyik leglátványosabb változás az autonómia fejlődése. A gyerek már nem egyszerűen részt vesz abban, amit a szülő kitalál számára, hanem egyre erősebben éli meg azt, hogy ő külön személy, saját akarattal, saját elképzelésekkel és saját döntésekkel.
Ez sokszor nagyon fárasztó a hétköznapokban. Nem akar öltözni, nem akar fürdeni, nem akar elindulni, nem akar hazajönni, nem akar enni, majd öt perc múlva azt sem akarja, amit az előbb még követelt. Kívülről ez következetlenségnek vagy makacsságnak tűnhet, belülről azonban egy nagyon fontos fejlődési folyamat zajlik.
Miért mond nemet akkor is, amikor valójában igent szeretne?
Kisgyermekkorban a nem szó különleges jelentőségű. Ez az egyik első olyan eszköz, amellyel a gyerek meg tudja élni, hogy hatással van a világra.
Amikor egy másfél éves gyerek megtanulja kimondani, hogy nem, nemcsak egy szót tanul meg, hanem egy új pszichológiai lehetőséget is. Megtapasztalja, hogy ő külön ember, és nem minden történik vele automatikusan, ezért néha akkor is nemet mond, amikor valójában szeretné azt, amit kínálsz.
Pl. megkérdezed, kér e banánt, azt mondja, hogy nem, majd amikor elteszed, sírni kezd. Nem feltétlenül azért, mert játszik veled vagy manipulál, hanem azért, mert a döntéshozatal még nehéz számára. Egyszerre szeretné a banánt és szeretné azt is megtapasztalni, hogy ő dönthet.
A kisgyermeki gondolkodásban ezek az igények még könnyen összeütköznek.
Ilyenkor gyakran jobb, ha nem mindenből csinálsz igen vagy nem kérdést. A kérsz fürdeni helyett mondd inkább azt, hogy most fürdés következik, a kacsát vagy a hajót szeretnéd bevinni a kádba? A határ adott, de marad benne egy kis terület, ahol ő dönthet.
Mit jelent pontosan az autonómia fejlődése?
Az autonómia azt jelenti, hogy a gyerek fokozatosan megtapasztalja magát különálló személyként, aki képes cselekedni, választani, kezdeményezni és bizonyos dolgokat befolyásolni.
Ez nem ugyanaz, mint az, hogy mindent ő dönt el.
Az autonóm fejlődés első jelei már csecsemőkorban megjelennek, amikor a baba maga nyúl egy tárgyért vagy elfordítja a fejét attól, amit nem akar. Az első és harmadik életév között azonban mindez ugrásszerűen felerősödik.
A gyerek járni kezd, így oda mehet, ahová szeretne. Fejlődik a beszéde, ezért egyre jobban ki tudja fejezni a kívánságait. Fejlődik az emlékezete, ezért saját tervei vannak. Elkezd kialakulni az én tudata is.
Erik Erikson ezt az életkori időszakot az autonómia, illetve a szégyen és kétely konfliktusával írta le. Elmélete szerint ebben a szakaszban a gyerek fontos fejlődési feladata annak megtapasztalása, hogy képes bizonyos dolgokat önállóan megtenni, és van valamennyi kontrollja a saját viselkedése felett.
Ezért hallod olyan sokszor azt is, hogy „én akarom”, „én csinálom”.
A gyerek nem ellened küzd: önmagát próbálja megtalálni.
Miért lesz ettől mégis ennyi konfliktus?
Azért, mert az autonómia gyorsabban fejlődik, mint az önszabályozás.
A kétéves már nagyon pontosan tudhatja, hogy mit szeretne, miközben még egyáltalán nem tudja jól kezelni azt, ha ez nem lehetséges.
Ő akarja bekötni magát az autóban, de még nem tudja. Ő szeretné kivágni késsel a palacsintát, de ez veszélyes. Még maradni szeretne a játszótéren, miközben nektek haza kell mennetek.
A saját akarat erős, a kompromisszumkészség viszont még csak fejlődik.
Ehhez társul az is, hogy a kisgyerek időérzéke, perspektívaváltása és impulzuskontrollja még éretlen. Amikor azt mondod, hogy most nem lehet, mert tíz perc múlva indulunk, ő még nem feltétlenül tudja ugyanúgy átlátni a helyzetet, mint te.
Ezért nem egyszerűen rossz döntést hoz. Gyakran még nincs meg minden képessége ahhoz, hogy könnyedén elfogadja a te döntésedet.
Miért nem segít, ha minden helyzetben megpróbáljuk legyőzni az ellenkezését?
Mert ilyenkor könnyen hatalmi harccá változik valami, ami eredetileg csak az autonómia gyakorlása volt.
Ha a gyerek azt mondja, nem veszem fel a cipőt, te pedig azt érzed, hogy ezt most azonnal meg kell nyerned, hamarosan már nem a cipőről szól a helyzet. Mindketten azt próbáljátok bizonyítani, ki irányít.
Minél nagyobb erővel próbálod áttörni az ellenállását, annál erősebben érezheti, hogy meg kell védenie a saját akaratát.
Ez persze nem azt jelenti, hogy engedj mindenben. Inkább azt, hogy különítsd el egymástól azt, amiben valóban neked kell döntened, és azt, amiben nyugodtan adhatsz neki választási lehetőséget.
Ha mínusz öt fok van, kabátot kell venni. Ebben nincs választás.
Abban viszont dönthet, hogy a piros vagy a kék sapkát veszi fel, ő húzza fel a cipzárt vagy segítesz neki, először a cipő vagy először a kabát következik.
Minél több valódi, életkorának megfelelő autonómiát kap, annál kevésbé kell minden apró helyzetben kiharcolnia magának.
Hogyan húzz határt úgy, hogy közben ne törd le az önállóságát?
A jó határ egyszerre egyértelmű és együttérző.
Tegyük fel, hogy a kétéves gyerek nem akar hazamenni a játszótérről.
Az egyik szélsőség az, hogy addig könyörögsz, amíg hajlandó elindulni. A másik az, hogy mérgesen felkapod, és azt mondod, most már elegem van ebből.
A középső út úgy nézhet ki, hogy elismered az érzését, de megtartod a döntést.
„Látom, nagyon szeretnél még maradni. Most haza kell mennünk.”
Ezután adhatsz választási lehetőséget:
„Te jössz le a lépcsőn, vagy segítsek?”
Ha egyikre sem hajlandó, akkor nyugodtan segíthetsz neki fizikailag is: „Most segítek elindulni.”
A határ ettől még határ marad, de nem kell hozzá megszégyenítés vagy fenyegetés.
Miért fontos, hogy ne kérdésként mondd azt, amiben nincs választása?
Mert a kérdés választási lehetőséget sugall.
Ha azt kérdezed, megyünk fürdeni, a gyerek teljesen logikusan válaszolhatja azt, hogy nem.
Ha valójában nem opció az, hogy kimaradjon a fürdés, jobb így fogalmazni: most fürdés következik, szeretnéd te vinni a törölközőt vagy én vigyem?
Ugyanez igaz az indulásra, fogmosásra, autósülésre, pelenkázásra és számos más mindennapi helyzetre. Ez sok felesleges konfliktust megelőz.
Vajon mennyi választási lehetőség jó egy kisgyereknek?
Kevesebb, mint gondolnád.
Egy egy vagy kétéves gyerek könnyen túlterhelődik, ha túl sok lehetőséget kap.
„Mit szeretnél reggelizni helyett egyszerűbb lehet azt kérdezni, hogy zabkását vagy joghurtot kérsz?”
Nem azért szűkíted a választást, mert nem tiszteled az autonómiáját, hanem azért, mert a döntéshozatal még megterhelő számára.
Adj két olyan lehetőséget, amelyek számodra egyaránt elfogadhatók!
Ha egyik sem elfogadható, akkor ne kínáld fel választásként!
Miért mond még többször nemet, amikor fáradt vagy éhes?
Mert az önszabályozás állapotfüggő. Egy kipihent kétéves lehet meglepően együttműködő, ugyanaz a gyerek este hatkor már minden apró kérésre nemet mondhat.
Az éhség, a fáradtság, a túl sok inger, a sok átmenet és a napközbeni alkalmazkodás mind csökkenthetik azt a képességét, hogy rugalmasan reagáljon.
Éppen ezért ne csak azt figyeld, mire mond nemet, hanem azt is, mikor! Ha minden este öltözéskor tör ki a háború, lehet, hogy nem több következetességre van szükség, hanem korábbi vacsorára, lassabb esti rutinra vagy kevesebb választásra.
Hogyan előzd meg az állandó nem korszakból származó harcokat?
A kiszámíthatóság sokat segít.
Ha a gyerek tudja, mi következik, kevesebbszer éri váratlan kontrollvesztés. Mondhatod előre, hogy még kétszer lecsúszol, utána indulunk, vacsora után fürdés lesz, a mese után pedig alvás.
A játékosság szintén sok konfliktust oldhat.
Például:
- Ahelyett, hogy ötödször mondod, vedd fel a nadrágodat, kérdezheted, vajon a jobb vagy a bal lábad bújik bele gyorsabban?
- Fogmosáskor keressetek együtt elbújt morzsaszörnyeket, öltözéskor versenyezhet a zokni a lábával, pakoláskor a kisautók hazagurulhatnak a garázsba.
- Ez nem azt jelenti, hogy minden feladatból műsort kell csinálnod. Inkább egy olyan eszköz, amely akkor segíthet, amikor a direkt felszólítás automatikusan ellenkezést vált ki.
Miért nem jó, ha mindig engedünk a hisztinek?
Mert a gyereknek az autonómia mellett határokra is szüksége van.
Ha azt tapasztalja, hogy elég hosszan sírnia, kiabálnia vagy ellenkeznie, és végül minden szabály megváltozik, az nem feltétlenül nyugtatja meg. Inkább kiszámíthatatlanná teszi számára a rendszert.
A határ biztonságot ad, mert megmutatja, mi az, amit a felnőtt tart kézben.
Lehet együttérezni a csalódásával anélkül, hogy megváltoztatnád a döntést.
Nagyon mérges vagy, mert még szeretnél mesét nézni. Ma már nem nézünk többet.
Ez nem ridegség. Ez egyszerre kapcsolat és vezetés.
Hogyan kezeld, ha a nem után dühroham jön?
Először ne próbáld meggyőzni arról, hogy nincs oka dühösnek lenni.
Számára van oka. Maradj mellette, tartsd meg a szükséges fizikai határokat, és várd meg, amíg csökken a feszültség!
- Ha ütni kezd, állítsd meg!
- Ha nem szeretné, hogy megérintsd, ne erőltesd az ölelést! Maradj elérhető közelségben, amíg újra képes kapcsolódni.
- A hosszú magyarázatot pedig hagyd későbbre!
A dühroham közben a gyereknek nem erkölcsi előadásra, hanem segítségre van szüksége ahhoz, hogy visszakerüljön egy szabályozottabb állapotba.
Vajon elrontod, ha néha mégis beadod a derekad?
Nem.
A következetesség nem azt jelenti, hogy soha semmilyen döntésedet nem változtathatod meg.
Van, hogy rájössz, valójában nem fontos a határ. A gyerek még öt percig játszana a kádban, és belefér. Nyugodtan mondhatod, hogy rendben, most még maradhatsz öt percet.
A különbség az, hogy tudatosan változtatod meg a döntésedet, nem pedig azért, mert már nem bírod tovább a tiltakozást.
A gyereknek nem merev szabályrendszerre van szüksége, hanem kiszámítható felnőttre.
Miért fontos, hogy legyenek olyan dolgok is, amelyekben tényleg ő dönt?
Mert az autonómia fejlődését nem lehet kikapcsolni.
Ha minden apró részletben a felnőtt irányít, a gyerek még intenzívebben próbálhatja megszerezni a kontrollt ott, ahol tudja.
Hadd döntsön arról, melyik könyvet olvassátok, melyik pólót veszi fel a kettő közül, melyik pohárból iszik, milyen játékkal játszik, szeretne e puszit adni a nagymamának!
Ez utóbbi különösen fontos. A saját testével kapcsolatos határok megtapasztalása az autonómia egyik fontos része.
Nem kell puszit adnia, csak mert egy felnőtt szeretné.
Amikor megtapasztalja, hogy vannak területek, ahol valóban számít a döntése, könnyebben elfogadhatja azt is, hogy vannak helyzetek, amelyekben a szülő dönt.
Hogyan lesz a sok nemből később együttműködés?
Nem úgy, hogy megtörjük az ellenkezést, hanem úgy, hogy az önszabályozás fokozatosan utoléri az önállósodási vágyat.
A hároméves már sokkal többet ért az okokból, jobban tud várni, több szava van az érzéseire és kívánságaira, és egyre gyakrabban képes kompromisszumra is. Ettől még lesznek heves pillanatai, de lassan egyre több lehetősége lesz arra, hogy ne kizárólag a nem szóval védje az önállóságát.
Addig pedig az egyik legfontosabb feladatod az, hogy két dolgot egyszerre tarts szem előtt: a gyereknek joga van saját akarathoz, érzésekhez és egyre több önállósághoz, neked pedig szülőként jogod és feladatod olyan határokat tartani, amelyek mellett biztonságban fejlődhet.
A kisgyerek sokszor éppen azért mer ilyen határozottan nemet mondani, mert most tanulja, hogy lehet saját akarata úgy is, hogy közben a kapcsolatotok megmarad.
Leave A Response