Miért üt, harap vagy karmol egy olyan kisgyerek, aki egyébként kedves és bújós, és vajon ugyanaz történik benne akkor, amikor dühében csap oda, mint amikor örömében harap bele anya vállába? Mikor természetes része az agresszív viselkedés a fejlődésnek, és mikor érdemes arra gondolni, hogy a gyereknek több segítségre van szüksége?
A kisgyermekkori agresszió könnyen megijeszti a szülőt, pedig 0 és 3 éves kor között az ütés, harapás, rúgás vagy lökés hátterében nagyon gyakran nem agresszív szándék áll. A fizikai agresszió fejlődése már az első életév végén elkezdődhet, majd a második és harmadik életévben egyre látványosabbá válik, miközben a gyereknek még csak kialakulóban van a beszéde, az impulzuskontrollja és az érzelemszabályozása (Tremblay és mtsai, 2004).
Miért nem ugyanaz minden ütés, harapás és rúgás?
Felnőttként könnyű a mozdulatból kiindulni. Ha valaki megüt valakit, agresszív volt. A kisgyerek fejlődése azonban ennél sokkal összetettebb, mert ugyanaz a viselkedés egészen különböző belső állapotokból származhat.
Egy tíz hónapos baba azért csaphat az arcodba, mert felfedezi, milyen érzés megmozdítani a kezét és milyen reakciót vált ki vele. Egy másfél éves örömében haraphat bele az apukája vállába, mert annyira izgatott, hogy még nem tudja finomabban szabályozni a testét. Egy kétéves azért ütheti meg a társát, mert elvette az autóját, egy hároméves pedig dühroham közben rúghat, mert pillanatnyilag elveszíti a kontrollt a viselkedése felett.
Hay és munkatársai már kisgyermekkorban megfigyelték a fizikai erő használatának megjelenését kortársakkal szemben, és a későbbi kutatások is azt mutatták, hogy a fizikai agresszió a korai fejlődésben gyakori jelenség, amelyből a legtöbb gyerek fokozatosan tanul kifelé, ahogy fejlődik az önszabályozása (Hay, Castle és Davies, 2000, Tremblay és mtsai, 2004).
Ezért amikor a gyerek agresszívnek tűnik, az első kérdés ne csak az legyen, hogyan állítsam le, hanem az is, mi történhetett benne közvetlenül előtte.
Hogyan jelenik meg az agressziónak tűnő viselkedés már 0 és 1 éves kor között?
Az első életévben a csapkodást, karmolást, hajhúzást vagy harapást még nagyon óvatosan érdemes agressziónak nevezni. A baba egyre jobban uralja a testét, kísérletezik a mozgásaival, tapintással, szájjal és kézzel fedezi fel a világot, miközben még alig érti, hogy a mozdulata mit okoz a másik embernek.
Hat nyolc hónaposan például megfoghatja anya haját és teljes erőből meghúzhatja. Nem azért, mert fájdalmat szeretne okozni, hanem mert érdekes számára a haj tapintása, az, hogy meg tudja fogni és az is, hogy anya rögtön reagál rá.
Ugyanez történhet csapkodáskor. Megüti az arcodat, te felkiáltasz, ő pedig nevet. Ez különösen rosszul eshet, mert úgy tűnik, mintha szórakoztatná a fájdalmad. Valójában ebben a korban a nevetés gyakran az izgalomra és a látványos reakcióra adott válasz, nem annak jele, hogy élvezi, hogy fájdalmat okozott.
Ilyenkor fogd meg finoman a kezét, állítsd meg a mozdulatot, és mutasd meg, mit csinálhat helyette! Simítsátok meg együtt az arcodat, és mondd egyszerűen, hogy simogatunk! Nem kell hosszú magyarázat, mert ebben a korban elsősorban az ismétlődő tapasztalatból tanul.
Miért harap, csíp vagy üt a baba akkor is, amikor örül?
Ez különösen gyakori az első életév végén és a második életév elején. A baba meglát téged, felsikít örömében, hozzád bújik, majd beleharap a válladba vagy megüti az arcodat.
Ilyenkor az intenzív pozitív érzelem okozhat olyan magas izgalmi állapotot, amelyet még nem tud finoman szabályozni. Egy kisgyereknek nemcsak a düh lehet túl sok, hanem az öröm, izgatottság és várakozás is.
Ha ezt látod, ne szégyenítsd meg! Állítsd meg, és adj neki másik mozgásos lehetőséget! Mondhatod, hogy látom, nagyon örülsz, gyere, szoríts meg inkább, pacsizzunk vagy ugráljunk egyet!
Ezzel lassan megtanulja, hogy az intenzív érzést többféle módon lehet kifejezni.
Miért szaporodnak meg az ütések és harapások 1 és 2 éves kor között?
Ebben az életkorban hatalmas rés keletkezik aközött, amit a gyerek szeretne, és amit már képes megoldani.
Rengeteg terve van, de még kevés szava. Egyre határozottabb akarata van, de gyenge az impulzuskontrollja. Már pontosan tudja, melyik játékot szeretné, miközben még nehezen vár, osztozik vagy tárgyal.
Ezért történhet meg, hogy meglátja egy másik gyerek kezében az autót, odamegy, elveszi, a másik visszahúzza, ő pedig megüti.
Ez sokszor úgynevezett eszközjellegű agresszió. Nem feltétlenül a másik gyereket akarja bántani, egyszerűen a fizikai erő a rendelkezésére álló egyik leggyorsabb problémamegoldó eszköz.
A kutatások szerint a fizikai agresszió gyakorisága éppen a totyogókorban kezd látványosan emelkedni, miközben az önszabályozás fejlődése még messze nem fejeződött be (Tremblay és mtsai, 2004, Calkins és Fox, 2002).
Ilyenkor először állítsd meg a bántást, majd fordítsd le szavakra, amit szeretne! Nem engedem, hogy megüsd. Szeretnéd az autót. Segítek elkérni. Így egyszerre kap határt és használhatóbb megoldást.
Miért üt a kisgyerek dühből?
Más helyzet az, amikor valóban a düh indítja el az agressziót. Elveszed a telefont, nem engeded tovább játszani a vízzel, haza kell indulni a játszótérről, mire a gyerek odacsap.
Ezt reaktív agressziónak nevezhetjük, mert valamilyen frusztráló eseményre adott gyors reakció.
A kisgyerek idegrendszere ilyenkor még nem képes arra a fajta fékezésre, amelyet egy felnőttől várunk. A düh aktiválja a testet, miközben a viselkedés tudatos szabályozásában részt vevő készségek még éretlenek. Calkins kutatásai is rámutattak arra, hogy a korai agresszív viselkedés szorosan összefügg az érzelmi és fiziológiai önszabályozás fejlődésével (Calkins és Dedmon, 2000).
Ilyenkor ne próbáld hosszan meggyőzni! Állítsd meg fizikailag a mozdulatot, mondd röviden, hogy dühös vagy, de nem engedem, hogy megüss, majd segíts neki megnyugodni!
A tanítás később következhet, amikor az idegrendszere ismét befogadóképes.
Miért jelenhet meg agresszió hiszti és dühroham közben?
Kétéves kor körül egyre gyakoribbá válnak azok a helyzetek, amikor a gyerek már nem egyszerűen mérges, hanem teljesen elárasztja az érzelem. Sikít, földre veti magát, rúg, csapkod, üt vagy tárgyakat dobál.
Ilyenkor a viselkedés kontrollja jelentősen beszűkül. Ez nem jelenti azt, hogy mindent szabad hagyni, viszont teljesen másképpen érdemes reagálni, mint egy nyugodt állapotban elkövetett szándékos szabályszegésre.
Ha rúg, lépj olyan távolságra, ahol nem tud megsebezni, vagy finoman akadályozd meg a mozdulatot! Vedd el a dobálható, veszélyes tárgyakat! Beszélj kevéssel, és várd meg, amíg csökken az intenzitás!
Utána már lehet arról beszélgetni, hogy nagyon dühös volt, de ütni nem lehet, és legközelebb kérhet segítséget, topoghat, mondhatja, hogy mérges vagy elvonulhat megnyugodni.
Miért bántja magát néha a kisgyerek?
Néhány gyerek dühében a saját fejét üti, beleveri valamibe, meghúzza a haját vagy a földre veti magát.
Ez különösen ijesztő lehet, de kisgyermekkorban előfordulhat erős frusztráció vagy túlterhelődés során, és nem feltétlenül ugyanazt jelenti, mint a későbbi életkorok önsértő viselkedése.
Azonnal akadályozd meg, hogy megsérüljön! Tegyél közé és a kemény felület közé párnát, vezesd el biztonságosabb helyre, és segíts csökkenteni az izgalmi állapotát!
Ha rendszeresen, nagy erővel bántja magát, sérüléseket okoz, nehezen megszakítható a viselkedés, vagy mellette a kommunikáció, a társas kapcsolódás vagy a fejlődés más területén is vannak aggodalmaid, érdemes gyermekorvossal vagy fejlődési szakemberrel konzultálni.
Miért lesz agresszív a gyerek, amikor elfárad vagy túl sok inger éri?
Sok családban délután öt órakor mintha kicserélnék a gyereket. Délelőtt együttműködő, estére lökdösi a testvérét, dobál és minden apróságra robban.
Ennek hátterében gyakran egyszerűen az áll, hogy elfogytak az önszabályozáshoz rendelkezésre álló erőforrásai. Fáradt, éhes, túl sok társas helyzetet kellett kezelnie, sok volt a zaj, a változás vagy az alkalmazkodás.
Ilyenkor az agresszió megelőzésében néha többet ér egy uzsonna, húsz perc szabad mozgás és egy nyugodtabb környezet, mint bármilyen fegyelmezési módszer.
Figyeld meg egy héten keresztül, mikor történnek az ütések! Ha mindig hasonló napszakban vagy helyzetben jelennek meg, máris sokat megtudhatsz arról, mire van szüksége.
Miért üt vagy harap gyakrabban, amikor testvére születik?
A testvér érkezése óriási változás egy kisgyerek számára. Hirtelen osztoznia kell a figyelmeden, várnia kell, miközben korábban azonnal elérhető voltál, és olyan érzelmeket élhet át, amelyekre még nincsenek szavai.
Ezért a féltékenység könnyen viselkedéssé alakulhat.
Ha megüti a babát, természetesen azonnal állítsd meg, de ne várd el tőle, hogy azért ne legyen féltékeny, mert szereti a testvérét! A kettő egyszerre is igaz lehet.
Adj neki naponta rövid, kiszámítható időt, amikor csak rá figyelsz, vond be olyan feladatokba, amelyekben sikeres lehet, és segíts szavakba önteni az érzéseit! Ettől nem fog egyik napról a másikra megszűnni minden lökés, de egyre kevésbé kell a testével elmondania azt, amit még nem tud szavakkal.
Vajon azért agresszív, mert ezt látta valakitől?
Az utánzás valóban szerepet játszhat. A kisgyerek figyeli, hogyan oldják meg a környezetében élők a konfliktusokat, és olyan viselkedéseket is lemásol, amelyeknek még nem érti teljesen a jelentését.
Ha azt látja, hogy a felnőttek kiabálással, fenyegetéssel vagy fizikai erővel érik el, amit szeretnének, ezt a mintát is megtanulhatja.
A korai durva fegyelmezés és a későbbi gyermeki agresszió között kutatások is találtak kapcsolatot. Dodge és munkatársai prospektív vizsgálatában a korai kemény fegyelmezés összefüggött a későbbi agresszív viselkedéssel, újabb longitudinális vizsgálatok pedig szintén kapcsolatot találtak a durva szülői bánásmód és az agresszió fejlődési pályája között (Dodge és mtsai, 1992, Baydar és Akcinar, 2018).
Ezért az ütésre adott ütés különösen szerencsétlen megoldás. A gyereknek azt próbáljuk megtanítani, hogy fizikai erővel nem oldunk meg konfliktust, miközben pontosan ezt mutatjuk neki.
Hogyan kapcsolódhat a kötődés az agresszív viselkedéshez?
Fontos, hogy egy sokat ütő vagy harapó kisgyerekről ne következtess automatikusan arra, hogy bizonytalanul kötődik. A kisgyermekkori fizikai agresszió önmagában nem kötődési diagnózis, és sok biztonságosan kötődő gyerek is átmegy intenzív ütős, harapós korszakokon.
A kapcsolat azonban befolyásolja, hogyan tanulja meg szabályozni a feszültségét.
A biztonságos kötődést az támogatja, ha a szülő többnyire érzékenyen reagál a gyerek jelzéseire, kiszámítható, vigaszt nyújt, amikor szükség van rá, elfogadja az érzéseket, közben pedig határt tart a viselkedésnek. Ilyenkor a gyerek újra és újra megtapasztalja, hogy nagy érzelmek közben sem marad egyedül, ugyanakkor a kapcsolatnak vannak biztonságos keretei.
A bizonytalan kötődés kockázatát növelheti, ha a gyerek distresszét tartósan elutasítják, kiszámíthatatlanul reagálnak rá, érzelmi szükségleteit rendszeresen figyelmen kívül hagyják, vagy éppen az a személy válik számára félelmetessé, akitől megnyugvást várna.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bizonytalan kötődés egyszerűen agressziót okoz. A viselkedés kialakulásában a temperamentum, a nyelvi fejlettség, az önszabályozás, a családi környezet és számos más tényező is részt vesz.
Miért olyan gyakori az agresszió 2 és 3 éves kor között?
Mert ebben az életkorban különösen szerencsétlenül találkozik egymással három fejlődési folyamat. Nagyon erősödik a saját akarat, hatalmasak az érzelmek, miközben az impulzusfékezés még gyenge.
A gyerek már pontosan tudja, hogy ő akarja megnyomni a lift gombját, de még nem tud könnyedén megbirkózni azzal, ha valaki más nyomta meg. Tudja, hogy ő szeretné a kék poharat, de ha a kék pohár mosogatógépben van, a csalódás az egész idegrendszerét eláraszthatja.
A fizikai agresszió fejlődését követő kutatások szerint az ütés, rúgás, harapás és lökés a második és harmadik életévben sok gyereknél gyakoribbá válik, majd a nyelv, az önszabályozás és a társas problémamegoldás fejlődésével általában csökkenni kezd (Tremblay és mtsai, 2004).
A cél ezért nem pusztán az, hogy ne üssön, hanem hogy fokozatosan egyre több olyan eszköze legyen, amelyet az ütés helyett használhat.
Hogyan reagálj úgy, hogy valóban tanuljon belőle?
Először mindig a biztonságot teremtsd meg! Fogd meg a kezét, állj a két gyerek közé, vagy vedd el azt a tárgyat, amit dobál!
Utána nevezd meg röviden, amit látsz. Nagyon dühös lettél, mert elvette az autódat. Ezután húzd meg világosan a határt. Nem engedem, hogy megüsd.
Ha már valamennyire megnyugodott, mutass alternatívát. Mondd azt, hogy kéred vissza, gyere, segítek, topoghatsz egyet, szólj nekem, ha mérges vagy!
Nem kell minden alkalomból hosszú erkölcsi tanítást csinálni. Egy két éves gyerek sok száz ismétlésből tanulja meg azt, amit a felnőtt már egyszeri magyarázat után is ért.
És talán ez segít a legtöbbet a nehéz napokon: amikor a kisgyerek keze hamarabb lendül, mint ahogy a gondolata meg tudná állítani, akkor nem egy rossz gyereket látsz magad előtt, hanem egy fejlődő gyereket, akinek még sokszor szüksége lesz rád ahhoz, hogy megtanulja, mit kezdjen azzal a hatalmas erővel, ami néha elönti.
Leave A Response