Mi történik a kötődéssel akkor, amikor a baba már jár, beszél, tiltakozik, egyre önállóbb, mégis sokszor jobban kapaszkodik beléd, mint korábban? Vajon az erős szeparáció, a dacos elutasítás, az anya vagy apa előnyben részesítése azt jelenti, hogy gond van a kötődéssel, vagy éppen a fejlődés természetes része?
Az 1 és 3 éves kor közötti időszak különösen izgalmas ebből a szempontból, mert a gyerek egyszerre tanul eltávolodni és visszatérni, önállósodni és segítséget kérni, saját akaratot érvényesíteni és kapcsolatban maradni. A kötődés ekkor már nem egyszerűen arról szól, hogy megnyugszik e az öledben, hanem egyre inkább arról, hogyan használ téged biztonságos háttérként ahhoz, hogy felfedezhesse a világot.
Hogyan változik a kötődés 1 éves kor után?
Egyéves kor körül a kötődési rendszer már jól felismerhetően működik. A gyerek tudja, kik azok az emberek, akikhez különösen kötődik, megkülönbözteti őket az idegenektől, szükség esetén keresi őket, és egyre ügyesebben használja őket biztonságos bázisként.
A biztonságos bázis fogalma Bowlby kötődéselméletének egyik legfontosabb eleme. A gyerek akkor tud igazán bátran felfedezni, ha közben biztos benne, hogy van hová visszatérnie, ha elfárad, megijed, fáj valamije vagy túl sok lesz az élmény (Bowlby, 1969).
Ez ebben az életkorban nagyon látványosan megjelenhet. A gyerek például a játszótéren eltávolodik néhány méterre, aztán visszanéz rád, visszajön egy ölelésért, majd újra elindul. Nem azért tér vissza, mert bizonytalan, hanem azért, mert a kapcsolatból tölti fel azt a biztonságot, amivel újra nekivág a világnak.
Ainsworth Idegen helyzet vizsgálatai azt mutatták, hogy a biztonságosan kötődő gyerek a gondozó jelenlétében szabadabban fedezi fel a környezetet, szeparációkor jelezheti a hiányát, majd a visszatéréskor viszonylag könnyen megnyugszik és újra kapcsolódni kezd a környezethez (Ainsworth és mtsai, 1978).
Miért kapaszkodik néha jobban, miközben egyre önállóbb?
Ez az egyik legnagyobb látszólagos ellentmondás ebben az időszakban. A gyerek egyre többet tud egyedül, de közben időnként még erősebben igényli a közelségedet.
Ennek az az oka, hogy az önállósodás nem egyenes vonalú folyamat. A fejlődés inkább hullámzik. Amikor valami új készség jelenik meg, például járni kezd, sokkal többet beszél, új közösségbe kerül, vagy egyre távolabb mer menni tőled, az gyakran együtt jár azzal, hogy átmenetileg erősebben keresi a biztonságot is.
Ezért fordulhat elő, hogy egy másfél éves gyerek délelőtt bátran szaladgál a játszótéren, délután pedig mindenhová követ, csak ölben akar lenni, vagy este nehezebben enged el. Ez nem visszafejlődés, hanem a fejlődési terhelés és a kötődési szükséglet természetes váltakozása.
A biztonságos kötődés nem azt jelenti, hogy a gyerek mindig független, hanem azt, hogy szükség esetén mer függni is.
Hogyan alakul a kötődés 1 és 2 éves kor között?
Ebben az időszakban a mozgásfejlődés hatalmas változást hoz. A gyerek már nem csak várja, hogy te menj oda hozzá, hanem maga is képes eltávolodni és visszatérni. Ettől a kötődés dinamikusabb lesz.
Egyre gyakoribb, hogy ő maga indítja a kapcsolódást. Odahoz egy játékot, megmutat valamit, rád néz, hogy te is láttad e, visszabújik hozzád, amikor elfárad. Ezek mind azt jelzik, hogy a kapcsolatot aktívan használja.
Ebben az életkorban még nagyon erős lehet a szeparációs szorongás is. A gyerek már tudja, hogy el tudsz menni, de az időérzéke még nem elég fejlett ahhoz, hogy biztosan értse, mikor jössz vissza. Ezért egy rövid eltűnés is nagyobb jelentőségű lehet számára, mint ahogyan te érzékeled.
Ilyenkor sokat segít a kiszámítható elköszönés. Ne tűnj el titokban, inkább jelezd röviden, hogy elmész és visszajössz! Az ismétlődő, megbízható visszatérésekből tanulja meg, hogy a kapcsolat a távollét alatt sem szűnik meg.
Miért lesz 2 és 3 éves kor között ennyire fontos az akarat és a nemet mondás?
Kétéves kor után a kötődés fejlődése egy új szintre lép, mert megjelenik az egyre erősebb éntudat. A gyerek kezdi világosan megélni, hogy ő külön ember, saját akarattal, saját tervekkel, saját érzésekkel.
Ez a korszak ezért tele van nemet mondással, tiltakozással, döntési vággyal. Fontos azonban, hogy ezt ne a kötődés gyengüléseként értelmezd. A biztonságos kötődés egyik következménye éppen az lehet, hogy a gyerek meri megmutatni neked a saját akaratát.
A biztonságosan kötődő gyerek nem feltétlenül engedelmesebb. Lehet nagyon határozott, dühös, hangos, makacsnak tűnő. A különbség inkább abban van, hogy konfliktus után képes visszakapcsolódni, és megtapasztalja, hogy a kapcsolat akkor is megmarad, ha nem ugyanazt akarjátok.
A kötődési rendszer ebben az életkorban tehát már nem csupán a vigasztalásról szól, hanem arról is, hogy hogyan tudtok különbözni egymástól úgy, hogy közben kapcsolatban maradtok.
Vajon mit tanul a gyerek abból, ahogyan a dühére reagálsz?
Nagyon sokat. Az 1 és 3 éves kor közötti gyerek még nem tudja önállóan szabályozni a nagy érzelmeit. Amikor csalódott, dühös, fél vagy túlterhelt, szüksége van rád ahhoz, hogy fokozatosan visszataláljon a nyugalomba.
Ezt nevezik koregulációnak. A gyerek először nem önmagát nyugtatja meg, hanem a kapcsolatban szabályozódik. A te hangod, arcod, érintésed, ritmusod mind információt ad az idegrendszerének arról, hogy veszély van e vagy biztonság.
Ha például dühös lesz, mert nem engeded felmászni az asztalra, a biztonságos válasz nem azt jelenti, hogy engedsz neki. Megállíthatod határozottan, miközben elismered az érzését. Látod, hogy nagyon szeretett volna felmászni, közben pedig megtartod a határt.
A gyerek így azt tanulja, hogy a kapcsolatban lehet nemet kapni, lehet haragudni, lehet csalódni, és mégsem veszít el téged.
Hogyan segíti a biztonságos kötődést a szülői érzékenység?
A kutatások újra és újra azt mutatják, hogy a biztonságos kötődés egyik legfontosabb előrejelzője az érzékeny, válaszkész gondozás. Ainsworth már korai megfigyeléseiben azt találta, hogy azok a gondozók, akik pontosabban és következetesebben reagáltak a baba jelzéseire, nagyobb valószínűséggel neveltek biztonságosan kötődő gyereket (Ainsworth, Bell és Stayton, 1974).
Ez az 1 és 3 éves időszakban azt jelenti, hogy nem pusztán reagálsz a sírásra, hanem egyre összetettebb jelzéseket próbálsz értelmezni. Észreveszed, ha túlterhelődött, ha egy helyzetben már segítségre van szüksége, ha éppen szeretne egyedül próbálkozni, és azt is, ha a látszólagos dac mögött valójában fáradtság vagy bizonytalanság van.
A biztonságos kötődéshez nem állandó közelség kell, hanem megfelelő válasz a megfelelő helyzetben.
Milyen viselkedések támogatják a biztonságos kötődés kialakulását?
Sokat segít, ha általában kiszámítható vagy, reagálsz a gyerek jelzéseire, megnyugtatod, amikor valóban szüksége van rád, tiszteletben tartod az önállósodási próbálkozásait, engeded felfedezni a környezetét, miközben elérhető maradsz, és konfliktusok után újra kapcsolódsz hozzá.
Nagyon fontos a javítás is. Nem kell mindig jól reagálnod. Ha kiabáltál, elvesztetted a türelmedet vagy félreértetted, utána visszatérhetsz hozzá, és helyreállíthatod a kapcsolatot.
A fejlődéslélektani kutatások szerint nem az számít, hogy a kapcsolatban soha ne legyen összehangolatlanság, hanem az, hogy ezek után újra megtörténjen az összehangolódás. Tronick kutatásai azt mutatták, hogy a baba és gondozó közötti kapcsolatok természetes része a rövid ideig tartó össze nem illés és az azt követő helyreállítás (Tronick, 1989).
A gyerek ebből tanulja meg, hogy egy kapcsolat kibírhat konfliktust, feszültséget és félreértést is.
Milyen viselkedések növelhetik a bizonytalan kötődés kialakulásának esélyét?
A bizonytalan kötődés sem egyetlen rossz reakcióból alakul ki. Inkább tartósan ismétlődő kapcsolati tapasztalatokról van szó.
Ha a gyerek közelségigényére rendszeresen elutasítás érkezik, ha a sírását vagy félelmét rendre gyengeségként kezelik, ha a gondozó érzelmileg sokszor elérhetetlen, a gyerek megtanulhatja visszafogni a kapcsolódási igényét. Ezt a kötődési kutatások elkerülőbb stratégiával hozták összefüggésbe.
Ha a válaszkészség nagyon kiszámíthatatlan, egyszer sok közelség van, máskor ugyanarra a jelzésre elutasítás vagy figyelmen kívül hagyás érkezik, akkor a gyerek erősebben kapaszkodhat, nehezebben nyugodhat meg, mert nem tudja kiszámítani, mikor lesz elérhető számára a kapcsolat. Ez inkább ambivalens vagy szorongóbb kötődési stratégiához kapcsolódhat.
Különösen megterhelő az a helyzet, amikor ugyanaz a gondozó, akitől a gyerek biztonságot vár, rendszeresen félelmet is kelt benne. Ilyen lehet a kiszámíthatatlan agresszió, a fenyegető viselkedés vagy a súlyosan kaotikus gondozás. Main és Solomon ezt a dezorganizált kötődési mintázattal hozták összefüggésbe (Main és Solomon, 1990).
Fontos azonban, hogy ezek statisztikai összefüggések, nem egyszerű képletek. A kötődést a gondozó és a gyerek kapcsolata, a temperamentum, a családi stressz, a társas támogatás és sok más tényező együtt alakítja.
Miért nem kell mindig azonnal kielégítened minden kívánságát?
Mert a válaszkészség nem ugyanaz, mint az engedékenység. Ezt különösen fontos megérteni a totyogókorban.
A biztonságosan kötődő gyereknek is szüksége van határokra. Sőt, a kiszámítható határok növelhetik a biztonságérzetét, mert érthetővé teszik számára a világot.
Ha például nem engeded, hogy megüsse a testvérét, attól még együttérezhetsz vele. Megállíthatod a kezét, elmondhatod, hogy látod, mennyire dühös, de nem engeded bántani a másikat.
A gyerek ebből azt tanulja, hogy az érzései elfogadhatók, de nem minden viselkedés elfogadható. Ez nagyon fontos alapja lesz később az önszabályozásnak.
Vajon baj, ha néha csak anyát vagy csak apát akarja?
Nem. Ebben az életkorban gyakoriak az átmeneti preferenciák. Lehet olyan időszak, amikor csak anya altathat, máskor apa lesz a játék kedvence, aztán néhány hét múlva megint változik minden.
Ez nem rangsor a szeretetben, és nem feltétlenül jelzi, hogy egyik kapcsolat jobb lenne a másiknál. A gyerek külön kötődési kapcsolatot alakít ki minden számára fontos gondozóval, és különböző helyzetekben más embertől kérhet másféle szabályozást.
Az is természetes, hogy fáradtan, betegen vagy megijedve gyakrabban ragaszkodik ahhoz az emberhez, akihez az adott helyzetben leginkább hozzákapcsolta a megnyugvás élményét.
Ne csináljatok versenyt ebből! A kötődés nem abból mérhető, hogy este éppen kinek engedi meg felvenni a pizsamát.
Hogyan segítheted az önállósodását anélkül, hogy eltávolítanád magadtól?
Úgy, hogy nem tolod el, hanem engeded eltávolodni.
Ha maga akar felmászni a székre, hagyd próbálkozni biztonságos keretek között! Ha maga szeretné felvenni a cipőjét, adj neki időt! Ha játszik és nem kér segítséget, ne avatkozz közbe csak azért, hogy hasznos legyél!
Ugyanakkor amikor visszatér hozzád, fogadd el a közeledését! A másfél éves gyerek lehet öt percig rettentően független, majd hirtelen ölbe akar kéredzkedni. Ez nem következetlenség, hanem a kötődés és felfedezés természetes váltakozása.
Waters és munkatársai megfigyelései azt mutatták, hogy a biztonságosan kötődő gyerekek rugalmasan váltanak a környezet felfedezése és a gondozóhoz való visszatérés között (Waters, 1978).
A valódi önállóság nem abból nő ki, hogy megtanulja, nincs rád szüksége, hanem abból, hogy annyira biztos benned, hogy egyre hosszabb időre mer nélküled próbálkozni.
Miért lehet nehéz a bölcsőde, nagyszülő vagy más gondozó akkor is, ha biztonságosan kötődik?
Mert a biztonságos kötődés nem azt jelenti, hogy nem tiltakozik a különválás ellen. Egy biztonságosan kötődő másfél éves is sírhat a bölcsőde ajtajában, kapaszkodhat beléd, vagy átmenetileg nehezebben alhat.
A különválás feldolgozásához idő kell. Segít a kiszámítható rutin, a rövid és egyértelmű elköszönés, az ismert gondozó, az átmeneti tárgy, például egy kedvenc plüss, és az, hogy valóban akkor térsz vissza, amikor ígérted.
Ne követeld tőle, hogy örüljön a különválásnak! A cél nem az, hogy soha ne hiányolj, hanem hogy fokozatosan megtanulja, a távollét biztonságosan kibírható és a kapcsolat utána újra folytatódik.
Vajon hogyan látszik hároméves kor körül, hogy biztonságosan kötődik?
A biztonságos kötődés hároméves korban már sokféle viselkedésben megjelenhet. A gyerek mer eltávolodni, de baj esetén segítséget kér, meri megmutatni az érzéseit, konfliktus után vissza tud kapcsolódni, egyre jobban elfogadja a vigaszt, és lassan megtanulja azt is, hogy a kapcsolat akkor sem szűnik meg, amikor nem vagytok egy helyen.
Nem lesz mindig kiegyensúlyozott, együttműködő vagy boldog. Hisztizni fog, nemet mond, ragaszkodik hozzád, majd elküld, egyedül akar csinálni mindent, aztán öt perc múlva segítséget kér.
Éppen ebben a látszólagos összevisszaságban történik valami nagyon fontos: fokozatosan megtanulja, hogy lehet egyszerre önálló és kapcsolódó, lehet saját akarata anélkül, hogy elveszítené a szeretetedet, és lehet messzebb menni úgy, hogy közben biztosan tudja, van hová visszatérni.
Leave A Response