Gyermekbetegség és babalélek

Érdekes elméletet hallottam a minap egy gyermekorvostól, ezt szeretném most veletek megosztani. Arról mesélt, hogy a betegségek egy része a gyerekeknél is pszichoszomatikus alapokon nyugszik, érdemes tehát megnézni, hogy a folyton betegeskedő, egyik fertőzésből a másikba eső kisgyermek milyen természet, és mi történik a környezetében.

Gyermekbetegség és babalélekJó példa erre, amikor a kicsi bekerül a bölcsődébe, óvodába és elkezd betegeskedni. Nyilván ennek a hátterében az is áll, hogy még edzetlen az immunrendszere, és sok kórokozóval most találkozik először. Mindeközben azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gyerkőc hogyan érzi magát az óvodában. Gyakran azok a gyerekek betegeskedik végig az első évet, akik eleve szoronganak a közösségben, akik még éretlenek voltak a bölcsődéhez/óvodához, akiknek „muszájból” kellett bekerülniük az intézménybe.

Megfigyelhető, hogy a családi napközibe, kisebb csoportos, családias óvodába járó gyerekek ritkábban lesznek betegek, mert ők jobban érzik magukat a közösségben, szívesen járnak be. A gyerekeknek ilyen kis korban még szükségük van az odafigyelésre, a felnőtthöz való kötődésre, ami kisebb (max. 15 fős) csoport esetén jobban megvalósul, kezdetben az óvónéni(k)hez kötődik a kicsi és csak később a társaihoz.

Közösségbe még nem járó gyerekeknél is meg lehet figyelni a különféle betegségek, tünetek megjelenését olyan helyzetekben, amik szorongást váltanak ki belőle. Költözés, utazás, a mindennapi rutin felborulása (pl. karácsony, 4 napos hétvége, anya visszaállása a munkába) vagy a kistestvér megszületése is állhat a háttérben. A betegség ilyenkor figyelmeztető jel a szülők irányába, hogy a gyerekben lelki egyensúlya felborult, több figyelemre van szüksége.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

33 Comments

  • szentmiklosi maria

    2011. május 24. kedd

    Kedves Agi elso soraimban koszonom hogy valaszoltal amit hozza szeretnek teni hogy man 6 honaposan le szokot a tapszerol egyszeruen nem akkarta tovab inni es hiaba probaltam egy masik markaval az sem kellet neki.Hanem azota a rendes tejet isza,[hazit]es a masik problemam hogy a rostolt gyumolcsot sem fogadja el Es a termeszetes gyumolcsot is csak a cseresznyet meg a narancsot ha van kedve.

    • Vida Agi

      2011. június 04. szombat

      Nem kell erőltetni azokat a gyümölcsöket, amiket nem fogad el, ha ti is esztek gyümölcsöt, és látja, hogy eszitek, akkor majd megjön a kedve, néha kínálgatni kell neki.

  • szentmiklosi maria

    2011. május 08. vasárnap

    Szia agi.Szeretnem megosztani az egyik problemamat hat ha tuc segiteni .az en fiam 11 honapos es mai napig nincs szeklete csak ha kupot teszek fel.Man vitem orvoshoz es minden vizsgalat eredmenye jol jot ki,kapot sok fele szirupot de nem hasznalt,csak azt nem tudom hogy mitol ijen szorulasos, kerlek segics mert ez nem alapot.Elore is koszonom.

    • Vida Agi

      2011. május 18. szerda

      Ha tápszert kap, akkor ez is okozhatja és egy tápszerváltás segíthet. Ezenkívül kapjon sok rostos ételt (zöldségek, gyümölcsök), ne kapjon fehér kenyeret és finomított cukros ételeket, valamint minden nap kapjon olyan gyümölcsöt, ami egy kicsit hajt, például sárgabarack, vagy szilva.

  • Móni

    2011. január 10. hétfő

    Nem ide tartozik de nem találtam megfelelőbb helyet. Kislányom a hüvelyéből egy kis kinövéssel született. Azt mondták a szűzhártya lóg ki és majd vissza húzodik. 10 hónapos és én nem látom hogy kisebb lenne (3-4 mm). Nem tudom érdemes e ezzel foglalkozni vagy mire nagylány lesz tényleg elmúlik, azt nem szeretném ha később ez neki próblámát okozna. Ebben kérem a tanácsát.

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Tényleg előfordulhat ilyen, az esetek többségében visszahúzódik magától.

    • Zsuzsi

      2011. április 15. péntek

      Kedves Móni!

      El tudom azt is képzelni, hogy hüvelycisztája van. Az szokott kilógni a hüvelyből. Érdemes szakemberhez fordulni.

  • Vasi Zoltánné Erika

    2011. január 07. péntek

    KEDVES ÁGNES,

    ELŐSZÖR IS NAGYON SIKERES, EGÉSZSÉGBEN, SZERETETBEN GAZDAG BÉKÉS, BOLDOG UJ ÉVET KIVÁNOK ÖNNEK ÉS CSALÁDJÁNAK!!!

    MÉG KISMAMAKÉNT REGISZTRÁLTAM AZ ÖN BLOG-JÁRA ILL.IRTAM MÁR ÖNNEK ÉS UJBÓL MEGIROM MEKKORA SEGITSÉGET JELENTETT ÉS JELENT SZÁMOMRA MAI NAPIG IS AZ ÖNTŐL KAPOTT LEIRÁSOK,INFORMÁCIOK,TANÁCSOK. ELSŐ BABÁS KISMAMA,MOST MÁR ANYUKAKÉNT ÉDESANYÁM SEGITSÉGE ÉS TAPASZTALATA MELLETT ÖN VOLT,ÖN AZ AKIRE BÁTRAN „HALLGATOK”, FIGYELTEM HAVONTA A TERHESSÉG ALATTI ÉS A MÁR HÓNAPROL HÓNAPRA SZÉPEN,EGÉSZSÉGESEN FEJLŐDŐ KISLÁNYUNK NÖVEKEDÉSÉVEL, KAPCSOLATOS IRÁSAIT.
    MOST IS ÖNHÖZ FORDULOK SEGITSÉGÉRT- MINT MÁSIK ALKALMAKKOR MIKOR A DOKTORNŐ ÉS A VÉDŐNŐ IS BIZONYTALAN VÁLASZT ADTAK(ami számomra érthetetlen és meglepő,hiszen ők erre specializálodtak,nem?!)- ILL.KÉRDŐN ÁLLTAK SZÉTTÁRT KAROKKAL MINT MÁS LAIKUS VAGY BARÁTNŐ, ISMERŐS DE ŐK NEM IS GYERMEKORVOSOK,VÉDŐNŐK!

    AZ INFLUENZA ELLENI VÉDŐOLTÁSSAL KAPCSOLATBAN KÉRDEZNÉM ÖNT, BEADASSAM 17 HÓNAPOS KISLÁNYUNKNAK AVAGY NE?! HA IGEN AKKOR A KOMBINÁLTAT AMIT MA ÁRULNAK, VAGY (EGY VIROLOGUSSAL BESZÉLTEM ONLINE VALAMELYIK NAP TV MŰSORBAN INFLUENZÁROL VOLT SZÓ), Ő AZT MONDTA ADASSAM BE DE A FLUVA-P TIPUST AMI TAVALY VOLT GYERMEKEKNEK, 1 ÉVESTŐL ADHATÓ DE NEM EZ A KOMBINÁLT AMI 3 ÉVESTŐL ADHATÓ CSAK!!! (GYÓGYSZERTÁRAKBAN MÁR NINCS, A KÖJÁLBAN LEHET BESZEREZNI HA VAN MÉG!)
    EZEKET ELMONDTAM A GYERMEKORVOSNAK,AKI PONT FORDITVA TUDJA, EZT A FLUVAL-P NEVŰT 3 ÉVESTŐL LEHET, ÉS SOKKAL BETEGEBBEK LESZNEK TŐLE A GYEREKEK!! Ö BEADNÁ A NEM TUDOM MÁR MELYIK FAJTÁT AMI GYENGÉBB,ÉS…….
    TELJESEN MEGKOMPOLYODTAM, NEM ÉRTEM KI NEM TUDJA JOL,Ő VAGY A VIROLOGUS, RÁADÁSUL 3-4 BARÁTNŐ AZONOS KORÚ BABÁVAL NEM ADATJA BE,MERT ANNYI OLTÁST KAPTAK MOST 16 HÓNAP ALATT, NE TERHELJÜK MEG A SZERVEZETÜKET MÉG EZZEL IS, ILL.HAD KAPJA EL A BABA,JOBB HA ISMERKEDIK A VIRUSOKKAL HOGY KÉSŐBB KÖNNYEBBEN ÁTESSEN AHA TALÁLKOZIK VALAMELYIKKEL… ÉN UGY TUDTAM HOGY A H1N1 KOMOLY,SULYOS HA ELKAPJÁK?!?! A TÖBBI TIPUS NEM?? VAN KÜLÖN H1N1 OLTÁS VAGY CSAK EZEK A KOMBINÁLTAK?? EGYÁLTALÁN BEADASSAM VAGY NE??? ÖN MIT TENNE, JAVASOL ILL.ÖN BEADATTA-E GYERMEKEINEK???
    NEM AKAROM IGY RÉSZLETEZNI, DE UGYANEZ A KÉRDÉSEM A BÁRÁNYHIMLŐ OLTÁSSAL KAPCSOLATBAN!!!!
    DR-NÉNI BEADNÁ, VÉDŐNŐ NEM ANNYIRA, ISMERŐS ANYUKÁK SEM,DE NEM IS ÉRTIK MI VAN HA MEGKAPJA,ÉS MI VAN HA NEM?!?
    A MI KORUNKBAN NEM KAPTUK EZT A VÉDŐOLTÁST,ÁTESTÜNK RAJTA BÖLCSIBEN,OVIBAN,ENNYI VOLT. DE AZT MONDJÁK MA MÁR EZ KOMOLYABB,SULYOSABB SZÖVÖDMÉNYEI LEHETNEK MINT 30-35 ÉVE,EZÉRT AZ OLTÁS HOGY GYENGÉBB LEFOLYÁSÚ LEGYEN. VAN AKI UGY TUDJA HOGY AKKOR NEM KAPJA EL A GYEREK,MI LESZ KÉSŐBB HA LÁNY ÉS SZÜLNI FOG,HA AKKOR FERTŐZŐDIK MEG?!?
    ÉN UGY HALLOTTAM HOGY AZ OLTÁS ELLENÉRE IS ELKAPJA CSAK GYENGÉBB LEFOLYÁSÚ LESZ,ÉS ELKERÜLHETŐEK A SZÖVÖDMÉNYEK!!! DE MIKOR KAPJA EL,KÖZÖSSÉGBEN HÁNY ÉVES KORIG VÉD EZ AZ OLTÁS?? KÉREM ERRE IS IRJON VÁLASZT,ÖN MIT TUD ÉS MIT TESZ,ALKALMAZ A GYERMEKEINÉL?!

    NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKORI SEGITSÉGÉT,VÁLASZAIT!!!

    ÜDVÖZLETTEL:ERIKA

    • Vida Agi

      2011. január 14. péntek

      Én nem adattam be a gyerekeimnek egyiket sem, mert azon a véleményen vagyok, hogy inkább az immunrendszerét kell erősíteni, megfelelő táplálkozással, sok friss levegővel, mozgással és vitaminokkal vagy homeopátiás szerekkel, hogy ne kapja el. Folyamatosan járunk közösségbe, 1-2 napnál tovább sosem voltak betegek.

  • Szalkainé Ágnes

    2010. december 16. csütörtök

    Szia Ágnes!
    Most 5 hónapos a kisfiam és egy vérvétel során kiderült ,hogy a trombocita száma 586 Giga/L a vas pedig 7. Tüdőgyulladásal született( 34-dik hétre) de szépen kikezelték belőle. Születése óta vérszegény. Szépen fejlődik 2240 grammal született most pedig 7150 gramm. Mégis mitől emelkedett a trombocita és mitől csökkent a vas.

    • Vida Agi

      2010. december 19. vasárnap

      A vasraktárak magzati korban alakulnak ki és fél éves korig folyamatosan csökkennek, ugyanis az anyatejben kevés vas van, a tápszerben meg ugyan több van, de nehezen szívódik fel, ezért kell fél éves korban elkezdeni a hozzátáplálást almával és húst is adni. A magas trombicitaszám hátterében sok dolog lehet, akár egy sima fertőzés vagy enyhe gyulladás is, de ezt az orvostól kéne megkérdezni.

  • mariann

    2010. november 25. csütörtök

    Szia Agi,10 honapos a kislanyomes a sarkan talaltam egy feher pottyot.elosszor azt hittem valami fele gennyes pattanas.aztan jobban megneztem es mintha valamifele borkemenyedes lenne.mint egy kis csomo.picike feher es kemeny.kabe 2 3 hete ott van.es tegnap bepirosodott picit korulotte.viszem az orvoshoz hogy megnezzek.de szeretnem a te velemenyedet is kikerni.elore is koszonom.

    • Vida Agi

      2010. november 25. csütörtök

      Ez lehet valamiféle kisebb kelés, vagy szőrtüsző gyulladás, mindenképpen mutasd meg orvosnak is.

  • Kissné Bakai Andrea

    2010. november 16. kedd

    Kedves Ági!

    Néhány napja illatosító készüléket szereztem be, mert úgy gondoltam, kellemes lesz a légkör a lakásban, és az ételszagot talán kevésbé fogjuk érezni, szellőztetés ellenére beszorul a lakásba a kellemetlen szag. Nos, ez vezérelt főként, hogy illatosítót szerezzek be, de a sógornőm megijesztett, hogy lehet nem teszek jót ezzel a 11hónapos babámnak, asztmás lehet tőle. Valóban így van-e ez, és ha igen, akkor milyen természetes illatosítót ajánl, ami nem káros a babámnak?

    Köszönöm!
    Üdv: Andi

    • Vida Agi

      2010. november 20. szombat

      Ezek az illatosítók tényleg sok vegyi összetevőt tartalmaznak, ami nem egészséges. helyette szárított levendulacsokrokat, potpurrit vagy semleges illóolajokat lehet használni.

  • Eni

    2010. november 09. kedd

    Kedves Ági!_

    kislányom 3hónapos leesz,és 2napja nagyon erős a pisijének a szaga,mondhatni aceton szagú.Kevesebbet is eszik,mi baja lehet?

  • Viktória

    2010. augusztus 15. vasárnap

    Kedves Ági!

    Nagyon meg vagyok ijedve! Miért csinálja ezt 5 és fél hós lányom? Tegnap este óta csinálja, amikor is kint voltunk sétálni és félig ülő helyzetben volt a lányom, hogy nagyokat pislogott a szemével közben csücsörített a szájával és nyújtogatta a nyakát. Olyan mintha kényszeres mozgás lett volna nem ő csinálta. Azóta is csinálja néha. Mitől lehet ez? Esetleg a kis fejével lehet vmi baj? Olyan ijesztő! Egyébként úgy viselkedik mint szokott. Ezen kívül más érdekeset nem vettem rajta észre.

    Válasz: Válaszoltam neked a másik helyen, ahol ugyanezt kérdezted.

  • Varga Judit

    2010. augusztus 10. kedd

    Kedves Ági! Kislányom 19 hónapos és pár hete kakilási problémával küzdünk. Az előzményekről annyit, hogy korábban általában naponta vagy kétnaponta kakilt, minden különösebb nehézség nélkül. Ám a nyaralásunk óta, ahol egész nap pelenka nélkül volt egy alkalommal a fűbe sikerült, és az egész rokonság hatalmas éljenzésbe tört ki, hogy milyen ügyes nem a pelenkába… Ez csütörtökön történt, és legközelebb kedd reggelre kakilt mondanom sem kell hatalmas sírások közepette. Ennek kb. 3 hete, azóta kb. 4 naponta kakil, többnyire éjszaka vagy egy alkalommal átfutott egy másik helyiségbe és ott. Eleinte székrekedésre gondoltam, és változtattam az étrendjén, figyelek, hogy rostosabb ételeket egyen, sokat mozogjon és minden reggel itatok vele 0,5 dl Mira babavízet. Mostanában egyértelmű jelei vannak, hogy ő tartja vissza a székletét, pl. éjszaka arra kelek, hogy azt kiabálja kaki nem, nem..vagy nappal ha ingere van kiabál a lábamnál, hogy nem, fölemel, fölemel. Soha nem erőltettünk bilizést vagy wc-be dolgot, most is ő maga mondja hogy kakilni wc-be vagy bilibe, de ráülni nem hajlandó vagy csak nagyon minimális ideig. Mivel vehetném rá, hogy ismét kakiljon úgy mint régen, minden rossz érzet nélkül? Segítséged köszönöm! Üdv.: Judit

    Válasz: Az történt, hogy a kicsi megijedt és összekapcsolta az ijedtséget a kakival. A legtöbbet azzal segítesz neki, ha nem foglalkozol a kakival egyáltalán, nem emlegeted, nem akarod bilire tenni, ha kakil nem kommentálod az eredményt. Idővel elfelejti a rossz élményt és rendeződik a helyzet. Addig is nyugodtan kakiljon pelusba vagy ahova sikerül.

  • Stefibaba

    2010. augusztus 05. csütörtök

    Szia Ági!

    Azt szeretnem megkerdezni,hogy a kislányomnak aki most szombaton lesz 11 hetes erös hig széklete van ,szinte viz szerüen es nem voltak benne tej darbkák sem.Mi lehet ennek az oka és mitöl lehet ez?Lázza nem volt,jokedvü és nem vettem eszre semmi mast hogy talan ez öt befolyásolná.Orvos latta,székletmintát kellet bevinnünk azÁNTSZbe és szombaton megtudjuk az eredményt.Talán már dinyére is gyanakszom mert azt ettem és utana köverkezet ez be,görögdinyét és nem is keveset ettem.
    Köszönöm válaszát.
    ILDY

    Válasz: Ha nem lázas, nem hány, jókedvű, akkor valószínűleg semmi baja, csak te ettél hígabb ételt.

  • milananyu

    2010. július 27. kedd

    Ági, hozzád lenne egy kérdésem.Aug végén indulnánk Horváto ba, 3,5 éves s akkor 7,5 hónapos kisfiúnkkal.Nagyon sokat vacillálok, most h hallottam Görög, s Franciao ban kanyarójárvány van.Olvastam is neten erről, h 15 hónál fiatalabb babával más európai országba se érdemes menni, mert könnyű elkapni..gyerekorvosunkat kérdeztem, igazából se igent se nem et nem mondott,-inkább csak annyit, h várjunk még a döntéssel. Nem tudom mit tegyünk.Semmilyen veszélynek nem tenném ki szívesen ha kicsi esély van h elkapja akkor se.Szted?Te utaznál ?Várom váalszodat.Amúgy még kisfiam reggel este szopizik, de 6 hópig ad az anya immunitást úgy tudom, plussz nem tudom aug végéig fog e még szopizni.Köszi

    Válasz: Mi is megyünk a gyerekekkel Horvátországba, ott nincs jelenleg járvány, de a nagy tömeget kerülni kell, mert a turistáktól el lehet kapni.

  • H. Erika

    2010. június 10. csütörtök

    Kedves Ági,

    kisfiam másfél éves múlt, 12,5 kg-os baba. 3 hete középfülgyulladása, légcsőhurutja volt, ezért kórházban antibiotikumot kapott 10 napig. Már ott hasmenése lett, e miatt szintén antibiotikumot kapott, mert mint kiderült baktérium okozta, azóta diétázik (piritos,menta tea, párolt hús, gyenge zöldségleves és laktózmentes tejpor). Fokozatosan próbáltuk visszaszokatni a megszokott étrendre,( tegnap kapott fánkot, ma egy főtt tojást) de még mindig hig a széklete. Azt tudni kell, hogy olyan igazán kemény széklete nemis igen volt, mindig jellemző volt rá az enyhén hig jelleg, és észrevettem , hogy olyankor mindig megjelenik egy pirosas folt az egyik arcán. Korábban már megvizsgálták, nem allergiás a tej egyetlen összetevőjére sem. Számomra soknak tünik, hogy 3 hét sem elég, hogy visszaálljon a normál széklet. Lehet- e más a hasmenés hátterében??
    Válaszodat köszönöm előre is, Erika.

    Válasz: Az antibiotikum tönkreteszi a bélflórát és bizony ez magától csak nagyon lassan áll helyre, ez okozhatja a gondokat. A Normaflore segíthet ebben.

  • Marsi Erika

    2010. május 11. kedd

    Kedves Cattinka!
    Ha nem haragszol én is írok neked egy kis megnyugtatást. Az én kislányom a szemgolyójával játszott. Nyomogatta az ujjával. Szép napot mindenkinek.

  • Gabi

    2010. május 04. kedd

    Kedves Ági,

    Lenne egy fontos kérdésem. A babánk alig múlt két hónapos és az utóbbi időben csak napi egy széklete volt, sőt már ez a harmadik napja, hogy egyáltalán nem volt széklete. Szoptatom, nem is adok neki semmi más táplálékot. Nem erőlködik, nem sír, nem túnik úgy, hogy valami baja lenne, teljesen kiegyensúlyozott, sokat nevet, csak engem aggaszt, mert azt olvastam, hogy a napi széklet a normális. Te mit tanácsolsz?
    Köszönöm előre is,
    Gabriella

    Válasz: Anyatejes babánál 2 hónapos kor után már általában ritkul a széklet, mivel az anyatejet egyre jobban meg tudja emészteni, ezért ilyenkor már nem kell, hogy napi 1 széklete legyen, akár a heti 1 is előfordulhat. Ha 10 nap alatt sem sikerül neki, vagy erőlködik, sír és mégsem tud kakilni, akkor kell neki szélcsővel vagy egy kis kamillateával segíteni.

  • viki

    2010. április 20. kedd

    Kedves Ági!

    Szeretném a tanácsodat kérni….2.5 éves kislányomnak az elmúlt héten hányt és hasmenése is volt és fájt a hasa. 6 napig nem evett semmit csak folyadékot ivott és szopott. 2 napja eszeget rendesen, de ami a nagy baj nem akar kakilni, látom rajta, hogy tartogatja sokszor minimális ki is jön neki (a popsitörlőn látom), de hallani sem akar a kakilásról. Azt mondja, hogy nagyon fáj. A bilin sír és nem nyom (már több hónapja csak bilibe kakil, de még nem szobatiszta, sosem volt ilyen gondunk, mindig minden nap szólt, hogy kell a bili és kakilt ügyesen). Gondolom a hasmenés miatt rossz emléke van a kakilásról. Mit tegyünk? Laevolac-ot adhatok neki? Ha hashajtót adok neki akkor vissza tudja tartani, vagy azt már nem? Egyébként rostdúsan eszik, itatom 100%-os narancslével, (én facsarom), kamillateával… Egész nap kínlódik vele, sokszor mondja, hogy kakil aztán rögtön tiltakozik, hogy mégsem. Nagyon kétségbe vagyok esve, nem akarok az ördögi körbe kerülni.
    Válaszodat köszönöm!
    Viki

    Válasz:A hasmenés kellemetlen élmény a kicsinek, utána előfordulhatnak problémák. Nem szabad neki semmit adni, és nem kell erőltetni a kakilást, viszont egyen sok rostosat (gyümölcsök, zöldségek, teljes kiőrlésű kenyér, müzli) és magától rendeződik a dolog.

  • cattinka

    2010. április 17. szombat

    Kedves Ági!
    Kisfiam öt hónapos, és egy jó ideje, szerintem már min. két hónapja, rendszeresen hátranyúl a bal kezével, és a feje bal hátsó részét fogdossa. Mondtam a doktornéninknek, ő megnézte, és azt mondta, hogy nem lát semmit. Persze kívülről elég nehéz is lenne belelátni a fejecskéjébe. Meséltem neki az unokatestvérem kislányáról, akinek cisztákat találtak a fejében, erre azt válaszolta, hogy annak mások a tünetei. Én igazából mást nem látok rajta, jókedvű baba, mikor igazán élénk, olyanokat kiált, hogy a harmadik szomszéd is hallja :-). Oldalára már fordul, hasra még nem, de a hátán már körbe forog.Imád ugrálni, és most már felhúzatja magát ülésbe, bár egyedül még nem tud megülni. Kedves, nyílt, mosolygós kisgyerek, mindenkire ránevet már kb. két hónapos kora óta. Türelmes, aranyos, nem sírós, tehát nem látom, hogy fájdalmai lennének. Mégis aggaszt, hogy állandóan odanyúl. Mondjuk azt megfigyeltem, hogy nem mindig a fejét fogja, van, hogy a felületet, amin fekszik, vagy a fülcimpáját. Lehet, hogy csak egy szokás, amit felvett, de mégis aggódom miatta. Szerinted van okom rá? Milyen vizsgálattal lehetne kideríteni, hogy minden rendben van-e? Köszönöm előre a válaszod!

    Válasz: Ez szerintem csak egy szokás, amit kinő majd.

  • zsuzsi

    2010. március 03. szerda

    kedves Agi! A kislanyom 2.5 evesen volt rota virusa, most 6 eves, es sulibol ahogy tegnap hazajott, ment a hasa, aztan fott krumplit adva neki, edeskomeny teat, ejjel 2 orakkor megint hig volt a szeklete, azt mondjak 2 wc-zes mwg nem jelent virust, nem tudom artani nem arthattam…. biztos, az lenne a kerdesem, hogy ennyi idosen, es a rotaviruson mar at esett kislanyomnak be lehetne adatni a rota elleni oltast? vagy igy mar nincs ertelme? Nem tudom mi tevo legyek, nem szeretnem ha korhazba kerulne mint a multkor. valaszat elore is koszonom zsuzsi

    Válasz: Ha átesett a rota víruson, akkor egy időre védettséget szerzett, de ez nem 100%-os. Azonban maga az oltás sem ad 100%-os védelmet, tehát nincs értelme beadatni.

  • Anita

    2010. január 03. vasárnap

    Kedves Ági!
    Problémámmal nem találtam meg a megfelelő témát, azért írok ide. Kisbabám most múlt 7 hónapos szép és egészséges és nagyon nagyra nőtt: 9 kiló és 72 cm. Most indult be nála az aktív hátra fele kúszás és már kezdi behúzogatni a térdét maga alá. A problémánk az, hogy kb egy hónapja (mikor már sokat forgott) elkezdte rángatni a fejét, mintha tikkelne. A gyerekorvos azt mondta, semmi gond, csak a limbikus idegrendszerét ingerli és ez jó érzést okoz neki, azért csinálja. Más gyerekek a fejüket verik tárgyakba. Pár napja viszont egy másik tikk is előjött, lefeszíti az állát és felfeszíti a szemét, nem tudom jobban leírni, mintha felfele akarna nézni. Még nézni is rossz. Tudni kell azt hozzá, hogy baba háton fekvős volt, már remekül érzi magát hason, de pici kora óta úgy nézett hátrafele a hátán, hogy homorított és a feneke és a feje búbja érte a talajt. Erre is azt mondta a gyerekorvos, hogy semmi baj, hadd csinálja, legalább fejlődik a nyakizma. NEm lehet hogy ebből alakult ki a fölfelé nézős tikk? És egyáltalán mi ez az egész, szaladjak vele neurológushoz? Vagy csak megviseli a kicsi idegrendszerét a felfokozott mozgásfejlődés és majd kinövi? Vagy több nyugalomra van szüksége? Kérlek segíts!

    Válasz: Tényleg nincs semmi gond, a babák néha csinálnak ilyen furcsa dolgokat. KI fogja nőni.

  • Berika

    2009. augusztus 25. kedd

    A véleményetekre vagyok kíváncsi, a most hirdetett rota vírus elleni oltással kapcsolatban.

    Válasz: Be lehet adatni, de nem olyan fontos szerintem.

  • Andi

    2009. augusztus 21. péntek

    Udvozlom. A Rota virusrol olvasgattam a netem de nem tudom a paromat meggyozni a vedooltas fontossagarol. Sokat utazunk es a jovoben meg foleg mivel a parom tengerjaron dolgozik es tobb hetre is tervezzuk ottletunket. Olaszorszagban elunk, de itthon szultem Magyarorszagon. A parom azt mondja hogy a kotelezo oltasokon kivul mar nem kell traktalni a gyereket mert amugy is fennal az eseje hogy akkor kijojjon rajta. Itthon leszunk 4 honapos koraig amig mindent beadnak neki es aztan utazunk majd repulovel vissza Olaszba, de persze olyan 11 honapos korara tervezzuk az elso hosszu utat.
    Mit javasol az oltas beadasaval kapcsolatban?
    Hogy oszinte legyek en azt mondom hogy a reptereken, hajon is hiaba van ugymond feltotlenites, az en szememben ez egy ferto hisz emberek ezrei fordulnak meg es ki tudja mit lehet ott benyelni. Persze ezzel a gondolkodassal ki se vigyem a gyerekem az utcara ugye?
    Amikor en is hajon dolgoztam nagyon sokszor elofordult a Noro virus amibol erre kovetkeztetek es aggodasra tesz okot.
    Elore is koszonom a jotanacsait es velemenyet. Sokat segitene a javaslata.
    Udv. Andi

    Válasz: Emiatt nem kell aggódni. A rotát leginkább gyerekközösségben lehet elkapni, testvérektől, játszótéren, bölcsiben, játszóházban szokták összeszedni a gyerekek.

  • Mezei Erika

    2009. március 16. hétfő

    Kedves Ági.

    Megkaptam a jelszot,de sajna nem sikerult belepnem a zartkorbe.(a beiratkozaskor fel kell tolteni valamit es itt akadtam le, mert nem sikerult a feltoltes vegere erni).
    Azonban most mas dologert irok. Volna egy kerdesem. Kisfiam nemsokara 8 honapos. 4 honapos volt amikor egy hires sebesz orvos megvizsgalta(rutin vizsgalat a babaknal) es azt mondta (amikor megkerdeztem, hogy lehet elkerulni a fitymaszukuletet)hogy beken kell hagyni, nem kell huzogatni, megoldodik magara 3 eves korig. A tobbseg velemenye az, hogy naponta kell probalgatni, huzogatni vigyazattal, mert ha nem, kes ala kerulunk. Mi az igazsag?Eddig beken hagytam es nem foglalkoztam vele azon kivul, hogy gyakran mosdatom es tisztan tartom. A napokban latta egy gyerekorvos es ram ijesztett, hogy nagyon szuk es nem tettem jol, hogy nem probaltam tagitgatni.Mit tegyek?
    Koszonom elore is a valaszod.Szep delutant!( bocsanatot kerek, hogy nem hasznaltam ekezeteket).
    Erika.

  • Baby_Face

    2009. március 15. vasárnap

    Az első G kimaradt a gyermekbeteGség szóból, nem itt, hanem a főcímnél 🙂

  • Mezei Erika

    2009. március 09. hétfő

    Kedves Agi! Eloszor is koszonom szepen a Babastart tanfolyamot. Sajnalom, hogy nem rendeltem meg hamarabb, de ezutan is hasznos lesz( hiszen csak elso babam is csak 7 honapos es 2 hetes). Szivbol fogom ajanlani az oldalad sok mas kismamanak(Kolozsvaron).
    Van egy nagy problemam( lehet csak szamomra komoly ez a problema).Egeszsegugyis vagyok, es sokan azok kozul akik ilyen szakot vegeztek jobban felnek a betegsegektol,ill.jobban odafigyelnek bizonyos higieniai szabalyokra.(nem voltam gyenge immunrendszerrel biro gyerek, de azert elofordult, hogy ferget, gombat es huleseket kaptam el, emiatt sok kemiai gyogyszert kellett „megennem”,habar a termeszetes kezeleseket partolom inkabb.)Nem szeretnem, ha a gyerekemet helytelenul nevelnem, igy szuksegem lenne par tanacsra. Mennyire kell vigyazni a higieniara a kisgyerek eseteben? Sokan mondjak, hogy hadd nyalja a foldet, a port, mert igy erosodik az immunitas.Masok meg azt mondjak, nem jo igy eljarni,hiszen amugy is van eleg por a levegoben ami bejut nap mint nap.
    A kisfiammal eljarunk kozossegekbe.Es ami stresszel, hogy sokan megfogdossak a kezet,olbe veszik, stb.A kisfiam kedvenc szorakozasa, hogy szopogatja allandoan az ujjacskait.Igy konnyen bejuthat barmi a szervezetebe.Persze jol tudom, hogy ha van immunitas, akkor nem kell felni semmitol. Megis stresszel a dolog, mert tudom, nem mindenki mos kezet penz,Wc utan, vagy egyeb utan…igy hat nem tudom mire kell szamitanom.Egy szep napon kiderul majd, hogy elkapott valaki kezerol ferget, vagy egyebet?Vagy leesik egy jateka a foldre.Nos nincs mindig lehetoseg megmosni azt jol…esetleg letorlom a portol es annyi?Mindig legyen nalam nedves zsepi, hogy letoroljem a kezet miutan valaki megfogdossa?(hogy ha majd szajaba rakja tiszta legyen?) Vagy: eljon hozzank papa…nem egeszen tiszta a ruhaja(ha eppen munkabol jon)es olbe veszi…igy is megvan a lehetoseg arra, hogy felszedjen valamit?vagy mutogatnak neki kulcsokat, mobil telefont(amit mindenfele kezzel megfognak) o meg a szajaba teszi…mire kell tenyleg nagyon odafigyelni? Mert nem szeretnem se tul sterilen nevelni(mert az se jo) de se figyelmen kivul hagyni bizonyos szabalyokat,mert nem akarom majd gyogyszerekkel tomni a gyerekem,ha elkap valamiket.Szeretnek vegre tisztan latni ebben is, mert annyi velemeny van, es megteveszto..egyesek azt mondjak, nagyon konnyen terjed a fereg, Tbc,candida, stb.stb.,masok meg azt mondjak, hogy nem is terjed olyan konnyen. Mi az igazsag?Vagy nem lehet tudni egeszen pontosan? Csak az immunrendszer kerdese az egesz?
    Koszonom a valaszt es bocsanatot kerek, hogy nem magyar karakterekkel irtam.(igy gyorsabban ment nekem).
    Szep napot neked es jo munkat!

    Válasz: Örülök, hogy tetszett a tanfolyam 🙂 Ezeken nem kell aggódnod. Az alapvető higiéniai szabályokat tartsátok be, tehát pl. homokozóba ne vidd, amíg mindent a szájába vesz és utána mindig mosson kezet, idegen játékokat ne tömjön a szájába stb. de pont ezektől „a mások kezét megfogdosom” dolgoktól lesz erősebb az immunrendszere.

  • zabacs

    2008. november 15. szombat

    Kedves Vida Ági,
    hát én ennek a szöges ellentétét szeretném neked elmondani.
    Én 2 éves és 1 hetes korában (idén szept.21-én) fejeztem be a szoptatást a kisfiammal. Kemény időszak volt, mert én éjjel-nappal, teljesen a gyerekem igénye szerint szoptattam, de ez nem panasz, csak elmondanám, hogy a világon jobb dolog nincs a szoptatásnál, ezer nyugtató, és depresszió elleni gyógyszer nem ér annyit-ezt a depis kismamáknak írom, mert én is átéltem egy éven át.
    A lényeg, a lényeg. Kisfiammal jártunk közösségbe. Nem szorongó. Ez tuti. Elkezdtünk bölcsödébe járni, és 3 nap után már beteg is lett. De ezer százalék hogy nem a fentiektől amiket írtál. A véleményem az amíg nem fogunk az összes bacival talizni, addig ez így is lesz.
    Boti mindennap emlegeti a bölcsit, imád ott lenni, ott enni, és nem utolsó sorban imádja a gyerekeket, és a felnőtteket.
    Nevelés kérdésének tartom azt is hogy felborul-e a gyerek lelki egyensúlya? A gyerekkel úgy gondolom a mai anyukákkal szemben, tisztelet a kivételnek, nem mobiltelefonálás mellett kellene sétáltatni, nyitni a többi ember felé, nem kell a szülőknek barátoknak lenni, ha a gyerekek jól érzik magukat egymással,ennél nagyszerűbb dolog nincsen. Úgy gondolom legnagyobb hiba a mai világba az hogy nem foglalkoznak eleget a gyerekkel.
    Nagyon sokmindent meg tudnék osztani, sokmindent el tudnék mondani neked/Önnek, de most sajnos nincs időm, de ezt a cikket nem bírtam szó nélkül hagyni.
    Üdv: zabacs