Esti nyugtalanság csecsemőknél: miért sírnak többet este akkor is, ha látszólag nincs semmi baj?

Amikor a babád estére megváltozik: többet sír, nehezebben nyugszik meg, te pedig azt érzed, hogy valami nagyon elromlott, de nem tudod mi az. Az esti nyugtalanság az első hónapokban nagyon gyakori jelenség, de pontosan mihez is kezdhetsz vele?

Miért sírnak a babák többet este, amikor látszólag minden szükségletük rendben van?

Ha sokat sír a babád esténként, nem vagytok egyedül ezzel: kutatások szerint a sírás mennyisége a csecsemőknél általában 4–8 hetes kor körül éri el a csúcsát, majd fokozatosan csökken, és sok babánál ez a fokozott sírás főleg a késő délutáni, esti órákban jelenik meg. 

A korai csecsemőkori sírás mérések szerint gyakran 2 hetes kor körül kezd gyakoribbá válni, a következő hetekben erősödhet, majd általában 2–4 hónapos kor között fokozatosan enyhül. Ez nem azt jelenti, hogy minden baba ugyanúgy működik, inkább azt, hogy az esti nyugtalanság nem ritka furcsaság, hanem sok családban megjelenő fejlődési jelenség. 

Teljesen normális, hogy egy újszülött vagy fiatal csecsemő akár napi 1–4 órát is sírhat látszólag különösebb ok nélkül, és ez részben része annak, ahogyan alkalmazkodik a méhen kívüli élethez. Ez a mondat szerintem sok anyukának nagyon sokat ad, mert leveszi a válláról azt a terhet, hogy minden sírást valamilyen azonnal kijavítható hibának kell tekintenie. Nem minden esti sírás jelent betegséget, rossz rutint vagy elrontott napot. Néha egyszerűen csak arról van szó, hogy egy nagyon pici idegrendszer estére elfárad a világtól. 

Sok szülő ilyenkor rögtön hasfájásra vagy kólikára gondol, és valóban előfordulhat, hogy a sírás mögött colic jellegű mintázat is áll. A HealthyChildren és a NHS egyaránt írja, hogy a kólikás sírás gyakran estére rosszabbodik, és tipikusan a 2–4. hét körül indulhat, majd általában 3 hónapos kor körül enyhül. Ugyanakkor nem minden esti sírás kólika. Van olyan baba, aki egyszerűen csak fokozottabban reagál a nap végére, és ez önmagában még nem jelent külön diagnózist. 

Ezért az esti nyugtalanságot érdemes inkább több tényező találkozásaként nézni. Fáradtság, túl sok inger, éretlen önszabályozás, emésztési diszkomfort, nagyobb közelségigény, esetleg a sírási csúcs életkori sajátossága. Nem mindig lesz egyetlen látványos magyarázat. És ez éppen attól nehéz, hogy az ember szeretne tiszta választ kapni. Közben pedig gyakran az a legpontosabb válasz, hogy estére egyszerűen túl sok mindent dolgozott fel a baba egyszerre. 

Mi történik a babával estére?

Az első hónapokban a baba idegrendszere még messze nem úgy működik, mint a miénk. Nem tud olyan hatékonyan szűrni, mint egy felnőtt. Nem tudja úgy rendszerezni a fényeket, hangokat, érintéseket, hőmérsékletet, testérzeteket és érzelmi állapotokat, mint mi. A túlstimuláció akkor jelenik meg, amikor a baba több zajt, fényt, aktivitást vagy benyomást kap, mint amennyit kényelmesen fel tud dolgozni. Ez kisbabáknál különösen könnyen előfordulhat.

Napközben ez gyakran nem egyetlen nagy eseményként történik, hanem apránként gyűlik össze. Egy etetés, egy pelenkázás, egy séta, néhány vendég, egy hosszabb ébrenlét, egy kis nézelődés, zajok a lakásban, fények, mozgások, emésztési érzések, egy-egy megriadás. Neked ezek hétköznapi mozzanatok. Neki viszont mind feldolgozandó tapasztalatok. Estére pedig lehet, hogy már éppen nem marad sok belső tere arra, hogy ezt tovább rendezgesse. Ilyenkor a sírás nem feltétlenül problémajelzés, hanem túlcsordulás.

A HealthyChildren azt is leírja, hogy az első három hónapban sok babánál vannak olyan időszakok, amikor a nyilvánvaló szükségletei rendezettek, mégis nyűgös, izgatott mozgású, nehezen kisimítható. Magyarul még ő maga sem tudja, mire van szüksége, és többféle válasz is segíthet. Ez nagyon emberi és nagyon fontos felismerés. Nem mindig lesz egyetlen logikus ok. Az esti nyugtalanság sokszor abból fakad, hogy a baba egyszerre fáradt, telített és még nem tudja magát egyedül visszarendezni. 

Ezért van az, hogy este a szokásos megoldások sem mindig működnek ugyanúgy. Napközben lehet, hogy egy etetés vagy egy pelenkacsere elég. Este ugyanez már kevés lehet, mert a háttérben az egész napi feszültség összeadódott. Nem arról van szó, hogy a baba „rosszabb” estére, hanem arról, hogy estére gyakran sokkal sérülékenyebbé válik az idegrendszeri egyensúlya. 

Szülőként sokat segít, ha ilyenkor nem azt kérdezed, miért nem működik semmi, hanem azt, hogy mennyi mindent cipelhet most egyszerre ez a pici rendszer. Már ettől a kérdéstől is puhább lesz a jelenléted. Nem megjavítani akarod azonnal, hanem kísérni azt, ami benne történik. És az esti órákban ez sokszor fontosabb, mint bármilyen tökéletes technika. 

Kapcsolódó cikkem: Miért sír az újszülött és hogyan nyugtasd meg?

Hogyan kapcsolódik össze az esti sírás a fáradtsággal és a túl sok ingerrel?

A fáradtság önmagában is komoly kibillentő tényező a csecsemőknél. A fáradtság jelei lehetnek az ásítás, a bámulás, a fókuszálási nehézség, a szaggatottabb kar és lábmozgás, a hátrafeszülés, a homlokráncolás vagy a záródó öklök. Ha ezeket a korai jeleket nem követi lassítás, akkor a baba könnyen túlfáradhat, és a túlfáradt baba gyakran nem könnyebben, hanem nehezebben tud megnyugodni.

Ez a pont sok szülőnek meglepő. Felnőttként hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valaki nagyon fáradt, akkor egyszerűen gyorsan elalszik. A csecsemőknél ez sokszor éppen fordítva működik. Ha már túl sokáig voltak ébren, vagy a napjuk túl sűrű volt, estére annyira felgyűlhet bennük a feszültség, hogy a lelassulás is nehézzé válik. Ilyenkor az esti sírás nem csak azt jelzi, hogy álmosak, hanem azt is, hogy már nehezen tudják magukat átvezetni az alvás felé.

A túl sok inger ehhez gyakran hozzáadódik. A túlingerlés jelei közé tartozhat az ingerlékenység, a sírás, az elfordulás, a rángatózóbb mozgás, az ökölbeszorítás és az, hogy a baba már nem akar tovább részt venni abban, ami éppen történik. Ez estére különösen gyakori, mert addigra már minden pici benyomás rétegeződik. A baba lehet, hogy reggel még érdeklődően nézett körül, estére viszont ugyanaz a nappali, ugyanaz a hang, ugyanaz a fény is soknak érződhet.

A saját tapasztalatom az, hogy az esti órákban sokat segít, ha a szülő nem akar mindent túlmagyarázni. Néha nem kell pontos diagnózis a pillanatra. Elég tudni, hogy ez az a napszak, amikor a baba érzékenyebb, te pedig tudatosabban lassíthatsz körülötte. Ez nem feladás, hanem jó időzítés. 

Kapcsolódó cikkem: A baba jelzései: hogyan beszél hozzád az újszülött, amikor még egyetlen szót sem tud kimondani?

Miből láthatod, hogy estére már túl sok lett neki a világ?

A baba nem tudja elmondani, hogy most már kérem szépen elég volt a fényből, zajból, arcokból és a testemben kavargó érzésekből. De nagyon sokféleképpen jelzi. Az esti túlterheltség jele lehet, ha a baba elfordítja a fejét, kerüli a tekinteted, ökölbe szorítja a kezét, nyugtalanabbul mozog, hadonászik, sír, vagy egyszerűen mintha semmi nem lenne jó neki. Néha csuklás, tüsszentés, hátrafeszülés vagy kapkodóbb mozgás is társulhat ehhez.

A fáradtság és a túltelítődés között van egy nagyon érdekes átmenet. Először csak kicsit távolabb kerül a kapcsolódástól. Nem néz úgy rád. Mintha kifelé fordulna a helyzetből. Aztán nyűgösebb lesz, nehezebben megvigasztalható, végül könnyen sírásba fordul. Ha ezt a folyamatot egyszer már felismered, sokkal kevésbé tűnik váratlannak az esti kiborulás. Olyan lesz, mint egy előre látható hullám, nem pedig egy hirtelen támadás. 

Sokszor az segít a legtöbbet, ha az esti jeleket nem problémának látják, hanem korai figyelmeztetésnek. Ilyenkor még lehet visszavenni a tempóból. Halkabb fények. Kevesebb kézről kézre adás. Kevesebb inger. Több testközelség. Ez nem mindig akadályozza meg a sírást, de gyakran csökkenti annak intenzitását. 

Kapcsolódó cikkem: A vigasztalhatatlan baba sírás

Hogyan nyugtatható meg a baba este, amikor már úgy tűnik, semmi sem elég?

Az esti sírásnál a legfontosabb sokszor nem egy csodamódszer, hanem a világ visszahalkítása. A NHS és a HealthyChildren alapján sok babának segít a halkabb környezet, a tompább fény, a gyengéd ringatás, a testközelség, a hordozóban vagy karban történő egyenletes mozgás, a szopás, a fehér zaj jellegű monoton hang, vagy egy meleg fürdő. Ezek nem garantált megoldások, de gyakran támogatják a baba idegrendszerét abban, hogy ne maradjon teljesen egyedül az esti feszültséggel. 

Sokat segíthet a hordozás valamint a ringatás is, mert ezek a mozgások emlékeztethetik a babát a méhen belüli tapasztalatokra. Ugyanez a forrás említi a szopás megnyugtató hatását is, akár etetés, akár cumi vagy az ujjszopás formájában. Az esti nyugtalanság sokszor nem logikai, hanem idegrendszeri probléma, ezért a válaszok is akkor működnek jobban, ha ritmust, ismétlődést és testi megnyugvást adnak. 

Az éjszakai etetésnél és pelenkázásnál érdemes elkerülni a túl erős fényeket és zajokat, például a tévét. Ez esti nyugtalanság esetén különösen hasznos gondolat. Minél inkább jelzed a környezettel is, hogy most már a nap zárul, annál könnyebben tud a baba idegrendszere is ebbe az irányba fordulni. Nem kell szigorú rutint építened néhány hetes csecsemőnek, de az ismétlődő, halkabb, lassabb esti minták sokat segíthetnek. 

Sok családnál beválik, ha van egy kis esti megnyugtató sor. Nem katonás menetrend, inkább egy ismerős ritmus. Például etetés, összebújás, tompított fény, lassú séta, halk dúdolás, majd újra öl. Vagy meleg fürdő, öltözés kevés beszéddel, etetés, testközelség. A baba ettől nem fog egyik napról a másikra „jól aludni”, de könnyebben megérezheti, hogy a nap most már nem pörög tovább, hanem lecsendesedik. Ezt a szemléletet a gyakorlatban több gyermekegészségügyi forrás is támogatja azzal, hogy a nyugodt esti környezetet javasolja. 

Mi segíthet neked szülőként túlélni az esti órákat, amikor te is a nap végén vagy?

Ez a része talán legalább olyan fontos, mint maga a baba, mert a kora esti sírás sokszor pont akkor erősödik fel, amikor te is a legfáradtabb vagy. A NHS ezt egészen egyértelműen ki is mondja: a kora este azért is nehéz időszak, mert gyakran ekkor vagy a legkevésbé terhelhető. És ez nagyon igaz. A te idegrendszered is egész nap dolgozott. Te is lehet, hogy keveset ettél, alig ültél le, alváshiányban vagy, és estére nálad is vékonyabb a türelem. 

Éppen ezért az esti nyugtalanság kezelése nem csak babastratégia, hanem szülői önvédelem is. Segíthet, ha estére eleve egyszerűsítesz. Nem akkor akarsz még nagy rendrakásba kezdeni. Nem akkor próbálsz ezer dolgot párhuzamosan megoldani. Nem akkorra teszed a legbonyolultabb feladatokat. Az esti sáv sok családban nem a produktivitás ideje, hanem a túlélésé és a lelassításé. És ez rendben van. 

Ha úgy érzed, kezd túl sok lenni a sírás, tedd a babát biztonságos helyre, menj ki pár percre, kérj segítséget, vagy add át valaki másnak rövid időre. A sírás nagyon megterhelő az idegrendszernek. Ezt nem kell szégyellni. A babát soha nem szabad megrázni, és éppen ezért életmentő lehet, ha tudod, hogy a te megnyugvásod is része a baba biztonságának.

Én ezt sokszor úgy mondom, hogy az esti sírásnál nem mindig a babát kell „megjavítani”, hanem a körülményeket kell puhítani. A fényt. A hangokat. Az elvárásaidat. A saját feszültségedet. Ez nem passzivitás, hanem bölcs reagálás. Mert a baba este sokszor nem megoldást kér, hanem veled együtt történő megnyugvást. 

Úgy érzed képtelen vagy megnyugodni, állandó készenlétben vagy, úgy érzed, türelmetlen vagy anyaként és nem tudod mit tehetnél ellene? Itt tudok neked segíteni, hogy kisimultabb legyél, akkor is, ha a babád éppen nehezebb korszakát éli.

Mikor múlik el ez az időszak?

Az esti nyugtalanság egyik legnehezebb része, hogy amikor benne vagy, végtelennek tűnik. Pedig a rendelkezésre álló források alapján ez a mintázat általában nem tart örökké. A sírás gyakran 4–8 hetes korban a legerősebb, majd 2–3 hónapos kor körül fokozatosan csökkenni kezd. A PURPLE crying leírások is azt hangsúlyozzák, hogy a fokozott esti sírás a korai hónapok ismert része lehet, és idővel enyhül. 

Ez persze nem egy kapcsoló, amely egyetlen napon átbillen. Inkább lassú kisimulás. Egyik héten még nagyon nehéz, a következőn mintha lenne már egy jobb este is. Aztán kettő. Aztán már nem minden nap ugyanaz az intenzitás. Sok család utólag veszi észre csak, hogy valami tényleg változott. Este már nem olyan hosszú a sírás. Könnyebben eljut a megnyugvásig. Kevesebbnek tűnik az összeadódó feszültség.

Nagyon megnyugtató tud lenni tudatosan észrevenni ezeket az apró elmozdulásokat. Mert amikor valaki csak azt figyeli, hogy még mindig sír, könnyű elsiklani afelett, hogy már nem két órát, csak negyven percet. Vagy hogy már nem minden este olyan nehéz, mint korábban. Ezek nem apróságok. Ezek a kilábalás jelei. 

Mikor érdemes mégis orvoshoz fordulni?

Miközben az esti sírás gyakran normális, fontos azt is tudni, hogy nem minden nyugtalanság írható azonnal a fejlődési görbe számlájára. A NHS azt tanácsolja, hogy kérj segítséget, ha aggódsz amiatt, hogy a baba beteg lehet, ha a sírás szokatlan, ha más tünetek társulnak hozzá, vagy ha egyszerűen úgy érzed, valami nincs rendben. Az „Is your baby or toddler seriously ill?” oldaluk külön hangsúlyozza, hogy bízz az ösztöneidben, mert te ismered legjobban, mi számít szokatlannak a saját gyerekednél. 

Érdemes orvossal beszélni, ha a sírás nagyon elhúzódó, egész napra átterjed, a baba nehezen etethető, hány, lázas, bágyadt, nem gyarapszik jól, vagy a sírás közben olyan benyomásod van, mintha kifejezetten fájna valamije. Ezekben a helyzetekben nem arról van szó, hogy biztosan komoly baj van, hanem arról, hogy jó kizárni a valódi testi okokat, és közben támogatást kapni a helyzethez. 

Az is teljesen érvényes ok segítséget kérni, ha te magad merülsz ki nagyon. Nem kell megvárnod, amíg az esti órák gondolatától is remegni kezd benned valami. A sírás megterhelő, és a támogatás nem jutalom, hanem szükséglet. 

Gyakran ismételt kérdések az esti nyugtalanságról csecsemőknél

Miért sírnak a babák többet este?

Az első hónapokban sok baba estére nyugtalanabbá válik, mert a sírás természetes fejlődési görbéje gyakran ekkor erősödik fel, és estére a napi fáradtság, a túl sok inger és az éretlen önszabályozás is összeadódhat. A NHS szerint a kora este a leggyakoribb időszak az intenzívebb sírásra. 

Normális az esti sírás csecsemőkorban?

Igen, az esti sírás sok kisbabánál teljesen gyakori jelenség az első hetekben és hónapokban. A sírás mennyisége gyakran 4–8 hetes korban a legnagyobb, majd fokozatosan csökkenni kezd.

Mi állhat az esti nyugtalanság mögött?

Az esti nyugtalanság hátterében lehet idegrendszeri túlterheltség, fáradtság, túl hosszú ébrenlét, emésztési diszkomfort, fokozott közelségigény vagy colic jellegű sírás. Nem mindig egyetlen ok áll mögötte. 

Honnan tudom, hogy a babám túlingerelt estére?

Erre utalhat, ha elfordítja a fejét, kerüli a tekintetet, nyugtalanabbul mozog, ökölbe szorítja a kezét, hadonászik, nyűgös vagy sír. Ezek arra utalhatnak, hogy már több inger érte, mint amennyit kényelmesen fel tud dolgozni.

Hogyan nyugtatható meg este a csecsemő?

Segíthet a tompább fény, a halkabb környezet, a testközelség, a hordozás, a ringatás, a szopás, a monoton hangok vagy egy meleg fürdő. A cél sokszor nem a gyors „elhallgattatás”, hanem a baba idegrendszerének lelassítása. 

Meddig tart az esti nyugtalanság időszaka?

Több forrás szerint az intenzívebb sírás 4–8 hetes korban lehet a legerősebb, majd 2–3 hónapos kor után sok babánál fokozatosan enyhül. Egyéni eltérések természetesen vannak. 

Mikor kell orvoshoz fordulni az esti sírás miatt?

Érdemes orvossal beszélni, ha a sírás szokatlanul erős vagy tartós, egész nap fennáll, a baba lázas, bágyadt, hány, nehezen etethető, rosszul gyarapszik, vagy te úgy érzed, nem egyszerű esti nyugtalanságról van szó. 

Mit tegyek, ha én már nem bírom az esti sírást?

Tedd a babát biztonságos helyre, kérj segítséget, menj ki pár percre levegőzni vagy add át valaki másnak rövid időre. A CDC és a NHS is hangsúlyozza, hogy a hosszan tartó sírás a szülő idegrendszerét is erősen terheli, ezért a saját megnyugvásod is fontos része a baba biztonságának.

Az esti sírás legtöbbször nem azt jelenti, hogy rosszul csinálod, hanem azt, hogy a babád estére már tele van a nappal, és ilyenkor a legnagyobb segítség sokszor nem a tökéletes megoldás, hanem az, hogy csendesebbé teszed körülötte és magadban is a világot.

Fáradtnak és kimerültnek érzed magad anyaként? Úgy érzed nem csak a kialvatlanság miatt, hanem az állandó készenlét miatt belefáradtál az egészbe? Felemeled a hangod, türelmetlen vagy a gyerekeddel, pedig nem szeretnéd? Mit tudsz tenni? Ebben segítek itt.

About The Author

Vida Ágnes

Vida Ági pszichológia és pedagógia szakon végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként és gyermeknevelési tanácsadóként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni babájuk és gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két gyermekét is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

2 Comments

  • Boglarka

    Reply Reply 2026. augusztus 16. vasárnap

    Kedves Ági!

    Megnyugtatás miatt kereslek és írok neked. 33+0napos vagyok

    ezek az értékek lettek az uh-n pénteken amikor 32+5napos voltam

    Fl 59
    BPD 76
    HC 299
    AC 318

    Magzatvíz normal mennyiségű,
    és az áramlás is tökéletes

    Sajnos a magánorvosom 23ig szabadságon van ezért csak utána tudom elküldeni neki a leletemet. A Szent Margitban készült a vizsgálat és ugyan ott azt mondták hogy minden rendben van, de engem nyugtalanít hogy nem az átlagos érteken belüli az AC, illetve a 33. betöltött héten már benne lenne a 294 +/- 30 tartományban.

    A cukorterhelésem is jó lett júniusban a 25. betöltött héten 4,7 éhgyomorra es 5,1 120perc után.

    Előre is nagyon köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2026. augusztus 17. hétfő

      Az AC valóban kicsit nagyobb, de mivel itt kézzel húzzák be a köröket ebből adódhat az eltérés, illetve az is előfordulhat, hogy tényleg nagyobb a baba, de mivel a többi érték mind azonos terhességi hétre utal, csak ez az egy tér el, ezért inkább csak mérési hiba lehet.

Leave A Response

* Denotes Required Field