A testtudat kialakulása és fejlesztése

A baba saját testéről alkotott képe még meglehetősen homályos, fokozatosan kell megismernie a testrészeit és azt, melyik mire képes. Azonban a testkép fejlődése nem áll meg ott, hogy meg tudja mutatni a testrészeit, később az írás-olvasás tanulásához, de még a sportokhoz is szüksége van a fejlett testképre. Hogyan fejlesszük a kicsi testtudatát? Ezt szedtem össze ebben a cikkben.

Az újszülött még meglehetősen védtelennek érzi magát a világban. A mozdulatai koordinálatlanok, amikor odakap, odacsap, még nem tudja, mindez, mit okoz. Sokszor éppen a saját mozgásától ijed meg ugyanis még nem ismeri a testrészeit, nem tudja, hogy az ott az ő karja, ami csapkod és nem tudja tudatosan irányítani sem.

Még 3-4 hónaposan is azt hiszi, anya testrészei is hozzá tartoznak, azonban erre a korra már megérkezik az első látványos változás: elkezdi nézegetni, maga előtt forgatni a kezét és tárgyak után nyúlni. Ezek a mozdulatok először még koordinálatlanok, sok-sok hónap gyakorlás után válnak igazán ügyessé és határozottá.

Amivel segíthetsz neki, hogy ügyesedjen:

  • Ha ökölbe szorítja a kezét, nyisd szét és finoman simogasd végig a tenyerét és az ujjacskáit!
  • Mutasd meg neki a kezét, vidd közelebb a szeméhez, majd távolabb!
  • Mutass neki különféle textúrájú és formájú tárgyakat (pl. fakanál, puha kendő, különféle formájú műanyag flakonok) és engedd, hogy megérintse, kipróbálja őket!
  • Sok-sok babatorna és ölbéli játékok, amik segítenek a tudatára ébredni a saját testének.
  • Babaúszás és pancsolás: mert a vízben olyan mozgásokra is képes a baba, amikre a kora alapján, a „szárazföldön” nem lenne még képes és ez ösztönzi őt a fejlődésre

6-8 hónapos kor között ölben tartva gyakran nyúl anya haja után, belemar az arcodba, meghúzza a hajad, mert még nem tudja, hogy a te testrészeid nem hozzá tartoznak.
Ugyanebben a korban kezdi el felfedezni és megkóstolni a lábát 🙂

Amivel segíthetsz neki, hogy ügyesedjen:

  • Játsszatok simogatós játékot! Simogassatok macikat, puha párnákat és egymást, hogy egyre ügyesebb legyen a keze!
  • Kezdd el neki tanítani a testrészeket a mindennapokban (pl. pelenkázásnál, öltözésnél nevezd meg, hogy most éppen melyik kezét fogod, melyik lábát stb.)
  • Játsszatok csikizős játékot! 😀 Simítsd végig a talpacskáját, a lábacskáját, a combocskáját stb. és minden testrészt nevezz a nevén! (pl. Ciróka-maróka, mit csikiz meg most anya? A talpacskáját!)

9-12 hónapos kor között már egyre tudatosabban használja a baba a testét, sok baba meg tudja mutatni az egyes testrészeket is (ez azonban nem csak a testtudattól függ, hanem a szociális érettségtől is, a mozgékonyabb, izgágább babákat nem feltétlenül köti le a testrészek tanulgatása, miközben a kezüket már ügyesen használják)

Fontos tudni, hogy a kisgyerekek ebben a korban, amikor fáradtak, túlingereltek, sírnak, hisztiznek regresszív állapotba kerülnek, azaz például a testtel kapcsolatos tudatosságukat elveszítik. Ilyenkor összevissza csapkodhatnak, és hiába kéred, még nem képesek uralni a mozdulataikat. Éppen ezért butaság megbüntetni a gyereket azért, mert fáradtan vagy a distressz hiszti állapotában csapkodott vagy harapott, ugyanis ebben az állapotában még nem ura a mozdulatainak, erre csak jóval később (5-6 éves korra) lesz képes.

1-2 éves kor között a testtudatot kiválóan fejlesztik a mozgásos játékok. Ebből többfélét is játszhattok:

  • Játssz el különféle állatokat és kérd meg a gyermekedet, hogy utánozzon!
  • Táncoljatok együtt és mutass neki egyszerűbb utánozható lépéseket, mozgásokat!
  • Játsszatok utánzós mondókákat! (pl. Fújja a szél a fákat, letöri az ágat, reccs!)
  • Játsszatok el egyszerű, hétköznapi helyzeteket, ahol utánozhatja a mozgásodat! pl. főzős játék: kavargatás, sajtreszelés, kóstolgatás, sózás stb.

Mi az a testtudat és miért fontos?

A testtudat elengedhetetlen tényező ahhoz, hogy a gyermek képes legyen tudatosan használni és irányítani a testét. 3 részből áll: a testképből, a testfogalomból és a testsémából.

A testkép a saját test megtapasztalását, a képességeinek ismeretét jelenti. Ide tartozik a test érzéklete pl. magas vagyok, alacsony vagyok, duci vagyok, sovány vagyok. A kialakulásában saját tapasztalatok, mások véleménye és a saját érzelmek is közrejátszanak. Fontos, hogy a gyermek testképe pozitív legyen, elégedett legyen önmagával, ne ültessünk el benne már egészen kis korban negatív gondolatokat a saját testével kapcsolatban.

A testfogalom a saját testéről alkotott tudás, az, hogy ismeri és meg tudja nevezni a saját testrészeit.

Hogyan tanítsuk meg a kicsinek a testrészeket?

1. Álljatok a tükör elé és mutasd meg ott, saját magán a testrészeket! Kérd, hogy ő is mutassa meg! 3-4 testrésszel kezdjétek az arcon (10-12 hónapos korban) és minden hónapban taníts meg neki újabbakat!

2. Mondókázzatok!

Itt a szemem, itt a szám,
Ez meg itt az orrocskám (mutatás szemre, szájra, orra)
Jobbra-balra két karom,
Forgatom, ha akarom. (jobb és bal kéz emelgetése, forgatása)
Két lábamon megállok,
ha akarok, ugrálok. (lábak ütögetése, ugrálás)

3. Játszatok legyecskéset! Az ujjhegyed a legyecske, zümmögve körbe-körbe jár és ahol leszáll azt a testrészt meg kell nevezni. 2-3 éves kortól már lehet játszani csukott szemmel is.

A testsémába tartozik az egyensúlyérzék, az izmok mozgásának, változásának megérzése, valamint a jobb és bal irányok megtanulása, a két testfél integrálása, valamint a térérzékelés.

Hogyan fejleszd a testsémát?

1. Egy kisméretű labdát adogassál a törzsed körül! A gyermekedet kérd meg, hogy utánozza! Ha már jól megy neki, próbáljátok meg a nyak körül, a comb körül, a váll körül is, majd pedig csináljátok meg ugyanezt leülve, térdre támaszkodva (ez az egyenúlyérzéket is fejleszti)

2. A jobb és bal kezet meg tudod tanítani neki úgy, ha a jobb kezére színes szalagot tesztek, a balra pedig nem, aztán pedig kisebb feladatokat adsz neki: gurítson labdát a szalagos kezével, gurítson labdát a nem szalagos kezével. Gurítson karikát vagy nagy labdát a szalagos oldalán, aztán pedig a nem szalagos oldalán. Ugrálás a szalagos lábon és a nem szalagos lábon.
Ezt játszhatjátok állatokkal is: a gólya most a szalagos lábon áll, most pedig a nem szalagos lábán.
Ha ez már megy, következhet a kúszás vagy a mászás úgy, hogy a szalagos lábat nem szabad használni (pl. játszhatjátok azt, hogy a kutyusnak megsérült a lába, ezért nem tud rálépni)

2. Játsszatok hangyásat! A játék lényege, hogy ti vagytok a hangyák, cipelitek a morzsát és mindenen keresztül kell mennetek: előre, egy padon keresztül átmászva, egy szűk helyen oldalazva és néha hátrafelé, hogy becsapjátok az ellenséget 🙂

3. Körfogócska: Rajzolj nagy karikákat a földre (vagy tegyél le hullahopp karikákat) és ugráljatok át egyikből a másikba!

4. Vegyél elő régi kesztyűket és papucsokat és párosítsátok össze a jobb és bal lábra illetve kézre valókat. (cipőket és kesztyűket egyébként színes papírból is kivághatsz az összepárosításhoz)

5. Színes kartonból vágj ki piros és kék kéz és lábformákat és építs belőlük akadálypályát: a pirosra csak a jobb kezet/lábat lehet rátenni, a kékre pedig csak a balt!

6. Mondókázzatok!

Cini-cini muzsika, (törzsfordítás jobbra-balra)
Táncol a kis Zsuzsika. (táncolás utánzása)
Jobbra dűl meg balra dűl, (törzshajlítás jobbra-balra)
Tücsök koma hegedül. (hegedülés utánzása)

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Comments are closed.