12 és 18 hónapos kor között a kisgyerek érzelmei olyanok, mint a hirtelen jött nyári záporok: gyorsan érkeznek, erősek, és néha téged is teljesen eláztatnak. De miért lesz akkora sírás egy eltört banánból, egy elvett távirányítóból vagy abból, hogy anya nem pont úgy adta oda a poharat?
Miért ennyire intenzívek az érzelmek ebben az életkorban?
A 12 és 18 hónapos kisgyerek érzelmi világa egyszerre gyönyörű és kimerítő. Egyik pillanatban kacagva szalad feléd, a következőben földre ülve sír, mert nem sikerült betenni a kockát a dobozba. Lehet, hogy teljes testével örül egy kutyának az utcán, majd néhány perccel később kétségbeesik, mert nem mehet oda hozzá. Ez az életkor nem a finom árnyalatokról híres, hanem a nagy, őszinte, nyers érzésekről.
A kisgyerek érzelmei azért ilyen erősek, mert az idegrendszere még éretlen. Ő már rengeteg mindent akar, de még nagyon keveset tud belül kezelni abból, ami vele történik. Szeretne egyedül enni, de kiborul az étel. Szeretne felmászni, de nem sikerül. Szeretné elmondani, mit akar, de még nincs hozzá elég szava. Szeretne tovább játszani, de indulni kell. Ezek mind apró felnőtt szemmel nézve talán jelentéktelen helyzetek, neki viszont valódi érzelmi viharok.
Sok anyuka ilyenkor azt kérdezi tőlem: „Normális, hogy ilyen hirtelen borul ki?” Igen, nagyon gyakran normális. Ebben az életkorban a gyerek még nem tudja azt mondani magának, hogy „most csalódott vagyok, de anya segít, és majd újra megpróbálom”. Nem tud hátralépni a saját érzéseitől. Ami benne történik, az az egész testében történik. A sírás, a toporzékolás, az elfordulás, a kapaszkodás, az eldobás vagy a fejrázás mind annak a jele lehet, hogy valami belül túl nagy lett neki.
Fontos megértened, hogy a kisgyerek érzelmi reakciója nem mindig arányos a külső eseménnyel. Te azt látod, hogy csak elvetted a telefont. Ő azt éli meg, hogy valami nagyon izgalmasat, vágyottat, számára fontosat hirtelen elveszített. Te azt látod, hogy csak kettétört a keksz. Ő azt éli meg, hogy az, amit szeretett volna, már nem olyan, amilyennek elképzelte. Az ő világa még nagyon konkrét, nagyon jelen idejű, és kevés belső eszköze van a rugalmasságra.
Kapcsolódó cikkem: Miért lett hirtelen ilyen akaratos? A dac valódi arca 18 és 24 hónapos korban
Ez nem jelenti azt, hogy mindent engedni kell. Sőt, éppen azért van szüksége rád, mert ő még nem tudja egyedül szabályozni magát. De az első lépés nem az, hogy gyorsan elhallgattasd, hanem az, hogy megértsd: nem rossz, hanem kicsi. Nem manipulál profi módon, hanem elöntötte az érzés. Nem ellened harcol, hanem saját magában nem talál még kapaszkodót.
Mi történik benne, amikor frusztrált lesz?
A frusztráció ebben az életkorban szinte mindennapos vendég. A gyerek akar valamit, de nem tudja elérni. Megpróbál valamit, de nem sikerül. Jelez valamit, de nem értik. Vágyik valamire, de nem kaphatja meg. Ez a négy helyzet önmagában is elég lenne ahhoz, hogy sok legyen neki, de gyakran egyszerre több is jelen van.
Képzeld el, hogy a kisgyereked szeretné felvenni a cipőjét. Látja, hogy te hogyan csinálod, érzi, hogy ő is szeretné, talán már meg is próbálja. De a lába nem oda megy, a cipő elfordul, a keze nem elég ügyes, te pedig közben indulnál. Ebben a pillanatban ő nem lustálkodik és nem szórakozik veled. Ő egy számára nagy feladattal küzd, amelyben egyszerre van vágy, kudarc, sietség és segítségkérés.
A frusztrációra adott reakció lehet sírás, düh, eldobás, tiltakozás, elfordulás, kapaszkodás vagy teljes összeomlás. Van gyerek, aki hangosan robban, van, aki inkább elbújik vagy hozzád bújik. Van, aki csapkod, van, aki merevvé válik, és van, aki annyira elkeseredik, hogy semmivel sem lehet azonnal megnyugtatni. Ezek nem jellemhibák, hanem érzelmi válaszok egy még alakuló idegrendszerből.
Kapcsolódó cikkem: Érzelemszabályozás gyerekeknél: hogyan tanulják meg kezelni az érzéseiket?
A frusztráció kezeléséhez a gyereknek időre és sok ismétlődő tapasztalatra van szüksége. Nem abból tanulja meg, hogy „nyugodj meg”, ha ezt sokszor hallja, hanem abból, hogy te újra és újra segítesz neki átmenni az érzésen. Ha kiborul, te nem esel szét. Ha dühös, te nem ijedtsz meg tőle. Ha sír, te nem szégyeníted meg. Ha tiltakozik, te megtartod a keretet, de nem fordulsz el tőle.
Mondhatod például: „Nagyon mérges vagy, mert nem sikerült betenni a kockát.” Aztán várhatsz egy kicsit. Nem kell azonnal megoldani. Ha már kicsit elérhetőbb, folytathatod: „Próbáljuk meg együtt!” Ezzel két dolgot tanítasz egyszerre. Az érzésnek neve van, és a nehéz helyzetekben lehet segítséget kérni.
A szülői jelenlét ilyenkor nem látványos varázslat. Inkább sok apró, ismétlődő pillanatból áll. Leguggolsz. Ránézel. Nem nevetsz rajta. Nem mondod, hogy semmiség. Nem adsz fel mindent, de nem is hagyod magára. Ez a nyugodt kísérés az érzelemszabályozás egyik legfontosabb alapja.
Miért sír olyan dolgokon, amelyek neked apróságnak tűnnek?
A kisgyerek szemében a világ még nagyon közeli és nagyon konkrét. Nincs még meg az a felnőtt képessége, hogy nagyobb távlatból nézzen egy helyzetre. Ha eltörik a banán, az nem egyszerűen egy formai változás. Az a banán már nem az a banán, amit ő elképzelt. Ha te a kék poharat adod, de ő a pirosat szerette volna, az nem apró kényeskedés, hanem az ő belső képe és a valóság közötti ütközés.
Ebben az életkorban a gyereknek még nehéz rugalmasan váltani. Ha valamit elképzelt, ahhoz erősen ragaszkodhat. Ha valami másképp történik, az könnyen túl sok lesz. Mi felnőttek azt mondjuk, „mindegy, ugyanaz a víz van benne”, de neki nem mindegy, mert a kiszámíthatóság és a saját kis választása ad biztonságot.
A fáradtság, éhség, betegség, fogzás vagy túl sok inger tovább erősítheti ezeket a reakciókat. Egy kipihent kisgyerek talán még elviseli, hogy nem ő kapcsolja fel a villanyt. Egy fáradt kisgyerek viszont ugyanezt hatalmas veszteségként élheti meg. Ilyenkor nem a helyzet lett nagyobb, hanem az ő teherbírása kisebb.
Kapcsolódó cikkem: Miért ne hagyjuk sírni a babát? (és mit tegyünk, ha a sírás már hiszti)
Ezért érdemes néha nem csak azt kérdezni magadtól, hogy „miért sír már megint?”, hanem azt is: „Mi lehet most sok neki?” Lehet, hogy nem a pohár a lényeg, hanem az, hogy egész délelőtt ingerek érték. Lehet, hogy nem a cipő a gond, hanem az, hogy gyorsan kell váltania. Lehet, hogy nem a banán miatt sír igazán, hanem mert éhes, fáradt, és már nem maradt benne rugalmasság.
Ettől még nem kell minden apró kívánságot teljesíteni. Ha már a kék pohárban van a víz, és nincs valódi akadálya, dönthetsz úgy, hogy átteszed a pirosba. Máskor pedig mondhatod: „Most ebben van a víz. Látom, hogy a pirosat szeretted volna.” Mindkét válasz lehet szeretetteljes, ha nem gúny, nem düh és nem megszégyenítés kíséri.
Hogyan reagálj, amikor a gyereked dühös?
A kisgyerek dühe sok szülőt megijeszt. Főleg akkor, ha csapkod, eldob valamit, sikít, megfeszíti magát vagy földre veti magát. Ilyenkor könnyű azt gondolni, hogy ezt azonnal meg kell állítani, különben „ilyen marad”. Valójában a cél nem az, hogy a gyerek soha ne legyen dühös, hanem az, hogy megtanulja: a düh elbírható, kimondható, és nem kell vele bántani másokat.
A düh önmagában nem rossz érzés. A düh azt jelzi, hogy valami nem úgy történt, ahogy szerette volna, valamilyen határba ütközött, vagy valami fontos számára veszélybe került. A kisgyerek még nem tudja ezt szépen elmagyarázni, ezért a teste beszél helyette. A te feladatod nem az, hogy eltöröld a dühöt, hanem hogy biztonságos medret adj neki.
Amikor dühös, először a biztonság számít. Ha üt, harap, rúg vagy dob, állítsd meg nyugodtan, de határozottan! Mondhatod: „Nem engedem, hogy megüss. Dühös vagy, és közben vigyázunk egymásra.” Ha dobál, vedd el a veszélyes tárgyat, és adj alternatívát: „A kockát nem dobjuk. A párnát megnyomhatod, ha mérges vagy.”
Utána jöhet az érzelem megnevezése. „Mérges vagy, mert elvettem a telefont.” „Dühös vagy, mert még maradni szerettél volna.” „Nem tetszik, hogy most pelenkázás jön.” Ezek a mondatok egyszerűek, mégis nagyon sokat adnak. A gyerek lassan megtanulja, hogy ami benne történik, annak neve van. És ami megnevezhető, az idővel kezelhetőbbé válik.
Kerüld a megszégyenítő mondatokat! Az olyan mondatok, mint „csúnya vagy, amikor így viselkedsz”, „már megint hisztizel”, „rossz gyerek vagy”, nem tanítják meg neki, mit kezdjen a dühével. Inkább azt üzenik, hogy az érzéseivel együtt ő maga is elfogadhatatlan. Sokkal jobb, ha a viselkedést választod le a gyerekről: „Szeretlek, és nem engedem, hogy dobálj.”
A düh után sok gyerek elfárad, megszelídül, odabújik vagy úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Ne várj tőle felnőttes bocsánatkérést! Ha bántott valakit, mutathatod a jóvátételt: „Megsimogathatod a testvéred karját, ha szeretnéd.” Ha nem akarja, te akkor is gondoskodhatsz a másikról, miközben ő látja a mintát.
Kapcsolódó cikkem: Dühkezelési technikák gyerekeknek
Mit tegyél, amikor a sírás mögött félelem vagy bizonytalanság van?
Nem minden nagy reakció düh. Sokszor félelem, bizonytalanság vagy túlterheltség van a háttérben. A kisgyerek sírhat idegen helyen, új emberek között, hangos zajtól, orvosi vizsgálaton, fürdésnél, hajmosásnál, elválásnál, sötétben, vagy akkor, ha valami váratlanul történik. Nekünk ezek közül sok helyzet kezelhető, neki viszont az új és kiszámíthatatlan dolgok nagyon erősek lehetnek.
A félelemre nem jó válasz a gúny vagy az erőltetés. Ha fél a porszívótól, nem segít, ha azt mondod, hogy „ugyan már, ez butaság”. Számára nem butaság. A hangos zaj valóban ijesztő lehet. Jobb, ha elismered: „Megijedtél a hangos porszívótól. Itt vagyok.” Aztán segíthetsz neki távolabbról megnézni, előre szólni, bekapcsolás előtt felvenni, vagy választást adni: „Innen nézed vagy apa öléből?”
A bizonytalanságot csökkenti az előrejelzés. A kisgyerek még nem érti hosszú magyarázatokból a napirendet, de az ismétlődő mondatok és szokások nagyon sokat segítenek. „Most pelenkázás jön, aztán visszamegyünk játszani.” „Most felvesszük a kabátot, és kimegyünk.” „Még egy mese, aztán alvás.” Ezek nem parancsok, hanem kapaszkodók.
Ha új helyre mentek, érdemes adni neki időt. Ne várd el, hogy azonnal mosolyogjon, ölbe menjen, játszani kezdjen vagy puszit adjon. Lehet, hogy először a te karodból figyel. Ez nem baj. A biztonságos felfedezés gyakran úgy indul, hogy a gyerek először visszahúzódik, majd lassan nyit. Engedd ezt a tempót!
Az átmeneti tárgy is segíthet. Egy kedvenc plüss, kendő vagy kis takaró nem felesleges ragaszkodás, hanem érzelmi híd lehet. Ha új helyzetbe mentek, mondd: „A maci jöhet veled, amíg megszokod.” Ez egyszerű, de sok gyereknek valódi biztonságot ad.
Hogyan segíts neki megnyugodni, ha még nem tudja egyedül?
Egy 12 és 18 hónapos kisgyerektől nem várhatjuk el, hogy egyedül megnyugodjon úgy, ahogy egy nagyobb gyerek vagy felnőtt már képes lehet rá. Ő még nem tudja azt mondani magának, hogy vegyen mély levegőt, gondolja át, várjon egy kicsit, és majd jobb lesz. A nyugalmat először rajtad keresztül tanulja.
Ezt hívhatjuk együtt szabályozásnak. Ez azt jelenti, hogy a te hangod, tested, arckifejezésed, ritmusod és jelenléted segít az ő idegrendszerének visszatérni egy elviselhetőbb állapotba. Ha te nagyon élesen, gyorsan, hangosan reagálsz, az ő belső vihara erősödhet. Ha te legalább valamennyire lassítasz, halkítasz és stabil maradsz, az ő teste is könnyebben követi.
Nem kell tökéletesen nyugodtnak lenned. Ilyet nem is várnék egy anyától, aki talán alig aludt, fél kézzel vacsorát készít, és közben a gyereke harmadszor borul ki ugyanazon a napon. Elég, ha megpróbálsz egy fokkal nyugodtabb lenni, mint ő. Ez is sokat számít.
A megnyugtatásnál figyeld, mire van szüksége! Van gyerek, aki ölelésben nyugszik meg. Van, aki ilyenkor nem bírja, ha hozzáérnek, és inkább a közeledben, de külön szeretne lenni. Van, akinek halk hang kell, másnak ritmikus ringatás, megint másnak egy kedvenc tárgy. Nem egyetlen jó módszer van, hanem a saját gyereked jelzéseit kell egyre jobban megismerned.
Használhatsz egyszerű mondatokat: „Itt vagyok.” „Segítek.” „Nehéz most.” „Várok veled.” Ezek nem magyarázzák túl a helyzetet, mégis biztonságot adnak. A hosszú beszéd ilyenkor gyakran túl sok. Amikor a gyerek már nyugodtabb, akkor lehet röviden visszatérni a történtekre: „Mérges voltál, mert nem kaptad meg a poharat. A poharat nem dobjuk. Most együtt letesszük.”
Kapcsolódó cikkem: Distressz hiszti: Mi okozza? Mit tudsz tenni?
Milyen játékok segíthetik az érzelmek fejlődését?
Az érzelmekről ebben az életkorban még nem elsősorban beszélgetni kell, hanem játszani, megnevezni és megélhetővé tenni őket. A játék a kisgyerek számára természetes nyelv. Sokszor játékban könnyebben feldolgozza azt is, ami napközben nehéz volt neki.
A babázás vagy plüssállatos játék remek lehetőség. Mondhatod: „A maci sír, mert leesett. Megöleljük?” vagy „A baba mérges, mert elfáradt.” Nem kell nagy történeteket kitalálni. Egy két mondat elég. A gyerek így látja, hogy az érzések másokkal is megtörténnek, és lehet rájuk gondoskodással válaszolni.
A tükör előtti játék is hasznos lehet. Nézzetek grimaszokat, mutass mosolygós, meglepett, szomorú arcot, és nevezd meg őket! Ne erőltesd, inkább legyen játékos! Mondhatod: „Anya most meglepődött. Hű, milyen nagy szemek!” A gyerek az arcokon keresztül is tanulja az érzelmek jeleit.
A mondókák és ritmusos játékok szintén segítenek. A ritmus nyugtat, a kiszámítható ismétlés biztonságot ad. Egy ölbeli játék, tapsolás, ringatás, lassú gyors váltás mind segítheti, hogy a gyerek a testén keresztül tapasztalja meg a feszültség és megnyugvás váltakozását.
Készíthettek „dühpárnát” is. Ez lehet egy puha párna, amit meg lehet nyomni, ölelni, gyúrni, amikor nagy az indulat. Nem kell azt mondani, hogy „üsd a párnát”, ha ez nálatok nem szimpatikus. Mondhatod inkább: „Nyomjuk meg együtt erősen!” vagy „Gyűrjük össze a mérget!” A lényeg, hogy a test kapjon biztonságos csatornát.
A könyvek is sokat adhatnak, különösen az egyszerű képes történetek, amelyekben alapérzések jelennek meg. Ne akarj hosszú mesét végigolvasni, ha még nem figyel rá. Elég egy kép: „A kisnyuszi sír. Elveszett a labdája. Anya megöleli.” Ez a rövid jelenet máris érzelmi tanulás.
Kapcsolódó cikkem: Hogyan kezeld jól a dackorszakot?
Miért olyan fontos az érzelmi biztonság?
Az érzelmi biztonság azt jelenti, hogy a gyerek megtapasztalja: az érzései elférnek a kapcsolatban. Lehet mérges, szomorú, ijedt, csalódott, túl izgatott vagy ragaszkodó, és te nem tűnsz el mellőle érzelmileg. Lehet, hogy határt szabsz. Lehet, hogy nemet mondasz. Lehet, hogy megállítod. De közben nem azt üzened, hogy ő rossz, hanem azt, hogy az érzés nagy, és te segítesz neki megtanulni bánni vele.
Ez a biztonság nem azt jelenti, hogy a gyerek mindig megkapja, amit akar. Sőt, a biztonságos érzelmi fejlődéshez határokra is szükség van. A kisgyereknek meg kell tapasztalnia, hogy anya szeret, de a forró sütőhöz nem enged. Apa megért, de az úton meg kell fogni a kezét. A szülő meghallja a sírást, de nem adja oda a kést, a telefont vagy a gyógyszeres dobozt.
Az érzelmi biztonság egyik fontos része a kiszámíthatóság. Ha ma ugyanazért hatalmas kiabálás jár, holnap pedig nevetés, a gyerek nehezebben érti a világot. Nem kell robotként mindig ugyanúgy reagálnod, de a fő szabályok legyenek stabilak. Amit nem engedsz, azt lehetőleg nyugodtan és következetesen ne engedd! Amit szabad, abban adj valódi szabadságot!
A másik fontos rész a javítás. Nem fogsz mindig jól reagálni. Lesz, hogy kiabálsz. Lesz, hogy türelmetlen leszel. Lesz, hogy túl gyorsan rászólsz, aztán rájössz, hogy csak fáradt volt. Ilyenkor nem az a cél, hogy tökéletesnek mutasd magad, hanem hogy vissza tudj kapcsolódni. Mondhatod: „Anya hangos volt, mert elfáradt. Sajnálom. Itt vagyok.” Ez a gyereknek azt tanítja, hogy a kapcsolat kibírja a nehéz pillanatokat.
Az érzelmi biztonság nem egy nagy nevelési elv a falon, hanem sok apró hétköznapi válasz. Amikor sír, és nem nevetsz rajta. Amikor dühös, és nem nevezed rossznak. Amikor fél, és nem erőlteted. Amikor örül, és vele örülsz. Amikor elakad, és nem szégyeníted meg. Ezekből épül a belső érzése, hogy ő szerethető akkor is, amikor még nem tud szépen viselkedni.
Mikor érdemes szakember segítségét kérni?
A 12 és 18 hónapos kisgyerek intenzív érzelmei többnyire természetesek, de vannak helyzetek, amikor érdemes szakemberrel beszélni. Nem azért, mert biztosan nagy baj van, hanem mert a korai megértés és támogatás sokszor megnyugtató.
Érdemes gyermekorvossal, védőnővel, pszichológussal vagy kisgyermekekkel foglalkozó szakemberrel konzultálni, ha a gyerek érzelmi reakciói extrém erősek, nagyon gyakran önsértő vagy másokat veszélyeztető formában jelennek meg, ha szinte egyáltalán nem megnyugtatható, ha tartósan romlik az alvása vagy evése, ha nem keresi a kapcsolatot, vagy ha elveszít korábban meglévő kommunikációs, játékos vagy kapcsolódási képességeket.
Akkor is érdemes segítséget kérni, ha te érzed úgy, hogy már nem bírod. A szülői kimerülés nem mellékes tényező. Ha gyakran érzed, hogy félsz a következő kiborulástól, ha sokszor kiabálsz, ha bűntudat és tehetetlenség között ingadozol, vagy ha úgy érzed, eltűnt belőled az öröm, akkor neked is jár támogatás.
Sokszor nem nagy beavatkozásra van szükség, hanem arra, hogy valaki kívülről segítsen látni a mintázatokat. Mikor borul ki leggyakrabban? Mi előzi meg? Hogyan reagáltok? Hol lehet egyszerűsíteni? Milyen rutin adna több biztonságot? Milyen szülői mondatok segítenének? Ezek nagyon gyakorlatias kérdések, és sok családban már kis változtatások is érezhető könnyebbséget hoznak.
A kisgyerek érzelmei ebben az életkorban még nagyobbak, mint a szavai, de minden türelmes megnevezés, minden biztonságos határ, minden ölelés és minden újrakezdés azt tanítja neki, hogy az érzések jönnek és mennek, a szeretet pedig közben megtart.
Leave A Response