A csecsemő szeme fénye

Sokáig azt hitték, a baba néhány hónapos koráig szinte semmit nem lát a világból. Nemrégiben ismerték fel, hogy már az újszülött is élesen lát nagyjából 20-25 cm távolságra és meg tudja különböztetni a távoli és közeli alakokat. De vajon mikor kezd el a felnőttekhez hasonlóan látni? Mikor kell szemvizsgálatra vinni? Mit csináljunk, ha valami gond van a szemével?

A csecsemő szeme fényeÉrdekesség, hogy az első időkben a babák úgy látják a világot, ahogy a retinára esik a kép, azaz fejjel lefelé, a fordított látás tanulási folyamat eredménye, a gravitáció révén sajátítja el ezt az első 3-4 hét alatt.

Mivel az anyaméhben csak szűrt fényt látott a kicsi, az első időkben nagyon zavarják az éles fények, ez kb. 6 hetes korra elmúlik, de a hirtelen fényváltozások (pl. vakku) még ekkor is megijeszthetik.

6 hetesen a kicsi már lelkesen nézelődik, de a mozgást még nem képes a szemével követni. Alig két hét múlva, 8 hetesen már a fejével követi a számára érdekesnek tűnő mozgó tárgyakat.

3 hónaposan már a szemgolyói mozdulnak a mozgás irányába és egyre többször reagál odanézéssel a hangokra is (pl. amikor a nevén szólítják, odafordul). Ebben a korban még inkább a hozzá közel levő tárgyakat nézegeti, de 4-5 hónapos kora körül már elkezdi érdekelni távolabbi környezete is.

Ez az időszak, amikor már hamar elunja magát, ha egy helyben kell maradnia (pl. egész nap ugyanabban a szobában van) és egyre jobban érdekli az őt körülvevő világ – ez a kíváncsiság sarkallja majd arra, hogy elkezdje maga felfedezni környezetét. Most azonban még egyelőre ránk hagyatkozik és egyre többször unatkozik, ha egyhelyben kell lennie. Viszont remekül elvan, ha jövünk-megyünk, sétálunk vele, vagy éppen csak a lakás különféle helyiségeiben tölthet el 10-20 percet.

A térlátás 3 éves korig folyamatosan fejlődik ki, akkor indul rohamos fejlődésnek, amikor a baba elkezd önállóan a közlekedni, a kúszás, a mászás, majd végül a felállás és a járás mind-mind a térlátás egy bizonyos fokát követelik meg, és egyben felkészítik a kicsit a következő fokozatra.

1 éves kora körül már jól látja az apró tárgyakat is, és ezzel párhuzamosan szívesen játszik is velük, megkezdődik a „pakolós” korszak, amikor kedvenc játéka egy doboz apró tárgyat kipakolni (optimális esetben bepakolni is :))

Másfél éves kor után tovább tökéletesedik a térlátás, ami a rajzolással, gyurmázással, homokozással tovább tökéletesedik és nagyjából 6-7 éves korra alakul ki a végleges látásképesség.

Kancsal? Mivel a két szem még nem dolgozik együtt tökéletesen, 1-másfél éves korig előfordulhat, hogy a baba egy-egy tárgyat vizsgálva kancsalít, ez azonban látszólagos, és ha nem állandósul, nem kell vele foglalkozni.

Létezik az ún. csecsemőkori kancsalság
, amelynek jele, hogy a csecsemő szeme már néhány hetesen befelé kancsalít, ennek hátterében a szemizmok nem megfelelő működése áll. Amennyiben ilyet tapasztalsz gyermekeden, érdemes orvossal konzultálni, mert ez a fajta kancsalság nem múlik el magától, hanem műtéttel kell a szemizmokat korrigálni.
Koraszülötteknél gyakrabban fordul elő a csecsemőkori kancsalság.

Kevésbé komoly esetben szemüveggel korrigálják a kancsalságot, amelyet akár már 9-10 hónaposan is megkaphat a baba és valószínű, hogy mire óvodába kerül már el is felejtheti a szemüveget. Ha nem kezelik a szemtengelyferdülést, az nem csak esztétikai gondokat okoz, hanem a térlátás fejlődését is befolyásolja, valamint tompalátást eredményez, ami egész életen át tart.

Vizsgálatok, ellenőrzések 9 hónaposan, 3 évesen (óvodába kerülés előtt), valamint az iskolába való beíratás előtt érdemes elvinni a kicsit szemvizsgálatra. A 9 hónapos vizsgálat azért fontos, mert ilyenkor még komolyabb problémákat is gyorsabban és hatékonyabban lehet orvosolni (pl. kancsalság), míg az óvoda és iskola előtti rutinvizsgálattal megelőzhetőek különféle kellemetlenségek, amik lehet, hogy csak az új közösségben derülnének ki (pl. nem látja jól a táblát, szédül stb.)

Ha baj van…
A kicsi szeme fénye mindennél fontosabb a szülők számára, ez nem kétséges. A gyerekek azonban számos veszélynek képesek gyanútlanul kitenni szemük világát.
Bármilyen szúró-vágó eszközzel (faág, olló stb.) sértette meg a kicsi a szemét (vagy csak gyanítjuk, hogy azzal), azonnal orvoshoz kell fordulni, mert még ha nincs is látható gond, kórokozók kerülhettek a szembe, amelyek gyulladást okozhatnak!
Sérülés esetén a sérült szem fölé a csukott szemre steril gézlapot vagy tiszta vasalt zsebkendőt lehet tenni, majd lazán leragasztani, hogy ne jussanak további kórokozók a sebbe.

Ha valami a kicsi szemébe belemegy és a nem tudja kipislogni, érdemes orvosi segítséget kérni. Itt mesélném el, hogy fél évesen a fiam karácsonykor egyszercsak becsukta a szemét és torka szakadtából üvöltött fél órán át. Mivel nem tudtuk mi baja lehet, beszaladtunk vele az ügyeletre, ahol kiderült, hogy egy szempilla ment a szemébe és az zavarta ennyire.

Ha valamilyen vegyszer, tisztítószer kerül a kicsi szemébe azonnal bő vízzel ki kell mosni a szemet és azonnal orvoshoz fordulni, mert nagyon súlyos, maradandó sérüléseket okozhat!

Kevésbé látványos, de igen komoly sérülést okozhat, ha tompa ütés éri a szemet (pl. focilabdával megdobják, verekedésnél valaki megüti, esésnél megnyomja egy tárgy a szemgolyót). Ez nagyon fájdalmas, a szem kivörösödésével járhat és tompa látás jelentkezhet, de az is előfordulhat, hogy semmilyen tünettel nem jár. A háttérben viszont vérzés, vizenyő vagy akár a látóhártya leszakadása is állhat, úgyhogy ilyen sérülés esetén mindig el kell menni orvoshoz, hogy kizárja a komolyabb sérüléseket.

31 Comments

  • Zsuzsa

    2011. április 24. vasárnap

    Kedves Ági,

    kislányom 3 hónapos és két hetes, szépen nézelődik, barátságos, ha fölé hajolok, rámnéz, ha beszélek hozzá, reagál, mosolyog, de szopás közben nem hajlandó szemkontaktusra, és ez kicsit aggaszt.

    Ő amúgy az elejétől fogva szinte azonnal becsukja a szemét, ha mellre teszem, kvázi félálomban szopik (eleinte konkrétan bele is aludt percekre, aztán magától felriadt és folytatta), és elég lassan, az aktívabb szívás közben több perces lustálkodásokat beiktatva szopik, de amikor néha nézelődősebb, akkor se veszem észre, hogy a tekintetem keresné, ha pedig szólogatom, beszélek hozzá, arra sem reagál (vagy elnéz mellettem).

    Csak nemrég olvastam, hogy milyen fontos az anya-gyerek kapcsolatban a szopásnál a tápláláson-bőrkontaktuson-szag- és hallásélményen túl a szemkontaktus, mint a kötődés egyik fontos eleme. Mivel ő mindig is így félálomban szopott, elfogadtam, hogy ő ilyenkor az evéssel van elfoglalva, és persze azért meg-megsimogattam, meg gyönyörködve nézegettem, de azért simán olvasgattam vagy netezgettem mellette szopás közben. Most viszont aggódom, hogy talán elrontottam valamit a kapcsolatteremtésben, és lehet, hogy míg én hónapokig olvasgatva szoptattam, ő próbálta volna keresni a tekintetem, csak nem sikerült neki, és feladta? Hogyan vegyem rá, hogy rámnézzen, és ha lemaradásban vagyunk, hogyan tudnám ezt behozni?

    Úgy vettem észre egyébként, hogy a testközelséget-bújást se igazán díjazza, ha nagyon sír (pl idegen helyen), hiába ölelem magamhoz, inkább hátrafeszíti és eltolja magát (és közben zokog tovább vigasztalhatatlanul), lehet ennek köze a fentiekhez? Esetleg lehet az egész amiatt, hogy 8 hetesen megfázott, orrporszívóznom meg köptetőznöm kellett, tehát csupa olyan dolgot csináltam vele én – akitől a védelmet remélte volna -, ami rossz volt neki 🙁 Lehet, hogy akkor elveszítette a bizalmát bennem?

    • Vida Agi

      2011. május 07. szombat

      Nem kell aggódnod, attól, hogy segítettél neki, amikor beteg volt, nem veszítette el benned a bizalmát.

      Az lehet, hogy ha régebben nem néztél a szemébe, akkor megszokta, hogy ne keresse a tekintetedet, de ha ezentúl a szemébe nézel, akkor visszaszokik rá majd.

      Az, hogy nem mindig akar összebújni azért lehet, mert ezekben a feszült helyzetekben, amit írsz, annyira rosszul érzi magát, hogy az ölelés nem nyugtatja meg. Mivel a baba az egész testével sír, ezért lehet az, hogy eltol téged, de ez akaratlan reakció, nem ellened szól.

  • Kovácsné Pénzes Tímea

    2011. április 09. szombat

    Kedves Ági!
    Kisfiunk 6 hetes. Születésétől kezdve sűrűn könnyezik a jobb szeme, sárgás színű, váladékos. Cseppentjük folyamatosan. Kérdésem az lenne, hogy valószínű nem nyílt meg a könnycsatorna? Meddig nyílhat meg még?? Mi az a könnycsatorna mosás v. megnyitás? Fájdalmas beavatkozás??

    Köszönöm válaszod! Timcsi

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      Ezt a problémát valóban okozhatja az elzáródott könnycsatorna, általában az első év során valamikor rendeződni szokott ez a probléma, ha mégsem, akkor átmossák a könnycsatornát, ami egy kb. 5 perces beavatkozás. Lehet javítani a helyzeten azzal, ha anyatejet csepegtetsz a szemébe, illetve segíthet a gyakori orrporszívózás is.

  • Márti

    2011. április 04. hétfő

    Kedves Ági!
    5 hónapos kislányom jobb szeme születésétől kezdve váladékozott, és sokkal kisebb volt, mint a bal szeme. 4 hónaposan átmosták a könnycsatornáját, és kb. két hét múlva megszűnt a váladékozás és a könnyfolyás. Viszont a jobb szeme még mindig sokkal kisebb. Mitől lehet? Érdemes elvinni emiatt egy szemészhez?

    • Vida Agi

      2011. április 05. kedd

      Mivel egyébként is érdemes 6 hónapos kor körül megmutatni a babát egy gyerekszemésznek, ezért meg lehet mutatni, de valószínűleg ártalmatlan dologról van szó.

  • Ildikó

    2011. április 01. péntek

    Kedves Ági!

    5 hónapos a kislányom. Mindkét szemében, egy kis részen, olyan foltot látok, mint amikor a vízbe olaj kerül. Nem tudom, hogy mennyire zavarja ez a látásban, mert minden mozgó dolgot követ, ami érdekli nyúl felé és megfogja, és az arcokat is felismeri. Nem minden szögből lehet látni és eddig rajtam kívül még a férjem látta, pedig többen nézték már ezt a problémát. Hiába mondtam a doktornéninknek is, azt mondta, hogy Ő sem lát semmit.
    Lehet, hogy annak is köze van hozzá, hogy születésénél a nyaka köré volt tekeredve a köldökzsinór, ami visszatartotta és ez kicsit megnehezítette a dolgát.
    Mi lehet ez? Aggódom, hogy lehet nem tiszta a látása?!

    Előre is köszönöm!
    Ildikó

    • Vida Agi

      2011. április 05. kedd

      Valószínűleg ártalmatlan dologról van szó, de ha nagyon aggaszt, mutassátok meg gyerekszemésznek.

  • Era

    2011. március 29. kedd

    Tisztelt Válaszoló!

    Kisfiam 9 hónapos. Tökéletesen fejlődik minden rendben vele. Egy dolog aggaszt nagyon, hogy a szeme fehérje nem fehér hanem kékes szürkés színű. Ez milyen problémára utal??

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      A csecsemőknek általában kékesebb a szem fehérje, mint a felnőtteknek, de érdemes elmennetek egy gyermekszemészhez, mert nagyon ritka betegségek is okozhatnak ilyen jelenséget.

  • Dóra30

    2011. március 24. csütörtök

    Kedves Doktornő!

    Ma voltam 2 hónapos kisfiammal szemvizgsálaton ahol a következő 2 dolgo állapították meg:1, 2mm-el a bal szeme kintebb van.Ez mit jelent?Ez rosszabbodhat vagy javulhat a későbbiekben?Jelent ez bármiféle hátrányt?
    2, Szintán a bal szeme sarkában valami kis heget találtak.Ez is mit jelent?Mire utalhat?Javulhat vagy roszabbodhat?Ha rosszabbodik akkor lehet rajta segíteni?
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      Csecsemőknél előfordul, hogy az egyik sem kijjebb van, ez általában magától elmúlik, mert ilyen kis korban a két szem még nem dolgozik együtt, de ahogy egyre fejlődik a szem izomzata, ez rendeződik (kb. 1-1,5 éves korra). Érdemes 1 évesen még egyszer megmutatni szemésznek és ha akkorra nem javulna, akkor ilyen kis korban még viszonylag rövid idő alatt ki lehet kezelni.

  • Timi

    2011. február 08. kedd

    Kedves Ágnes!

    Ma voltunk az egy éves szemvizsgálaton a kislányunkkal. A doktornő pupillatágítót írt fel, amit 5 napig csepegtetnünk kell a szemébe a következő vizsgálat előtt. A kérdésem az lenne, hogy mindenképp szükség van erre? Mivel eléggé riasztóak a hatásai. Ill. ha mindenképp használnunk kell, óvjuk-e a szemét a fénytől.
    A jelen vizsgálat eredménye:
    od. +1.25 -0.5 cyl.25
    os. +2.0 -1.75 cyl. 1
    szarureflex 1.7
    Ez nekem nem sokat mond, viszont amit a doktornő elmondott esetleges tünetek (nagyon közelről nézi a dolgokat, stb.) egyáltalán nem észrevehetőek, már messziről észreveszi a madarakat, kutyákat. Nem úgy tűnik, mint ha valami gond lenne a látásával és nem szeretnénk feleslegesen kínozni a pupillatágítással.

    • Vida Agi

      2011. február 13. vasárnap

      Igen, a cseppentés szükséges a vizsgálat előtt, ilyen korban másként nem tudják megállapítani a dioptriát. Erre nem csak a távollátás-közellátás miatt lehet szükség, az is előfordulhat, hogy a kicsinél valamelyik szem szemizmai gyengébbek, ami később kancsalságot okozhat, ezt is kideríti a vizsgálat. A tágabb pupillától fényérzékenyebb lehet a gyermek, de ez nem okoz különösebb problémát, mivel most még tél van és nem olyan erősek a fények.

  • Kata

    2011. február 05. szombat

    Kedves Doktornő!
    Kisfiam tegnap múlt 10 hónapos, pár napja azt vettem észre hogy a jobb szemével kancsalít, amikor rám néz mintha a szemgolyója befele nézne.. vigyem orvoshoz?? Aggodom.. a családba senki sem kancsalít..Köszönöm válaszát!! Üdv Kata

    • Vida Agi

      2011. február 12. szombat

      Ebben a korban már nyugodtan elviheted gyermekszemészhez. Valószínűleg nem lesz semmi gond, ebben a korban még előfordul, hogy kancsalítanak a babák, de ha szükséges a kezelés, akkor most még nagyon gyorsan lehet rendezni a problémát, mert sokkal alkalmazkodóbb a szervezet.

      • Balázs Kata

        2011. március 15. kedd

        Kedves Doktornő! Elvoltunk orvosnál, de sajnos semmit nem mondtak, a doki is azt mondta hogy enyhén látszik hogy befele néz, de ezzel nem kell még foglalkozni, mert 3 éves korára rendeződik! Én azóta is csak azt figyelgettem, de látom még mindig egy befele nézést, és aggódom.. Esetleg egy email cimet nem kérhetnék öntől? és oda csatolnék képet, hogy nézze meg ön is!! Aggódom, hogy kancsal lesz.. 🙁 Válaszát előre is köszönöm! Üdv Kata

        • Vida Agi

          2011. március 21. hétfő

          Nem kell aggódni, a legtöbb esetben ez tényleg elmúlik, ha nem akkor óvodáskorban még könnyen lehet orvosolni megfelelő szemüveggel.

  • Kati

    2011. február 02. szerda

    Kedves Ágnes!

    9 hónapos kisfiamnál gyakran észleljük, hogy 1-2 másodpercre mintha elbambulna, ilyenkor a szeme fölakad. Ez naponta akár 5-10 alkalommal is megismétlődik, napszaktól függetlenül. Mit jelenthet ez?
    Köszönettel,
    G. Katalin

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Valószínűleg semmit nem jelent, a babák gyakran csinálnak ilyesmit, de ha nagyon aggaszt, akkor neurológusnak meg lehet mutatni.

  • Edina

    2011. január 21. péntek

    Kedves Ágnes!

    A kisfiam 5 hónapos és már 2 hónapos kora óta elég gyakran van a szemében szempilla (akár több is egyszerre). A jelenlegi eset kb. 1 hete tart, és úgy tűnik, hogy nem is akar kijönni a szeméből. Persze papírzsebkendővel lehetetlen kiszedni, mert állandóan mozgatja a fejét és a szemét is becsukja, ha megpróbáljuk kiszedni. Nem lehet baja, ha nem fog még egy darabig kijönni a szeméből? Orvoshoz érdemes elvinni?
    Üdv
    Edina

    • Vida Agi

      2011. január 29. szombat

      Ha 1 héten át sem lehetett kiszedni, akkor forduljatok orvoshoz.

  • réka

    2010. november 22. hétfő

    a kislányom 4 honapos és néha olyat szokott csinálni a szemével,hogy majdnem lecsukja,de mégis látszik a fehér szemgolyója és a sötét rész is, kb 1mm-re van nyitva a szeme.miért van ez?

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Ez gyakori jelenség a kisbabáknál, mert még nem tudatosan zárják le a szemüket, illetve nagyon mélyen alszanak, ilyenkor teljesen laza a szemhéj. Nem kell aggódni miatta.

  • csibula

    2010. október 27. szerda

    Üdvözlöm!Egy olyan problémám van hogy a kislányom 10-hetes és csak félig van nyitva a szeme. Voltunk már szemészeten a látásával nincsen baj jól lát csak nem nyitja. Azt mondták hogy még sokat változik nem biztos hogy műteni kell!Csak félünk,más vele egykorúnak olyan szép nagy szemei vannak csak Ö ilyen kis lusta?Változhat e még?

    Válasz: 1 éves kor alatt még nagyon sokat változhat a szem, sok probléma magától is helyrejöhet, ha pedig orvosolni kell, akkor is gyorsabb a regeneráció (pl. szemtengely-ferdülésnél)

  • Jancsekity Réka

    2010. október 15. péntek

    Kisfiam 4 hónapos és észrevettem, hogy a jobb szemét sokkal nagyobbra nyitja, többet pislog vele, amikor iszik vagy az ujját szopja a jobb szemhéja állandóan mozog a balt viszont nem mozdítja. Felismeri a körülötte lévőket, séta közben beszélget a falevelekkel, de azért aggódom a szeme miatt. Vigyem szemészhez, vagy várhatok még?
    Köszönöm!
    Réka

    Válasz:Érdemes már most elvinni szemészetre, mert ha valami gond van, akkor ilyen kis korban még nagyon gyorsan tudnak rajta segíteni pl. szemüveggel. Ez, bár furcsa lehet, de míg óvodáskorban akár évekig tarthat pl. egy kancsalság kezelése szemüveggel, addig ilyen kicsi korban néhány hónap is elég lehet.

  • Takács Erika

    2010. július 20. kedd

    KEDVES Ágnes!
    A kisfiam 5 hónapos múllott,és amikor jobbra vagy akár balra néz befele jobban becsúszik a kis szeme.Ez rendezödik vagy vigyem szemészhez?

    Válasz:Ebben a korban gyakori, hogy furcsán áll a baba szeme, de érdemes időben megmutatni, mert ha kancsalság, azon most nagyon könnyen és gyorsan lehet segíteni még, mert fiatal még a kicsi, gyorsan ki tudják kezelni belőle.

  • béla

    2010. március 22. hétfő

    Kedves Ágnes!

    Kisfiam 5 hónapos és bal szemére gyakran kancsalít és mintha nem nézne kifelé, inkább a fejét fordítja. Valami kóros lehet, vagy még kinőheti? Anyatejes baba, jókedvű, pirospozsgás, szépen fejlődik, 7.80 kg, 67 cm.

    Válasz: A babák még nem tudják úgy kontrolállni a szemgolyót, mint a felnőttek, ezért kancsalítanak. Gond akkor van, ha állandóan kancsal, ennek 6 hónapos korig kell rendeződnie, utána gyermekszemészetet lehet felkeresni. Nézd meg a róla készült fotókat, ha azon is kancsal, és ez nem múlik el 6 hónapos korig, akkor van szükség segítségre (általában babaszemüveget szoktak felírni, ilyen kis korban ez még gyorsan akár 1-2 hónap alatt teljesen rendezi a dolgot)

  • Csilla

    2010. március 03. szerda

    Az én babám 15 hónapos,és nagyon szereti az interneten nézni a meséket… ez mennyire árt a szemének?

    Válasz: Ha legalább 20 centire van a monitortól és egyszerre csak 15 percig nézi nem tovább, akkor nem árt.

  • Mónika

    2010. február 23. kedd

    Kedves Ágnes;

    Kislányunk két hónapos, kb. három hete vettük észre, hogy a bal szemét gyakran kisebbre nyitja, mint a másikat. A szeme nem váladékozik, nem gyulladt… biztosan valami más oka van. Természetesen aggódunk, érdemes-e ebben már a korban szemészetre vinni ? A gyermekorvos rá sem nézett annyit mondott csak,hogy biztosan vele született rendellenesség.

    Válaszát előre is köszönöm.

    Tisztelettel:
    Mónika

    Válasz: Igen, el lehet vinni gyermekszemészetre megmutatni, lehetséges, hogy pl. szemüvegre lesz szüksége (9-10 hónapos kortól már szoktak adni).

  • andrea

    2010. január 19. kedd

    Kedves Ágnes!

    Kisfiam 2,5 hónapos. Nagyjából követi szemével a tárgyakat, ha mozgatom, nézelődik is szépen. Kedvence a lámpa, illetve a fényes, csillogós tárgyak, pl. ajtófélfán megcsillanó fény. Játékait is nézegeti, de emberi arcot nem. Még az én szemembe sem néz. Ha közel hajolok Hozzá, akkor elnéz fölöttem, mellettem, de még véletlenül sem néz rám. Ugyanakkor tudom, hogy tudja, hogy én vagyok, mert gagyog, odabújik, szinte meg is akar enni.
    Pusztán azért tölt el ez a dolog engem izgalommal, mert minden szakirodalom azt írja, hogy ennyi idős korában a szülők arcát már megismeri, mosolyog rájuk, stb. A férjem szerint azért nem néz ránk, mert evidenciának veszi, hogy mi vagyunk. Ezt én nem így gondolom.
    Mi a véleménye?
    Azt nem tudom, hogy számít-e, de a Baba kiválóan fejlődik, anyatejen él, császármetszéssel született, korához képest igen jelentős méretekkel bír:63cm és kb.6,5kg.

    Előre is köszönöm!

    Üdvözlettel: P.Andrea

    Válasz: Szerintem nem érdemes emiatt aggódnod. Ennyi idősen a baba azt hiszi, hogy te az ő része vagy, csak 7-8 hónapos kor körül ismeri fel, hogy te néha nem vagy ott. Valóban lehet, hogy emiatt nem néz meg téged annyira, hiszen te nem vagy új neki, téged már ismer.