A baba hamarabb számol, mint beszél

– derül ki egy friss felmérésből. Az Emory University pszichológusainek felméréséből kiderült, hogy egy 9 hónapos baba már érti a „kisebb-nagyobb” fogalmakat, a számok közti relációkat, a méreteket és az időtartamokat.

A baba hamarabb számol, mint beszélA Psychological Science magazinban is publikált kutatásban a pszichológusokból és neurológusokból álló csapat egy monitoron tárgyak csoportjait mutatta a 9 hónapos babáknak. A babák meglepődnek, amikor valami újat látnak, és egy darabig szemlélik, hogy megtanulják mi az. Ha a kutatók új, eltérő mennyiségű tárgyat ábrázoló rajzot mutattak a kicsiknak, megváltozik a nézési idő. Minél közelebb van azonban a két kép közötti mennyiség, annál nehezebben állapítják meg a mennyiség közti különbséget. A minimális arány, aminél már biztosan meg tudják állapítani a különbséget a két kép között 1:2-höz.

A babák a méreteket is meg tudták állapítani: a fehér pöttyös tárgyakat mindig hosszabbnak találták, mint a fekete csíkosakat. Valamint a távolságokra is reagáltak, tehát tudták, ha a két tárgy közti távolság kisebb vagy nagyobb.

A kutatók feltételezik, hogy ez nem velünkszületett képesség, hanem az első hónapokban tanuljuk meg. Más kutatásokból kiderül, hogy a matematika erősen kötődik a nyelvhez is, ahhoz, hogy jól számoljunk, jó nyelvi képességek is szükségesek, ezért lehet az, hogy aki jól beszél egy idegen nyelven, számolni akkor is nehezen számol más nyelven, mint az anyanyelve, kivéve, ha a számolást már eleve az anyanyelvétől eltérő nyelven kezdte megtanulni.

Ezek szerint tehát a számolási képesség alapjai az első életévben alakulnak ki, azonban a valódi számolás, a relációk mélyebb megértése a beszédfejlődéssel párhuzamosan alakul ki.

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

1 Comment

  • KLARISSZA69

    2010. június 27. vasárnap

    16 hónapos babának mennyit kell tudnia beszélni? elég e ha csak mutogat és a mama baba szon kivül mást nem mond??? vagy ez gond?

    Válasz: 16 hónaposan még nem kell beszélnie folyamatosan. Ha mutogat, néhány szót már mond, megérteti magát és megérti, amit mondotok, akkor nincs semmi gond.