Terhesség hétről-hétre: 33-36. hét

A 33. héten a baba súlya már eléri a 2 kilót, hossza pedig a 43 centimétert. Mostantól kezdve rohamosan hízik, így a 36. héten már 2750 grammot nyom.

Terhesség hétről-hétre: 33-36. hétA baba szeme már tökéletesen működik, fényre érzékeny a pupillája, és homályosan már a körvonalakat is látja. Idegrendszere is igen fejlett: tájékozódik a méhen belül. Mivel a hely már igen szűkös a mozgásra, egyre kevesebbet rúgkapál és egyre többet alszik odabent. Mostanra befejeződik a tüdő érése is, ezért, ha ezt követően jön a világra, már nincs szükség türődérlelő injekciókra, habár egészen a 36. hétig még koraszülöttnek számít.

A 34. héten a baba súlya már 2250 gramm. Ezen a héten elkezd kifejlődni az immunrendszere, ezért az enyhébb fertőzéseket már gond nélkül képes kivédeni. Mostanra teljesen eltűnik a lanugo, helyette egyre nő a magzatmáz mértéke.

A 35. héten a baba már 2,5 kilogrammot nyom és mostantól 3-400 grammot gyarapodik hetente. Mostanra a babák többsége már fejjel lefelé helyezkedik el. Ha még mindig farfekvésű a baba, akkor is megfordulhat a szülésig, de erre egyre kevesebb az esély a szűk hely miatt. Ezen a héten elsősorban a combokon és a vállakon húsosodik a baba.

A 36. héten már 2750 grammot nyom a pici. A csecsemő hízása továbbra is rohamos, ezen a héten elsősorban az arcon rakódnak le a zsírpárnák.
A baba csontjai már elég erősek, izomzata azonban még igen csekély, leginkább csak annyi izma van, ami a szopáshoz szükséges.
Mostanra a baba teljes mértékben kifejlődött és készen áll a külvilágban való életre, éppen ezért már akár világra is jöhetne, ám a legtöbb csecsemő nem kapkodja el a megszületést és még 4-5 héten át odabent tartózkodik.

Nézzük hogyan fejlődik a baba a 33.-36. hét között:

37 Comments

  • Dalma

    2011. május 27. péntek

    Kedves Ági,

    29+1 hetes kismama vagyok, s ma voltam UH vizsgálaton, a babát teljesen rendben találták (29 hetes 5 napos terhességnek felelnek meg a biometriai adatok). A lepény a mellső falon tapad, átlagosnál valamivel kevesebb magzatvíz. A szonográfus azt mondta, hogy ez nem jelent problémát, mert csak nagyon picivel kevesebb a magzatvíz. Azért mégsem hagyott nyugodni a dolog, s utána néztem a neten…no most aztán végképp nem vagyok nyugodt. Több helyen arról olvastam (orvosok válaszaiban), hogy testi és szellemi pihenést igényel, vagyis ne nagyon tekeregjek, sétálgassak, pedig az nekem nagyon jól esik, ráadásul terhességi diabéteszem lett (24. héten volt a laborvizsgálat, s a 120 perces eredményem 8 lett. 180grammos diétára fogtak, s az orvosom azt tanácsolta, hogy mozogjak annyit amennyit bírok (séta, jóga, úszás). Most akkor mitévő legyek??? Voltak olyan beszámolók is kismamáktól, hogy picit kevesebb magzatvízzel azonnal befektették őket…nekem meg az UH-on azt mondták, hogy semmi gond. Ezen kívül nagyon erős folyásom van, ami sokszor hirtelen, lökésszerűen ürül, inkább fehéres, híg. A váladéktenyésztésem negatív…ú.h. nem tudom, hogy ez is mitől lehet. Május 5-én voltam legutóbb kontrollon a nőgyógyászomnál, aki megállapította, hogy felpuhult a méhszájam, de még teljesen zárt. Legközelebb június 10-én kell mennem, előbb nem tud fogadni. Kicsit aggódom: lehet, hogy szivárog a magzatvizem, ezért lett most kevesebb. 3 héttel ezelőtt (4D-s UH-n) még átlagos volt a mennyisége).
    Kedves Ági, kérlek írd meg nekem, hogy mennyire vegyem komolyan ezt a „picivel” kevesebb magzatvizet, mit javasolsz, mit kell tennem, hogy ne legyen baja a babámnak. Köszönöm: Dalma (elnézést a hosszú levélért)

    • Vida Agi

      2011. május 28. szombat

      A nagy mennyiségű folyás normális a terhesség alatt, terhességi tünet, nem jelent semmit.
      A picivel kevesebb magzatvíz is teljesen ártalmatlan dolog, ha sokkal kevesebb lett volna, akkor hidd el, hogy megkaptad volna a megfelelő kezelést. A kevesebb magzatvíz oka lehet vesefejlődési rendellenesség, azonban ezt az ultrahangon külön vizsgálják, valószínűleg azért mondták, hogy nem kell foglalkozni vele, mert ott minden rendben volt.

  • mészáros orsolya

    2011. május 04. szerda

    Kedves Tanácsadó!A mai uh vizsgálatomon (34+5)a babám súlyát 2100g-ra becsülték.A kérdésem az lenne,hogy ez az érték nem kevés?Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. május 18. szerda

      A súlyt a méretek alapján becsülik meg, a 34. héten a 2100 gramm teljesen normális, a méretei akár 2-3 héttel is eltérhetnek már az átlagtól, hiszen a baba fejlődése a 12. héttől egyedi.

  • Anikó

    2011. április 06. szerda

    Kedves Ágnes!
    34 hetes terhes vagyok. Ma voltam vizsgálaton. Minden rendben volt.
    Csak a baba súlyára mondta az orvosom, hogy kevés. 2026 g. Más méretek , a fejméret, a hossza megfelelőek.
    Azt mondta, ha nem éri a megfelelő súlyt , akkor be kell feküdnöm.
    Az lenne a kérdésem , hogy ez a 2026 g valóban olyan kevés-e, és mekkorának kellene lennie, és mit tehetek ennek érdekében ?
    Válaszát előre is köszönöm.
    Anikó.

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      A baba súlya a méretei alapján becsült súly. Itt elsősorban az számít, hogy a korábbi méréshez képest milyen mértékben nőtt a súlya. A probléma tehát nem az, hogy kicsi a súly, hanem az, ha nem fejlődik megfelelően egyik hétről a másikra, mert ez a lepény működési zavarára utalhat. A baba átlagsúlya a 34. héten 2250 gramm, tehát valóban egy kicsit kisebb a babád súlya, de ez az érték önmagában nem mond semmit, csak az előző értékkel együtt, hogy azóta mennyit fejlődött, hiszen nem egyformán fejlődnek a babák a terhesség során, van, aki kisebb, van, aki nagyobb lesz.

  • Anikó

    2011. április 04. hétfő

    Kedves Tanácsadó!

    33 hetes kismama vagyok. A harmadik gyermekünket várjuk, az első két gyermek 17, és 13 éves. Én 41 éves vagyok.
    Kérdésem: A hüvelyszárazság normális a terhesség alatt? Nekem kb a 6. hónaptól kezdve van ez. Igaz, a babát is 4,5 hónaposan vettük észre, mert nem volt semmi tünetem.
    A 29. hét óta magasabb cukor miatt 160 gr-os szénhidtát diétán vagyok.
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. április 12. kedd

      Igen, előfordulhat hüvelyszárazság a hormonok miatt.

  • Ramona

    2011. április 04. hétfő

    jonapot
    35hetes 4napos kismama vagyok.
    a 32hetes uh eredméyem:
    bpd 86
    fl 60
    thorax ap 91*91
    a méretei alapján hány hetesnek felel meg?
    nagyobbak a MÉRETEI?
    hány kg lehet kb 32hetesen???

    • Vida Agi

      2011. április 12. kedd

      A BPD alapján 35 hetesnek felel meg, de emiatt nem kell aggódni, 12 hetes kortól egyedi a babák fejlődése, akár 2-3 héttel is nagyobb lehet a becsült kor a valódi terhességi kornál. 32 hetesen általában 2 kiló feletti már a magzat súlya.

  • Ági

    2011. március 25. péntek

    Üdvözlet!

    34 hetes kismama vagyok és ma voltam ultrahangon.
    Az értékek BPD:90mm, HC:315mm,TAD:97mm,AC:296mm,FL:66mm

    Ezek normális méretek,megfelelőek a 34.dik hétnek?
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      A BPD 90 a 37. hétnek felel meg, de nem kell aggódnod, mert ebben a terhességi korban akár már 2-3 hetes eltérések is lehetnek a méretek alapján becsült korban, ugyanis a baba már egyedien fejlődik.

  • Borok Mária

    2011. március 24. csütörtök

    Kedves Ágnes!

    27 HETES TERHES VAGYOK.ÉS MA VOLTAM ULTRAHANGON.ÉS NEM TUDOM HOGY JÓ VAGY ROSSZAT JELENT HOGY FOLYAMATOS FELSŐ AJAKÍV,KP. GYOMOR,ILLETNE. HÓLYAGTELŐDÉS.
    ELÖRE IS KÖSZÖNÖM.

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      Igen, ez azt jelenti, hogy nincs semmi baja a babának.

  • Anita

    2011. február 15. kedd

    tisztelt tanácsado!
    az lenne a problémám,hogy az utolso menstruáciotol számolva már 35 hetes vagyok.de a baba ultrahangos méretei szerint pedig csak 33-om.ebben a helyzetben melyik adatra lehet alapozni??az orvosom legyintett hohy ez nem számít!de szerintem nem mindeggy hogy 33 vagy 35-öt!elöre is köszönöm a válaszát!

    • Vida Agi

      2011. február 20. vasárnap

      Nincs miért aggódnod, a baba fejlődése egyedi a 12. héttől, hiszen az újszülöttek nem egyforma méretekkel születnek, ezért a különféle értékekben 2-3 hetes eltérések lehetnek az átlagtól.

  • Ivett

    2010. december 16. csütörtök

    Nekem az lenne a kérdésem, hogy mennyire biztosak az uh – vizsgálatok és hogy ha az orvosom azt mondta hogy kislány lessz az megváltozhat e az utolsó hónapokba . Jelenleg 32 hetes vagyok és eddig ugy van ,hogy kislány . válaszát köszönöm !

    • Vida Agi

      2010. december 19. vasárnap

      Ritkán előfordul, hogy a kislánynak látszó babáról mégis kiderül, hogy fiú, de manapság ez már egyre ritkább, mert a mai UH gépeken már elég jól látszik minden.

  • angela

    2010. november 24. szerda

    kedves tanacsado!
    32 hetes kismama vagyok.van amikor nagyon keveset erzem naponta a babat de van amikor meg nagyon aktiv.ez normalis?
    a valaszat elore is koszonom.

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Igen, ez normális.

  • Kati

    2010. november 18. csütörtök

    Kedves Tanácsadó!

    34.hétben járok felpuffadt az arcom,étvágytalanságom,hányingerem van!
    És egy nap többször is eljárok nagy Wc-re!
    Ez a szülés közeletének a jelei!??

    • Vida Agi

      2010. november 20. szombat

      Nem, ezek inkább valamilyen vírusfertőzés vagy gyomorrontás jelei, a puffadt arc toxémiára is utalhat, érdemes lenne mihamarabb orvost felkeresned.

  • meli

    2010. november 07. vasárnap

    Kedves Ágnes,
    az egyik honlapon olvastam a 37. hétről: „Ezen a héten az orvosod a következőket fogja ellenőrizni: tágulás (mennyire van nyitva a méhszájad), érettség (mennyire puha a méhnyak), kenet (mennyire vékony a méhszáj).”
    Kérdésem, hogy ez a szokásos méhszáj vizsgálat akar lenni, vagy valami másról van szó?
    Ami megrémített, hogy utána hozzáteszik:”A vizsgálat után normálisnak tekinthető némi barnás folt, de ha világospiros vagy folyamatos foltokat tapasztalsz, akkor hívd az orvosod vagy a szülésznőt azonnal.”
    Kicsit úgy hangzik, mintha erővel tágítanák a méhszájat. Nem veszélyes ez a babára nézve? Miért fontos ez a vizsgálat? Megrémít,hogy esetleg valami értelmetlen és egyben a babára veszélyes vizsgálatot fognak elvégezni rajtam, sokat segítene egy magyarázat. Köszönöm!
    Meli

    • Vida Agi

      2010. november 17. szerda

      Ez teljesen szokványos vizsgálat, azonban ha utána folyás jelentkezik, akkor az azt jelenti, hogy kézzel tágították a méhszájat (ezt egyébként érzed, mert nagyon fájdalmas) A baba számára nem veszélyes, viszont a méhszájnak egyáltalán nem tesz jót, ha kézzel feszegetik, hogy nyíljon, megsérülhet, veszít a rugalmasságából, valamint ez egyáltalán nem természetes folyamat, hiszen a méhszáj magától is tágulni kezd majd.

  • szilvi

    2010. október 29. péntek

    Szia, kedves tanácsadó! Én 33 hetes vagyok és az lenne a problémám, hogy normális e, hogy amikor leülök vagy lefekszem aztán fel állok erősen elkezd nyíllalni a méhembe. Lehetséges, hogy a biciklizéstől van? És ez már kezd folyamatos lenni. válaszod ellőre is köszönöm!

    Válasz: Igen, ez normális, a hasi szalagok feszülése okozza, a kerékpározáshoz nincs köze.

  • Eszter

    2010. október 26. kedd

    Kedves tanácsadó!
    Én a 33. hétben járok,,és állandóan sok a magzatvíz, emiatt már a 2-ik cukorvizsgálatot végzik, pedig elsőre az is /és minden más is/rendben volt.Ultrahangra is gyakrabban kell járnom.Azt szeretném kérdezni hogy nem okoz-e problémát,és lehet-e csökkenteni a magzatvizet?Nem indulhat-e be hamarabb a szülés miatta?
    A 3-ik terhességem, és már 41 éves vagyok.
    Válaszát előre is köszönöm.

    Válasz:Önmagában a sok magzatvíz nem okoz problémát, azért vizsgálnak miatta, mert ez a cukorbetegség jele lehet.

  • Nórika

    2010. október 19. kedd

    Kedves Ágnes!

    Én már nem tudok eligazodni a különböző terhes oldalakon,valahol azt írják,hogy most már sokat alszik a baba és nem nagyon mozgolódik,máshol meg sokkal aktívabb és ha nem érezzük úgy a mozgolódását akkor keressük fel az orvosunkat,mert nem úgy fejlődik..bla-bla-bla Az én kis pocaklakóm valamikor egésznap nem jelentkezik(35.hétben vagyok) valamikor meg kirúgja a vesémet a helyéről,szóval a kérdésem : most akkor mi a jó??? Nálam egyik nap jön,másiknap mintha semmi nem lenne a pocimban:-)
    Nagyon szépen köszönöm a válaszát!

    Válasz: Az anyukák első szabálya: soha ne hallgass a szakirodalomra, inkább a szívedre 🙂 Szóval: ebben a terhességi korban már elég kicsi odabent a hely, így nem nagyon van hely mozgolódni, a baba vérmérsékletétől függ, mennyit ficánkol. A könyvek valóban azt írják, az utolsó napokban, hetekben, keveset mozog a baba, hát az én fiam még a vajúdás közben is rúgott 🙂 A lényeg, hogy ha naponta legalább 5x érzed, hogy mozog, az jó.

  • kmami

    2010. október 08. péntek

    Szia Ági!
    Nagyon érdekelne, hogy mit jelent a kolposzkópiás vizsgálatom eredménye.Azt írták rá, hogy 8 zóna vérzékeny,körkörös cer.
    Köszi!

    Válasz: Ez a lelet méhszájsebre utal.

  • Emese

    2010. október 04. hétfő

    Tisztelt tanacsado!
    A problemam a kovetkezo:julius 15.-i ultrahangon 25/26 hetes terhesseget mondott az orvosom, augusztus 12.-en 30/31 hetest, szeptember 16.-an 34 hetest es vegul szeptember 30.-an 35 hetest. A magzat farfekveses. Az en szamitasaim szerint 37 hetes kellene legyek. Ez azt jelenti, hogy valami baj van a babaval, hogy nem fejlodik?

    Válasz:Nem kell aggódnod, a babák fejlődése a 12. héttől nem egyforma, 2-3 hetes eltérések lehetnek az átlagos méretektől.

  • Angéla

    2010. október 04. hétfő

    Kedves tanácsadó!
    32 hetes kismama vagyok. Az elmúlt időkben igen nagy mennyiségű hüvelyi folyást tapasztalok, ami vízszerű, és olyan hirtelen tör rám, mint a menstruáció,de nem állandó jelleggel. Két orvos is megvizsgált, de magzatvízcsorgást egyik sem tapasztalt, viszont két hét alatt a valamivel kevesebb magzatvízből, kevés magzatvíz lett. Ha nincs szivárgás, akkor miért kevés a magzatvíz, és miért sok a vízszerű hüvelyi folyás? Lehet-e a magzatvíz mennyiségét befolyásolni? Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz A vízszerű hüvelyi folyás a harmadik harmadban nagyon gyakori és teljesen normális jelenség, nem kell vele foglalkozni. A magzatvíz mennyisége leggyakrabban azért csökken, mert keveset iszol, igyál naponta legalább 2-3 liter vizet.

  • Horváth Valéria

    2010. október 02. szombat

    Kedves Ági!
    32 hetes ultrahangon a pici 2.haránt fekvésben helyezkedett el. Ez mit jelent pontosan és maga szerint be fog fordulni? Ha igen, azt ugye érezni fogom? Válaszát előre is köszönöm.
    Első babát váró

    VálaszVan, aki érzi, van, aki nem, amikor a baba átfordul. Egészen a 36. hétig van rá esély, hogy magától beforduljon.

  • Nora

    2010. szeptember 28. kedd

    Kedves Agi,

    a 18.hetes terhessegi uh ota 1 hettel fiatalabbnak mondjak a babat.
    Kethetente kb.244 gr hizik, tehat nem heti 500gr. A meretei jok,a haskorfogat es a combcsont hossza az also hatarerteken van,
    de megfelelo.
    Flow metria is jo volt teljesen.
    34.heten 1890gr becsultek.
    En alacsony vagyok, vekony es osszesen 5kg hiztam eddig es a ferjem is alacsony.
    Mekkora elteresre szamithatok szuletesi sulynal?

    Válasz: Nem kell aggódnod, mivel te is kisebb vagy, ezért a babád is az átlagosnál kisebb súlyú lesz, valószínűleg 2,5 kiló körüli.

  • Viki

    2010. augusztus 05. csütörtök

    Két kérdésem lenne:
    A 32. heti UH leleten az szerepel, hogy a magzat fekvése 1. kpf. Itt az 1-es mit jelent?

    A méhlepény 3-as érettségi fokozatú. Ez nem túl korai?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: A kpf. a koponyavégű fekvést jelenti, ebből többféle létezik, az egyik az, amikor szabályosan helyezkedik el a baba fejjel lefelé (ez az 1-es), a másik, amikor arccal van előre. A lepény 3-as érettségi foka ritka ebben a terhességi korban, de aggódni nem kell miatta, ez csak egy adat, de nem jelent önmagában semmit, hiszen a 3-as lepény is ugyanúgy el tudja látni a feladatát még hetekig.

  • ildi

    2010. július 12. hétfő

    A 34 héten 1890 gr-ot számolt az orvosom,ami szerinte 1-1,5 hetes lemaradás,csütörtökön megyek kontrollra,hogy fejlődik e rendesen,mert lehet,hogy nem táplálja a lepény?
    Ha nem fejlődik mi történik?Megindítja szülést?Egészséges azért?????

    Válasz: Előfordul ritkán, hogy a lepény hamarabb öregszik el és nem táplálja a magzatot. De: ilyenkor az a döntő, hogy az két ultrahang között fejlődött-e a baba. Ha igen, akkor nincs gond, csak egy kicsit kisebb az átlagnál, aminek az a magyarázata, hogy nem vagyunk egyformák és a babák sem egyforma méretekkel jönnek a világra. Ha nem és a lepény bizonyíthatóan nem táplálja, akkor valóban ki kell venni a babát, baja nem lesz ettől, egészséges, de ha bentmarad és nem táplálja a lepény, akkor nem fejlődik tovább, ezért kell kivenni.

  • Bea

    2010. június 28. hétfő

    Tisztelt Tanácsadó!

    Ma voltam a 36 hetes UH-on és az alábbi leletet kaptam:
    Fekvés: 1. kpf.
    Lepény: mellső falon G-1-11.
    Magzatvíz: norm.
    BPD:8,8 HC:31,1 AC:31,6 FL:6,8 Becsült magzati súly:2500 gr.
    A vizsgálat alatt ritmusos magzati szívműködés, szf.: /min.Négy üregű szív visualisalható. A köldökzsinórban 3 ér azonosítható,köldökgyűrű ép.Gyomortelődés,hólyagtelődés norm., ép rekeszkontúr.Vesékben pyelectasia nincs.Kissé tágabb magzati belek.Jobb o-on a rekesz alatt 2,9*2,1 cm echoszegény terület.
    Engem az utolsó két mondat érdekelne,hogy ez konkrétan mit jelent!
    Ez az echoszegény terület és a kissé tágabb belek mire utal,valamilyen rendellenességre?Vagy lehet az,ha 1 hét múlva elmegyek egy újabb UH-ra,akkor már ez nem is lesz látható?Az eddigi UH felvételeken minden rendeben volt!
    Kérném mielőbbi válaszát!
    Segítségét előre is köszönöm!

    Válasz: A tágabb belek nem jelent problémát, a magzat sok magzatvizet nyel, és ilyenkor már bélműködése is van. Az echoszegény terület olyan terület, ami az átlagosnál jobban elnyeli az ultrahangot, ez nem utal rendellenességre, gyakran nem a babán van ez a terület, hanem rajtad, pl. azért, mert a terhesség során ciszták képződnek és ezt látja az ultrahang.

  • gabi

    2010. április 30. péntek

    most vagyok a 33. hétben, és nagyon fáradt vagyok, egész nap csak aludnék. ez normális?

    Válasz:Igen.

  • Zsófi

    2010. január 04. hétfő

    Kedves Tanácsadó!
    Normális, hogy amikor wc-re megyek, általában nagyon szúr a méhem alsó része?Iletve nagy wcnél a végbél? Ez aranyér? Mit lehet tenni ellene? Használok rá körömvirág krémet, de nem enyhül.

    Válasz: Igen, ez lehet aranyér, terhességbe gyakori. Hemorid kenőcsöt használj rá