Vérzés ovulációkor?

A legtöbb nőnek fogalma sincs, mikor van a peteérése, nem tapasztal semmilyen tünetet. Ha azonban babát szeretnél, akkor elkezded figyelni a testedet, és idővel pontosan tudni fogod, mi mikor történik a ciklusod folyamán. Az ovulációkor például folyás vagy vérzés jelentkezhet, erről lesz szó most.

Vérzés ovulációkor?A peteéréskor minden nőnél szokott jelentkezni kisebb vagy nagyobb mennyiségű átlátszó tojásfehérje-szerű folyás. Ebből egyértelműen megállapítható a peteérés időpontja. Ritkábban pecsételő, barnás vérzés is jelentkezik, ez hormonproblémára is utalhat. Ha a vérzés erősebb, áttöréses és egymás után több ciklusban is előfordul ilyen, akkor érdemes orvost felkeresni. Ezek mellé enyhe, menses-szerű hasi szurkálás vagy alhasi fájdalom társulhat.

A folyás minden egyes peteérésnél jelentkezik, ebben lehet bízni, ha találkozol vele, akkor biztosan peteérésed van, a vérzés és a többi tünet hiánya azonban nem jelenti azt, hogy nincs peteérésed. Ha bizonytalan vagy benne, hogy van-e peteérésed, akkor figyeld a méhnyaknyákot, ennek változása, tojásfehérje-szerűvé válása egyértelműen megmutatja a peteérés napját, valamint vehetsz ovulációs tesztet is, ami segít megismerni a ciklusodat és felismerni a peteérés napját.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

16 Comments

  • Hajnika

    2011. április 11. hétfő

    Sziasztok, Az lenne a a kérdésem hogy megvolt nekem rendesen a menszeszem 4-5 napig utána meg már volt nem 1 szer aktusunk.., és utána 2 hét elteltével jött a hányiger, szédülés, és 4hó.11 én elkezdet fájni a hasam és ilyen barnás véres fojásom van ez mitől lehet? közben hányingerem is, jó lenne ha megkapnám erre a választ hogy mitől lehet ez :S mert kicsit félek hogy valami gond lehet velem,

    • Gabi

      2011. április 19. kedd

      Ha ez a barnázás 1-2 nap elteltével elmúlt, akkor nincs gond, lehetséges, hogy a beágyazódás okozza. Akkor lehet gond, ha elhúzódik, esetleg vérzésbe vált.

  • Évi

    2011. március 08. kedd

    Kedves Ági!

    3 hónapja szültem és 2 hónapja eszem a symicia nevű fogamzásgátlót. Eddig nem nagyon figyeltem meg a tüneteket, hogy mikor mi jelentkezik mert betudtam a császármettszés utáni állapotnak. De most már aggaszt, ma egész nap szúrkál a hasam meg az alhasam de még van több mint 1 hét a mensesig. Mitől lehet? A császár helye is fáj néha vagy csak érzékeny de az más. Ez a szúrkálás fura nekem. Nőgyógyászhoz megyek majd csak nem volt időpont erre a hétre nála sajna.A libidóm is minimális és ez nagyon aggaszt engem. Terhesség előtt sem voltam megáldva magas libidóval de ez ami most van ez aggasztó számomra és a férjem számára is.

    • Vida Agi

      2011. március 18. péntek

      Terhesség után gyakori, hogy erősödnek a premenstruációs tünetek, ennek hormonális okai vannak, valamin a libidó is sokkal alacsonyabb ilyenkor, ennek is hormonális okai vannak, általában a szoptatás végeztével áll vissza, de még nem szoptató anyukáknál is eltarthat akár a baba 1 éves koráig, mire visszaáll.

  • Szamosi Zsuzsanna

    2010. október 25. hétfő

    Jo napot kivanok…

    Az elmult 3 honapja minden peteresnel (kb.minden 2 hetnel) csak amikor wc .-re megyek es szekletem van egy csop vert vesztek feheres folyassal es ezej utan enhe alhasi fajdalmat erzek … de mindig csak a 2.-ik hettol es az addig tart mig meg nem jonn rendesen…
    a nogyogasz azt mondta hogy nincs semmi gombam es minden tokeletes a mehszajamnal …mivel hogy nem elek magyarorszahon nem tudtam folytatni a vizsgalatot hogy lehet a hiba ….on szerint hormonalis vagy milyen jellegu lehet ez a verzes…???

    Válasz: Valószínűleg ez hormonális jellegű, de mivel minimális tünetről van szó, nem kell foglalkozni vele.

  • bebe

    2010. október 19. kedd

    szia Ági!

    augusztusban votlam már másik oldalon.köszi a válaszaidat.
    még minidg nem lettem terhes.ű
    de a saját szervezetem sem értem.
    ma a 21.npom(votl vérvételem is hormon szint…)
    ettöl függetlenül,olyan görcseim vannak a bal petefészkem környékén hgoy meghajlok töle.
    mint amikor(1 honap mensi kimarad)és a következöben jön csöstöl…
    nemtudom mi ez.
    de mult honapban megvolt.
    10.11,12,13án együtt voltam a párommal (a többit nem jegyeztem)ha jol számoltam ezek beleesneka félidöbe.
    ma pedig annyira egybeffüggö fényes nyálkás a váladékom ilyenre nem is emlékszem.
    és olyan „forro” érzést érzek a petefészkem körül.
    mi ez.lehet hogy most van peteérésem a 21.napon?
    bocs ha hülyeséget kérdeztem. most igy estére már enyhültek a görcsök és a derekam is csak fájdogál.
    köszönöm a váélaszod.

    Válasz: A petefészekben fájdalom nem csak a peteéréskor lehet, gyakran ez a menses előjeleként jelentkezik. Ennek ellenére az átlátszó váladék mindig peteérésre utal, lehet, hogy nálad máskor van peteérés.

  • Csilla

    2010. július 27. kedd

    Üdv!
    Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, illetve aki itt válaszolni tudna nekem, hogy július 11-én jött meg utoljára a menszeszem, most egy ideje be állt erre az időpontra hogy ekkor jön meg, és utánna rá pár napra mikor elmúlt pár napig barna folyásom jött, most egy ideje abba hagyta, és most normálisan mint eddig folyásom jött! De ma elkezdett kicsit fájni a hasam és mikor vc-re mentem véres volt a tisztasági betétem. Kicsit megijedtem, mivel elötte beszélgettem erről nőveremmel és mondta hogy peteérésem van, csak megijesztett ez a vér! Még annyit hozzá tennék hogy tegnap este volt aktusunk a barátommal de óvszerrel védekeztünk! Talán ez miatt van? vagy mi az oka hogy jött most egy kis vér? mikor peteérésem van ilyen tojásfehérje szerű nyúlos folyásom van, és néha abban is van egy kevés vér. Ez ami ma volt nekem szintén az lenne? Kérlek segíts hogy ne legyek kétségbe esve! Köszönöm előre is!!!

    Válasz: Ha eddig nem fordult elő peteéréskor vérzés, akkor most is lehet, hogy ez attól teljesen független, de ha következő hónapban is megismétlődik, érdemes nőgyógyászhoz fordulni, mert ez hormonális gondokra is utalhat. Az előző napi együttlétnek akkor lehet köze a vérzéshez, ha az durvább volt, mint általában. Esetleg ha tudsz arról, hogy méhszájsebed van, az is vérezhet aktus után.

  • Ági

    2010. július 13. kedd

    Kedves Ági!!
    Azzal a kéréssel fordulok hozzád,hogy 42 éves vagyok és szeretnék még egy babát,mik azok a teendők amivel ebben a korban segíthetnénk a teherbe esést,félek ,hogy nem fog sikerülni..Orvosnál voltam elvileg minden rendben van nálam,tehát nőgyógyászati problémáim nincsenek egyáltalán ,menstruációm rendszeres..
    Nem dohányzom ,nem iszom alkoholt..
    köszönöm a válaszod!!
    Üdv:Ági

    Válasz:Ha rendszeres a mensesed, akkor nincs más teendő, mint próbálkozni a baba „elkészítésével”, lehetőleg peteéréskor.

  • Gabi

    2010. július 07. szerda

    Szia.
    Tegnap voltam nőgyógyásznál mert babát szeretnénk.Úgy néz ki van egy polipom amit le kell szedni.Viszont a vizsgálat után 3 óra hosszával elkezdtem vérezni,nem volt sok de olyan nyúlós volt,pedig még csak a 16.ciklusnapomon voltam tegnap.Ma reggel csak a wc.papíron volt egy kicsi.Ez lehet ovulációs vérzés?Vezetem a ébredési hőmet és eddig 36.3 és 36.5 között mozgott viszont ma reggelre leesett 36.1-re.

    Válasz: Nem, ez a vizsgálattól és a poliptól is lehetett.

  • regina91

    2010. május 25. kedd

    Szia!

    Nekem az lenne a kérdésem, hogy mitől lehet az, hogy megjött a menstruációm 19.én 22.én pedig elmult nekem 4-5 napig szokott meglenni de most elég fura volt nem volt annyira meg, nem igazán volt a szne sem olyan mint szokott lenni sötétebb volt, kicsit barnásabb is volt, és rá 3napra ujra „megjött” de barna ez mitől lehet? mi ez?

    Előre is köszönöm válaszod!

    Válasz: Ha a várt időben jelentkezett a vérzés, lehetett a menzesz most valami miatt enyhébb. Ha 3 nap elteltével újra jelentkezett, akkor viszont lehet, hogy valamilyen más jellegű vérzés volt. De ezt így tippelgetni nem igazán érdemes. Biztosra esetleg csak egy nőgyógyász tudná megmondani.

  • Elvira

    2010. május 02. vasárnap

    Sziasztok!!! én nem tudom mi is van most.
    Mert 23 án megtörtént a dolog és meg is jött
    de vannak ezek a tönetek:
    Szagundor, hányinger, és a hasam beszúr mintha görcsölnék menszesz elött. mi is ez?? segíts kérlek !!♥♥

    Válasz: Ha nem védekeztetek, akkor lehetséges, hogy teherbe estél. De a tünetek önmagukban nem jelentenek biztosan terhességet! Ha bizonytalan vagy, érdemes egy tesztet csinálni.

  • Ilcsi

    2010. április 01. csütörtök

    Szia!

    Vásároltam ovulációs tesztet. A páfrányosat és vizeletes kontroll csíkosat is. Az értelmezésével viszont bejben vagyok. Igaz hogy a páfrányos az azt mutatja meg amikor már volt peteérés? Tehát meg kell tapasztalni ezzel hogy mikor van vagy akkor páfrányos amikor épp peteérés van? Illetve a vizeletesnél amikor erősebb a teszt csík akkor van a pete érés vagy az azt követő napokon?

    Köszönöm válaszod!

  • Gabó

    2009. szeptember 12. szombat

    Szia.
    Lenne egy kérdésem.Most használok elöször ovulácios tesztet.A ciklusom 26 naposak.Szerdán elkezdtem használni.Csütörtökön már erösebb volt a tesztcsik mint az első nap de még nem olyan erős mint a kontroll csik.De a 3.napon viszont sokkal halványabb a tesztcsik.Akkor most megtörtént az ovuláció?

    Válasz: Attól függ, mit ír a teszt leírása. Én a páfrányos tesztet ismerem, a csíkosat nem.

  • Edit

    2009. szeptember 02. szerda

    Szia!
    Én most hagytam abba a gyógyszert pont félidőben vagyok kb két hét mulva kéne megjönnie. Tegnap csináltam ov. teszted és észrevettem hogy a vizletemben váladék szerű anyag van és a hasam is nagyon fájt. Olyan tojásfehérje szerű ahogy leírtad. De a fehérneműn nem tapasztalok semmilyen folyást. A teszt negatív. Nem tudom mi lehetett az. Szerinted? Ma már nem fáj a hasam. Amúgy meg méregtelenítek. Gyógyteákat iszom (cickafark, palástfű, málnalevél, és aranyvessző) ezt az természetgyógyász orvos mondta. És biorezonanciára is járok. Köszönettel!

    Válasz: Szerintem ez a peteérés miatt van, az előtte levő napokban kicsit több folyás lehet és pont aznap van általában a legtöbb.

  • maja

    2009. augusztus 18. kedd

    Nagyon szeretnénk kisbabát, de eddig nem jött össze.
    Az utóbbi időben próbálom felfedezni a testem jeleit peteéréskor, de sajnos nem tudok különbséget tenni. Nekem minden nap van folyásom, és igy elég nehéz követni az eseményeket.
    Eddig a számolós módszert alkalmaztam, és mindig peteéréskor szeretkeztünk, viszont kételkedem abban, hogy ezt jól számoltam volna, mivel semmi eredmény nem történ. Valamit rosszul csinálok?

    Válasz: Előfordul, hogy azért nem működik a számolás, mert nem középidőben van peteérésed. Esetleg a reggeli hőmérőzés, az az alapján vezetett hőgörbe alapján tudnád követni az eseményeket, de létezik ovulációs teszt is.

  • virág

    2009. július 01. szerda

    Van egy ún. ovulációs mikroszkóp is ami segíthet. Nem túl drága és csak egyszer kell megvenni. Ez is a váladék figyelésére épül, de nyállal is el lehet végezni a tesztet.