Terhesség és hasmenés

A legtöbb anyuka megijed, ha hasmenés jelentkezik a terhesség alatt, ettől azonban nem kell félni, nem jelent veszélyt a babára, de a szükséges óvintézkedéseket fontos betartani.

Terhesség és hasmenésAlapesetben is fontos, hogy az ember ne egyen olyasmit, ami gyomorrontást okozhat, terhesség alatt azonban erre érdemes fokozottan odafigyelni. A nyers húsok, lágy sajtok fogyasztása eleve kerülendő terhesen, de vigyázni kell a nem megfelelően megmosott gyümölccsel, lejárt szavatosságú ételekkel is.
Az óvatosság ellenére előfordulhat, hogy futó hasmenés vagy komolyabb gyomorrontás jelentkezik. Ilyenkor a legfontosabb a folyadékveszteség pótlása. Hasfogót nem érdemes szedni, hiszen fontos, hogy az irritáló anyagok kiürüljenek a szervezetből. Érdemes azonban sok vizet inni, minden székelés vagy hányás után legalább egy pohárral.

A folyadékpótlás mellett fontos, hogy néhány napig diétát tartsál: főtt krumpli, pirítós fogyasztása ajánlott, kerülni kell a fűszeres ételeket, a túl sok sót, a kávét (mert ezek további vizet vonnak el a szervezetből).

A hasmenés felfázás jele is lehet, erre a terhesség első harmadában ajánlott különösen odafigyelni és, ha a felfázás egyéb tüneteit (alhasi fájdalom, gyakori vizelés) is érzed magadon, felkeresni a nőgyógyászt.

Ha a gyomorrontás, hasmenés 2-3 nap után nem múlik el magától, ajánlott orvoshoz fordulni.

A terhesség utolsó heteiben, a szervezetnek a szülésre való felkészülése is kezdődhet gyomorrontásos tünetekkel, hasmenéssel, hányással.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

34 Comments

  • timi

    2011. június 01. szerda

    szia!én a 8.hétben vagyok,és nekem kétnaponta van székletem,akkor is szorulásom.eddig nem volt ilyen problémám csak kb.két hete amikor abbahagytam a cigit+kávét,amikor megtudtam hogy jön a baba.mit tegyek?köszi a válaszodat

    • Vida Agi

      2011. június 08. szerda

      Egyél sok rostos ételt, gyümölcsöt és zöldséget és ne egyél finomított cukros ételeket, fehér kenyeret, valamint igyál napi 2 liter folyadékot és rendeződik a dolog.

  • Farnady Tamara

    2011. május 02. hétfő

    Üdv. Mindenkinek!

    Tanácsot szeretnék kérni. 3 napja a nap különböző szakaszaiban robbanás szerűen rámtör a hasmenés. Mennyiségét tekintve nem sok, ám vízszerű.
    Mi tévő legyek? Átnéztem az étrendem és semmi olyat nem eszem, amit korábban sem. Előfordulhat esetleg tejterméktől? Ma reggel csak két pirítóst ettem és ettől is… Nem értem a helyzetet.
    Lehet, hogy van köze a dologhoz a pregestatios IDDM-emnek???

    Előre is köszönöm a segítséget!

    • Vida Agi

      2011. május 11. szerda

      Ezt gyomorrontás vagy vírus okozhatja, ha nem szűnik meg néhány napon belül, fordulj orvoshoz.

      • Farnady Tamara

        2011. május 12. csütörtök

        Nagyon köszönöm, de átgondoltam, hogy mi lehet a probléma oka, s be is jött. Nem említettem, hogy d-vitamin cseppeket kell szednem kóros hiánya miatt, s mivel ez olaj, így lazítja a székletet. Már nem szedem, tehát a probléma megoldva.

  • Katalin84

    2011. április 29. péntek

    Sziasztok!
    13 hetes kismama vagyok és két kérdéssel fordulok hozzátok!Terhességem kezdetétől csak alvásnál nagyon megizzadok de annyira hogy sokszor átkell öltözöm,és nálam ez nem volt eddig jellemző.Másik hogy a székletem teljesen rendszeres,bár néha kicsit lágyabb de ami igazán aggaszt az az hogy nagyon sötét és zöldes a színe.Segítsetek ez normális vagy aggódjak?Köszönöm

    • Vida Agi

      2011. május 11. szerda

      Mindkettő normális jelenség, a hormonok okozzák, nem kell foglalkozni vele.

  • Gabanyu

    2011. április 08. péntek

    Szia Ági!

    7 hetes kismama vagyok.
    3-4 napja van lazább székletem/hasmenés napi 2-3x. Nem fáj semmim,nem vagyok rosszul,csak étvágyam kevés,holott előtte nagyon sokat ettem.
    Létezik,hogy a hormonok okozzák ezt vagy a kismamavitamin?

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      A hormonok okozhatnak enyhe hasmenést, de ha gyakorivá, vízszerűvé válik, akkor fordulj orvoshoz.

  • Renáta24

    2011. március 16. szerda

    33 hetes terhes vagyok és négy napja minden étkezés után wc-re kell mennem a székletem nyálkás és nem kell sok csak a széklet inger az nagy, nem csikar a hasam és nincs hányingerem se.

    • Vida Agi

      2011. március 21. hétfő

      A harmadik harmadban egyébként is előfordulhat ilyesmi, de érdemes lenne megemlíteni az orvosodnak is.

  • Nyuszika03

    2011. március 08. kedd

    Kedves Agi!
    12 hetes kismama vagyok.7 napja,minden reggel megy a hasam es hanyok,ami annyira megeroltet ,hogy neha remegek.Ez csak reggel van es eves elott.Szedek ra napi 2-szer 2 paracetamolt.De nem akar elmulni.Van mikor higabb van mikor kicsit masszivabb a szekletem.Orvosnal voltam,csak paracetamolt mondott es sok folyadekot.Nem sok a 2-szer 2 paracetamol? A babanak nem lesz baja?Mit tudnek meg tenni ,hogy elmuljon?(Angliaban elek es meg nem tudom,hogy van-e itt normaflore)
    Valaszat elore is koszonom.Udv.: Agi

    • Vida Agi

      2011. március 13. vasárnap

      Ha az orvos ennyi paracetamolt tanácsolt, akkor szedheted, de ha nem hat már egy hete, akkor inkább szedj valami mást a terhességi hányásra, pl. a gyömbéres ételek, italok szoktak segíteni vagy a homeopátia.

  • Edit

    2011. február 04. péntek

    Kedves Ági!

    7-8 hetes kismama vagyok, és másfél hete folyamatos hascsikarásom van, de nincs hasmenésem. Pont ennyi ideje kaptam meg az influenza elleni oltást is, nem tudom, lehet e összefüggés. Elkezdtem szedni az Elevitet is, de pár napja abbahagytam, mert azt gondoltam, talán attól van. Egy napja krumplin és pirítóson élek, de semmi változás.
    Az első terhességemnél ilyen nem fordult elő. Az első terhességem alatt a hasfalam annyira meggyengült, hogy kétujjnyira nyitva maradtak a hosszanti hasizmok. Esetleg ezzel lehet összefüggésben?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Üdvözlettel
    Edit

    • Vida Agi

      2011. február 12. szombat

      Lehetséges, hogy ez az oltás melléktünete. Normaflore-ral segíthetsz rajta. A hasizmoknak ehhez nincs semmi köze.

  • Libelle

    2010. december 09. csütörtök

    Kedves Àgi!

    Én is hasonló problémával fordulok Hozzád, mint az előttem szólók. Két napja duplájára emelték a magnéziumadagomat (2 Magnosolv naponta, kb. 600 mg), mert korai fájásaim, ill. keményedéseim vannak. Azóta hasmenésem van. Lehetséges összefüggés? Most a 27. héten járok és ikreket várok. Válaszodat előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2010. december 18. szombat

      Igen, lehet összefüggés, a magnézium nagy mennyiségben okozhat hasmenést.

  • Annabella

    2010. november 26. péntek

    Én is majdnem 7 hetes terhes vagyok.Nekem csak 3 alkalommal volt hasmenésem,szóval nem rendszeresen,de én is meg vagyok ilyedve.étvágytalan is vagyok és ez sem rendszeres.nem értem hogy ez mitől van és félek hogy árt a babának.írjatok ha tudtok valamit!

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Ezt hormonok okozzák, nem kell aggódni miatta.

  • Barbara

    2010. november 23. kedd

    Kedves Ági!

    Holnap töltöm a 22. hetet, és 2 napja hasmenésem van. Pontosabban egyik éjszaka vízszerű színtelen „székletem” volt, amitől nagyon megijedtem, aztán napközben csak egyszer görcsölt a hasam, de akkor sem tudtam székletet üríteni, inkább csak puffadtam. Ma pedig már reggel óta háromszor voltam wc-n, és most már nem vízszerű, inkább csak a normálisnál kicsit lágyabb székletnek nevezném, de komoly görcsök kísérték mindháromszor… ez valamilyen fertőzés vagy inkább gyomorrontás lehet?

    Sokan ijesztgetnek már azzal, hogy ez a babának sem jó, és beindíthatja a szülést, ami nálam még vetélést jelentene… ez ugye nem igaz? Próbálok nem nagyon erőlködni és diétázom 🙁

    Nagyon köszönöm a válaszodat:
    Barbi

  • Gréta

    2010. november 16. kedd

    23 hetes terhes vagyok és 1,5 napja hasmenésem van, először vízszerű, de nem sárga, a végén pedig kicsit darabos. Az első nap délelőtt 5x voltam WC-n és enyhe gyomorgörcs jelentkezett, de délutánra elmúltak a panaszok. Második nap délelőtt 4x voltam, de gyomorgörcsök nem jelentkeztek. Vendégségben voltunk és lehet, hogy ott ettem olyat, ami nem volt esetleg jó?Orvoshoz nem mennék, mivel ő csak antibiotikumot írna föl, amit nem akarok szedni. Diétázom és sokat iszom.Ezen kívül még mit tegyek? Esetleg valamilyen homeopátiás készítményt vegyek, vagy a Normaflore is jó?
    Köszönöm!

    • Vida Agi

      2010. november 20. szombat

      A Normaflore-t szedheted.

  • Bea

    2010. november 03. szerda

    Kedves Vida Ági! nagyon értékesnek találom az oldalad, mindig kapok választ a kérdéseimre, és a sok tapasztalat is sokat segít. Az lenne a kérdésem, hogy 31 hetes kismama vagyok, tegnap és ma zöldes és kissé híg székletetet tapasztaltam reggel és este. szedek magzatvédőt+magne B6-ot. A terhesség folyamán egyébként is jellemző nálam a híg széklet, de ahogy olvastam ez a hrmonok miatt lehet, viszont a zöldes szín eléggé aggaszt….

    Válasz: A zöld szín miatt nem kell aggódni, ez bármilyen ételtől lehetett (zöldségféléktől, zsírosabb ételtől stb.)

  • Csilla

    2010. november 03. szerda

    Sziasztok!

    18 hetes terhes vagyok. Sajnos arcüreggyulladás miatt antibiotikumot kellett szednem. Azóta hasmenésem van naponta olyan 3-4-szer.Reggel hascsikarással ébredek. Mit lehet tenni?

    Válasz: Normaflore-t lehet szedni, hogy helyreállítsa az antibiotikum által sérült bélflórát.

  • Janet

    2010. augusztus 15. vasárnap

    Sziasztok.
    6 hetes terhes vagyok es naponta 3-4szer hasmenesem van.Reggel ebredes utantol nagyon vizszeru es sokat csikar es faj is a hasam alja.Mas tunettem nincs,nem hanyok nem szedulok es nem emelygek.Nem tudom hogy nem e a terhes vitamintol van.Mi tevo legyek ez normalis?Nem fog ez artani a babanak?Mivel a vitaminaok tavoznak gyorsan a szervezetembol.Nem e kellene pluszba szednem folsav tabletatt,hogy a baba szepen fejlodjon?
    Elore is koszonom.

    Válasz: A babának ez nem árt, de a leírásodból kiderül,hogy ezt vírus okozza, tehát menj el orvoshoz vele.

  • Amanda33

    2010. augusztus 03. kedd

    Sziasztok! 20 hetes kismama vagyok es 2 napja megy a hasam mint amikor kinyitod a csapot legalabb 10 – 15 szor…szedek vas tabletat mert megallapitottak hogy verszegeny vagyok. Lehetseges hogy edtol menne a hasam? Abba kene hagynom? A valaszodat elore is koszonom.

    Válasz:Nem, a vas inkább székrekedést szokott okozni. Ilyen fokú hasmenéssel fordulj azonnal orvoshoz!

  • meli

    2010. július 31. szombat

    22. hétben járok és az egész terhességem alatt hasmenéssel küzdök, ami azt jelenti, hogy 5 hónap alatt kétszer ha sikerült szilárd… és ritkán, de előfordul, hogy kétszer is megyek. Pedig figyelek az étel tisztaságára, minőségére. Az utóbbi napokban eléggé elkeseredtem a hascsikarások miatt, már nem merek tejeset enni, se zöldséget, se gyümölcsöt, se zsírosat, se fűszereset… és aggódom a baba miatt.

    Válasz:Nem kell aggódnod a kicsit lágyabb széklet és a napi 2x-i széklet még nem jelent hasmenést. Nyugodtan ehetsz mindent és igyál naponta legalább 2 liter vizet. Ezt a lágyabb székletet a hormonok okozzák.

  • Tünde

    2010. július 17. szombat

    Szasztok én 7 hetes terhes vagyok és lassan másfél hete minden reggel iszonyatos hascsikarással ébredek aztán jön a hasmenés. Odafigyelek az étredemre hogy semilyen káros anyagot vagy mosatlan gyümölcsöt ne egyek, nincs hányingerem nem szédöóülök de ez az iszonyatos hasmenés nem akar elmúlni. Mit tehetnék és befolyásolja-e kisbabámat. Elöre is köszönöm

    Válasz: A babának nem lesz tőle baja. Az is lehet, hogy a hormonok okozzák, de ha nem múlik, menj el orvoshoz

  • Ildy

    2010. július 16. péntek

    Sziasztok!36.hetes kismama vagyok,én is hányok3 napja,hasmenésem van…..:(Szóval készülődök szülni?????:)Vagy lehet hogy a tartós 35 C meleget nem bírom már?!

    Válasz: 3 napos hányás-hasmenés nem a melegtől és nem a szüléstől van, tessék azonnal orvoshoz menni, vírustól lehet.

  • Izabella

    2010. február 24. szerda

    Sziasztok! Nem tudom olvassa-e ezt valaki, de elég tanácstalan vagyok. 🙁
    7 hetes terhes vagyok, és 1 hete hasmenésem van. Nem vízszerű, de eléggé zavaró. Próbáltam diétát is, amitől egész nap szédelegtem, de semmi. Szerencsére lázam nincs, és hányingerem is csak nagyon ritkán van (szerintem a vitaminok miatt).
    Szerintetek mivel próbálkozzak, lehet a babától?
    A válaszokat előre is köszi.

    Válasz:
    Érdemes lenne elmenni a körzeti orvoshoz, mert lehet, hogy valamilyen vírust szereztél be. Gyakran vannak ilyen hasmenéses járványok. 1 hét után már eléggé megviselhet. Az orvosnak mindenképp mondd el, hogy babát vársz, hogy megfelelő gyógyszert tudjon ajánlani.

  • Katinka

    2009. szeptember 29. kedd

    Hello!
    Én a 39. hétben vagyok és már kb 2 hete hasmenésem van, szóltam a dokimnak aki nem túlajdonított neki semmi jelentőséget csak nevetett. Most akkor nem kellene ezzel törödnöm, ráadásul meg sem vizsgált már rég óta pedig víz szerű folyásom van.
    Aggódnom kellene? Vagy ez már annak a jele hogy lassan megindul a szülés? Mit tegyek?

    Válasz: Szülés előtt valóban megkezdődik egyfajta tisztulás, de ez hetekig is eltarthat. A vízszerű folyás is teljesen normális, gyakran nagy mennyiségű és akár 2-3 hónappal a szülés előtt megkezdődhet.

  • Barhács Brigitta

    2009. július 01. szerda

    36. héten lévő kismama vagyok és tegnap diekrült 2 korty tejet innom, ami nem volt teljesen rendben. De mivel nagyon szomjas voltam, ez már csak a lenyelés után tudatosult bennem 🙁 Ma reggelre hányás-hasmenés jött rám. Szeretném megkérdezni,hogy mennyire káros ez a babámra, illetve ha esetleg szakmonella, akkor az okoz-e bármit a babámnál?

    Nagyon köszönöm a választ!

    Üdvözlettel

    Brigitta

    Válasz: A hányás-hasmenés akkor veszélyes, ha elhúzódik és nem tudsz mellette eleget inni, mert mindig kijön. Ebben az esetben azonnal menj orvoshoz, mert a kiszáradás veszélyes a babára nézve. Szalmonella gyanú esetén is ez a helyzet.

  • Vida Agi

    2009. április 29. szerda

    para noemi, a baba egy idő után mindent „átrendez” odabent, ezért enyhe hasmenés előfordulhat. ha csak enyhe a hasmenés (nem folyamatosan kell menni) és nincs hányás vagy láz, akkor nem kell emiatt orvoshoz fordulni.

  • para noemi

    2009. április 28. kedd

    26. hétben vagyok, és olyan 3 napja hasmenésem van, nem gyakori, naponta olyan kétszer. az étrendemben próbálok odafigyelni, hogy mit eszek, de nem dietazom, forduljak orvoshoz, vagy elmúlik…