Nem lesz baja a babának? (10 tévhit)

A terhességgel együttjár az aggódás, ez teljesen természetes, sokan viszont mesteri szintre fejlesztik ebbéli képességeiket és már-már képesek minden fiziológiai jelről azt gondolni, hogy ettől valami baja lesz a babának. Nézzük végig, mi minden miatt szoktak az anyukák feleslegesen aggódni!

Nem lesz baja a babának? (10 tévhit)Elöljáróban elmondanám, hogy manapság a rohanó, elfoglalt életünk miatt nem igazán szoktunk magunkra, a belső történéseinkre figyelni. A legtöbb nőnek fogalma sincs róla, hogyan alakul a ciklusa, mikor mit érezhet, ezért szokott gyakran már a fogamzás, a peteérés megfigyelése is gondokba ütközni, nem is szólva arról, amikor azt kellene megállapítanod, hogy vajon most teherbe estél-e vagy sem. Egész egyszerűen nem tudunk befelé figyelni, és amikor ezt elkezdjük, akkor minden jelenség, amit magunkon tapasztalunk furcsának tűnik.

Abban a pillanatban azonban, hogy rájössz, egy baba lakik a pocakodban, elkezdesz befelé figyelni és mivel egy csomó új tünetet tapasztalsz magadon, aggódni kezdesz a baba miatt. Ehhez hozzájárul a látszólagos információbőség is: rengeteg mindent hallasz a terhességről, a kockázatokról és veszélyekről, viszont azt sosem teszik hozzá, hogy pontosan mitől kell tartanod, milyen jelekre kell figyelned és hogy egyébként a legtöbb rendellenességnek és problémának igen kicsi a valószínűsége.

Következzenek hát a félelmek és a hozzájuk kapcsolódó tévhitek:

1. tévhit „Keményedik a pocakom”
Gyakori probléma, hogy az anyuka hall a pocakkeményedésről és azt hiszi, hogy amikor kemény a pocakja, akkor az már gond. Az a helyzet, hogy a baba növekedésével párhuzamosan egyre gyakrabban keményedik meg ideig-óráig a pocak, ezt egész egyszerűen a baba mozgása okozza. A valódi pocakkeményedés tulajdonképpen már igazi méhösszehúzódás (ezért kell rá figyelni) és inkább a derekadban érzed, mint a pocakodon. Ha ilyen derékfájós, erőteljes keményedésből érzel sokat a 2. harmadban, akkor azt mindenképpen említsd meg az orvosodnak.

2. tévhit „Antibiotikumot szedtem”
Az első 6 hétben a babának nem árt semmilyen gyógyszer, ezután pedig minden egyes gyógyszer bevételét meg kell beszélned az orvosoddal. Több olyan betegség van, amit antibiotikummal kell gyógyítani a terhesség alatt is, ilyen esetben azonban a gyógyszer ártalmatlan és nem okoz kárt a babának, amennyiben az orvos utasításait betartod. Sokkal nagyobb kárt okozhat maga a betegség, ha nem kezeled ki.

3. tévhit „Folyásom van”
A terhesség alatt nagyon gyakori az erőteljes folyás, emiatt nem kell aggódnod. A második harmad végefelé, de legkésőbb a harmadik harmadban nagyon erőteljes, színtelen vagy fehér folyás jelentkezhet, ez is normális. Ha a folyás, sárga vagy barna és szaga van, akkor érdemes orvoshoz fordulnod (de kárt ez sem okozhat a babában, ameddig zárt a méhszáj)

4. tévhit „Nincsenek tüneteim”
Az első harmadban sok anyuka megijed, akinek egyáltalán nincsenek a „nagykönyvben” megírt tünetei, vagy elkezdenek alábbhagyni a koraterhességi erőteljes tünetek. Emiatt azonban nem kell aggódni. A 10. hét táján, de legkésőbb a 14. héttel teljesen elmúlnak a koraterhességre jellemző kellemetlenségek és jópár hétig szinte egyáltalán nincs tünete a terhességnek, mert a pocak még nem nő olyan erőteljesen, a baba még nem mozog, ez azonban így van rendjén.

5. tévhit „Furcsa fájdalmaim vannak”
Ahogy a baba nő a pocakban és a hormonháztartás is átalakul különféle szokatlan fájdalmakat tapasztalhatsz magadon, emiatt azonban nem szabad megijedni. Az első harmadban például hetekig menstruációhoz hasonló (kicsit enyhébb) alhasi fájdalmaid lehetnek. A 2. harmadban a baba növekedésével párhuzamosan hol itt, hol ott érezhetsz alhasi fájdalmakat, derékfájást, a 3. harmad jellegzetes fájdalmai pedig: a hólyagon csücsül a baba, a derekad fáj (a pocak mérete miatt), a szeméremcsontod tájékán fáj.

6. tévhit „Nem szabad mozogni az első harmadban”
Ha korábban sportoltál, akkor nyugodtan sportolhatsz az első harmadban is. Ha korábban nem sportoltál, akkor az első harmadban csak kevésbé megterhelő mozgásformákat érdemes végezni (pl. séta, úszás) – ezek az állandó émelygésre is jó hatással lehetnek. A mozgást csak annak kell teljesen abbahagynia, akinek az orvos ezt kifejezetten megtiltotta.

7. tévhit „Jaj, beteg lettem”
Semmi gond. Egy influenza vagy megfázás még nem tesz kárt a babában. Ami veszélyes, az a magas láz, amit hűtőfürdővel vagy gyógyszeresen érdemes lenyomni.

8. tévhit „Megrövidült a méhnyak”
A legtöbb nőnél a 2. harmad végefelé már előfordul, hogy megrövidül a méhnyak (2000 vagy 2100 értéket írnak a kiskönyvbe). Ez egyáltalán nem jelent problémát, ettől még nem fog korábban születni a baba, általában csak a baba nagy súlya okozza, ezért nincs szükség arra, hogy emiatt egész nap feküdnöd kelljen. A probléma az, ha a méhszáj teljesen kinyílik (tehát a leleten 3111, 2111 vagy 1111 szerepel), ilyenkor valóban fekvésre van szükség.

9. tévhit „Nem lett jó az AFP”
Az AFP magas vagy éppen alacsony értéke önmagában nem jelent semmit. Ez a lelet önmagában nem diagnózis értékű, hanem csak utalHAT egyes rendellenességek meglétére. Ha az AFP értéke nem az ideális értékek között alakul, akkor további vizsgálatokra van szükség és ezek alapján mondják ki a rendellenesség valószínűségét az orvosok. Az AFP értéke 0,7 és 2,5 MOM között normális.

10. tévhit „Furcsán mozog a baba”
A baba mozgásában lehetnek változások. Kezdetben csak apró simogatásokat érezhetsz, utána erőteljesebb gyors mozgásokat, a 3. harmad vége felé haladva pedig egyre inkább csak helyezkedik a baba. Az utolsó 8 hétben érdemes figyelned a baba mozgását és feltétlenül orvoshoz fordulnod, amennyiben 24 órán belül nem érzel mozgást vagy csak nagyon enyhe mozgást érzel. A magzatmozgást úgy tudod megfigyelni, hogy lefekszel az oldaladra (vagy a hátadra, mert ettől általában élénk mozgásba kezdenek a babák) és 1 órán keresztül számlálod a mozgásokat. Ha nincs mozgás, akkor sem kell még aggódni, lehet, hogy éppen csak alszik a baba, 1-2 óra múlva próbálkozz megint. Ha viszont 24 órán belül sem sikerül mozgásra bírni a babát, akkor fordulj haladéktalanul orvoshoz.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

560 Comments

  • Kriszta

    Reply Reply 2011. május 19. csütörtök

    Kedves Ági!
    9 hetes terhes vagyok.Mivel panaszom volt (szemérem ajkam viszketett néha),az orvosom vett kenetet és után bakteriális hüvelyfertőzést állapított meg nálam.Kaptam rá szájon át bevehető antibiotikumot,amit el is kezdtem szedni.Viszont a gyógyszer mellékhatásaitól annyira rosszul voltam,hogy a doktorom úgy mérlegelt,egyelőre függesszük fel a kúrát és pár hét múlva próbálkozzunk meg vele újra.Addig kaptam tejsavas hüvelykrém kúrát (6 napig).Az orvosom azt mondta,hogy ez ugyan nem szünteti meg magát a betegséget,de nem lesz rosszabb és,hogy igazán nincs miért aggódnom.Maga az,hogy ez a baba így összejött,egy kisebb csodával ér fel,mert állandó nőgyógyászati problémáim voltak.Közvetlen a terhesség előtt is éreztem,hogy nem vagyok teljesen egészséges…Most meg,hogy terhes lettem,annyi minden rosszat olvashat az ember, pl. a nem időben kikezelt ilyen jellegű fertőzésekről,mint ami most nekem van, hogy egyszerűen nem tudok nem aggódni… Valóban biztonságban van a kisbabám és tényleg nincs miért aggódnom?Nem gond,ha ez a betegség,csak a 12. hét után lesz kikezelve?Köszönöm szépen a választ!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 27. péntek

      Ne aggódj, ha kapsz kezelést, akkor a fertőzés nem tud továbbterjedni, és ez az, amit el kell kerülni.

  • Marika

    Reply Reply 2011. május 18. szerda

    Ok jó ha megírták, de mikor? Azért jó lenne, ha kaphatnék választ.Hogyan kell mozognia? Gyakran dudorodik egy oldalon, szinte ugyanott? Gyakran, Eez nem baj?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 27. péntek

      Nem értem, mit kérdezel, pontosítanál.
      Az nem baj, ha egy oldalon mozog a baba.

  • Szilvi

    Reply Reply 2011. május 17. kedd

    Kedves Ági!
    Tegnap voltam a 18 hetes uh-on, ahol megállapították, hogy a méhszáj ugyan teljesen zárt, de a cervix 23 mm. Eddig még nem nézték, úgyhogy nem tudom rövidült-e, vagy ekkora volt alapból. A dokim sok pihenést javasolt.
    Rendszeresen 3X2 magnerotot szedek, mégis naponta többször érzek az alhasmaban feszülést, keményedést. Ezek általában kocsiban üléskor, vagy éjszaka jelentkeznek, illetve amikor fekszem.
    A rövid méhnyaknak lehet köze ahhoz, hogy én is elég apró termetű vagyok, és mielőtt összejött volna a baba, mondta a doki, hogy kicsit kicsi a méhem? A babánk méretei tökéletesek, még majd 1 héttel nagyobb is, mint kellene.
    Kérdésem, hogy mit tudok még tenni, hogy ne legyen probléma? Muszáj felpolcolt lábbal feküdni? Mi a helyzet a félig fekvő pozícióval, az is jó?
    Köszönöm előre is a válaszod!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 27. péntek

      A méhszájat a gravitáció nyitja tovább, ezért kell feküdni, mert így nem tud tovább nyílni, ülő helyzetben is tovább nyílhat, mert a gravitáció lefelé húzza. megtámasztott háttal lehet feküdni, de a medencének vízszintesnek kell lennie.
      Az alhasi feszülés nem fájás, általában a baba testhelyzete váltja ki, ülő és fekvő helyzetben, ez tehát nem gond.
      A méhnyakat az első vizsgálatnál megnézik, tehát ha rövidült, az ahhoz képest történt.

  • zsuzsa

    Reply Reply 2011. május 11. szerda

    Olyan kérdésem lenne hogy a 2 babámat vérom.16 hetes vagyok,s nem igen érzem mozogni a babát,vagy is néha,néha de még gyengén,nem aktivan.Ez nem gond??????

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 18. szerda

      Nem, ez nem gond, most még olyan pici a baba, hogy nem lehet mindig érezni a mozgását.

  • boribon

    Reply Reply 2011. május 11. szerda

    Kedves Ági!

    34 hetes terhes vagyok, a terhesség alatt orvosi ellenőrzés mellett epilepsziára szedek Topamaxot és Lamictalt.
    A genetikus javaslata alapján a Lamictal mellett is lehetséges a szoptatás, azonban a Lamictal mellett megfigyelték gyermekeknél kialakulo thrombocytosist, ezért én nem szivesen vállalom a szoptatást.
    A tápszerezés melletti döntésem a gyermekorvos is támogatja, bár a nőgyógyásszal még nem jutottam ezügyben közös nevezőre.
    Szükséges-e ezt a szülészettel előre egyeztetni, mi ilyen esetben a szokásos eljárás? Szülés után például tudnak-e majd tápszert adni vagy azt nekem kell biztosítani?
    Köszönöm a választ előre is!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 18. szerda

      Ezt a kórházban kérdezd meg, a legtöbb helyen van tápszer és adnak is a babának, de az a biztos, hogy egyeztetsz a csecsemőosztállyal előre ebben a kérdésben.

  • H.Eva

    Reply Reply 2011. május 11. szerda

    Kedves Agi,
    33.hetes terhes vagyok,tegnap megbotlottam a lepcson,es elestem, a fenekemre huppantam egy nagyot,a hatam kicsit megutottem,es a labfejem faj nagyon.Hasam nem faj,verzesem sincs,felhivtam a nogyogyaszt,azt mondta,ha nem verzek,nem faj a hasam,akkor nem lesz gond,csak jovo het utan megyek hozza megint.Aggodom azert,nehogy megis a kicsinek valami baja legyen.Koszonom valaszod Evi

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 22. vasárnap

      Kövesd az orvos utasításait, ha nem vérzel, nincsenek keményedéseid, nem fáj a hasad vagy a derekad, akkor nem kell aggódnod miatta.

  • Heni

    Reply Reply 2011. május 04. szerda

    Kedves Ági !

    A kérdésem az lenne hogy terhesvitamint meddig ajánlatos szedni ? Én Femibiont szedek.
    Múlthéten voltam a nődokinál ( akkor voltam 35.hetes terhes ) aki azt mondta hogy megrövidült a méhnyak 2000 számot írt a kiskönyvembe, ez lehet azért mert nagy a baba?A párom szerint hagyjam abba a vitamint, mert nagyon nagy babánk lesz.A dokimhoz majd jővőhéten megyek akkor majd tőle is megkérdezem hogy mit ajánl. Szerinted szedjem tovább, gondolom nem árt ha szedem, és tényleg a vitamintól lesz nagy baba?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 07. szombat

      A terhesvitamint a szülésig lehet szedni és a szoptatás alatt is végig.

      A méhnyak az utolsó harmadban már megrövidülhet, ennek nincs köze a baba méretéhez.

      Még nem tudták egyértelműen bebizonyítani, hogy a vitamintól lesz-e nagy a baba, volt olyan vizsgálat, aminek ez lett az eredménye, más vizsgálatok meg cáfolták.

  • Kati

    Reply Reply 2011. május 04. szerda

    Szia!

    Második babámat várom a 29. hétben járok. Ezt a kérdést még nem láttam sehol, nem is hallottam ilyet más kismamáktól sem (lehet, hogy csak szégyenlenek erről beszélni). Szóval erős hüvelyi fájdalmam van, nem az alhasam, nem is a szeméremcsontom, hanem erősen a hüvelyem és úgy általában a csikló tájékon minden fáj feszül leginkább ha felállok de néha annyira, hogy a járás is kellemetlen. Az első babámnál nem volt ilyen gondom (most 21 hónapos, természetes szülés volt gátmetszéssel). A védőnő csak a vállát rángatta, hogy a nagy súly (eddig 5 kilót híztam, igaz a kicsit is emelgetni kell néha)… Nagyon rossz érzés, mitől van és lehet ez ellen tenni valamit?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 07. szombat

      Ez azért lehet, mert a hüvelyben ilyenkor vérbőség alakul ki (emiatt, ha megnézed egy tükörrel, kicsit lilás is lehet)

  • Böbi

    Reply Reply 2011. május 02. hétfő

    Segítségeteket kérném :(én egy8-9 hetes kismama vagyok :)azal a kérdéssel fordulok hozzátok hogy lehet e epilátort használni terhesség alatt?a szemöldököm epilálom(tetovált azért)a bajuszom és a köldököm alatt lévő pár szőrszálat!azt szeretném kérdezni hogy ez nem e káros a kisbabára?vagy esetleg használjak valami más módszert borotvát nem szeretném és a szőrtelenittő krémeket sem!!!az hogy elektromos attól nem lesz baja?mielöbbi válaszotokat nagyon szépen köszönöm és nagyon várom!!További jó és egészséges Babavárást kívánok mindenkinek 🙂

  • Andi

    Reply Reply 2011. május 02. hétfő

    18-19 hetes kismama vagyok. Sajnos már 10 éve szedem a xanax 0,5 napi 3×1 és remeron antidepresszánst. A remeront két hete már nem szedem de a xanaxot sajnos még igen. Illetve még köhögésre írtak fel Budesonid belégzőport és ventolint.
    Nagyon félek, hogy a babának ártottam vagy ártani fogok. Mennyire veszélyes a babára nézve a xanax és a többi gyógyszer?Van esélyem, hogy egészséges kisbabát szüljek? Nagyon minimálisan tudtam az elmúlt két hétben csökkenteni ( R:1 D: 1/2 E: 1)
    A választ előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 11. szerda

      Az orvosi felügyelettel szedett gyógyszereket természetesen lehet szedni a terhesség alatt. A káros hatásokat eltúlozzák, erről dr. Czeizel Endre készített egy nagyon részletes kutatást, amiről itt olvashatsz: http://www.vital.hu/terhesseg_gyogyszerszedes

  • Ria

    Reply Reply 2011. április 10. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kb 2-3 hetes terhes voltam mikor fizikoterápiára kellett mennem a csípőm miatt.Kétféle volt az egyik a Hullám a másik a „Csipkedős”.Csak 3-at vettem fel a 10-ből mert (bár akkor még nem tudtam a babáról)reméltem,hogy sikerült teherbe esnem.A baba most 11 hetes az eddigi UH szerint nincs gond,de azért én aggódom emiatt.A nőgyógyászomnak mondtam a kezelést,ezért azt javasolta,hogy genetikára is menjek el.Szerinted lehet baja a babának a kezelés miatt??
    Előre is köszi a válaszod!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. április 16. szombat

      2-3 hetesen, amikor még be sincs teljesen ágyazódva az embrió, nagyon kicsi az esélye, hogy a fizikoterápiától bármilyen ártalom érte, de ha aggódsz emiatt, akkor a genetikai vizsgálat megnyugtathat.

  • Katalin

    Reply Reply 2011. április 06. szerda

    28 hetes terhes vagyok.Én terhességem sorá rengeteg szénsavas ásványvizet megittam és iszok,(de szénsavas üditőket egyáltalán nem) mert nem birtam inni a tiszta vizet. Szerinted ez árthat a babának?Tisytelettel Katalin

  • Ildikó

    Reply Reply 2011. április 06. szerda

    Szia!

    Én 6 hetes és 2 napos terhes voltam amikor nagyon felfáztam és az orvos augmentin duo-t írt fel nekem. 2 szemet kellett csak beszednem belőle és sok folyadékot innom.
    Az lenne a kérdésem, hogy ez esetleg árthatott a babának?
    A segítségedet nagyon szépen köszönöm.

    • Gabi

      Reply Reply 2011. április 14. csütörtök

      Ha azóta minden vizsgálaton, ultrahangon rendben találtak mindent, akkor már nem lesz emiatt gond.

  • Évi

    Reply Reply 2011. március 28. hétfő

    Kedves Ági!
    Én egy elég problémás 28 hetes kismama vagyok. Már volt hörgőgyulladásom, és a háziorvosom szerint vesemedence-gyulladásom is (bár lázam nem volt, csak a vizeletem alapján állapította meg). Antibiotikumot is kellett szednem. Most pár napja magasabb a vérnyomásom, arra azt a tanácsot kaptam, hogy diétázzak és igyak kevesebb folyadékot. Mióta kevesebbet iszom zavaros a vizeletem, félek, hogy újra valamilyen hugyúti gyulladásom van.
    Kérdésem az lenne, hogy kamilla és kakukkfű teával ártok-e a babának?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. április 05. kedd

      Kamillát lehet inni (a terhesség első harmadában nem szabad, de utána már igen), kakukkfüvet nem.

  • Szilvia

    Reply Reply 2011. február 03. csütörtök

    Én 3-4 hetes kismama vagyok ,még nem voltam orvosnál de ez szinte biztos,már 2 fiam van.A kérdésem az lenne,hogy sajnos nem tudom pontosan,hogy mikor volt meg utoljára a menszeszem!Decemberben még megvolt de csak behatárolni tudom,hogy mikor mert mindíg felírtam naptárba de azt meg kidobtuk.Kb15-25között volt meg.Választ előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. február 06. vasárnap

      Ez nem probléma, az első UH alkalmával meg tudja mondani az orvos, milyen korú a magzat.

      • Szilvia

        Reply Reply 2011. február 13. vasárnap

        Tisztelt Doktornő!Gyors válaszát nagyon szépen köszönöm!Szilvia!

  • Judit

    Reply Reply 2011. február 01. kedd

    Kedves Ági!

    Ha a baba arccal felfelé van besüllyedve a medencébe, okozhat ez szülés közben problémát? A pofija a hasam felé néz.
    Másik kérdésem, hogy a 37. hétben kezelt gombás fertőzés okozhat-e valami problémát? Az orvosom már nem fog addig kenetet levenni, honnan tudom, hogy a baba nem kaphat-e el valamit szülés közben?
    Válaszát előre is nagyon köszönöm!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. február 05. szombat

      Emiatt nem kell aggódni, ez még változhat a szülésig. A gombás fertőzést, ha kezelik a szülés előtti időszakban, akkor nem fog semmit elkapni a baba szülés közben.

  • Vera

    Reply Reply 2011. január 04. kedd

    Biztosan sokakat megbotránkoztatok, de 39 évesen újra terhes lettem, a 2. gyermekünket 31 évesen szűltem. Mindig úgy érezetem „van” egy gyermekünk még aki meg akar születni tőlünk és csak rajtunk múlik, hogy igent mondjunk rá. Legalább 2 év eltelt, hogy most megtörtént és pozitív lett a teszt. Kb. 2 év alatt 5-ször lehettem volna még terhes, úgy hogy nem védekeztünk, de még sem estem teherbe. Decemberben már azt mondtam, vagy most vagy soha…5. hétben vagyok. Azért mondtam, hogy vagy most vagy soha, mert 40 évesen már úgy gondoltam nem kellene szűlnöm, de ha minden jól megy, pont 40 évesen fogok szűlni újra. Sok szörnyűséget olvastam 40 fölötti szülésről…most ezekkel nem foglalkozom. Ami tudom nehéz lesz, az a környezet kritikájával megbírkózni. Most nem fognak majd gratulálni, nem fogjuk mi sem világgá kürtölni. Itt azért írtam le, mert bár örülök, melette félek is és azt is tudom, ha anyukám megtudja, hogy 40 éves lánya még szülni fog, akkor kikészül…mert félt. Igaz az, hogy újra első szülőnőnek számítok a szakirodalom szerint, hogy ekkora a korkülönbség az előző gyermekemnél? Valóban 35 fölött veszélyeztetett terhesnek fogok számítani? Pedagógusként dolgozom, még az is lehet, hogy a júniusi nyári szünetig sem taníthatok és táppénzre kell mennem? Arról nem beszélve, hogy pont az influenzás időszak jön kb. áprilisig, és itt van újra a H1n1. Vagy most csak a pozitív dolgokra gondoljak és minden kétséget hagyjak? 2009 őszén beoltattam magam influenza elleni védőoltással, most 2010 őszén nem, mostmeg már nem tudom…sok minden átfut az agyamon, de egyben reménykedem, hogy egészségesen végig csinálom a 9 hónapot és egészséges gyermekünk fog születni az egész család örömére.

    • Gabi

      Reply Reply 2011. január 06. csütörtök

      35 fölött van valamivel több kockázat, de ezeket mind időben ki tudják szűrni (pl. Down szindróma). Nagyon sokan vállalnak 35 (sőt, 40) felett babát (hírességek is), és ezen nem szabad senkinek megbotránkoznia! Egyre többen az első gyereket is 35 felett vállalják. Természetes, hogy anyukád félt, de hidd el, ennek ellenére örülni fog! És gratulálni fognak a környezetedben is! Ne szégyelld, hogy vállaljátok! Nem feltétlen kell táppénzre menned, ha az orvos a vizsgálatokon mindent rendben talál, lehet, hogy egészen a terhesség végéig dolgozhatsz. Örüljetek a babának, élvezd a terhességet, én drukkolok!

      • Vera

        Reply Reply 2011. január 11. kedd

        Köszönöm szépen a bátorítást! Mindegyik terhességemben nyűgös voltam, remélem mostanra felnőttem a „kihíváshoz”. ;)Remélem minden rendben fog zajlani, és bírni fogom az áldott állapotot, ahogy eddig is rendszeresen úsztam, most is folytatom tovább, hogy fitt legyek és legyen elég fizikai erőm. Amit csak tudok megteszek a magam részéről. Orvoshoz 1,5 hét múlva fogok először menni, remélem az is megnyugtató lesz.

    • dikikai

      Reply Reply 2011. január 13. csütörtök

      Kedves Vera!

      Nagy áldás, amiben részetek van!!! Egy percig se törődj a külvilág véleményével, igenis légy büszke, boldog kismama – újra! Igen, mondják, hogy nagyobb a kockázat 35 év felett, de probléma lehet minden életkorban! Légy optimista, bízz a legjobbakban, és a saját megnyugtatásodra kérdezz sokat az orvosodtól, menj el minden ajánlott szűrésre is, nem csak a kötelezőkre (legalábbis én ezt tenném a helyedben). Én 31 éves múltam, és a napokban fogok életet adni első gyermekünknek. Három babát szeretnénk a párommal. Nem úgy terveztem, hogy csak 30 felett szülök először, de nem mindenki akar és/vagy teheti meg, hogy 20-25 évesen szüljön, ennek ellenére nem mondok le az álmunkról. Ha az egészségi állapotom engedi, szülni fogok 35 év felett is. Sok boldogságot, jó egészséget mindkettőtöknek!

    • Anita

      Reply Reply 2011. április 11. hétfő

      Kedves Vera!
      Tudom, hogy hónapokkal ezelőtt irtad a hozzászólást, de en csak most találtam rá.
      Remélem azóta már megnyugodtál, és minden renben megy. Csak azért irok, mert a leveledet olvasva, mintha magamra ismertem volna! Én is az idén leszek 40, van 2 nagyfiam (10,12), és júliusban fogok szülni! Nem vagy egyedül! És még tanár is vagyok! Az én anyukám is kicsit bolondnak néz 🙂 és persze aggódik. A külvilág pletykái sose érdekeltek, az igazi barátoktól meg csak bátoritást kapok!
      Szóval légy büszke kismama! Kivánok sok örömet a picihez!

    • Anita

      Reply Reply 2011. április 11. hétfő

      Kedves Ági!

      A tanácsodat szeretném kérni. 28 hetes terhes vagyok, 39 éves. A legutóbbi ultrahangon a pici fej és combcsont méretei kisebbet mutattak, mint kellett volna. Kb 4 hetes lemaradása van. Mit tehetnék én, hogy jobban fejlödjön?
      Tanácsodat előre is köszönöm.

      • Vida Agi

        Reply Reply 2011. április 16. szombat

        Te nem igazán tehetsz semmit. Vagy arról van szó, hogy a terhesség később fogant és ezért kisebb a baba a koránál, vagy pedig a lepény kezdett el túlságosan hamar öregedni, ezért nem képes megfelelően táplálni a babát. Ha a következő vizsgálatra sem fejlődik a korának megfelelő mértékben a baba, akkor valószínűleg ez a helyzet, ilyenkor fokozatos megfigyelésre van szükség és ha nem fejlődik a baba, akkor idő előtti császármetszésre kerülhet sor.

  • Judit

    Reply Reply 2010. december 31. péntek

    Kedves Ági!
    A 32. hétben vagyok, összeszedtem egy bakteriális hüvelyi ferzőzést, amitől a 30. hétre 2,6 cm-re rövidült a méhnyak. Elkezdtük az orvosommal a kezelést (hüvelykrém), de a 31. hétre már csak 2 cm volt a méhnyak és kinyílt a belső méhszáj nagyon picit. Kezelem azóta is (Klion D kúppal) folyamatosan és rengeteget fekszem. Mostmár tudom, hogy a probléma koraszülést okozhat, de lehet valami rendellenessége a babának a fertőzéstől, ha viszonylag későn fordultam orvoshoz? Bár akkor még zárt volt a méhszáj, amikor a krémes kezelést elkezdtem. Nagyon köszönöm!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. január 04. kedd

      Nem kell aggódnod, a babának ettől nem lesz baja, az egyedüli probléma, hogy koraszülést okozhat, ezért kell kikezelni. Amennyiben nem sikerül tőle megszabadulni a szülés időpontjára, akkor esetleg császármetszésre lehet szükség, mert a szülőcsatornában a baba elkaphatja a baktériumot.

  • Edina

    Reply Reply 2010. december 15. szerda

    Sziasztok! Ma reggel voltam 19 hetesen uh. a doki azt mondta hogy az átlagosnál kevesebb a magzatvíz és hogy menjek el genetikára. Ti mit tudtok erről? Mi várható ha kevesebb a magzatvíz?
    Válaszoljatok minél hamarabb ha lehet mert eléggé kétségbe vagyok esve.
    Köszi

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. december 16. csütörtök

      A magzatvíz mennyisége folyamatosan változik a terhesség során, általában egy kis eltérés az átlagostól normálisnak mondható és gyakran ágynyugalomra és egy kis odafigyelésre rendeződik. A kevés magzatvizet több dolog okozhatja:

      1. Kevés ivás: igyál legalább napi 3 liter vizet, ettől nő a magzatvíz mennyisége is. Túl sok só vagy szénsavas üdítők fogyasztása. Ne egyél túl sok sót, ne igyál szénsavas üdítőket!

      2. Veseprobléma vagy emésztőrendszeri probléma a babánál (ezt ultrahanggal ki tudják mutatni)

  • Anita

    Reply Reply 2010. december 13. hétfő

    Kedves Ági!

    Pénteken voltam a 18. heti genetikai Uh-n, ahol mindent rendben találtak a babával, viszont a leletemre ráírták, hogy a méhlepényen a magzati felszínen van egy 2x3mm-es cisztikus kezdeményezés.Nőgyógyászom azt mondta, hogy ez nem probléma, de tőled is szeretném megkérdezni,hogy mi ezzel a helyzet?Valóban nem okoz gondot?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Anita

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. december 19. vasárnap

      Ez tényleg nem probléma, a terhesség során kialakulhatnak ciszták, de ezek aztán maguktól el is múlnak.

  • veberna

    Reply Reply 2010. december 13. hétfő

    Sziasztok miért nem válaszoltok a kérdésemre?A fogínyproblémára! Fontos lenne.Egy kétségbeesett kismama.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. december 16. csütörtök

      A kérdésekre 1 héten belül válaszolunk, a kérdezős űrlap előtt le van írva.

  • veberna

    Reply Reply 2010. december 11. szombat

    Szia.20 hetes terhes vagyok az ínyem vérzik voltam fogorvosnál mindent rendben talált.Az lenne a kérdésem hogy használhatok e SEPTOFORTot vagy GLYCOSEPTet? Elöre is köszönöm a választ.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. december 16. csütörtök

      egyiket sem szabad használni terhesség alatt.

  • Nikol

    Reply Reply 2010. november 24. szerda

    Szia!

    Csütörtökön fogom tölteni a 24. hetet. Az lenne a gondom, hogy 2 napja nem érzem, hogy mozogna a bébim. Baj lehet? Vagy csak én parázom túl?

    Köszönöm a gyors választ.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. november 30. kedd

      Ebben a terhességi korban előfordulhat, hogy egy darabig nem vagy csak ritkán érzed a babát, de ha nagyon aggódsz, akkor érdemes orvost felkeresni.

  • Klára 27

    Reply Reply 2010. november 23. kedd

    Sziasztok!Szedett valaki közületek szoptatás alatt xanaxot?Napi 2×1-t szedek a 0,25-ből.Ártok ezzel a fiamnak?Szülés után 6 héttel visszajött a pánikbetegségem és iszonyatos a szorongás amit érzek.Lassan nem merek kimenni az utcára.Köszi a választ előre is!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. november 29. hétfő

      Lehet szedni, de csak orvosi felügyelet mellett.

  • ági

    Reply Reply 2010. október 23. szombat

    én 26 hetes kismama vagyok és már fent a gyomromnál mocorog a baba.persze ez nagyon jó érzés csak érdeklődni szeretnék ne e baj.nagyon erősen mozog.én nagyon nagy a folyásom úgye nem baj.kérlek írj.előre is köszönöm

    Válasz: Nem, ez nem baj.

  • Szabina

    Reply Reply 2010. október 16. szombat

    Üdvözlöm!
    Két hete voltam orvosnál kimaradt havivérzéssel,másik gyógyszert akartam íratni,mert az előzőnél gyakran tapasztaltam ezt!Megvizsgált,hüvely ultrahang stb. és azt mondta 6hetes terhes vagyok!A leletemen csak ennyi van:Gs:7mm Grav:6hét.Védőnőnél jelentkezzen!Normális ez a szám amit ráírt?Miért nem írta rá hogy szívhang látható!Ha baj lenne mondta volna?
    Kérem ha tud nyugtasson meg,mert nov 2-ig nem kell ultrahangra mennem,és kissé ideges vagyok hogy ez az adat normális-e!Előre is köszönöm!
    Szabina

    Válasz: Nem kell aggódni, ez egy korai terhesség, azért nem volt még szívhang.

  • Csilla

    Reply Reply 2010. október 11. hétfő

    Kedves Ági!

    Én 6hetes 3 napos terhes vagyok. Múlthéten voltam először orvosnál akkor pont 6 hetes voltam. Nem volt szívhang és nem úszotta magzat valamint 15mm mért amit nem értettem az az szikhólyag? valószínű?. A Doki nem volt pozitív.Azt mondta, hogy már úsznia kéne és a szívhangot is kéne már hallani.Pénteken megint orvoshoz megyek mert ha pénteken nem lesz szívhang, akkor? Akkor mi történik? Kórház?

    Válasz: Koraterhességben előfordulhat, hogy csak a szikhólyag látszik az ultrahangon, szívhang még nem hallható. Szívhangot a betöltött 6. héttől lehet látni, mivel a múlt héten még nem voltál 6 hetes terhes, normális, hogy nem látták még a szívhangot. Ha pénteken sem lesz még szívhang, akkor két lehetőség van: vagy felszívódott a magzat és nem csinálnak vele semmit, vagy még ott van, de elhalt, ezesetben műtétre kerül sor.

  • n,bb

    Reply Reply 2010. szeptember 08. szerda

    Szia!17 hetes kismama vagyok és félek h nem lesz jo az AFP eredményem,a védönök azt mondták ha megjön az eredményem kérjek 20 hetes ultrahangra idöpontot de hogy mikor csak 17 hetes vok?

    Válasz: nem kell aggódnod emiatt, az AFP csak egy lelet, nem mond semmi konkrétat, csak jelezHET bizonyos elváltozásokat, de gyakran téved. Időpontot nyugodtan kérhetsz előre, mert gyakran heteket kell várni, és fontos, hogy pont akkor készüljön az ultrahang, amikorra elő van írva.

  • Heni

    Reply Reply 2010. augusztus 25. szerda

    Szia!
    Én egy 34 hetes kismama vagyok (bár újabban úgy néz ki, hogy olyan 36 hetes lehetek). Az utóbbi pár napban vettem észre, hogy a babám sokkal jobban és erősebben mozog mint eddig. Szinte félelmetes mire képes. Egyszerre 3-4 helyen nyomja ki a hasam, borzasztó erősek, gyorsak a mozdulatai és ha állok, ha fekszem mindig érzem, szinte sosem áll meg. Olyan mintha ideges lenne. Eddig elég volt egy pár simi, nyugtató szó és megnyugodott, de pár napja az sem elég, nem tudom megnyugtatni. Ha valami kicsit megnyomja a hasam őrült kapálódzásba kezd. Eddig minden estét végigaludt velem, most este sem alszik, olyan aktiv mint nappal. Ha elcsendesedik is csak kb. fél órára. A hasam olyan furcsa alakú, teljesen a jobb oldalon van és rettenetesen feszül ott a hasa. Én úgy hallottam, hogy ebben a korban már csak fészkelődő mozgásokat érez inkább a kismama, de ez nagyon nem az. Valami baj lehet a gyermekemmel, fogalmam sincs mi zavarhatja, eddig olyan nyugodt baba volt.
    Előre is köszönöm válaszod.

    Válasz: Azért érzed így, mert a baba már nagyon nagy, ezért a kisebb mozgásai is nagynak tűnnek, valószínűleg eddig is ennyit mozgott, csak nagyobb helye volt rá, ezért nem érezted ennyire erősnek. A könyvekre nem szabad hallgatni, ott általában azt írják az utolsó hetekben már csak fészkelődik, meg sokat alszik a baba, a valóságban azonban a legtöbb baba elég élénken mozog, de legalábbis sokkal jobban érződik és látszik a mozgása, hiszen, ha megemeli a könyökét, azonnal dudorodik a pocak.

  • Betti

    Reply Reply 2010. augusztus 03. kedd

    Kedves Ági!

    Újra jelentkezem a pánikos kismama 🙂 Szóval kihúztam a 28. hétig, most vagyok az utolsó percben hogy esetlegesen egy antidepit elkezdjek. Tartok az ősztől, esős időben mindig rosszabbul vagyok, pedig a neheze még hátra van. 2 dokinál voltam egyik véleménye: xanax, seropram mehet, másik vélemény csak xanax ne, citalopram mehet./Eddig azt hittem a citalopram uaz mint a seropram ennek megfelelően szedtem is anno/ Most akkor mit csináljak? KInek higgyek? Szoptatásnál van olyan góygszer majd ami szedhető lesz? Valami kellene, mert ez sem állapot hogy hetente rosszul vagyok már, félek a babának baja lesz ettől, vagy koraszülött lesz. Ez egyébként reális veszély?

    Köszönöm a választ!

    Válasz: Én ezt így nem tudom megítélni. Egyeztess a nőgyógyászoddal és az ő tanácsára hallgass ezügyben. Koraszüléstől ne félj, ha nem szeded a gyógyszert és rohamaid vannak, az rosszabb.

  • Lenii

    Reply Reply 2010. augusztus 03. kedd

    Szia Beus,
    nekem a dokim azt mondta, hogy a hányingeren gyakran már a kellő folyadékfogyasztás is sokat segít, legyen meg a másfél-két liter, főleg ebben a melegben.
    Nekem az émelygésen az segített ha ettem egy keveset, de nekem savam nem volt (arra a Rennie-n kívül jó még a Salvus víz is, bár állatólag nem túl jó az íze..)

  • Beus

    Reply Reply 2010. július 31. szombat

    Szia Ági!
    Nagyon jó ez a blog!
    Én egy 36 éves,első babát váró 5 hetes állapotos nő vagyok.Nem gondoltam volna,hogy ilyen rosszulléteim lesznek.11 évig kaptam 1.5-4.5mg./nap Rivotrilt epilepszia ellen,ezen kívül 5 éve diagnosztizáltak IBS-t,természetesen erre is nem kevés gyógyszert kaptam.Állandó hányingerem,hasmenésem,savam van,de le kellett állnom hirtelen minden gyógyszerrel.Lehetséges,hogy elvonási tüneteim vannak és ezért vagyok ilyen pocsékul?

    Válasz: igen, ez lehetséges. A hányingerre igyál gyömbérteát vagy gyömbért, de segíthet a gyömbéres keksz vagy süti is. A savra lehet szedni a Rennie-t.

  • Betti

    Reply Reply 2010. július 13. kedd

    Kedves Ági!

    24 hetes terhes vagyok, eddig szerencsére minden rendben volt.Viszont most a nővéremék kislányai elkapták a lepkehimlőt, vagy más néven ötödik betegséget. A netet bogarászva egyfelől azt olvasom nem kell aggódni max. az első 3 hónapig, másfelől azt látom hogy halvaszülés is előfordulhat. Kell aggódnom?/Játszottam velük, bár nagy ölelések nem voltak-vigyáztak a pocakomra :)/ Én tünetet nem érzékelek, legalábbis semmi kirívót. Annyit pluszba hogy most jött meg a terheléses cukorteszt eredményem ahol a vért is nézik, és eltekintve 1-2 minusztól az is rendben van. Ott látnom kéne ha gond van ugye? Légyszives nyugtass meg ha ez lehetséges…
    Köszönöm a gyors választ!

    Válasz: A lepkehimlő a terhesség korai szakaszában okozhat vetélést, a 2. harmad végén már nem. A felnőttek nem fogékonyak rá, csak ritkán kapják el. A lappangási ideje 14 nap, a tünete a láz és az izületi fájdalom, valamint a lepke-szerű kiütés az arcon. Szerencsére felnőttkorban kicsi az esélye, hogy elkapd, de csak az első 3 hónapban veszélyes.

  • Andrea

    Reply Reply 2010. július 08. csütörtök

    Szia Ági!

    Ismételten itt vagyok mert még mindig tart ez a szifilisz kálvária….azóta már vizsgáltak mindenféle Igg meg Igm…minden rendben van, csak az az egy teszt pozitív, de az is változott az első óta.
    Leleteim:

    TPPA negatív
    RPR ++pozitív

    első:

    TPPA negatív
    RPR +++pozitív

    Most bőrgyógyászhoz küldtek, ott levették a vért férjemtől és tőlem is, de csak 7-10 nap az eredmény. Azt mondta a doktornő szerinte álpozitív tesztem van a terhesség miatt de most már mindenképpen megcsinálják a specifikus vizsgálatot.
    Férjem véradó, idén is adott már vért, ha szifiliszes lenne, azt ott kimutatták volna nem?

    Most vagyok a 15. hétben, és már nagyon kivagyok ettől a 2 hetes kálváriától, és most már még egy hét várakozás a specifikus tesztre.

    Azt szeretném kérdezni hogy te mit szólsz az eredményeimhez, mert a védőnő már azt is mondta hogy nem szifilisz mert az egyik teszt negatív, ezekhez pedig én ugye nem értek, de most végül megint oda lyukadtunk ki, hogy arra vizsgálnak.

    Válaszodat előre is köszönöm! Nagyon kétségbe vagyok már esve.

    Köszönöm Andrea

    Válasz:Igen, nagyon úgy néz ki, hogy az első teszt téves eredményt adott, tehát megnyugodhatsz, de a végső szó az orvosé (viszont aggódnod nem kell)

  • Mami74

    Reply Reply 2010. június 29. kedd

    szia!
    4-dik gyermekem várom.3 kislány után most végre kisfiam lesz!
    Nagyon boldog vagyok.Nem mondanám hogy soványság vagyok,inkább molett:-),és kicsit aggódom hogy nem igen érzem még a magzatmozgást.Most a 18-19 hétben járok.Éreztem már olyat mintha egy légy szorult volna a pocimban,de kimondott rúgást még sajnos nem.Van okom aggódni?a 18 hetes uh-on a doki azt mondta nagyon vastag a hasfalam,én arra tippelek ettől nem érzem még.Pedig már alig várom hogy rendesen megrugdosson.Van magzati szívhanghallgatóm,azzal minden másnap ellenőrzöm,és azon keresztül hallom hogy lubickol,mozog..Remélem nincs nagy gond,és tényleg csak a duci hasam miatt nem érzékelem még a mozgásokat..

    Válasz: Semmi ok nincs az aggodalomra, attól hogy nem érzed, ő még mozog, csak a vastagabb hasfalon át tényleg nem érződik annyira a rúgás.

  • Kiss Éva

    Reply Reply 2010. június 24. csütörtök

    Szia.múlt héten voltam dokinál aki azt mongta5-6 hetes terhes vagyok és 2 hét múlva menjek újra.Annyit mondott minden rendbe,mégis felírt Duphastont meg Magne B 6-ot.A papiron meg az van veszélyeztetett terhesség.Mit jelent ez volt már egy missed ab-om ,ezért írhatta.A leleteim:Gs:7,4 grav.s.5-6.cg:3000
    Diagnózis:Veszélyeztetett terhesség, k.m.n.
    Van okom aggódni?előre is köszönöm!

    Válasz:Mivel már volt vetélésed, ezért írta rá a papírra, mert előfordul, hogy megismétlődik, de a jelek alapján most nincs okod aggodalomra.

  • Andrea

    Reply Reply 2010. június 24. csütörtök

    Kedves Ági!

    13 hetes terhes vagyok, tegnap voltunk a kötelező vizsgálaton az orvosunknál, készen voltak a véreredményeim, minden eredményem jó egy kivételével, mégpedig pozitív lett a szifilisz tesztem…nahát majdnem leájultam a székről amikor ezt meghallottam…még most sem hiszem el.
    Az orvosom megnyugtatott hogy nem is kellett volna elmondania a másik véreredmény készenlétéig, mert a papírra is rá volt írva hogy a teszt lehet mástól is pozitív pl. akut vagy krónikus fertőzéstől, terhességtől…stb. és hogy már másnak is volt ilyen tesztje.
    Derékfájással is szenvedek az egyik izületemmel van gond, járok injekciókra is, azt mondta ez is okozhatja a pozitív tesztet.
    Nemi betegségen kívül honnan kaphattam még el? Tavaly Egyiptomban nyaraltunk, ott szereztem egy sebet, jól emlékszem rá mert sokáig megvolt, de semmi komoly, piros sem volt csak egy horzsolás…
    Egyébként semmi szifiliszes tünetet nem észleltem soha magamon vagy a férjemen.
    Kérlek segíts! Te találkoztál már ilyen tesztel ami aztán negatív lett?
    Jövő héten lesz csak eredményem.

    Előre is köszönöm válaszodat.
    Tisztelettel: Andrea

    Válasz: Ilyen esettel még nem találkoztam, de tényleg előfordulhat, hogy mérési hiba, sőt még elcserélt lelet is lehet, ilyenről is hallottam már.

  • Betti

    Reply Reply 2010. június 20. vasárnap

    Kedves Ági!

    Megint én 🙂 a pánikos kismama. Bocsánat hogy újra zargatlak, de olyan jól megnyugtatsz.
    Szóval a hétvégém rémes volt, a pánik minden eddiginél erősebben és sűrűbben előjött. Alvásom minimális, napközben is szorongok. Remélem, hogy ez megint átmeneti és az esős hidegfrontos időnek tudható be. Viszont erősen elgondolkoztam azon, hogy megpróbálkoznék újra a régi gyógyszereimmel.Napi 1-0,5 0,25 xanax, illetve napi 1 citalopramot szedtem. A xanax-al fentartásaim vannak,- bár ezek sem nagy mennyiségek, -de talán a citalopramot szedhetném napi fél talán 1 adagolással. 21. hetesen van mitől tartanom a babát nézve? Illetve ezekbőla pánikos tünetekből mit vesz észre a baba? Mert ha csak engem zavarnak, tűrök tovább inkább. Bár egyre több erőmet viszi el az, hogy tartsam magam…
    Mindenki azt mondja, ebben a korba kivirulnak a kismamák, élvezzem a terhességem. Hát őszintén én legszivesebben már holnap szülnék, túllennék az egészen és látnám hogy egészséges a baba.
    A dokim nagyon laza, szte bármit szedhetek, napi 1 dl vörösbor , pár korty töményebb is engedélyezve van. Hát nem tudom, ez nagy szabadság is zavar kicsit. Vagy túlparázom ezt is? Te mit tanácsolsz?

    Köszönöm az újabb választ is 🙂

    Válasz: A pánikos tüneteidből nem sokat észlel a baba. Azt javaslom, mielőtt kúraszerűen szedni kezdenéd a gyógyszereidet, beszélj az orvosoddal. Tényleg nincs okod aggodalomra, igyekezz sokat kimenni szabad levegőre, természetbe még rossz időben is, mert az oxigéndús levegő, a rendszeres mozgás (pl. napi 30-40 perc séta) sokat javít a pánikos tüneteken.

  • Betti

    Reply Reply 2010. június 17. csütörtök

    Kedves Ági!

    21 hetes kismama vagyok, tegnap voltam orvosnál minden rendben zárt méhszájam van, leleteim jók.

    Régebben pánikbetegséggel kezeltek, most a terhesség alatt Sedatif PC-t szedek, hol egész jól vagyok, hol kicsit rosszabbul sztem a frontok miatt is.

    Viszont aggaszt hogy ezektől a szorongós, idegeskedős tünetektől nem nyílik-e ki majd idő előtt a méhszájam?

    Egyáltalán honnan lehet tudni, hogy baj van? Hiszen már most hol feszít, hol nyom a pocakom. Felfogom ismerni ha baj van?

    Az orvosomhoz csak havonta 1x megyek, mi van ha közben van valami gond, csak nem veszem észre?

    Köszönöm a gyors választ!

    Válasz: Nem kell aggódnod, ha valami gond van, észre fogod venni, a vérzés, barnás folyás, erős menstruációs-szerű görcsökről lehet megismerni.

  • Edina

    Reply Reply 2010. június 04. péntek

    Kedves Ági,
    ismét jelentkezem, én írtam terhességi toxémia tüneteivel kapcsolatban. Voltam vérvételen, nézték a fehérjét is a vizeletemben, szerncsére negatív lett, kb. a jövő héten újra elmegyek – 3 hét kihagyás utána.
    A többi tünetem (magas vérnyomás, vizesedés) sajnos él és virul, eddig a vizesedést akartam levinni, gondoltam, ha azt megoldom, alacsonyabb lesz a vérnyomásom is, de nem nagyon jött be. Mostanra a vérnyomim tartósan 140 körül mozog, DE közben nagyon jól érzem magam, kb. egy hete elkezdtem inni alga port, amitől nem tör rám az a feszült, rossz érzés, mégis kijelez a vérnyomás mérő.

    Így ma sok pihenés mellett bevillant, hogy mi a helyzet a mézzel? Miközben erről olvastam a neten, feltűnt még egy csodaszer, a propolisz. Bevillant, hogy van is itthon egy üvegcsével, azt olvastam, hogy magas vérnyomásra 1×30 cseppet kell bevenni. Én utálom az alkoholt, a babát sem akartam sokkolni, így jó sok mézben elkevertem ezt a 30 cseppet és szépen elszopogattam, majd megittam még 2 bögre teát.
    A kérdésem annyi lenne, szerinted ilyen mixben árt a babának ez a 30 csepp? Vagy ha elosztom egy nap 3×10 cseppre? Mert ugye az alkohol tartalma magas …

    Hétfőn töltöm a 35. hetemet, annyira szeretném még fenntartani a várandósság heteit és normális időben szülni!
    Olyan rosszul esik, hogy mindenki (rokonság, orvos, védőnő, szülésznő) koraszülést vár tőlem, mintha valami béna kacsa lennék, aki nem tudja rendesen végigcsinálni a terhességet. Tudom, nem kellene, hogy izgasson, de mégsem esik jól! A szülésznőm és a védőnőm szabin lesz júliusban, ők szimplán drukkolnak, hogy előbb jöjjön, közöltem ma a védőnővel, remélem elszúrom a nyaralását, mert én bizony júliusra tervezem a szülést!!!

    De nem is ez a lényeg, hanem a lányom egészsége! Ugyis ő dönt, hogy mikor legyen a megfelelő időpont! De nem szeretném elszúrni holmi magas vérnyomással és társaival.

    Rábólintasz a propolisz cseppekre? Szerinted körültekintően alkalmazhatom?

    Várom válaszodat, előre is köszönöm!

    Edina

    Válasz: A propolisztól semmi baja nem lesz a magzatnak, nyugodtan szedheted.

  • Krissy

    Reply Reply 2010. május 20. csütörtök

    Anita!

    Talán már késő,de leírom mégis neked: Én 6 éve szedem a xanax-ot és mégis van egy 4 éves,teljesen egészséges,tündéri kislányom,aki csodaszép,okos és kedves!!!
    Most újra babát várok és én is szeretnék kérdezni: 11 hetes vagyok és már az elejétől kezdve menstruációs fájdalmaim vannak,alhasi,erős… 6,8 és 10 hetes UH-on is voltam és minden rendben van, én mégis aggódok… Normális ez? Amúgy 3 gyermekem van,de volt már két missed ab.-om is. 🙁 Nagyon félek!!!!!!!!!!!!!!!

  • edina

    Reply Reply 2010. május 04. kedd

    Kedves Ági.17 hetes kismami vagyok eddig szerencsére miden renben volt jó lett az integrált tesztem stb…a MOM indexem 1.88 volt remélem ez megfelelő.Persze ha nem vállalom a „hasba szúrást”Amire csillagot kaptam:WBC-FVS:15.84G/L,NEU:11.06G/L,LYM%:21.20%.Ezeket az eredményeket nem ismerem mit jelentenek.Jelenleg az orvosom hüvelyigyulladással kezel augmentint és hüvelykúpot használok.Köszönettel.vadászné

    Válasz:Ezek a leletek a fehérvérsejtek számának csökkenésére utalnak, ami lehet pl. fertőzéstől (ha voltál mostanában megfázva pl.) vagy gyógyszerek hatására is (pl. az augmentin miatt). Aggódnod nem kell miatta.

  • Dia

    Reply Reply 2010. május 01. szombat

    Szia.

    16 hetes ikerterhes vagyok. 5 napja görcsökkel behoztak a klinikára, majd megállapították, hogy a placenta a méhnyakon fekszik. Azonnal befektettek, és azt mondták, hogy a szülésig a korházban kell maradnom. Nem értem, hogy ha feküdni kell akkor miért nem lehet azt a saját megszokott környezetemben? Indokolt kb 20 hetet kórházban töletni?

    Válasz: Ilyen esetben sajnos igen, mert kétszeres a kockázat az ikerterhesség miatt bármikor lehet koraszülés, és ennek a kockázatát az alul fekvő placenta tovább növelheti. Ha otthon vagy, talán már nem lehet megállítani a koraszülést, mire beérsz, a kórházban azonnal tudnak segíteni (gyógyszeresen leállítják a szülést vagy ha mégis megtörténik, azonnal el tudják látni a babákat).

  • Niki

    Reply Reply 2010. április 30. péntek

    Szia Ági!

    Én egy 40.hetet betöltött kismama vagyok,már naponta járok ctg vizsgálatra és 2 naponta magzatvíz vizsgálatra.Tegnap ultrahangot is készítettek,amin jól rám ilyesztett a szonográfus nő,közölte,hogy jóval kisebb a babám feje,mint ilyenkor lenni kéne.Mit jelent ez?Az eredményeim:
    bpd:92,4 mm
    ofd:110,3 mm
    ad1:95 mm
    ac:314,7 mm
    femur:72,9 mm
    hc:319,6 mm

    Nagyon megijesztett,mert csodálkozom,hogy eddig egy ultrahang se mutatta ki korábban,hogy gond lenne a buksi mérettel,most szülés előtt nem sokkal meg hirtelen eltérés van…..Kérlek segíts,írj választ,mert alig aludtam,nagyon aggódom.Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz:A babád méretei teljesen átlagosak, nem kell aggódnod miatta. Előfordulhat mérési hiba is, de az is lehet, hogy 1-2 héttel elszámolták a kiírást és azért kisebb a feje, de ezek a becslések, amit az UH méretek alapján csinálnak, azok se mindig pontosak.

  • Heni

    Reply Reply 2010. április 26. hétfő

    Szia!
    17 hetes (állítólag), első babás, 35 évek kismama vagyok. Nekem azt mondták, hogy a baba első mozgásait kb. a 18-20. hét körül fogom érezni, ehhez képest én már 16 hetes korom óta érzem. Ennek nagyon örülök, de megijedtem kicsit. A környezetemben azt mondják, hogy a pocakom is elég nagy és 16 hetesen még nem kellene éreznem az első babát. Az utolsó mensesem is már csak alig volt (innen számolják a terhességem) és rá két héttel jöttek a hányingerek, aluszékonyság, sírási rohamok. Most attól félek, hogy el van számolva a terhességem és a 16 hetesen levett AFP értékem nem lesz jó, aztán kitalálják, hogy kell a hasbaszuri, amit nagyon nem szeretnék. Mit tehetek, ha véletlenül nem lesz jó az AFP, de az UH jó lesz (hisz már 12 hetesen is mindet meg tudtak rajta nézni és minden rendben volt már akkor is) és a korom miatt megajánlják a magzatvízvételt?
    A választ előre is köszönöm.

    Válasz: Az, hogy mikortól érzed a mozgást, a hasfal vastagságától függ, én is már mindkét gyereknél éreztem a 16. héten, és nem volt elszámolva a terhesség. Ha az AFP nem jó, akkor először genetikai ultrahangra kell menni, és itt a tanácsadáson mondják meg, javasolt-e a magzatvízvétel. Ha minden lelet rendben van, akkor csak a korod miatt nem muszáj megcsináltatni, de léteznek más módszerek is Down szűrésre, érdemes megnézni a downszures.hu honlapot.

  • Pamcsa

    Reply Reply 2010. április 18. vasárnap

    Szia! Lenne egy kérdésem! 28.hetes kismama vagyok és vagy egy cuki kiskutyám aki nekiugrott a pocimnak! Semmi fájdalmat nem éreztem csak megilyedtem.. lehet baj??

    Válasz: Nem.

  • angelote

    Reply Reply 2010. április 16. péntek

    4hetes kismama vagyok és pár napja egy kisgyerek úgy megrugdosta a bokámat h bedagadt és bekékült,ettől lehet baja a picinek?Tavaly elveszítettem 11hetes babámat ezért most minden apróságra oda figyelek.

    Válasz: Nem, ettől nem lehet gond.

  • Borbi

    Reply Reply 2010. április 12. hétfő

    Nagyon szépen köszönöm a gyors választ:)

  • Borbi

    Reply Reply 2010. április 12. hétfő

    Kedves Ági!

    28. hetes terhes vagyok és egy olyan kérdésem lenne, hogy amikor a baba kinyomja magát egy kis púpban valahol, (nem tudom melyik testrészét, vagy kis fejét vagy fenekét) akkor nem lesz-e baja attól, ha a férjem állandóan piszkálja. Böködni szokta az ujjával. Nagyon szépen köszönöm a választ előre is!

    Válasz:
    Biztosan nem lesz baja! De biztos jobban esik neki, ha simogatják, mint ha bökdösik! 🙂

  • marianna

    Reply Reply 2010. március 30. kedd

    25 hetes terhes vagyok. a baba rendkívül gyakran mozog, néha van, hogy akár egy órát is folyamatosan.
    napok óta éjszaka is többször kelek fel rá, szinte semelyik alvási pozició nem felel meg neki.
    ez jelentheti, hogy valami problémája van?
    válaszát köszönöm.

    Válasz: Nem kell aggódnod, szimplán csak mozgékony a baba, nem kell foglalkoznod vele.

Leave A Response

* Denotes Required Field